Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-08 / 185. szám

augusztus S. XELET-MAGYAftORSZÁÖ S. oMal Gazdasági mozgás — társadalmi hatás „Amit tudok, tennem kell“ AZ ALAPÁLLÁST itt nem kell felvázolni. A magyar fa­lún végbement gazdasági mozgás — a nagybirtok szét­zúzása, a földreform, majd a kisparcellák nagyüzemekbe tömörülése — közismert, sok­szor emlegetett, ezer részleté­ben idézett tény. Tudományos életünk azonban mintha a lehetségesnél lassabban mu­tatná ki ennek a gazdasági mozgásnak az élet legmélyebb részleteibe hatoló társadalmi hatásait. A teljes feltárásra természetesen én sem vállal­kozom, de talán érdemes vé­gigfutni egy olyan gondolat­meneten, ami további elem­zésre, cselekvésre sarkall. Földrajzi szempontból néz­ve a szocializmus előkészíté­se, alapjainak lerakása, majd ezt követő megszilárdulása sehol nem járt olyan szembe­tűnő hatással, mint a falun. A parasztság (tudom, hogy ez a szó ma már nem pontos, de helyette másik még nincsen) létszáma az elmúlt két-három évtizedben egymillió fővel csökkent. Soraiból részben munkásokká lettek sokan, részben pedig más munka­kört kerestek és találtak a százezrek. Ez nem baj, sőt feltétel a további gazdasági, társadalmi előrehaladáshoz. A termőföldek területe nem növelhető, tehát akik a föld­ből élnek, azok akkor élhet­nek jobban, ha termeléke­nyebben dolgoznak, ha ugyan­azt a munkát kevesebben végzik el, mint korábban. Ezúttal csak azokkal fog­lalkozunk, akik a mezőgazda­ságban maradtak. Akik el­mentek, azokat általá­ban legfeljebb elvon­tan vizsgáljuk, mint ér­telmiségieket, munkásokat, alkalmazottakat. Pedig ha­zánk történetében talán ez volt a legnagyobb társadalmi mozgás. Nem kevesebb prob­lémával küszködnek ezek az emberek, hiszen akinek fel­nőtt életében következett be ilyen gyökeres változás, az mindig nehezebben találja meg társadalmi helyét, de a tény ettől tény marad. Kár lenne elhallgatnunk, hogy ez is a mezőgazdaság szocialista átépítésének eredménye. Nem tünete, hanem kézzelfogható, jól látható, életformában és életszínvonalban kamatozó eredménye. A mezőgazdasági munka termelékenységének növekedése mellett ezt is meg kell állapítani, ha igazságosak akarunk lenni. A MÁSIK FELSOROLÁS­BA kívánkozó fő változás a parasztság — vagy mondjuk talán úgy, hogy szövetkezeti tagság — magatartásának megváltozása. Ez az osztály sokáig „kapott”. Kapta a föl­det, a gépállomást, az első zsák műtrágyákat, a nemesített ve­tőmagot, a szakmai tanácsot, mindent. A látszat sokáig va­lóban ez volt és sokáig nem beszéltünk arról, hogy ez az osztály nemcsak kapott, ha­nem adott is forintban, nem­zeti jövedelemben, társada­lomépítő hozzájárulásban. A szövetkezeti tagság hasz­nálta, forgatta, ügyesen ka­matoztatta a gazdasági java­kat, egyszóval élt a gazdasági és jogi lehetőségekkel. És a szemünk láttára felépítette a ma már valóban virágzó me­zőgazdaságot. Amint megté­rültek a befektetések, úgy emelkedett jövedelme is, szá­mítások szerint ma már átla­gosan elérte a munkásokét, alkalmazottakét. Ezzel együtt megváltozott az öntudata is. Ma már nem kér, nem segít­séget akar „kapni'. Vásárolni akar. Érzi fizetőképességét és tisztes anyagi ellenszolgálta­tásért óhajt modernebb gép­hez, hatásosabb vegyszerhez, külföldi tenyészállathoz jut­ni. Érezve az ország építésé­ben betöltött szerepét, nem adományként, hanem méltán elvárható viszontszolgálat­ként emlegeti a járdát, az egészséges ivóvizet, a jobban funkcionáló falusi iskolát. Ez a magatartás azonban megszülte ellenhatását is. A társadalom egyéb rétegei nem mindig szemlélték egyetér­tőén a változásokat. Egyes iparvállalatok vagy intézmé­nyek szívesen tetszelegnének továbbra is az adományozó szerepében, a jövedelemszín­vonal kiegyenlítődését pedig sokan hajlamosak kiragadott részjelenségek felnagyításával a paraszti jólét „elfutásának” feltüntetni. A legutóbbi esz­tendőkben nem jelentéktelen feszültséget okozott ez az el­lenhatás és nem voltak ritkák az „övön aluli ütések” sem. A PÁRT FELISMERTE en­nek a folyamatnak a káros voltát és mostanáig az élesebb sarkokat sikerült is már lefa­ragni. Konkrét állami prog­rammá formálódik az a fel­adat is, hogy a szövetkezeti parasztság még alacsonyabb társadalmi juttatásai — nyug­díj, betegellátás, anyasági se­gély, stb. — a lehetőségek lét­rejöttével párhuzamosan a megfelelő szintre kerüljenek. Van azonban a falu társa­dalmát belülről feszítő ellent­mondás is. Talán úgy lehetne fogalmazni, hogy ma már a „fájdalmak is mások”. A gazdasági mozgás kímé­letlen. Nem ismer szociális szempontokat. Akinek sze­mély szerint magasabb a kép­zettsége, vagy több a fizikai ereje; illetve kollektiven jobb a földje, szerencsésebb elhe­lyezkedésű a faluja, az job­ban boldogul. Csakhogy... Régen természetes dolog volt a magyar faluban a sze­génység, a nélkülözés. Min­denki így élt, vagy aki nem, az egy másik társadalmi cso­portba tartozott. Most egy a csoport, de nagyok a különb­ségek. A diplomás üzemágve- zetőnek esetleg havi öt-hat- ezer, a csak kukoricát kapáló özvegyasszonynak ezer. A te­henésznek havi négy-ötezer, a járadékosnak háromszáz. Ugyanabban a faluban, sőt ugyanabban az utcában, két egymás melletti házban. Az egyik portán szemmel látható gyarapodás, már-már korsze­rű jólét, a másikon szigorú beosztás. Nem egy szövetke­zet, különösen az erősebbek közül, keresi a módját, hogy idős koruk, vagy más okból nehéz körülmények között élő tagjaik anyagi gondjain a közös kassza terhére enyhít­senek, megóvják őket a nél­külözéstől. De az ilyen kezde­ményezés ma még a tehető­sebb szövetkezetek mindegyi­kében sem talál a tagság ré­széről megértésre. A gazdál­kodási nehézségekkel bajlódó közös gazdaságoknak pedig a kisebb gondjuk is nagyobb A diófák alatt a Szamos- parton tartották a közgyű­lést 1970 augusztusában. Azt tudta mindenki, hogy az ár­víz 60 millió forint kárt zú­dított a termelőszövetkezetre. A kár főleg épületekben és gépekben volt igen nagymér­vű. A rémületből kevesen ocsúdtak igazán. Az emberek idejét, erejét a saját gondju bajuk kötötte le. „Hogyan to­vább?” — ez foglalkoztatta az embereket és ezen töpren­gett legtöbbet Simon Péter is, a csengeri Lenin Tsz elnöke. Azt kellett eldöntenie ma­gában, hogy kihasználják-e a kormány kedvezményes ren­deletét, hogy a fedél nélkül maradt jószágoknak régi technológiájú szerfás épülete­ket építsenek, vagy modern, korszerű telepet. Simon Péter a távlatokat látta, mégis olyan gondolatok gyötörték, hogy akarata elle­nére nem viszi-e bele a tag­ságot előre nem látható, ki- szántíthatatlan nehézségek­be. Döntött. Az újat, a modern építkezést vállalta. Az álmat­lan éjszakák újra, meg újra előjöttek. Vajon elképzelése­it osztják-e vezetőtársai? Jó- váhagvja-e a tagság, a fel­sőbb szerv? Meg tudja-e kel­lően értetni az emberekkel, Egy munkásasszony csendes helytállása annál, mintsem hogy „he\s: szociálpolitikát” csináljanak. AZELŐTT TERMÉSZETES VOLT, hogy látástól vakulá- sig dolgozik a paraszt, szé­gyennek is számított, ha valaki­nek szekerét a kelő úiap az udvarán világította meg. Ad­digra már kint kellett lennie a földön, vagy legalább úton kifelé. A városi életforma ak­kor sem volt ily kegyetlen, de a város messze volt. Táxsa- dalmilag messze. Most közel került, sőt ott van a munká­sok és alkalmazottak szemé­lyében a falun is. A mező­gazdaságnak búcsút mondók munkakörülményei általá­ban lényegesen kedvezőbbek. Munkaidejüket általában nem az időjárás, meg az évszakok változása diktálja, hanem tör­vényes előírások szabályoz­zák. Túlóráért külön pénz jár vagy többlet szabad idő. Szé­les körű a kedvezményes üzemi étkezés, legtöbb ipari munkahelyen hideg-meleg vi­zes mosdó, öltöző és szabad szombat jár a dolgozóknak. Legtöbb tsz-ben mindez még csak vágyálom és hosszú ideig az is marad. A paraszt — bocsánat, a szövetkezeti tag — kiegyen­lítődött jövedelmének ára na­gyon gyakran még a hihetet­lenül, néha embertelenül sok munka. A sátortetős házak is legtöbbször úgy születnek, hogy „ráhajt” a tag a közös­ben, de emellett ráhajt a háztájiban. Dolgozik önmaga, közreműködik a családból a legkisebb vagy a legöregebb is. Számukra nincs, vagy alig akad szabad idő. Az azonos színvonalú jövedelem tehát még semmiképpen nem jelent azonos életszínvonalat. Az életszínvonal kiegyenlítődése reálisan tekintve még sok-sok évtized feladata, de ezért már ma is meg kell tenni minden lehetségest. EGY ILYEN RÖVID ÍRÁS nem vállalkozhat arra, hogy recepteket adjon. Nehéz len­ne az orvosságot felírni még egy terjedelmes tanulmányban is. De talán többet kellene ezekkel a gondokkal érdem­ben, cselekvőén foglalkozni. Miközben méltán örvende­zünk a gazdasági haladás és társadalmi fejlődés vitatha­tatlan eredményein, figyel­münk eddiginél nagyobb há­nyadát kellene a haladást ki­váltó mozgás, változás vizs­gálatára, az ezzel járó árnyé­kok tanulmányozására, a lei- ismerésre, a következtetések levonására és a körültekin­tően kidolgozott teendők vég­rehajtására átcsoportosítani... Földeáki Béla hogy az újért áldozatokat is kell vállalni? Saját kételyeit a közgyű­lést megelőzően, de különö­sen a közgyűlésen a tagság­tól hallotta vissza. Feltették a meglévő tartalékot, mert a 38 millió forintos, 460 férő­helyes korszerű szarvasmar­hatelep és a 30 millió forintos, 10 ezer férőhelyes juhtelep ennek a lekötését is jelentet­te. A közgyűlés az erők csa­tája volt. „Belefulunk ebbe, Péter.” Végül is a nagy több­ség a korszerű telepek fel­építése mellett döntött. Az építkezéseket 1970-ben el is kezdték. A haladó, a termelőszövet­kezetet előre vivő lépés győ­zött. Ám az út korántsem si­ma. A kisebb-nagyobb bukta­tók menet közben válnak lát­hatóvá. A tagság ezekről ál­talában csak utólag értesül. A gond, a megoldás a vezetőké, az elnöké. Ezek közül csak hármat — az építkezés anyag- beszerzését, az építkezési anyagok árának menet közbe­— Mit lehet rólam írni? Őszinte a kérdés, hiszen ez a fiatalasszony olyan egysze­rű, mint a munkáshétközna­pok. Az élete annyi, hogy reggel bemegy az üzembe, becsületesen dolgozik, s ha lejár a 8 óra, akkor leveszi a munkaruhát, bevásárol és megy a családjához. — Hogyan lett nyomdász? — Anyám is az volt vala­mikor, de ő amikor felszaba­dult az Orosz Károly-féle üzemben, nagy volt a mun­kanélküliség, s nem dolgozha­tott. Azután férjhez ment, s egymásután jöttek a gyere­kek. Nyolcán lettünk testvé­rek. Először a nagymamánál, később a Báthori utcai két- szoba, konyhában laktunk. „Mindig érdekellek az emberek“ Nem szégyellj, nagy volt a lakás, de ágy nem jutott csak két-két gyereknek. Jó tanuló volt az iskolában, s szeretett volna középiskolába menni. Egy évet járt, de ő volt a legnagyobb, s kellett a ke­nyér. így lett nyomdász. Ahogy mondja: inas. Most 17 éve, 15 éves korában. A raktártól kezdve mindenütt inaskodott. Egy évig betűt szedett, nyomdai berakónő­ként szabadult, s végül a kö­tészetbe tették. Zsuzsa kitűnő szakmunkás-bizonyítványt ' kapott. — Két hely volt. ahol nem dolgoztam. A rotációs- és a kiiséüzem. A rotáció éjje­li munka, a klisé akkor míg nem volt meg Nyíregyházán. Mikor ide került, összesen 32 ember dolgozott a nyom­dában. Ma 280. S ebből 199 a nő. Ezt pontosan tudja, mert ő a szakszervezet elnöke és a nőfelelős is. „Mindig is érde­keltek az emberek. Szeretek köztük lenni, a problémáikat meghallgatni, s ha segíteni is tudok, az nagyon jó érzés. Ez persze sok problémával, vitá­val jár, de ez már hozzá tar­tozik.” Még tanuló volt. már az if­júsági szervezet titkára. Mi­kor 57 márciusában újjáala­kult a KISZ, ő lett a titkár. ni változását, a munkaerő­szervezést — említsünk. Közben a termelőszövetke­zet 10 ezer holdján, műhe­lyeiben, meglévő telepein sem szünetelt a munka. Ezek gondjai, bajai, eredményei sem kerülik el az elnököt. Az új telepek helyének a ki­választása, a tagsággal valóél­fogadtatása sem volt könnyű feladat. A szarvasmarhatelepet egyesek a Szamoson Innenre, mások viszont túlra javasol­ták. Mind a kettőben volt fantázia. Ám a munkaerő, mely döntő tényező volt, azt diktálta, hogy a Szamoson túlra kerüljön. így döntöttek. A régi szerfás épületbe pedig a tagság javaslatára 56 ezer exportra szállítandó máj- és pecsenyeliba-telepet rendez­tek be a női munkaerő fog­lalkoztatására. Az építkezés üteme terv szerint a befejezéshez közele­dik. A korábban kezdett ser­téstelep építkezéseivel együtt 130 milliós beruházás ebben az évben teljesen befejeződik. A szarvasmarha- és a juh­Azután a szakszervezet titká­ra, s most az szb elnöke. Két gyereke van, Zsuzsa negyedikes, Józsika most lesz középső csoportos a bölcső­dében. Tizenkét éve házasok, a férje villanyszerelő az építőiparban. Nyolc éve kap­tak lakást, szépet, összkom­fortosat az Árpád utcán. Azt mondja, olyan ember, aki nem csinál magának problé­mákat. Elégedett a családdal, az életével, a munkahellyel — oka se lenne rá. Modern üzemben mégis inás... Szereti a szakmáját. Hogy miért? Erre nehéz válaszolni. Egyszerűen, mert itt jó dol­gozni. Mert ezt csinálja már közel két évtizede. „Mert nem mindegy, hogy a papírt hogyan fogja meg az ember. S ha ránézek egy szövegre, s az jó, vagy szép, az nagy öröm, bár egy kívülállónak ez biztosan nem jelent sem­mit.” Vallja, hogy megismerni annyi, mint megszeretni. Ha az ember megismeri a szak­mát, lehetetlen, hogy ne sze­resse. Amikor idejött, még nem voltak önberakó gépek, még nem volt kliségyártás, ofszet­rotáció. Most már van. Na­gyon sokat fejlődött azóta a nyomdászat Nyíregyházán is. Mégis azt mondja, alig vár­ja, míg elkészül az új nyom­da. Akkor ott már normális körülmények között lehet dol­gozni. így is és itt is szívesen dol­gozom. De egy szép, modern üzemben mégis más. Ha csak a zsúfoltságra, a munkakö­rülményekre, különösen a szociális ellátásra gondol az ember. Nagy örömmel újságolja, hogy már itt, a régi és el­avult helyiségekben megkezd­ték a könyvek gyártását, pe­dig még a munkaeszközt se lehet hová tenni. „Mégis el kellett kezdeni, hogy a szak­munkások hozzászokjanak, mire megépül az új, már jó! menjen minden.” Refrénszerűen tér vissza: jó itt dolgozni. Amikor kez­dett, 4,20 volt az órabér, most telep augusztusi „benépesíté­se” is sok gondot okozott. Ma ott tartanak, hogy a jószág­állományuk teljes létszámban várja a kulcsátadást. A de­cemberre elkészülő sertéste­lep betelepítését a jövő év elejére tervezik. Most, hogy az építkezés lassan befejeződik, még nem mindenki hisz az osztatlan sikerben. Sipos Péter már nem így van ezzel, bár az új telepek zökkenőmentes be­indítása és üzemeltetése gond­jai középpontjában állanak. A hivatalos teendők ellátá­sa közben még család is van. Velük is kell törődni. De gondot a nagyobb csa­lád, az egyesült termelőszö­vetkezeti községek lakossága is ad. Mint megyei tanácstag, az ő gondjai megoldásáért is fáradozik, ha kell, interpel­lál. Igazságot kell tennie kisebb- nagyobb házon belüli kocca­násokban. Igent és nemet k-’ mondani minden esetben. El kell igazítani néhány hozzá forduló panaszost. Szorgal­maznia kell a volt járási ren­10 forint. A vezetted kikéri a véleményüket. Érdemes egy helyen maradni. Büszke a törzsgárda jel vény arany foko­zatára, amit 2 éve visel. Tavaly 3 nap pótszabadságot kapott. Augusztus 20. itt minden év­ben a törzsgárda ünnepe is. Aki 20 éve itt dolgozik, az l(jÜ0 forintot, aki negyedszá­zada, arany pecsétgyűrűt™ ..Remélem, azt a pecsétgyűrűd­én is meg fogom kapni...” — És a hétköznapok? — Nagy élmény az üzem­ből, hogy a kötészet május 1- én először nyerte el a szocia­lista brigád címet, s egy asz- szony a családjával elment üdülni Pestre a nyomdász­üdülőbe. Meg hogy ekkor ju­talmakat kaptak. S hogy őt Bécsbe küldte a vállalat ju—j talomútra, de nem mentje} mert nem hagyta itt a gyere­keket. Majd egy családos üdülőbe elmennek, ha hozzá­jut, ha a kisfia nem lesz olyan eleven™ Este, otthon Említi, hogy a szocialista brigádmozgalom jó dolog. Igaz, Balogh Józsefnét né­hány hónapja más területi é irányították a kötészetből. Először korrektornak, majd gyártáselökészítőnek. De a brigádot naponta többször is meglátogatja, segíti. — Mi az a gyártáselőkészí­tés? — kérdem, mire a vá­lasz, hogy semmiképpen sem hivatal. Még közelebb van így a munkához, a munká­sokhoz,, mint azelőtt, mert az üzemrészekben tölti a mun­kaidőt, szélesedik a látóköre. Moziba, színházba nem jár. Este, mikor a család lefek­szik, akkoi olvas. Újságot, szakkönyvet, regényt. Mert ügy véli, van mit tanulni eb­ben a szakmában. Hogy a megrendelő azt kapja, amit kér. Öt éve jelentkezett a párt­ba. „Senki nem agitált, de nekem nem lehetett nem érez- nem, hogy ami velem, körü­löttem történt, az csak eb­ben a rendszerben történhe­tett. S amit tudok, tennem kell a fejlődésért nekem is.” Kopka János delőintézet egyes részlegeinek Csengerben maradását. De kereskednie is kell. Tár­gyalni a nagyobb volumenű hazai és exportszállításokról. A dunántúli árvíz valóság­gal lázba hozta az egész tag­ságot. Javaslatukra az elnök öt kombájnt ajánlott fel, hogy így honorálhassák a nehéz napokban kapott segít­séget. Irgézkedések. ügyek, gon­dok — kicsik és nagyok —• az összetevői egy termelőszö­vetkezeti elnök életének, munkájának. Sipos Péter 24 éve egyfolytában teszi dol­gát. mint termelőszövetkeze­ti elnök. Panaszra a szája so­ha sem nyílt. Küzdő ember. Küzd a holnapért a maga módján, az általa és környe­zete alakította lehetőségek közepette. Kint zeng az ég. Az ablak, a Szamoson inneni részt en­gedi látni. Csúnya, viharteli szürke felhők gomolyogn x tova. A villámok hatalmasat csattanva csapnak le a kö­zelben is. ömlik az eső. Sipos Péter forró pillanatokat él át. Az ilyen fellegek náluk jeget hoznak. Azért szorít, hogy a jég kerülje el a szö­vetkezet földjeit. Sigér Imre Elnök a Szamos partján

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents