Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-07 / 211. szám

f9TÍ. szeptemSer f.

imm-mgY&smggR»

Jegyzetek:

Megtisztelő cím

„Nem osztom a véleményét.” A szocialista brigádokban — amelyekről előszeretettel cikkezik — sem makulátlan emberek vannak. Űk is a nagyobb pénzért hajtanak, csak ezt a szándékukat mindenféle tetszetős vállalásokkal palástolják.”

Névtelen levélből való sorok ezek, s bár : az ilyeneket az ember legszívesebben a papírkosárba dobja, történjék ezúttal másként. Lehet, hogy a magát meg nem nevező személy sértett ember, talán kimaradt a jutal- rnazottak közül, megtörténhet, hogy kötöz- ködő, összeférhetetlen, vagy családi bajok keserítik napjait, de amit levelében szóvá tesz, nagyon is mindennapi kérdés. Különösen élénk figyelem kíséri e kollektívákat a szocialista brigádvezetők legutóbbi országos tanácskozása óta: itt nemcsak a mozgalom értékeit, hanem a jelentkező gyengéit is felmutatták a közvélemény előtt, ezzel téve meg az első lépést is a magasabb szint, a megújhodás felé.

Persze, ezúttal nem csupán a" szocialista brigádok anyagi elismeréséről van szó, hanem mindarról, ami véleményt formálhat ezekről a közösségekről, „ök sem makulátlanok...” — állítja a névtelen levélíró. Ha másképpen fogalmazunk és azt mondjuk: ők sem hibátlanok, ezzel csak egyet lehet érteni. Azt soha egyetlen felelős fórumon sem állították még, hogy a cím birtokába jutott brigádok tagjai mentesek mindenféle emberi gyengeségtől, vagy hogy ők mindenben csak példaképek. Legkevésbé pedig éppen ezek az emberek tartják magukat „leg”- eknek. Ha munkájukról, életükről kell szólniuk, jobbára a gondjaikat, vesződéseiket sorolják, sikereiket harapófogóval is alig lehet kihúzni belőlük. Aztán a megítélésnél az sem mellékes, hogy e brigádok — számuk megyénkben is meghaladja jóval az ezret — nem egyformák. Egészen más erőt képvisel például egy technikusokból, magasan képzett szakmunkásokból álló kollektíva, mintha segédmunkások vállalkoznának a követelmények teljesítésére. Éppen ezért mindig az adott körülmények között kell mér-' cét állítani: konkrétan ez a brigád miért érdemli a kitüntető címet.

Kétségtelen, hogy az utóbbi években — egyfajta statisztikai célok miatt — üzemeinkben találkozhattunk formális vállalásokkal. kampányszerű megoldásokkal. Több helyütt olyan Ígéretek is „vállalássá” lettek, amelyek a legtermészetesebb összetevői a munkafegyelemnek, a munkarendnek. („Senki nem késik a munkából... Baleset- mentesen dolgozunk, vigyázunk az anyagra, takarékoskodunk."’ stb.) Okkal mondhatták ■a kívül lévők, hogy ezektől még nem lesz szocialista egy brigád. Mondtak mást is: „Miért jó pont az. ha valakit felköszöntenek a névnapján?... Én nem vagyok szocialista brigádban, de baráti kötelességből elmentem

segíteni a munkatársam házépítéséhez” Igaz, néhol az ilyen teljesítések túlértékelése ártott a mozgalomnak. Hasonlóan karos volt, ha csupán a vállalási pont kipipálása végett olyan kollektív filmnézésre szorították a brigádot, amelyhez semmi kedve sem volt. Aztán egyhangúakká váltak sok helyütt a kollektív kirándulások és néha a társadalmi munkát sem a legfontosabb probléma megoldására irányították.

Hiba volna azonban elhallgatni, hogy ezt nem vették észre kellő időben e brigádok tagjai. Rájöttek, nem elég csak jól dolgozniuk, más tekintetben is védeniük kell a mundér becsületét’’ így kezdtek aztan sok helyütt például színvonalas szakmai továbbképzésre járni; vállalkoztak olyan sürgős munkák végzésére, amely „ette” ugyan a túlórát, de hozta is a nyereséget az egész üzemnek. Ritkultak a fehér asztalos összejövetelek, mert kiderült: barátibbá, bensőségesebbé a munkában nyújtott segítséggel, megértéssel válhat az emberek kapcsolata. Nincs szükség programszerű örvendezésekre, amikor valamelyik társuk családi gondokkal küszködik; nem virágágyásokat kell társadalmi munkában ásózniuk, amikor szorít az exporthatáridő. Aztán: nem szabad végigbólogatni a termelési tanácskozást, ha akadozik az anyagellátás, vagy ha a művezető a füle botját sem mozgatja az ő vesző- déseik miatt — hanem nyíltan és bátran szólni kell, felháborodni a visszásságok miatt.

Ma már ezt a stílust követi a szocialista címre pályázó kollektívák többsége. Igényesebbek, magasabbak lettek a követelmények is, amelyeket alibimunkával nem iehet teljesíteni. Nagyobb körültekintéssel dönt a termelési tanácskozás is a cím odaítéléséről és nem ritka, hogy elütik a kollektívát a megtisztelő címtől.

„Ök is a nagyobb pénzért hajtanak”? A névtelen levélíró eszerint úgy képzeli: hajtsanak csak szakadásig a szocialista brigádbeliek, járjanak elöl jó példával mindenben, húzzák ki a vállalat szekerét a kátyúkból, de a pénzosztáskor udvariasan engedjék előre azokat, akik immel-ámmal dolgoztak, félrehúzódtak a munka nehezétől, akiknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy képezzék magukat. A szocialista brigádok méltóbb megbecsülésére hozott legutóbbi kormánydöntés annak szellemében született, hogy a nagyobb teljesítményt e közösségek esetében is kövesse a nagyobb anyagi juttatás, mert ez így van összhangban a javak eloltásának szocialista elvével. Aligha nevezhető anyagiasnak — mi több: telhetetlennek — az, aki miközben töjjb munkát vállal magára, időt szakít az önművelésre is, s aki nemcsak a saját gyarapodásának a rabja, lianem cselekvő részese a mások boldogulásának is.

Minden ötmillión múlik

Káros óvatosság

Nagyon óvatosan kell bánni a bérfejlesztéssel, mert könnyen elúszhat a nyereségrészesedés — érvel mostanában főbb gazdasági szakember. Érvként azt hozzák fel, _ nogv a szabályozók veszedelmes progresszivitást írnak elő, ha valahol nyakló nélkül emelgetik a béreket. Tény, hogy a jelenleg érvényben lévő rendelkezések józan, a gazdasági egyensúlyt szolgáló fejlesztési rendszert honosítottak meg. Lényege ennek az, hogy évenként 2,5 százalékos mértékű bérszmtja- vításnál adózási kedvezményt élveznek a vállalatok, ezen felül viszont ugrásszerűen nő a „fizetség”, egészen négyszáz százalékig.

Eszerint úgy tűnik, azoknak var. teljes mértékben igazuk, akik féltik az évenzent egyszer kifizetésre kerülő nyereségrészesedést. Való, hogy tavaly volt olyan középüzemünk, amely a nagyarányú bérfejlesztés miatt több, mint háromnegyed millió forinttal adózott a nyereségrészesedés terhére. Nyilvánvaló, hogy az egy főre jutó részesedés is kevesebb lett valamivel, mint a korábbi esztendőben. De éppen ennél az üzemnél mutatták ki. hogy a dolgozók a kisebb részesedés ellenére is többet kerestek, hiszen átlag több. mint száz forinttal kaptak nagyobb havi fizetést, mint a .,bázisidőszakban”. ez pedig éves szinten felül volt az ezerkétszázon. Lehet, hogy néhány vezető

beosztású dolgozó — akinek egyébként is magas a havi jövedelme — érzékeny veszteséget szenvedett a részesedés osztásakor, de a többség lényegesen jobban járt, erősödött a munkások ragaszkodása üzemükhöz, kevesebben vágynak már el innen, s több emberre lehet számítani a nehezebb feladatoknál is.

Tapasztalni azt is. hogy néhol csak nyár- elején hajtják végre a kollektív szerződésben előírt bérfejlesztést — amikor már „tisztán lehet látni” — s akkor sem visszamenőleg, hanem csak májustól vagy júniustól. „Ami megmarad így, növeli a részesedést” — hangzik az újabb érvelés. Kérdés, hogy kinek jó ez. Mert például a kisebb fizetésiteknek havj 50, vagy 100 forint januárig visszamenőleg lényegesen többet jelent, mintha a „nagykalapból” juttatnak nekik a részesedés osztásakor a bonyolult számítási rendszer alapján száz-kétszáz forinttal többet.

Előrelátónak, óvatosnak lenni — szükséges. Ám ezt túlzásba vinni, csak a „biztosra" menni, ártalmas lehet, mert az így megtakarított bér a későbbi kifizetéskor aligha ellensúlyozza azt a türelmetlenséget, amely év közben tépázza a munkakedvet.

Angyal Sándor

Gcpmiizeiiii] helyett modern géppark

A holnap tervei a tiszacszlári termelőszövetkezetben

Ha gépkiállításon nézzük végig a tiszaeszlári Kossuth Termelőszövetkezet erő- és munkagépparkját, így kiálthatunk fel: Mennyi szín!

Mekkora választék!

— Ami egy bemutatón jól nézhet ki, az nekünk nyomorúság — folytatja ezt a gondolatot Juhász Imre, aki most a gépcsoport vezetője. Tízféle erőgép, és ki tudja mennyi fajta munkagép sorakozik itt. Képzeli mit jelent ez?

— Ha mást nem mondunk: hat-liétezer kartonon tartjuk nyilván az alkatrészeket. Nézzen szét — tárja szét karját Csikai Károly raktáros, aki egyébként kedélyes ember, de most kis indulat hevíti.

A gyártók nem angyaluk

Az akácos tanya közepén elterülő géptelepen rögtönzött vita kerekedik. Hogy mi a summája: rossz a sokféle géptípus, de ehhez járul még egy kínosabb dolog, az alkatrészellátás.

— A múlt évben vettünk egy rotációs fűkaszát — mondja Juhász Imre. Most kellene hozzá egy alkatrész, frány Törökszentmiklós. A gyártó gyár. Autózunk érte egy napot, ott aztán kiderül: nincs. Hogy lesz-e? Talán. És mi lesz a 200 hold lucernánk levágásával? A gyárban még- csak nem is sajnálkoznak.

— Most például van kom- bájnalkatrész, amennyi kell. A felhordólánc 500 forinttal olcsóbb is. mint aratás előtt----mondja Gsikai. De ha mindent most szerzünk be. akkor mit csinálunk egy évig? Fizessük az eszközlekötést?

Körénk gyűlnek szerelők, ügyintézők.

— Elindultunk tegnap csavarért. Miskolcra. Ha valahol, ott biztos kapunk, gondoltuk. így Juhász. Nem volt. Irány Szerencs. Tokaj. Onnan Sárospatak. Végül Sátoraljaújhelyen volt. Két kiló. Az autóköltség 900 forintra rúg. Csodálkoznak, hogy a mezőgazdasági árakba ezt is be kell kalkulálni?

És dőlnek a dokumentálható panaszok. Fényessé válik az üzletben a csavar, de darabja kilenc forintra rúg. Megvesznek egy gépet, egykét év után a gyár új konstrukciót vezet be. A régihez nem készül alkatrész. Egy 10 forintos Simmering-gyűrű miatt hónapokig áll a gép. Egy olyan fogaskerék. amit egy harmadéves tanuló egv nao alatt még reszelővei is elkészít, ötszáz forint...

Drága mulatság;

A gépműhelyben zömében fiatal és középkorú ember dolgozik. Ügyes kezű szakmunkások, akik ráadásul S.fO-as órabért kapnak, ami igazán nem horribilis összeg. Ami mégis hajtja őket, az a szövetkezet iránti hűség. És ez nem kis dolog.

Nem tudom, hogy a kedves olvasó megfigyelte-e: zenés eszpresszóink, esti szórakozóhelyeink egyre söté- tebbek lesznek. Kezdetben mondá a Főközpont vezetője: legyen világosság! S lön! A vendéglátóipari létesítmények egymással versengve igyekeztek túlvilágítani a konferenciát. A csillárok nappali fénybe borították a szórakozóhelyeket. Ám az utóbbi egy-két esztendőben sorra kialudtak ezek a lámpák. és sok zenés helyen ma már csak néhány szál gyertya, vagy egy sápadt hu- szonötös villanykörte világot

A napokban betértem egy kis konyakra a .Seher Hol- ló”-hoz címzett szórakozóhelyre. Hunyorogva álltam meg az ajtóban, szemem csak

Galambos Szilveszter:

SÖTÉTBEN

lassan szokta meg a sötétségét.

— Legyen szíves, vezessen egy asztalhoz — mormoltam csak úgy bele az éjszakába. Valaki karon ragadott. és egy asztalhoz cipelt. Lenyomott egy székbe.

— Én vagyok a pincér — suttogta az illető sejtelmesen. Igyekeztem magam elé képzelni a hang tulajdonosút. Milyen lehet? Fiatal felszolgáló fiú, vagy kopaszodó középkorú pincér, vagy esetleg

egy csinos platinaszőke, férfias hangú felszolgálónö.

— 'Mit parancsol? — érdeklődött kisíé türelmetlenül.

— Mutasson egy itallapot. Szeretném kitapogatni, milyen innivalók közül választhatok. Egyébként miért van ilyen sötét maguknál?

— Kérem szépen, a hangulat miatt. Gyertyafénynél jobban lehet mulatni. Rózsa Sándor is így érezte jól magát.

— De gyertyából is alig pislog egy-kettő.

— Igen. Tetszik tudni, néhányat már elfújtunk. Ezzel is jelezzük a közeli zárórát — mondta udvariasan. és letette elém a fél konyakot. Nem láthattam, meddig van megtöltve a pohár, de bíztam benne, hogy ki van az öt centiliter.

— Fizetek — mondtam, és levéltárcámból találomra kihúztam egy papírpénzt. Azután arra kértem a felszolgálót. hogy vezessen ki az utcára.

Jólesöen néztem fel az utca fölött szikrázó neonba. Mindössze az bántott egy kissé, hogy a sötétben tévedésből húsz forint helyett egy százassal fizettem. De azért mégsem lehetett olyan sötét, meid a főpincér elfogadta.

— Miattuk nem is állna egy gép sem. De gondolja el, ké*: fő közülük egy éven keresetül csak nem kapható alkatrészt gyárt. Ez csak sima munkabérben 50 ezer forint. Nyugodtan mondhatom, hogy r.em gyártható és nem kapható alkatrész miatt átlagosan egy. másfél gép egész éven áf áll.. A kieső teljesítmény normálholara számítva

14—10 ezer.

í*

Juhász Imre nem panaszkodik, csak számol. A nagyon jártas, mindent ismerő, az egész gazdaság szempontjából vizsgálódó ember alaposságával. Aztán hozzáteszi:

— Nem tudom, hogy a tejet ivó csávargyáriak gondolnak-e arra, hogy az árban az ő áraik többlete is benne van. Nem tudom, hogy a gépgyártók gondolkodnak-e a húsleves mellett, hogy miért drága a zöldség. Ha megtennék, rájönnének, minden összefügg valahol.

Mit tagadjam: régen fogalmazta meg valaki ilyen ízesen az egyéni, a csoport és a társadalmi érdek összefüggését. *

Van-e kiül?

Amikor a 8000 holdas Kossuth Tsz elnökének,. Debreceni Józsefnek elmondom a hallottakat és látottakat, nem akar meggyőzni az ellenkezőjéről. Még meg is toldja>

— Mondok én magának még valamit. Szövetkezetünkben a dolgozó tagok száma 525. Ezeknek csak 37 százaléka dolgozik a növénytermesztésben. vagyis 195 fő. Ezek többsége 55—65 év közötti és asszony. Képzelheti, mit jelent nekünk á gépesítés. Ez az a pont, amin a közeli és távoli jövőnk múlik. Három szövetkezet házasságából születtünk, most az van, amit látott. Uj értéken több mint 8 milliót ér a géppark. Válójában a felét. És ehhez jön mindaz, amit Juhászék mondtak. Tragiku- sabb, mint gondolja. De írja meg nyugodtan.

Aztán Debreceni, aki amolyan rágódó-önmagátvizsgá- ló, lelkiismeretes ember, hangosan gondolkodik:

— Kél évvel ezelőtt szanáltak; Most a bérszínt a korábbinak a 80 százaléka. Fejlesztési alapunk nincs. A hitel törlesztése 73-ban jár le. A korábbi keresetek nem

voltak kimagaslóan jók. (gy egy napra úgy 65 forint kői"üli kereset jut a tagnak. ’ Néha már nem is tudjuk, mit kell gondolkodni azon, hogy a géppel besegítsünk, hogy , valamit hozzunk pluszt. Anniiéi gazdálkodunk, az az évi kétmilliós amortizáció Ha mindert gépet vennénk, az is kevés lenne.

Egy tanulmány az asztalon

Baranyai Sándor, a -Eöag- ronómüs eg.v mappával jön a szobába. Hallotta miről van szó, bekapcsolódik. Debreceni fellélegez. A kiváló- szakember kicsit türelmetlenül lapoz papírjai közé:

— Egy szakdolgozatot készítek. A debreceni egyetemnek, Majdnem kész. Éz az. Pont a témába vág. Kidolgoztam. milyen optimális gépesítés és tipizálás kell ahhoz. hogy a Kossuth a következő években a : leghatékonyabban és leggazdaságosabban dolgozzék. Az egész ötmillión múlik. Ötmillión, ami nincs és amit legfeljebb 75-re tudunk összehozni. Ha- az árak nem változnak. Miről is van szó röviden. Először az emberi oldala. A szövetkezet átlagéletkora 53 és fél év. Tehát öreg, öregedő. Uj munkaerőt csak gépre kapunk. Mert mit gondol, log itt kapálni 20 éves fiú két-három év múlva? Már most se. Viszi a busz őket az üzemekbe. Könnyebb, nyugdíj- jó, szakma is ígérkezik.

— A nyolcezer hold közben marad. Ezzel a gépparkkal, amelyik olyan, mint egy idejétmúlt .divatrevü, nem sokra - lehet menni. Ezért dolgoztam ki gépnemenként a fejlesztési igényt. Az erőgépeknél ez csak 9,6 százalékos. A növényvédő berendezéseknél 64.2 a mostanihoz képest! 100-' százalékos a szárító- és tárólórendszereknél! És ami a .-lényeg: négy típusra szorítottam le a tervben az erőgépeket.

A fiatal Baranyai szenvedélye magával ragad. A? abszolút jártas ember biztonságával beszél a vetésszerkezeit alakításáról, a teljes kemizá- lásról. a nyolcezer holdhoz szükséges munkaerőről es ami a fő: a gazdaságosság rohamos emelkedéséről. Belegondolok : mindez ötmillión múlik...

Bürget Lajos

A Berkeszi Általános Iskola növendékei segítenek a helyi termelőszövetkezet gyümölcs- és szőlő-betakarrtásá- ban. (Hammel József felvétele)

t md