Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-19 / 195. szám
«. oldal m«f-W5B?XrORSZAG - VASÁRNAPI MELLÉKÉÉ? f§7£ augusztus 29; A nyírbátori zenei napok idején a Báthori István Mú- zeum évről évre rangos képzőművészeti kiállításokkal lepi meg a látogatókat. Ezúttal a fenti cím érdekes témát bontakoztat ki, a képzőművészeti alkotásokon keresztül mai és rég múlt idők városképeit, műemlékeit ismerjük fel. A kiállítás témájának kiválasztásában közrejátszott az a tény, hogy műemlékvédelmünk ebben az évben már 100 éves múltra tekinthet visz- sza. A kezdetet a száz ev előtti lelkes hazafiak műemlékfelmérési munkálatai jelentik, amely alapja lehetett mindmáig az ország területén található műemlékeket magában foglaló nyilvántartásnak. A múltunk iránti érdeklődés segítette a régi műemlékek és romok tudományos feltárásának igyekezetét. Megszületett a védelem célját elősegítő kiegészítési, helyreállítási gyakorlat. Jelentős es népünk történelmében „kulcs” épületek, mint a pannonhalmi kolostor, a fehérvári bazilika, majd az esztergomi királyi palota feltárásának eredményei fontos állomásai műemlékvédelmünknek. Az Országos Műemlékfelügyelőség monumentális tervekkel dolgozik; átfogja az oi’szág valamennyi műemléki épületét, s fontossági sorrendben, igen tetemes anyagi ráfordítással hozatja helyre ezeket a népünk számára pótolhatatlan építészeti kincseket. Azonban mindnyájunknak hozzá kel) járulnunk ezeknek a munkáknak mind eredményesebbé tételéhez, nemcsak azzal, hogy felkeressük s elgyönyörködünk régi korok eszméinek, kőben, falban, díszítőelemekben kifejezésre jutó építészeti változatosságában, hanem azzal is, hogy mind szélesebb alapokon tudatosítjuk nem, zeti értékeinknek, műemlékeinknek megbecsülését, védelmét. Ennek a programnak keretébe illeszthető most a nyírbátori képzőművészeti kiállítás is. A festmények — mintegy 30 kép — az e témakörbe sorolható művek kiválogatása után a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönzése folytén kerültek a kiállításra, Az ábrázolás mikéntjét tekintve — a XIX., XX. századi festők alkotásai nyomán — érdekes megfigyeléseket tehetünk. A XIX. század elején heroikus, nagy látképet egybefoglaló tájszemlélet uralkodik; ennek bizonyítására Markó Károly egyik tanítványának, a tehetséges Ker- pel Lipótnak a római Colosseumot bemutató, finom ©esetkezeléssel megoldott festményét tekintve a kor ízlését is kitapinthatjuk. Az egyszerre „mindent" látás türelmetlensége érezhető a hatalmas horizontot, hegyeket, mezőt, épületromot egybefoglaló, igen gondos részletességgel festett ábrázoláson. A század második felében megváltozik a felfogás. Romantikus és realista irányban halad tovább a fejlődés. Magyar-^Mannhei- mer G. Firenzei palotarészlete jó példa erre. A barokk homlokzat lendületes díszítőelemei, érzékletes, festői előadásmódja, a színek remek változatossága, a kék ég fehér felhős, mozgalmas részlete már közelebb viäz bennünket a táj érzelmileg is kifejezett teljességéhez. Itt jegyezzük meg, hogy a kiállított anyag egészét tekintve, festőinkre örök varázzsal hat Itália, Róma, Firenze, Assisi, San Remo, a Forum Romanum jelenik meg Leehner Ödön, a neves építész, Vaszary János Aba- Novák V., Molnár C. Pál, vagy akár a fiatal Orosz János egy-egy képén, mindmáig Itália vonzókörót bizonyítva. Leehner naturaliszti- kus fontosságot tulajdonít a Campidoglio részleteinek, míg Vaszary a tőle megszokott szertelen dinamikával jeleníti meg az assisi templomot, Aba-Novák mély, bársonyos kékek csodavilágában építi fél az olasz városkát, Molnár C. Pál halvány színeivel mesehangulatot áraszt, s Orosz János sötétvörös római házai az Örök város terracotta, meleg, színharmóniáira emlékeztetnek. Megtalál a keresgélő látogató olyan művészeket is, akikkel régen nem találkozott kiállításokon; ilyen Tornai Gyula, aki többször fordult meg Keleten. Kis képe, délvidéki, nyári forróságban enyhét adó templom oszlopos udvarára vezet. Bayer Ágost az első világháborúban két évet töltött a fronton, ottani emlékét rögzíti a régi templom összelőtt falaival. A volt Nyíregyházi Népfőiskola egyik alapítója, a jelenleg külföldön élő Ősz Dénes éjszakai, sejtelmes, kék színekkel idézi a kivilágított Parlament monumentális épületét. Abonyi Tivadar a volt Benkhardt-nö- vendék danzigi házakat fest a zord időjárás, az északi természeti hangulat figyelembevételével. Jakab Zoltán és Mund Hugó a két nagybányai Ferenczy-tanít- vány a város egy-egy részletéről ad jellemző tudósítást. A Münchenben tanult és Párizsban éveket töltött Andorkó Gyula a Szajna hídját festi, s ugyancsak e téma ihlette Sir Andort is. A Pesthez közel fekvő, műemlékekben gazdag városka, Szentendre, sok, neves, magyar művészt késztetett ábrázolásra. A? ott működő művésztelepen évről évre sok festő fordul meg, akik közül nem egy évtizedek éta kitartó figyelemmel áldoz a városka szépségeinek- Ilyen Miháltz Pál és Kántor Andor. Mihált* meleg barnákkal, fehérekkel ízes fakturájú városképeket fest, Kántor pedig a jellemző feliilnézetből ábrázolt háztetőket festve sugározza az ódon hangulatú kisváros lelkiségét. Két akvaretl == Katona Z. és Horváth J. műve — lendületes, színes előadásban emlékezik meg Nyírbátor legfontosabb műemlékéDüle- téről a református templomról és fatoronyról. Kiállításunk csupán ízelítő a jelenleg rendelkezésre álló MNG raktári festményanyagból. Megrendezésével a műemlékügy jelentőségét kívántuk kiemelni — s a képzőművészet segítségével kihangsúlyozni — mely így a tudomány szolgálatában egyrészt igen hasznos segítséget, másrészt sok tanulságot és esztétikai élvezetet nyújt. Dr. Telepy Katalin Az elmúlt évad statisztikai adatai a terv teljesítését, sőt, jelentős túlteljesítését tükrözik. 1842 előadás, több, mint az összes vidéki színházaké együttvéve. A 16 bemutató is figyelemre méltó, a játszási helyek száma pedig meghaladta a háromszázat. Mégis —- a kielégítő számszerű eredmények ellenére — bőven akad töprengésre késztető gond és megoldásra váró feladat. Elsőként említjük a színházlátogatók számának fokozatos apadását, Bár ez a folyamat nem olyan nagyarányú, mint a mozinál, azért mindenképpen nyugtalanító jelenség. A tévé elszívó ereje akkor is nyilvánvaló, ha azt optimista elméletek átmenetinek tekintik. Mit tehet a színház? Felhígítja műsorát, hogy a közönség igénytelenebb rétegét megnyerje, vagy a nehezebb és áldozatosabb utat választva műsorát nívóban emeli? Nem fél letérni a kitaposott útról, újjal, változatosabbal kísérletezik. Műsortervét izgalmasabbá teszi. A Déryné Színház ezt az utat választotta. Már az elmúlt évadban is csak mutatóban játszott operettet, és csökkent a zenés vígjátékok száma. A* öncélú szórakoztatás helyett, értékálló, tartalmas művek bemutatásával törekszik népművelői feladatát teljesíteni és versenyre kelni a televízióval. Erre mütát néhány példa a következő évad műsortervéből: Szigligeti: Liliomfi, Jókai Mór: Rab Ráby, Fazekas Mlnály—-Vass Lajos—Török Tamás: Az örök ludas, Sophokles—Gyurkó; Elektra, Ránki György-—Károlyi Amy: Pomádé király (a sikeres vígopera-sorozat folytatása), Petőfi Sándor—Simon István—Rónai Pál: A helység kalapácsa, J. V. Popa: Micsoda zűrzavar, és a fiatal magyar író, Végh Antal új színpadi műve, a Boldogságkeresők ősbemutatója. A nívóemelést célzó erőfeszítések fő akadálya az a túlfeszí- tettség, amely az előadások és bemutatók számában jelentkezik. Kevesebb, sokkal több lenne! Nyilvánvaló, hogy ezen múlik a színészállomány csökkenése, következményként pedig, minőségének feljavulása is. A színháznál is jelentkezik a fluktuáció veszélye, a méltánytalan bérezés következményeként. Ez a kérdés élő és megoldásra váró feladat valamennyi vidéki színháznál. Fokozottabban sújtja a Déryné Színház művészeit, akik örökös utazásuk miatt a rádió, tévé, szinkron, film adta mellék- kereset lehetőségeiről lemondani kényszerülnek. Hiába nevel a színház stúdiója utánpótlást. Első, sike‘- resebb bemutatkozásuk után máris az elszerződés gondolatával foglalkoznak, még akkor is, ha azonos gázsiajánlatot kapnak valamelyik kőszínháztól. Kevesebb pénzért is inkább a stabil életformát választják az egészségre is ártalmas, az időjárás viszontagságait is szenvedő vándorélet helyett. S ez csupán néhány kiragadott példa. A vidéki színházaknál bevezetett „körzetesítés”, a szomszéd városokba való és hetekre szóló áttelepülés, egyben a tájolás alól való részbeni mentesítésüket is jelenti, A kisebb játszási helyek színház nélkül maradtak, s e?ek ellátása is a Déryné Színházra hárul. Ezzel, a színház tájolási kötelezettsége az egész országra tágult, Az igények elől nem lehet kitérni- Maradtak, sőt szaporodtak a nívós előadásra alkalmas kisebb színpadok. Az a törekvés is kátyúba jutott, hogy az elfogadható körülményeket biztosító nagyobb községekben úgynevezett központosított előadásokat tartsanak, s annak közönségét a környékről verbuválják. A helyi színházi autóbuszok üzemeltetése a gépkocsivezetők létszámhiánya és túlterheltsége, az autóbuszpark amúgyis túlzott igénybevétele miatt megoldhatatlan. Ezen túl, a közönség is viszolyog a különkölt- ségtől és az utazással járó fáradalmaktól. Az előadások további csökkentéséről tehát nem lehet szó, A nívóemelés szándékát más úton kell valóra váltani. Az eredmények és gondok után szólni kell a reményekről is. A színház augusztus 19-én — valamennyi színház között elsőként —: indította 22. évadját. Kilenc szervező- titkár hónapokkal előbb kézhez kapta a műsortervet és az egész országot felölelő munkaterületen gondoskodtak az előadások elhelyezéséről. Valamennyi előadás, évad végéig, gazdára talált. A felvásárolt bérletek száma 60—-70 ezer között mozog. A férőhelyek kétéiar- madára tehát nines már gond. Marad a helyszíni előadásra váró egyharmad. Az a kritikus mennyiség, amely a közönség érdeklődését, vagy tartózkodását híven tükrözi. Egyben a helyi szervezés minőségi mutatója. A színház az eddiginél is nagyobb segítséget nyújt. A játszási helyeket nagyobb tételekben látja el tájékoztató anyaggal; műsorfüzettel, plakáttal, röplappal, stb. A művelődési otthonok igazgatóitól azt remélt, hogy az előadások szervezését társadalmi üggyé szélesítik. Az elszürkült rutinmunka helyett, színes és változatos eszközökkel megnyerik a közönség érdeklődését. Az induló évad első felének külön ünnepi jelentőséget ad Déryné Széppataki Róza — a színház névadója — halálának 100. évfordulója. A kegyeletes megemlékezésre a LiUomfi előadássorozata nyújt stílusos alkalmat. A klasszikus vígjátékhoz Gyárfás Miklós írt kitűnő előjátékot, s ebben eleveníti fel Déryné életének egyik érdekes szakaszát. Aligha akad ennél aktuálisabb „háziünnep”, hiszen a színház Déryné útját járja! Igaz — gyertyafény helyett sok száz voltos reflektorokkal, rázós ekhóssze- kér helyet modern Ikaru- szokkal. A cél azonban ma is ugyanaz! Dóczy Ferenc Csák Gyula: Önfejűek Idősebb Zelenák Béla postatisztviselő hanyatt dőlve olvasott a fotelban. A szétnyitott újságlap egész fejét eltakarta. Mellette — kis kerek asztalkán — tea gőzölgőit és ajándékba kapott holland szivar illatos- kodott. Ez a vacsora utáni teázás volt — úgyszólván — legkedvesebb élvezete. Apjától öröklött szokás volt ez is, mint annyi más apró gesztus, amelyek mostanában kezdtek előtünedezni. Csak ezeket örökölte. Földjük is volt szépecskén — háromszáz hóid Biharban — meg telkük a Balaton mellett, de minden elúszott még negyvenöt előtt. Szokások maradtak és a posta. Apját is ott nyugdíjazták. Felesége csipkét horgolt — egész nap ezt csinálja, anélkül, hogy egy fillér haszon lenne belőle! — a fiú pedig mellette kuporgott egy zsámolyon és nézte. Nem a horgolást figyelte, hanem anyja arcát leste. Néha. amikor összeakadt a szemük, riadtan, kérdőn figyelt rá Az anyja nagyokat sóhajtott, időnként férje felé pillantott, de az teljesen eltemetkezett az újságban. T- Szóljon már. mama! ~- suttogta a kamasz. Imára kulcsolt l ezeit az áliához emelte. Anyja ismét sóhajtott és gyorsabban kezdte mozgatni a horgolótűt. — Béla! Kellene ötven forint a gyereknek. Be kell fizetni az érettségi ban- kettra... Hallod? Figyelj rám az isten áldjon meg, hát hozzád beszélek! A férfi leeresztette az Újságot és szemüvege fölött nézett feleségére. — Mit mondtál kérlek?! — Adj Zolinak ötven forintot. Be kell fizetni a bankettre. — Miért kell olyan lármát csapni? Azonnal rohan vele? Hozd ide a kabátomat! A hosszú, sápadt képű fiú kiemelte a szekrényből a kabátot, s alázatos ábrázat- tal apjához vitte. — Fene nagy bankettet csapnak az urak — dör- mögte idősebb Zelenák, miközben előnyálazta tárcájából az ötvenest. — Egyszer van az életben, papa — motyogott a fiú. — Na. persze, persze. — Ismét az újságba bújt. A gyerek elvette a pénzt, de továbbra is ott állt a kabáttal, kissé előrehajolva, szolgálatkészen. mint próbákon a szabó. Anyjára tekintett és elvörösödve megszólalt. — És... kellene húsz forint. tudniillik... fé..> fényképezés is lesz. Apja kissé bosszús képet vágott, de szó nélkül kinyitotta a bőrtárcát és elővette a húszast. — Meg szmoking... — nyögte a fiú. Olyan halkan mondta, hogy apja nem értette. Legalább is úgy tett, mintha nem értené. — Leszel szíves a cipőmet — mondta és szivarjáért nyúlt. Közben az újságba temetkezett, s tévedésből a teába dugta az ujját. A gyerek sietve visszaakasztotta a kabátot, azután apja elé térdelt és fűzni kezdte a cipőjét. Ez is minden este ismétlődő szertartás volt, sajátságos ata- vizmus, egyik megnyilvánulása idősebb Éelenák rabszolgatartó hajlamának. Ifjabb Zelenák remegő ujjakkal bogozgatta a fűzőt és sírhatnékja volt. Ezt elpasszolták. Hagyni kellett volna a fényképezést, meg a bankettet a csudába — és a szmokinggal kezdeni. így most már nem lesz belőle semmi. Pedig akkor ő... Anyja az ölébe ejtette mindkét kezét, s kissé bizonytalan hangon megszólalt. — Mi a véleményed Béla! Csináltatni kellene Zolinak egy szmokingot. Béla! Ejnye, hát tedd már le azt a nyomorult újságot! Az apa előbújt az újság mögül. Homlokára tolta aranykeretű szemüvegét és csámcsintgatva szürcsölte a teát. — Figyellek szivem. — Látom. Azt mondtam: csináltassunk Zolinak szmokingot. Úgy is kell neki egy ruha. Már mindet kinőtte. Az apa gonoszul mosolygott: — Szmó-ó-king? Azt mondod: szmoking? A fiú akkora buzgalommal fűzte a cipőt, mint még soha. Szíve-lelke benne volt a mozdulatban, ahogy ügyesen, puhán, apja lábára csúsztatta a papucsot. — Igen, papa, mindenki,,, abban lesz... Hát te majd nem leszel. — De mért, papa. igazán,,. — Azt mondtam: nem leszel. A gyerek kappanhangja sírósan remegett. — Igazán nem tudom... Apa is szmokingban érettségizett. — Az akkor volt. De esküvőre már kölcsönzőből vettem a zsakettet. — Ez igaz volt, minden életrajzba be is írta, hogy kölcsönkért ruhában esküdött. — Máskülönben pedig az én apám nem kistisztviselő-fizetésből tartotta el a családját. — Tehetek én róla, hogy apa nem vitte többre? Akarata ellenére szaladt ki a száján, A férfi tágra- meredt szemekkel bámult egy darabig, mintha távoli zajra figyelne, azután felugrott és kékreváltan rikácsolta. — Mars ki! Azonnal takarodj ! Fél cipője még a lábán volt és sántikálva rohanászni kezdett. Felesége felállt,, s ijedten figyelt. — Azt mondtam: kolródj! — toppantott a férfi. — Tűnj a fészkes fenébe, mert.,, — Béla! Hogy beszélsz a gyerekkel? — Ne taníts! őt oktasd! Ezt kellene, ezt kellett volna megtanítanod, hogy azt a parányit, amit még manapság el lehet várni, azt a minimális tiszteletet megadja az apjának, aki nemez... nemezette és vesztére felnevelte 1 Annyira felindult és olyan gyorsan beszélt, hogy nemzette helyett azt mondta: nemezette. A gyerek őszintén meg volt szeppenve, de ettől a szóbotlástól majdnem elröhintette magát. Visszafolytotta nevetési ingerét, s kicsikét hátralépve, erősödő elszánással nézett feldühödött apjára. A szmokingnak már úgy is lőttek, most legalább odamondogat kevéssé. — Tőlem nem minimális tiszteletet, hanem maximális szolgai alázatot követel apa. Ha elmondanám valahol, hogy tizennyolc éves koromban is én fűzöm a cipőjét, körülröhögnének. Apa úgy zsarnokoskodik a családja felett, hogy... — Kuss! — Igenis, zsarnokoskodik! És anyának is mindig alázkodnia kell a konyhapénzért... és... és apa egy vén reakciós! összebeszélt mindent, ami hirtelen a szájára jött, s közben az villant az eszébe, hogy úgysem tud az apja nagyot ütni. Csalódott, mert akkora pofont kapott, hogy nekiesett az ajtónak. Gyorsan feltépté, kiugrott az előszo- baajtón is, és pergő léptekkel iszkolt le a lépcsőn. Az előszobaajtó úgy bevágódott, hogy zengett tőle a lépcsőház. A kapuban pillanatra megállt és figyelte: nem rohan-e utána az apja, de csak saját lélegzését hallotta. Borús, viharos volt az idő; rövidesen esni kezdett. Ingujjban szaladt le, s a májusi zápor megborzongatta. Elégtétellel gondolt a végzetes tüdőgyulladásra, amit majd most szerez, s a koporsója felett aztán mea- kulpázhat az apja. Szándékosan a járda szélén ment, hogy alaposan megázhasson. Felrémlett előtte a vizsgák napja is, amikor szmokingos diákok és tanárok összesúgnak a háta mögött, hogy ez az a zseni, aki kopott ruhában jött, mert kegyetlen apja direkt megtagadta tőle a szmokingot. Jó ideig gyalogolt, de aztán annyira fázni kezdett, hogy visszaindult. Ablakukban még mindig világosságot látott. „Lesz ami lesz” T- gondolta és felment. Anyja nyitott ajtót, * azonnal sírósan körültapogatta és a fürdőszobába tuszkolta. Dörzsölgette, majd fürdőköpenybe bugyolálta. — Egyformán önfejűek vagytok. Jaj nekem! — sóhajtott. — Eredj, kérj bocsánatot. Na, eredj szépen,.. A fiú először tiltakozásfélét dünnyögött, de aztán arra gondolt, hogy érettségi után úgy is elköltözik otthonról, addig meg: egye fene... Apja az ablaknál állt, háttal az ajtónak. Ahogy a fiú belépett, kicsit megrezzent, de nem mozdult. — Apa... bocsánatot kérek. .. — Megkapod a pénzt a ruhára... Nyáron dolgozni mész, s majd visszafizeted. És nem kell többé a cipőmet fűznöd... Továbbra sem nézett hátra. Úgy állt az ablaknál, mint Napóleon — Szent Ilona szigetén. A Déryné Színház 22. évadja előtt „Műemlékek, régi házak“ Kiállítás a Báthori István Múzeumban
