Kelet-Magyarország, 1972. december (32. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-23 / 302. szám
fiW5. ééeénröer 2Sf. Rwst-iieflsf’xöbíssöíw i am Jegyzetek: Másodrendű szakember? Kevés a gépesítéssel foglalkozó szakember a mezőgazdasági szövetkezetekben — állapítja meg a Nyírségi TESZÖV egyik «data. Nyolcvanöt taggazdaságból mindösz- •ze négyben található gépészmérnök, s huszonnyolcban technikus. A többi szövetkezetben csak szakmunkás-képesítéssel rendelkezik a géppark műszaki vezetője. Elgondolkodtató. Nem lehet ugyanis feltételezni, hogy a gazdaságok felelős vezetői ne tudnának valamit a növekvő feladatok követelményeiről. Mindegyik gazdaságnak növelni kell a termelési eredményeket, csökkenteni a ráfordítási költséget. Jobban, gazdaságosabban szervezni a különböző — de lényegében egymást kiegészítő — ágazatok összehangolását, maximálisan kihasználni a termelési erőt. így lehet a magasabb szintű terveket teljesíteni, szilárdítani a gazdaságot; többet adni az államnak, a szövetkezeti tagságnak. Miért akkor ez a szinte siralmas kép? A szövetkezeti gazdaságok második-harma- die. évtizedében!? Mivel semmi sincs ok nélkül, a tsz-ek gépész szakember szegénysége sem véletlen. Egy következő adat: a mezőgazdasági üzemek gépesítettségét irányító szakemberek keresete lényegesen alatta van az egyéb ágazatokat irányítókénak. Több vizsgált tsz-ben a íőkertész díjazásának mintegy 80. a főagronómusokénak 67 százalékát kapják csak a gépesítést iránjrítók, hasonló szintű képesítéssel. Természetes, ez a felemás differenciálás nem marad hatástalan. A képesített gépész szakemberek ezért is idegenkednek attól, hogy tartósan mezőgazdasági szövetkezetben dolgozzanak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a mező- gazdasági üzemekben a gépész szakember- hiány nemcsak felső fokon, diplomás szinten érezteti hatását. A tsz-ek önállóságának mai időszakában nem megfelelő a gépesítéshez kapcsolódó, szakmunkásképzettséggel rendelkezők aránya sem. Az említett tsz-szövetség taggazdaságaiban, a géppel dolgpzó embereknek csak mintegy 20 százaléka rendelkezik szakmunkás-képesítés- sel(!?). A többi betanított dolgozó, de köztük jó néhányra ez is csak „rámondás”. (Talán, hogy megnyugtatóbb legyen a statisztika?) Több szövetkezetben kampányidő- ben sincs biztosítva a gépek maximális kihasználása. Még ez év őszén is, a szövetség becslése szerint, a meglévő erőgépeknek mintegy öt-tíz százaléka állt (!?) traktorosok hiánya miatt. Az eset mindenképp arra figyelmeztet: a mezőgazdasági termelés frontján jobban kell becsülni a gépész szakembereket. Asztalos Bálint Örömmel mennek be Fiatal vegyészek a vízügyi igazgatóságon Közérdekű bejelentések Tanácstagi fogadóórák. Tájékoztatás, javaslat, kifogás. Szaporodnak a feljegyzések, amelyekre egyrészt már ott helyben, másrészt írásban, a tanácstag közvetítésével kapnak majd választ a választópolgárok. Miről is folynak ezek a beszélgetések? A tapasztalat az, hogy a korábbiaktól eltérően megváltozott a magán és a közérdekű jellegű bejelentések közötti arány. Mégpedig kedvezően, a közérdekűek javára. Érettebbek a választók a tennivalók meghatározásánál. Az „én” kapum előtt helyett előtérbe kerül a „mi” utcánk, az állampolgár már nem csak azért szól, hogy a háza előtt tördelik a fát. hanem azt is meglátja, hogy szemetes a főtér Nyíregyházán, hogy szép lesz a Tanácsköztársaság tér. És így tovább... , Van, abban a kifogásban is közérdek. hogy — enyhén szólva — nem eléggé tiszták a szikvizes üvegek. Sok a tengelytörő kátyú az utcákon, töredezettek a járdák, hogy kevés a szakorvos, hajnalban kell kelni annak, aki sorszámot akar kapni a? SZTK-ban, s még így is három nap egy kivizsgálás. Miért nem áll meg több helyen a „gumigyári” autóbusz és jó lenne munkakezdésre „csuklóst” indítani a déli ipartelepre./ Ki-ki a saját zsebén érzi, ha ma drágábban tudja megvásárolni azt, ami tegnap még olcsóbb volt. A harmincfilléres gyufa „eltűnésével” kezdődött, de kiderült; nagyon is „rá jár a rúd’’ az olcsó dolgokra. Itt van például az üvegpohár. Korábban lehetett kapni három forintért is. Ma? Csak ritkán. Harmincért annál inkább. A tányér is tízen felül, a négyforintos egyszerűen nincs. Egy választópolgár elpanaszolta, hogy bejárta a várost, hogy lemezből készült 'radiátorpárologtatót vegyen. Nem talált. Volt ellenben hatvanért, ami — szerinte — nincs is olyan jó. Nincs egyötvenes falinaptár, s húsz fillért némelyik pénztáros már egyszerűen vissza sem ad. Elhanyagolják a tejboltokat. Nemrég a KÖJÁL majdnem bezáratta a Kossuth utca elején lévőt. Miért zár be délután a Dózsa György utcai? Persze az italboltok nyitásával már nem ennyire fukarkodnak. Kukák az utcán. Szabadon. a kóbor kutyák kedvére, hogy reggelre már az úttestet díszítse a szemét. Hol a helye tulajdonképpen? Ezt is lássa meg a KÖJÁL, meg azt is, hogy a talponállók egy részében nem folyó vízzel mossák a poharat. És kevés a járdák mentén a szemetesdoboz. Ami volt, annak egy része is eltűnt... Nem csak mai témák. Sok közöttük az évek óta ismétlődő, a megvalósításra váró. Nagy részük azonban egy kis akarással megoldható. Tóth Árpád, ----------------------------—------------------------^ Mindhármukban közös: fiatalok, több éve dolgoznak, de egy éve a vízminőség-vizsgáló laboratóriumban. Vegyészek. Heim Csaba és felesége hatodéves biológia—kémia szakos hallgatók a Debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen. Tanulmányaikat levelező úton végzik. Szederkényi Erika ugyancsak Debrecenben végzett vegyész szakon, az egyetem nappali tagozatán. Máshol kezdték a munkát, de itt „kötöttek ki”, úgy, hogy választásukban a véletlen igen nagy szerepet játszott. „Felütöttük a telefonkönvvet“ Mi is volt az a véletlen egy évvel ezelőtt? — A BIOGÁL Gyógyszer- gyárban dolgoztam — kezdte Heim Csabáné —, férjem pedig a talajjavító vállalatnál, mindketten vegyésztechnikusként. A munka mellett kezdtünk el tanulni, azonban úgy éreztük, alig tudjuk majd tudásunkat megfelelően kamatoztatni. Munkahelyünkön sok volt a vegyész, a kísérletező, a kutató ember — ez nem is csoda, hiszen az egyetem „ontja” a vegyészeket. Igv hamar rájöttünk, nem igen lesz lehetőségünk az önálló munkára, mi pedig nem szerettünk volna, diplomával a kezünkben egyszerű laboránsok maradni. — Újabb munkahelyet kerestünk. Én már ismertem Nyíregyházát — 18 éves koromban egy évig dolgoztam a konzervgyárban — és ezért néztünk itt állás után. — Felütöttük a telefonkönyvet — folytatta Csaba — és sorra telefonáltuk, jártuk a vállálatokat, üzeméket. Már az állomás felé igyekeztünk, amikor elhaladtunk a vízügy előtt. Hosszas tanakodás kezdődött — bemenjünk, ne menjünk? Megpróbáltuk és sikerült, de... csak egy emberre volt szükség. Azt mondták, pályázzuk meg. Egy pályázat helyett kettőt adtunk be és mindkettőt elfogadták. Marika a vízminőség-vizsgáló laboratóriumba került, én pedig az ekkor megalakult talaj- mechanikai laborba. Pár hónap múlva én is átkerültem a vízanalitikához. Az előzmények Erikánál is hasonlóak. Ha szándékosan válogattuk volna meg beszélgető partnereinket, akkor bizonyára nem sikerült volna ennyire „tökéletesnek”. Segít a munkahely — Korábbi vállalatomnál szintén laboratóriumban dolgoztam. Nagyon kezdetleges eszközök álltak ott a kísérletezők, az analizálok rendelkezésére. A fejlesztés úgy látszik komoly anyagiakba ütközött, mert a kért felszereléseket nem kaptuk meg. Azóta már ott is korszerű laboratórium van. de én nem vártam. Uj munkahélyet kerestem és nem is tudom miért, de a vízügynél kopogtattam. — Az új munka környezetében és feladataiban is más volt, mint a régi. A vízminőség-vizsgáló laboratóriumot modern, alapos vizsgálatokra alkalmas készülékekkel kezdték felszerelni. Az itt dolgozó tíz ember elképzelései találkoztak a Felső-Tisza-vidé- ki Vízügyi Igazgatóság vezetőinek elképzeléseivel, céljaival. Éppen ezért a kutatásokhoz, az analizáláshoz, az értékelő munkához minden anyagi támogatást megadtak és ami a legfontosabb: — Hagyták, hogy „szabadon” dolgozzunk, javaslatainkat figyelembe vették a megrendeléseknél és segítettek a továbbtanulás terén. A Heim-házaspámak még egy éve van a diploma megszerzéséig. Ötödévesek voltak, amikor a vízügyhöz kerültek. — Tanulmányi szerződést kötöttünk. A szakdolgozatunkhoz is megadnak minden segítséget. Kocsit kérünk, ha ki akarunk • menni Mátészalkára, de ellátnak vegyszerekkel, felszerelésekkel is. Lehetővé tették, hogy a szak- irodalmat a tudományos kutatóintézetben tanulmányozhassuk. Témánk a vízügy profiljához szorosan kapcsolódik. Mátészalka város ideiglenes szennyvíztisztító (oxidációs tó) vizsgálatát választottuk, a kémiai és biológiai hatásokat figyeljük. Munkájukkal mindhármán elégedettek. Marika a biológiára „esküszik”, Csaba és Erika azt vallják: műszerezés a jövő útja. Jó tanítójuk volt, egy életre megszerették, csodálják a műszereket, ismerkednek az újakkal, fel fedezik a bonyolultak titkait. A négyszöghullámú polarográl' az egyik legnagyszerűbb felszerelés. Műszerekkel bánni — Az országban mindössze két vízügyi igazgatóságnál alkalmazzák, a legjobb tudomásunk szerint — mondta Csaba. Azért szeretjük őket, mert gyorsan, eredményesen tudunk velük dolgozni. Reklamációnak helye nincs. a fényképek, a polarográf rajzai rekonstruálják az „esetet”, kizárják az emberi szubjektumokat, a tévedéseket. A beszélgetés során kidé«, rült még egy közös vonásuk. Olyan munkahelyet találtak, ahová reggelente örömmel mennek be, szabadságuk egy részét is a laborban töltik, mert nem akarnak „kihagyni” egyetlen fontos eseményt sem. örülnek, ha értékelik energiájukat, meghallgatják véleményüket és értékes javaslataikra nem az a válasz: jó, majd megpróbáljuk. A maidra nem kell várniuk. Számukra ez az erkölcsi elismerés mindennél többet ér. határozottságot, bátorságot ad. Szabad idejük nagy részében is a munkával foglalkoznak. Vitatkozik a kémikus a biológussal, azután pontosan utánanéznek, kinek is volt igaza. Hajnalra marad a* irodalom, a képzőművészet és a pihentetőbb, de vegyészek számára különösen érdekes, izgalmas ) tudományos-fantasztikus regény. Nem szakbarbárok. Szeretik tudni, mi van körülöttük. Balogh Jóim Fekete Sándor: Petőfi élete 7. S ha eddig mintegy ösztönösen talált rá a követendő útra, ez a visszhang segítette abban, hogy immár tudatosan munkálkodjék az új költészet megteremtésén. Két remekmű jelzi ezt, egymásután írta őket, rendkívüli gyorsasággal. Az első célja a rombolás, a másodiké az új művészet mintájának megteremtése volt. Több mint öt negyedszázad telt el A helység kalapácsának megjelenése óta. de ez a nagyszerű paródia ma elevenebb, mint valaha is, sőt igazán csak az újabb irodalomtudomány értékeli érdeme szerint. Petőfi e „hőskölteményben” egy mindennapi, sőt parlagian közönséges történetet, egy kocsmai verekedést adott elő a reformkori eposzok ünnepélyes. cikornyás nyelvén. A hang és a tárgy ellentéte már önmagában is mulatságos, de a részletek külön- külön is elragadó nyelvi és gondolati humort árasztanak. A feszesen dagályos nemesi költészet válik nevetségessé a paródia torzító tükrében. A helység kalapácsa vidám búcrú volt a régitől, a János vitéz a diadalmas ú; megtestesülése. Tündérme se és népi valóság egybeöt vözése, az első elbeszélő mű a magyar költészetben, amelynek nyelve minden ízében ma is érvényes, amelyet valóban a legegyszerűbb ember is megérthet és élvezhet. A tündérország fejedelmévé emelkedő falusi hős mesés sorsában mindenki felismerhette a példázatot: a költő ezt az emelkedést óhajtja egész népének. Petőfi tehát egyik napról a másikra ismeretlen kis vándorszínészből felkapott költő lett — már csak a szerelem hiányzott ahhoz, hogy élete teljessé legyen. Amikor a szőke hajú, kék szemű Csapó Etelkával (a költőtárs Vachott Sándor tizenöt éves sógornőjével) megismerkedett, nagyon hamar meggyőzte önmagát arról, hogy szerelmet érez a kedves leány iránt. A lényéből fakadó lobbanékonyság néhány hét alatt odáig ragadta, hogy már a nősülésre gondolt. Búcsú 1844-től című versében alighanem hamarabb közölte a világgal, mint a kiszemelt kedvessel, hogy milyen tervet forgat a fejében, s hogy „a mennyországnak áll küszöbén.” Nem a mennyország kü- ;zöbére került, hanem egy sír szélére: az új esztendő 3lső napjainak egyikén Etelka váratlanul meghalt. Ha eddig nem is szerette volna igazán, most olyan fájdalmas szerelem lett úrrá rajta, amit csak egy egész kötetre való vers csitíthatott — így született meg a Cipruslombok Etelka sírjáról című könyv, amely 1845 márciusában önállóan is megjelent. ★ Háromnegyed év telt ei azóta, hogy Petőfi a Pesti Divatlaphoz állt. E rövid idő alatt tüneményes gyorsasággal országos irodalmi nevezetesség lett — az övéhez hasonló hirtelen és meredek felemelkedésre nincs példa irodalmunkban. 1845 tavaszán azután, mintha csak ellenőrizni akarná népszerűségének mértékét, elhatározta, hogy felvidéki körútra megy. Felmondott Vahot Imrének és 1845. április elsején a gyorsszekéren Eperjes felé indult. Utijegyzeteit erről, az 1845-ös felvidéki utazásról írta Petőfi. Sok irigy írótársát bosszantó, s kicsit csakugyan kamaszosan őszinte, de teljesen jogos büszkeséggel számolt be arról, hogy hány helyen köszöntötték fáklyászenével, ünnepi lakomákkal, mennyire szereti a diákifjúság. Minden ember örül a sikernek, különösen a művészember. Petőfi számára azonban a felvidéki diadalút nem egyszerűen arra szolgált, hogy természetes költői hiúságát kielégítse. Az ifjúság iránta tanúsított vonzalma segítette őt abban is, hogy a maga hivatását megértse, rádöbbenjen történelmi feladatára, amely a puszta költői szerepnél többet követel tőig: tevékeny részvételt az ország felszabadításában, a magyar szabadság kivívásában, az elodázhatatlan társadalmi reformok kiharcolásában. Amikor a költő kezdte megérteni, hogy mit vár tőle az ország, azt is felfogta, hogy egyedül nem teremthet olyan irodalmat, amely az időszerű politikai eszmék jegyében vállalja a harcot is. Előbb talán csak ösztönösen, később teljes tudatossággal azt akarta, hogy az ifjú írók zárt tábort alkossanak. Baráti csoportosulások, körök, asztaltársaságok máskor is kialakultak a magyar irodalomban. Petőfi nagy újítása az, hogy mozgalommá fejlesztette baráti körét! Mindezt azért kellett épp felvidéki útja kapcsán elmondanunk, mert az Úti jegyzétek egyik nagy meglepetése és újítása az a "mod volt, ahogyan Petőfi tartózkodás nélkül „reklámozta” barátait és csepülte ellenségeit. Még jobban megrázta, valósággal elképesztette az irodalmi életet az a mód, •.■.hogyan a régi, elavult költészet elleni támadásait minden teketória nélkül egybekapcsolta a saját népszerűsítésével. A nemesi úri íróvilágban azt követelte az illemszabály, hogy a költő szerény ábrázattal ajánlgas- sa „szerény munkácskáját” valamelyik nagy úrnak vagy a „nagyérdemű közönségnek” — Petőfi ezzel szemben azt tartotta, hogy az igazi költőnek joga van sze- rénykedési pózok nélkül, önértéke tudatában megnyilatkoznia — saját magáról is. Ha Pesten az egyhangúságot únta meg, felvidéki utazása során a változatossággal telt el, Rimaszombaton „Isten és Gömörmegye kegyelméből” tiszteletbeli táblabíró lett, de azzal meg is elégelte a dicsőséget és kezdett hazafelé kívánkozni. Hazafelé, ami azt jelentette, hogy Pestre. Gyerekként két évet, felnőttként alig egy esztendőt töltött a városban, s mégis igazi pestinek érezte magát, mert ott zajlott az irodalmi élet. 1845 június utolsó hetében érkezett vissza Pestre, tele új élményekkel, bizakodással, reményekkel. Petőfi még nem gondolt politikai forradalomra, amikor versein már a közelgő forradalom előjelei ütköztek ki. A kiváltságosok előbb csak meglepődve figyelték e kihívóan nyers népi hangot, azután hirtelen észbe kaptak és rászabadították irodalmi szolgáikat (köztük, mint utólag kiderült, hivatásos rendőrügynököket is) a „botrányt okozó” ifjú költőre. Persze nemcsak a reakció, a maradiság emberei sorakoztak fel a költő ellen. Mérsékelten haladó vagy éppen derék reformbarátok is akadtak Petőfi gyorsan szaporodó ellenségeinek sorában. olyan különben tisztességes irodalmárok is, akik ízlésük korlátái miatt nem érthették meg az új költészetet. Sokakat taszított Petőfi modora, tüskés maga tartása is, de a legtöbb irodalmi ellenfélben egy igen egyszerű, igen természetes ám alantas érzés dolgozott az irigység. Az ócsárlók kórusába tehát sokféle hang vegyült — a hatalom vak eszközeinek rikoltozásaitól a sanda pályatársak pusmogásáig. De amikor együtt és szinte vezényszóra zúgott ez a kórus, már nehéz volt különbséget tenni és a költő nem is akart. Válaszaival nem csökkentette, hanem növelte ellenségei számát. De a barátaiét is. A közönség gondolkodó részét az elfogult és tajtékzó támadások még inkább az üldözött újító mellé állították. De az új és új hívek között — a dolog természetéből következően — nem sok jómódú ember akadt. Mindenütt Petőfiről beszéltek, rajongtak érte vagy ócsárolták, könyvei azonban nem fogytak olyan mértékben, hogy biztos megélhetését lehetővé tegyék. Felvidéki útján sok helyütt országos nagyságnak tisztelték, de hazaérkezése után nem egyszer napi gondokkal kellett küzdenie. A 45-ös esztendő további csalódásokat is tartogatott számára. Huszonkét és fél éves volt. Gyermekszerelmek, majd az Etelka iránt érzett álomszerelem, s legfeljebb futó fellángolások, ismerkedések, kalandok álltak mögötte, megérett az idő egy igazi szerelemre, ö maga is úgy érezte, kereste, várta, szinte sürgette az alkalmat, amely végül is elébe hozta Mednyánszky Bertát. egy hercegi jószágigazgató szőke leányát. Hercegi jószágigazgató .., Ha a költő tapasztaltabb, előre tudja, mi vár rá. De talán az sem riasztotta volna vissza, mert annyira akarta már a boldogságot vagy az új szenvedést...): Oh leányka, ha te nem szeretsz is, Engedd meg, hogy szerethesselek, (Folytatjuk?
