Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-06 / 157. szám
' fWS. JűtTűi ÜT S oldal fiGYZETEKz Az együttműködés haszna Lépten-nyomon hallunk a megkezdett beruházások határidejének eltolódásáról. Anyaghiánnyal mentegetőzik és a kedvezőtlen időjárásra hivatkozik a kivitelező, összehangolatlan az építőipari és a szerelő szakipari munka. Nem csoda tehát, ha örülünk egy-egy „rendhagyó” esetnek, jelenleg annak, hogy a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyára a tervezett határidő előtt két hónappal — 1972. november 7-én — megkezdi az üzemszerű termelést és még ez évben 18 000 tonna készterméket gyárt. Nem ördöngösségről van szó, nem is természetfeletti erők játszottak közre a korábbi indulásban, hanem egy jól szerkesztett szocialista együttműködési szerződés, melyet a hat érdekelt vállalat kötött az 1971—72-es évre, az egyedi nagyberuházás végrehajtására. A szerződő felek: a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyára, a Szabolcs-Szatmár megyei Beruházási Vállalat, a Könnyűipari Tervező Iroda és a kivitelezők; a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat, a Csőszerelőipari Vállalat és a Villanyszerelőipari Vállalat. A cél az volt, hogy minél előbb termeljen a népgazdasági és megyei szempontból nagy jelentőségű gyár, amely hullámtermékek — hullámtekercs, hétrétegű lemez, mikrohullámú réteg, redős talpzsák — készítésével a hazai szükséglet részbeni kielégítése által jelentős import-megtakarítást tesz lehetővé, Nyíregyháza számára pedig komoly ipari bázist teremt. A műszaki-gazdasági, politikai együttműködés által megvalósult a különböző irányú munkált összehangolása, a gyakori helyi egyez, tető megbeszéléseken — ahol nemegyszer hoszszú szópárbajokra került sor — tárgyalták meg a még megoldatlan kazánüzem problémáját, kérték a kivitelezőket, hogy a dolgozók zavartalan munkáját az üzemcsarnokokban az építőipari és kivitelezői szakipari munkák gyors befejezésével biztosítsák. Az első „vizsganap” április 7-én volt. A Csepelről érkezett félkész termékekkel a már beállított feldolgozó gépeken komplex kipróbálást indítottak be. Az eredmény: több, mint 300 tonna készáru. A sikeres próba után a próbaüzemeltetésre készültek, ami azt jelenti, hogy a gépeket beindítják, beszabályozzák, a raktáron lévő 2000 tonna alappapírból megkezdik a hullámtekercs és a hullámlemez próbagyártását és ezekből a dobozok, rekeszek próbagyártását is. A dolgozók képzését már előre megszervezték. A szakmunkások NDK-beli, nyugatnémet, cseh és jugoszláv tanulmányutakon vettek részt, itthon pedig a csepeli üzemben végezték a betanítást. A szoros együttműködésnek, a rendszeres megbeszéléseknek eredménye két hónappal a határidő lejárta előtti üzemszerű termelés megindítása. Céljukat elérték, az időnyereség lehetővé teszi, hogy a nagyberuházás milliós költségei hamarabb megtérüljenek. A termeléssel — évente 71 ezer tonna, egymilliárd forint termelési érték — a hazai piaci igényeket fokozatosan ki tudják elégíteni, csökkentve a tőkés importbeszerzést. A betanított munkások hamarabb jöhetnek haza a csepeli üzemből. Balogh Júlia Módosított alapszabályok Ez év szeptember 30-ig módosítani szükséges, illetve ki kell egészíteni a szövetkezeti gazdaságok alapszabályát. Az alapszabályok készítése óta ugyanis új helyzet és ú.i követelmény alakult ki a szövetkezeti életben. Ezt tükröznie kell az alapszabályoknak is. „A termelőszövetkezet célja, hogy kizsákmányolástól mentes közös gazdálkodás keretében a tudomány és a technika vívmányainak alkalmazásával növelje a termelést, fokozza a termelékenységet és a gazdálkodás jövedelmezőségét; közreműködjék a társadalom szükségleteinek kielégítésében.” — olvasható az alapszabály módosításához kiadott irányelvekben. Nem lehet kétséges, hogy a korábbi szövegnél ez jobban megfelel a mai helyzetnek, s a holnapnak. Helyes a szövetkezetek alapdokumentumait ennek megfelelően módosítani. Tények szólnak e változás mellett. Emlékezetes például a gépesítés kezdeti időszakának egész sor esete. Sok tag bizalmatlanul fogadta a tsz-ben megjelent első kombájnokat, az aratást megkönnyítő gépeket. Ma mind ritkábban kell használni a kézi kaszát, teljesen megszűnt nagyüzemben, hogy valaki hosszú kilométereket gyalogoljon eke szarvánál. A fejőgépre is hálát mondanak. A másik téma a tudomány és a technika vívmányainak alkalmazása. Ma már senki sem csodálkozik azon, hogy a tsz-irodákban a területi rajz mellett szakszerű talajtérkép is van. Statisztikai adatok, grafikonok ábrázolják a szövetkezeti gazdaság üzemrészeinek termelési eredményeit. Szakemberek számolják, kalkulálják: milyen műtrágya-összetétel a legmegfelelőbb egy-egy területre. Abrakkeveréket konstruálnak, vetőmagfajtákat tanulmányoznak, kísérleteznek. És terem a föld. Az állattartást felváltja a célszerű tenyésztés, értékesítési hasznosítás. S az eredményekben szinte nincs plafon. Mind erősebb az a kívánság, hogy minden fontos termelési ág irányítója, vezetője diplomás ember (agrar-, gépész-, kertészmérnök, állatorvos) legyen. Vagy legalább technikus. Tapasztalattá, meggyőződéssé vált, hogy az ilyen céllal fizetett ösztöndíjak jó befektetésnek bizonyulnak. A technika rohamos fejlődése, a mezőgazdaság fokozatos szakosodása a tagság munkában való részvételét is módosítja. Az alapkövetelményeket jól kell ismerni. Ezért van szükség mind nagyobb létszámban szakmunkásokra. A termelőszövetkezetben az élet- és munkakörülmények javításával válik lehetővé az ipar és a mezőgazdasági munka eddigi különbözőségének kiegyenlítése. Nem mindenütt egyforma az adottság. Különbségek vannak anyagi és szervezési dolgok tekintetében. Az azonban mindenképpen vita nélküli tény: jókora megtett út áll a szövetkezeti gazdálkodás mögött. Az anyagilag, szervezetileg elmaradt gazdaságok is fokozott türelmetlenséggel keresik az előbbre jutás módjait. Minden jó alapszabály nemcsak rögzít, állapothoz és körülményekhez alkalmazkodást sorol fel, bizonyos mértékben előre is mutat, feladatot jelöl. A szövetkezeti gazdaságok módosított alapszabálya az eddiginél magasabb szintet jelent. Asztalos Bálint Százéves a nyíregyháza—kisvárdai vasút Az 1870. évi XXVIII. törvénycikk engedélyezi a Magyar Északkeleti Vasúttársaságnak, hogy a „Nyíregyháza—ungvári Il-od rendű vasút” építéséhez hozzákezdjen. 1870. május 22-én pedig a javarészt szabolcsi földbirtokosokból, pesti tőkés vállalkozókból álló vasúttársaság már közgyűlésen határozza el az építést, mérföldenként 314 ezer forintos költséggel. Az átadási határidő a 93 kilométer hosszú vasútra 1872 májusa. Panamák A vasútépítési láz időszakát éli ekkor Magyarország. A zsíros üzletet szimatoló nagybirtokosok, a meggazdagodni vágyó, vagy jövedelmüket gyarapítani akaró újgazdagok — a különböző baráti, rokoni kapcsolatok révén — egyre-másra kérik az engedélyeket. Az indoklásban ugyanaz szerepel, hogy a vasút építését a szabolcsi rozs értékesítésének feltételei támasztják alá, mert a meglévő debrecen— nyíregyháza—miskolci vonal mellett az új útirány észak felé, egészen a német piacokig nyit kapcsolatot. Amilyen gyorsan hozzáfogtak a vasút építéséhez, olyan hamar jöttek a szokásos vasúti panamák „eredményei”. Az építés első fő- vállalkozója, egy Gyengő Árpád nevű építőmester az építéstől kezdve alig egy év múlva, 1871. december 8-án csődöt jelentett. Ez abból adódott, hogy a kibocsátott részvények órát „felélte”, az építés további folytatásához nincs anyagi fedezet. A társaság úgy döntött, hogy az építkezést folytatni kell. A hat évvel később, 1878-ban megjelent első Magyar Vasúti Évkönyv így ír a következő idők eseményeiről: „Azonban az új főválla- lat sem fejtette ki az építési munkálatok körül a kellő erélvt, s elhanyagolta nevezetesen munkásainak és szállítóinak rendes kifizetését.” — Pedig több száz föld nélküli szabolcsi zsellér éppen a vasútépítéssel remélt biztos kenyeret. Végül mégis elkészült a vasút — az eredeti határidőnél jóval később. Az első szakaszát Nyíregyháza és Kisvárda között 1872. november 20-án adták át. majd Csapig 1873. február 4-én készült el a vonal, s épült meg az. ungvári szakasz. Miníaépüleíek pal korábbi hivatalos bejárásról: „A bejáró bizottság teljes megelégedését nyilvá- nítá ki az egész vonal fölött. Az épületeket pedig egyenesen mintaépületeknek mondotta ki.” — Hozzá kell ehhez tenni, hogy Csapig az egész vonalnak mindössze hét állomása volt, s ezek az „indóházak” is többnyire fából épültek. Ugyancsak fahíd ívelt át a Tiszán. A síneket viszont — mivel a hatalmas igényekhez a magyar gyárai: nem tudtak alkalmazkodni — javarészt belga vasgyárakból szerezték be. A vasút megjelenése a nyírségi homokdombok között mindenképpen a fejlődést hozta. A „Szabolcs” ezt írja november 24-1 számában: „Kis-Várdán körülbelül 2000 ember várta,és fogadta éljenzések közt a megérkezett vonatot.” Majd később nemzeti büszkeséggel említi: „Örömmel tapasztaltuk, hogy a vasútnál a német szó teljesen kizárva van.” A vasutat — a többi magánkézen lévő vasúttal együtt — 189Ó-ben Baross Gábor. a „vasútmtms/ter” államosittatta. megszüli!et*e a társaság urainak a jó jövedelemforrást. A részvényesek itt sohasem veszíthet ek — még ha a vasút nem is volt" gazdaságos. Ugyanis a tervezett évi jövedelem hiányzó részál az állam pótolta azzal, hogy később, ha nagyobb lesz a nyereség, majd levonjak. Ma : országos linónál c Megindult a firgalom fél tucat személykocsival, néhány tehervagonnal. S most. száz évvel később ugyanezen a vasútvonalon két sínpáron száguldanak száz kilométeres sebességgel a villany- es Diesel-vonatok. A vasútnak, a záhonyi átrakókörzetnek a hasznát pedig nem néhány részvényes, hanem az egész ország látja. A záhonyi, átrakcmunká ok, a fővonal vasutasai a mostani vasutasnapon a száz évvel ezelőtti indulásra gondolhatnak. Lányi Botold A korabeli megyei sajtó, a hetente megjelenő „Szabolcs” című lap november t7-én a következőket írja az öt napKészül a benzin. Képünkön: Kántor József, a nyírbog* dánvi üzem csőkemence fűtője munka közben. (Hammel J. felvétele) Harminc év a pulpituson Állt-e már a bíróság előtt? A megkérdezett meglepődik, majd mosolyogva válaszol: igen, néhány esetben, mint tanú... Megvallom, nagyon izgultam. Olyasféle érzés fogott el, amikor a felnőtt ember találkozik a régi tanárával és még mindig érez egy megmagyarázhatatlan szorongást ... A szokatlan kérdés után dr. Margitics Imre, a megyei bíróság fellebbviteíi tanácsának vezetője epizódokkal folytatja, amelyek összefűzve egy több évtizedes munkásságot összegeznének. Ha lenne tdő papírra vetni őket... De a bíró általában nem ér rá az élményeivel foglalkozni. Az a hivatása, hogy a mások életének konfliktusaival. sorsfordulóival törődjék. S ez legalábbis dr. Margitics Imre esetében, hihetetlenül izgalmas, egész énjét betöltő elkötelezettség __ — Gondolni sem merek arra a napra, amikor meg kell válni a bíróságtól. Az lesz életem legnehezebb napja.. — mondja, s hogy ne is kelljen a jövőre gondolnia, a múltról és a jelenről beszél..; Ügyvédként kezdte a jogi pályafutását. Nyolc évig védett, de a szíve mindig is a bírói poszthoz húzott. Harminc évvel ezelőtt teljesült a vágya, megkapta a bírói kinevezését. Bírói pályafutása kezdetén csaknem szétíoszlott a régi álom ... Nem a rátermettség, a tudás híján. Egy perben — ahol a kétezer holdas földbirtokos állt szemben a bérüket követelő huszonhét rongyos cseléddel, dr. Margitics Imre figyelmeztette a földbirtokos urat, ne üljön le addig, amíg a bíróság helyet nem foglal... — Bepanaszolt és komoly dorgálást kaptam — emlékezik. Ekkor és még számos esetben kellett tapasztalnia, hogy a bírói pulpitus előtt sokszor a kisemmizettek és a szipolyozók vonulnak el, s a bíró kezét kötik a társadalom béklyói. Említ egy szintén régi pert, amikor egy ügyvéd perelt egy szegény napszámos embert, mert az nem tudta megfizetni az ügyvédi költségeket. A napszámos — amikor kifogyott az érvekből — a saját cipőjére mutatott, így akart hatni a bíróságra, nézzék meg milyen lyukas a talpa ... Erre az ügyvéd is felugrott, ő is megmutatta a cipője talpát, amin jókora lyuk tátongott... Sok-sok anekdotába illő per és sok- sok tragédiát, nyomorúságot magába záró történet után kellett pontot tenni a bírónak. A történelem nagy pillanatai sem hagyták szerep nélkül. A felszabadulás után dr. Margitics Imre volt az első aktív bíró, aki 1945 januárjában szolgálatba állt. Valóban szolgált, elkötelezettség volt ez az új rend mellett. Egy ideig a nyíregyházi járásbíróság elnöke volt, majd 45 szeptemberében a népbíróságon tanácsvezető bíró, ahol a nép- és háborúellenes ügyeket tárgyalta, s a Népköztársaság nevében igazságot szolgáltatott. Később a telekkönyvi hivatalban kapott vezető posz- iot, majd újra a bírói pulpitus következett. Hosszú évek óta a megyei bíróság fel- lebbviteli tanácsvezető bírája. Egy kicsit olyan a munkája, hogy nem csak sorsok, emberek felett kell ítélkeznie. az első fokú bíróság döntéseinek helyességét is ő bírálja el. Bárki fordulhat hozzá tanácsért. Szívesen megosztja több mint három évtizedes tapasztalatait a fiatalabb bírókkal. Nem szereti a misztikumot sem, ha valaki a bírót, vagy a bíróságot egy külön világnak tartja vagy képzeli. A társadalom olyan posztra állította a bírót, hogy óriási felelősséggel, gondossággal, ember- és életismerettel, fegyelmezett, logikus gondolkodással a lélek orvosának szerepét töltse be... És még van valami, ami nélkül a bíró nem boldogul, a folytonos tanulás. Enélkül a bíró nem tudja megállni a helyét a változó világunkban, nem tud eligazodni, megbirkózni az ügyekből áradó millió feladattal. S aki nem tudja magát átadni annak a problémának, minden idegszálával felfogni a per minden lényeges mozzanatát, „az csak játszik a színpadon, de nem színész . ..” Dr. Margitics Imre a harminc év alatt több mint húszezer peres ügyben hirdetett ítéletet, tett pontot. Nagy az iram. kevés a bíró. még az utóbbi időben is évente 1000—1200 ügy megfordul a kezében. Sokan nem is gondolják, hogy már öt évvel túl van a nyugdíjon. 65 éves. De nem múlik el nap, hogy ne csinálná meg a szokásos tornagyakorlatát... — Kijárok a Sóstóra is. Sokszor gyalog. Örülök, ha kiszabadulok a négy fai közül, egy kicsit magamba vagyok ... Meséli, hogy egy ilyen séta alkalmával ismerőse fékezett mellette, és invitálta, szálljon be a kocsiba. A bíró udvariasan megköszönte és gyalogolt tovább, hazáig. Azóta az ismerőse furcsán néz rá — mondja nevetve Margitics Imre — talán bogarasnak tartja. Ve őt: ez nem nagyon zavarja. Az viszont igen — vált át a komoly szóra — hogy kevés az utánpótlás, kevés a bírói hivatást életcélul választó fiatal jogász. Sok fiatal nem ismeri a bírói hivatás szépségét, jó értelemben vett romantikáját, a misz- sziót, amit betölt a kibicsaklott sorsok helyrezökkentésé- ben, az emberek nevelésében. Mert a bíró nem csak a lélek orvosa, a társadalom ítélkezési joggal felruházott képviselője, hanem életek, sorsok tormálója, nevelő is. — Az én lélkiismeretem nyugodt — búcsúzik a köz- tiszteletben álló bíró. Nála nem lesz gond az utánpótlás, a harmadik gyermekének, aki jelenleg középiskolás. elhatározott szándéka, a jogtudományi egyetemen kopog bebocsátásért az érettségi után ... Hogy kitartó tanulással, sok-sok munkával elérjen a pillanatig, amikor előszói ’-'mondhatja a pulpuuson: • Népköztársa- vij nevében Páll GéM
