Kelet-Magyarország, 1972. november (32. évfolyam, 258-281. szám)
1972-11-15 / 269. szám
t oWrf mer ET MAGYARORSZAff — nyíregyházi MEl.LEKl.ET TE72. novemtier A városért Csarnok az erdő szélén Nem nélkülük Cigánysors, 1972 Cigánylakások az Orosi út mentén. 'ragadom, hogy más városban különb n 1 emberek élnének, mint Nyíregyházán.” Jobb mottót keresve sem találnánk ahhoz a beszélgetéshez, amelyet Pázmándy Józseffel folytattunk egy verőfényes délelőttön a sóstói erdő szélén, a „teniszparadicsom” éppen készülő új létesítménye, a fedett csarnok vasvázai alatt. — Mire érti ezt? — Ott van például Szombathely. Tudtom, mai kevesebb lakosú, kisebb város, mint a mienk, s amellett, hogy már volt egy európai bajnokságok rendezésére alkalmas sportcsarnoka, most újabb kettőt avattak. Nálunk miért ne lehetne ugyanazt megtenni, mint az ország túlsó végén? Erre értem, hogy mi sem ▼agyunk alábbvalóak másoknál, csak az erőinket fel kell tárnunk, jól összefognunk és jó eél szolgálatába állítani. Megy a füzet vándorútra — ügy például, mint ahogy történik ez most a fedett csarnok esetében? — Ez csak egyetlen példa. De említhetném az óvodaépítési akciót, amely ékesen bizonyítja, hogy sok tettre kész ember él ebben a városban, s ha szívvel végzünk valamit, annak megvan a gyümölcse. Meséli, olvasott egyszer egy cikket egy csepeli munkásról, aki faluról került az üzembe, tanult, pártmunkát végzett, mindenki becsülte. Egyszer egy Pest környéki termelőszövetkezetben vezetési gondok támadtak, s megkérték őt, a csepeli munkást: vállalja el az elnökséget és szedje rendbe a szövetkezet szénáját. Elvállalta, meg is választotta a tagság, s amikor felkérték, hogy mondja el székfoglalóját, mindössze ennyit szólt: „Melóznunk kell elvtársak!”... Ezt tartom én is — mondja Pázmándy József. — Kevés beszéd, annál több cselekedet: ez a társadalmi munka nyitja. — Más nyitja nincs? — Van más is. A mi módszerünk például a következő ennél a csarnoknál: rendszeresítettünk egy füzetet, annak az első lapjára részletesen leírtuk, mit akarunk és hogy milyen kevés a pénzünk. Kértük a továbbiakban: aki tud és amennyivel, segítsen. Hát most ez a füzet elindult „vándorútra”, mindig odaadjuk valakinek, s amikor visszahozza, már be is jegyezte, hogy mennyit ajánl fel. Látja, ez még fáradsággal sem jár, s már olyan ember is jegyzett be összeget, aki nem is olyan régen még azt mondta nekem: „Bolond vagy te Jóska, hogy annyit lótsz-futsz!” Lehet milliókkal kevesebb? — Valóban: miért fáradozik annyit fizetség nélkül? — Én 1947-ben kerültem Hajdúnánásról Nyíregyházára. Már gyermekkoromban nagyon szerettem teniszezni, s amikor ideköltöztem, csak a kórház udvarán volt egy kis teniszpálya, oda jártam ki- Aztán ahogy később megépült ez a jelenlegi, láttam, hogy itt egy jó lehetőség van a sportág fellendítésére. Nekem a második otthonom lett ez a pálya, s hogy most már a fedett csarnok megépítésén fáradozunk, úgy érzem, elérkeztem a legnagyobb boldogságomhoz. Persze, az igazsághoz tartozik hogy nemcsak ennek a hozzám közelebb álló létesítménynek örülök, amivel gazdagodik a város. Én is úgy vagyok vele, mint sok százan Nyíregyházán: nemcsak a hipermodern épületkolosszusok, hanem még egy új neonfelirat is boldogsággal tölt el, és bosz- szant, ha valami nem úgy van, ahogy lehetne. — Mesélik a városban, hogy ezt a fcészií. lő fedett csarnokot szinte fillérekből hozzák össze. Hogyan lehetséges ez? — Hát hogy fillérekből, az egy kissé túlzás, de hogy lényegesen kevesebből készül el. mintha kulcsátadással vennénk birtokba, az igaz. Volt a TS-nek 230 ezer forintja. Mondtuk. ezzel el lehet indulni: megrendeltük belőle a vasszerkezeteket. A teljes igazsághoz tartozik, hogy az OKISZ is adott 150 ezer forintot Viszont egy ilyen létesítmény több millió forintot igényel. Mi erre úgy döntöttünk. megkeressük a vállalatokat, segítsenek, járuljanak hozzá a megvalósításához. 8—10 vállalat nyilatkozott kedvezően, szinte nem is volt egyetlenegy hely sem. ahonnan elutasítottak volna bennünket. Erre mondom én: men. ni kell, talpalni, kilincselni kell és érvelni, érvelni. Az emberek gyorsan megértik, hogy milyen égető szükség van egy-egy létesítményre és ki pénzt, ki gépet, ki pedig társadalmi munkát ígért. Kocsma helyett egészség — Országosan ismert a nyíregyházi teniszsport? Ezzel még jobb híre lesz? — Várhatóan. Persze, a csarnokban nemcsak teniszversenyeket lehet majd rendezd!, hanem otthont nyújt a téli labdajátékoknak is. Számban nem sokan vannak, akik aktívan versenyeznek, mint teniszezők. Igaz, az ő sikerüket egyre jobban jegyzik, de én mégis azt mondom: a lényeg az, hogy mozgási lehetőséget teremtsünk a város fiataljainak. Mert ide nemcsak az igazolt versenyzők járnak ki, hanem jönnek munkások, mérnökök, orvosok, idősebbek és fiatalok. Ha arra gondolok, hogy a szabad idejüket itt eltöltő fiatalok nem a kocsmákban ütik agyon az idejüket, nem cigarettát, hanem az erdő friss levegőjét szívják, akkor még nagyobb lesz a kedvem ehhez az egészhez. Nem nagy dolog ez, talán elenyésző a nagy horderejű város- fejlesztési teendők kizött, de mégsem lényegtelen. — ügy tudjuk, ön egy középüzem fő. könyvelője, ■mindamellett családos ember. Hogyan tudja összeegyeztetni napi munkájá_ val a társadalmi munkát? — A főkönyvelőség szerves kiegészítője az én működésemnek. Ném árt, ha az ember tájékozott a pénzügyekben, amikor egy létesítményről van szó. Ami pedig a magánéletet illeti: szerintem a kikapcsolódásnak egyik igen remek formája a társadalmi munka. Nemcsak a mozgás miatt az, hanem azért is, mert az aktív pihenés a legjobb pihenés. Amikor itt ássuk a gödröket, vagy betonozzuk a vasszerkezet tartópilléreit, valamennyien elfelejtjük a város zaját, a napi idegességet, egészen felfrissülünk. Ha készen lesz, elmondhatják... — Elismerés? — Nem az a fontos. Aki magáénak vallja a várost, az sohasem a pénzt nézi elsősorban. Járnak ide fiatalok, különböző vállalatoktól segíteni. Ők mondják gyakran: majd ha már teljesen készen lesz az épület, elmondhatom, hogy ezt a sarkát én betonoztam. Talán furcsának hangzik ez így, de nekem jólesik hallanom, nem unom meg, és elhiszem, hogy valamennyien őszintén mondják. ★ Pázmándy Józsefet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 55. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatával tüntették ki. Angyal Sáü«ie> Szerelik a csarnok vázát. K épek villannak fel előttem, míg a város cigány lakosságának helyzetéről készült tanácsi beszámolót olvasom. Az egyik egy asszonyé, aki tejre, meg kenyérre kért pénzt az unokának a gyámhatóságtól, mert a lánya — akié tulajdonképpen a gyerek — nem törődik vele. A másik egy középkorú férfi, akit néhány éve brigádvezetővé neveztek ki és amikor átadták brigádjának a szocialista címet, nem akarta elismerni, hogy elsősorban az ő érdeme,- hogy a brigád minden tagja — valamennyien cigányok — elvégezte az általános iskola nyolc osztályát. Aztán az a kislány jut eszembe, aki beszöktetett egy fiút az intézetbe, mert úgy gondolta, ha gyereket szül, akkor megszűnik az állami gondozás és szabad lesz, oda megy ahová akar. Megszámolni sem lehetne, hány példát mondtak el a tanácstagok — jót és rosszat egyaránt — míg megvitatták a tanács beszámolóját. Mindenkinek volt a tarsolyában valami, ami oda kívánkozott és ez már önmagában jelzi, mennyire időszerű volt erről beszélni. Nem azért, mert időnként illik egy-egy témára visszatérni és nem is azért, mert a munkatervből csak ezután lehet kipipálni. Más volt ez a megbeszélés. Az élet tűzte napirendre, hogy jól lássuk: bármilyen sokat is léptünk előre, bőven van még .tennivalónk. Aztán van még egy másik ok is: Sza- bolcs-Szatmár megye az ország legjelentősebb cigány lakta vidéke, hiszen 200 ezer cigányból itt él 33 ezer. Csak hasonlításként: míg országosan a cigányság nem haladja , meg az összlakosság 2 százalékát, addig megyénkben az arány megközelíti a 6 százalékot. Nyíregyházán 1300 cigány él, és bár részarányuk alacsonyabb az országos átlagnál, még mindig jóval több mint bármely más nagyvárosban. Ez indokolta, hogy a város vezető testületéi, közgazdasági és állam- igazgatási szervek, a társadalmi szervezetek különös gondot fordítsanak a cigánylakosság helyzetére, életkörülményeik, sorsuk alakulására. A cigányság mai helyzetének, viszony- lag'os elmaradottságának megértéséhez, a józan mérlegeléshez nem elég azonban csak a mát nézni. Életmódjukat, erkölcsi magatartásukat alapvetően meghatározza múltjuk:.történelmük során alakultak ki sajátos közösségeik, amelyek egyfelől évszázadokon keresztül összetartották az egyes csoportokat, másfelől konzerválták szoká- ;áikat, erkölcsüket, életszemléletüket. A velük való foglalkozás tulajdonképpen csak a islfzabadulás után kezdődött. Az első elgondolások középpontjában az állt, hogy a vá- osok, falvak magyar lakta területeire elszórtan telepített cigánycsaládok fokozatosan alakulnak majd új környezetükhöz, a megváltozott körülményekhez, egyben megszűnnek érvényesülni azok a — többnyire szokásokon alapuló — belső szabályozók, amelyek korábban a cigánytelepek lakóinak életmódját meghatározták. A társadalom fejlődése nem maradt hatástalan a cigányság életére sem, bár a betelepült családok nem tudták egyik napról a másikra átvenni az új környezet törvényeit, erkölcseit. Elég csak arra utalni, hogy tavaly Nyíregyházán a szabálysértési feljelentések 17,6 százalékát a cigányok ellen kellett megtenni, de nem jobb az arány a bűn- cselekmények esetében sem. A tavalyi ése- tek 18,4 százalékát követték el, ezek többsége garázdaság, emberölési kísérlet, betöréses és besurranásos lopás volt. Még ennél is kedvezőtlenebb a kép a fiatalkorúak által elkövetett cselekményeknél: kereken 19 százalék. Talán ez a számadat mutatja legjobban, milyen hatással van a magatartásra, a munkához való viszonyra az iskolázatlanság, a részleges iskolázottság, általában az alacsony műveltség. Bár jelenleg 335 a beiratkozott cigánygyerekek száma, a nyolc év alatt igen sokan lemorzsolódnak, sokan felmentést kapnak a további tanulás alól. Miért? Sokan a szellemi elmaradottság miatt — gondoljunk csak az alkoholista szülők gyerekeire, vagy a rokonházasságokból származó utódokra — de nem ritka ok a sokgyermekes családoknál, hogy a legidősebb — de még iskolaköteles — gyerek segítsége nélkül a szülők nem tudnak munkát vállalni. Ezek az okok játszanak közre abban, hogy Nyíregyházán a cigányok 22,5 százaléka analfabéta, és alig emelkedik a 8 ouetSBjrt végzettek száma. J ó példa természetesen itt is van. A» 1968-ban, illetve 1969-ben a Benkő- bokorban és a Család r in létrehozott gányiskolák komoly eredményeket értek all az évente végző 20—25 tanulónak mintegy: fele ezekből az iskolákból kerül ki. Ez a 2» eredmény persze nem az égből pottyant: Nagyon sok pluszmunkát fektettek ebbe » pedagógusok, elsősorban azzal, hogy megszerettették az iskolát. A fejlődést, az előrehaladást talán mégi* a cigányság foglalkoztatottságának alakulásán mérhetjük le legjobban. Nyíregyházán körülbelül hatszázra tehető a munkaképes korúak száma és közülük 333-nak van állandó munkahelye. A többiek alkalmi munkából élnek, csak időnként dolgoznak és gyakran cserélnek munkahelyet. Ez is eredmény? — kérdezhetjük joggal. És a válasz mégis egyértelműen az igen. Hogy mennyire az, elég csak a tíz évvel ezelőtti számot megnézni: akkor 114 volt az állandó dolgozók száma, a mai pedig ennek háromszorosa. V áltoztak az idők folyamán a keresetek is: a cigány szakmunkások átlag- keresete 1800 forint körül van, a segédmunkásoké 1500—1600 forint között. Van persze ezeknél magasabb kereset is, sőt néhány munkahelyen a cigánydolgozók jövedelme meghaladja a többi munkás jövedelmét, mivel olyan munkát is elvállalnak — és becsülettel el is végzik — amelyektől mások idegenkednek. Jó példa erre a dohányfermentáló, ahol a taposok és dohánykiszedők többet keresnek, mint az üzemi átlag. Vagy a kertészeti és parképítő vállalat három brigádja közül legjobb a cigánybrigád és ennek megfelelően alakulnak a keresetek. Jól megállják a helyüket a cigánydolgozók a Szabolcs megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál is: van köztük kiváló dolgozó és a jó fizetés mellett ketten lakásépítési kölcsönt is kaptak. Az állandó munkával, a jobb keresetekkel természetesen változnak a cigányok életkörülményei is. Tíz évvel ezelőtt egy városi tanácsi jelentésben még az szerepelt, hogy hetven cigánycsalád putriban lakik, vagy földbe vájt kunyhóban él és „még mindig a sátoros vándorcigányok nomád élete az uralkodó vonás a legnagyobb részüknél.” Azóta sokat változott a helyzet. Felszámolták a Ságvári-telepi cigánytelepet és ma már a családok 43 százaléka szépen berendezett, esztétikailag és higiéniailag elfogadható saját, vagy bérlakásban lakik. Nagy fejlődést jelent a háztartási és tömegkommunikációs eszközök térhódítása is. A családok 40 százalékának van rádiója, csaknem 30 százalékának televíziója, 12 százalékának pedig mosógépe. Nagyon szépek ezek a számok és az eredmények mögött nagyon komoly munka fekszik. Sajnos azonban nem mindenütt lehet ilyen eredményekről beszámolni. Előfordul még, hogy megrongálják a lakásokat, vagy sok a felhalmozódott szemét a Körte, a Bartók Béla, a Titel, az Orosi utcáknak azon a szakaszán, ahol többségében cigányok élnek. Laknak annyira elhanyagolt épületben — például a Véső utcán — hogy az már életveszélyes. Aztán sajnos még az is előfordult, hogy két családnál ruhatetűt találtak és ez ellen még a rendszeres iskolai kezelés sem nyújt teljes védelmet, mert egy-egy család vizsgálatakor nincs ott mindenki. ü redmények és megoldásra váró gon- dók állnak itt egymás mellett. Me- lyik a több? Talán az eredmény, bár azokat kevésbé tudjuk értékelni, mert az a természetes, a gondok pedig állandóan ott állnak előttünk. Mit lehet mégis tenni, hiszen a cigánylakosság gazdasági helyzetének további javítása, munkába állításuk, erkölcsük alakítása, kulturális felemelésük az egész város érdeke? És egyáltalán kinek kell tenni valamit azért, hogy megváltozzanak? Mindenkinek, de különösen az üzemek, vállalatok, szövetkezetek vezetőinek, akik elősegíthetik a cigányok munkába állását. Egyenlő megbecsülésben részesíthetik őket a többi dolgozókkal, inspirálhatják magasabb műveltség megszerzésére és ezzel együtt annak anyagi elismerésére is. Azért azt is hozzátesszük: a társadalom sokat ad, de ehhez nekik, a cigányoknak is adni kell valamit. Balogh Józmü
