Kelet-Magyarország, 1972. december (32. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-28 / 304. szám

S. nKSrf THUS»*Jgafow.- '5*- CRCol"! IA.1 2u, A megíté és mércéi ISsEG SOK SZÓ ESIK «wostanábe n nálunk arról, hogy vajon milyen jegyek alapján ítéltetik meg az ember. Pontosabban, milyen jellemzők szerint lebet el­helyezni egy bizonyos laj­torján. Az esetek többségé­ben az ítélkezés külső, jól látható ismérveket sorol fel, úgynevezett státuszszimbó­lumokat. Vagyis jelképeket, amelyek valakinek a rangját hivatottak kifejezni. A világért sem szeretnék abba a hibába esni, hogy oktalanul nyesegetem mind­azt, ami egy-egy embert egyénivé tesz. Ám legyenek jellegzetességei, gesztusai, szokásai, sőt, tárgyai, ame­lyek egyénitenek. De igenis elgondolkoztató, hogy csak ilyen jegyek alapján szü­lessenek ítéletek arról. ki mennyire hasznos, ki mire vitte. Még veszélyesebb, ha emberekről anyagi szintjük jelképei szerint ítélkezünk. A legveszélyesebb viszont az. amikor egyre többen küzdenek csak azért, hogy ilyen jegyeik legyenek, ve­télkednek azért, hogy csat­lakozhassanak azok táborá­hoz, akik anyagi javaik, hofobyjuk révén akarják mutatni életük sikereit, eredményeit, saját fontos­ságukat. Közvéleményünk igen helyesen az ember megíté­lésének alapnormájául vál­tozatlanul - a társadalmi hasznosságot, a munkát is­meri el. Társadalmunk több­sége erőteljesen küzd is a kispolgári gyökerű vetélke­dés ellen, amely akarva- akaratlanul is felborítja, fel­lazítja a helyes ítélkezési rendszert. A jólét, az egyéni boldogulás, a siker, az anyagi felemelkedés tör­vényszerű folyamatában keletkezett természetes gyarapodás azonban nem válhat egy-egy ember, csa­lád hasznosságának, fon­tosságának mércéjévé. Fő­leg akkor, ha számításba vesszük, hogy az úgyneve­zett státuszszimbóluma* igen sok esetben nem *z emberi erőfeszítés eredmé­nyei, hanem ugyancsak vi­tatható értékű vállalkozások termékei. Ennél a pontnál már el­jutunk oda, hogy a külső jelek értékét is rangsorol­hatjuk. Mert ugyan ki merné azt mondani, hogy a megyében futó sok eaer autó mind-mind egy ilyen szimbólum? Ki állítaná, hogy a kis házak udvará­ban lévő kutyahad csupán flanc vagy sikk? Ki vonja kétségbe, hogy a vikendhá- zak egy része kis emberek pihenését, és nem mások pukkasztását szolgálja? A GONDOLATSOR UTÄN nyugodtan leválaszthatjuk a külsőségek pozitív részét, amelyek a közért végzett munka eredményeként szü­lettek, azoktól a jegyektől, amelyek mögött nem a jo­gos munkasiker kényel­met szerző célzata, hanem a társadalmi különállás kimu­tatása húzódik meg. Ez egyébként jól felismerhető. Az egyéni, családi magatar­tás világosan jelzi, hogy egy-egy tárgy, ingatlan, esz­köz milyen elsődleges célt szolgál. Mert a kemény munkával magának javakat szerző ember nem hivalko­dik azzal, amije van, ha­nem használja. Szerényen, célszerűen. A külső jegye­ket magamagának teremtő kispolgár viszont mindeze­ket arra használja, hogy lépten-nyomon kifejezze több voltát, fölényt biztosít magának, procc gőggel jár- kel az emberek között. Pártunk Központi Bízott - sága legutóbbi ülésén fog­lalkozott ezekkel a jelensé­gekkel is. önzés, kispolgári mohóság, és hasonló kifeje­zések feszes rendjében utalt arra, hogy a mások felülha- jalására történő szerzések, ha nem is jelentik a társa­dalom számára a fő ve­szélyt, igenis gátlói lehet­nek munkánknak. Demora­lizálnak, rossz hangulatot keltenek, indokolatlanul kötnek le energiát, egész­ségtelen törekvéseket szül­nek, elvonnak embereket attól, hogy erejüket a köz javára kamatoztassák, ki­fejeznek olyan aránytalan­ságokat, amelyek átmeneti társadalmunkban is kelet­kezhet nek. W TBHAT a teendő? Sok értelme nem lenne an­nak, ha roppant építőtevé­kenységünk korában össz­tüzet nyitnánk minden fegyverből a kispolgárokra. Sokkal hasznosabb megol­dást dolgoztaik ki pártunk vezetői. Megtalálták a for­mákat és eszközöket, hogy csökkentsék a jövedelmi aránytalanságokat. Módot találtak arra, hogy figye­lemmel kísérjék a rejtélyes módon születő jövedelmek útjait. Eszközöket jelöltek meg, amelyek alkalmasak, hogy megnyesegessék a sa­ját státuszukat ingerlő szimbólumokkal hivalko­dóan kifejezők szárnyait. De talán mindennél fon­tosabbnak tarthatjuk azt, hogy a Központi Bizottság határozata teljes egészében újra megfogalmazta a lé­nyeget. A mi társadalmunk­ban egy valaminek van iga­zi rangja: a munkának. Ná­lunk egyetlen érdele domi­nál: a dolgozó ember érde­ke. A mi országunkban egyetlen státuszszimbólum­nak van becsülete: a mun­kásember ruhájának. HOGY EBBEN MI AZ ÜJ? Semmi. És talán mert álta­lában a többség ezt* termé­szetesnek tartja, hajlamos, hogy ne gondoljon rá. Érdemes azért emlékezetbe idézni. Bürget Lajos Királytelektől Nyírtelekig Egy hétezres nagyközség eredményei, gondjai A tizeim útiban megtar­tott falugyűléseken Nyírte­lek lakói a problémákkal kezdték. Aztán az eddig megtett útról beszéltek. Az első lépéstől, napjainkig. Mert kétségtelen a húszéves község szépen haladt előre a fejlődés „létráján”, annak ellenére, hogy még ma is sok az égető gond, problé­ma. Dessetcffy ^öröksége* Az egykori Királytelek- puszta 1952-ben Nyírtelek néven vált önálló községgé, a környező tanyai és bo­kortelepülésekkel. Köz­igazgatásilag ide tartozik Dózsaszőlő, Belegrád, Var­júlapos. Görögszállás, Fe- renc-tanya, Bedő-, Hor­váth-, Kispupos-, Dankó- és Szekeres-bokor, Alsósóskút, Felsősóskút, Jakus-, Szeke­res, Pallag és Gyulatanya. Királytelekpuszta régi gaz­dájától, gróf Dessewffytől nem sokat „örököltek” a te­lepülések lakói. Villany például csak a grófi kastélyban — a mosta­ni MEZŐGÉP gyáregység épületeiben — és az egyik istállóban volt. Az önálló községgé válás után meg­kezdődött a villamosítás. Az állami támogatás mellett a település lakói is hozzájá­rultak a beruházásokhoz, családonként 500-tól, 1200 forintig. így kétszeresen fi­zettek községfejlesztést. Az összefogás eredménye az lett, hogy 27 család kivéte­lével valamennyi lakásban kigyulladt a villany. Kövesútja 1952 előtt csak egy volt a községnek, a to­kaji. Aztán új bekötő utat kapott Dózsaszőlő, Gyulata­nya, Varjúlapos, Belegrád, Görögszállás és Bedő-bokor, összesen 19 millió forintért. A jövő év januárjában megkezdik a felsősóskúti be­kötő út építését — 4 millió forintért, a Ferenc-tanyaiét 3 millió forintért, 1975-ben pedig Gyulatanyára kiegé­szítő köves út épül. Az új utak elkészülésével a tanyai és bokortelepülé­sek 80 százalékának lesz jó útja. A felszabadulás után tan­termek hiányában régi épü­leteket alakítottak át isko­lákká — szükségmegoldás­ként. A jelenlegi 38 tante­remből 28 ilyen szükségtan­terem. Dózsaszőlőn a közel­múltban épült korszerű, nyolctantermes iskola, tor­nateremmel együtt. Gyu­latanyán is most készült új iskola, 1 millió 200 ezer fo­rintért. önálló osztályok csak Nyírteleken és Dózsaszőlőn találhatók. A jövő év szep­tember elsejétől körzetesí­téssel igyekeznek enyhíteni az összevont osztályok gond­ján. A tervek szerint Görög­szállásról, Ferenc-tanyáról. Belegrádról és Varjúlapos­ról a felső tagozatos tanulók Dózsaszőlőre járnak majd iskolába. Az egyik tante­remben kollégiumot ren­deznek be. Konyha és ebéd­lő van az iskolában. így reggelit, ebédet és vacsorát kaphatnak az idejárok. A diákok utaztatását iskola­busz indításával kívánják megoldani, a Volán 5-ös számú Vállalatának segítsé­gével. Az alsótagozatosokat Belegrádra összpontosítják majd. Az országos átlaghoz Közel száz diplomás dol­gozik jelenleg az üzemek­ben, intézményekben, az érettségizettek száma meg­haladja az 500-at, a szakis­kolát végzetteké pedig a 600-at. Televízió az 1700 család közül 1300-nál van, havonta 40 ezer napilapot, és különböző folyóiratot kézbesítenek a postások. A szórakozási lehetőség azon­ban nincs megoldva. Kul- túrotthona nincs a község­nek, s előreláthatólag nem is tudják ezt a gondot meg­oldani, mert nincs megfe­lelő anyagi fedezet. így a fiatalok az egyetlen cuk­rászda mellett a 10 kilomé­terre lévő Nyíregyházára járnak be szórakozni. Még szerencse, hogy az autó­buszközlekedés kitűnő a megyeszékhelyre. Naponta 24 járat indul, illetve érkezik Nyírtelekre. Három orvosi körzete van a településnek. Az 1-es szá­mú orvosi létesítményt 1962- ben építették, míg a 2-es .számú Görögszálláson az el­múlt évben készült el. A harmadik körzetben az or­vosi állás pillanatnyilag nincs betöltve. Gyulatanyan ugyanis eléggé korszerűtlen az orvosi rendelő és a szol­gálati lakás, így nehéz or­vost szerezni. Ezt a gondot 1973-ban.. vagy 74-ben old­ják meg véglegesen, a Gyu­latanyai Állami Gazdaság és a községi tanács Nyírte­leken, a központban épít űj létesítményt, ahonnan majd a gyulatanyai körzetbe is kijár az orvos. Ha ez sike­rül, akkor egy orvosra 2400 lakos jut majd, így nagyon közel lesznek az országos átlaghoz. Nyírtelek 1970. januar el­sején nagyközségi rangot kapott. Lakóinak száma 7200. A lakosság nagy része me­zőgazdasági munkát végez a helyi Dózsa Termelőszövet­kezetben és a Gyulatanyai Állami Gazdaságban. Ezen. kívül a MEZŐGÉP gyár­egységében 250-en, a beleg- rádi perlitelemgyárban pe­dig 125-en dolgoznak. A községből 1500-ra tehető azoknak a száma, akik el­járnak dolgozni. A község vezetői új. nő­ket foglalkoztató kis üzemei két telepítettek Nyírtelekre; Két hete a Debreceni Ko­sárfonó Szövetkezet üzem­egységet létesített, ahol 25— 30 nő tanulja a kosárfonás mesterségét, havi 1500—1700 forintért. A létszámot 100 körülire emelik majd. A Nyíregyházi Konzervgyár * téli időszakban almahámozó részleggel 45—50 nőnek ad munkalehetőséget. Születésnapi ajándék Mint a falugyűléseken is felvetették, nagyon sok még a tennivaló a községben. De a nyírtelekiek jó lokálpat­rióták. Az idén egymillió 500 ezer forint társadat rá munkát végeztek. Ajándék­ként a község huszadik szü­letésnapjára. Bagoly Daniét 9 Épp két évvel ké­sőbb megjelent. forra­dalmi naplójában Petőfi ilyen szavakkal foglalta ösz- sze a francia történelem vi­lágraszóló eseményeinek reá gyakorolt hatását. „Évek óta csaknem kire­kesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak történe­te, a világnak ez új evan- gyélioma, melyben az em­beriség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden be­tűjét szívembe vésem és ott benn a holt betűk megele­venedtek és az élethez ju­tottaknak szűk lett a hely és tomboltak és őrjöngtek bennem!” Természetesen nem sza­bad egyszerűsítenünk a dol­gokat. Petőfi nem attól lett forradalmár, hogy egy vagy akár két hónapon át olvas­gatta az 1789-es (és az 1830- as) francia forradalom his­tóriáját. Lázadó alkata, há­nyatott, nélkülözésekkel te­li sorsa, igazságkereső ter­mészete, törhetetlen jelleme, s persze Magyarország ak­kori állapota, nemzeti el- esettsége, társadalmi elma­radottsága — mind ez együtt ellenállhatatlanul ra­gadta a forradalmi eszmék befogadására. Egy sokéves érzelmi és eszmei folyamat betetőzéseként lett a világ „új evangyéliomának” hir­detője. E betetőzés azonban elég­gé pontosan meghalározha- tóan ezen a tavaszon, 1846 májusában következett be. Dömsödi elvonultságából ba­rátjához és lakótársához, Vá- rady Antal ügyvédhez írt verses levele a bizonyság reá: .. .hinni kezdem, hogy dicső napoknak Érjük maholnap fényes hajnalát, Midőn a népek mind fölemelik A föld porába gázolt fejőket, S végigmennydörgik a föld kerekén: „Legyünk rabokból ismét emberek!” Tettvágytól égve sietett vissza Pestre, hogy a forra­dalmi szellemű irodalmi moz­galmat, a Tízek Társaságát tovább szervezze. Július el­sejével, a második fél év megindításával kellett volna megkezdődni a tervezett „sztrájknak”, amikor is a társaság tagjai kivonultak volna a lapokból. De a Pesti füzetek megje­lenésére sem kerülhetett sor. A helytartótanács urai épp eleget tudtak Petőfiékről ah­hoz, hogy lapjukat ne enge­délyezhessék. Ily módon a sztrájk is, a lapalapítási terv is megbukott. A vállalkozás mégsem volt hiábavaló. Igazolta az új irodalom úttörőinek kezde­ményező szellemét és me­részségét, s még inkább nö­velte az irántuk megmutat­kozó érdeklődést, A költő is tudomásul wet­te a vereséget. De nem érez­vén jól magát Pesten, elha­tározta, hogy ellátogat Er­délybe, ahol épp országgyű­lésre készülődtek. A törökök kiűzése utáni átrendezés so­rán a Habsburgok nem csa­tolták vissza Erdélyt Ma­gyarországhoz, hanem külön kormányozták. A reformkor­ban a magyar nemesség kö­rében egyre általánosabbá vált az Erdéllyel való újra­egyesülés, az unip kívánsága. Igen valószínű, hogy Petőfit is az „erdélyi kérdés” körü­li politikai izgalmak vonzot­ták keletre. Utazása azonban mégsem politikai eseményeivel hozott fontos változást életébe. Petőfi ugyanis 1846 szep­temberében találkozott Szendrey Júliával. Egy hó­napon át írta hozzá szerel­mes verseit: harminc nap alatt pontosan tizenötöt. A leány apja, Szendrey Ignác, Károlyi Lajos gróf birtokai­nak kezelője. A képlet kí­sértetiesen hasonlít a gödöl­lői szerelmére, amely egy hercegi jószágkormányzó leánya iránt lángolt fel... „De ha még szeretsz.«*6 Szendrey Júlia bátrabb volt, mint Mednvánszky Ber­ta. „Jó parti várt reá”, egy gazdag de üresfejű szolgabí­ró oldalán, ám ő — maga is regényes és álmodozó lélek — szívesen viszonozta a köl­tő érzelmeit. Akik ezt nem hiszik, első­sorban azzal érvelnek, hogy Petőfi — mint férfi — nem volt vonzó jelenség. Márcsak azért is itt az ideje, hogy szemügyre vegyük a felnőtt költőt. Teleki Sándor, aki önmagái, jbed grófnak” ae» vezte, s épp ez idő tájt lett a költőnek egyetlen arisztokra­ta, barátja, meglehetősen pontos képet festett róla: „Középtermetnél valami­vel magasabb alak, sugár növéssel, arányos testtagok­kal, fesztelen mozdulattal, sűrű, tömött, felálló kurta fekete hajjal.. . csillámló bogár szemek, melyek be­széd közben csillogtak, s midőn lelkesült vagy költe­ményeiből szavalt, fényesen ragyogtak; ez volt arcának legszebb része, ablakai köl­tői lelkének ... arcának bő­re sárgásbarna volt, egyné­hány szeplő formájú még bar­nább foltocskákkal; ajkai a szokottnál valamivel vasta­gabbak, jó! áll rajtok a mo­soly, de a harag, a méltat- lankodás, a gúny, a megve­tés, a gyűlölet, s a csalódás érzelmeinek nyilvánítása* sajátszerű, majdnem kelle­metlen kifejezést vettek fel.. ” E kellemetlen vonásról Jó­kai is említést tesz, ő a maga felfokozó nyelvén démoni ki­fejezésről beszél. De épp Jó­kai hangsúlyozta, hogy ami­kor „ezt a rideg arcot a köl­tészet lángja megvilágítá, mi­kor egv költeményét elszaval­ta, akkor minden vonásában kigyulladt a lélek: tekintete sugárzott, alakja megnőni látszott, szoborszerűvé ala­kult; ilyenkor aki látta- hall­gatta, belé kellett szeretnie: férfit és nőt magával raga­dott.” Júlia ezt a Petőfit ismerte meg. Még egy közönségesebb lélekre is hatott volna ez a férfi, hát még Júliára, ki az erdődi sivár magány elől francia regényekbe menekült, s köznapi emberek helyett kivételes egyéniségekről ál­modozott. El kell hinnünk Bois» hagy kolöcbeégeí. taáatt tenni Petőfi Sándor és egy korlátolt szolgabíró között. De milyen volt Júlia? Nem a költő szemével nézve, mert hát a szerelmes szem lencsé­je nem „objektív”, hanem mondjuk Jókai ízlése sze­rint? „Én megvallom — ír­ja a nagy mesemondó — hogy nem találtam olyan szépnek, mint minőnek Sán­dor versei megörökíték: ala­csony termete volt, egészsé­ges arcszíne. de férfias met­szésű szája; mindegyik sze­me szép volt külön, de a kettő közt nem volt össz­hangzás; emellett rövid hajat viselt; s éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor ” A rö­vid haj persze csak Jókai fel­fogásában számított hibá­nak, az eredetiség elvét hir­dető költőnek- ez is tetszett, „Szabad, merész gondolatjá­rása volt, — írja még Jókai — egészen összeegyeztethető fér jéével: néha excentrikus, de mindig szellemdús” „Excentrikus” — vagyis az átlagtól elütő, „a fennálló rendbe beilleszkedni nem tudó ember”- mint egy régi lexikon mondja. De hisz épp ez lehetett az, ami Petőfinek legjobban tetszett Júliában! Annak a Petőfinek, akit épp történetünk napjaiban — 1846 októberében — egy trt- kosrendőri kém jelentés „extravagánsnak” bélyegzett. Ami nagyjából épp az „ex­centrikusnak” felel meg. E hasonlóság volt vonzal­muk egyik serkentője, s e közös vonást minden bizony­nyal kölcsönösen felismerték egymásban, már az első, me­gyebáli találkozáson. A szerelmesek végűi is egy tavaszig tartó „próbaidőben” egyestek meg, t a. hátóé as­vnénykedve búcsúzott. — Teleki grófhoz mént- Kohóra. A gróf kohói kastélyában Kellemesen teltek a napok, de a költő dolgai most már Pest­re szólították. Útközben hog* is ne állt volna meg Debre­cenben. ahol oly nyomorúsá­gos hónapokat töltött — ép­pen három éve? Mikor belé­pett a színházba, minden szem feléje fordult „s a lel­kesedés az égiháború hang­ján kiáltá: éljen Petőfi Sán­dor!” A színészek örültek a látogatásnak, s a társulj szép, okos és rokonszenves primadonnája, Prielle Kor­nélia egy darabbeli dal he­lyett Petőfi versét énekelte el: „A virágnak megtiltani nem lehet...” Petőfi boldog volt: olyan emberek közé került megint, akik nem származását nézték, hanem költői érdemét. Meg­feledkezve pesti dolgairól, jó­kedvűen engedte el magát e szabad gondolkodású, függet­len lelkű művészek között. „Testvérek vagyunk az Ur­ban” — mondogatta nekik, vándorszínészi múltjára utal­va Testvérek vagyunk — e két szóban van a kulcsa mindannak, ami most egy színjáték váratlanságával történik. Már Kohón is hallott plety­kákat Júlia új udvarlójáról, itt Debrecenben arról kapott „hírt” Petőfi, hogy az erdődi várkisasszony egy dzsidáskapi- tányhoz készül férjhez men­ni. Hát így vagyunk? —tom­bolhatott haragjában. — Hát mégis ledönthetetlenek a fa­lak egy mészáros komé­diáspoéta fia és az inspektor leánya között? Ki-ki a ma­gáénak valóval? tá&i&i' ■ so Fekete Sándor ’ Petőfi élete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents