Kelet-Magyarország, 1972. november (32. évfolyam, 258-281. szám)

1972-11-26 / 279. szám

* oWal «WnUMWAWrA*- TfASAPNAPT MW.T.fft.TÍ Í#T§. november ft. DESSEWFFY LÁSZLÓ, KORSZERŰ JÁTÉK PETŐFI, SZÓTÁRBA SZEDVE P eterdi zsebre gyűrte a * sehillingeket, és abban a pillanatban elragadta a szabadság szédülete. ötezer schilling! Fél lábbal a bör­tönben fizetgetíe évekig Csó- vásiéknak a részleteket — a forintkiajánlás klasszikus esete —, míg a bécsi címen össze nem gyűlt az ötezer, és a báróéktól megjött a meg­hívólevél. Magához intett egy cirkáló taxit, és megadta a báróék címét. Nem sokkal később étsietett az előkerten, mint valamikor, ha a Stefánia úti kis palotába igyekezett. Egy öreg inas nyitott ajtót. Peterdi előre köszönt neki: — '"'uten Abend! Ez műhiba volt! Az elmúlt húsz év alatt ráragadt, hogy mindenkinek előre köszön. De nem ázért jött Pestről, hogy a küszöbről visszafor­duljon. Sosem hitt a kártyás babonákban, csak a pihent idegekben, a technikai fö­lényben. Áthaladt néhány szobán. A báróéknak itt is jól ment. Ezt eddig is el tudta kép­zelni, de valahogyan még­sem hitte, hogy mások még mindig úgy éljenek, mintha semmi sem történt volna. A bárónő csókra nyújtott kezén megcsörrentek a kar- perecek, két előkelőén öltö­zött úr tápászkodott fel a karosszékekböl. A fiatalab­bikban Kerényit ismerte fel, a háború után bridzseltek néhányszor — akkor még kezdőnek számított a kis Kéri, azután ötvenhatban le­lépett. Ki hitte volna, hogy viszontlátják egymást a bá­nóné partiján? A másik va­lami Hohenstein nevű öreg­fiú, hadvezér arccal. Ez lenne az a Hohenstein her­ceg, akit Hitler főbe akart lövetni? Hohenstein \ szmokingja legalább harmincéves volt, s eléggé gyűrött, míg Peíerdiét a penzióban átvasalták, mi­alatt ő megxürdött. Ez fon­tos a nyugodt játékhoz! He­rényi persze kifogástalanul ápolt, de ő még fiatal ember, alig lehet túl a negyvenen. Vajh, hogyan ügyeskedte tje magát a jó társaságba? Csak a bridzzsel? A báróné testvé­rek között is hatvanöt éves és ötvennél fiatalabbnak a a legádázabb hízelgő se néz­heti. Amellett mindig a zár­dában belérögződött er­kölcsi elveket gyakorolta. Maradt a bridzs, mint má­mor. Már ültek is a zöld posztós asztal köré. A báróné került Hohensteinnel szembe. Az öreg hadvezér osztott, és öt káróig ment a licit. Kerényi játszotta, simán meg .is nyer­te. A felírás Hohenstein hi­vatala volt. Miközben Peterdi körbe­dobálta a lapokat, az isme­retlenre gondolt, aki ma este kicsöppent miatta a par­tiból. Ki lehet az? A báró? Kizárt dolog, hogy rendsze­resen letejeljen Kerényinek, meg a hercegnek. Túl nagy luxus lenne, ezt még Pesten sem kockáztatta, a régi jó időkben. A báróné — szüle­tett Pollatschek-Drexler — veszthetett a saját vagyoná­ból tetszése szerint, de a bá­ró — ő takarékos ember volt. Hohó, figyelni kell ám! A kör dámát kicsit korán adta be, Kerényi elégedetlenül rántott egyet a vállán. Most nincs más, csak a játék. A bá­róné és Kerényi nagyon so­kat fejlődtek. Hohens*ein pedig egészen elsőrendű já­tékos. Nem a kényelmes ha­zai tempóban peregtek a játszmák, már licit közben érződött az erős feszültség A másik három merészsége minden pillanatot szinte sze­rencsejátékká élesített,, s ő alig jutott közöttük levegő­höz. Drága cigaretták tömjén­szaga sűrűsödött, pedig Pe- terdinek évekkel ezelőtt le kellett mondania a dohány­sásról. Talán így akarják ki­borítani? De honnan tudnák, hogy mennyire ingerli a füst?! Az inas kávét szolgált fel, bágyadt löttyöt, mintha egy harminc év előtti lombik­ban főzték volna. — Mennyi időre jöttél? — kérdezte Kerényi. — Korlátlan. Ameddig kedvem tartja... — Badenbe nem készül? — Ezt a báróné vetette köz­be. — Még nem döntöttem. Sok mindentől függ... — A klienseinek nem hi­ányzik? — Hát... Te praktizálsz? Úgy tud­tam, hogy régen nyugdíjban vagy... Aztán Kerényi közelebb ha­jolt hozzá, és magyarul mor­molta: — Tudok egy helyet, ajiol ötvenkilencet adnak száz fo­rintért... — Kösz, már elintéztem. A herceg osztás közben rá­juk szögezte tekintetét. Sér­tésnek vehette volna a pus­mogásukat, nem tudott ma­gyarul. Ha ugyan nem tu­dott, és ha egyáltalán herceg volt, nem valami Rákóczi úti Hohenstein. De ez képte­lenség! Ez a környezet elég valódi ahhoz, hogy egy Ho­henstein is valódi lehessen benne, és ráadásul még ré­szese is a báró üzleteinek. A báró mindig a legpedánsabb arisztokraták közül választott társat. — Szóval praktizál? Ez ér­dekes. Négy treff... — fűzte tovább a báróné a beszélge­tést. — Érdemes ott ügyvéd- kedni? — Feltétlenül. Négy kör... — Persze, a körülmények­hez képest. Passz. — Szanzadu. A herceg szigorúan nézett a beszélgetőkre, és hazavitte •a szanzaduját. Merész óva­tossággal játszott, a báróné viszont hallatlan szerencsével is. Igaz, tizenöt év alatt volt Pesten is néhány estéje, mi­kor nyert, de ez nem érintet­te a végeredményt. — Légy szíves öregem...— hallotta Kerényi hangját. Mit süéget ez a zsúrfiú, még a világon sem volt, ami­kor mindenki megtisztelte­tésnek vette, a báróné is, ha Pest legjobb játékosával szemben veszíthetett? És egy pénzügyi hatalmasság felesé­ge ne tudta volna kiszámíta­ni, hogy ez mekkora összeget tett ki tizenöt év alatt? De ha nem is tudta volna! -éji­kor is Pesten, — a világ leg­mocskosabb pletykafészké­ben —, hányszor susoghatták a fülébe, hogy Peterdinek nincs is ügyvédi praxisa. Pe­terdi a kártyából él! Milyen alapon szemtelenkedik hát ez a Kerényi? Érzi talán, hogy rövidesen elveszti ezt a kis kenyérkéjét a báróék házá­nál? Négy káró! — öt treff! És Peterdinek sikerült. Nyerni fog... valószínűleg nyerni fog... Vége a pesti társbérletnek, és a hatszáz forintos nyugdíjnak, a hajna­lig tartó zsuga zásoknak fo­rintos alapon. Ma új élet kez­dődött. Persze, azért még van kockázat. Meg kell fi­gyelni, hogy milyen is a gyakorlatban ez a stílus, ez a korszerűbb játék. Mert tény, hogy ezek azért másként ját­szanak már. Elméletileg ed­dig is tudni lehetett ezt, de csak játék közben látszik meg igazán. — Ugy-úgy... a báróné most szépen leadja még azt a dámát... Mi történt? Nem adta le, volt még egy hetese! Most viszont ütött a dámával és nincs meg a négy kör. Na, nem baj. Ilyen ma este a báróné szerencséje. Meg kell adni, a Kerényi­nek is volt már néhány szép hívása, nem ül Itt egé­szen érdemtelenül. De a nagyképűsége még­is idegesítő. Milyen kis­fiú volt ez Pesten! Péter bá­tyám így, Péter bátyám úgy, azt hallottam, hogy te yagy a világ legjobb játékosa. — Ugyan! — De igen. Mindenki mondja, hogy világbajnoki szinten játszol! — Péter bá­tyám, miért nem indultál te soha a világbajnokságon? Bajnokság! Micsoda mar­haság. Ha a grófok a Nemzeti Kaszinóból meg nem fúrják az akciót, akkor Peterdi Pé­ter a walesi herceggel brid- zselt volna a Duna-palotában. Mit jelentett ehhez képest a világbajnokság, néhány ame­rikai, meg brazil pofa ellen! Megint elúszott egy rá­zós parti. Hányadik ez már ma este? Ezek hárman nye­résben vannak, az biztos. A kérdés csak az, hogy mennyi­re? Őrizzük meg a nyugal­munkat. A bridzs nem sze­rencsejáték, hosszú távon csakis a klasszis dönt. Hohenstein már megint mit csinál ?! El kell ismerni, hogy ez kevés embernek jutott volna így az eszébe. Nem aduztatott azonnal, még ilyen állásnál sem, az első ütést el­engedte... jobb lett volna hagyni, hogy üssön... az*án könyörtelenül behúzott min­dent! Kiszállni, azonnal ki kepe- ne szállni! Ez így kész ön- gyilkosság. Csakhogy ez túl jó társaság ahhoz, hogy szét lehessen robbantani. Kerényi, Kerényi, ez a po­fa az oka mindennek. Már megint a szemöldökét vono- gatja. Mit húzogatja a szemöldökét? Ha figyelem­be vesszük az aduk lehetsé­ges elosztását, ez az egyetlen logikus hívás. Hogy a báróné kontrázott? Ki tehet róla, hogy a bárónénak ilyen őrült mázlija van? És ki a fene az ott az ajtóban? Megjött a báró? Ilyen korán? Illetve, nincs is korán. Ez a rendes ideje; fél’ tizenkettő. Mint harminc évvel ezelőtt. Ezek az emberek még a leg­jelentéktelenebb szokásaikat sem változtatták meg! Vége a játéknak. Finita a la com- media. A herceg számol. Az inas feltárja az ajtót (mint annak idején). Tehát a szomszéd szobában egy kis hideg vacsora várja a társa­ságot, (mint annak idején). A báró arcán valami fel­ismerésféle dereng. Megtor­pan, maga elé néz. Gondol­kozik! Egy kicsit nehezen megy? Hiába, ő is elmúlt már hetven. Nincs teátrális jele­net, egymás keblére se bo­rulnak, nem döngetik eev- más hátát. A báró alászáll a múltjába, mélyre bukik, még mélyebbre, még, még, aztán felmerül elégedett arccal, megtalálta a kincset, amit keresett. Magyarul szólal meg, tehát magyarul gondolkozott. Azért ment olyan nehezen? — All-e még az ősz Peterdi háza? Egy pillanatra Peterdinek is alá kell buknia. — Áll a ház még, bár fogy a gazdagsága... Valaha ez csak tréfa volt, Most viszont véres valóság. A herceg befejezte a szá­molást. Mégis csak Dob ut­cai Hohenstein! A báróné nyert kétezer-háromszázat, Hohenstein ezerkilencszózat. Kerényi vesztett százötvenet. A többit ő, Peterdi. Elővette a ropogós bankjegyeket, és fizetett. Aztán átsétáltak az ebéd­lőbe, szendvicseket rágcsál­tak, a báróné forró teát töl­tögetett. A báró kedvtelve állt meg az egyik fal előtt, nem minden tüntetés nélkül. Peterdinek észre kellett ven­nie a három Picassót. Ezek már nem kerülnek a pesti múzeumba, az szent... A herceg és Kerényi az órá­jukat nézték. Meghajoljak a báróné előtt. Peterdi is fel­zárkózott a búcsúzokhoz, csó­kot lehelt a karperecek tö­vére. — Isten vele, Peterdi! Lát­juk hblriapütán? — Természetesen. Tartom szerencsémnek, méltóságos asszonyom. Nagyon köszö­nöm. A kapu előtt Kerényi be­tessékelte a kocsijába. Ho­henstein gyalog vágott neki az útnak, ő még levegőzik egj^et. Tehát a közelben la­kik? Mégiscsak herceg. Szel- lőz'esse csak ki a förtelmes szivarszagát. Brrrr, micso­da este volt! — Öregem, mi volt ma ve­led? — indított Kerényi. Hát már nem Péter bá­tyám többé? Talán sajnálja a százötven schillingjét? Mi az a négyezer mellett! Nem válaszolt neki. Az Opel meg­lódult, Kerényi gázt adott.. — Tudod, itt az a helyzet, hogy az élet megy ám to-, vább. Itt nem alusznak Csip­kerózsika módjára az embe­rek, mint nálatok. Nem lát­játok, hogy húsz évvel, har­minccal kullogtok az élvo­nal mögött? Csakugyan el­jössz holnapután? — Természetesen. Kerényi ráncolta a szem­öldökét, és megvonta a vállát. Nem folytatta a beszélgetést, mintha a vezetés teljesen le­foglalná. Pár perccel később fékezett a penzió kapuja előtt. Peterdi becsöngetett, a zse­bét tapogatta. Ezer schilling, meg öt dollár, meg kétszáz forint, ennyi maradt. Kétna- pi penzió, az útiköltség, meg egy-két apróság ára. Legjobb volna felsétálni valamelyik magasház tetejére, és átlépni a korláton. Inkább a halak mint leverni a lakatot arról a barnára festett ajtóról, ott Pesten, a társbérleti nyo­morban. Vágyak és remények, isten veletek. Ha ötszáz Schillinge* veszít a báróné ma este, ak­kor most minden más. Ha csak háromszázat! Ha kettőt, az is hatszáz schilling heten­ként. Abból már szerényen meg lehet élni, albérletben. Rossz napokra ugyan nem marad semmi, de a tovább­élésre elég. És mi lett vol , az a párszáz schilling a bá­rónénak, szemben a világ legjobb játékosával! A házmester kinyitotta a kaput. Peterdi a félhomály­ban a pesti lépcsőházat látta, ahová — tudta, teljes bi­zonyossággal — holnapután megérkezik majd. Ki hallott már olyat, hogy magyar ember szótárral ol­vasson Petőfi-verseket?! So­kan talán így csattannak fel, ha meghallják, hogy Petőfi- szótár készül. Az akadékos- kodóknak röviden csak annyit: a világirodalom nagyjainak művei szülőha­zájukban többször adtak al­kalmat hasonló kiadványok, ra. így született meg pél­dául a Puskin- és a Goethe- szótár. (Természetesen ezek­re a szótárakra nem a vers egyszerű élvezőinek van szükségük, hanem az iroda­lommal, a nyelvvel foglal­kozók számára nyújt jelen­tős segítséget.) A Nyelvtudományi Inté­zet a hétkötetes kritikai ki­adás minden szavát feldol­gozza a Petőfi-szótárban. A- feldolgozás magában foglal­ja a szó meghatározását, a szó „környezetével”, azaz a szóhoz tartozó mondattal együtt, továbbá azt is, hogy a költő hányszor, hol. mi­lyen értelemben használta. Az eddigi szerkesztői munkák alapján várhatóan 20 ezer szót tartalmaz majd az első magyar költőszótár. A szószámláíást nehezítette, hogy Petőfi nem éppen a mai magyar helyesírás sza­bályait követte az egybe- és különírást illetően. A nagy költőnek elnézhető helyes­írási önkényt bizonyítja például, hogy még az „al- mátevett” szavakat is egy­beírta. — Petőfi költői nyelve nemcsak kora, hanem ko­runk köznyelvéhez is a leg­közelebb áll — mondta dr. Soltész Katalin, a Petőfi- szótár egyik szerkesztője. — Nyelvének gazdagságát jel­zi az is, hogy egy-egy szót hányféle jelentésben hasz­nált. Példaként kiválasztottuk a „csillag” szót, amit 240-szer fedeztek fel a műveit szó­tározó nyelvészek. Ennek az egyetlen szónak nyolc fő jelentését használta Petőfi, íme néhány „csillag-válto­zat”: mint fénylő égitest — „Tekintetem a csillagok kö­zé vész...”; csillag, mint szem — „Belenéztem sze­med csillagába...”; mint szikra — „Csillagokat ru_ gott szilaj paripája...” és csillag mint híres, kiváló személy — „Osztrolenka vé. rés csillaga...”. (Bem tábor­nokra mondja ezt az „Erdé­lyi hadsereg” című költe­ményében.) A szótár szerkesztői ösz- szeállították a Petőfi által használt szavak gyakoriság- listáját is. Hosszú ideig úgy látszott, hogy az „ember” szó tartja majd a rekordot 1258-szori előfordulással. A későbbiekben kiderült, hogy a győztes a „jó” szó, ame­lyet 1509-szer írt le művei­ben, leveleiben Petőfi. A „magyar” szót 500-szor, a „szabadság” szót 314-szer, a „dal” szót 193-szor nyomtat, ták le a hétkötetes Petőfi- művekben. Az „ég” igére 114-szer, az „ég” főnévre 507 helyen találtak rá a szótár készítői. Némileg fur­csább, hogy a „csal” szó 28-szor igeként fordul elő, kétszer viszont főnévként a mai csalás”-nak megfelelő­en. A szótár tanúsága szerint Petőfi igen sok szót hasz­nált egyszer. Csak a szótár h-betűs szavai között három ilyenre is akadtunk: hárfás, harkály, hármacskán. Az egyszer használt szavak kö­zött találjuk a „csihol” szót, amely azonban nem található meg a nyomtatott Petőfi-kötetekben. A kuta­tók ugyanis egy kéziratban fedezték fel, ahol a „Ván­dorélet” című versében a költő később áthúzta: „Ki (csihol) bagóz, ki füstöt ere­get, Képezőleg terhes félle­get”. A szótárszerkesztői mun. ka megkövetelt bizonyos sze­mélyazonossági „ellenőr­zést” is, hiszen Petőfi több versét csak monogra s megjelöléssel ajánlotta ív. Y-nak. Az Sz. J.-ről könnyű volt kideríteni, hogy Szend- rei Júlia. Azt is megállapí­tották, hogy E. R. Petőfi egyik tanárának léánya, Er­délyi Róza, az „F. L. kis­asszony” személyazonossá­gát azonban máig sem si­került kideríteni és — vi­gyázat! — F. A., akinek szintén verset ajánlott a költő nem nő, hanem Frankenburg Adolf szer­kesztő. Visszatérve a „kedves”-re, a későbbi feleségre, Petőfi összes műveinek szótárazása alapján megállapítható, hogy kedvenc női neve a Julcsa. (76-szor fordul elő két 1847-ben írt prózai mű­ben.) A Juliska név 43-szof szerepel, de ez nem mindig Szendrei Júliát jelenti, akit csak egyetlen egyszer neve* Júliának, méghozzá levél­ben. Az indiszkrét szótár- szerkesztők ugyanis megál­lapították, hogy a Juliska név 14 alkalommal más ro­konszenves, azonos nevű hölgyet „takar”. A háromkötetes Petőfi- szótárt száz ívre tervezték, de a munka során kiderült, hogy csak százhúsz ívre fér el majd a szókincs. Az első kötet (A—F) a költő szüle­tésének 150 éves évfordu­lójára, a jubileumi évben jelenik meg. A további kö­teteket 3—4 évenként kí­vánják megjelentetni. Pálos Miklóa A SZOVJET KULTÚRA ÚJ PALOTÁJA A lengyel, bolgár kultúra és tudomány bemutatására alkalmas épület van már a magyar fővárosban. A szov­jet kultúra és tudomány palotája most készül. Az emberek szeretnék még széles körűbben és alapo­sabban megismerni a kom­munizmust építő ország tu­dományos és kulturális eredményeit, szeretnének a szovjet emberekkel még közvetlenebb kapcsolatokat teremteni. Ennek az igénynek kielé­gítésére született meg a terv: alkalmas helyen lét­rehozni a szovjet kultúrkom- binátot. A Művelődésügyi Beruházási Vállalat, a LA­KÓTERV, a Középületépítő Vállalat összefogásával — mintegy 90 millió forintos költséggel — épül a palota. Illetve átépül... Budapesten a Kossuth Lajos utcában, a valamikori Filharmónia he­lyén, egv műemlékjellegű házban. Milyen lesz? Mikor készül el? Rekonstrukció — LRH-tolmács A Kossuth Lajos utcai ba_ rokk palota érdekessége, hogy udvarán az egykori pesti várfal húzódik, ez képezi az épület egyik belső falát. A rondellának ezt a részét természetesen épség­ben hagyják. A gyönyörű díszítésű bejárat is megma- rád eredeti formájában. Egyébként az egész palo­tát átépítik. Az utcai fron­tot árkádosítják, az eddig, kihasználatlan udvarokat beépítik, a fűtés, a világítás hálózatát kicserélik. Az első emeleten az igazgatási he­lyiségeket, tárgyalókat és a kamaratermet helyezik eL A kamarateremben filmeket vetítenek, előadásokat tarta­nak. Egyedülálló, több nyel­vű tolmácsberendezés segíti megérteni a szónokok sza­vait. nem vezetékes, hanem URH-készülékeken keresz­tül. Az érdeklődő zsebébe tesz egy parányi kis vevőt és az épület, bármely pont­ján hallhatja az előadót. A II. emeleten a könyv­paradicsom a legkényesebl müitészek igényeit is kielé­gíti. Külön könyvtárban ta­lálják az érdeklődők a tu­dományos és technikai mű­veket, külön könyvtárban kap helyet a szépirodalom. A III. emelet a hivatalo­ké. Itt lehet majd megtud­ni, mikor, milyen művész- együttes vendégszereplésére számíthatunk, megismerheti jük a palota programját. A magyar építészek sok technikai újdonsága teszi kellemessé az épületben tar. tózkodást. Emeletenként kli- matizáló berendezések szol­gálják télen a fűtést, nyáron a hűtést Kiállítás — tea bár Minden bizonnyal kedvenc hely lesz majd a földszinten lévő teabár. A galériás ki­képzésű, eredeti orosz be­rendezésű teabárban a ro­mantikus szamovárokból le­het megízlelni a kitűnő „csáját”. Utoljára hagytam, de nem utolsónak említem, a föld­szinti kiállítási termet, ahol a szovjet ipar és kereske­delem termékeinek bemuta­tóit rendezik meg. A Sem­melweis utca sarkán kép­zőművészeti bolt várja a vásárlókat. természetesen szovjet termékekkel. Befejezés: előreláthatóan 1973 végén, vagy 1974 ele-; jén.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents