Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-15 / 191. szám
S. oldal 1972. augusztus 15A NAP HÍREI Szabolcsi fiatalok Vietnamért A KISZ Központi Bizottsága újabb felhívására válaszként. augusztus 12-én, szombaton gyűlést tartottak a sóstói KISZ-tábor jelenlegi lakói. 300 aláírással levelet küldtek a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének, amelyben szolidaritásukról biztosították a szabadságáért küzdő népet. Vasárnap , az építőtáborokba utazó szabolcsi fiatalok a nyíregyházi MÁV-ál- lomáson tartottak szolidaritási- röpgyűlést, ahol felolvasták az építőtáborok bizottságának felhívását is. Hétfőn délután a Nyíregyházi Gumigyár fiataljai gyűltek össze együttérzésük demonstrálására. Tiltakozó táviratot juttattak el az Egyesült Államok budapesti nagy- követségének és határoztak újabb vietnami műszakok megtartásáról. Az augusztus 19-én és 26-án sorra kerülő műszakok bérét a közös alapra fizetik be. amelyből — a magyar fiatalok felajánlásaként — Vietnamban egy 1000 személyes szakmunkásképző intézet épül. DÓZSA-SZOBOR ILKEN. A termelőszövetkezet megbízására Huszár István, Ra- kamazon élő képzőművész Dózsa-mellszobrot készített Ilk községnek. A közös gazdaság névadójának emlékművét a tsz központja előtt állítják fel. Az ünnepélyes szoboravatásra augusztus 19- én kerül sor, az alkotmánynapi ünnepségek keretében. Ezután a közös gazdaság ebéden látja vendégül a tagságot — a falu egész lakosságát. ÜJ TELEFONKÖNYVEK. A távbeszélő igazgatóság te- lefonkönyv-szerkesztősége tavaly megkezdte a vidéki előfizetői névsorok összeállítását. Az eddigi 19 füzet helyett most hat kötetben adják ki a teljes vidéki névsort. A vidéki telefonkönyvek teljesen új szerkezeti megoldásban jelennek meg. A debreceni postaigazgatósághoz tartozó előfizetők (Szabolcs megye is az igazgatósághoz tartozik) telefonkönyve szeptember végén kerül ki a nyomdából. ORSZÁGJÁRÁS EGY HÉTIG. Augusztus 13-án egyhetes országjáró kirándulásra utazott a MEZŐGÉP Vállalat 30 fiatal dolgozója. Ütiprog- ramjukban Sopron—Kőszeg —Győr megtekintése, hely- történeti nevezetességeinek és műemlékeinek megismerése szerepel. A költségek egy részét a vállalat téríti, másik részét a vállalati KISZ- alapszervezetek fedezik a kommunista szombatokon keresett, KISZ-alapra gyűlt pénzből. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telelőn: 16-70. 16-71. 30-03. Telexszám: megyében 344. megyén kívül: 73 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 80-00. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszt) a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest. V. kerület. József Nádor tér 1 sz.) közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza ÜJ BÉLYEG. Székesfehérvár alapításának 1000 éves évfordulója alkalmából hét darabból álló bélyegsorozatot jelentet meg augusztus 20-án a posta. A bélyegsorozat ritka csemegének ígérkezik a bélyeggyűjtők körében. Ugyancsak ebben az időben adja ki a Magyar Posta az „Aranybulla” kihirdetésének 750. évfordulójáról megemlékező blokkot is. nyírségi nyomda Dózsa Gvörgy u. 5. Felelős vezető; Holéczi István KORSZERŰBB TECHNOLÓGIÁVAL. A Nyíregyházi Textilruházati Vállalat késztermékgyártó üzemében is bevezetik a korszerű, úgynevezett ragasztásos eljárást a női kabátok, kosztümök készítéséhez, a fazonkialakításnál. Ehhez most vásároltak meg egy — pillanatnyilag a legmodernebbnek tartott, nagy termelékenységű — ragasztó-vasalóprés gépet. GYŐZÖTT A KAVKAZ. A Balkányi Állami Gazdaság az idén az ismert Bezosztája búzafajta mellett — kísérletképpen — Kavkáz és Auróra nevű szovjet búzafajtákat is termesztett. Azonos talajviszonyok között a legmagasabb átlagtermést — holdanként 27 mázsát — a Kavkáz hozta. Ezért a gazdaság őszszel ezt az új búzafajtát nagyobb területen veti el. JUTALOMKIRANDULÁS — NÖTAGOKNAK. A milo- tai Űj Élet Termelőszövetkezet vezetősége a nőtagok jó munkájának elismeréseként M iskolc-Tapolca—Eger— Hortobágy útvonalon kétnapos kirándulást szervezett részükre. PÁRATLAN ÉRTÉKŰ középkori fegyver, úgynevezett számszeríj birtokába jutott vásárlás útján a miskolci Hermann Ottó Múzeum. A hetven centiméter hosszúságú és fél méter húrtávolságú, csontberakásos fegyver a rávésett évszám szerint 1563- ban készült. A húrt tartó káva faanyagából arra következtetnek, hogy egykori tulajdonosa azt nem harci fegyverként, hanem vadászatra használta. A hazai fegyvergyűjteményekben ilyen díszes, ép állapotban maradt, s valószínűleg Németországból, vagy Ausztriából hozzánk került korabeli számszeríjat nem őriznek. Alkotmánynapi program a rádióban és a televízióban Változatos, színes program várja azokat, akik augusztus 20-át a rádió, illetve a televízió mellett töltik. A rádióban 10,03-kor a Kossuth adón ünnepi szivárvány kerül a hallgatók elé. Lírai önarckép címmel Juhász Ferenc beszél önmagáról. Délután az ezeréves Székesfehérvárt köszöntik helyszíni közvetítésben. Az alkotmánynapi krónika, amely 18 órakor jelentkezik a Kossuth adón, ezúttal az ünneplő országot mutatja be. < A Petőfi adón részleteket adnak az V.'debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusfesztivál programjából. Délután 15,03-kor a Rádiószínház múzeuma jelentkezik Sós György Karácsonyi történet című játékával. A televízióban 9 órakor a Röpülj páva-körök találkozó, ja második részét, 20 órakor a harmadik részét közvetítik. Délelőtt tíz órakor a kamerák segítségével a nézők jelen lehetnek a budapesti Kossuth Lajos téren zajló tisztavatáson, majd pedig a vízi- és légiparádén. Fénylő búzaföldek között címmel 18,50-kor versműsor hangzik el neves színészek előadásában. A Madách Színház nagy sikerű víg játéka, a „Kaviár és lencse” 20,40-től szerepel a képernyőn. ÉRTESÍTÉS. A Vasutasok Szakszervezete Nyíregyháza nyugdíjas csoportja augusztus 18-án déli 12 órakor taggyűlést tart SÓSTÓGYÓGYFÜRDŐ, Krúdy-szálló éttermében, kirándulással, meg- vendégeléssel. Indulás: Nyíregyháza állomás Petőfi téri kisvasúti felszállóhelyről a fél tizenkét órakor induló kisvo- nattal. Űtijegy biztosítva. A vezetőség. Fekete krónika Solton a nagy majori Érc-csatornában Baglyas József 13 éves tanuló, solti lakos vesztette életét fürdés közben. Balmazújváros határában a Keleti-főcsatornában lelte halálát fürdés közben Tóth László 19 éves betanított munkás, debreceni lakos. A szerencsétlenül járt ember holttestét még nem találták meg. Min^szent községnél Lukács István 46 éves révész, tiltott helyen a Tiszában fürdött, és vízbe fulladt. Holttestét keresik. Makó belterületén egy vasút- közút kereszteződésében Kovács Imre 24 éves gépszerelő, makói lakos motorkerékpárjával a lezárt sorompónak ütközött, majd a sínekre esett, ahol egy személyvonat halálra gázolta. Püspökladány belterületén Rácz Lajos 21 éves segédmunkás, püspökladányi lakos motorkerékpárral egy útkanyarban a fának ütközött és a helyszínen meghalt. Rácz halálát ittas, gyakorlatlan vezetés okozta. PROGRAM A POSTA AUGUSZTUS 14—18 KÖZÖTT országos telefonszámlálást tart. Az adatfelvétel idején azt figyelik, hogy az országos hálózatban milyen irányokban, mekkora forgalmat bonyolítanak le, egy-egy vonalat mennyire használnak ki var az mennyire zsúfolt. Az idén — miután bővült az automata hálózat — külön figyelik a távhívó forgalmat, ezenbelül is azt, hogy a nap különböző szakában mennyi hívást, beszélgetést bonyolítanak le a távhívó szolgálatba b<A kapcsolt előfizetők egymás között. Az ötnapos adatfelvétel a posta hagyományos augusztusi forgalomszámlálása, amelynek alapján meghatározzák az interúrbán, s most már a távhívó hálózat fejlesztésének feladatait, a közönség jobb kiszolgálásával kapcsolatos tennivalókat. HALÁLOS BALESET. Augusztus 13-án, vasárnap a Csaroda patak töltésén vezette pótkocsis traktorát Halmi Imre, a lónyai Béke Tsz traktorosa. Eddig még ismeretlen okok miatt a jármű felborult, és maga alá temette a 23 éves Halmi Imrét, aki a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek feltárására vizsgálat indult. AZ IFJÚKORI BŰNÖZÉSRŐL rendeznek előadást augusztus 17-én, csütörtökön 14 órától a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet Der- kovits utcai üzemében, szövetkezet és a városi tanács ifjúságvédelmi állandó bizottsága szervezésében. Előadók: dr. Haraszti Béla, a fiatalkorúak ügyésze és dr. Kiss László járásbíró. 1972. augusztus 13, kedd MARIA NAPJA A Nap kél: 4 óra 39 perekor, nyugszik: 18 óra 50 perckor. A Hold kél: 11 óra 37 perckor, nyugszik: 20 óra 58 perckor. Százharminc évvel ezelőtt, 1542. augusztus 15-én született Csep- reghy Ferenc lró. Mint asztalossegéd, szenvedélyesen vett részt a műkedvelő színi- előadásokban, majd korán kezdett maga is jeleneteket, egész estét betöltő színdarabokat írni műkedvelő társai részére. Mielőtt asztalosműhelyét megnyitotta volna, néhány évig Bécsben dolgozott, és ott írta Magyar Fiúk Bécsben című vígjátékét (1863). amelyet hazajövetele után átnyújtott a Nemzeti Színháznak. Darabját elfogadták, a bemutatót siker követte. Néhány évig jól menő asztalosüzeme volt, de közben Igyekezett elmélyedni a dramaturgiai Ismeretekben is és szorgalmasan művelte magát. Tüdőbetegsége miatt 1872-ben felhagyott az Iparosmunkával, s a hátralévő nyolc esztendőben a kor egyik legnépszerűbb színpadi szerzője lett. 1675-ben mutatták be a Népszínházban A vízözön című vígjátékát, amely egyszerre volt persziflázsa a bibliai történetnek és paródiája a népszínmű műfajának. Harmincnyolc évesen halt meg. Tehetséges író volt, aki szerencsésebb körülmények közt kifejleszthette volna eredeti szellemét, s jelentősebb művészként élhetett volna. így csak bravúros és sikeres szerző lett. (Sárga csikó, Piros bugyellárls stb.) Tovább tart a meleg idő Várható időjárás ma estig: napos. száraz, meleg idő. Gyenge, napközben megélénkülő keleti, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 29—34 fok között Távolabbi kilátások péntek reggelig: eleinte száraz, napos, igen meleg idő, majd nyugat felől megnövekvő felhőzettel, záporok, zivatarok, egy-két helyen jégeső. A nagy meleg főként nyugaton mérséklődik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 15—20 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte 29—34, később 24—30 fok között. Jelentősebb mennyiségű (legalább 5 mm) cső az ország területének 80 százalékán várható, főként az időszak második felében. Kossuth rádió 8,18: A Fáy-együttes játszik.— 8,35: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. — 9,10; Gounod: Faust, ötfelvonásos opera. — U,42: Indiai hangszeres muzsika. — 12,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,35: Melódiakoktél. — 13,44: Törvénykönyv. Élő alkotmány. — 13.59: Uj felvételeinkből. —14,06: Klasszikusok magnószalagon: A három testőr. Alexandre Dumas regénye rádióra alkalmazva. — 15,10: Éneklő ifjúság. — 15,21: Ja- rácek: Szimfonietta. — 15,45: Öza. Részletek Andrej Voznye- szenszkij poémájából. — 15,59: Hallgatóink figyelmébe! — 16.00; A világgazdaság hírei. — 16,05: Dalok. — 16.34: Kovács Andor gitározik. — 16,49: A magyar nép- költészet hete. — 17,05: Sándor Judit és Palcsó Sándor népdalokat énekel, ifj. Balogh László cimbalmozik. — 17,30: Krónikások a testvérbrigádokról a Május 1. Ruhagyárban. — 18,00: Könnyűzenei híradó (ism.: csütörtök P 12,03). — 18,30: A Szabó család (ism.: holnap K. 11,30). — 19,25: Egy rádiós naplójából. — 20,23: Kórusok és népi zenekarok műsorából.— 21,05: Kozmosz. Tudományos magazin. — 21,30: Félóra sanzon. — 22,30: Szimfonikus zene. — 23,30: Mikes Éva énekel, Dobsa Sándor együttese játszik — 0,10: Toronyzene. Petőfi rádió 8.05: Világhírű karmesterek felvételeiből. — 9,03: Verbunkosok, népdalok. — 9.52: Könyvek, tajak, emberek. — 10,05: Zenés műsor üdülőknek. — 12,03: Kamarazene. — 13,03: Igor* herceg. Részletek Borodin operájából. — 14,00: Randevú kettőtől hatig... — A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18,10: Pedagógusok közt Angliában. G. Timár György útijegyzete. — 18,25: Walter Gieseking Bach- felvételeiből — VII. rész. — 19,04: Julie Andrews énekel. — 19.25: Operahatosok. — 19,54: Jó estét, gyerekek! — 20,27: Uj könyvek (ism.) — 20,30: Kapcsoljuk a salzburgi festspielhaust. — Kb. 21,30: Gondolatok filmekről. Bán Róbert jegyzete. — Kb. 21,45: A hangversenyközvetítés folytatása, — Kb. 22,30: Nóták. Nyíregyházi rádió ipni'-mpé. a nap krónikája.— A Bid-Beat szextett játszik. — j-^cSLeigetes szabolcsi képviselőkkel. — Lehár: A mosoly országa. Televízió 17,33: Hírek. — 17,40: Műemlékvédelem (ism.) — 18,15: Tallin ’72. Riportfilm a dal és tánc ünnepéről, — 18.50: India szabadságra ébred. Dokumentumfilm. — 19,15: Esti mese. — 19.30: Tv-hír- adó. — 20,00: A filatelista halála. Szovjet film. — 21.15: Pogány. III. rész: Hogyan élünk? — 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,15: Sakk-matt. Beszámoló a világ- bajnoki döntőről. Bratislavai tv 17,10: Hírek. — 17,15: Aranykamera és NDK-beli vendégei. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Publicisztikai film a hazatértekről. — 20,00: Irány a SZISZ-kongresszus. — 20,10: Ewa doktor. Lengyel tv-sorozat befejező része. — 20.50: Párbaj az emlékezettel. Vetélkedősorozat. — 21,25: Autósok-motorosok. — 21,45: Tv-híradó. 2. MŰSOR; 19.45: Tv-híradó. — 20,00; Úszó városok. Lengyel kikötő. 21,00: Nyelvészeti vetélkedő. — 21,35; Tv-híradó. Román tv 16,30: Francia nyelvtanfolyam. — 17.00: Északi csillag. — 17.30: Hazafias dalok. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,00: Tv-dokumentumfilm: Az órák titka. — 19.20: Szlnházcst: A hazug. — 21,30: Huszonnégy, óra. Moziműsoi r KRCDY MOZI! / A PAP FELESÉGE Olasz film E. k.iifél 4, háromnegyed,'6 és 8 órakor. : KERTMOZI t ' s A SIRÁLY ÉJSZAKÁJA Japán film E. k. este 8 órakor. BÉKE MOZI: SZENZACIOVADASZOK Olasz film E. k.: 4, 6 ég 8 órakor. r GORKIJ MOZI; ) DÉRYNÉ ä Magyar film E. k.: 4, 6 és I órakor. 1 MÓRICZ ZS. MOZI: : MODESTY BLAISE Angol film i E. k.: fél 6 és fél 6 órakor. ! KISVARDAJ MOZI: HELLO, DOLLY 1—IL (Dupla helyárral!) mátészalkai MOZI: , szent Péter esernyője A TÉVÉBEN LÁTTUK: Figaro házassága Túra belterületén Bélész József 27 éves asztalos, galgahévizi lakos motorkerékpárjával áttért az úttest bal oldalára, és ott összeütközött a vele szemben motor- kerékpárján szabályosan közlekedő Pintér János lakatossal. _A baleset következtében Bélész József a helyszínen meghalt. Siófok belterületén Rincz István 26 éves lakatos, alsózsolcai lakos gépkocsijával áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, és összeütközött a vele szembejövő Vadas Ferenc 22 éves siófoki lakossal, aki a siófoki DÉDASZ Vállalat személygépkocsiját vezette. Rincz személygépkocsija kigyulladt, és felesége olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás után meghalt. Rincz István, valamint 5 éves Péter nevű fia súlyos, életveszélyes, 12 éves István nevű gyermeke súlyos, nem életveszélyes égési sérüléseket szenvedett. „A színház olyan óriás, mely halálra sebez mindenkit, akire lesújt — tartotta Beaumarchais, a francia vígjáték megújítója, aki darabjaival a nagy polgári forradalom egyik szellemi előkészítője is volt, bár ő maga nem tartozott a radikális forradalmárok közé. Nevét a Sevillai borbély és a Figaro házassága őrizte meg az utókor számára, és tette halhatatlanná. Csaknem kétszáz évesek ezek a vígjátékok, de még ma is ható friss, életteli szellem árad belőlük. Beaumarchais ezekkel sújtott le az arisztokratákra, pellengérre téve léhaságukat, tartalmatlan mivoltukat, üres- fejüségüket. A két remekmű közül az utóbbi, a vasárnap este közvetített Figaro házassága a jobb, erőteljesebb mind formailag. mind tartalmi szempontból. Ugyanis ebben a darabjában már társadalmivá érik az előbbiben csak nemzedékek közti konfliktus, és mert ebben kap új, tartalmasabb vonást Figaro jelleme. Nevezetesen azt, hogy nem csak furfangos, talpraesett, szókimondó, hanem élesebb eszű, tehetségesebb és — ami igen lényeges új benne — embernek is különb, mint gazdája. Ezzel irodalmi elődeinél is gazdagabb ez az ötlettel állandóan teli, nagyszájú népi hős, aki urának éppúgy szolgája és tanácsadója, mint megleckéztető je, aki eszével gyűri le az akadályokat. Beaumarchais fokozatosan bontja ki Figaro jellemvonásait, s nagyon hatásosan a darab végén, a főhős nagy monológjában mutatja meg, indokolja e tulajdonságok kifejlődésének okait. Márton András, a József Attila Színház fiatal művésze, akinek nemrég láthattuk Jobba Gabival közös figyelemreméltó műsorát a televízióban, ezt a találékony, a saját boldogságáért ura ellenében dacoló, harcoló, robbanékony Figarót állította elénk. Valóban lázított az egyenlőtlenség, a kiváltságok ellen, úgy, ahogyan a szerző megírta ezt a figurát. Lendületes nemcsak mozgásban, hanem a beszédben is, sugárzik belőle az önbizalom, azonban néhol talán kevesebb lendület is elég lett volna. A harmadik felvonásbeli nagy monológja viszont igen szépen felépített, egyszerű előadásával megkapó, benne volt a jellem összegezése. Az előadásról még csak annyit, hogy méltó Beau- marchaishoz és a fordító, Illyés Gyula gazdag, szép nyelvéhez. Seregi István TANÁCSTAGOK A KŐ-: ZÖS TEENDŐKRŐL. Bújon most folynak a tanácstagi beszámolók. A község 43 választókerületéből eddig 18 tanácstag tartotta meg beszámolóját.