Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-23 / 198. szám

VlWS. augusztus 23. KELET-MA6YARORSZÄO 7. oldal SPORTTURMIX Münchenből jelentjük figyelmesség óh! Emlékezzünk csak vissza, meglehetősen kínos helyzet alakult ki a közelmúltban, amikor a nyíregyházi sta­dionban a Nagyváradi AC labdarúgócsapata barátságos mérkőzést játszott a Nyíregy­házi Spartacus ellen. A találkozó előtt a román csapat zászlót nyújtott, át a nyíregyházi együttesnek, já­tékosai pedig jelvénnyel ajándékozták meg a Sparta­cus labdarúgóit. A két együt­tes ez alkalommal találkozott először egyrtiással, s a sport­hagyományoknak megfelelő sportszerűségi gesztusnak tettek eleget román sportba­rátaink. A közönség meg is tapsolta őket, majd megüt­közéssel — s a hazai csapat helvett is szégyenkezve — vette tudomásul, hogy a Nyíregyházi Spartacus nem tudta viszonozni a zászló- és jelvénycserét... Vasárnap a Nyíregyházi Spartacus a Rudabányai Bá­nyász ellen játszik bajnoki mérkőzést. A két csapat N3 Il-es bajnoki mérkőzésen most találkozik első ízben egymással, ismét szükség lesz zászlóra. Időben szó­lunk!... Elismerés a tekeszövetségnek Az elmúlt napokban Nyír­egyházán járt Hermann Jó­zsef, a Magyar Teke Szövet­ség elnöke — tájékoztatott bennünket Herczegfalvi Jó­zsef, a megyei szövetség ve­zetője. A tekesportág orszá­gos vezetője Szabolcs-Szat- már megye tekesportéletéről tájékozódott, megtekintette az új nyíregyházi iker tekepá. lyát, s megelégedéssel nyug­tázta, hogy az MTS Szabolcs- Szatmár megyei Tanácsa mindenben támogatja a me­gyei tekeszövetséget. Az országos szövetség ve­zetője elégedetten távozott megyénkből, s gratulált te­vékenységükhöz a megyei te­keszövetség társadalmi mun­kásainak, a versenyzőknek pedig további sikereket kí­vánt. Mi\K labdarúgó- mérkőzések Tóth József, a megyei lab­darúgó-szövetség főtitkára közölte sportrovatunkkal a labdarúgó Magyar Népköz- társasági Kupa megyei se­lejtező mérkőzéseinek idő­pontját. A találkozókra az alábbi párosításban kerül sor. Nyíregyházi Dózsa—Ra- kamazi Spartacus, Dózsa-pá- lyán, Nyíregyházi MEDOSZ —Tiszalöki MEDOSZ, sta­dionban, Tiszaberceli Tsz— Asztalos SE, Gégényi Tsz— Záhonyi VSC. Jékei Tsz—Tu- zséri MEDOSZ, Sényői Tsz— Kisvárdai Vasas, Ibrányi Tsz —Nagyhalászi Textiles, Nagykállói MEDOSZ—Nyír­bátori MEDOSZ, Balkányi MEDOSZ—Nyírbátori Dózsa, Üjfehértói Vörös Meteor— Nagykállói Virágzó Föld Tsz, Nyíregyházi VSC—Tiszavas- vári Lombik, Vásárosnamé- nyi Vörös Meteor—Fehér- gyarmati MEDOSZ, Csengeri MEDOSZ—Tyukodi , Tsz, Nagyecsedi Tsz—Mátészal­kai MEDOSZ, Vajai Tsz— Nyírmadai MEDOSZ. Tiszabercele^ és Vásáros- naményban díiutún 16 óra­kor kezdődnek a mérkőzé­sek, az összes többi mérkő­zés egyaránt 16 óra'30 perc­kor kezdődik. Valamennyi találkozóra a mai napon ke­rül sor. A Petőfi súlyemelői Leninvárosban A Nyíregyházi Petőfi súly­emelői részt vettek Leninvá­rosban a rendkívül erős me­zőnyöket felvonultató súly­emelő Alkotmány Kupa-ver­senyen — tájékoztatott ben­nünket Török László, a Nyír­egyházi Petőfi edzője. A nyíregyházi súlyemelők közül különösen két verseny­ző szerepelt sikeresen: a könnyűsúlyú Suba Ernő 335 kg-os összteljesítménnyel sze­rezte meg súlycsoportjában az első helyet. A nehézsúlyú Rácz András 365 kg-os össz­teljesítménnyel ugyancsak el­ső helyen végzett. Kézilabda MNK- találkozók Csütörtökön, augusztus 24- én két mérkőzést játszanak a kézilabda Magyar Népköz- társasági Kupa megyei selej­tezőjében. Nyíregyházán, a Dózsa-pályán délután 15 óra 30 perckor a Nyíregyházi Volán—Nyíregyházi Tanár­képző Főiskola női mérkő­zésre kerül sor. Ópályiban 17 órától pedig az Ópályi ME­DOSZ—Nyírbátori Vasas fér­fimérkőzést rendezik meg. Mindkét találkozó a legjobb négy közé jutásért zajlik le. Kettős röplabda­győzelem A Nyíregyházi Petőfi női és a Nyíregyházi Spifők férfi NB II-es csapata egyaránt idegenben játszotta bajnoki mérkőzését az elmúlt vasár­nap. Mindkét nyíregyházi csapat jól kezdte az őszi idényt, egyaránt győzelmét aratott. A Nyíregyházi Petőfi női együttese Varga, Spanyol, Zsíros, Szilágyi, Buskó, Páz- mándi, Butkai összetételben szerepelt Szolnokon, a Szol­noki MTE ellen, s megérde­melt 3:0 (15:8, 15:9, 15:11) arányban nyert. A Nyíregyházi Építők együttese a következő össze­állításban játszott Budapes­ten a Tipográfia ellen: Bog- dánfalvy, Késmárki, Palotai, Jósvai, Mezei, Birtok, Ta­kács, Varga. A találkozón a nyíregyháziak nagy küzde­lemben megérdemelt 3:2 (15:9, 14:16, 15:3, 13:15, 15:5) arányban győztek. Bézi László Kíván szakmailag továbbfejlődni ? A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat 1972. október 1-től 1 SZAKMUNKÁSKÉPZŐ, VALAMINT BETANÍTÓ TANFOLYAMOKAT INDÍT az alábbi szakmákban: ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, vasbetonszerelő, MŰANYAG- ÉS SZÖNYEGBURKOLÓ, FŰTÉSSZERELŐ, ÜVEGES, VÍZSZIGETELŐ. Jelentkezés: szeptember 15-ig személyesen a vállalat szakoktatási csoportjánál, Budapest, XXI., Kiss Já­nos altb. u. 19—21. A tanfolyamokra 18-tól 40 éves korig azok jelentkezhet­nek, akik az általános iskola 8 osztályát elvégezték. A tanfolyam időtartama 4 hónap, erre az időre 1800 Ft havi munkabért fizetünk. VIDÉKIEKNEK MUNKÁSSZÁLLÁST, ÜZEMI ÉTKE­ZÉST, munka- és védőruhát adunk. Különélés! pótlékot, utazásukhoz hozzájárulási költsé­get fizetünk. Hetenként szabad szombat. Felvétel esetén az utazási költséget a vállalat meg­Világ§ztárok az uszodában Ha az atlétika a sportok királynője, az úszás méltán tarthatja magát „királynak.” Még a legöregebb szakembe­rek sem emlékeznek arra, hogy lett volna valaha annyi nagy sztárja a sportágnak, mint most. Kedden az első főszereplő, a japán Aoki kisasszony volt, aki a 100 m-es pillangón nemrég elért 1:03,9 perces világrekordjával a szám első favorit ja. Shane Gould, az ausztrál „csodalány” már tíz napja München vendége — és leg­türelmesebb sportolója. Nincs újságíró, aki ne akarná tőle megkérdezni: nem fél az amerikaiaktól? Hány győze­lemre számít? Meddig akar úszni és így tovább. A BBC televíziós riportere viszont felvétel előtt még kéréssel is fordult hozzá: hogy a mikro­font ne kelljen kézben tar­tani. engedje meg, a kábelt fürdőruhája alatt vezetve he­lyezzék el, s aztán a vállpán­tok majd megtartják. Gould nevetett és hozzájárult a ri­porteri kívánsághoz... Fassnacht és Kusch, a rendező nyugatnémetek két reménysége naponta kétszer tart edzést, de a magyar úszósport „hírnökei”, Gyar­mati Andrea és Patóh Magda sem tölti tétlenül a napokat. Székely Évától sokan érdek­lődnek, mit vár lányától a versenyeken. Válasza mindig egy: — Majd a versenyek után... Dél felé járt már az idő, amikor az uszodában a ver­senyzők és a tribünökön he­lyet foglaló érdeklődők kö­rében elterjedt a hír: mind­járt itt lesznek az amerikai sportolók is. Nem is kellett sokáig várni, Spitz, Hall, Wood, Babashoff és a töb­biek, mint egy nagy diákcsa­pat (összesen 51-en) percek alatt szinte betöltötték az uszodát, s hamar megtörtént a vízben a „honfoglalás”. Né- hányan azonban 20 perces Kedden délután magyar idő szerint 18,00 óra után né­hány perccel megkezdődött a Szpasszkij—Fischer sakkvi­lágbajnoki döntő páros mér­kőzés 17. játszmája. A szov­jet nemzetközi nagymester ezúttal is pontos volt, míg el­lenfele, aki korábban a zaj miatti bojkottal fenyegető­zött, öt perccel később lépett a színpadra. Ezúttal Szpasszkij játszott világossal és a királygyalog megnyitást alkalmazta. Fischer vezérgyaloggal vá­laszolt. Az első tíz lépésre világos 16, sötét pedig 30 percet hasz­nált fel. „felmentést” kaptak, mert Peter Daland és Don Gamb- ril edzőkkel, a világon min­denütt nagy tiszteletben álló szakemberekkel sajtókonfe­renciát tartottak. Uszodai záróhír: megérkez­tek a szovjet versenyzők, de a mellúszó rekorder, Pankin csak késve jön betegsége miatt. Matthest és a többi NDK-s hírességet csütörtök­re várják. Apropo, Matthes. ö lesz az újabb ostromlott... Szpasszkij Fischer (világos) (sötét) 1. e2—e4 d7—d6 2. d2—d4 97—g6 3. bl—c3 g8—f6 4. f2—f4 f8—g7 5. gl—f3 c7—c5 6. d4—xc5 d8—a5 7. fi—d3 a5xc5 8. dl—e2 0—0 9. cl—e3 c5—a5 A szakértők szerint a 10. lé­pés után világos állása szi­lárdabb és kezdeményezőbb volt. Azt is megállapították, hogy Fischer tőle teljesen szokatlan megnyitást válasz­tott. A 18. lépés után a fel­használt idő 102, illetve 90 perc volt. (Lapzártáig az MTI a találkozóról más je­lentést nem adott.) Megkezdődött a 17. játszma Reykjavikban Kézilabda megyei bajnokság: UNI VERSIL-győzelem Tiszavasváriban A kézilabda felnőtt megyei bajnokság őszi idénye is megkezdődött az elmúlt va­sárnap. Csonka fordulóra ke­rült sor, mivel két férfi­mérkőzést még tavasszal elő­rehozva lejátszottak, ezek eredményeit most közöljük. Ezenkívül a Hodász—Nyír­egyházi Volán női és férfi­mérkőzéseket közös megegye­zés alapján augusztus 31-re elhalasztották. A lejátszott találkozók közül a férfimezőnyben meg­lepetésnek számít a Kisvár­dai Vasas Ópályiban elért győzelme, hiszen egy hónap­pal ezelőtt MNK-mérkőzésen ugyanitt a Vasas súlyos ve­reséget szenvedett. Ugyan­csak váratlan eredménnyel végződött a tavasszal előre lejátszott Asztalos SE—Mező- gazdasági Főiskola mérkőzés is, melyen a vendégcsapat biztosan szerezte meg a két bajnoki pontot. A női mezőnyben a baj­nokság eddigi legnagyobb meglepetésére Tiszavasvári­ban került sor, ahol a Nyír­egyházi UNIVERSIL legyőz­te a Lombikot és ezzel to­vábbra is megtartotta vezető helyét. A többi mérkőzésen az esélyesebb csapatok nagy gólkülönbséggel szerezték meg a két pontot. Eredmé­nyek: FÉRFIMÉRKÖZÉSEK Nyíregyházi Tanárképző— Nagykállói MEDOSZ 27:14 (11:7). Vezette: Kovács Á., Lévai S. E mérkőzést ta­vasszal előrehozva játszották le. Szünet utáni jobb játéká­val megérdemelten nyert a főiskolás együttes. Gólszer­zők: Balogh 12, Benkei, Ta­más 4—4, Lakatos 3, Bakti, Benke, Janetka 1—1, illetve Kondor, Tóth T. 4—4, Szabó, Szondy Gy. 2—2, Szondy Z„ Fesztóri 1—1. Öpályi MEDOSZ—Kisvár­dai Vasas 25:28 (16:14). Ve­zette: Veress L., Nagy G. A második félidőben a Vasas jobb volt, megérdemelten nyert. Gólszerzők: Fekete 8, király, Tóth Z., Tóth I. 4—4, Balogh 3, Bazula 2, illetve Kovács 9, Babják 6, Oláh 5, Fekete, Simák 3—3, Zakor 2. Asztalos SE—Mezőgazdasá­gi Főiskola 18:25 (11:13). Ve­zette: Pápay A., Szabolcsi Gy. A mérkőzést VI. 6-án játszották le, meglepetés a főiskolás csapat biztos győ­zelme. Gólszerzők: Erdélyi 7, Szászi 5, Bagdi 4, Gyar­mati, Hatvani 1—1, illetve Kántor 9, Dutka 8, Horváth 3, Bazula, Harsányi 2—2, Molnár 1. Tiszavasvári Lombik— Mátészalkai Vörös Meteor 42:11 (12:8). Vezette: Kovács Á., Lávái S. A vendégcsapat helyenként teljesen komoly­talan ellenfél volt. Gólszer­zők: Papp 12, Puskás 9, Mol­nár 6, Almássy, Gupcsó 4—4, Gémes 3, Munkácsy 2, Gaz­dag, Varga 1—1, illetve Hor- nyák 4, Fenyvesi, Bartha 3—3, Jászovics 1. A férfi góldobólista élcso­portja: Papp (Tiszavasvári) 105, Sinka (Hodász) 87, Feke­te (Ópályi) 77, Májer (Asz­talos) 67, Sepsi (Tiszavasvá­ri) 63. NŐI MÉRKŐZÉSEK Vásárosnaményl Vörös Me­teor—Kisvárdai Bessenyei Gimnázium 25:6 (12:2). Ve­zette: Ujlaky B. A kisvárdai csapat csak hat játékossal tu­dott kiállni. Gólszerzők: Sző­ke 12, Kosztya 8, Juhász 3, Baráth, Tóth 1—1, illetve Danes 2, Róka, Valla, Kocsis, Szántó 1—1. Tiszavasvári Lombik— Nyíregyházi UNIVERSIL 3:5 (2:1). Vezette: Lévai S., Ko­vács Á. A helyzeteit jobban kihasználó csapat szerezte meg a győzelmet. Gólszerzők: Dobsi 2, Balogh 1, illetve Bakai 3, Héri 2. Rakamazi Spartacus—Nyír­egyházi Petőfi 0:22 (0:6). Vezette: Bódi A. A Petőfi tetszés szerint lőtte góljait. Gólszerzők: Buzási, Virág 6— 6, Darkó 4, Kovács 3, Márczi 2, Porkoláb 1. Nyíregyházi Tanárképző II. —Gégényi Tsz SE 31:6 (13:1). Vezette: Palásti II., Sitku. A Tanárképző NB Il-es csapa­tával állt ki a mérkőzésre, mivel az NB Il-es mérkőzést még tavasszal lejátszották. Gólszerzők: Alexa 15, Molnár 5, Rák, Dósa, ötvös 3—3, Ko­vács 2, illetve Batári, Lá- czay 2—2, Pethő, Szilágyi 1—1. Tuzséri HUNGAROFRUCT —Mándoki Gimnázium 1:10. Zsurakovszky játékvezető a jegyzőkönyvet nem adta le, így nem tudjuk a gólszerzők nevét közölni. A női góldobólista élmező­nye: Szőke (Vásárosnamény) 117, Makovi (Volán) 96, Kosz­tya (Vásárosnamény) 70, Hé­ri (UNIVERSIL) 54, Dobsi (Tiszavasvári) 51. A felnőtt megyei kézilab­da-bajnokság állása a követ­kező: Férfiak 1. T.-vasvári 11 11 ------- 332-161 22 2. Kisvárda 11 9 — 2 240-179 18 3. Tahárkép. 11 8 — 3 346-206 16 4. Ny. Volán 10 8 — 2 215-165 16 5. Hodász 10 5 1 4 211-208 11 6. Mg. Főisk. 11 5 — 6 205-204 10 7. Ászt SE 11 4 1 6 215-231 9 8. Öpályi 11 3 2 6 232-285 8 9. Nagykállő 11 3 — 8 200-260 6 10. Nagyecsed» 10 1 — 9 87-251 1 11. Mátészalka 11 ------- 11 174-301 — NŐK 1. Ny. UNIVERSIL 11 9 1 1 123- 54 19 2. V.-namény 11 8 2 1 214- 68 18 3. Ny. Volán 10 8 — 2 180- 82 16 4. T.-vasv. 11 7 2 2 128- 67 16 5. Mándok 11 7 — 4 105- 86 14 6. Ny. Petőfi 11 4 1 6 112-107 9 7. Hodász» 10 4 1 5 62-114 8 8. K. Bessenyei»* * 11 4 1 6 81- 99 7 9. Gégény 10 3 — 7 72-124 6 10. Tuzsér 11 1 — 10 45-152 2 11. Rakamaz 11 ------- 11 31-200 — Tanárk. H. 12 6 — 6 167-157 12 * ■= egy, •* = két büntetőpont levonva. Vass Géza FELHÍVÁS Nyíregyházi Városi Tanács V. B. termelésellátás­felügyeleti osztálya értesíti a lakosságot, hogy az ame­rikai szövőlepke második nemzedéke ellen a növényvé­dő áílomás gépei (gyenge méreggel) a védekezést 1972. augusztus 23-án megkezdi. Kérjük a lakosságot, ezzel egyidőben a saját erőből történő védekezések megkez­désére, az előirt óvó rendszabályok betartásával. Azok, akik a védekezési kötelezettségüket elmulasztják, sza­bálysértést követnek el és ellenük az eljárást soron kí­vül megindítjuk. (847) Totó­tanácsadó 35. játékhét NB I. B. 1. Egri Dózsa (NB I. 15)—Kecs­kemét (8). A nyitányban elszen­vedett váratlan veresége ellenére is a volt NB I-es csapat az esé­lyesebb. Tipp: 1, x. 2. Dunaújváros (6)—Békéscsaba (12). Az Eger ellen idegenben biztos győzelmet aratott Dunaúj­város biztos esélyese a találkozó­nak. Tipp: 1. 3. Bp. Spartacus (5)—Dorogi Bányász (12). A vendégcsapat nugnanem az egyik pontnak is nagyon örülne. Tipp: 1. 4. Haladás (NB I. 16)—Ganz­MÄVAG (14). A fővárosi csapat nem teljesen esélytelen. Tlpp:x, 1. 5. BKV előre (NB II. 1.)—Volán (9). Rutinosabbnak tűnik a ven­dégcsapat, bár hazai pályán ve­reséggel rajtolt. Tipp: x, 1. 6. Szolnoki MTE (10)—Szekszárd (NB II. l.) Az újonc szekszárdi csapatnak nem lehetnek vérmes reményei Szolnokon. Tipp: 1. 7. Miskolci VSC (NB II. 1)— Deb­receni VSC (3). Teljesen nyíltnak ígérkezik a találkozó. Tipp: x, 1, 2. 8. Pénzügyőr (13)—Oroszlány (15). A vidékiek idegenben ábrá­ban nem szoktak brillírozni, biz­tos hazai győzelem várható. Tipp! 1. 9. Győri MÁV DAC (4)—Várpa­lota (11). E mérkőzésen is min­dent eldönthet a pályaelőny. Tipp: 1. NB n, KELET 10. Békéscsabai VTSK (NB HL 1. )—Szállítók (NB I. B. 18). Hazai pályán csak döntetlennel kezdett a fővárosi, NB I. B-ből kiesett együttes. Az újonc hazaiak alig­hanem mindkét pontot megsze- zik. Tipp: 1, x. 11. Gyula (5)—Budafok (2). Mind­két csapat jó formában van, szo­ros eredmény várható. Tipp: 1. 2, X. 12. III. kér. TTVE (NB III. é~ Cegléd (14). E mérkőzésén is az újoncok felé billen a mérleg nyelve. Tipp: 1. NB n, NYUGAT 13. Pécsi VSK (6) Pécsi Bá­nyász (NB I. B. 16). Nyíltnak ígérkezik a két csapat helyi rangadója. Tipp: x, 1, 2. pOTMÉRKÖZÉSEK 14. Kazincbarcika (4)— BVSC (3). Az esélyek a mérkőzés előtt is kiegyenlítettek. Tipp: x, 1, 2. 15. Gyöngyös (13)—Ózdi Kohás» (NB I. B. 17). A hazai csapat mindkét pontot megszerezheti. Tipp: 1, x. 16. Körmend (NB ni. 1)—Ba­kony Vegyész (7). A tapasztal­tabb vendégcsapat látszik esélye­sebbnek. Tipp: x, 2. A párosításnál a csapatnevek után zárójelben az 1971—72. évi bajnoki helyezést tüntettük fel. Labdarúgó­bajnokságok Megyei //. osztály SZABOLCS CSOPORT 1. Vencsellő 1 1 — _ 4-0 2 2. Asztalos SE 1 1 — — 4-1 2 Ujfehértó 1 1 — — 4-1 2 4. Dombrád 1 1 — ■— J»0 2 Ibrány 1 1 — —!> 2 6. Tiszabercel 1 — 1 — 2 . 1 Nyírtass 1 — 1 — 2-2 1 Sényő 1 — 1 — 1-1 1 Gégény 1 — 1 — 1-1 1 10. Kótaj — — — —- » — 11. Kemecse 1 — — 1 1-2 Nyírtelek 1 — — 1 0-1 — 13. Demecser 1 — — 1 1-4 —• Ny. Mg. Főiskola 1 — __ 1 1-4 15. Ajak 1 — — 1 0-4 — T.-vasv. L. II. 1 1­­5-2 2 Eredmények: Vencsellő—Ajak 4:0!, Kemecse—Ibrány 1:2, Ujfe- hértó—Demecser 4 :1, Nyh. Mg. Fő­iskola—Asztalos SE 1:4, Nyírtelek —Dombrád 0:1, Gégény—Sényő 1:1, Nyírtass—Tiszabercel 2:2, Ti­szavasvári II.—Kótaj 5:2. SZATMAR CSOPORT 1. Nábrád 1 1 — — 5-1 2 2. Csenger 1 1 — — 3-0 2 Mándok 1 1 — — 3-0 2 4. T.-pálca 1 1 — — 3-1 2 Bl.-háza 1 1 — — 2-0 2 6. N.-varsány 1 1 — — 3-2 2 Aranyosap. 1 1 — — 2-1 2 8. Hodász 1 — 1 — 0-0 1 Kisléta 1 — 1 — 0-0 1 10. Kocsord 1 — — 1 1-2 — Jéke 1 — — 1 2-3 — 12. Nyírbogát 1 — — 1 1-3 ■— Sz.-sályi 1 — — 1 0-2 — 14. Mát. VM 1 — — 1 0-3 “• Porcsalma 1 — — 1 0-3 — 16. Ókoritól. 1 — — 1 1-5 — Eredmények: Nábrád—ököritó­fülpös 5:1, Jéke—Nagyvarsány 2:3, Baktalórántháza—Szamogsályi 2:0* Nyírbogát—Tornyospálca 1U Aranyosapáti—Kocsord 2:1, Csen- ger—Mátészalkai VM 3:0, Mándok —Porcsalma 3:0, Kisléta—Hodász 0:0. Tóth József

Next

/
Thumbnails
Contents