Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-06 / 157. szám
a. oldd KOMMENTÁR Mr. Mariam akcióterve Ügy látszik, az amerikai közélethez hozzátartozik a szenzációs leleplezések nem is ritkán ismétlődő sokkhatása. A legújabb anyagot ugyancsak az Egyesült Államok kimagaslóan legtekintélyesebb napilapja, a New York Times tette közzé — valószínűleg megint csak azok segítségével, akik üzletileg és politikailag szemben állnak a szóban forgó hatalmas monopóliummal. Üjra az International Telephone And Telegraph Com- panyról, ismertebb, rövidített nevén az ITT-ről van szó, nemcsak az Egyesült Államok, hanem az egész tőkésvilág egyik legnagyobb mam- mutcégéről, amely számos országot behálóz. Behálóz — mondjuk — és ezt nemcsak pénzügyi, vagy technikai, hanem politikai, sőt hírszerzési vonatkozásban is állíthatjuk. Hogy ez milyen mértékben Igaz, újra kiderül a New York Times legújabb leleplező anyagából, amelyből a lap csak ízelítőt közöl, megjegyezvén, hogy több száz oldalnyi dokumentum áll rendelkezésére. A nyilvánosságra hozott rész kétségtelenül legérdekesebb ténye, hogy bizonyos William Mariam, az ITT-nek az amerikai kormánnyal fenntartott kapcsolatokért felelős alelnöke az elmúlt év októberének első napján szabályos akciótervet juttatott el a Fehér Házba dr. Salvador Allende chilei elnök rendszerének megbuktatására. Volt ebben a tervben minden, a Fehér Ház egy szakértő bizottsága által összehangolt gazdasági háború, felkelés szítása a chilei hadseregben, más nyugati államokkal koordinált diplomáciai nyomás, stb. és mindezt egy amerikai cég kezdeményezi, dolgozza ki, természetesen — ez is kiderül az anyagból — a központi hírszerző hivatallal, a CIA-val együttműködve. . Ha valaki eddig netán nem értette volna, milyen a gyakorlatban az amerikai monopóliumok és a politikai hatalom összefonódása, hogyan jelentkezik ez a sajátos hatalom más országok viszonylatában (az államosításig a chilei telefon- társaság részvényeinek hetven százaléka az ITT kezében volt) — az most köny- nyen megértheti. Mr. Mariam hat hónap alatt kívánta megvalósítani tervét. Jól tudjuk, hogy „művéből” azóta sok minden bekövetkezett, a gazdasági háborútól kezdve a diplomáciai nyomásig és a belső aknamunkáig. A hat hónap már elmúlt és a chilei rendszer mégis él, hat, dolgozik. Változnak az idők: Latin-Amerikában is egyre kevésbé valósulnak meg Mr. Mariam és a hozzá hasonlók tervei. KSÉCT-BfAtSYARŐRSZÍÖI , i... *** ****,%L<' A Pravda a vietnamizálás csődjéről A Pravda szerdai számában hanoi tudósítójának tollából a dél-vietnami hazafiak harci eredményeit kommentálja, amelyeket az elmúlt három hónapban értek el. A kommentátor szerint az elmúlt hónapok eseményei ismét bebizonyították a viet- namizálási politika csődjét. A saigoni rezsimnek minimális amerikai támogatás mellett helyt kellett volna állnia az Egyesült Államok érdekeiért, de ez nem történt meg, a saigoni rendszer teljes kudarcot vallott ebben a „kísérletben”. A cikk a többi között a saigoni alakulatok veszteségeiről is ír. Csaknem 40 zászlóalj és század züllött szét teljesen, számos alakulat állt át a hazafiak oldalára. A lap hanoi tudósítója említést tesz arról, hogy az amerikai imperialisták újabb széles körű légi agressziót indítottak a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Ennek ellenére — húzza alá a Pravda — a VDK népe és hadserege bátran védelmezi hazáját az agresszor támadásaival szemben. Patolicsev Bonnban Kádár János ffogadia Oldrich Svestkát MOSZKVA Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán hivatalos látogatásra Hollandiába utazott. A szovjet külügyminiszter Hollandián kívül Luxemburgba és Belgiumba is ellátogat. VARSÓ Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a lengyel kormány meghívására szerdán háromnapos hivatalos látogatásra Varsóba érkezett. Waldheim eszmecserét folytat a lengyel politikai élet vezetőivel időszerű nemzetközi kérdésekről, Lengyelország és a világ- szervezet kapcsolatáról, s az ENSZ legközelebbi közgyűléséről. Oldrich Svestka, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára és Ludovit Pezlár, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására július 3-tól 5Ag baráti, tapasztalatcsere jellegű látogatást tett hazánkban. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára fogadta Oldrich Svestkát, a 'csehszlovák pártküldöttség vezetőjét. A csehszlovák testvérpárt képviselői megbeszélést folytattak Aczél Györggyel, a Politikai Bizottság tagjával, a KB titkárával, Senke Valériával, a Politikai Bizottság tagjával, a Társadalmi Szemle főszerkesztőjével, dr. Lakos Sándorral, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatójával, dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettessel és dr. Marczali Lászlóval, a Kiadói Főigazgatóság főigazgatójával. A szívélyes, baráti megbeszéléseken a két párt képviselői tájékoztatták egymást a szocializmus építésének tapasztalatairól és széles körű véleménycserét folytattak az MSZMP és a CSKP ideológiai és kulturális tevékenységéről, az agitá- ciós és propagandamunka néhány előtérben álló feladatáról, valamint az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Pullai árpád látogatása a Vili. kerületben Szerdán Bonnba érkezett Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter, a repülőtéren Kari Schiller nyugatnémet gazdaság- és pénzügyminiszter fogadta. Nyikolaj Patolicsev és Kari Schiller szerdán délután Bonnban aláírta a szovjet—nyugatnémet kereskedelmi és gazdasági együttműködés hosszú lejáratú egyezményét. Patolicsev és Schiller a szerdai találkozón vélemény- cserét folytatott a két ország gazdasági kapcsolatainak alakulásáról. Megállapították, hogy e kapcsolatok a szovjet—nyugatnémet szerződés 1970. augusztus 12-én történt aláírása óta lényegesen javultak. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a kereskedelem bővítésén kívül elérkezett az ideje a hosszú távú ipari együttműködés kifejlesztésének is. PÄRIZS Párizsban hivatalosan bejelentették, hogy a lemondott Chaban-Delmas utódjává Pierre Messmert nevezték ki francia miniszterelnökké. Messmer De Gaulle tábornok elnöksége idején ^hosszabb ideig a fegyveres erők miniszteri tisztségét töltötte be A miniszterelnökké kinevezett Pierre Messmer a Chaban-Delmas vezette kormányban a miniszterelnök mellé delegált államminiszteri rangban, a tengerentúli megyékkel és területekkel volt megbízva. Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán látogatást tett a Fővárosi Autótaxi Vállalatnál, a budapesti és kerületi pártbizottság képviselői kíséretében. Horváth Géza, a Fővárosi Autótaxi Vállalat igazgatója és Fuchs József, a vállalat pártbizottságának titkára tájékoztatták vendégeiket a vállalat fejlődéséről, helyzetéről és a soron következő feladatokról. Ezt követően Pullai Árpád beszélgetést folytatott az üzem szocialista brigádvezetőivel és kiváló dolgozóival, majd a délutáni órákban találkozott a VIII. kerület pártaktivistáival, s tájékoztatót tartott a pártélet időszerű kérdéseiről. Változatlan japán politika? Tanaka Kakuei az új miniszterelnök Július 5-én tartották meg a tokiói Hibija park kongresz- szusi termében Japán kormányzó pártjának, a liberális demokrata pártnak 27. rendkívüli országos konvencióját. A konvenció feladata az volt, hogy megválassza Szato Eiszaku pártelnök és miniszterelnök utódát. A konvención a liberális demokrata párt 476 parla- Vraenti képviselője és pre- fektúrái küldötte 282 szavazattal Tanaka Kakuei külkereskedelmi és iparügyi minisztert választotta meg a párt új elnökévé. A második helyezett Fukuda Takeo külügyminiszter 190 szavazatot kapott. Japán gazdasági és üzleti körökben megelégedéssel fogadták Tanaka Kakuei kül-* kereskedelmi és iparügyi miniszter liberális demokrata pártelnökké, illetve miniszterelnökké választását. Külpolitikailag a következőket várják el a Tanaka vezette új kormánytól: 1. Baráti kapcsolatok fenntartása az Egyesült Államokkal; 2. Japán kapcsolatainak normalizálása a Kínai Népköztársasággal. A japán ellenzéki pártok kü- lön-külön nyilatkozatban jelentették be, hogy nem bíznak Tanaka választási ígéreteiben és attól tartanak, hogy lényegében ugyanazt a politikát folytatja majd, mint Szato miniszterelnök. Az adott helyzetben az ellenzéki pártok egyrészt követelik, hogy az új miniszterelnök tegyen programnyilatkozatot a parlament csütörtökön kezdődő rendkívüli ülésszakán, másrészt belátható időn- belül oszlassa fel a parlamentet és írjon ki új választásokat. Ebben az értelemben foglalt állást szerdán a Japán Szocialista Párt, a Komeito, a demokratikus szocialista párt és a Japán Kommunista Párt. Tokióban olyan hírek kaptak lábra, hogy Tanaka Miki Ta- keot választási szövetségesét bízza meg a külügyminiszteri teendőkkel. BASEL A svájci kormány egy nappal az országba beáramló spekulációs tőke megadóztatását elrendelő intézkedése után, olyan újabb rendelkezést hozott, amely megfigyelők véleménye szerint de facto devizagazdálkodással egyenértékű. A szerdán nyilvánosságra hozott új, azonnali hatállyal életbe lépő rendelkezés értelmében' engedélyhez kötik magánszemélyek és vállalatok külföldi pénzfelvételét. BUKAREST Szerdán délután megérkezett Bukarestbe William Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere, aki Cor- neliu Manescu román külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tesz a Román Szocialista Köztársaságban. Kádár János fogadta az új chilei nagykövetet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára bemutatkozó látogatáson fogadta dr. Oscar Jimenez Pinochetet, a Chilei Köztársaság új magyar- országi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közelmúltban adta át megbízólevelét. Castro elutazott Moszkvából Fidel Castro, a Kubai KP Központi Bizottságának első titkára, Kuba miniszterelnöke, aki az SZKP Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak a vendégeként tartózkodik a Szovjetunióban, szerdán Moszkvából Belorusszia fővárosába, Minszk- be utazott. A moszkvaiak ezrei és ezrei vonultak ki az utcákra, hogy szívélyes búcsút vegyenek Castrótól és a többi kubai vendégtől. A lakóházakat és a középületeket a két ország állami lobogóival és üdvözlő szövegű transzparensekkel díszítették fel. A vnukovói repülőtéren a kubai vendég búcsúztatására megjelent Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke és több más hivatalos személyiség. Az indulásra készen álló IL—18-as előtt díszszázad sorakozott fel és a katonazenekar eljátszotta Kuba és a Szovjetunió himnuszát. A repülőgép lépcsőjénél a szovjet vezetők meleg búcsút vettek Fidel Castrótól és a többi kubai vendégtől, majd az IL—18-as felemelkedett a levegőbe és elindult Minszk felé. Repüfőgép-elférsfési kísérlet Charles Smith 23 éves fiatalember szerdán reggel a New York állambeli Buffalo repülőtéren késsel felfegyverkezve és karján egy körülbelül 4—5 éves kislánynyal, behatolt az egyik üresen álló Boeing—707-es repülőgépbe. Azt követelte, hogy adjanak személyzetet elszállítására, különben megöli a gyermeket. Nem mondta meg, hova akar menni. A rendőrség bekerítette a gépet és körülbelül egyórás alkudozás után rábírta a fiatalembert, adja meg magát. Még meg nem erősített hírek szerint, Smith az eltérítési kísérletet megelőzően egy bufíalói utcán összeszúr- kálta a vele lévő kislány édesanyját. A rendőrség fel- tételezése szerint a nő Smith elvált felesége. Smith még egy ismeretlen férfit is megsebesített. Harmat Endre: (jyilkossáq (Dokumentumirás 16 részben) A Cosa Nostra 8. A maffia behálózza már egész Amerikát, valamennyi szekciójához éjjel-nappal ömlik a pénz. Jim Colossirno álma megvalósult: a szervezett bűnüldözéssel szemben immár a szervezett bűn áll, amely eredményesen veszi fel a küzdelmet — éppen a korrumpálható hatóságok segítségével — a rendőrséggel. A maffia vezetői Amerika- szerte közismert emberek, személyüket az áldozatok hozzátartozóinak gyűlölete, a nagyság előre gyártott legendája és a megfélemlítéssé' vagy pénzzel kierőszakolt sérthetetlenség nimbusza lengi körül, öljön az a nap, mikor a szervezettségre Big Jitn utódai felteszik a koronát, megalakul a maffia kormánya. Az 1940-es évek végén a tiszteletre méltó kabinet fontosabb alakjai a következők: a New York-i kikötő minisztere, Albert bácsi öcs- cse, Tony Anastasia. Kaliforniai miniszter a Főnök üzletember-gengszter barátja, Meyer Lansky, floridai miniszter Frank Costello, a torpedók és egyéb zsarolási formák felelőse: John Lepke. Prostitúció és kábítószer: Lucky (Szerencsés) Luciano. És — ami a legjellemzőbb az egész félelmetes mechanizmusra — a Szépfiú. Joe Adonis személyében külön minisztere lett a „politikai kapcsolatoknak”, vagyis a megvásárolható főhivatalnokokkal való együttműködésnek. így, ekkor és ezért, a szesz- tilalom „apropójából”, tevékenységi skáláját állandóan bővítve alakult meg a szicíliai maffia amerikanizált változata, amit egyébként mintegy két évtizede Cosa Nostrának neveztek el. Milyen ma ? És milyen ma a földkereg- ség legnagyobb bűnszövetkezete? Esztendőkig tartott, amíg a válasz mozaikjai a világ számára összeálltak. Ez a szervezet egyszerre középkorian misztikus — komor szicíliai tradíciói tovább élnek —, ugyanakkor egy gumilabda rugalmasságával alkalmazkodik a modern világhoz. A felvételi szertartás szentképek, festői öltözetek közepette, pislákoló gyertyák sejtelmes fényénél zajlik le „A fegyver jelenti az életemet. az sújtson le rám bosz- szúállón. ha elárulom a mi ügyünket” — hangzik a sok száz éves esküszöveg. „A mi ügyünk” — pontosan ezt jelenti olaszul a szervezet neve: Cosa Nostra. A mi ügyünk — ebben benne foglaltatik a hálózat legfőbb törvénye: a mi ügyünk — és senki másé! Omerta! Hallgass! A fecsegés leghalványabb gyanúja is elég a biztos halálhoz. A halálos ítéletet bármelyik területi vezető helyettese is kiadhatja és bármelyik CN-tagnak kötelessége végrehajtani. Gyakran az áldozat legjobb barátját szemelik ki erre, egyrészt fegyelmi, engedelmesség! gyakorlatként, másrészt prózai okokból: a legjobb cimborának könnyű a gyanú árnyéka nélkül hozzáférni a kiválasztotthoz. Elsősorban ez az, amit a szervezet megkövetel tagjaitól: a gyilkossági parancsok azonnali és ingyenes végrehajtását, És mit kap cserébe a tag? Egy elfogott Cosa Nostra-tágnak' a McClellan szenátor vezette vizsgálóbizottság előtt elhangzott vallomása szerint „széles körű üzleti lehetőséget és védelmet”. Vagyis lehetőséget minden törvénytelenségre a gépezet szolgálatában busás összegért, és védelmet a konkurenciától és a rendőrségtől is. A Nagytanács A szicíliai eredetre utal a CN szervezeti felépítése is. Tizenkét „családra” oszlik. Ebből öt New York Cityben működik — a többi hét megoszlik a kelet és a középnyugat nagyvárosai között: 1. Boston, 2. Buffalo, 3. Chicago, 4. Cleveland, 5. Detroit, 6. Philadelphia és 7. Pittsburgh. Ezek persze csak a központok. Biztosan van még Cosa Nostra-„kiren- deltség” Providence-ban, Las Vegasban, New Orleansban, Tampában, St. Louisban, Miamiban és még nagyon sok helyen. A tizenkét családot „családfők”, capok irányítják, összességük a Nagytanács. Ez állandó kapcsolatot tart, de csak különleges esetben ül össze. A leghíresebb Nagytanács-találkozóra 1957. november 14-én, a New York állambeli Appalachinben került sor (erre még visszatérünk). A Cosa Nostra mérhetetlen hatalmú vezető testületé azonban személyes találkozó nélkül is gyakran hoz nagy horderejű döntéseket. 1962 tavaszán például egy lebukássorozat nyomán a szervezet szinte percek alatt befagyasztotta egész kábítószer-tevékenységét (persze ideiglenesen, amíg el nem ült a közvetlen vihar). Maradjunk egyelőre Chicagónál. A jelenlegi vezér, Memo Salvatore Giancana, Al Capone egyik testőrsofőrje. Mr. Giancana a következő intézmények tulajdonosa, illetve főrészvényese: három lenfeldolgozó üzem, több tucat hotel és motel, négy gépkocsilerakat, nyolc bank és egy Chicago környékére is kiterjedő garázshálózat. Al- vezére a kábítószerfronton és a játékbarlangok világában Paolo Ricca, becenevén a Pincér, aki egyszer már 10 évet kapott, de három év múlva, „példamutató magaviseletéért” különleges amnesztiával kiszabadult. Az illegális találkahelyekért egy Gus Alex fedőnevű úr felel Giancanának. Igazi nevét csak a Cosa Nostra ismeri, alvilági beceneve: a Ravasz. A fegyveres zsarolóbrigádok főnöke Felice Alderisio, a szindikátus legális vendéglátóipari ügyeit (az említett több tucat hotel és motel) Fiore Buccieri intézi. Következik: A szindikátus urai.