Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-05 / 209. szám
HM; SssííéiöBe? £" A munkásoknak meg kell mondani Szőke Igre kincse Jegyzetek a kölesei Kossuth Termelőszövetke1 z H zöldségtermesztéséről „ITT NEM AGITÁLNI KELL elvtárs, hanem dolgozni!” — mondotta az egyik művezető, amikor a megyei pártbizottság munkatársa azt kérdezte tőle: „Hogy megy az üzemben a termelési agitáció? Derülni kellene a dolgon, ha a „jópofa” válasz nem tükrözne egy téves nézetet, amely mostanában •léggé eluralkodott. Olykor még egyes pártmunkásoknak is kételyeik támadnak: szükség van-e egyáltalán üzemi, termelési agitációra? Pedig senki előtt nem lehet kétséges, hogy a párt munkamódszerében továbbra is alapvető politikai eszköz a feladatok megmagyarázása, az emberek meggyőzése a kitűzött célok helyességéről. A mi közösségünkben a dolgozók nemcsak alkalmazottak, hanem tulajdonosok is — egyenrangú tulajdonosok a vezetőkkel — és joggal várják el, hogy tájékoztassák őket munkájuk értelméről, céljáról;' üzemük terveiről, feladatairól, a vezetők döntéseiről. Hazánkban ma a szocialista építés homlokterében a termelés áll. Ha jobban, eredményesebben, gazdaságosabban termelünk, akkor magasabb szintre emeljük a szocializmus építését; előbb valósulnak meg társadalmi céljaink és jobban elégülnek ki egyéni vágyaink. Éppen ezért a politikai agitációnak, a párt nevelő munkájának is ma a legfontosabb feladata az emberek jobb, eredményesebb munkára buzdítása. gazdasAgpolitikänKAT A DOLGOZOK ÄLTA- LABAN ISMERIK —magyarázza a sajtó, a rádió, a televízió. Egyetértettek gazdasági irányítási rendszerünk korszerűsítésével is. A probléma azonban gyakran a megvalósításnál, az üzemekben és a termelőszövetkezetekben jelentkezik, amikor konkrét gyakorlattá válnak az elvek. Itt és ekkor volna szükség leginkább a magyarázó, érvelő, meggyőző szavakra. Az üzemben a gazdaság- politika és az irányítási rendszer jobb munkaszervezésben, korszerűbb gépek beállításában, minőségi, gazdaságossági követelményekben, célszerűbb, ösztönzőbb bérezésben jelentkezik. Ha a pártagitáció lépést akar tartani a követelményekkel, akkor választ kell adnia mindazokra a problémákra, amelyek a dolgozók körében jelentkeznek. Természetesen az üzemi pártszervezet csak akkor tudja mozgósítani agitátorait, ha idejében tudomást szerez a döntésekről, a konkrét feladatokról, és fel tudja készíteni őket a meggyőző munkára, el tudja látni őket megfelelő információval és hatásos érvekkel. Éppen ezért az üzemi pártszervezet munkájában alapvetően fontos, hogy,minden tevékenység szinkronban legyen a gazdasági vezetéssel. Méghozzá nem is egyszerű szinkronról van szó, mert nem elegendő a párhuzamosság, az egymás mellett dolgozás, hanem szorosan együtt kell dolgozniuk. A gyakorlatban ugyanis sem a gazdasági, sem a pártmunkában nem választhatók el egymástól a termelési és a politikai feladatok. A MAGASABB SZINTŰ TERMELŐMUNKA és a korszerűbb üzemi pártmunka lényege a termelés és a politika szoros összefüggésében rejlik. Ahhoz, hogy az üzem eredményesen dolgozzon. minden gazdasági vezetőnek — párttagnak és pár- tonkívülinek — az igazgatótól kezdve a művezetőig, agitátornak kell lennie. Hiszen ők értik legjobban a helyi gazdasági feladatokat, ők tudják leginkább megmagyarázni a dolgozóknak, hogy mit miért kell tenniük. A kommunistáknak pedig — az agitáció mellett — példamutatóan kell dolgozniuk, hogy magukkal húzzák, serkentsék, ösztönözzék a pár- tonkívülieket is. Mert akik csak fecsegnek a jobb munkáról, azok rossz agitátorok. Ami pedig az agitáció módját, hogyanját illeti, azon érdemes kissé elgondolkodni. Az idejétmúlt „megagitálás” helyett inkább a természetesebb, ' a mai kornak megfelelőbb „beszélgetést” kell alkalmazni. A kommunisták, a tömegszervezeti aktivisták, a szocialista eszmék megvalósításáért harcoló emberek, ott vannak mindenütt a munkások, között. Bármikor beszélgethetnek a mellettük dolgozókkal, a velük utazókkal, a szomszédjukban lakókkal vagy az asztaluknál poharazgatókkal. Nem kell külön agitációs félórákat tartaniuk, amelyeknek néha nagyobb az elriasztó, mint a megnyerő hatásuk. Egyszerűen beszélgetni kell, a helyes gondolatokat kell elültetni az emberek fejébe. A mindennapos társalgások és beszélgetések rendszerint kiterjednek — a munkán túl — az élet minden területére. Módot adnak az agitátornak arra is, hogy megmutassa az összefüggéseket, hogy bebizonyítsa: a jólétnek is, a nélkülözésnek is a termelésben rejlik az alapja, vagyis minden a munkapadhoz vezethető vissza. A KORSZERŰ AGfTACIÖ LÉNYEGE: mindent meg kell mondani és magyarázni az embereknek; mindent, amire kiváncsiak, ami izgatja, foglalkoztatja őket, amit nem értenek, amire választ várnak. Sok mindent megírnak az újságok, sok mindent megmond a rádió, bemutat a televízió, de nem mindent. Minden munkahelyen akadnak olyan kérdések, amelyeket csak a helyi pártmunkások, agitátorok, vezetők tudnak megválaszolni. És mindig, minden esetben az igazságot kell mondanunk — még akkor is, ha az többeknek nem szimpatikus —, és nemcsak mondanunk, kijelentenünk kell, hanem érvelnünk is kell az igazság méllett. Lehet, hogy nem értenek velünk egyet, ellentmondanak, vitatkoznak. A vitát is vállalnunk kell, mert ha kitérünk előle, vesztettünk, ha vitázunk, győzhetünk. A fentiekből is látszik, hogy ma sem könnyű feladat agitátornak lenni. Jóllehet céljaink helyesek, de a szocialista építés közben számtalan ellentmondással találkozunk. A kommunista agitátor akkor mutathat irányt, ha ő maga nem csak hisz ügyünk igazában, hanem tájékozott is, ha valamivel többet tud, messzebb lát. mint a társai. Ezt a messzebblátást kell segítenünk, minden rendelkezésre álló eszközzel, a felsőbb pártszerveknek és az alapszervezeti pártvezetőségeknek. Sz. S. Furcsa neveket tanul az ember Szatmárban, mindig újra, A tagot, ahol járunk éppen így hívják: Szőke Igre. Nevén gondolkozzanak a történészek — gondolkoznak is — honfoglalás kori. Jó, hogy fennmaradt. Azt jelenti, hogy itt törököt is, tatárt is mindig túlél valaki. A Szőke Igre tag valahol középúton fekszik Fülesd, Csaholc és Kölese között, A kölesei Kossuth Termelőszövetkezet zöldségeskertje. Helyesebben: kincsesbányája. Ottjártunk idején Lőkös György elnök és a többi termelőszövetkezeti vezető jelenlétében éppen befejezték a zöldségszüretet. (Az ok: még délután meg kell kezdeni a fehér alma szedését). De milyen zöldségszüretet! Eleinte unlak A tizennyolc holdas zöldbab holdanként harminc- nyolc mázsát adott. Kilóját 4,72 forintért értékesítették. Ez maga meghaladja a háromszázezret. A húszholdas uborkatáblán összesen, az utolsó méréssel valamivel több, mint ezerháromszáz mázsa termett. Ez, háromőt- venével megközelíti a négy- százezer forintot. És ennek megállapodás szerint negyven százaléka a szedők zsebébe kerül, a szorgalmas kölesei asszonyok és lányok keresetét növeli. Idén először. Eleinte unták a falusi nők. Panaszkodtak: minden második nap zöldbab, minden második nap uborka, meddig tart ez. A kereseti lapokat nézve, ez csak tréfa volt. Átlagosan egy asszony a kislányával kétszáz forint fölött keresett itt naponta. Szorgalmas asz- szonyok, nem ritkán egyedül is a háromszáz forint körüli összeget. A júliusi keresetkimutatás szerint e hónapban — miközben a növénytermesztők tízórás munkanapra szóló keresete átlagosan 67 forint volt, az állattenyésztőké 100, a segédüzemek dolgozóié 93 és a kertészetieké átlagosan 90 fo- • rint — addig a kertészeten belül az almásban és a zöldségeskertben dolgozók átlaga 94, a málnaszedőké — napi öt órára! — hetven forint! — és a köszméteszedőké napi 114. Mert folyik a kis gyümölcsöt termő bogyósok telepítése is. Miért — ezt kérdeztük Mi- hálka András főagronómus- tóL Tapawfalaleseren az dnoltök — Az árvíz után — kezdi — nem igen gondoltunk, csak a helyreállításra. Igaz, minket csak belvíz és sár ért, de sokat segítettünk, meg kellett erősödni. Ez volt tavaly. Idén „belevágtunk” az öntözött zöldségesbe. Megérte. Olyan szép termést sikerült elérni, hogy jövőre ismét nagyobbí- tunk belőle. Az indokok — folytatja a főagronómus — egyszerűek: foglalkoztatni akarjuk falunk egyre növekvő munkaképes lakosságát. Ehhez pedig az egyik legjobb út e munka- igényes kultúrák meghonosítása. Az igazság az, hogy ebbe a szép nevű tagba beletehettünk volna két hold napraforgót, Az is megadott volna tizenkét mázsát, pénzt hozott volna és kevés gonddal. Ez meg is felelne másik legelső célkitűzésünknek: elérni a maximális gépesítettségét. Ez eddig rendben -is volna. De honnan tudnánk akkor munkát adni ennek a szorgalmas népnek? A teljes foglalkoztatottság elérésére indították el .Nagy- szekeressel együtt kilencven holdas bogyós programjukat. Málnaültetvényeikkel együtt márciustól novemberig foglalkoztatni tudják a nőket. Hiszen már van szép almáskertjük, 178 holdas. Ebből 150 terem, ugyanennyi vagont várnak belőle és ha tavaly el tudták érni a 82 százalékos exportarányt, idén sem szabad sokkal alatta maradniuk a kilencvenszázalékos aránynak. Másfél hónapja tapas®» talatcserén jártak náluk a járás termelőszövetkezeti elnökei és gratuláltak az almához, amely a legszebbek egyike a környéken. így történik, hogy a várt kilencmilliós almaárbevétél- lel együtt a kölesei Kossuth Termelőszövetkezet 510 tagjának jövedelme, keresete, munkadíja 6,8 millió lesz idén — több, mint félmillióval több a tavalyinál. És így történt, hogy ezt a félmilliót zömmel azok a nők keresik meg, akiknek azelőtt nem mindig volt munka. Nézzük a munkaerő mérlegét. A földiepret már telepítik. Jövő tavasszal ez már munkát ad és terem. Júniusban, júliusban ugyancsak tengernyi munkáskéz kell a most telepített málna szedéséhez, mely négyszáz mázsa körül lesz kezdetnek. Az idei húsz hold zöldbabot negyven holdra növelik. Augusztu» közepén belép a dohány, aztán sorban a szilva, a fehér alma, piros alma — mint idén. A szorgalom gyümölcse Hát még, ha jól működött volna az idén 220 ezer forintért vásárolt AM—350-es öntözőberendézés! A felületi 79 hektáros öntözőberendezéssel együtt 180 hektár öntözésére van „hitelesítve”. De a legutóbbi felméréskor már 243 hektárt megöntöztek vele. Elsősorban lucernát, legelőt és mindenekfölött a ’ kincset hozó zöldségeskertet. A rizstelep is jól működik. De épp a legfontosabb időkben perselytörés miatt állt a nagy locsoló és emiatt tíz mázsa zöldség is kiesett holdanként Most jó. Tovább öntöznek vele. Még az is lehet, hogy túlteljesítik tervüket. Néztük az almaszüret kezdetét. Valóban gyönyörű gyümölcs. A szó jelképes értelmében is a sok szakértelem é» szorgalom „gyümölcse”... Gesztelyi Nagy Zoltán Móricz Zsigmond: Kenyéren és vízen* Látogatás egy falusi iskolában A falu közepén hatalmas nagy tér, amelyet éppen most köveznek, hogy munkát adjanak a falu szegény népének. Szükségből ered a szépség. De milyen olasz reneszánszra volna itt szükség, hogy minden szegény munkát kapjon. A falu lakossága hétezer lélek, ennek negyven százaléka kenyér nélkül van. Dómot kellene építeni, vagy felhőkarcolót. hogy minden munkáskéz munkához jusson. Az iskola hosszú, földszintes épülete erre a térre néz, nagy, sötét ablakokkal. A bejárat fölött márványszobor: egy régi tanító feje, aki mintaképe volt a tudományának és művészetének. Ez a kettő kell a tanításhoz. Megható érzéssel lép be az ember ebbe az épületbe, ebben az ismeretlen faluban emlékjelet állítottak a régi, kedves tanító úrnak... Ahogy az "Osztályba belépünk. ötödik osztály, a gyerekek felpattannak. Az osztály fele fiú, fele lány. A tanító kemény, kis ka- tonaruhás ember, komolyan fogad. A fekete táblára krétával ábra van felrajzolva, az emberi szív ábrája. — Folytassuk, gyerekek — mondja a tanító —, ahogy szoktuk, mintha senki sem volna itt... Na, ki tudja megmondani, milyen hát az emberi szív? Csillogó szemmel jelentkezik kinyújtott karral vagy tizenöt gyerek és zsibonga- nak— Tanító úr!... Tanító úr!... Akire a tanító rámutat, bátran néz és lelkesen mond • Harminc éve halt meg Móricz Zsigmond, a nagy magyar realista, megyénk szülötte. valami kitűnőt a szívről: — Van neki két pitvara és két kamrája!... S elmondják, hogy megy a vérkeringés, milyen az elhasznált vér: kékes... Mi a széntartalma, az oxigén, a hidrogén, a nitrogén a vérben... Egyszerre figyel az egész osztály, egymást túllelkesedik, s az ötven gyerek kis tudósa az élettannak. Szinte megdöbbentő ez a feszült jelenlét, a gyerekek valóban angyali ártatlansággal emelkednek fel a tudományhoz.' Nézem az arcokat. Soványak. színtelenek, vékonya^, rosszul táplált testecskék, gyengén fejlődőitek, aprók maradtak. Gyenge ruhácskákban, némelyik oly büszke a kis kötött bolti sapkájára, hogy most is a fején tartja. És egyre cseng, hogy: tanító úr, tanító úr!... Mind ezzel a szóval kezdi és éz olyan közvetlenné teszi a beszédüket, mintha nem iskolában volnának, hanem megbeszélés folyna magántársaságban, komolyan, meggyőződéssel a szívről. Az emberi szívről. Eszembe jut a magam kisgyerek kora, amikor én is ilyen kis falusi iskolába jártam. Mikor én ötödik osztályos voltam: én voltam a feleltető... Az én feladatom volt kikérdezni a többieket á feladott leckéből, de az nem volt élettani lecke. Talán történelem volt. s meg is kérem a tanító urat, térjen át a históriára, jobban rá fogok ismerni az emlékeimre. — No, gyerekek, miről beszéltünk ma a történelemből? — Tanító úr, tanító úr! — cseng a gyerekek kórusa. — Thököly Imréről. — Ki volt az a Thököly Imre? S erre jön megint a megdöbbentő feleletek sora. Mindenki mindent tud. Olyan dolgokat, amin Szegfű Gyula is eltűnődne. S milyen finoman részletezik, mi a kuruc, mi a labanc, és hogy honnan jön ez a név. Egy pár mondat után már visszamentek a Bakócz Tamás vöröskeresztes kurucai- hoz, aztán Mátyás királyig, aki az első állandó hadsereget állította, aztán Nagy Lajoshoz, aki a bandériumokat megszervezte. — Mi Nagy Lajos uralkodásának legnagyobb emléke? Vártam, hogy „három tenger mosta a magyar határt”, s akkor legnagyobb meglepetésemre azt feleli egy kis szöszke lány: — Tanító úr, hogy ő iktatta törvénybe az ősiséget és ő szervezte céhekbe az iparosokat. A kislányok és a suta kisfiúk megmagyarázzák. , mi az az ősiség és mik azok a céhek A nagyközönség nem is tudja, hogy milyen munkát végeznek a nemzetnevelésben ezek a falusi tanítók, itt, a világ mélyén, az Alföld sarának sűrű tengerében. hogy milyen szépen röpítik a kultúra szekerét itt, ahol a sárban ma is elakad a futó kocsi. Végignézem a gyerekek rajzait. Valóságos csoda. Természet után olyan kiváló rajzok, agyaggyurmányok s fafaragások kerülnek elő, hogy az embernek eláll sze- me-szája. Nemcsak kézügyesség, de művészi ízlés is. Egy Balázs János nevű hatodik osztályos kisfiú megérdemelné festményei alapján, hogy felvegyék művészképző iskolába. S mikor kórusban énekelnek. öt-hat szólamban, persze múdalokat. köztük a kuruc nóták a legszebbek, s végül a Himnusz méhzson- gása és a Rákóczi-induló pergő csattogása. A rádióban lehetne énekeltetni őket. S a magyar nép menynyire nincs hozzászokva, hogy több szólamban énekeljen, a magyar nóta nem is igen alkalmas arra, úgy tudják, hogy kórusra dolgozzák fel őket... Akkor honnan veszik ezek a gyermekek ezt a biztos érzéket, ezt a zenei ösztönt, még a lélegzetvételük is egy taktusra megy. Es az a lelkesedés, ahogy fújják tudöcsattanásig, s az a boldogság, ahogy szállanak a hangok derült szárnyán, az embernek a szíve csiklando- zik. Mi mindent lehetne elérni ezzel a néppel! A gyerekek elmennek haza, s mi összeülünk a tanítókkal, a vezetőkkel és beszélünk ennek a népnek az életéről. Véghetetlen szegénység és gyötrelem ez az élet. A községben ezer család egyik napról a másikra tengődik. Mást nem esznek, csak kenyeret. Kenyeret és vizet. Kenyéren és vAen él a nép és a gyermek az élet rabságában. Semmit se lehet tenni. Máskor már ilyen időtájt a munkásság el volt szerződve aratási munkára. Most a főszolgabíró azt mondja, hogy nem tudja az uradalmakat szerződésre bírni, mert ezer oka van: ma minden uradalom pókhálón lóg, mintha súlytalan volna... A Dunántúlra innen százával vitték a munkásokat tavaly is egész évi mezei munkára, az idén egyetlen embert sem kérnek... Hiába levelez a közigazgatás, ezer kifogás van. Egyik a cukorrépára hivatkozik, a másik arra, hogy leépíti az üzemet, a harmadik azt írja: ő maga sem tudja, kinek dolgozik... Az egész országon a takarékoskodás mániája vett erőt. Senki sem épít, senki munkaalkalmat nem teremt. Ma minden holdra ráfizet minden gazda és nem mer se dolgozni, se élni. Se életet engedni. S ezek a gyerekek mennek haza az iskolából és nem várja őket otthon a jól megérdemelt vacsora. Még krumpli sincs. A közigazgatás ötszáz vagon burgonyát hozatott az ínség- alapból a megyének, a Nyírségről. Ezt osztogatják. Hathét fillér egy kiló. Aki valahogy össze tud szedni harminc fillért, megy és vesz öt kiló krumplit. Ha tésztalevest esznek, az ünnepnap. De a gyermekek ezt még nem tudják, nem értik, a szemük csillog és sugárzik belőle az értelem. Boldogok, hogy megismertek valamit a testük berendezéséből és a haza történelméből, és abból a sok minden tudományból, amit ingyen árulnak nekik. Mire nőnek ezek a gyer- mekecskék? Mire? Hogyan és miképp fog kiderülni az a magyar élet, amelyben ilye« kultúrára neveljük a kisgyermekeket? Kikerülnek az iskolából, hol lesz többet szükség az elméjükre? Az egész telet átheverik a szüleik és beleőrülnek, hogy egynapi munkát nem tudnak szerezni, csak szomszé- dolnak és diskurálnak és ugyanazokat a szavakat ismételgetik. Ott kell megrozsdásodni a parányi házacskákban, s akinek új osztású földje van, annak még rosz- szabb, mert a feje fölött nem az övé a ház, hanem az adósságé. És ha megbolondul is, nem tud mit tenni: ott kell heverni, és várni, mi lesz a nyáron, ha még szerződése ma sincs arra a nyári aratásra, amely neki legfeljebb hét és fél mázsa búzát hozna. Hét és fél mázsa: ez a legszebb nyári kereset volt a múlt évben az aratás után egy családnak. \ S ez nem titok. Mindenki tudja. Mindenki részvéttel veszi tudomásul. Egyelőre nincs segítség. Ez lesz a gyermekek sorsa is? i Alföldi falu, 1931. march*!
