Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-08 / 159. szám

RíGW/ftX"? * tfónSZ A <3 t. 'ótm önrnuíogaíók 260 milliós beruházás — a Központí Bizottság határozata on Hz ország legkorszerűbb bútorgyárát alapozzák Mátészalkán AZ ÜDÜLŐBEN AZ ELSŐ ÉTKEZÉSNÉL közismert szokás, hogy az asztaltársak bemutatkoznak egymásnak, így tette az a testes, nehéz­kezű férfi is, akivel egy asz­talhoz jutottunk. Nyújtotta a kezét, mondta a nevét, s aztán még azt: „technoló­gus”... Az ismerkedési esten már népesebb volt az asztal, s ott is jött a bemutatkozás. A festett, hullámos hajú fér­fi hosszan a szemembe né­zett, aztán sokat sejtetően mondta: „X. Y. jogtanácsos”«. Hallom, hogy a fiatalember, aki segédmunkásként dolgo­zott az egyik vállalatnál, s eközben leérettségizett, író­asztalt kapott, — az álláig megnövesztette a haját, aranykeretes szemüveget vá­sárolt, azt hordja, pedig tö­kéletesen lát. Teszi mindezt azért, nehogy felismerjék, hogy ő volt az az egykori se­gédmunkás. Folytathatnánk tovább a példálózást, hiszen ezekhez hasonló esetekbe lépten-nyo- mon beleütközünk. Közös is­mertetőjegyük : szereplőik rangkórságban szenvednek, mindenképpen többnek akar­nak látszani, mint amilyenek. ! NEM UJ JELENSÉG EZ, sok helyütt és sokszor leplez­ték már le ezeket a tünete­ket. De minduntalan felüti a fejét, a legváltozatosabb for­mákban mutatja meg arcát. Példálózás helyett sokkal hasznosabb, e lassacskán tár­sadalmi méretet öltő „szo­kás” okait, eredőit kutatni. Visszatérve a hamisítatla­nul munkás külsejű férfira: őt vajon mi inspirálta arra, hogy elhallgassa valódi mun­kakörét, foglalkozását, — frontmester az egyik bányá­ban — s ehelyett csakhogy- nem a technikusi oklevele számát mondta be? Szégyen­né talán, hogy az egyik leg­férfiasabb foglalkozást űzi, s abban is vezető szerepet játszik? Aligha. Restellné ta­lán, hogy ha a fizikai munkát említené, környezete esetleg szegénynek nézné? Ez sem áll meg, hiszen mint front­mester legalább kétszer any- nyit keres, mint egy irodában eldugott technológus. Akkor hát miért tette? Né­hány nap múlva, a Balaton- parti sörözés közben ő maga adta meg a választ: „Jót ve­szekedtem előtte az asszony­nyal, de ő azt mondta, itt mindenki úri ember, hát én is mondjam a technológussá- got, mert akkor én is annak látszom. Pedig fütyülök az egészre.” Aztán arról beszél­gettünk, hogy fütyülni sem lehet az egészre, hiszen az ember közösségben él, társa­dalmi szokások hálózzák be napjait, óráit, szinte minden lépését. Kevesen vannak, akik vállalják a kockázatot és „kilógnak” a sorból. Mi ma­rad tehát? Igazodni a többi­hez, még akkor is, ha ez ké­nyelmetlen? MONDJUK KI MARIS, hogy együttélésünknek ezeket a vadhajtásait — ha észrevét­lenül is — de mi magunk tápláljuk. Akkor például, ami­kor az egyik megyeszékhelyi intézményünkbe a nődolgozók úgy járnak munkába, mintha divatbemutatón lépnének félj akkor, amikor a kispénzű munkatárs végigsírja a ro­konságot, a KST-t, meg a ta­karékpénztár személyi hitel csoportját, hogy el tudjon menni a gebines szomszédjá­val egy osztrák—olasz útra; akkor is, amikor a feleség csak azért cseréli újra a fél éve vásárolt bútort, mert ah­hoz nincsenek forgófotelek, pedig az első emeleten ^ a mérnökék már két év óta azon ülnek... Túllicitálni a másikat — ez az egészségesnek korántsem nevezhető szokás is közis­mert. Néha érthető is ez, bi­zonyos mértékig talán még indokolt is. Aki komoly be­osztása, nagy szakértelme, vagy fáradságos munkája ál­tal nagyobb összeghez jut, az rendezze is be szépen, ké­nyelmesen az életét. Abban nincs semmi kivetnivaló, hogy ha valaki az értelmes kényelemben akar versenyre kelni, és ehhez rendelkezik a szükséges feltételekkel is. A baj ott kezdődik, amikor va­laki erejét meghaladó mó­don akar túltenni másokon, s ehhez válogatás nélkül min­den eszközt felhasznál: hi­valkodik a rangjával, kétes üzletekbe bocsátkozik, vagy a már említett módon eladósít- ja magát, csakhogy a „lát­szat” szép legyen. AZ ILYEN EMBEREKNEK hiába mondanánk azt: amit elértek, ahová eljutottak, az nemcsak az ő érdemük, ab­ban része van mások munká­jának is. Hiszen a hajat nö­vesztett fiatalember, aiki iro­dába került, aligha érettségiz­hetett volna le, ha nálunk nincs lehetőség arra, hogy egy segédmunkás is iskolába jár­hasson. A jogtanácsos sem juthatott volna el a „Nos Rector”-ig, ha nincs arra mód, hogy egy parasztember gyermeke is eljusson az egye­temig. Ma már sok minden természetes. Ez nem is baj, hiszen több mint két és fél évtizede élünk emberibben, vagyunk a magunk gazdái. Akkor hát, hol vannak a gyö­kerek? Van aki úgy véli: a könnyebb élet, a jobb mód velejárója ez a jelenség. Aligha. Ha vannak is, akik érdemtelenül jutnak az anya­gi javak bőségéhez, azért tár­sadalmunkban a többségnek meg kell dolgoznia, sokszor keményen kell küzdenie a jó fizetésért, a gazdagodásért. És vannak még szegényeb­bek is, akik nem csakhogy a „látszatot” nem tudják ját­szani. Több munkáscsalád­ban sír még a nagylány egy maxiszoknyáért és bosszan­kodik szombat este, hogy nincs egy tisztességes nylon- harisnyája, amiben elmehet­ne táncolni. Ezek az emberek nem akartak és nem akarnak többnek látszani, mint ami­lyenek, ők önmagukat adják szorgalmukkal és szókimon­dásukkal, őszinteségükkel. Hogyan leplezzük le tehát az önműtogatókat? Mindenek­előtt a munkahelyen, a baráti körben lehet ez ellen a leg­hatásosabban fellépni. Van­nak, akik fittyet hánynak a megszégyenítésre, mert gát­lástalanok. De vannak, akik csak „úsznak az árral”, csak „lépést akarnak tartani": ők odafigyelnek egy-egy árnyalt megjegyzésre is. Őket meg­állítani nemcsak nemes cse­lekedet és nemcsak magán­érdek. SOKSZOR BESZÉLÜNK ARRÓL, hogy a szocialista brigádok az együttélés for­málásának legfőbb műhelyei. A legkevesebbszer találko­zunk azonban olyan példával, hogy éppen a szocialista brigád nevelte volna valamelyik tag­ját, vagy a környezetében élő dolgozót arra: ne akarjon mindig oktalanul túlszárnyal­ni másokat. A vállalásokban százalékok vannak, meg kö­zös színházlátogatás, szalon­nasütés a Tisza-parton, eset­leg társadalmi munka ház­építésnél, — de az ilyen jel­legű emberi kapcsolatokról ritkán szól a krónika. Pedig a mozgalom megújhodása egye­bek között ezt is feltételezi. Angyal Sándor — Madzagos gép ez, tele van dróttal, minden biztosí­tékkal működik — int egy villamos mozdonyra Szabó Miklós. Tiszta egyenruhában, nyakkendőben várakozik a nyíregyházi fűtőházban. Gépre vár — mondják. Mert a mai mozdonyvezető­nek nincs „saját” gépe, ahogyan régen, a gőzmozdo­nyok korában volt. Beérke­zik egy szerelvény Miskolc­ról, vagy Debrecen felől, a mozdonyvezetőnek letelt a szolgálati ideje, akkor lecse­rélik, más kerül a helyébe. 1939-ben kezdte a vasút­nál, ugyanebben a fűtőház­ban. Akkor még valóban fűtőház volt az igazi neve, ma már a modern kornak megfelelően vontatási fő­nökség. Nem véletlenül, hi­szen három évtizede még egy-egy Diesel-mozdony is „A negyedik ötéves terv kijelölte azokat a területe­ket, ahol a technika meg­újítása a kővetkező évek­ben napirendre kerül. Eze­ken a területeken az ÚJ technikának megfelelő szer­vezési követelmények ér­vényesítését kell biztosíta­ni.” (Az MSZMP KB 1971. december elsejei határo­zatából.) Az ország legkorszerűbb bútorgyárának az alapozá­sát kezdték meg Mátészal­kán. Űj, jelentős létesít­ménnyel lesz gazdagabb Sza- bolcs-Szatmár. Szatmár köz­pontja, Mátészalka ipartele­pén, a MOM-üzem szomszéd­ságában épül meg a bútor­gyár 260 milliós beruházásból. Az építtető, a Szatmárvidé- ki Faipart Vállalat, mely­nek vezetői gondos, több éves előkészítő munka után ju­tottak idáig. Éveníc 18 ezer garnitúra Néhány jellemző adat az épülő új üzemrészről. Olasz gyártmányú gépsorokkal sze­relik fel. Automatizált üzem lesz, melyben évente 18 ezer különböző modern bú­torgarnitúra készül. Meg­épül egy 8500 négyzetméter területű üzemcsarnok lég­kondicionált berendezés­sel. Mellette kétszintes női és férfi fürdő, öltöző és ét­terem 400 személyre. Lesz benne orvosi rendelő teljes felszereléssel. Csatlakozik az új gyárhoz iparvágány, s olyan kiszol­gáló épületsor, amelyekben a különböző műhelyek kap­nak helyet. A tervek szerint a gyárnak 1974. június 30-ra kell elkészülnie. Ekkorra már több mint 600 dolgozót foglalkoztat a Szafmárvidé- ki Faipari Vállalat, melyből 400 az új gyárban dolgozik majd. Ez lesz megyénk egyik legmodernebb gyára. Építésével egyidőben kerül sor a régi, meglévő két bú­torüzem rekonstrukciójára és átalakítására is. Kétség­telen, hogy e két, egy­mással párhuzamo­san „futó” munka jelentős feladatokat ró a vezetésre, hiszen korszerű üzem- és munkaszervezési problémá­kat kell megoldaniok. Ezt szolgálja a rekonstrukció is, mellyel elérik, hogy a vál­lalaton belül szakosítást va­lósítanak meg. E szerint a ritkaságszámba ment, ma pedig a gőzmozdonyok szo­rulnak ki a vasúti közleke­désből. így aztán lassan nem is lesz mit fűteni, a Di­esel- és villamos mozdonyo­kat javítani, karbantartani kell inkább. — Akkor úgy volt, hogy itt. a fűtőházban voltam először 5 évig. Előbb laka­tos, azután másfél évig — amikor gépre kerültem — tanonc, én tüzeltem, aztán csak 1946-ban vizsgáztam le a mozdonyvezetésből. Szabó Miklós mint moz­donyvezető járta végig a vasút fejlődését. A gőzmoz­donyt ő is „kicserélte” Die­selre, 12 évig, 1966-ig járt vele, aztán ősz hajjal, újra beült a „diákpadpa”, hogy a villanymozdonyok kezelé­sével, vezetésével is megis­merkedjen. Azóta engedheti meg magának, hogy tiszta felújított 2 üzemben gyárt­ják majd a kárpitozott bú­torokat, az újban pedig a legmodernebb technika és technológia alapján a mo­dern szekrénysorokat. Tanulmány a munka­szervezésről E célkitűzés megvalósításá­ra már most készül a válla­lat. Szerződést kötöttek a Könnyűipari Szervezési In­tézettel, amely már részben elkészítette azt a tanulmány- tervet, amelynek alapján ki­alakítják a vállalat egész működését, korszerű felépí­tését, üzem- és munkaszer­vezetét. Cél, egy olyan vál­lalati mechanizmus kialakí­tása és érvényesítése, amely a legmagasabb hatékonysá­got biztosítja. Egyik legfontosabb és leg­sürgősebb teendő a modern gépek kezeléséhez biztosíta­ni a megfelelő szakmunkás- gárdát. Jelenleg 100 olyan ipari tanulójuk van, akik a gyár indulásának idejére megfelelő szakképzettséget szereznek. Ezeknek a gya­korlati képzésük a vállalat­nál történik. Ezek mellett gondoskodnak arról is, hogy a jelenlegi szakmunkások megfelelő továbbképzés­egyenruhában, nyakkendő­ben járjon dolgozni, hogy a szolgálat végén ugyanolyan tisztán menjen haza, mint ahogy elindult. A „madzagos gép”, ahogy a villanymozdonyról szólt tréfásan, más munkatempót, más munkastílust követel. — A gőzösnél maga tar­totta rendben az ember a gépét. Ügy kellett, hogy ar­ra gondoljon, holnap is az­zal keresi a kenyerét. A vil­lanymozdonynál meg a sze­relők végeznek mindent. Ha valami baj van útközben, akkor csak annyit tehetünk, amit az előírás megenged. Persze, azért úgy igyekszik az ember, hogy akkor is el- juttasa a gépet a végállomá­sig. A mozdonynál más volt, ott meglátszott, hogy ki mennyire ismeri a gépét. Ott bele tudtam adni a tudáso­mat. ben részesüljenek, elsajátít­sák az új technika kezelését, megismerkedjenek a mo­dern technológiával, a gé­pek kezelésével. Most nyolc fiatal fizikai munkás végzi a faipari technikumót. A ne­gyedik ötéves tervben ösz- szesen 23 technikust képez­nek ki, akik az új gyárban dolgoznak majd különböző beosztásokban. Az automatizált gyár ma­gas képzettségű mérnökgár­dát igényel. Biztosításukról már most gondoskodnak. Három fiatal mérnökkel kö­töttek szerződést azok közül, akik most végeznek. Egyi­kük Leningrádban szerez mérnöki képesítést, kettő gépészmérnök. Tervezik 2 közgazdász foglalkoztatását is üzemszervezői munkakör­ben. Az említettek mellett még több egyetemet és fő­iskolát végzett szakemberre számítanak. Előre gondoskodnak a la­kásokról is. A vállalatnak összesen 20 lakást biztosít a tanács szerződés alapján. Ebből eddig hétre kötöttek szerződést, kettő már elké­szült, s be is költözött két mérnökcsalád. A szakemberek biztosítá­sáról ösztöndíj alapításával is gondoskodnak. Ez év őszétől már meglesz rá a meg­felelő összeg. Az űj gyár zavartalan termelésének ér­dekében az olasz gyárba A régieknek talán furcsa a mostani vasúti szolgálat. Az egyik, hogy egy mozdonyve­zető egyszerre 18 óránál töb­bet nem lehet szolgálatban, s ennél nem az számít, hogy mennyit ül a mozdonyon, hanem az, hogy mikor kezd­te a szolgálatot. Ezért vált­ják le a nagyobb csomópon­tokon a mozdonyvezetőket, ha már 12—15 órát mentek egyfolytában. Havonta pedig csak 210 órát utaznak, nem úgy, mint korábban, amikor a 280—300 óra sem volt ritka. — És akkor fárad ki az ember az utazással, ha csak mint utas megy, nem akkor, amikor viszi a gépet — mondja. — Sokkal jobban eltelik az idő a gépen, ha mással nem, akkor azzal, hogy állandóan figyelni keli a pályát, a szerelvény moz­gását. — 52 éves. Korát nem ta­gadhatja le, de többnek sem mondhatja magát. Még egy-két évig szeretne utaz­ni. küldenek munkásokat, hogy a gépek, az automaták ke­zelését elsajátítsák. Együtlműküc’csi szerződések S bár még a létesítmény alapozásánál tartanak, már most gondőskodnali a leen­dő gyár alapanyag-ellátásá­nak biztosításáról. Ez is s korszerű üzem- és munka- szervezés egyik feltétele. Hosszabb távú szerződéseket kötnek az alapvető anyagokat biztosító vállala­tokkal. Hasonló tárgyaláso­kat végeznek a termékek értékesítéséről a BÚTOR- ÉRT-tel, s vizsgálják az ex­portálás lehetőségeit is. Ter­vezik a bolthálózat bővíté­sét Nyíregyházán és Máté­szalkán, s a bútoripari egye­sülés keretében Budapesten. íme egy leendő modern új gyár, melynek most kezdő­dik az építése, s máris mennyi üzem- és munkaszer­vezési feladatok megoldását teszi szükségessé. Ahhoz azonban, hogy hatékonyan termeljen, ellássa rendelte-; tését népgazdaságilag, már most gondoskodni kell jövő­jéről. Ezt teszik a Szatmár- vidéki Faipari Vállalatnál. Farkas Kálmán — 53-ön túl viszont már nem szabad. Igazuk van az orvosoknak, hogy az örege­déssel együtt romlik a látás, a hallás, gyengébbek lesz­nek a reflexek. Azért is van nekünk a kedvezményes nyugdíj. Tulajdonképpen csak 25 évi utazás kell. Ezen már én jóval túl vagyok. Meg lehet-e szokni az uta­zást? — Három évig utazó moz­donyfelvigyázó voltam. El­végeztem az oktatótiszti tan­folyamot. De jobban vágy­tam a gépre, visszakértem magam. A mozdonyvezetőre em­berek százainak a biztonsá­ga, milliós értékek vannak bízva egy-egy út során. Szemét a pályán tartja, s amikor a villanymozdony „falja” a kilométereket, egy kicsit talán a régi gyerekre gondol, aki sóvárogva nézte a mozdonyokat, irigyelte azt a kormos, füstös mozdonyveze­tőt, aki ott „trónol” a gőzpa­ripán, s bejárja masinájá­val a világot. Lányi Bolond A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK MÁTÉSZALKAI GYÁRA A SZATMÁRI VÁROS ÜJ IPARNEGYEDÉNEK EGYIK LEGSZEBB LÉTESÍTMÉNYE. (HAMMEL JÖZSEF FELVÉTELE) A mozdonyvezető

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents