Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-26 / 21. szám
á. aMM Munkahelyi gondok Miéri tándoroSnak ? A szolgáltatóipar — és napjaink követelménye A FEJLŐDÉSSEL a gondok egy része is újratermelődhet, legfeljebb a jellegük változik' meg. Ezt a többi között a szolgáltató- ípar helyzete i6 Igazolja. Az életszínvonal emelkedésével, az életkörülmények, -viszonyok változásával rendkívül gyorsan gyarapodtak azok az igények, amelyeket kiszolgálni ez az ágazat hivatott. Csupán az utóbbi hat-hét esztendőben megszokottá vált hazánkban is a hűtőgép, a mosógép, száz- ezerszám találtak vevőre a kisebb gépek: a turmixtól a villanyborotváig. (A rézmozsárhoz, a zsilettpengéhez nem kellett szerviz- hálózat.) Rendkívül jelentős a keresletnövekedés a gépkocsik szervizszolgáltatásában, hiszen 1960-ban még csupán 18 ezer magánautó futott az országban, napjainkban pedig már több, mint 300 ezer. Az életszínvonal gyors és tartós emelkedése, az életvitel, a szokások, a hagyományos háztartásvezetés átalakulása már a 60- as évek Végére kiélezte a különféle szolgáltatások iránti kereslet és a rendelkezésre álló kínálat közötti feszültséget. Ezért az utóbbi években kormányhatározatok és rendeletek születtek a szolgáltatások fejlesztésének meggyorsítására. így egy sor pénzügyi, fedezeti, elszámolási kedvezményt kaptak a Szolgáltató vállalatok, hogy ez is serkentse gazdálkodásukat. Elégségesek voltak-e ezek a kedvezmények a fejlesztés hirtelen meggyorsításához, elégségesek-e a fejlesztési alapok, ezen lehet vitatkozni. 1971 VÉGÉIG ugyanis a szolgáltatóipar teljesítménye — szövetkezeti, tanácsi, minisztériumi együttvéve — csak kis mértékben növekedett. Szinte csak az autójavítás fejlődött gyorsabban a többinél. 1972-ben már valamelyest egyértelműbb a haladás. A szövetkezeti szektorban — amely egymagában nagyobb kapacitású, mint a tanácsi és a minisztériumi együttvéve, s így ______ fejlődése igazán sokat nyom a latban tavaly, a tavalyelőttihez képest 15—20 százalékkal növekedett a teljesítmény. Igaz, a lakáskarbantartó kapacitás csak 6—7 százalékkal, noha ez a munka évtizedek óla a légkeresettebb szolgáltatás rangját vívta ki. Összegezésképpen tehát, a 60-as évek végén hozott Intézkedések csak ahhoz voltak elegendők, hogy a helyzet ne rosszabbodjon. A szolgáltató nagyiparhoz persze gépek kellenek, szervezettség, hatékonyság és ipari háttér, ahonnan folyamatosan érkezik az alkatrész. Valamennyi szolgáltató ágazatban szükséges megszervezni — ennek értelmében — azt a technikát, amelynek bevezetése a vegytisztító ágazatban már megkezdődött, a nagy termelékenységű, programozható berendezések beállításával. A lakáskarbantartást, takarítást rengeteg kisgép, célgép teheti gyorssá, egyszerűbbé és kisebb létszámszükségletűvé. Megvalósítható az is, hogy a lakatos ne javítsa a zárat, hanem csak cserélje. Az elektromos háztartási gépek javítását is lehetséges a mai, általános gyakorlatnál teiTnelékenvebbre szervezni. Az ipari szolgáltató szervizeket fel kell szerelni gyors, pontos diagnosztáié műszerekkel, hogy a hibakeresés, behatárolás percekig tartó rutinmunkává váljon... AZ ANYAGI EBÖK SZŰKÖSEK, egy Ilyen „iparosítási” program természetszerűen két ötéves tervet is igényel. A szolgáltató- iparban is létezik azonban belső tartalék. A szervezettség javításával itt is lehet — kevés pénzből — gyorsan, megnyugtatóbb eredményeket elérni. A negyedik ötéves tervnek ma már része — kiemelt része — az infrastruktúra fejlesztése, ennek pedig nem kis fejezete a szolgáltató ágazatnak napjaink követelményeihez illő korszerűsítési programja. Gerencsér Ferenc Egészségesebb táplálkozás ÍSövekvö tejfogyasztás — Tej por termék már az idén Az utóbbi időben többször hírt adtunk a Kelet-Magyar- országban a megye tejiparának fejlődéséről. E részadatokat összegezve beszélgettünk Szendrei Istvánnal, a vállalat igazgatójával. — Hogyan alakultak a vállalat múlt évi tervei? — Vállalati szempontból sikeresnek tekinthető az 1972- es év. 7,2 százalékkal több tejet vásároltunk fel, mint az előző esztendőben. Ügy érezzük, a korrekt kapcsolat a termelő gazdaságokkal tovább javult. Erre utal többek közt az alapanyag minőség- javulása is. 1972-ben a megyében a tej- és tejtermék- fogyasztás 10 százalékkal növekedett. Ez a táplálkozás egészségesebbé válását jelenti. — Mit tekint a vállalat múlt évi legsikeresebb eredményének? — Kiemelkedő a tejporgyár — megyei viszonyaink között — rekordidő alatt, a tervezettnél fél évvel korábbi elkészülése. 60 milliós beruházás valósult meg kitű- hően. Hasonlóan értékes eredmény, az űj nyíregyházi tejipari üzem építésénél 40 millióval több beruházás megvalósítása. Reméljük, utóbbi is kedvező határidőre készül el, 1974. év helyett 1973. második felében. — Mit jelentenek a ■megye számára a vállalat új létesítményei? — Teljesen zöld út lesz bármilyen magas színtű tejtermelés felvásárlására és feldolgozására. Javul a lakossás éllátása, a választék bővítése A korszerűbb feldolgozás lehetővé teszi a minőségjavítást. Sőt, a megyeszékhelyi új üzemben lehetőség lesz új termékek készítésére. Gondolunk kezdetben kész tejeskávéra és kefirre ^savanyított tejkészítmény). Megnyílik annak lehetősége, hogy ízesített tejitalokból és savanyított készítményekből Nyíregyháza. s a megyei városok mellett a vidéket is messzemenőkig kielégítsük. Jobban eleget tegyünk az iskolai tej- éllátási igényeknek. — S a tejporgyár? — Már megkezdtük próba- üzeme'ését ötven dolgozóval. Teljes kapacitással naponta »0 ezer lifer tej k«- " feldolgozásra. Téves hiedelem, hogy az üzem termékéből nem marad belföldön. Sőt, csaknem kizárólag ilyen célra termel. Éves szinten ez az érték mintegy 100 millió Ft-ot tesz ki. A tejporüzem termékei- Nyíregyházán, s a megyében egyaránt, előreláthatólag ez év második felétől lesznek kaphatók. — Milyen kapcsolatban van a szarvasmarhaprogram megvalósítása a vállalati tevékenységgel? — Hogy még hatékonyabbá, gyorsabbá kell tennünk a tejfelvásárlási Egyetlen liter tej felvásárlása se maradjon el. Lényegében ezzel a feladattal indítottuk el a vállalat fejlesztését, korszerűsítését. Remélhetőleg mindenkor jó és hibátlan terméket tudunk adni. — Terveznek-e idén hálózatbővítést? — Idén Demecserben. Leveleken és két tanyahelyen, Púposhalmon és Cigánybokorban tervezünk vállalati tej- és tejtermékbolt nyitását. Tudjuk, nagyon esedékes a rohamosan fejlődő megye- székhelyen is a hálózatbővítés. Különösen hiányzik egy ilyen bolt az új északi városrészen. Ennek megvalósítására tanácsi segítségre van szükségünk. (asztalos) — A munkafegyelmi problémák az állandó alkatrész- hiányból adódtak elsősorban és abból, hogy a dolgozók hozzászoktak: azt a gépet javítsák meg, amelyiket akarják — mondta Gégény István, az Irodagéptechnika Vállalat üzemegység-vezetője. Reggel mindenki kiválasztott egy gépet és hozzáfogott a munkához. A javítást azonban gyakran abba kellett hagyni, mert helyszíni munkához hívták a műszerészt. Az otthagyott gépet letakarta, de mire visszaért, már hiányzott belőle egy alkatrész, legtöbbször az, amelyik a hiánylistánkon is szerepelt. Munkáját nem tudta befejezni, romlott a teljesítménye és így a munkatársak közötti viták, veszekedések nem egyszer napirenden voltak. Munlahelyi légkör Az alkatrészhiány nehézségeit az ehhez hasonló esetek tovább növelték, a kialakult munkahelyi légkörben pedig nem lehetett hosszú ideig eredményesen dolgozni. Gyors intézkedésre volt szükség. A kártérítés nem sokat segít, mert attól a hiányzó cikk még pótolhatatlan marad. Beosztották a munkát — meghatározták,, hogy kik járjanak állandóan az ügyfelekhez, a javításra váró gépeket ezután csak a művezető adhatta ki válogatás nélkül, időrendi sorrendben. Az alkatrészprobléma nem szűnt meg, de az esetleges munkafegyelmi vétségeket sem lehetett már az alkatrészhiánnyal „enyhíteni.” , A dolgozók közötti feszült kapcsolat másik oka a gyakori vándorlás. A múlt évben 13-an mentek el a vállalattól és jöttek ugyan helyettük szakképzettek, akiknek azonban két héttől három hónapig terjedő átképző tanfolyamon kell részt venniük. A fluktuáció — ennél a 30-as létszámú üzemegységnél — igen magas. A vándorlás magyarázatát Lo- sonczki Ferenc műszerész adta. — Nein ösztönző a bérezés. Megvan az alapfizetésünk és annyit kapunk akkor is, ha öt, de ha húsz gépet javítunk. A teljesítményt le tudják mérni személyenként, de a jól dolgozók ritkán kapnak fizetésemelést vagy prémiumot. Az átlagkereset 1750 Forint és a harminc éven aluli fiatalok nem sokáig gondolkodnak azon, hogy a agasabb bérért munkahe- 'yet változtassanak. A vállalat udvarán nagy halom törmelék púpozódott. dővel szemet szúrt az egyik •sztályvezetőnek. Azonnal in- ;zkedett, hogy fel kell venni gy főt egy hétre. Az illet' iájd belapátolja a törmelé ’ et egy gödörbe. Másnap megérkezett a •unkaerő. Életerős, izmos. Varga XV. János vnevezetű. Vrősen köpte a markát, s már a portástól megkérdezte: — Hol az a törmelék? A portás azonban némán a felvételi osztályra irányította. Ott adtak neki egy nyomtatványt. hogy ahány nevet azon talál, mindenkit keressen fel, s írassa alá velük az ívet. Hadd tudjanak róla. hogy a vállalathoz került, A munkaerő. Varga XV. János •salódottan a sarokba állította lapátját és elindult. A listán ugyanis 30 név szerepelt, Sipőcz József KISZ-titkárt félórás keresgélés után talál ta meg, egy 20 méter magas kapcsolódott a beszélgetésbe újra az üzemegység-vezető. Sajnos, az a gárda — egykét kivétellel — már nem létezik, ..gazdát cseréltek.” Visszajönnének hozzánk, de ha megmondjuk, mennyi lesz a keresetük . . . — Az idei tervünket túlteljesítettük — árbevételünk meghaladta a 3 millió 900 ezer forintot. A megtakarított bér felhasználására azonban nem kaptunk engedélyt a központi vállalattól, így szóba sem jöhet a jutalom, a fizetésemelés Ösztönzőbb bérezési Az ösztönzőbb bérezés bevezetésére már nem egy javaslatot teltek. Az utóbbi, a múlt év októberében került a budapesti központi vállalat szakszervezeti bizottsága elé. Eddig még nem kaptak választ, pedig a javaslat mindegyik félnek előnyös lenne. Jól járna az üzemegység, mivel emelkedne az árbevétele, a dolgozó, akinek keresete a teljesítéssel arányban nőne és javulna a munka minősége, hiszen a garanciális javítások után nem kapnak bért, következésképpen igyekezne a műszerész hibátlanul dolgozni. Csabai Géza sohasem gondolt arra, hogy más vállalathoz menjen. A számológépA szerény termelés; érték 3 és fél millió körül lesz — mondja —, és ebből minden vállalkozásunk mellett még körülbelül 100 ezer forintos nyereség is marad. De ehhez illik tudni, hogy a fehérgyarmati halászcsárda kibővítésére l millió 200 ezer forintot fordítunk, aminek csak körülbelül kétharmadát vettük fel hitelként, a többit tavalyi és idei amortizációnk lekötéséből, tehát saját erőből biztosítjuk. Tervezzük halastavunk bővítését is, mert ahol elhelyezkedik, a Kisari út men tén, kiváló haltenyészeti eredményeket értek el szakembe reink. Egv holdnyi halastó ban 930 kiló halsűlygyarapo • dást értek el, ami jóval nagyobb az országos 350 kilós holdanként! átlagnál. Még torony tetején. Sipőcz után Zápócza Istvánnal, az üzemi dalárda volt elnökével kellett aláíratni a papírt, ez azonban nehézségbe ütközött. Zápócza már egy éve nem dolgozott a gyárban, neve azonban mén szerepelt a papíron. Kerítettek egy embert, aki aláírta helyette. Az öreg R ohácsi lett volna a következő aláíró, de ő már régen nem tudott írni. mert látása végképp meggyengült. Amikor a nyomtatványt kiadták, persze, még ereje teljében volt... Kovács Albert — a következő aláíró — már nem volt az élők sorában. Tavi ly az egyik újonnan belépett dolgozó agyonütötte, ami irt vonakodott aláírni n nyomtatványt. osztályon dolgozik. Most fejezte be Pesten a könyvel ó- gép-tanfolyamot. t j lion^triiliciók — új le'adaiok — Három éve kerültem a vállalathoz és ebből kökéi egy évet. tanultam. Szeretc n a szakmámat és itt minden lehetőségem megvan továbbfejlesztéséhez. Nekünk állandóan tanulnunk kell. hiszem egymás után jelennek meg a legkorszerűbb író-, könyvelő-, számoló- és másológépek., Aki itt két évet kihagy, nagyon lemarad, kiesik a munkából. Ez nem olyan terület, hogy — ahol abbahagytam, ott folytathatom is. Ezért nem véletlen. hogy egymás után indítják a tanfolyamokat az Irodagéptechnika Vállalatnál. A kereset...? Eleinte alacsony, de egy jó szakember itt is megtalálja a számítását. Ez a kis létszámú, szolgáltatótevékenységet folytató vállalat komoly gondokkal küzd. Keresik a módját annak, hogyan szüntethetnék meg a nagyarányú munkás- vándorlást. Annál is inkább, mivel terveik évrő1 évre növekednek, az új konstrukciók új feladat elé állítják őket, el kell látniuk három megyét és az sem mindegy, hogy milyen vélemény alakul ki munkájukról. Balogh Júlia vényevő halat, „busát” telepítettünk halastavunkba.) Köztudomású. hogy a növényevő hal ízesebb a húsevőnél, húsának fehérjetartalma magasabb, nem zsíros, tehát egészséges, főleg olyanoknak, akiki hosszú ideig szeretnének élni és akiknek az orvos tiltja a zsíros ételek fogyasztását. Nagyobb tömegben most hozzuk forgalomba fehérgyarmati, nyírbátori és vásárosnaményi halboltunkban ezeket a halakat. Reméljük, hogy a közönség gyorsan megkedveli és egyre nagyobb arányban itt fogyasztja el, a megyében, amit „kitermelünk” a vizekből. Kisebb mértékben állandóan megismételjük a iég alatti halászást is, hogy csárdánk vendégeinek édesvízi halakkal kedveskedjünk — fejezte be a főkönyvelő. Az első nap eredménye tizenegy aláírás megszerzése volt. A munkaidő befejezte- kor Varga XV. János fáradtan vette magához lapátját, s nem itta meg a szokásos sörét. Második nap — tíz aláírás — már alig állt a lábán. Hadmadik nap megszerezte az utolsót is. A negyedik napon végre megkezdte a munkát. Ékkor már alig bírta fogni a lapátot. Délben olyan állapotban volt, hogy azt hitték ittas, és haza- küldték, aludja ki magát. Szén annyira feldühödött, elhatározta: megszünteti munkaviszonyát. Síbotorkált a felvételi osz- ilyra, ahol a kezébe nyomtak ’gy nyomtatványt, hogy mielőtt eltávozik, írassa alá a rajta szereplő harminc személlyel. Ekkor ütötte meg Varga XV. Jánost a laposguta. A vállalat saját halottjának tekinti. Joggal. Gőz Jósáéi Ard «•^gitás, önkényes Hekoítözéjs, csendtiáboriíúa Pénzbírságok szabálysértésért A Nyíregyházi Városi Ta- i ács V. B. szabálysértési sztálya az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat által tett feljelentés alapján tárgyalta D. J.-né boltvezető, nyíregyházi lakos szabálysértési ügyét. Az ellenőrök megállapítása szerint az élelmiszerbolt eladóterében elhelyezett kristálycukor és liszt a feltüntetett súlynak nem felelt meg. Az ellenőrzés szerint az árudában elhelyezett mérleg 0.01 kilóval, a raktárban elhelyezett mérleg pedig 0, 05 kilogrammal a 0 po-nttól előbbre állt. Ezáltal a vásárlókat megkárosította, ímelyet igazol a B. GY.-né eladó által kiszolgált áru :s, valamint a beérkezett pauszok. A fentieken kívül D. J.-né boltvezető a boltban elhelyezett áruk. például sós sütemény árát feltüntetni elmulasztotta. Ezzel is szabálysértést követett el. Az enyhítő körülmények figyel árbevételével a boltvezetőt első ízben 350 forint pénzbírsággal sújtotta a szabálysértési hatóság. A kiszabott pénzbírság be nem fizetése esetén elzárásra változtatható, Ugyancsak szabálysértés ri jár ást tárgyalt a hatosát' >s 500 forint pénzbírsággal sújtotta H. I. nyíregyházi Polyák-bokori lakost azért mert az állatbetegségek elleni védekezést elmulasztotta, feljelentést ellene a nyíre;ív házi városi főállatorvos te' té, aki megállapította, hogy H. J. 1972. november 12-én ragadós száj- és körömfájás miatt a védőkörzetre előírt legeltetési tilalmat megszegte, az engedélyben meghatározott területet elhagyva az Újtelek-bokorban legeltette juhait, s ezzel veszélyeztette mások állatainak egészségét is. A városi tanács vb. igazgatási osztálya lakásügyi csoportja feljelentést tett J. Z. nyíregyházi nyugdíja: ellen, aki engedély nélkül a Stadion út egyik lakóházának mosókonyhájába önkényesen beköltözött. A szabálysértési hatóság 300 forint pénzbírsággal sújtotta, ezen kívül, a hatóság elrendelte a kényszer-kiköltöztetését. K. S. nyíregyházi Iákos csoportvezetőt azért büntették 300 forint pénzbírságra, mert a rendőrség feljelentette, hogy 1972. december lóén 23 óra 45 perckor egyházán, az Arany Ján,..s és a Toldi út kereszteződésében hangoskodott. Súlyosbító tényezőként állapították meg, hogy az elkövető i hangos éneklést a rendőr figyelmeztetésére sem hagyja abba és a rendőrrel szembeni magatartása is megen- 'xthetetlen volt. Farkai, Pál — -Jó pár évvel ezelőtt a nyíregyházi egység volt a legjobban ellátott vállalat — ló ÉVÉT ZÁRTÁK A HALASZOK Épül a fehérgyarmati halászcsárda Mint minden mezőgazdaság' gi szövetkezetben, zárszámadásra készülnek a fehér- gyarmati Rákóczi Halászati Szövetkezet dolgozói is. Milyen eredmény várható? — erről beszélgettünk Budaházy Miklóssal, a közös gazdaság főkönyvelőjével. fontosabb, hogy ennek csali egy része származik etetésből, körülbelül 280 kiló halhúst a tó maga termelt, élővilágával, planktonjával. Éppen ezt a körülményt használtuk ki arra. hogy az elmúlt évben igen sok nö\ Kálvária