Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-24 / 226. szám

t dm «rar-: 1975. szepfemBer X HÉTFŐ: Ellenségeskedések Uganda és Tanzánia kö­zött. — Izraeli behatolás Dél-Libanon terü­letére. KEDD. Az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakának nyi­tánya. — Csehszlovák párt- és kormány- küldöttség az NDK-ban. SZERDA: Fontos törvényeket fogadott el a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa. — Szadat és Kadhafi a két ország egyesüléséről tár­gyalt. CSÜTÖRTÖK: Pompidou francia elnök sajtóértekezlete. — A párizsi Vietnam-konferencia 160. ülése. PÉNTEK: Bizalmi szavazás a nyugatnémet parla­mentben. — Előkészületek a japán kor­mányfő pekingi látogatására. SZOMBAT: Heves harcok az indokínai térségben. Az újságolvasó jó néhány­szor tapasztalhatta már, hogy időnként valóság­gal tótágast áll a vi­lágpolitika. így történt ez a hét péntekjén, a bonni Bun­destag „fordított napján” is. Brandt kancellár azért ve­tette fel a bizalmi kérdést, hogy bizalmatlanságot kap­jon, s a nyugatnémet alkot­mány bonyolult útvesztői el­lenére megnyíljon a kapu a rendkívüli választások lehe­tősége előtt. A nyugatnémet kormányfő kétségkívül kényszerhelyzet­ben cselekedett — ellentétben kanadai kollégájával, Trudeu- val, aki azért szólítja a vá­lasztópolgárokat ugyancsak idő előtt, novemberben az ur­nákhoz, mert most remél ké­nyelmes és biztos többséget. A Bundestag a teljes patt­helyzet miatt munkaképtelen­né vált, így Brandtéknak vál­lalniuk kellett egy nyílt, minden vonatkozásban két­esélyes választás kockázatát is. A kampány igen hevesnek ígérkezik, s a jobboldal par­lamenti kirohanásaiból arra is következtethetünk, hogy nem lesz hiány „övön aluli” ütésekben. Az NSZK-ban tehát olyan belpolitikai események pe­regnek, amelyeknek jelentős hatása lesz a nemzetközi és európai színtérre. Elegendő utalnunk arra, hogy három nappal a nyugatnémet válasz­tások után, november 22-én kezdődik meg Helsinkiben a tervezett kontinentális biz­tonsági konferencia sokoldalú előkészítése. Érthetően nem lesz közömbös, milyen bonni kormány képviselteti majd ott magát. A hét távirati jelentéseiben természetesen alaposan meg­szaporodtak a New York-i keltezések. A hagyományok­nak megfelelően, az idén is szeptember harmadik kedd­jén kezdődött meg az ENSZ- közgyűlés ülésszakának ta­nácskozása. A napirendter­vezeteken több, mint 100 kér­dés szerepel, igaz néhány témát — köztük a koreai vi­tát — valószínűleg jövőre ha­lasztják. Ami a legfontosabb kérdéseket illeti: a szocialis­ta országok a nemzetközi biz­tonság és a leszerelés problé­máit helyezik előtérbe — mindez lehetőséget nyújt ar­ra is, hogy kifejtsék vélemé­nyüket a vietnami agresszió­ról, s a közel-keleti krízisről. Az ENSZ-feladatok (mégha kétséges is, hogy e feladatá­nak idén megfelel) egyete­mességének további kiter­jesztése is: megértek a felté­telek a két német állam fel­vételére, s nehezen lehet in­dokot találni a pekingi vétó­val kívülrekesztett Bangla Desh bebocsátása ellen. A hi­vatalos napirendek tárgya­lása mellett az ENSZ-palota folyosói is szerepet játszanak a nagypolitikában: szándékos, vagy véletlen külügyminisz­teri találkozók zajlanak, fél- hivatalos tapogatózások előzik meg a hivatalos megbeszélé­seket... Az ENSZ Biztonsági Taná. csa előtt szomorú jelentésdo­kumentum fekszik: Libanon összegezte ebben a huszon- »hét órás izraeli támadóakció okozta veszteségeket. Tel Aviv alig titkolta, hogy a palesztin gerillák merényle­teit ismét ürügyként használ­ja az arab országok megfé­lemlítésére. A fő cél, hogy Libanon, lényegében nyugat­barát katonai és politikai vezetését rábírja a gerillák­kal való leszámolásra. A vi­lágsajtó találó kifejezést használ, Izrael szeretné elér­ni a „jordanizálást”, vagyis azt, hogy a korábbi ammani fejleményekhez hasonlóan most Bejrutban végezzék el a „piszkos munkát”. Jobban, mint valaha szük­ség lenne az arab országok következetes antiimperialista egységére, de az Arab Liga tanácskozássorozata sovány eredménnyel zárult. Elhang­zott néhány különös kije­lentés is, a moszkvai Novoje Vremja kénytelen volt pél­dául felhívni a figyelmet Kadhafi líbiai államfő szov­jetellenes kirohanásaira. Ezek éppen akkor hangzot­tak el, amikor a héten a Libanont ért agresszió kap­csán kiadott határozott szov­jet kormánynyilatkozat, va­lamint az iraki elnök moszk­vai tárgyalásai mindennél jobban bizonyíthatták, ki támogatja valóban az arabok igazságos ügyét. Az arab fővárosokban ne. hezen tudnak dűlőre jutni a palesztin mozgalom ügyé­ben: a politikai éleslátás és realizmus azt kívánná, hogy következetes elhatárolódás történjék az egyéni terror eszközeitől. Hiszen ismét je­lentkezett a fekete szeptem­ber, ezúttal kéttucatnyi le­vélbombával, diplomaták éle­tének kioltásával és veszé­lyeztetésével. Ezzel olyan lé­lektani közeget teremtenek főként a nyugati országok­ban, hogy a merényletek ügye sokkal nagyobb vissz­hangot kap, mint az Izrael környéki arab államokba tör­ténő ismételt betörések. Hadijelentések érkeznek a sokáig csendes Kelet-Afriká. ból: a helyzet változatlanul nehezen áttekinthető. Ugan­da „invázióval” vádolja Tan­zániát, az viszont arra hi­vatkozik, hogy az ugandai válság polgárháborús jellegű. Amin tábornok ellen, saját hadseregének egységei lázad­tak fel. Cáfolatokban, zűrza­varban nincsen hiány. A be­vezetőben említett tótága­sokban 'sem. Líbia katonák­kal és fegyverekkel megra­kott öt repülőgépet irányí­tott — nem a megtámadott Libanon, —■ hanem Uganda segítségére, lévén Kadhafitól a pánafrikai politikai tervek sem idegenek. A gépek azon­ban csak napok múltával ju­tottak el rendeltetési helyük­re, mivel Szudán felett elő. szőr leszállásra kényszeritet- ték őket. Ilyesmi előfordult már, ha nem csal emlékezetünk ti­zenöt hónappal ezelőtt a lí­biaiak szállítottak le repülő­gépet, hogy elfogják Nime­ri ellenlábasait és visszaál­lítsák mostani rendszerét. „Fordított nap” volt úgy lát­szik Khartumban is, a szu- dáni vezetés nem bizonyult, valami hálásnak. Réti Ervin 34. Ez az. lovon. Már a kocsinál vagyunk. A pilóta pofáján álmélkodás, és méreg kevereg: — Csókolom! Pajtás, erről nem volt szó, hogy a fél há­zat... Besegítem a lányt, átkerü­lök a túloldalra, s azt mon­dom neki: — öreg, úgy igye­kezz, lehet hogy félórányi időtök van. — Mi? Hogy? — A Duna elönti a szige­tet. Az elfehéredő pofájáért érdemes volt mindent végig­csinálni. Mikor pedig ki akar ugrani, visszalököm a gép­KISREGÉNY pisztolycsövével, s rávágom a súlyzárat. Úgy ugrik előre a kocsi, mint valami megostorozott állat. Még látok egy kék fol­tocskát a hátsó ablakban, egy szalagot, aztán elenyé­szik a motorzaj. Leesik a kezem. Holtfáradtan baktatok be a házba. Amit lehet föl kell hordani a padlásra. Százszor szánom rá magam, hogy lemegyek, odaállok az öreg elé, megmondom, hogy én küldtem el Margitot — százegyedszer is megtorpanok a padláslépcső tetején. Negyedórája, hogy megjött — véletlenül láttam meg fentről, a kakasformájú szel­lőzőablakon át, amelyen Mis ka megostorozásának is szem­tanúja lehettem. Nagyot kon- dult a szívem: no most!... Az öreg azbnban csak az udva­ron járkált ide-oda, abrakot vitt az istállóba. Gondoltam, megvárom, míg beér a ház­ba. Gyávaság, persze, hogy gyávaság, mit csináljak, gyá­va vagyok. Egyszer volt a tornácon is, hallottam a csizmáját dönge- ni, de aztán visszament a kúthoz. Imént viszont bejött, szólt is egyet „Margit, he!” Most csönd van. Gondolom: morog és keresi a lányt. Ha van szeme, meg­látja, hogy rendetlenség van, hiányzik ez-az. Ha van egy kis sütniva’lója, rájön, hogy a lány elment. Tán utána is fut, ez volna a legjobb... ...vagyis akkor kell szól­nom, mert ha utánamegy, a halálába megy. Az órám a pilótánál, de nem sok híja le­Rakétatámadás a Da Nang-i amerikai légitámaszpont eilen A dél-vietnami felszabadí­tó erők egységei rakétatűz- zel árasztották el szombatra virradóra a Da Nang-i ame­rikai légitámaszpontot, s megrongálták annak kifutó­pályáit. A tüzérségi táma­dásban egy amerikai repülő­gép megsemmisült, s a tá­maszpont személyzete közül sokan megsebesültek. A hírügynökségi jelenté­sek szerint szombaton haj­nalra sem csillapultak a he­ves harcog Quang Tri tarto­mányi székhely körül, ahol a hazafias erők a város ha­­tárában szilárdan tartják állásaikat. A tartományi székhelyet megszállva tartó saigoni ejtőernyős alakulatok minden erőfeszítése hiábava. lónak bizonyult, hogy lőtá- volon kívülre szorítsák visz- sza a hazafiak nehéztüzér­ségét, amely állandóan tűz alatt tartja az ellenség ál­lásait. A B—52-es nehézbombá­zók a déli frontokon végre­hajtott szőnyegbombázások mellett folytatták a demok­ratikus Vietnam terrorbom­bázását. Gyilkos terhüket ezúttal Dong Hói északi ki­kötőváros sűrűn lakott ré­szein szórták le. Az amerikai UPI hírügy­nökség dél-vietnami haditu­dósítójának jelentése sze­rint a hazafias alakulatok több helyen elvágták a Sai­gonba torkolló 1. számú észak—déli főutat, s a fővá­rostól mintegy 480 kilómé-« terrel északra, Dúc Pho já­rási székhely szomszédságá­ban az ellenség négy tá­maszpontját foglalták el. „A város körül a helyzet sú­lyos” — jelentette a tudó­sító. Kűri Esctimann az ú] választások kiírásáról A haladó erők cselekvő összefogásával kell megaka­dályozni, hogy a jobboldali erők ismét felülkerekedjenek — jelentette ki Kurt Bach­mann, a Német Kommunis­ta Párt elnöke. A szövetségi gyűlés fel­oszlatása és az új választá­sok kiírása most azt a fel­adatot rója a demokratikus és haladó erőkre, hogy közö­sen harcoljanak a CDU— CSU és az NPD ellen. Nem A szombaton nyilvánosság­ra hozott közös nyilatkozat, amelyet a hivatalos csehszlo­vák párt- és kormányküldött­ség NDK-beli látogatásáról kiadtak, hangsúlyozza, a két fél megelégedéssel vette tudo­másul, hogy tovább erősö­dött az európai enyhülés fo­lyamata. Megállapították, hogy az elsősorban a szoci­alista országok békepolitiká­jának köszönhető. A két párt és a két kormány ismét ál­lást foglalt a különböző társa­dalmi rendszerű országok bé­kés együttélése és a határok erinthetetlensége mellett. A A Közel-Kelet, Vietnam, a politikai terrorizmus, az európai biztonság, a lesze­relés, a fegyverzetkorlátozás — ezek a témák álltak az Interparlamentáris Unió 60. értekezletén az általános vi. ta középpontjában. A magyar küldöttség ré­széről Darvasi István or­szággyűlési képviselő, a Ma­gyar Hírlap főszerkesztője „A politikai nyomás új for­mái” című napirendi pont vitájához szólt hozzá. Darvasi István rámutatott: ,,A politikai és gazdasági ag­resszió azoknak az orszá­goknak a részéről nyilvánul meg főképp, amelyek nem hajlandók elfogadni a kü­lönböző társadalmi rendsze­rű országok békés egymás mellett élésének alapelveit. Emlékeztetett rá, hogy a hét annak a fél ötnek, átbu­kik a folyam a dombokon. Állok, s úgy gondolkozom, hogy belemelegszem. Nincs énnékem semmi kö­zöm ehhez a vénemberhez. Ami dolgom volt vele, az csak gyalázat volt. Gorombán bánt velem, talán a kutyájá­hoz is ő rakott be. Úgy né­zett át rajtam, mint az üve­gen. Köteles vagyok én az ő éledével foglalkozni? Huszonötször bemehettek volna a városba, a mérnök szerint napok óta riásztják a szigetieket, tudnia kell a ve­szélyről. Egy öngyilkosságot kellene tehát énnékem vissza­csinálni, s mint mikor a víz- befúló ide-oda csapkod, el'a- lálja azt is, aki menteni akar­ja, úgy érzem én magam. A fenébe!... De hát mégis Margit apja. a barátom — a volt barátom — apja. Ember. S ha nem volna az, én mégiscsak az vagyok. Lehet, hogy nem is őifiiattal szólnék, hanérrt ma­gam miatt... elegendő csak szavakkal küzdeni, hanem tettek is kellenek. Az NKP elnöke bírálta a szociáldemokrata—szabad- demokrata koalíció tétovázá­sát, határozatlanságát, amely megkönnyítette a jobboldal­nak, hogy a parlamentben aláása a kormány helyzetét, képviselők megvesztegetésé­vel és megvásárlásával szét­rombolja a kormány parla­menti többségét. nyilatkozót hangsúlyozza, hogy az európai biztonsági konfe­rencia sokoldalú előkészítésé­nek megkezdésén kívül most elsősorban annak a szerző­désrendszernek a pontos vég­rehajtása a döntő, amely az idén lépett hatályba. A Német Szocialista Egy­ségpárt és a Csehszlovák Kommunista Párt aláhúzza: valamennyi marxisba—leni­nista párt alapvető kötelessé­ge a Szovjetunióhoz,való vi­szony ápolása és' elmélyítése, ez a proletár internacionaliz­mushoz való hűség elsőren­dű próbaköve. Szovjetunió és a szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság, évtizedek óta harcolnak a fegyverke­zési verseny megfékezésé­ért, az általános és teljes leszerelésért. Az izraeli küldöttség ja­vaslatával kapcsolatban, amely a nemzetközi terro­rizmus elítélését szorgalmaz, za, kifejtette: „Világos, hogy szigorúan el kell ítél­nünk a terrorizmus minden formáját és hatásos gyakor­lati’ intézkedéseket kell hoz­nunk megakadályozásukra. Igyekezetünk azonban elég­telen lenne, ha nem ítélnénk el ugyanakkor a politikai nyomás más, gazdasági-ka­tonai és egyéb módszereit is. Természetesen elítélendő az ilyenfajta terrorizmus is” — fejezte be felszólalását. — Margit! Itt lehet, közvetlenül alat­tam, innen szól. Le kell mennem. Ha feljön és itt talál, tolvajnak tarthat. Még átfut a fejemen, hogy hagyni kellene feljönni s a fejére csapni a padláslépcső tetejét — de ez már megint csak gyávaság. Mozdulok. Me­gyek. — Na! — mondja az öreg békétlenül, föl se nézve, a zajra. Azt hiszi a lánya. — Erő, egészség — mon­dom én. Muszáj köszörülni a torkomon. Ott dermed a lépcső végé­ben, magasba szegve a feje. A ritkás bajsza remeg, mint a macskáé. A vén kalap alatt, észreveszem, egy vastag ér lüktet a halántékánál. Nem férek tőle lejjebb lép­ni : nem mozdul. A szeme mögém csúszik, aztán vissza rám. Aha, azt hiszi, cicázni voltunk odafönn. (Folytatjuk) KOMMENTÁR: A chilei egység A chilei hadsereg napját kedden ünnepelték Chilében, Salvador Allende elnök üd­vözlő üzenetben mondott kö­szönetét a hadsereg tagjainak azért az állandó erőfeszíté­sért, amelyet a nemzeti biz­tonság és az alkotmány alap­elvei védelmére tettek. Ki­jelentette: A hadsereg az al­kotmány iránti hűségével szo­rosan összekapcsolódik Chile függetlenségével. Három nappal később, pén­teken azonban kiderült, hogy a hadseregben sincs minden rendben. Noha a katonák túl­nyomó többsége — és a tisz­tek és főtisztek nagy többsége is — a népfrontkormány mögött áll, mégsem mondható ez el mindenkiről. Pénteki je­lentés szerint a chilei kor­mány nyugállományba he­lyezte Alfredo Canales tábor­nokot. Ö volt a hadseregben a kiképzési főnökség vezető­je: önkéntes távozásra szólí­tották fel, ám ezt megtagad­ta, úgy került sor kényszer­nyugdíjazására. Mindenesetre szinte példa nélküli Canales magatartása. Nemcsak bírálta a népi egy­ség kormányának politikáját, de bejelentette, hogy hatvan napon belül államcsínyt hajt végre. Első látásra vakmerő­nek tűnik ez a gesztus, való­jában inkább ostobaság. A puccs éppen attól puccs, hogy nem jelentik be előre, várat­lanul és rohamszerűen hajt­ják végre. Canales tábornok nyuga­lomba helyezése azonban ke* rántsem jelenti még a veszély megszűntét. Az amerikai im­perializmus és chilei tartalé­kai — Canales tábornok és a Canalesek — újra meg újra gazdasági és politikai bom­lasztó rohamra indulnak a népfrontkormányzat ellen, s nem lehet tudni, e hideghá­borút mikor váltják át forró­vá: fegyveres puccsá, esetleg polgárháborúvá. Kétségtelen, hogy a népi kormány két esztendejének mérlege nemcsak sok pozití­vumot mutat fel, de negatívu­mokat is, főként gazdasági téren. (Áremelkedések). Azt is el kell ismerni, hogy ezek — kis részben — a kormány számlájára Írandók, mert történtek elsietett intézkedé­sek. Döntő és nagy részben azonban az Egyesült Álla­moknak köszönhető a nehéz­ségek zöme. Az USA nemcsak maga, de más országokra gyakorolt politikai nyomása révén is igyekszik minél ne­hezebb helyzetbe hozni Chile gazdasági és pénzügyi életét, hogy az ennek nyomán táma­dó elkeseredés ne a bajok igazi okozói, hanem a kor­mány ellen forduljon. Ezért van fokozottabb egy­ségre, éberségre, munkára és harcra szükség Chilén belül. És a népi egység kormánya iránti szolidaritás elmélyíté­sére minden haladt ország és haladó mozgalom részéről, Chile határain kívül. KDK—csehszlovák közleaiény Magyar felszólalás az Werparlamtatáris Deli klisén Fülöp lános:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents