Kelet-Magyarország, 1972. november (32. évfolyam, 258-281. szám)

1972-11-04 / 261. szám

v*. (mm. Kwrr-MAGrAnfTR'wA» 1972. november ¥: A NAP HÍREI Elhunyt Adriányi László Adriányi László főiskolai canár, a Nyíregyházi Besse­nyei György Tanárképző Fő­iskola főigazgató-helyettese, hosszú betegség után 60 éves korában ' elhunyt. Temetése 1972. november 9-én, csütör­tökön délután 2 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető­ben. Bártfán született 1912-ben. Édesapja vasúti hivatalnok, édesanyja tanítónő. Középis­kolai tanulmányait Bártfán és Beregszászon végezte, érettsé­gi után Prágában tanult, majd a debreceni egyetemen szerzett magyar—történelem szakos középiskolai tanári ok­levelet. Néhány év rozsnyói és beregszászi tanárkodás után a Nyíregyházi Kossuth Gimnáziumhoz került, meg­szerezte az orosz szakos taná­ri képesítést is. A Kossuth Gimnázium kollégiumának igazgatója, szakfelügyelő, majd a gimnázium igazgatója 1958-ig, amikor a tanítókép­zés felsőfokon való megszer­vezését vállalta városunkban. Tizenegy évig igazgatta az első nyíregyházi felsőfokú pedagógusképző intézményt: akkor került a tanárképző fő­iskolára. Itt dolgozott halálá­ig, főigazgató-helyettesi be­osztásban. Közéleti tevékenységét a pedagógus-szakszervezet tit­káraként kezdte Nyíregyhá­zán; éveken át volt a pedagó­gus-továbbképzés ideológiai konferenciáinak vezetője: az utolsó évtizedben főleg az MSZBT és a TIT keretéber. munkálkodott, mint megyei elnökségi tag és az ellenőrző bizottság elnöke. Pedagógusképző tevékeny­sége, társadalmi munkája el­ismeréseképpen megkapta a Munka érdemérmet, a Mun­ka érdemrend ezüst fokozatát két alkalommal. Az Oktatás­ügy kiváló dolgozója. Gyászolja munkahelyeinek megannyi elvtársi, kollégája, tanítványainak népes tábora, különösen az a több. száz ál­talános iskolai tanító, akik­nek nemcsak oklevelét írta alá, hanem életre szóló bölcs oktatással, példamutató életé vei és pontos munkájáv' adott tanítást. MSZBT-kitüntetések A Nagy Októberi Szociális- < ia Forradalom 55. évfordulója alkalmából ünnepséget rende­zett a Magyar—Szovjet Baráti Társaság pénteken, a barát­ság házában. Az ünnepségen Apró Antal, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke kitüntetéseket nyújtott át. A Munka érdem­rend különböző fokozatait kapta több aktivista a ma­gyar—szovjet barátság elmé­lyítésében végzett kiemelke­dő munkájáért. Az MSZBT első ízben adományozott aranykoszorús plakettet kivá­ló munkát végző tagcsoport­jainak MSZBT aranykoszorús plakett kitüntetést kaoott Sza­bolcs megyéből a MÁV záho­nyi vasúti csomópontja. A* MSZBT legmagasabb kityn- tetését, az aranvkoszorús jel­vényt nyújtötták át azt kö­vetően a kiemelkedő munkát végzőknek. A kitüntetések átadásánál jelen volt: Nagy Mária, az MSZBT főtitkára, Grosz Károly, a KB osztály­vezető-helyettese, ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete. ÜTTÖRÖHIRADÓ ZÁ­HONYBAN. A napokban megjelent a Záhony nagyköz­ség úttörőcsapatai közös ki­adványának első száma Záhonyi Úttörő Híradó cím­mel. A jövőben rendszere­sen megjelenő híradó beszá­mol Záhony, Zsurk és Ti- szaszentmárton úttörőcsapa­tainak életéről. A most meg­jelent első számban köszön­tik az úttörőolvasókat, meg­emlékeznek a község felsza­badulása évfordulójáról és tudósítást adnak az úttörő- parlamentekről. valamint a csapatok eseményeiről. Á Magyar Szocialista Munkásod, S/aboles-Szatmár megye! Bizott­sága és a megyei tanács naoiiapi' Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. S. Telefon: 16-70. 16-71. S0-0S. «Telexszám: megyében Síé, megy ér kívül: 73 344. Saaűjs a Szabolcs megyei Lapkiadd Vállalat. Erfnyl Hona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Kio. siethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél a posta hírlap üzletekben és s Posta Központ’ Hírlap Irodánál (KBI Budapest V kerület. József Nádor tér 1 se.) közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a KHÍ 215—00 162 Dénzforeslmi jel- aösaámra Előfizetési díj egy hőnapra 20 forint. indexszám: 2S 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u. S. SUtelőa veaetüs HolémS saseaa A KISZ KB OKLEVELE A KEMECSEI FIATALOK­NAK. Ünnepségen emlékez­tek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulójáról november 2-án a Kemecsei Állami Gazda­ságban. Ez alkalommal nyúj­tották át a KISZ Központi Bizottsága elismerő okleve­lét eredményes működésükért a gazdaság KlSZ-szerveze- tének. Ezen az ünnepségen jutalmazták meg a munká­ban élenjáró 93 dolgozót, összesen 86 ezer forinttal. Harmincegy dolgozónak „Ki­váló dolgozó” kitüntetést ad­tak át. Elkészült a televízió óriás stúdiófa Rég várt esemény színhelye volt pénteken a Magyar Tele­vízió Szabadság téri székhá- . za. Az egykori tőzsdepalöta Beloiannisz utca felé eső épü­letszárnyának nagyobbik felé­ben másfél éven át tartó munkával épült fel az új, szí­nes tévéstúdíó, s az ezzel kapcsolatos helyiségek. Az új óriás stúdió avató ünnepsé­gén Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke mondott beszédet, majd az építésben, tervezésben, kivi­telezésben részt vevő vállala­tok dolgozói részére jutalma­kat nyújtott át. SZÖKŐKÚT ÜNNEPI FÉNYBEN. Társadalmi ösz- szefogással építettek szökő- kutat Tíszavasváriban, a gimnázium előtti parkban. A szökőkutat megvilágító be­rendezést a TITÄSZ tisza- vasvári kirendeltségének dol­gozói tervezték és szerelték fel ugyancsak társadalmi munkában. A nagyközség új díszét november 5-én este helyezik üzembe ünnepi díszkivilágítással. TÁRLAT A GYÁRBAN. Nagy Mihály nyíregyházi szobrászművész első alka­lommal rendez önálló gyűj­teményes kiállíiást kisplasz­tikáiból. A kiállítást novem­ber 4-én délután nyitják meg a MEZŐGÉP Vállalat nyíregyházi központjának ta­nácstermében. A tárlaton 20 kisplasztika; terrakotta-, fa-, műkő, és kőszobor szerepel. Összeütközött két tehervonat Beleszaladt egy tehervonatba az őt követő másik tehervonat csütörtök éjjel a Heves megyei Vagvút és Kálkápoina között. A baleset következtében égjük moz­dony és 14 kocsi kisiklott, s több közülük felborult. Két vasutas könnyebben megsérült. Mivel a 'elborult vagonok a másik sín- nárt is elzárták, a személyfor­galmat autóbuszok bonyolították le a két község között. Pénteken 10 órára az egyik sínpár felsza­badult. A baleset okának felderí­tésére a MÁV szakértői megin­dították • vizsgálatot, ŐSZI LEHALÁSZÁS. Elérkezett a hajtenyésztéssel fog- ‘alkozó gazdaságoknál a „betakarítás” ideje, az őszi lehalá­szás. A HALÉRT-hoz naponta nagv mennyiségű hal érke­zik. Budapesten, a Szabadság-híd iábánál lévő két, egyen­ként 1000 mázsa hal befogadására alkalmas haltároló uszályba kerülnek a halak. Innen látják el élő hallal a fő­várost, Nógrád, Pest és Komárom megye nagy részét. Itt csomagolják polietilén tasakokba a konyhakész halszelete­ket is. Képünkön: csúcsforgalom a haltároló uszályokon. (MTI fotó: Kunkovács László felvétele — KS) PROGRAM A lottó e heti nyerőszámai: 21, 39, 50, 82, 89 NYUGDÍJASOK—KISZ- ESEK TALÁLKOZÓJA. A megyei moziüzemi vállalat KISZ-szervezete vendégül látja a vállalat nyugdíjasait november 4-én délután. A baráti találkozón tájékoztat­ják a volt dolgozókat a vál­lalat jelenlegi munkájáról és a KlSZ-szerveíet nevében ajándékokkal kedveskednek a nyugdíjasoknak. *• d­A külföld humora PRÁGA A nagyvállalat sze­mélyzeti osztályán az élőadónő azt mondja a munkára jelentkező fia­talembernek: — Hát kérem, felvesz- szük magát. Kezdetben 850 korona lesz a fizeté­se, később majd emelke­dik. Mire a fiatalember tisztelettudóan meg­jegyzi: — Akkor talán vissza­jövök később!.,. TÉGLA — TERVEN FELÜL. A tiszaberceli téglagyár 103 százalékra teljesítette 1972. évi háromnegyed éves tervét. Háromszázezer téglát gyár­tottak terven felül a gyár munkásai. Kertbarátok ktubia alakul Nyíregyházán A Hazafias Népfront me­gyei, és városi bizottsága, a megyei és a városi művelő­dési központ közös szerve­zésében alakul meg a kert­barátok klubja a házikert-, kiskerttulajdonosok, vala­mint a kertészet iránt ér­deklődők részére. A klub segítséget ad tagjainak szakmai ismeretek elsajátí­tásához a klubfoglalkozások­kal, tapasztalatcserék, or­szágjáró kirándulások szer­vezésével, valamint a szük­séges szaporítóanyagok, mű­trágya, növényvédő szerek, stb. beszerzésében, a feles­leges termékek közös érté­kesítésében. A skéles körű szakmai ismeretterjesztés mellett a kerttulajdonosok érdekvédelmét is ellátja. A klub alakuló ülésére novem­ber 10-én 18 órakor kerül sor a városi művelődési köz­pont Szabadság téri székhá- sában. ARANYGYÜRÜS TÖRZS- GÁRDISTÁK. Négy nyíregy­házi dolgozóját tüntette ki a vállalatnál huszonöt éven át végzett munkájukért a hű­ség aranygyűrűjével a vas­műszaki nagykereskedelmi vállalat. Az értékes kitünte­tő ajándékot november 4-én a vállalati ünnepségen ad­ják át SZAKSZERVEZETI AK­TÍVÁK KÖSZÖNTÉSE. A Szakszervezetek Szabolcs- Szatmár Megyei Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója al­kalmából november 5-én 9 órakor ünnepi aktívaértekez- letet rendez.* Nyíregyházán, az SZMT székházában sor­ra kerülő értekezleten meg­jutalmazzák a legjobb me­gyei aktívákat. PRÁGA MÚLTJA ÉS JÖVŐJE” címmel várostör­téneti kiállítás nyílik ma a fővárosi tanács Tanács kör­úti bemutatótermében. Prá­ga bemutatkozásáról, a ki­állítás látnivalókban gazdag anyagáról délelőtt tájékoztat­ta az újságírókat Karel Spal, a csehszlovák főváros helyettes főpolgármestere. Elmondotta egyebek között, hogy a több mint egymillió lakosú Prága élén 170 vá­lasztott képviselőből • nem­zeti bizottság áll. A cseh fő­város lakóépületeinek száma 62 000 és 750 hektár területű parkja és vagy háromszor ennyi egyéb zöldterülete van. A legjellemzőbb ada­tok egyébként tablókon, gra- fikonokop olvashatók, több tucatnyi nagyméretű fotó idézi a régi Prágát, vázolja fel a fejlődés útját, a jövő csehszlovák fővárosát. Új otthonban az AMFORA Nyíregyházán, a Guszev- telepen létesített bázisraktá- rat két megye. Szabolcs- Szatmár és Hajdú-Bihar el­látására az AMFORA— ÜVÉRT Vállalat. A 2220 négyzetméter alapterületű, fűthető raktárban teljesen gépesítették az anyagmozga­tást. A raktárhoz mintater­met és hideg-meleg vizes fürdőt, öltözőt is építettek. A 15 millió forintos költséggel létesített bázisraktár ünne­pélyes megnyitóján novem­ber 3-án 11 órakor részt vett Gábor Pál, az. AMFORA Vállalat vezérigazgatója. 1872. november 4, szombat KAROLY NAPJA A Nap kél: 6 óra 32 perckor, nyugszik: 16 óra 23 perckor. A Mold kél: 4 óra 53 perckor, nyugszik: 15 óra 12 perckor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1847. november 4-én halt meg — 38 éves korában — Felix Men­delssohn Bartholdy, kiváló német zeneszerző, karmester, zongora- és orgonaművész. Hamburgban született, 1309. feb­ruárjában. Kétéves volt, amikor szülei Berlinbe költöztek. Itt, a gazdag bankárcsalád jólétében, gondos oktatás mellett fejlődött ki Felix zenei tehetsége. Kilenc­éves volt, amikor mint zongoris­ta, először lépett a nyilvánosság elé; a zeneszerzésben is korán tanúj elét adta tehetségének, 11— 12 éves korában már komponált. 1321-ben bemutatták Goethének, ettől kezdve a költő haláláig, an­nak dédelgetett kedvence, s egyik fő zenei tanácsadója volt. 1826 nyarán fejezte be Shake­speare: Szentivánéji álom című darabjához írott nyitányát. Köz­ben tovább tanult, a berlini egyetemen Hegelt hallgatta; ze­nekarok élén vezényelt, mint zongorista gyakran lépett pódi­umra. énekeseket kísért, nevet szerzett magának a közönség kö­rében is. Rövid életének utolsó feje­zete Lipcséhez kapcsolódik, 1835-ben itt lett a Gwandhauss- zenekar vezetője. A városban kedvére gyümölcsöztethette rendkívüli tudását, zenekultúrá­ját. Sok külföldi meghívásnak tett eleget; járt Angliában, Olaszországban, Svájcban, Fran­ciaországban. Ausztriában, s az 1830-as években hazánkban is hangversenyezett. Ködös idő Várható időjárás ma estig; né­hány helyen, főként északkelet és a nyugati határvidéken egész napon át tartó köd, ködszitálás. A köd felszállása után kevés felhő, napos idő. Eső nem lesz. Napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 8— 12 fok között. Kossuth rádlő 8,18: Mit üzen a rádió? (ism.) — 8.53: Petőfi Sándor. Illyés Gyula műve folytatásokban. XIX. rész. — 9,13: Rádióbörze. — 9,18: Világhírű előadóművészek leme­zeiből. —■ 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Manón Lescaut. Részletek Puccini operájából. — 11,39: Hol­nap közvetítjük... — 12,35: Tánc­zenei koktél. — 13,20: Népdalok. — 13,50: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14,05: Édes anyanyelvűnk (ism.) — 14,10: Liszt V h-moll szo­náta. — 14,40: Lírai önarckép. Garai Gábor versei (ism.) — SL5.05: Iskolarádió. — 15,45: Hor­váth István ■clgánydalbkat ■ éne­kel. — 15,52: Petőfi-kalendárium. — 15,59: Húszas stúdió. Egyete­mi polgár vagyok a Lomonoszov egyetemem — 17,05: Beethoven; VII. szimfónia. — 17,40: Láttuk, hallottuk a kiállítótermekben... — 18,00: Közvetítés az Újpesti Dózsa—FTC bajnoki labdarúgó­mérkőzés n. félidejéről. — 18,50: Paul Mauriat zenekar játszik. — 19,25: Madarász Katalin és BoJ­.tor Imre népdalokat énekel. — 19.38: Színházi esték Békéscsa­bán. Közérdek. Komédia. — 22.20: Bartók: I. vonósnégyes. •— 22,50: Ami a tudósításokból kimarádt. — 23,10: Hét pofon. Részletek Gyulai Gaál János—Romhányi József musicaljéből. Petőfi rádió 8,05: Versenyművek. — Ezeregy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. —■ 12.00: Mezők, falvak éneke. — 12.15: Kamara­zene. — 13,03: Művelődéspoli­tikai műsor. — 13.20: Bárdos La­jos kórusműveiből. — 14.00: Ket­tőtől ötig... — 17.00: Közvetítés az Újpesti Dózsa—FTC bajnoki lab­darugó-mérkőzés L félidejéről. — 17,50: Tánczene. — 18,10: Veszp-*1 rém város vegyeskara énekel. — 18,20: Mozart: Don Juan. Kétfelé vonásos opera. — Közben: 20,25: Uj könyvek (ism.) — 20,28: Az, operaközvetítés folytatása. — 21,57: Nóták. — 22,50: Az MRT énekkara Gesualdo-műveket éne­kel. — 23,15: Zenekari muzsika.. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Mi történt a hér ten? — A hét vége kultux*ális programja- — Tánczene hallga­tóink kívánságára. Televízió 9,00: Iskola-tv: Kémia (közép- isk. I. oszt.) — 9,35: „Győzhet-e Amerika Vietnámban?” A tv po­litikai tanfolyamának adása á honvédség részére (ism.) — 16,50: Hírek. — 16.55: Újpesti Dózsa— Ferencváros bajnoki labdarúgó- mérkőzés. — 18,50: Arany János: Balladák. — 19,15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20,00: Köz­tünk maradjon! — 20.05: Odüsz- szeia. Homérosz hősköltemé­nyének magyarul beszélő tévé- filmváltozata. IV. rész — 20,55: A művészet varázsereje. „A társ­bérlet”. Szovjet rövidjátékfilm. — 21,15: Kicsoda — micsoda? Fejtörőjáték — 22,15: Tv-hlradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 9,30: Szia .. . G. Maliin tv-já- téka. (Ism.) — 10,35: Tv-híradó. — 10,45: Beszéljünk oroszul, -r 13,20: Hírek. — 13,25: Tátrán Presov—Spartak Tmava labda­rúgó-mérkőzés. — 15,20: Jasin és Alekszejev. — 15,40: Lányok, fiúk magazinja. — 16,30: Kato­nák műsora. — 16,55: Dukla Jihlava—ZKL Brno jégkorong- mérkőzés. — 19,20: Tv-hiradó. — 20,00: Élet a természetben. A kék Nílus. — 20,20: Az öreg nyugágy története. Tv-elbeszé- lés. — 21,30: Tv-híradó. — 21,40: Baltazár úr bazárja. — 22,10: Hollók útja. Film. Román tv 11,05: Könyvtár mindenkinek. — 17,15: Ritmus, ifjúság, tánc. — 18,20: A legkisebbeknek. — 39,00: Szerelmi költemények. — 19,15: Tv-enciklopédia. — 20,00: Manix című folytatásos film. — 20,50: Daloljunk, táncoljunk. — 21,55: A hét sportja. Moziműsor KBÜDY MOZI: CSAJKOVSZKIJ Szovjet film DUPLA, PANORAMAS HELYAREAL! E. k. fél 4 és 7 órakor. BÍSiK® MOZIS UJAZAS JAKABBAL Magyar film. E. k,: 4, 5, és I órakor. GORKIJ MOZIS A LOVAG VÉGAKARATA Szovjet film E. k.: 4, 6 és t őrator. MÓRICZ 2SSIGMOND MOZI 7 BONÜGYI NYOMOZÖ Szovjet film E. k.: fél 6 és fél S órakor KISVARDAI MOZI: A KATONA VISSZATÉRT A FRONTRÓL Szovjet film MÁTÉSZALKAI MOZI: LOVES A LÁNGOKBÓL Szovjet film Uj filmek A játékfilmek bemutatói mellett igen gazdag a no­vemberi rövidfilmprogram is. A „kétlaki” életét élő dolgozókról szól Nádasy László Életforma című ri­portfilmje. A kevés alvást engedélyező életmódról szó­ló film gondolatsorát az 1969. évi mendei vasúti szeren­csétlenségről készült híradó- felvétel zárja le mementó- ként. Az egy a sok közül — Takács Gábor filmje egy KISZ-titkárról szól: munká­járól, munkatársaival való kapcsolatáról, családi életé­ről, gondjairól. Kiss József alkotása a Csepeli hétköznapok, amely­ben egy munkáscsalád tagjai mondják el, mivé fejlődött szűkebb hazájuk az elmúlt esztendőkben, s hogy a társa­dalom legkisebb egysége, a család hogyan élte át a vál- tpzó időket. A Pannónia Filmstúdió­ban készült Szoboszlay Pé­ter mulattató, ironikus rajz­filmje, az össztánc, amely­ben egy elavult ízlésvilág találkozik a gyerekek egész­séges életfelfogásával. A „Kincsek a homályban” La­katos Vince filmje, a Népli­get néma épületét látogatja meg és felteszi a kérdést! csak volt Néprajzi Múzeu­munk, vagy lesz is? A hev- szur földön című film a Kau­kázus kellős közepébe viszi el a nézőt és ismerteti meg a nagy múltú, kis néppel. A vörös nap országa a Csukcs félszigetről, a 45 fokos hi­deg országáról ad ismerete­ket, ahol teljes harmóniában él a modern technika az Ősi hagyományokkal. Dél Lenini grádjárói szól az „Ogyessza",, Két bolgár groteszk: A há­rom alma és az Égi követ cí­mű rajzfilm. A Boldogság fája című lengyel film ér­zelmi kapcsolatainkról mond el nem éppen hízelgő ada­lékokat. A lányok az éden- bői című csehszlovák riport­film egy női futballcsapat életébe nyújt bepillantást, kísérőszövegét Szepesi György mondja eL 1972. NOVEMBER 6-AN, hétfőn este 7 órakor TRAJT- LER GÁBOR orgonaművész ORGONAESTJE a nyíregy­házi evangélikus templomi­ban. Belépés díjtalan, díiiült

Next

/
Thumbnails
Contents