Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

t oMaf föfLW-MAGYAftORSXÄiS ÍSfö. oStfSSer lí HÉTFŐ: KEDD: SZERDA: Az események krónikája: Tanaka japán miniszterelnök Pekingbe ér­kezett. — A norvégek népszavazáson a Kö­zös Piachoz való csatlakozás ellen foglaltak állást. Gromiko szovjet külügyminiszter felszólalt az ENSZ közgyűlésén. — A két német ál­lam képviselői újból találkoztak Berlinben. Véget ért Párizsban Henry Kissinger és Le Dúc Tho újabb bizalmas megbeszélése. — Péter János külügyminiszter New Yorkba utazott. CSÜTÖRTÖK: PÉNTEK: Nasszer halálának második évfordulóján ülést tartott az Arab Szocialista Unió. — Megállapodás a palesztin felszabadító szer­vezetek és a libanoni kormány között. Japán és a Kínai Népköztársaság között diplomáciai kapcsolat jött létre. — A ma­láriái miniszterelnök Moszkvába érkezett. SZOMBAT: Haig tárgyalása Saigonban Thieu elnökkel. — Nixon aláírásával törvényerőre emelke­dett a szovjet—amerikai megállapodás a ra­kétaelhárító rendszerek korlátozásáról. A hét eseménye minden­képpen Tanaka japán minisz­terelnök kínai útja és a két nagy ázsiai ország közötti megállapodás volt. Eddig ugyanis nagyban-egészben azt lehetett mondani a második világháború után kialakult ázsiai helyzetről, hogy az óriási földrész az Egyesült Államok vagy általában az imperialista tábor befolyása alatt áll. A két ázsiai nagy­hatalom, Kína és Japán so­káig képtelen volt érvénye­sülni: Kína azért, mert elszi­getelődött, Japán azért, mert a második világháború vesz­teseként kevés volt a politi­kai súlya. A Szovjetuniónak, mint világhatalomnak, de mint részben ázsiai hatalom­nak is fokozatosan megnö­vekszik a szerepe, ám nyil­vánvaló, hogy nemcsak az imperialista USA, hanem egy évtizede a soviniszta, önző politikát folytató Kína törek­véseivel is meg kell küzde­nie. Most Ázsiában két igen ak­tív és ambiciódús politika kö­zött jött létre átmenetinek tűnő közeledés: Kína és Ja­pán közt pillanatnyilag az egyetértésre való ► törekvés mutatkozik meg inkább, konkrét problémáik megoldá­sát későbbre halasztották. A két nagy ország az utolsó száz év alatt inkább volt egymás ellensége, mint barátja, így aztán a mostani kapcsolatfel­vétel mindenképpen fordula­tot jelent. A fordulatnak — bármeny­nyire is az Egyesült Államok tudtával és hallgatólagos vagy színlelt beleegyezésével tör­tént — van egy bizonyos Amerika-ellenes éle. Hiszen most éppen az a diplomáciai és katonai, építmény rázkó­dik meg alapjaiban, amely a hidegháborús korszak hirhedt amerikai külügyminiszteré­nek, néhai John Foster Dullesnak műve volt. Példák kellenek? Az 1960-ban meg­kötött amerikai—japán vé­delmi szerződés, amely az 1951-es San Francisco-i első szerződésen nyugszik, tulaj­donképpen „Kína fékentartá- sát” célozta, ezenkívül bázi­sok biztosítását az USA szá­mára Japánban. Innen kiin­dulva tudta volna Amerika „ázsiai csendőr” szerepét el­játszani az egész Távol-Kele­ten. 1954-ben az USA teljes katonai segítséget ígért a Tajvanon rekedt Csang Kaj- seknek. Az ígéret ma mái­vá jmi keveset ér. ha az Egye­sült Államok e célra nem ve­heti igénybe Japán támasz­pontjait. A vesztes mindenekelőtt Tajvan. Egyes nyugati vé­lemények szerint a kínai— japán megállapodás megadta a kegyelemdöfést Csang Kaj- seknek. Japán már gazdasági téren is elfordult Tajvantól, diplomáciai kapcsolatait pe­dig már meg is szüntette. A japán példát más ázsiai országok is követhetik: Thai­föld nemrég már küldöttet menesztett Pekingbe, a Fü- löp-szigetek parlamenti kép. viselői már találkoztak Csou En-lajjal, Indonézia pedig késznek nyilatkozott az 1967- ben felfüggesztett diploma, ciai kapcsolatok helyreállítá. sára. (Japán a 77. állam volt, amely diplomáciai kapcsola­tot létesített most a Kínai Népköztársasággal.) A Japán Szocialista Párt és a Japán Kommunista Párt, amikor üdvözölte a japán—kínai diplomáciai kapcsolat megteremtését, ú japán—amerikai biztonsági szerződés felszámolását is követelte. Több ellenzéki párt amellett is síkraszállt, hogy Japán kössön megnem­támadási szerződést a Szov­jetunióval. (Esedékes a kö­zeljövőben egy magas szin­tű japán—szovjet tárgyalás, amelynek feladata még a második világháború követ­kezményeinek felszámolása a két ország viszonyában.) A héten tették közzé Bonnban, hogy Scheel nyu­gatnémet külügyminiszter október 10-én kezdődő pe­kingi hivatalos tárgyalásai során kimondják a Kínai Népköztársaság és az NSZK diplomáciai kapcsoltának felvételét. Nyilvánvaló, hogy a bonni kormány a novem­ber 19-i választások előtt még egy külpolitikai ered­ményt kíván felmutatni, — a „keleti politika” eddigi si­kerein túl a „távol-keleti po­litikában” is. A kínai—japán tárgyalások' illetve az egyéb, Kínával kapcsolatos diplomáciai lé. pések sem szoríthatták hát­térbe a vietnami problémát. Kissinger, Nixon elnök nem­zetbiztonsági főtanácsadója a héten újra bizalmas megbe­szélést folytatott Párizsban Le Dúc Thóval, a VDK kül­döttségének különleges ta. nácsadójával. Ez alkalommal már kétnapos tárgyalásra került sor. Ebből a tényből egyes megfigyelők olyan kö­vetkeztetést vontak le. hogy talán előrehaladás történt, de aztán a csütörtöki négyes ülésen Porter amerikai nagy­követ ismét negatív maga­tartást tanúsított. Thieu pe­dig Saigonban megsokszoroz­ta harcias kijelentéseit. Igaz, Kissinger elküldte hozzá he­lyettesét, s nincs kizárva, hogy mérsékletre intette a saigoni bábrezsim elnökét. A közel-keleti probléma­körben ismét történtek új fordulatok: Szadat egyiptomi elnök azt javasolta a palesz­tin felszabadító szervezetek­nek, hogy alakítsanak emig­ráns kormányt — kairói székhellyel. A palesztinok tartózkodással fogadták az egyiptomi ajánlatot. Kairó és Khartum között váratlanul megromlott a vi­szony. Ez annyival inkább meglepő, mert emlékezetes, hogy a tavalyi szudáni ese­mények alakulására rányom, ta bélyegét az egyiptomi csapatok és a kairól kor­mány támogatása. Nimeri tábornok jobbára Szadat el­nök (és a líbiai Kadhafi ez­redes) állásfoglalásának nyo­mán tudta megőrizni hatal­mát az országban. Azóta azonban Nimeri kormánya a jelek szerint nyugattal orien­tálódott. A Szudántól délre lévő Ugandában történtek késztették Nimerit színval­lásra: nem engedte, hogy az ugandai kormánynak kato­nai segítséget vivő líbiai re­pülőgépek átrepüljék orszá­gát. A tripoli és a kairói rosszallást aztán Nimeri az­zal viszonozta, hogy visz- szahívta az Egyiptomban a Szuezi-csatorna partján álló. másozó szudáni egységek egy részét. Kiutasították Khartumból az ottani egye­tem egyiptomi rektorát, mi­re Kairóban utasították a khartumi egyetemen működő 300 egyiptomi tanárt, térje­nek haza. A közel-keléti kérdés szó­ba került az ENSZ közgyűlé­sén is. Rogers amerikai kül­ügyminiszter a „terrorizmus megfékezésének” kérdését helyezte előtérbe, ezen a cí­men persze a nemzeti fel­szabadító mozgalmak elfoj­tását szorgalmazná. Ami a „terrorizmus, avagy a politikai krimi” dossziéját ezen a héten duzzasztotta, az egy látványos párizsi tűz. esel: a diadalív árnyékában, a Champs Elysée-n porig égett egy éjszáka egy sok­emeletes ház, amely egy milliomosnak, a hirdetővál­lalat-tulajdonos Marcel Bleustein-Blanchet-nak volt a tulajdona. Egyes párizsi bulvárlapokhoz olyan névte­len bejelentések érkeztek, hogy a tettes — a hírhedt fekete szeptember volt. Bi­zonyíték nincs. E sorok írója sokesztendős párizsi tapasz­talatai alapján csak azt jegyzi meg: a francia fővá­rosban sok szakértője van a provokációnak, az utóbbi tizenöt évben számos esetben történtek olyan bűncselek, mények, amelyekért tudato­san más nyakába akarták varrni a felelősséget. Palfy József Kuba közelről 2. Kubai asszonyok Aki Kubába érkezik, nem mulasztja el megtekinteni a La Tropicana műsorát. Va­lamikor a milliomosok ked­venc helye volt, s játékkaszi­nóiban a tétnek nem volt felső határa. Mesélik: éjje­lente gyárak és bányák cse­réltek gazdát. Ma is minden este telt ház van a kétezer személyt befogadó, félig tü­körfalu, pálmaliget közepébe épített, háromemeletes, hid­raulikusan mozgatható színpa- dű Tropicanábari. Az ötvenes évek elején építették, terve­zője nemzeti díjat kapott. Az ember nem tudja megállni dicsérő jelző nélkül. A ku­baiak büszkék rá, de önérze­tesen azonnal hozzáteszik: igaz, hogy a 30-as évektől a forradalom győzelméig majdnem minden amerikai pénzen épült, de kubai mér­nökök tervezték, és kubai munkások építették. S ha járod Havannát, min­denütt találkozol a kubai mérnökök és munkások dús fantáziájú alkotásaival. A Vedádóban (neve azt jelenti, tiltott terület), ahol a 30 emeletes felhőkarcolók tete­jén uszoda van, vagy a fővá­ros kertnegyedében, ahol nemigen találni két egyforma villát. De megcsodálhatod a kevert építészeti stílusú Óha­vannát is, ahol az utcasarko­kon ott ül a cipőtisztító, vagy rozzant masinájával az utcai fényképész. Kezdetleges eszközökkel, de 10 percen be­lül képet csinál rólad. Gil Green „Forradalom kubai módra” című, nálunk is nem­rég megjelent könyvében így jellemezte Havannát: „a fő­város épületei magukon hor­dozzák a gazdagságot, a rendszertelenséget, a szellős- séget, a tisztaságot, a csen­det”. Persze ami a csendet illeti csak néhány építészeti stílura mondható el. Mert jelképe­sen is, a valóságban is Ha­vanna és az egész ország na­gyon is zajos. A munka zajától. A szigetország azok közé az országok közé tartozik, ahol a legmagasabb a beruházások aránya: 31 százalék. Sok a pótolnivaló. Mert a cukor­ipart, a szórakoztató- és szol- pált''+óínart kivéve, nem igen beszélhettünk iparról Kubá­ban. Talán meglepő, de tény: annak idején még egy kenyérgyára sem volt a fő­városnak. Mindennap repü­lőgéppel Floridából hozták p, kenyeret. A forradalmi kor­mánynak tehát egész sor új iparágat kellett létrehoznia. Mé°nedig olyan körülmények között, amikor a meglévő né­hány üzem généi is leállással fenyegettek. Nem jött alkat­rész-utánpótlás a túlsó part­ról. A forradalom győzelme­kor például 300 ezer génkocsi volt az országban. Ebből ma 15—*>q e?:er fut az utakon. S itt Kubában -i semmi meglenő abban, ■ha látsz egv kocsit ablak va.cv aitó nélkül. Arról nem is beszélve, hogy az irány­jelző egy kicsit luxusnak szá­mít. Azért is, mert mindé- gépkocsivezető számára kö telező az irányváltoztatá" jelzése — kézzel is. Például a lakáskérdés. Itt Fülöt) lános: TMcfniiU 39. Valami súrlódik odalenn. — Úristen! A gerenda. Nyomást ka­pott, szétvágta a köteleket, a fél tetőt, volt — nincs. Ha tíz centivel arrébb vagyok, föl­ken a kéményre. Bőgni tudnék dühömben. Megint védtelenek vagyunk. Még egyszer nem tudom vé­gigcsinálni a cipekedést. Nincs is mivel. Nincs mit tenni. Ahogy rántok egyet az ön­gyújtón, szikrát ad! Üvöltök egyet, rögtön visz- sza is fogom magam. Még nincs rendben semmi. A sö­tétben óvatosan rendbe kell hozni a kanócot, s kérdés, KISREGÉNY van-e benzin a tartóban. Csettegte^ek, villannak a szikrák — semmi. Csak kitartson. Mert én — kitartok. — Nem adom — föl. Nem — adom — föl. Aztán — gyengén, kéken — megül a láng a kanócon. Meglátom az öreget, meglá­tom a tető roncsát. Alattunk remeg a fal. Papírt, rongyot, effélét ke­resek fél kézzel. Akkorka a kis halom, mint az öklöm, s nem akar tüzet fogni. Fújom. Bü­dös, füstös, de parázslik. Fél­refordulva, sokáig köhögök, de a láng már áttelepedett, Szilánkokat, fadárábkákat is gond, mint az egész vilá­gon. Az idén 30 ezer család költözhet új otthonba, 1975- től már évi 100 ezer lakás építését tervezik. Santiago de Cubában, a 3 milliós Orien­te tartomány fővárosában, a Sierra Maestrá-i hegyek lá­bánál nagy kapacitású szov­jet házgyár dolgozik, ötven­ezer lakosú városrész épül itt. Tízezer család már el is fog­lalta új otthonát. De ha Ha­vannából délre indulsz, a Karib-tenger partján szintén új lakóteleppel találkozol, szomszédságában sporttelep és játszótér. Az ország — sok más mellett — építőanyag­gondokkal is küzd. Igaz, hogy a cementtermelésben évi 1 millió tonnás rekordot értek el, de ez még mindig kevés. S főleg a munkáskéz hiánya, meg a gépesítés akadályozza a nagyobb arányú építkezése­ket. S a lakásépítésben is született egy kubai módszer, az úgynevezet mikrobrigádos építkezés. Lényege: a külön­böző üzemek küldik el mun­kásaikat az építkezésre, így a fizetés az üzemből jár. A létszámtól függetlenül az üzem kapja majd a lakáso­kat, a legjobban rászorulók között osztja szét. De előnyt élveznek azok, akik részt vesznek az építkezésen. Tehát jórészt a munkások maguk­nak építik a lakásokat. Ha­vanna szomszédságában, Ala- márban az ilyen 25—30 tagú mikrobrigádok építenek egy új várost, ahová az első épü­letekbe a lakók már be is költöztek. Ha felépül a város, 80 ezer lakosú lesz. Napról napra változik a kubai táj arculata, mindenütt a nagyarányú építkezések­kel találkozni. De a gyorsabb fejlődést — többek között a munkaerőhiány is akadá­lyozza. A munkaerőgond kö­zött különös nyomatékkai esik latba a nők munkába állítása. Az iparban 1964-ben 282 ezer nő dolgozott, tavaly már félmillió. De ez a szám is kevés. Hiszen vannak olyan könnyűipari üzemek, ahol éppen a női munkaerő- hiány miatt, a kapacitásnak csak felét tudják kihasznál­ni. A nők munkába állításá­nak akadálya — ha valahol igen — akkor Kubában még inkább a férfiak ellenállásá­ban keresendő. A hagyomá- > nyos előítéletek itt mélyeb­ben gyökereznek, mint Euró­pában. Elsősorban a középko­rú és idősebb korosztálynál: a férfi szava még parancs. De a frontáttörés előszele már érződik. S ez nem ki» részben a kubai nőszövetség­nek köszönhető. Brigádjai sorra felkeresik a nem dol­gozó lányok, asszonyok csa­ládjait. Beszélgetnek. Persze a siker attól is függ, hogy ho­gyan tudják megteremteni azokat a feltételeket, amelyek ez anyák gondtalanabb mun­káját segítik. Havannában például már létrehoztak né­hány olyan bölcsődét, ahol a gyerekek — az édesanya éj­szakai műszakja alatt — ott alusznak. A fővárosban ta­valy 22 új óvodát nyitottak meg, s ezzel számuk elérte a 330-at, de még ez is kevés. Kevés, de ne felejtsük el: 10 évvel ezelőtt a nulláról indul­tak. Sok — főleg nyugatró' jö­vő utast meglepi az. hogy minden nehézség ellenére, változatosan és elegánsan öl­töznek a kubai lányok, asszo­nyok. — Főleg a blokádot követő első időben — mondják a nő­szövetségben — sok mindent meg kellett tanulnunk. Ezré­vel szerveztük a szabás-var­rás tanfolyamokat. Nem csu­pán azért, hogy az asszonyo­kat lépésről lépésre bevonjuk a munkába, s megismertessük őket a nőszövetség munká­jával, hanem azért is, hogy házilag is tanuljanak meg ruhákat átalakítani, változ­tatni. Nézze meg a nők lat>- ját. Terjedelmének 15—20 százalékában tippet ad a „házi varrónőknek”. Azért is, hogy estére szé­pek, pontosabban még szeb­bek legyenek a kubai lányok, asszonyok. Mert ebben a so­káig fennmaradó Havanná­ban sokat adnak arra, hogy a szórakozni induló kubai nő estére legyen szép. Nappal az utcákon, vagy munkahe­lyeken egész nap be van csa­varva a haja, úgy dolgozik, úgy sétál — de estére kész lesz a frizura. A hangsúly az estén van, mert a klímához igazodva, az élet igazán este 8—9 órakor kezdődik. Ekkor nyitnak a színházak, az esti iskolák, egyetemek, ilyenkor­tájra kezdődnek a gyűlések. És este népesülnek be az if­júsági klubok is. Király Ferenc Fock Jenő távirata Csou En-?afnak CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság ál­lamtanácsa elnökének i Peking A Magyar Népköztársaság kormánya, a magyar nép és a magam nevében üdvözletemet és jókívánságaimat küldöm önnek, a Kínai Népköztársaság államtanácsának és a nagy kí­nai népnek nemzeti ünnepük, a Kínai Népköztársaság megala­kulásának 23. évfordulója alkalmából. őszintén kívánom, hogy országaink kapcsolatai a prole­tár nemzetköziség elvei alapján fejlődjenek. Meggyőződésem, hogy ez elősegíti a szocializmus, a béke és a haladás közös ügyét. N » FOCK JENŐ, a Magyar Népköztársaság kormányának elnöke tördösök, míg biztos nem va­gyok benne, hogy megmarad. A tüzecske lassan fészke- lődik mélyebbre. De jó talál­mány ! Haverunk évmilliók óta. Az ősemberek lehettek így, éjszaka, mindenütt ellenség, ők meg a tűz mellett. Lám, huszadik század ide, oda, mégis adódhat, hogy az em­ber csak magára hagyatko­zik. Vajon... ... minden megindul. Az ir­galmatlan ütést későn észle­lem, de még hátra tudom vetni magam, kezembe akad a kötél vége. A bedőlt fal­rész mellől keresztbe reped a padlás, a tető félrerogy. A megcsavarodó padlásdeszkák szétrepülnek, alattunk a fal siketitő csattanással mállik a vízbe. A tűz fele a mélybe hull, hallom a sistergését. Az öreg vért buborékol ijedté­ben. De még megvagyunk. Első — a tűz. Ahogy nyúlok érte, megcsúszom, majdnem beleesek a vízbe. Kínomban a kabátujjal söpröm köze­lebb a parazsat, megperzselő- dik. Mivel tüzeljek? Ha más­sal nem, ráhányjuk a gön­cünket, de a tűznek égnie kell. A kémény tövében kukori­ca, morzsolom bolondmódra, hogy a csutkával fenntartsam a tüzet. Derekamra hurkolom a kötelet, valami felelőtlen­ség van rajtam, nem érdekel, mi lesz velem, de ennek meg kell maradnia! Ég az arcom, ég a testem, melegem van. Megijedtem. Lécet is találok. Néhány cserép maradt a fejünk fö­lött és odalenn locsog, nyel­vel a láthatatlan víz, mi meg itt tábortűznél ülünk. Vidám műsort kellene adni. Víz ellen tűz. Kis tűz Fü­lemüle is kicsi ember. Az öreg nyöszörög. Fakó a szeme. — Iszik? (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents