Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-28 / 176. szám
ms: ms* & t^W-WÄ&rKWStfSZM ». «M GAZDASÁGI IEGYZETEK Összefogással — korszerűbben A termelőszövetkezetek mind eredményesebben keresik a gazdasági együttműködés különböző formáit. A társulásokra jellemző, hogy részben alaptevékenység kiegészítésére, részben alaptevékenységet elősegítő beruházások létesítésére alakultak és alakulnak. A megyében különösen ilyen irányú dinamikus folyamat tapasztalható a Tisza menti TE- SZÖV területén. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésével egy- időben, a tsz-eknél építőipa. ri tevékenység terén jelentkezett nagyobb arányú feszültség. Ez indokolta, hogy már 1968-ban létrehozták, szinte a szövetség minden taggazdasága érdekeltségével az építőipari közös vállalatot. Ez a szövetkezeti vállalat 1971. évben több, mint 80 millió forint értékű munkát végzett. Termelése idén valószínű tovább növekszik. Többek között három szakosított sertés- és több tehenészeti telepet épít, melyek az év végére átadásra kerülnek. A termelés fejlesztését elősegítő együttműködések, elsősorban a volt tiszalöki járás területén alakultak. Az együttműködés keresését az tette szükségessé, hogy a mezőgazdaság szocialista át. szervezése idején egy-egy községben több tsz alakult. Tiszavasváriban még 1969- ben is hét tsz működött. Ti- szalökön, ahol a közös szántóterület alig haladja meg az 5 ezer holdat, öt tsz tevékenykedett, Tiszavasváriban a Zöld Mező és a Munka Tsz ösz- szefogásával 300 férőhelyes sertéskombinát készül. Ti. szadobon, a helyi Táncsics, a tiszadadai Kossuth és a ti- szavasvári Vasvári Pál nevet viselő közös gazdaságok együttműködésével 460 kocaférőhelyes sertéstelep készül. Tiszalökön még négy tsz közreműködésével kezdték meg egy 600-as szarvasmarhatelep építését. Közben újabb egyesülés történt, s az így megnagyobbodott Szabadság Tsz fejezi be a beruházást. Tiszaeszláron is három tsz kezdett 360 tehénférőhelyes telep kialakításához. Időközben egyesültek a tsz-ek, és egymaga a Petőfi Tsz a beruházó. Hasonló összefogással terveztek Tiszabercelen is 460. as sertéstelep építését. Közben egy gazdaság visszalépett, a paszabi Petőfi pedig egyesült a berceli Bessenyei Tsz-szel. A beruházást az utóbbi folytatja, melv év végére — előreláthatólag — befejeződik. Ugyancsak tár. sulásban épül Nyírtelek térségében 460 kocaférőhelyes korszerű telep, amit eredetileg hat tsz kezdeményezett. Egyesülések folytán a hatból három gazdaság alakult és vitelezteti ki a tervet: nyírteleki Dózsa, nagycserkeszá Kossuth és vasmegyeri Micsurin. Nyilvánvaló a cél: össze fogással — korszerűbben. Ám mindjárt az első feltétel megteremtése sem mindig könnyű. Komoly nehézséget jelentett ez Dombrád tér ségében, egy igényes nagy sertéstelep megépítésére. Dombrádon múlt év végén három tsz egyesüléséből jött létre a Petőfi Tsz. Csak ekkor csatlakozott a beruházáshoz (460 kocaférőhelyes telep kivitelezéséhez) a pát rohai Zöld Mező, ajaki Búzakalász, tiszakanyári Havasi Gyopár Tsz. A megyében az állattenyésztés folyamatos fejlesztése érdekében a sertés- és szarvasmarhatelepek társulásos, összefogásban történő építése feltétlenül szükséges A változott anyag- és kivitelezési árakat így „köny. nyebb” elviselni. De igaz az is, hogy a korábban épült, műszakilag alacsony színvonalú szerfás épületek a nagyüzemi állattenyésztés és árutermelés növelésére nem adnak kellő lehetőséget. A megépült és építés alatt álló telepeken (utóbbiak elkészülte után) például a hizóáru-tenmelést, az ed diginek mintegy kétszeresé re lehet emelni. Ez pedig mindenképpen fontos országos és megyei érdek. Igen lényeges az is. hogy az eredményesebb termelés jóval kevesebb munkaerővel, korszerűbb körülmények között történhet. (asztalos) Csak bemutatták? Jó húsz éve, nagy érdekességként mutatták be az egyik nyíregyházi építkezésnél a tégla konténeres szállítását. A vagonban érkező téglát már a téglagyárban rakodólapra helyezték el. így „egyben'’ került aztán tehergépkocsira, majd újabb daru segítségével az építkezés legfelsőbb szintjére. A bemutató után úgy gondoltuk; az ötlet hamar követőket talál, s széles körben bevezetésre kerül. Nem így történt. Hiszen a tégla zöme azóta is három- négyszeri kézi átrakással jut az építkezésekhez. Hiába kerül már ki szinte a kéz érintése nélkül a fehérgyarmati automata téglagyárból is a készáru. A sorrend nem változott; kéz, vagon. kéz. gépkocsi, kéz, esetleg jap- páner és újra kézi erővel tovább... Nemrég a KEMÉV-nél utaltak arra, hogy tervezik a különböző anyagok konténeren való szállításának a megoldását. Ezek között az anyagok között említik a téglát is. A KEMÉV-nél tudják, s ezt nem egyszer hangsúlyozzák is; „Az idő pénz, a kézi munkaerő a legdrágább.” Valóban. Nem lenne nehéz kimutatni, hogy végső soron hogyan kerül többe a falba beépített tégla; ha konténeren érkezik, vagy kézről kézre adják. Igaz, hogy a házgyári elemek és blokkok lényegesen megváltoztatták az építkezé. sek jellegét. Lényegében ez a technológia fejlettebb, mint a különböző anyagok konténeres továbbítása. Mégsem elhanyagolható. Hiszen a tégla szerepe nem csökken. Az igények is mutatják ; több kell belőle. Azon a nyíregyházi tapasztalatcsere bemutatón voltak, olyanok is ott, akik ma is az építőiparban dolgoznak. Sokan vezető beosztásban. Nem lehetetlen, hogy közbenjárásukkal olyan kooperációs megállapodás születne a megye téglagyáraival, amely népgazdasági szinten is jelentős eredménnyel járna. Ha két évtizeddel ezelőtt, a gépszegény építőiparban volt benne fantázia, akkor ma. a gépesítés ro- hamléptes fejlődésével, már valóság is lehetne. (tóth) Az étterem aránylag üres volt. Leültem az ablak mellé és vártam a pincért. Öt perc múlva jött is, s átható pillantással végigmért, aztán megkérdezte: — Enni óhajt? — Igen. — Értem — bólintott. — Mindent megteszünk, amit csak lehet. — Köszönöm — suttogtam meghatódva. — Legyen szíves, hozzon egy üveg sört... — Hideget? — Természetesen. — Megpróbálom. Egy üveggel? — Egy üveggel. — Talán sikerül — biztatott határozottan és rám kacsintott. Kacsintása ravasz és titokzatos volt Értésemre adta, hogy a sör milyen ritka luxus. A sörgyárak a tatarozás miatt alig-alig termelnek, egy üveg sör aranyat ér, egyszerűen hiánycikk, de NEKEM ő megszerzi. .. — Ezenkívül kérek egy adag borscsot. Elfehéredett. De azért így felelt: Ezúttal jobb szemével kacsintott rám. — Tökéletesen értem. — Valóban borscsot parancsol ? — Valóban. — És melegen? — Szeretném... — Tányérban? — így szoktam. . — Tejföllel? — Ha lehetne... — Megpróbáljuk — suttogGr. Gorin: Mi wt de ff f a vendégért ta. Ne nyugtalankodjék. — És újra rám kacsintott. Kacsintása elárulta, hogy a borscs csuda nagy ritkaság. A szakácsok már nem is főzik, mert a mandolinozás sokkal előbbrevaló. Persze van egy poltavai borscsspecialistájuk, egy vénséges öregasszony, akiért. — csakis MIATTAM — különrepülőgépet küldenek, hogy megehessem a tányér borscsomat. — Másodiknak bifszteket kérek — kockáztattam meg. — Hagymásán. A pincér fogait csikorgatva visszakérdezett: — Húsból legyen? — Igen. A hagyma pedig hagymából. Hosszan elgondolkozott, sóhajtott, majd így szólt: — Megpróbáljuk De csak magáért! — És csettintett hozzá. Ezzel a csettintéssel értékemre adta, hogy mekkora áldozatsorozatra kész értem, s hogy a bifszteket már emberemlékezet óta nem rendelik, így ahhoz, hogy én most bifszteket ehessek konzultálniuk kell a Tudományos Akadémiával, a légierővel, nemkülönben a Moszfilmstúdióval. De hát ÉRTEM bármit megtesznek. — Mást nem kér? — Nem. — Rendben, öt perc múlva itt leszek — mondta. Mindennek tudatában költöttem el ebédemet, s mikor felálltam, azt mondtam a pincérnek.: — Nem is tudom, hogyan háláljam meg... Amit értem tett, azt halálomig nem felejtem el. Mennyivel tartozom? — Egy rubel huszonegy kopek. — Értem, kacsintottam rá. — Magának kifizetem. Azzal markába pottyantot- tam a kért összeget és kezet ráztam vele. Semmi több. Ezzel a kézfogással adtam értésére, hogy nem akárhogyan bánok én vele, hiszen a pénz manapság nagy kincs, a pénzverdéből a tatarozás miatt alig-alig kerül ki valami, így hát én fizetés nélkül is távozhatnék, de hát ŐÉRTE akkora áldozatra kész vagyok, hogy pontosan kifizetem az egy rubel huszonegy kopejkát. — Egy vassal se többet. Távozáskor felnyársaló tekintete az ajtóig kísért. Lefogadom: sokáig nem felejt el! Fordította: Krecsmáryné Baraté Rozalia A MOM mátészalkai gyárában korszerű automata présgépeken a vízórák műanyag alkatrészeit gyártják. (Elek Emil felvétele) Kombájnosok — fehér asztalnál Túl az utolsó sávon A Vadas-tagban, Ujfehér- tó határában jár a kombájn, jával a nyíregyházi Dózsa Termelőszövetkezet legjobb kombájnosa, Karasz Mihály. Most fordul. Már alig van előtte rozs. Beáll a sorba, az utolsó kis szalag levágásához és megáll. Meg- törli a szemébe csörgő izzadtságot és hunyorgat, maga elé néz. A tábla végében ott áll Varga András gépcsoportvezető és aggódva figyeli. Aztán odaugrik a géphez, felszáll, megnézni, nem lett-e rosszul a fiú. Varga András gépcsoportvezető éppen apja lehetne Karasz Mihálynak, mégis ő néz ki fiata- labbnak a felszállás pillanatában, frissen borotválva, vd. lágossárga kihajtott ingében, vasalt nadrágjával, divatos cipőjével. A fiatalember pedig, odalenn, mintegy öregember. Olajos, csapzott, hajlott a tartása, véreres a szeme a sok figyeléstől. Mire leszáll a gépcsoport vezető, ő is „megöregedett” Olajos, piszkos, poros, csapzott, izzadt. Pedig csak egy percig ült fenn, a gépkolosszus vezetőülésében. Mentegetőzve mondja: Nincs semmi baj. Kicsit elfáradt a fiú a finisben. De végigcsinálja. Hiába, egyetlen kombájn hetvenhárom ember munkáját végzi el. De meg is kell azért dolgoznia a vezetőjének! A mi fiainknak nem volt váltásuk, csak egy. A három kombájnt négyen vezették, holott általában kombájnonként két ember szokott lenni. Nem bánták meg: a •megtakarított két vezető fizetését is ők vállalták el. Fiatalok, rájuk bíztuk, kibírták. MÉG NEM VOLT RÁ PÉLDA Az utolsó rozssáv eltűnik a nyíregyházi Dózsa földjeiről. Befejeződött az aratás. A kombájnosok összegyűlnek, némán kezet fognak egymással. Sikerült! Amire még sohasem volt példa, július utolsó napjaiban! Iván Mihály párttitkár jön, ő is kezet fog velük, aztán vidáman hátba veregeti a fiatal kombájnosokat és rájuk szól: — Gyorsan hazamenni, átöltözni, lefürödni. öt órakor találkozunk az ünnepi vacsorán a Szabolcs étteremben! A fiúk megelevenednek. Az egyik még kurjant is egyet. Sietnek, viszik a -gépeket. Mi tovább megyünk a bálázókhoz. Kántor Béla bálázógép-vezető törli az arcáról a verejtéket. Ö is hivatalos az aratási ünnepségre, de még egy túrt szeretne csinálni. Végignézzük. Olyan dolgot látunk, amilyet azelőtt még sohasem. Ez is a szocialista brigád újítása. Hatalmas csúszólapokra rakják a szalmabálákat, megépítik a csúszólapon a bálakazlat. Aztán egy traktor a helyére vontatja, ott lecövekelik, a csúszólapot kihúzzák alóla és kész a bálakazal. Megtakarítottak vele egy rakodást. Azonkívül az egyik legélet- veszélyesebb munkát küszöbölték ki. Eddig a bálarakodó fenn állt a kocsi tetején és maga alá rakta a rakományt. Ebből már rengeteg baleset származott. A csúszólapos rakodás egyszerű, sima, gyors és balesetmentes. Sokan át fogják venni. Kántor Béla, Rázsonyi János és Pápai Kálmán, a három bálázó máris nyert vele: ők is a kitűzött határidő előtt végeznek. Pedig nagyon sok a szalma idén. KOMBA INOSOK, ELEGÁNSAN Bagaméri Gyula elnökkel és Széles Miklós főkönyvelővel utazunk Ujfehértóra, az ünnepség színhelyére, ahová tizennyolc ember hivatalos összesen. Tréfásan emlegetik a több, mint húsz évvel ezelőtti aratóünnepséget a nyíregyházi lőtéren, ahol ezrek nézték a páros versenyeket, fenn állt a búzakoszorú, még szóltak a rigmusok is. Most már csak ennyi ember munkája lett az aratás. De maradt mindenki ügye. Ezt értik a város határában dolgozó Dózsa tagjai is, akik 2800 holdjukból négyszázon a város számára termelnek zöldséget, a legjobban öntöző megyei termelő- szövetkezetek közé tartoznak és a Vadas-tagban dolgozó Rákóczii Termelőszövetkezettel való egyesülés után elérték, hogy egy dolgozó tag jövedelme a közösből eléri a 25 ezer forintot. Elmegyünk a császárszállási víztározó mellett, melynek legnagyobb részét, 234 holdat tőlük sajátítottak ki. Látjuk az újonnan épülő, kiegyenesített négyes számú fő közlekedési utat, amely a Dózsa földjeit szeli ketté, egészen a központjuk mellé kerül a főútvonal, oda épül a vasúti felüljáró is. Látjuk a gyönyörű paprikaföldeken dolgozni Mihájlov Szlovik és Petrov Mártu elvtársakat, akik nemcsak Nyíregyháza legidősebb bolgárkertészei, hanem megőrizték bolgár állampolgárságukat is. És máris ott vagyunk az újfehértói Szabolcs étterem különtermében, ahol kiöltözve, elegánsan ott állnak már a kombájnosok: Garai András brigádvezetővel az élén Karasz Mihály — rá sem lehet ismerni arra a csapzott hajú fáradt emberre, aki fenn ülve az utolsó sor vágására készült — Pet- rikovics Pál, Kovács András és Kovalcsik András. Itt vannak a bálázók is és Ger. loczki András szerelő. „ÁLLlUK A SZAVUNKATr Mire elfogy a jó disznótoros és mielőtt az első pár pohár összekoccanna. Bagaméri Gyula, a közös gazdaság elnöke emelkedik szólásra: Fiúk — mondja egyszerűen — azért gyűltünk ossz» itt Nyíregyházától Ujfehér- tóig terjedő 22 kilométer hosszú gazdaságunknak emezen a végén megünnepelni közös munkasikerünket, mert idén éppen az újfehér, tói Vörös Hajnal Termelő- szövetkeíet' völf az, aki aratási munkaversenyre hívott ki bennünket és mi voltunk az elsők között, akik elfogadták a sportszerű kihívást. Tehát tréfából is úgy illik, hogy a nagyon tisztelt ellenfél földjén ünnepeljünk. Az volt a célunk, hogy augusztus tizedikéig befejezzük a kalászosok levágását. Nos, július 26-ra sikerült. Most már biztos vagyok benne, hogy a további határidők, a szalmabálázás augusztus 15-i és a tarlóhántás augusztus 20-i határidejét is megelőzzük «ok nappal. Tehát ál Íjuk a szavunkat: a brigád megkapja véleményem szerint a tízezer forintos kitűzött jutalmat és az egri, bükki kirándulást. Annak a néhány embernek az egészségére ürítsük poharunkat, akik néhány géppel, nyolcán két- háromszáz ember egykori munkáját végezték el. szemveszteség nélkül, hűséggel, becsülettel. A további felszólalások tele voltak komoly mondatokkal és ízes tréfákkal váltakozva. A brigádvezető Például azt mondta: most már a bálázókon és az ekéken a sor: vegyük ki azt a tízezer forintot az elnök zsebéből, ha már nekünk dugta oda! Talán a legemlékezeteseb. bet Majoros Ferenc főagro- nómus mondta. Egyrészt emlékeztetett arra, hogy a kombájnosok nemcsak gépészek voltak, hanem mezőgazdászok is. valósággal lesték, miikor lehet a nagyon kényes sörárpát vágni. És pohárköszöntőjének végén szeretettel emlékezett meg a vezetőkről, a frissítőkről gondoskodókról, akik nemcsak szurkolóként, hanem segítőként is ott álltak a kombájnosok munkájának minden fordulójánál. Mint kifejezte magát: minden kilométerkőnél. Mire elbúcsúztunk az ünneplő társaságtól, már elhangzott az első nóta is: „Búza, búza, de szép tábla búza...” Csak úgy harsogott a különterem a fiatalok jókedvétől. Gesstelyl Nagy Zoltáe
