Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-25 / 173. szám
w» más» * efSli LAPSZÉLEN Az ésszerű középút Fusikiállítás a gyárban Dísztárgyak árnyékkal A társadalmi ellenőrzés fokozása Nyírbátorban AZ EGYIK GÉPIPARI vállalatnál elhatározták, hogy az üzem több műhelyében is rendszeresen előforduló munkafolyamatot átszervezik, egy központi műhelyben . csoportosítják. Az volt az elképzelésük, hogy a műhelyenként szétszórt, de azonos jellegű, azonos szaktudást követelő műveletsort sokkal gazdaságosabban, ésszerűbben és sokkal kevesebb munkással tudják elvégezni, egy műhelyben. egy művezetés alatt. Elkészült az átszervezési terv, megindult a végrehajtás, s ekkor a látszólag egyszerű, s rendkívül racionális elgondolás majdnem megbukott, mert a munkások, akik eddig külön-külön műhelyekben végezték ugyanazt a munkát, enyhén szólva is nem lelkesedtek az átszervezésért. Részben, mert az új műhely felállítása, a munkafolyamat köz- pontosítása valóban feleslegessé tett jó néhány embert. S bár nem küldték el őket a vállalattól, csak más munkakörbe helyezték, ez azt is jelentette, hogy ezeknek az embereknek tanulniuk kellett; elsajátítani az új munkakör ellátásához szükséges tudnivalókat és ez enyhén szólva szokatlan volt azoknak, akik hosszú éveken át rutinszerűen végezték eddigi munkájukat. Ráadásul a többségük nő, családos asszony volt, akik ismert okok miatt húzódoztak a szakmai átképzéstől. GOND VOLT azokkal is, akik a régi munkájukat végezhették ugyan, de az új műhelyben. Jól összeszokott brigádok bomlottak fel, a munkahelyi légkör szempontjából lényeges személyi kapcsolatok szakadtak meg, vagy váltak lazábbá, egyszóval: az egyszerű munkahelycsere is rengeteg személyes problémát hozott magával. Mindez kezdetben a vártnál is jobban éreztette hajtását az új mühelv termelő- munkájában, ám végül is megnyugodtak áJ Kedélyek. s ha lassan is, de mindenki visszazökkent a régi kerékvágásba. A példa jól illusztrálja az üzem- és munkaszervezők egyik legnagyobb gondját; azt, hogy egy-egy szervezési megoldás nemcsak az elhatározáson múlik, nemcsak azon, hogy a gazdasági vezetők bizalommal, vagy bizalmatlansággal fogadják-e a szervezők javaslatait, nemcsak a személyi, tárgyi és egyéb feltételek megléte, vagy hiánya dönti el, hogy a szervezők sikerrel dolgozhatnak-e, hanem az is, hogy mit szólnak a munka racionalizálásához azok, akiket ez a legközvetlenebbül érint. A szervezés tárgya és célja végül is nem a holtmunka, hanem az emberi tevékenység; végső soron Friss a levegő és csend van. Csak ritkán hallunk egy csobbanást, amikor egy nagyobb hal játékosan kidugja a fejét. Két évvel ezelőtt tengernyi volt e folyó — a szárazságtól, most egészen keskennyé szelídült. Az evezőre nincs szükség, hiszen a folyás irányába halad csónakunk. Nem is szabad használnunk az evezőt, mert ezzel csak elriasztanánk a halakat. Beszélni is csak halkan lehet — mondja Balogh bácsi, az öreg halász (a környéken csak így nevezik), miközben tekintetével végigpásztázza a Szamos sima tükrét. — A halászásnak forsza van. Ezt a mesterséget még nagyapámtól tanultam. A halászás ma már kevésbé romantikus, de szépségéből, varázsából semmit sem veszített. Számomra minden út egy élményt jelent, még akkor is, ha csak egy sovány keszeg a zsákmány A halá- száshoz három dolog szükséges: csend, türelem és szakértelem. Balogh bácsi egyik „kellékből" sem szenved hiányt. Nem hallik idáig a karfa mindenfajta szervezés embereket érint, s ez rendkívül megnehezíti a szervezők célra törő munkáját, hiszen nem hagyhatják figyelmen kívül azokat a személyes kapcsolatokat, szubjektív érdekeket, amelyek minden műhelyben, munkahelyen kialakulnak, s amelyek meghatározói lehetnek nemcsak a munkastílusnak, hanem a teljesítmény nagyságának is. A SZERVEZŐK persze nem tekinthetnek — és nem is tekintenek — el attól, hogy munkájuk során figyelembe vegyék a szubjektív elemeket is. De arra sem vállalkozhatnak, hogy az emberek, az egyéni érdekek és elképzelések miatt az egész szervezési munka sikerét veszélyeztethető kompromisszumokat kössenek. S itt kezdődik a gond; nemcsak a szervező szakemberek, hanem az egész szervezési munka nagy dilemmája. Gondoljunk csak arra, hogy nálunk például a differenciált, személy szerinti teljesítmények alapján történő bérezéstől általában húzódoznak a gazdasági vezetők, mert — úgymond — nem akarnak senkit sem megbántani. S a jelenlegi munkaerőhiányos világban nem is tanácsos senkit sem „megbántani”, mert az illető kéri a munkakönyvét és jól tudja, hogy tárt karokkal várják száz másik helyen. Alighanem ugyanez a gondolkodásmód húzódik meg amögött, hogy a gazdasági vezetők jó része nem titkolt bizalmatlansággal fogadja a szervezési szakemberek indítványait, ötleteit, s a szervezést, egy-egy munkafolyamat racionalizálását olyan tevékenységnek tekintik, amely megbolygatja a már kialakult rendet, megbolygatja az ott dolgozók kialakult érdekviszonyait és kapcsojatait és emiatt — vélik sokan — jobb, ha az egészhez hozzá sem nyúlnak. A PROBLÉMÁK megoldása azon múlik, hogy a szervezők és vezetők megtalálják-e az adott munkahely sajátosságainak megfelelő ésszerű középutat. Azt a megoldást, amely végül is a lehetséges határig figyelembe veszi az egyéni érdekeket és nem veszélyezteti a termelőmunka érdekeit sem. Ez pedig feltételezi — amit sokan és sokszor leírtak, elmondtak már, — hogy a szervezők és gazdasági vezetők kölcsönös egyetértésben dolgozzanak; s persze feltételezi azt is, hogy minden nagyobb szervezési munkából a maguk jellegzetes módszerével részt vállaljanak a politikai, a társadalmi szervezetek is Mert az üzem- és munkaszervezés — ilyen értelemben is — komplex feladat. V. Cs. kocsma hangja, a gépek dübörgése, az autók tülkölése. Az öreg halászt talán a csend tette türelmessé és nyugodttá. Tartása egyenes, alig őszült, csak a homlpkán és a napbarnította arcán lévő mély hullámok jelzik, hogy túl van már az ötödik X-en. Közel öt évtized alatt megismerte a halak járását, szokását. Tudja, hogy a folyó merre szelíd és merre szeszélyes. A nyárson sült hal izére már alig emlékszik. Nem volt zsír, kevés volt az olaj és sok volt a gyerek. .. Azért kellett nyárson sütni a halat. Abbahagyja emlékezéseit, mert megfeszül egy zsinór és csónakunk kissé megbillen. Néhány gyakorlott mozdulat és a tízkilónyi harcsa máris a lábunk előtt ficánkol. A fél- ' méteres, bajuszos állat lassan elcsitul, s az öreg ismét az emlékei között kutat. Kétszer kellett csónakot vásárolnia. Első csónakját a visszavonuló német utászok kötötték ei, a másodikat az Vasból, rézből, különböző lemezekből művészien megmunkált dísztárgyak sorakoznak a polcokon. Tele van velük a motor IV. üzemrész melletti iroda. Van itt rézből készült, szépen csiszolt, újra divatba jött petrólám- pa, gyertya- és hamutartók. Somlyai Pálnak, a Csepeli Motorkerékpárgyár nyírbátori telepe általános védelemszervezési csoport vezetőjének a szobája tele van ilyen tárgyakkal. Valóságos kiállítás. — Nem is emlékszem már, hogy ezt a szép rézlámpát ki csinálta — említi. Művészien megmunkált „fusi”. Alkotója magával hozta egy másik üzemből, amikor Nyírbátorba került. Egyik alkalommal behozta, csiszolni. Két hónapig, finomította, munkálta. Bütykö- lés közben érte „tetten” Somlyai. így került a gyáregység fusimúzeumába. Ara figyelmeztetés lett. Súlyosabb esetben elbocsátás Vannak emberek, akik nem tudnak ellenállni a kísértésnek. Az üzem által fizetett nyolcórás munkaidőből naponta csípnek el perceket, sokszor órákat. S bizony sok kicsi sokra megy. Rámegy aztán a „becsület” is esetenként. Hiszen előbb- utóbb úgy is megtudják. Varga István, a fiatal csoportvezető mutatja: — De van itt más is. Kondenzátorok, villanyégők, biztosítékok. Értékes alkatrészek. — Egy részét úgy találtam, másik részét elkoboztuk — mondja Somlyai. Pedig szigorúan veszi a fusit, a társadalmi tulajdon megsértését, a fegyelmezetlenkedést a gyáregység vezetősége. Szabó Jenő a vezető, az üzemlátogatás közben magyarázta: — Tartottunk már belőlük kiállítást is, fenn a teremben. Többen kaptak fegyelmit, másokat elbocsátottunk. Rendnek, fegyelemnek kell lenni. Néha már magam is sokalltam, de ezzel nem lehet játszani. — A fusi többségét itt készítették. Hogy mikor? Délelőtt erős a munkafegyelem, árvíz akarta elrabolni. De ezt már nem hagyta. Azon a májusi reggelen is vízre szállt. Aggódva állapította meg, hogy percről percre vastagodik a folyó, s deszkákat és haszonfákat is hoz magával. Ezek közül néhányat kifogott, mert arra gondolt, hogy ezzel kettős hasznot -hajt: tisztítja a folyót és anyagot is szerez az istálló renoválásához. A szokatlan zsákmányt a parta rakta és tovább evezett. Egy óra múlva ismét deszkákat és egy gerendát hozott a víz. Ismerősek voltak efcek a tárgyak. Észbe kapott: hiszen akkor két méterrel vastagodott a folyó, különben nem is került volna ismét vízbe a zsákmány. Azért sem hagyom elkorhadni! — mondta fogát csikorgatva és ismét partra került a faanyag. De ezúttal már óvatosabb volt, jobban tartott a folyótól és a víz hozta árut a töltés oldaláig cipelte. Majd érte jövök, csak a helyére viszem a csóinkább délután és este tapasztalható lazítás. Ilyenkor csinálják. Nem éri meg — magyarázza Varga István. Olyan munkadarabok, dísztárgyak, amelyekre bőven kell időt szakítani, megmunkálni. És elfoglalják a gépeket is. Nem csoda hát, ha szigorúan veszik a fusit a gyáregység vezetői. Soknak „nincs” is gazdája. Úgy talál rá Somlyai vagy valamelyik művezető, csoportvezető. Tavaly 21, az idén eddig 10 esetben csípték rajta a fusizókat. Következménye minden esetben figyelmeztetés, „büntetés”, súlyosabb esetekben elbocsátás. Igaz, nem jelentős a számuk, ha tudjuk, hogy csakném nyolcszázan dolgoznak az üzemben a tanulókkal együtt. „Ha elnéznénk...“ — Az a tapasztalatunk, hogy egy-egy embernél nem ismétlődik — mondja Somlyai Pál. — De, ha elnéznénk, megengednénk a lazaságokat, elharapóznának a súlyosabb esetek is. És egyáltalán nem közömbös, milyen hatást váltanak ki a fiatalabb munkásokból, a tanulókból. Újságolják, hogy régebben még súlyosabb esetek is voltak. Ma már ritkább. de azért még előfordul. Kísértésbe esnek egyesek. Még mindig nem eléggé zárt területen dolgozik az üzem. Az alacsony drótkerítés mögött kukoricás, bozótos van. Csak át kell dobni a fusit, egy-egy elemelésre szánt munkadarabot, s később visszajönni érte. Mi tagadás, előfordul. — Igyekszünk a társadalmi ellenőrzést szigorítani — mondja Somlyai. Társadalmi bíróságok előtt szerepeltek már ezekért egyesek. Jó hatással volt a munkáskollektívára, hiszen a többiek becsületét is veszélyeztetik. Idén még nem fordult elő, hogy valakit társadalmi tulajdon eltulajdonítása miatt el kellett volna bocsátani. — Sajnos július 19-én este előfordult egy ilyen eset is — magyarázza az általános védelemszervezési csoport vezetője. — Este 10 nakot — határozta el magában. Aztán megfeszítette az evezőt és elindult a folyással szemben. Látta és érezte, hogy a megzavarodott halak is vele egy irányban úsznak Tudta, hogy ilyenkor a horog keveset ér, az emelőhálóval viszont nagyobb az esély. A csónakot a megszokottól egy távolabbi bokorhoz láncolta, majd az emeléshez összekötötte a kávákat. Délután hazavitte a zsákmányt és szokásához híven lepihent. Nyugtalan álmából felesége ébresztette: „Kelj fel. Károly, mert azt beszélik, hogy már a töltés lábát mossa a víz!” A csónakom! Mi van a csónakommal!? — kapott a fejéhez és futásnak eredt. Korát meghazudtoló gyorsasággal ért a töltés tetejére. Megdöbbent. amikor kedves jószágát sem találta a helyén. A bokornak is csak a hegye látszott ki a zavaros vízből. Nem hagyhatom elveszni, hiszen annyi kedves emlékem órakor szóltak, jöjjek be. mert a fővárosba induló szállítmányból hiányzik 2 darab, motorkerékpárhoz ké. szített teleszkóp. Egyik . kocsikísérő akarta kivinni. Nem éri meg Előttem B. M. őszinte vallomása. Elmondta, hogy az üzembe jövetkor megivott egy féldeci pálinkát. „Olyan gondolatom támadt, hogy 2 darab hátsó rugótagot a készáruraktárban lévő ládából kiveszek. Az ingem alá dugtam, kihoztam, belegöngyöltem a munkáskabátomba, s eldugtam a gépkocsiülés és a motorház mellé.” S elmondta azt is, hogy bár őt figyelmeztették, ne tegye, nem fogadta meg a tanácsát sem Csala Mihálynak, a raktári dolgozónak, sem pedig Antal Gyula raktárvezetőnek és Molnár Viktor portásnak. B. M. közel lakik az üzemhez. Szándéka az volt, hogy menet közben megkéri a gépkocsivezetőt, álljon meg lakásuk előtt, hogy fehérneműt váltson, s ekkor hazaviszi a két alkatrészt. „El akartam adni” — mondta vallomásában. „Bűnösnek érzem magam.” És aláírta. „Vállalom a felelősséget.” Semmiképpen sem érte meg. Ebből az alkatrészből egy-egy darab 292 forint. Ügy lesz belőle. Ez mai- nem „fusi”, ez már a társadalmi tulajdon ellen elkövetett vétség. Felelősségre vonják. Munkások százai dolgoznak a nyírbátori üzemben. Becsületet, hírnevet szereznek a munkáskollektívának. S akadnak egyesek, akik ezt a becsületet, hírnevet apró szabálytalanságokkal, esetenként ilyen lopásokkal veszélyeztetik. Érthető tehát, hogy az ilyen emberek tetteit elítélik, s maguk a munkások is követelik szigorú felelősségre vonásukat. Csak így lehet rendet, fegyelmet tartani itt is. másutt is. Erre figyelmeztetnek az esetek, a „fusikiállítás”. s az elkobzott vagy megtalált alkatrészek, amelyeket nem sikerült „megfujni”. Farkas Kálmán fűződik hozzá és vele keresem a kenyeremet! — kiáltotta hangosan, mit sem törődve azzal, hogy a közelében már csoportokban figyelik az egyre magasabbra törő szennyes áradatot. Futott a töltésen az ár irányába. azt remélve, hogy utoléri csónakját. Egyszer meglátta, hogy a csónak egy bokron fennakadva erősen himbálózik, s már víz is van benne. Ledobta ruháját és úszott, nem törődve azzal, hogy hideg a víz. Már egészen kifulladt, amikor elérte a csónak orrát. Belekapaszkodott. de olyan szerencsétlenül, hogy a csónak megbillent. kikerült a bokor fogásából és engedelmeskedett a folyó sodrásának... Az öreg halász utolsó erejével felkapaszkodott egy erősebb fűzfaágra, de közben valami kihasította a lábát. Nem érzett fájdalmat, csak azt vette észre, hogy itt-ott piros foltok úsznak a vizen. Kifújta magát, aztán kiúszott a partra és sántikálva szaladt a hömpölygő csónakkal párhuzamosan. Nem vett tudomást vérző sebéről, csak ez járt fejében: visszaszerezKombájnosok Néhány megjegyzést kaptunk olvasóinktól, július 14-i „Az aratók becsülete” című írásunk gondolataira. Az egyikből, melyet növéoyápó- lók írtak, idézünk: „Mi nem ugyanaz alatt a nap alatt dolgozunk? A tákarmány betakarításánál, a kazalrakásnál nincs por? Nincs meleg?” Tehát ismét itt vagyunk, a legnehezebb nyári munka lebecsülésénél, mivel már gépesítettük és nem vesznék részt benne annyian. A gyakorlatban — ezt elismerjük— nehéz igazságot- tén-s ni egy olyan szakmai kérdésben. amit az egyik vitatkozó fél nem ismer teljesen. Amellett bizonyos igazsága, éppen ismeretei hiányában —■ a növényápolónak is van, aki szinte teljesen szakképzettség nélkül napszámosnak kezdi érezni magát a kom- bájnos mellett. Mivel azonban úgy érezzük, hogy az említett kérdező középidejű férfi, hadd kérdezzünk vissza: vajon hol volt ő, amikor lámpás, sál kerestünk jelentkezőket traktorosnak, tíz évvel ez. előtt, a mezőgazdaság nagy átalakulása után. Mert ezek. bői lettek a kombáinosob, méghozzá a legjavából. Nem ritkán megtörténik, hogy a műhelyfőnökök is kombájnra szállnak. De javítják is a gépüket. Ismerünk szerelőket, akik más jelentkező híján felszálltak az új gépre, s míg váltótársuk vezet, ők javítják a mezőn a kisebb hibákat a többi gépen is. Egy kombájn, ha béraratást végez, legkevesebb öthat ezer forintot hoz a termelőszövetkezet kasszájába. A repülőgépes növényvédő pilóta bruttó teljesítményén kívül nincs olyan mezőgazdasági munka, melynek ennyi ..yolpa az. érteke. Valóságos művészet, bonyolult, összetett feladat. Hozzá kell tenni, hogy ,a mezőgazdaság további gépesítése folyamán számos más. hasonló értékű munkafolyamat megtanulására van lehetőség, a dohány. a napraforgó, a zöld. ség és a cukorrépa termesztésénél. Az is a eél. hogy a. mezei had minél több tagja sajátítson el ilyen ismereteket — amivel együtt jár keresetük emelkedése is. Túlzások természetese« előfordulhatnak. De abban minden józan ember egyetért, hogy az egész évi munka gyümölcsét magas technikai szinten betakarítok az egyik legfontosabb poszton -működnek és anyagi, erkölcsi megbecsülésüknek i« ehhez keld igazodni. Természetesen az igazságosság határain belül. (gna) ni az elrabolt csónakot. Egy kilométeres hajsza után örömmel látta, hogy a hullámok ismét egy bokornak vetették a csónakot. Vízbe ugrott és keserves karcsapásokkal a bokor felé úszott Úgy érezte, már nincs ereje ahhoz, hogy bevesse magát a csónakba, ezért egyik kezével megfogta a láncot és elhatározta, most már nem engedi el kedvencét, bármi is történik. Az egyre sűrűsödő hullámok megint el akarták sodorni, erre összeszedte maradék erejét és a láncot markolva átvetette magát a cső- > nak oldalán. Vitte a víz. Néhány perc pihenő után oldalról lecsatolta az evezőt és pillanatok alatt kiért a partra. Ezzel a csónakkal mentette a dombra omladozó házának értékesebb tárgyait. A katonák és a vasutasok hamar új házat építettek a régi helyett — sebe is hamar begyógyult. Már nyoma sem látszik. A visszaszerzett csónakban mosolyogva mondja a búcsúzásnál: a Szamos mars gazdag zsákmányt ígér. NSbratí bail#'Az öreg halász és a Szamos
