Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-17 / 220. szám
Bevált, de finomításra szorul A pedagógusok pályázatos elhelyezkedésének tapasztalatai megyénkben Három éve lépett életbe a pedagógusok pályázat útján történő elhelyezkedéséről intézkedő művelődésügyi miniszteri rendelkezés. A pedagógustársadalom érdeklődéssel fogadta a korábbi kötöttségek feloldását. A szabad munkavállalás lehetőségét a demokratizmus egyik lépésének tekintették. A hivatásukat szenvedéllyel és nagy hozzáértéssel végző névelőknek a külön- böző posztok elérését tette lehetővé a rendelkezés. Egyben ösztönzést adott a helyi szerveknek, hogy tovább javítsák az iskolák tárgyi és személyi feltételeit, a nevelők élet- és munkakörülményeit. Voltak azonban jogos aggodalmak is a pályázatos rendszerrel, amely megyénk ben különösen gondot okozott az oktatás irányítását végző művelődésügyi szerveknek. Közismert probléma Szabolcs-Szatmárban a pedagógushiány. Az ellátott, ság az 1971—72-es tanévben 94,1 százalékos volt, s évről évre nőtt a képesítés nélküli pedagógusok száma, annak ellenére, hogy alkalmazásuk engedélyezési joga a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetőjének hatáskörébe került. Egy adat: az 1971— 72-és tanévben a megyében 401 képesítés nélküli nevelő tanított a megye iskoláiban, a szabolcsi pedagógusok 9,3 százaléka. Nemcsak aggodalom, bizakodás is megelőzte a pályázatos rendszer megjelenését. Lehetőséget kínált az űj helyzet arra, hogy felszámol, janak több kedvezőtlen jelenséget. Ilyen, hogy a tanárképző főiskolákra jelentkezettek egy részét — a jól felkészültekej is — hely hiányában elutasítják. Ugyanakkor elégséges, közepes eredménnyel érettségizett, olykor a nevelés iránt alig érdeklődő fiatalokat alkalmaznak az iskolák képesítés nélkül. Várták a művelődési szakemberek a szakképzett pedagógusok szakös összetételében lévő aránytalanságok fokozatos javulását is. A pályázatos rendszer módét és lehetőséget kínál arra is, hogy a pedagógusokét alkalmazó iskolák, a helyi tanácsok távlatokban is tervezzenek Évékre gondolják végig, menríyi és milyen szakképesítésű nevelőre lesz szükség. S előkészíthetik személyileg a gyermekgondozási szabadságon lévők helyettesítését, megyei, községi ösztöndíjakat alapíthatnák; inert a minisztérium által létesített évi harmincas keret nagyon kevés. Tevékenyebben foglalkozhatna« az önállóság és a pályázatos rehdszer előnyeinek kihasználásával. a végzős hallgatók pálcán váló elhelyezkedésével, állandó helyettesítési rendszer kiépítésével és más fontos tennivalókkal. Az sem mellékes „elvárás”, hogy a pályázatos rendszer növelje a pedagógusok anyági megbecsülését és azon tűi az erkölcsi megbefcsűlést, egész ségeseDbé tegye a munkahe lyl légkört. Milyen tapasztalatokat hozott az eltelt három év alatt a pályázati rendszer a megyében7 Milyen kedvező és kedvezőtlen mozzanatokra szükséges figyelni az oktató-nevelő murika irányítása, végzése és ellenőrzése kíiz- beh? Ezekre a kérdésekre keieste á választ — konkrét vizsgálódások, helyszíni tapasztalatszerzés után — a pedagógüs-szakszervezet megyei bizdttsága. A megye legkülönbözőbb iskoláiban, községeiben, varosaiban szerzett tapasztalatok igazolják, hogv a pályázatos rendszer életbe léptetése időszerű és helves lépés volt. A megyében a szabad elhelyezkedés során sem növekedett nagyobb mértékben az áthelyezést, más munkahelyet keresők száma, mint korábban. A több. mint 4501 szabolcsi általános és középiskolai pedagógusok alia fél százaléka változtat munkahelyet: évenként 200—220 nevelő. Mindez sokéves erőfeszítések eredmenye. javultak a szabolcsi iskolák tárgyi-technikai feltételei, a pedagógusok élet- és munkakörülményei. Az utóbbi tíz évben ezer lakás épült a megyében pe- dagóguskölcsönnel. A községekben is egyre többet tesznek azért, hogy a nevelők ne átmeneti helynek tekintsék a falut. Sok még a tennivaló, hogy valamennyi pedagógus jól érezze magát iskolájában, községében városában, s még kevesebben kívánkozzanak új helyre. A gyakorlatban jól bevált pályázati rendszer is erre ösztönzi az iskolák gazdáit, a tanácsokat. A pedagógusszakszervezet vizsgálódása néhárty kiigazításra, finomításra is felhívta a figyelmet. Melyek ezek? Az egyik látszólag formai probléma, hogy állást a rendelet szerint csak kétszer lehet meghirdetni. Ebből az származik, hogy a második hirdetést megpályázó nevelő valahonnan pályázik. A kínálkozó hely elfoglalása után korábbi munkahelyén keletkezik betöltetlen állás. Ezt már csak szerződéssel lehetséges megoldani, amely nem teszi lehetővé a kvalifikáltabb, anyagilag is megfelelő státusz betöltését. Több helyen előfordult a megyében, hogy nem hirdettek állást, nem tudták, hogy valamelyik nevelő — egy másik iskola második pályázatát „megcélozta” — és így egyes iskolák „hoppon” maradtak. Az idő rövidsége és a rendelet kötöttségei miatt nem tudták pótolni a távozót. Vagy: az első ízben pályázó pedagógust több pályázó közül fogadja az iskola. Közben nyáron a pedagógusnő férj hez megy és bejelenti, hogy a férje munkahelyére költő zik. A többi pályázó közben másutt elhelyezkedett és a2 iskola ott marad nevelő nélkül. Nem mindig őszinték a távozókról szóló minősítések sem. A pályázat benyújtása kor a volt munkahely jó minősítést mellékel, s az úi hely elfoglalása után derül ki; tulajdonképpen szabadulni akarták tőle, ezért írták 3 jó mihősítést. Ez már etika' kérdés is. Egyedül az igazgatók nem tudnak megbir kózni az ilyert szemlélettel Előfordul az is. hogy csak az igazgató állásfoglalása s perdöntő a pályázatok elbírálásánál. Holott a jó mun káhelyi vezetés és légkör fel tételezi: az új munkatárs kiválasztásában vegyenek részt, mondjanak véleményt a tantestület tagjai, s legyen szava a szakszervezeti bizottság, nak is. A pályázatok elfogadása azonban nyáron történik, amikor az igazgató, ha akar serrf tud, támaszkodni kellően a nevelők véleményére, mert szabadságon vannak. Meg kellene találni a módját, akár az időponton helyesbítésével is, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő Több javaslatot dolgozott ki a szabolcsi pedagógusok megyei szakszervezeti bizottsága. Álláspontjuk szerint jobban érvényt kell szerezni annak a rendelkezésnek, hogy állást csak pályázati úton lehessen betölteni. Néhol ugyanis megtalálják a „kiskapukat”. Olykor a „játékszabályok” megtartása miatt névlegesen hirdetik meg a pályázatokat, akár meg sem kellene hirdetni mivel egy-egy nevelőt már előre „lekötnek”. A pályázat meghirdetésével viszont több jó szándékú pályázót félrevezetnek. Az is aggasztó egyes községekben, hogy az iskoláié igazgatói egyszerűen meg sem hirdetik az üres állásokat. Arra számítanak — néha a helyi kapcsolatok is késztetik őket, — hogy képesített és főleg idősebb nevelők helyett — akiknek magasabb bért kellene fizetni — az utolsó pillanatban, kényszerhelyzetben képesítés nélküli nevelőket is alkalmazhatnak. A rendelkezések erre, sajnos lehetőséget adnak, a tanításnak meg kell kezdődni... Az elmúlt tanévben a megyében 8 millió forintot fizettek ki túlórákra, amelyeknek egy részére állást lehetett volna meghirdetni. A szabolcsi tapasztalatok lényege, hogv a pályázati réndszer bevált, jól segíti a színvonalasabb oktató-nevelő munkát, a tantestületi demokratizmust. De szükséges finomítani a rendelkezés egyes pontjain. így lehetővé kellene tenni, hogy az állásokat bármikor meghirdessék az, iskolák, kevesebb legyen a pályázatok átfutásának ideje, őszintébbek a minősítések, és a pályázati szövegek Is. Néhol ug^arlis á szöveg nem konkrét esetleg félrevezető. A helyszínen derül ki; az elfogadóit pályádat alapján mégérkezétt pedagógus egészen más, nem megfelelő körülményeket talál, az ígért lakás; összesen egy szegényesei bútorozdtt szdba. A pályázati rendszer nem oldhat meg mihdent, csak a nagyobb gondoskodás. fi. helyi tanácsok az anvagia t jobb felhasználásával, a szociális feltételek javításával, emberséggel tehetik vonzóbbá a pedagógusok letelepedését. Pál! Géza KÉPZŐMŰVÉSZEINK VÁZLATKÖNYVÉBŐL: NŐI FEJ. (KRUÍ’ILLa JÓZSEF TUSRAJZA) Tolddagi Pál: Most ünnepeljetek Emeljétek fel karotok a hap felé és köszöiitsétek, öregek és fiatalok; az életet, a dicsőséget ünnepeljétek, énekek torkotokból úgy törjenek fel, ahogy források, gejzírek szöknek magasba; a jelekkel, amiket sokszor látni még vésztjóslóan és vezeklésre intve, most ne törődjetek: egy isiéit a szívét kitépte és nektek dobta úgy oda, hogy bárha mindig jön az éjjel, másnap mindig tovább tüzel, nem veszíti az erejét el. A Dózsa-emlékkiállításról Dózsa arcának vonásait tettei, háborújának eseményei rajzolták meg. S nem csak azért, mert nem Ismerjük valós portréját, mert nem maradt fenn róla sem. milyen kép, vagy megközelítő leírás, hanem azért is, mert Dózsa személye egyet jelefitctt forradalmával. Szü letésének pontos idejét sem tudjuk, csupán a tragikus 1514 júliusi dátumtól, kivégzésétől következtethetünk visszafelé, s mivel akkor Dózsa férfikorának teljében volt, a történészek úgy ítélik 1472 körül születhetett Er délyben. Az ötszázéves jubileumán rá emlékező, a Magyar Nemzeti Galéria termében látható kiállítás nem törekszik valamilyen Dózsa-arckép rekonstruálására, de ez nem is volt feladata. Sokkal inkább az, hogy harcának, hitének erejével nagyságán át. visszaidézzék azt, amit tett Derkovits 1514 sorozata s magyar képzőművészet legjobb, legteljesebb Dózsa-áb- rázolása. Derkovits megmutatta a szemben álló osztályok arcát és küzdelmét, az igazságtalan és embertelenné torzult hatalmat, s az emberi életért áldozatot Vállalókat. Egy olyari nagy történelmi pillanat, mint Dózsa háborúja, minden kor számára tanulságokkal bír, s e tanulságokat az adott kor tanúságaként kell kimondani. A kiállítás néhány művészének sikerült fontos vonásokkal gazdagítani a Dózsáról és parasztjairól kialakult képet. Példaként az évtizedek óta Magyarország határain túl élő, most éppen itthon tartózkodó világhírű művészt, Szalay Lajost említenénk, aki munkáival elnyerte a tárlat egyik nagydíját. Szalay gondolat- és ér. zelemrendszerében Dózsa nem csupán egy megégetett ember iszonyatot ébresztő képét idézi, hanem azt a történelmi személyiséget, akiben százezrek vágyai, céljai, eszméi öltöttek alakot, aki számunkra maga az eszményt öltött alak. Ám Szalay nemcsak Dózsát látja, hanem a páncélba öltözött, vaskesztyűs hatalmat is, amelyet a megszaggatott- meggyötört parasztnak szinte puszta kézzel kell legyűrnie. De látja azt a parasztot is, aki vesztesként, megalá- zottan evett a forradalom húsából, öntestéböl. Ám ez a parasztja sem szánalmas, sókkal inkább félelmet, döbbenetét keltő, Iszonyatos erővel teli, aki képes lesz egykor a számonkérésre. A kiállítók többsége több-kevesebb sikerrel vagy történelmi illusztrációként vagy túlságosan sejtelmes, alakot ölteni képtelen lírai élményként fogta föl, s ábrázolta Dózsát. Úgy érezzük, joguk van a művészeknek, hogy egyéni élményeik izzásán keresztül hozzák elénk a könyvekből ismert nagy történelmi eseményt, s így kapjon az művészi for mát. De talán helyesebb lett volna, ha ezt a valósághoz tudják kötni. Ha figyelembe vesszük azokat az alkotókat, akik izgalmas, művészileg színvonalas, s tartalmában elgondolkodtató munkákkal jelentkeztek, akkor mégis érdemes volt meghirdetni a pályázatot, megrendezni a kiállítást, amely ismét a ma. gyár grafika sokarcúságáról, színvonaláról tanúskodik. (H.) Mária egy augusztus végi éjjel égzengésre ébredt. Zápor vert, egyszerre hűvös lelt, friss a levegő (tán bíz künn már faleveleket csónakazlat- r.ak az esőpatakok?), fázott a könnyű takaró alatt, amely az este még teher volt, fel kellett kelnie, előszedni a paplarit. Ezen az éjjelen nehezen aludt el, ekkor határozta el, mágisc'^k megpróbálj: válaszol egy házassági hirdetésre. Ezt aztán úgy mesélte el éz a nagyon régóta önálló, független nő, magányos madár-' ka: milyen tnóka volt. tréfa játék, égy barátnőmmel, képzeld. leültünk ázzál äz alakkal és hogy nevettünk!... Az az alak pedig eljött egy délután a mégbeszélt hélyre — kis cukrászda Budán. meri ez így szokás —. benyitott és csengetett kicsit az ajtó. és ő ott állt a kis uzsonnázóasz- talok, romlandó édességek és szépségek, induló és múló szerelmek felett, percre tétován, ő, a 182'12-es, vagyis 32 n férfi a városban, aki megértő szívet keres és 182 cenii magas és 42 éves, és most itt véli megtelni azt a lelkiekben gazdag, intelligens, elvált, vagy özvegy asszonyt, aki... — hogv ez miiveri mulatságos volt! Ótt ült Mária — tneséli — barátnője mellett, és „úgv nevettünk, de csak magunkban”, hogy ez á nagy daráb, Kőbányai György; Augusztus végi randevú mamlasz ember — pulykavörös volt a nyaka és kopaszodott is, eltévedtem báVán áll ebben a finom budai cukrászdában —, aki ilyeneket be tud adni egv újsághoz: „megértő szívet keres és lelkiekbeh gázdag!”. — Megsajnáltuk azt a lakót — folytatta Mária —. barátnőm felállt, odalépett hozzá és megkérdezte — de csak úgy dukkadozoit: A sokat csálódbft szív?” ő érre komblvan válaszolt: „Igen, as^zbnyom. Önt keresem? Én csak kalauzolom — mondotta —. na. jöjjön: a barátnőmről van szó. Aztán leült hozzánk az az ember — csak hallgattam, mi lesz most, micsoda mulatság, micsoda cirkusz? Hallgattunk mi lányok, de nem is bántott a csend, mert beszélt az az ember, lélegzetet sem kihagyva, mint az éhes, aki fél, siet: csak magáról. gyorsan minél többet, mint csőd előtt a kereskedő az utolsó üzletnél, amellyel, ha «Ikerül, fennmaradását, élétét prolongálhatja még, ha nem, akkor húzhatja a rölót lefelé. Hogy mi a' foglalkozása, most ne kérdezzük, önálló ember, maga küzdötte fel magát, komoly, fontos pozíciót tölt be. Házasember, ezt rögtön megmondja, ő őszinte, reméli ezt kanja viszonzásul is. de külön él. a válás már elindult. Hát a félesége! Nem értette meg, mindig csak legyint. ha lelkiekre, komoly beszédre kerül a szó — mert őnála a legfontosabbak a lelkiek, a szellemiek —, kineveti, más utakon jár. már azt is mondta néki: „Legyünk tekintettel egymásra, ne untass. Géza!” Mert ő művész - lélek. nem kér mást, csak megértő, meghallgató szívet. Képzeld, így beszélt, ilyen mézes-mázosan az az ember — mentegetődze, pirulva vallja Mária, hogy eljött az ősz, amikor tükörbe kellett már néznie és fázott egyedül, s el kellett mennie, leülni egy újsághirdetés mellé, mondotta szomorúan. Mária. Nevetni vagy rohanni kellett: hogy egy nagy darab, 182 centis, kifejlett mamlafcz így beszéljen! És hogy félt, sietett a jámbor! Szeretefn-e á zenét? Mert ő, bevallja — nem akar semmit sem elhallgatni —, van néki egy szenvedélye: a zene rabja. És meg sem várta a választ, már folytatta: a zene vigasztal, a zene minden. O már zenét is szerez. Most jár egy emberhez az István útra, aki kottaírásra tanítja. Mert az ő lelke csupa zsongás, csak le kell kottázni. Nézem csak, ő meg elővesz egy hangjegy- füzetet: ezek az első muvkát. Van egy citerája, azzal penget; zenét hallgatnánk majd, mit szólok hozzá? „Nem értek hozzá, nem érdekel, botfülem van!” Hát mondhattam mást, bele az arcába, mert nagyon feszített a nevetés — magyarázta tréfával bukását Mária, aki hajdan tapostatta magát egy jegyért, hogy meghallgathassa Ruggiero Riccit, s este odaállt a Városi Színházhoz sorba, hosv reggel jegyet kapjon Galli-Curcihoz, mert Mária, szegény, már akkor is onSöo, modern lány volt. Képzeld! Sóbálvány lett egy pillanatra, vörös sóbálvány, kigyulladt az egész arca és gyöngyözhi kezdett, brr, micsoda ember, de aztán kapkodva sietett, hogy véglegesen el ne rontson valamit: nem számít az, mondotta, attól még én igen jó feleség lehetek. Azért, mert néki ez a szenvedélye, mert ő egy ilyen művészlelkületű ember, ne gondoljam, hogy áz életet csak elvontan, szellemiekben látja, ő Szeret szórakozni, kirándulni: hát kirándulni, a hegyek közé menni, szeretek-e i Fulladozni kellett már. micsoda hecc volt ezt az embert nyúzni, hallgatni — mesélte Mária —, a végén még olyan büszke volt, biztos a dolgában, hogy nem is kérdezte, hanem mondta: ugye. legközelebb is találkozunk, legyek szombaton délután ugyanitt, ebben az órában. Hát hallottál ilyent7 — Hát nem mész el? — kérdeztem csendben Máriát, mert láttam, elfáradt, késő virág, iehajlott. Szomorúan emelte szemet — egyedül van, hosszú ősz jön, hosszú tél — és lassan mondta: elmegyek, de hicld el, csak mert más dolgom úgy sincs, nevetni, mulatni elmegyek, mi minden tücs- köt-bogarat össze tud fecsegni égy ilyen ember! kétíet-vxr? a a - yasarnapt melléklet * . oMa! 1972. szeptember Vf.
