Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
12. oldal KFT FT-M 'ifíVAPnBt"» Jrt 1972. július $t. A NAP HÍREI Jól fizet a négyes A 30. játékhéten ötöß nem volt, a négyesekre 175 328, a hármasokra 500, a kettesekre 17 forintot fizetnek. A jövőheti tárgynyeremény-sorsolá- son a 27. hét szelvényei vesznek részt. UJ IRODAHÁZ. Július 28- én ünnepség keretében adták át rendeltetésének az Állami Biztosító fehérgyarmati járási fiókjának új irodaházát. Az ünnepségen részt vettek a megye és a járás vezetői is. VÉRADÁS. A MEZŐGÉP nyíregyházi gyáregységének közel 300 dolgozója jelentkezett önkéntes véradásra július 28-án. A gyáregység szocialista brigádjai kollektiven vettek részt a véradáson. Elsőként a vállalat igazgatója adott vért. Korszerű osztagtelep Nyíregyházán Július 28-án 10,8 millió forintos költséggel épült korszerű védelmi osztagtelepet helyezett üzembe Nyíregyházán a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Az új telepen raktározási lehetőségeket biztosítanak az ár- és belvízvédekezésnél különleges műszaki feladatok ellátásához szükséges gépeknek, berendezéseknek. A raktározási és rakodási terv összeállításánál figyelembe vették az 1970. ’évi árvízi tapasztalatokat, azt, hogy a Felső-Ti- sza-vidék heves vízjárású folyóin a hatékony védekezés elengedhetetlen a gyors beavatkozás lehetőségének a megteremtése. Ezt a célt szolgálja á telephez tartozó korszerű konyha, étkező és társalgóval eílátott 120 személyes munkásszállás is. GÁLAEST NYÍREGYHÁZÁN. A tizennégy legjobb Szabolcst Röpülj páva kör augusztus 6-án gálaestet ad a nyíregyházi szabadtéri színpadon. A pávakörök ezt követően a fővárosban és több vidéki városban is fellépnek. HONVÉDELMI VERSENY. Az újfehértói Vörös Hajnal Tsz-ben július 29-én összetett honvédelmi versenyt rendeztek 3 női és 3 férficsapat részvételével. A verseny legjobbjai a járási versenyen küzdenek tovább. Anna-bál Füreden Balatonfüreden, a SZOT- szanatórium dísztermében szombat este nyitották meg a 147. Anna-bált. Az első jegyigénylők már az elmúlt év őszén eljutatták kérelmeiket a rendezőséghez. A bálon csaknem húsz országból fogadtak vendégeket. A legtöbb érdeklődő a Német Szövetségi Köztársaságból érkezett. Sok, Kanadában és az Egyesült Államokban élő magyar is részt vett a bálon. Békésszentandráson már 19í3-ban készült szőnyeg. Ezt a hagyományt 1924-ben, az akkor felépült gyár folytatta, ennek jogutódja a Békésszentandrási Szőnyegszövő Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezet. Évente mintegy 23—24 millió forint értékű szőnyeget készítenek, melynek a fele külföldi megrendelők lakását díszíti. Szállítanak szőnyeget Kuwaitba is. Legújabb piacként pedig Japán jelentkezett. Csekő Julianna és Csekő Irén torontáli szőnyeget készít. (MTI fotó — Hadas János) EXPORT LENGYELORSZÁGBA. A TANNIMPEX Külkereskedelmi Vállalat július 31-én lengyel kereskedelmi szakemberekkel a többi között arról tárgyal, hogy a Nagykállói Cipőipari Szövetkezet január 1-től 3 féle cipőmodellt exportál Lengyelországba. TOKAJ-HEGYALJA nemcsak a világhírű borok termőhelye, de a különleges pannon- és mediterán növények tenyészhelye is. Bár a szőlőkultúra az eredeti növényzetet visszaszorította, még így is sok helyen ritkaságnak számító virágféleségekkel találkoznak a kutatók. A magasabb hegyaljai dombokon tenyészik az édesperje, amely „rokonságban van” a tállyai Kopasz-hegyen kénsárga táblaként hullámzó .úgynevezett borzas levelű ár- valányhajjal. A déli fekvésű mádi és tolcsvai lejtőkön pompázik piros színű virágjával a magyar szekfű. A tokaji Nagykopaszt szinte beborítja a homoki vértő egyik változata, a hazánkban csak itt található varfű. Kibontotta szirmait a liláskék virágú réti őszirózsa, amely a nagy meleg hatására a szokásosnál korábban hozta virágait. A Bodrog-partok víz járta zsombékös részein kinyílott a nyári tőzike fehér virága is. Piaci árak A MÉK boltjaiban és a piac elárusítóhelyein július 29-tŐl a következőképpen alakultak az árak: A burgonya ára 3,20 forint, a fejes káposztáé 1,50, a kelkáposztáé 5,50, a karalábéé 4,50, a karfiol ára pedig 7,50 forint. Az uborkát — mérettől függően — 0,40 és 8,50 forint között árulják. A paradicsom kilója 2 forint, a tölteni való zöldpaprika kilója 8 forint, az erős paprika ki-' lója pedig 6,50 forint. A főzőhagyma ára 4,20, a fokhagyma ára 16 forint. A zöldbabot 6,50,- a főzőtököt 0,60, a sárgarépát 4,50, a gyökért 6,50, a görögdinnyét 5, a sárgadinnyét 4,50, az almát 3,80, a körtét 5, a sárgabarackot 8, a szilvát pedig 3,50 forintért árulják kilogrammonként. Az élő csirke kilója 28 forint, a tojás darabja 1 forint 50 fillér. JUTALOMKIRÁNDULÁS. Ötnapos kirándulásra indult szombaton a METRIPOND fehérgyarmati gyáregysége KISZ-szervezetének 26 tagja. A legjobb közösségi munkáért járó jutalomkiránduláson Borsod megye nevezetességeivel ismerkednek a fiatalok. ' Halálos közlekedési balesetek A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza« Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71. 30-03. Telexszám: megyében 344. megyén \ kívül 73 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti 8 Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a Kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest. V kerület. József Nádor tér l •z.) közvetlenül vagy oostautaí. ványon, valamint átutalással a KHI 218—86162 pénzforgalmi 1el- zőszámra. Előfizetési dll egy hónapra ?p forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzűnk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI ÍTYCMDA Dózsa György u. 6. Felelős vezetői Eoléctí István Bár község belterületén Sárkány György 28 éves szakoktató, alsó- mocsogádi lakos személygépkocsijával gyorshajtás és ittas vezetés következtében a hídkorlát- nak ütközött és utasai közül Fi- rényi Gyula 30 éves tanító, lány- csóki lakos a helyszínen meghalt, a gépkocsivezető súlyos, nem élet- veszélyes, további két utasa könnyű sérülést szenvedett. Tótkomlós belterületén egy személygépkocsi elütötte özv. Takács Ferencné 85 éves nyugdíjas, tótkomlósi lakost, aki féktávolságon belül lépett a jármű elé? A idős asszony kórházba szállítás után meghalt. Balatonföldvár külterületén a 7-es számú főúton Horváth István 37 éves gépkocsivezető, budapesti lakos által vezetett tehergépkocsi elütötte a vele szemben szabályosan az út szélén haladó Adolf Tcillhause 63 éves kereskedelmi alkalmazott, NDK állampolgár, erfurti lakost és 59 éves feleségét. Mindketten a helyszínen meghaltak. Horváth Istvánt előzetes letartóztatásba helyezték. Tornyospálca és Jéke község közötti úton Danes László 27 éves gépkocsivezető, benki lakos tehergépkocsival szabálytalanul előzött és eközben elütötte a vele azonos irányban haladó Medve Mihály 63 éves nyugdíjas, jékei lakos kerékpárost, Medve Mihály kórházba szállítás után meghalt. Danes Lászlót előzetes letartóztatásba helyezték. Jászberény belterületén Kovács József 33 éves magánkisiparos, helyi lakos motorkerékpárrá^ ittas állapotban figyelmetlenül vezette és az útmenti villanyoszlapnak ütközött. Kovács a helyszínen meghalt. Balatonakarattya belterületén egy személygépkocsi elütötte Zsuppányi Sándor 6 éves veszprémi kisfiút, aki rokonainál tartózkodott. A gyerek fékt^Volsá- gon belül szaladt a gépkocsi elé és a helyszínen meghalt. Budapest XVIII., kerület, Pestlőrinc Szemere telepi vasútállomás melletti vasúti-közúti átjáróban egy személyvonat elütötte a lezárt sorompón túl tiltott helyen közlekedő, Újlakán Mihály 47 éves kubikoß, fegyverneki lakos gyalogost, Újlakán a helyszínen meghalt. \ 1972. július 30, vasárnap JUDIT NAPJA A Nap kél: 4 óra 19 perckor, nyugszik: 19 óra 21 perckor. A Hold kél: 20 óra 52 perckor, nyugszik: 9 óra 12 perckor, 1972. július 31, hétfő OSZKÁR NAPJA A Nap kél: 4 óra 20 perckor, nyugszik: 19 óra 20 perckor. A Hold kél: 21 óra 14 perckor, nyugszik: 10 óra 28 perckor. Tovább emelkedik a hőmérséklet Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés, már csak szórványosan előforduló helyi zá- porral. zivatarral. Mérsékelt, a zivatarok idején átmenetileg megerősödő északkeleti szél. A felmelegedés a Dunántúlon is erősödik. Várhfetó legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 f£k között. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 23 fok volt. A Duna vízállása Budapestnél 363 cm. Kossuth rádió VASÁRNAP 8,05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8,20: Népdalcsokor. — 8,43: A Magyar Rádió és Televízió g3rermekkóru- sa Nakada műveiből énekel. — 9,03: A karcsú tornyú vár. Rádiójáték gyermekeknek. — 9,50: Szerkesztői üzenetek. — 10,03: A Szovjetunió honvédelmi minisztériumának fúvószenekara játszik. — 10,15: Önarckép. Füst Milán versei. — 10,30: Vasárnapi koktél. — 12,10: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. — 12,15: Jó ebédhez szól a nóta... — 13,00: Nem azért mondom ... Há- mos György írása. — 13,10: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye az Erkel Színházban. — Kőében: 13,32: Pillantás a nagyvilágba. — 13,52: A hangversenyközvetítés folytatása. — 14,44: Lírai önarckép. Kiss Tamás versei. — 15,08: A cigánybáró. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 15,55: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Juhász Ferenc. — 16,58: Hallgatóink figyelmébe! — 17,05: Faluról falunak muzsikával. — 17,55: Mező mentén járkáltorpban. Cseremisz népköltészet. — 18,06: Vivaldi: Hat fuvolaverseny. Op. 10. — 19,10: A Golden Gate együttes hangversenye az. Erkel Színházban. — 20,30: Veszedelmes viszonyok. Choderlos de Laclos regénye rádióra alkalmazva. — 21,35: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. Kozák Gábor József vezetésével, Török Erzsébet énekel. — 22.20: Fél óra sanzon. — 22,50: Esti hangverseny. — 0.10: A Para- guayos-együttes lemezeiből. HÉTFŐ 8.15: .Mit Üzen a rádió? — 8,50: Nóták. Kovács Andor gitározik. — 9,06: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban. XXII. rész. — 9,26: Rádióbörze. — 9,30: A hét zeneműve : Chopin — e-moll zongora- verseny. — 10,05: Márta. Részié- tek Flotow operájából. — 10,50: Barokk muzsika. — 12,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13.20: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik. Tihanyi József énekel. — 13,50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. — 14,10: Sándor Judit énekel. — 14,23: Nagy mesterek indulói. — 14,40: „Arany kalásszal ékes rónaság...” Petőfi versei. — 15,10: A képzelet varázslója. Epizódok Verne Gyula életéből. Irta: Zoltán PéJ^er. I. rész. — 15,40: Rise Stevens és Eddy Nelson Romberg A diák herceg című operettjéből énekel. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16,00: A világgazdaság hírei.— 16,05: Lóránd István dalaiból. — 16.20: Túró József népi zenekara játszik, Endrédi Mimi és Herr Olivér énekel. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: LemeZmú- zeum: Mattia Battistini énekel. — 17,40: Van új a nap alatt. Tudományos híradó. — 17,55: Húszas stúdió. Munkásszállás. — 19,00: Esti krónika. — 19,30: Sporthíradó. — 19,40: A hónap slágerei. — 20,20: „Minden szót újra kimondani...” Latinovits Zoltán műsorának közvetítése a szentesi Tóth József kultúrotthonból. — 21,21: Nagy siker volt! A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye az Erkel Színházban. — 23,00: Meditáció. — 23,10: Zenés játékokból. — 23,45: Kórusok magyar költők verseire. — 0. 10: Bálint János cimbalmozik. Petőfi rádió VASÁRNAP 7,30: Űj orgonalemezeinkből. — 8,00: Miska bácsi lemezewSládája. A Gyermekrádió műsora. — 8,30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9,00: A Pikk Dáma. Részletek Csajkovszkij operájából. — 10,00: Magyar múzsa. Kormos István műsora. — 10,40: John Barbiroli vezényel. — 11,59: Külföldi kulturális híradó. — 12,19: Shirley Verett hangversenye a Carnegie Hallban. Zongorán kísér: Charles Wadsworth. — 13,08: Alice Csodaországban. II. rész. (Ism.) — 14.00: Táskarádió. Az Ifjúsági rádió zenés műsora. — 15,00: Mit üzen a rádió? (Ism.) — 15,35: Tárlatkalauz. Szabadi Judit jegyzete. — 15,45: Magyar fúvószene. — 16,05: Ez is az is ... — 18,05: Találja ki, hol járunk? Földrajzi fejlörő. — 18.20: Solti Károly nótákat énekel, Balogh Elemér cimbalmozik. — 18,40: Mikrofon előtt az irodalmi, szerkesztő. — 18,50: Jó estét, gyerekek! — 19,00: A vasárnap sportja. — .19,30: Kapcsoljuk a sálzburgi Festspíelhaus-ot. Cosi fan tutte. Mozart kétfelvonásos operája. — Kb. 21,10: öt perc sport. — Kb. 21.15: Az operaközvetítés folytatása. — Kb. 22,30: Thrákia ragyog fehéren. Gencso Hriszt.o- zov polgár költő versei. — Kb. 22.40: Billy Vaughn zenekara játszik. — 23,10: Slágereinkből. HÉTFŐ 8.05: Antarldák a Földön. Fantasztikus rádiójáték. Irta: Botondr Bolics György és László Endre. 1. rész (ism.) — 8.43: Rossini: Teli Vilmos — a II. felvonás fináléja. — 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. — 10,05: Zenés műsor üdülőknek. — 12,03: Mezők, falvak éneke. — 12,20: Két trió. — 13,03: Esztétikai nevelés a szovjet általános iskolákban. Galina Vinogradova kandidátus írása. — 13.20: Beethoven: I. szimfónia. — 14.00: Kettőtől hatig... A rádió kívánságműsora. — 18,05: Külpolitikai figyelő (ism.) —18,20: Hanglemezgyűjtők húszperce. — 18.40: Csapó György műsora, — 19,10: Közkívánatra! Lassan őszre jár. Kosztolányi Dezső elbeszélése rádióra alkalmazva. — 19,30: Á la carte... Táncdalénekesek ábécében. — 19,54: Jó estét, gyerekek! — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 20,28: Az Állami Népi Együttes műsorából. Közreműködik: Zsolnai Vilmos — klarinét. — 21,10: Latin-amerikai históriák. — 21.30: Emlékek útján. Zene, kabaré, riport — 4x90 percben. II. rész (ism.) — 23,15: A hét zeneműve: Chopin — e-moll zongora- verseny (ism.) — 23,45: Katona Klári és a Korong együttes felvételeiből. Nyíregyházi rádió VASÁRNAP 18,00—19,00: A falusi színjátszók országos fesztiválja után. — mátészalkai ctgényegyüttes műsorából. — Sport. HÉTFŐ 18,09—13,00; A nap krónikája. — A Rajkó-zenekar játszik. — Válaszolunk hallgatóinknak. — Tánczene-kívánságmüsor. Televízió 9.30: Félidő 0:1. Magyarul beszélő lengyel rövidjátékfil.m-soro- zat. 4. A szökés. — 10,00: Ki lesz a győztes — Zánkán? Játékos úttörővetélkedő a balatoni úttörővárosból. — 11,00: Múzeumi séták. Látogatás az Acquincumi Múzeumban (ism.) — 11,30: .pavilon” a főutcán. Dokumerttum- film. — 13,50: Táncdalfesztivál ’72. A 2. elődöntő Ismétlése, felvételről. — 15.20: Bolgár fteste Havannában. Portréfilm a művészi torna világbajnokáról. Maria Gigo- váról. — 16,05: Hazai tájakon. Rö- vidfilm-összeállítás. 1. Bajai mozaik (színes!) 2. A homok városa (színes!) Bevezetőt mond: dr. Keresztúry Dezső. — 16,40: Világjárók. Magyarul beszélő francia rövidiátékfilm-sorozat. IV. rész: Szicíliában. — 17,05: Delta. Tudományos híradó. — 17,35: Reklámműsor. — 17,40: Kell a jó könyv! Játékos olvasóvetélkedő. — 18,45: Esti mese. — 19,00: A ,,H£T”. — 20,00: Hírek — sporthírek. —20,10: Történelmi magánügyek. Magyar filmvígjáték. — 21,30: Verdi-est Szegeden. — 22,40: Hírek — sporthírek. — 22,55: Jó éjszakát, felnőttek! Casanova kantra Kék- szakáll. Bábfilmsorozat. 5. rész: Mérleg (színes!) Rratislavai tv 9.35: Kicsinyek műsora. — 10,35: Hogyan születik a balett? —10,55: Arcképcsarnok: Hansfallada. — 11,00: Térzene. — 11,30: Vasárnapi magazin. — 12,00: Hírek. — 15,35: Labdarúgó szlovák nemzeti felkelés kupa. — 17,25: Bábjáték. — 18,10: A nézők levelei fölött. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-hír- adó. — 19.25: Sporteredmények L — 19,50: Költészet. — 20,00: Egy szolgálati út vége. Tv-játék. — 21,20: Egy dal száz éve. — 21,45: Tv-híradó. — 22,00: Sporteredmé- nyek 2. 2. MŰSOR: 19,45: Tv-hiradó. — 20.00>. Lucis és a csodák. Cseh mesefilm. — 21,15: Skandinávia zenéje. — 21,40: Tv-hiradó. Román tv VASÁRNAP 7,15: Torna mindenkinek. —7.30: Piros nyakkendő. — 10,15: Változatok különböző zenei témákra. — 11,00: Hazánk szolgálatába. — 13.25: 360 fokon. — 17,35: Három testőr. Folytatásos film. — 18,20: Ezeregy éjszaka. — 18.30: Tv-hír- adó. — 19.00: Csendőrök New Yorkban. Film. — 20,35: Könnyűzene 1972. — Utána: Tv-híradó. HÉTFŐ 16.30: Orosz nyelvtanfolyam. — 17,00: Tv-hiradó. — 17,40: Színház- kritika. — 18.00: A hét képekben. — 18,20: Ezeregy éjszaka. — 18,30: Tv-híradó. — 19.00: Bemutató. — 19,05: Reflektor. — 19,20: Goriot apó meséi. Fűm. — 20,35: Névtelen csillag, V1í*Sg a kertben. Két kísfilm. — 21,30: 24 óra. — 21,45: Kontrasztok a fővárosból. Mozimfísoi KRCDY MOZI: JEFFERSON UTOLSÓ MENETE Amerika! film E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. KERTMOZI: CROMWELL Angol film E. k.: este 8 órakor. BEKE MOZI: Július 30: RAB RÁBV Magyar film Július 31: MOURET ABBÉ VÉTKE Francia—olasr, film. E. k.: 4. 6 éi 8 órakor, GORKIJ MOZI: KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA Magyar film E. k,: 4. 8 ég I órakor, MÓRICZ ZS. MOZI: Július 3«: SZENT PETES ESERNYŐJE Magyar ülm. Július Sl: MILLIÁRDOSÁT ERŐ EMBER Francia—olasz film E. k.: fél 6 és fél 8 órakor. KISVARDAJ MOZI: A KORONA ELRABLÁSA, VAGY ÜJRA A BOSSZÜALLÖK MÁTÉSZALKAI MOZI: Július 30: HALOTT SZEMEK TANÜVALLOMASA Július Sir MEZTELEN VAGY ŰJ KÖNYVEK. Bíró Lajos: Anyám (Magvető), Szeberé- nyi Lehel: A rém (Kozmosz), Juhász Gyula válogatott versei (Kozmosz), Juhász Ferenc: Titkok kapuja (Szép- irodalmi), Békési Gyula: Ember a hídon (Magvető). ORSZÁGJÁRÓ SZABOLCSI FIATALOK. Augusztus 13-tól 20-ig a Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat 30 fiatal dolgozója országjáró kiránduláson vesz részt. Az úticél: Sopron, Kőszeg, Győr. A kiránduláson a fiatalok műemlékekkel és helytörténeti nevezetességekkel ismerkednek. A KISZ-tagok útiköltségének egy részét a vállalat fizeti, más részét pedig a kommunista szombatokon kapott munkadíjból fizetik. TELEPHELYET épít a Kisvárdai Ruházati Szövetkezet. A telephely építése — gépek beszerelésével együtt — 8 millió forintba kerül. Szombaton reggel 7 óra 45 perckor a Tolna megyei Zolnanémedi vasútállomáson a Budapest felé haladó gyorsvonat — kitérőben való áthaladás közben — ki- siklott. A baleset következtében Takács Gyula 50 éves dombóvári lakos, a Dalmadi Állami Gazdaság dolgozója — aki az egyik kocsi peronEXPORT ANGLIÁBA. A Nyíregyházi Konzervgyár jö. vő hét elején 4 vagon dzsemet exportál Angliába. ján tartózkodott — a vonatból kiesett és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Hat személyt a mentők a pincehelyi kórházba szállítottak, ahol elsősegély- nyújtás után valamennyiüket elbocsátották. A baleset körülményeinek vizsgálatát a rendőrség a MÁV szakértőinek bevonásával folytatja. Kisiklott a gyors P R O G R A M