Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-18 / 167. szám
& oldal ' Kelet-m agy 1972. július 1». Zárási ifjúsági találkozó Tuzséron Több, mint 1500 fiatal gyűlt össze vasárnap Tuzséron a kisvárdai járás fiataljainak találkozóján. A VIT- re való felkészülés jegyében, megemlékezve Dózsa György születésének 500. és Petőfi Sándor születésének közelgő 150. évfordulójáról sereglettek össze a fiatalok a Tisza- partra. A délelőtti programban ifjúsági nagygyűlésen Sebők András, a járási KISZ-bizottság titkára mondott beszédet. Ezt követően a járás KISZ-szervezetei között szellemi vetélkedőt tartottak, a kultúrfelelősök, klubvezetők részvételével vitafórumon a szabad idő hasznos eltöltéséről tanácskoztak. Gazdag kulturális és sportműsor is várta az ifjúsági találkozó résztvevőit. Népdal- és polbeatműsor, népi tánc, hangszerszólók váltogatták egymást az estig tartó műsorban, amelyet vidám tábortűz és ifjúsági bál zárt be. JUTALOM A TÖRZSGÁRDÁNAK. A vásárosna- ményi ládagyárban a fizikai dolgozóknak, akik a törzsgárda tagjai, az idén mintegy 15 ezer forint jutalmat szavaztak meg. DOHÁNYTÖRÉS ÉS SZÁRÍTÁS. Hétfő reggel megkezdték a dohány törését a besztereci termelőszövetkezetben. A közös gazdaság területén félmillió forintos költséggel épült egy űj szárító, amely egyszerre ötven mázsa zölddohány szárítását végzi el. A szárító műszaki átadása pénteken volt, s most már az első dohányszállítmányokat be is rakták az új létesítménybe. MÁSODSZOR VIRÁGOZNAK. Az esős napokat felváltó kánikulában másodszorra virágoznak a fehér- és lilaakácok a Körösök völgyében., Békéscsabán, Szarvason, a mályvádi és a remetei erdészetben az akácfák messzire virítanak a sok fürtös virágtól. Halálos balesetek Szolnok megyében Jaszjakóhal- ma belterületén egy motorkerékpáros elütötte Körösi Györgyné S0 éves eltartott, jászszentandrási lakost, aki a helyszínen meghalt. A baleset oka: az idős asz- szony egy álló autóbusz mögül lépett a motorkerékpár elé. Lillafüreden a Hámori-tóban tiltott helyen fürdött Arlett Imre 42 éves lakatos, miskolci lakos és a tóba fulladt. A Borsod megyei Mezőkeresztesen az Aranykalász Tsz tanyáján Dövényi Barnabás 44 éves villanyszerelő mezőkeresztesi lakost villanyszerelés közben halálos áramütés érte. A balesetet az okozta, hogy Dövényi a szerelés előtt nem áramtalanitotta a munkaterületet. A Csongrád megyei Pitvaroson a Vörös Csillag Tsz termálkút- jánál a hűtőmedencében fürdött és belefulladt Csilek Pál 73 éves nyugdíjas pitvarost lakos. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-03. Yelexszárft: megyében 344, megyén kívül 73 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapesti, V kerület, József Nádor tér 1. ■z.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 2p forint. Indexszám 25 050 Kéziratokat nem ŐrzUnk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u. 5. Felelős vezető; Holéczd István A NAP HÍREI FÉLMILLIÓ ÓVODÁKRA. A Debreceni Postaigazgatóság is megállapodást kötött a Nyíregyházi Városi Tanáccsal, hogy részt vesz az óvodaépitési akcióban. Ennek jegyében az idén 200 ezer forintot utaltak át, jövőre pedig újabb 300 ezer forinttá] segítik a várost. • SZÁLLODÁBAN Svájci kisszállóba érkezik egy angol vendég. A hoteltulájAonos maga vezeti fel emeleti szobájába, majd dicsekedve mutatja: — Ügy nézze meg ezt az ágyat, uram, hogy százhetven évvel ezelőtt Napóleon aludt benne! Az angol megnézi az ágyat, majd kijelenti: — Na, akkor most már ideje lenne áthúzni ... KEVÉS A VEVŐ. A csúcspontjához ért az aratás megyénkben, az AGROKER nyíregyházi megyei ügyeletén vasárnap mégis viszonylag kis forgalom volt az elromlott, meghibásodott alkatrészek cseréjénél. Többek között felső tengelyt, görgős láncot, kombájnhoz való rostatoldatot igényeltek a közös gazdaságok. Paradicsomszezon A héten indítja a paradicsom feldolgozását a Nyíregyházi Konzervgyár. Az első napokban csak két és fél vagon feldolgozását tervezik sűrítményként, viszont a teljes szezonban mintegy 2400 vagon feldolgozására számítanak. Ugyancsak a héten, szerdán indulnak az őszibarack tartósításával, feldolgozásával, míg a zöldpaprika konzerválása a hét közepén indul meg. Jelenleg • téljós ütemmel folyik a zöldbab feldolgozása, amelyből naponta 10 vagonnyi árut készítenek, sárgabarackból pedig naponta 6—8 vagonnal készítenek dzsemet és befőttet. A gyárban vasárnap is dolgoztak, hogy eleget tegyenek a feldolgozási igényeknek. SZÖVETKEZETI TÁRSASUTAZÁSOK. A jövő évi szövetkezeti társasutaztatásokról írtak alá megállapodást a Magyar Szövetkezeti Utazási Iroda, a COOPTOURTST és az INTOURIST szovjet utazási iroda képviselői. A jövő évben mintegy négyezer, elsősorban, vidéki szövetkezeti dolgozó látogat a Szovjetunióba a COOP- TOURIST szervezésében és tovább nő azoknak a szovjet turistáknak a száma, akik a COOPTOURIST vendégeként érkeznek hazánkba. KÓNYA LAJOS kétszeres Kossuth-díjas költő temetése július 19-én, szerdán délután 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Vízműtársulat Nyírszőlősön Hétfőn megalakították a vízműtársulatot Nyírszőlősön. hogy a községet is bekapcsolják a vezetékes ivóvízhálózatba. A község mellett húzódik a kótaji vízműt Nyíregyházával összekötő vezeték, amelyből leágaztatják a nyírszőlős! mintegy 13 kilométer hosszú vezetékhálózatot. A vízműtársulat alakulásánál a község lakói mintegy 6 millió forintos költséget szavaztak meg, hogy közel 900 portára eljusson a jó víz. Az építkezéshez három és fél milliós állami támogatást is kapnak. A nyírszőlősi vezetékhálózat kivitelezője a víz- és csatornamű vállalat lesz. CSALÁDVÉDELEM. A Vöröskereszt megyei szervezete a három szabolcsi város és a nyíregyházi járás aktivistáinak részvételével július 13- án, kedden családvédelmi értekezletet rendez. A család- védelmi munka további teendőiről Suhajda János, a fővárosi tanács elnökhelyettese tart előadást. LÁTOGATÁS SÖSTÖN. Az idős falusiakat, az öregek napközi otthonának lakóit vitte el pénteken fürdőlátogatásra a balsai Petőfi Termelőszövetkezet, hogy élvezzék a gyógyvíz hatását. PUSKAVÉGEN A REMETEKAN. Öreg remetekan került puskavégre Tolna megyében. A magányos vadkan sok kárt tett a „csupaszbúzában”, a Bezosztája fajta gabonákban, ezért régóta keresték a vadászok. Kleiber Józsefnek, a hőgyészi vadásztársaság tagjának végre sikerült elejtenie a csernyédi erdő szélén lévő búzatáblában, amint éppen a termésből lakmározott. A vaddisznó 160 kiló súlyú, s eredetileg 20 centiméteres alsó agyaraiból három centi méternyi hiányzott, amelyek valószínűleg a fák gyökereinek tépésében törtek el. .SZOLGÁLTATÓHÁZ. Július 18-án, kedden kerül sor a műszaki átadására a Ro- zsályban épült szolgáltatóháznak. Az új létesítmény az árvízkárt szenvedett környék jobb ellátására épült. Rendőrkézen a Kékfényes Pajor A Kék fény július 14-i pénteki adásában a rendőrség a lakosság segítségét kérte Pajor Ferenc 48 esztendős, büntetett előéletű szombat- helyi lakos kézre kerítésére. A többrendbeli csalásért körözött Pajort a rendőrség a lakosság bejelentése alapján, vasárnap elfogta, s ügyében a vizsgálatot megkezdte. Pályázati felhívás a magyar ellenállási mozgalommal kapcsolatos pályamunkákra 1972. július 13, kedd FRIGYES NAPJA A Nap kél: 4 óra 05 perckor, nyugszik: 19 óra 35 perckor. A Hold kél: 12 óra 44 perckor, nyugszik: 22 óra 33 perckor. Száz évvel ezelőtt. 1872. július 18-án halt meg Benito Juarez, haladó mexikói államférfi, akinek nagy szerepe volt a polgári reformok végrehajtásában. Mint ismeretes, a jelenlegi Mexikó csaknem 2 millió négyzetkilométernyi területén Amerika felfedezése előtt indián törzsek laktak, s a XIII—XV. században az aztékok nagy államot hoztak létre. Ezt a területet a spanyolok H. Cortez vezetésével 1519-től 1521-ig meghódították. A dél-amerikai függetlenségi háború (1810—26) kitörésekor Mexikóban is tömeges parasztfelkelések robbantak ki a spanyol uralom és a földesúri elnyomás ellen. Az indiánoktól elrabolt közösségi földek visszaadását követelő felkelőket a spanyolok a kreol földbirtokosok támogatásával leverték, de azután az utóbbiak szembefordultak Spanyolországgal, és 1821-ben felszámolták a spanyol uralmat. 1854-ben haladó jellegű alkotmányt hoztak. A konzervatívok összeesküvést terveztek, s ekkor három évig tartó polgárháború, az úgynevezett reform háború tört ki. Ennek során 1859-ben a demokrata Juarez (1857—1072 között Mexikó elnöke) kiadta az úgynevezett reformtörvényt az egyház földbirtokainak államosításáról, az egyház és állam szétválasztásáról, a szerzetesrendek eltörléséről, stb. Fiilledt, meleg idő Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan előforduló záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő, zivatar idején átmenetileg erős északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 29—34 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: fülledt, meleg idő. Főként nappali felhőképződéssel, zápor, zivatar. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17—22 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 29—34 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. A Duna vízállása Budapestnél; 483 centiméter. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 22 fok volt. Kossuth rádió 8,18: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. — 9,07: Rimszkij-Korszakov: Az aranykakas. Háromfelvonásos opera, -r 10,05: Olvasópályázat. Részlet Szergej Zalagini: Sósvölgy című regényéből. — 10,23: Az operaközvetítés folytatása. — 11,42: Magyar fúvószene. — 12.20: K1 nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.35: Melódiakoktél. — 13,49: Törvénykönyv: Építeni akar? Riport- ter: Kapás Irén. — 14,04: A lengjél kultúra hete. Cica, vagy párduc? L. Voznyiczka regényéből írta: Sebők Éva (ism.) — 14.49: Éneklő ifjúság. — 15,10: Bach: D-dúr szvit. No. 3. — 15.38: Keserű pirula. Bába Mihály elbeszélése. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A lengyel kultúra hete. A lengyel rádió énekkara énekel. — 16,15: Verbunkosok, népdalok. — 17,05: Prokofjev; Vm. szonáta. — 17,34: Jelenidőben. III. évf. 7. szám. Körkép munkásszállásokról. — 18,00: Könnyűzenei híradó. — 13.30: A Szabó család. — 19,00: Esti krónika. — 19.30: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a 6~os stúdióban. — 20,44: Hírek. — 21.08: A ,.könyv előtti'’ és ..könyv utáni” kultúra? — 21,33: Beverly Sills énekel. — Kb. 22.15: Sporthírek. — 22,20: A folyótól délre. — 22,30: Egy óra dzsessz. Kiss Imre műsora. — 23,30: Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes Op. 74. — 0,10: Régi magyar táncok. Petőfi rádió 8,05: Kamarazene. — 9,02: Nóta- csokor. — 9,52: Könyvek, tájak, emberek. Kulcsár Katalin műsora. — 10,05: Zenés műsor üdülőknek. — 11,45: Útikalauz üdülőknek. — 12,03: Zenekari muzsika. — Közben: 12,50: Egy pálya vonzásában... Az Iskolarádió műsora. — 13,03: A zenekari muzsika folytatása. — 14,00: karidevú kettőtől hatig... — 14,50: Találkozás a stúdióban. — 18,10: A színháztörténész mondja: a nagy világszínház. Dr. Székely György írása. —- 18,25: Hangverseny a stúdióban. Csorba Mária hegedül, Gráf Gábor és Pál Tamás zongorázik. — 19,10: Éneklő világ — a fjordok világában (ism.) — 19,27: Cherry Wainer orgonái. — 19,39: Csökkentet ütemű növekedés? Kerekasztal-beszélgetés. — 19,54: Jó estét, gyerekek! — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 20.28: A lengyel kultúra hete. Rádiószínház (1965.) Staniszlaw Grochowiak rádiójátéka. — 21,15: Közvetítés a Balmazújvárosi Veres Péter Művelődési Központból. Színes szőttes. I. rész (ism.) — 22,12: Kurtág György: Vonósnégyes. — 22,27": A vezetők túlterheltségéről. — 22.42: Schütz kórusművek. — 23.15: Leány vásár. Részletek Jacobi Viktor—Bródy Miksa—Martos Ferenc operettjéből. Nyíregyházi rádió 18,00—19.00: Hajdú és Szabolcs megye életéből. — Tánczenei egyveleg a lipcsei rádió műsoréból. — Látogatás a MOM mátészalkai gyárában. — Melódiáról melódiára. Televízió 17.28: Hírek. — 17,35: „Eletet a2 éveknek”. Nyugdíjasok műsora. — 18.05: Tapsifüles. — 18.50: Parabola. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Hurokban. Luigi Pirandello színművének magyarul beszélő tv-film- változata. — 20.50: Fiatalság — bolondság. Operetthangverseny II. rész. — 21,25: Szójátékklub.— 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,45: Sakk-matt. Beszámoló a Fischer—Szpasszkij világbajnoki döntőről. Bratislavai tv 17.20: Hírek. — 17,25: Fiatal tehetségek nálunk és az NDK-ban. Zenés szórakoztató műsor. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19.35: Uj módon a szövetkezetekben. — 20,05: Vásári vetélkedő. — 20,35: Ewa doktor. Lengyel tv-sorozat. — 21,15: Irány a SZISZ I. kongresszusa. —21,25: Tv-híradó. — 21,45: Autósok, motorosok. 2. MŰSOR: 19.45: Tv-híradó. — 20,00: Tetoválás. M. Z. Borodowicz tv-já- téka. — 21,05: Telesport. — 21,45: Tv-híradó. Moziműsoi KRCDS MOZI: ZEPPELIN Angol Ilim E. k.: íél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor. KERTMOZI: AZOK A CSODALATOS FÉRFIAK Amerikai lilm E. k.: este 8 órakor. BÉKE MOZI: HÁLÁL A KANTARBAN NDK-film E. k.: 4, 6 es 5 orakor GORKIJ MOZI: ARANYSARKANY Magyar film, E. k.: 4, 6 es 8 orakor. MÓRICZ ZS. MOZI. HEINTJE Nyugatnémet film E. k.: fél 6 ét fél 8 órakor. KIS VÁRD AI MOZI: is szék i-n. MÁTÉSZALKAI MOZI: FORONDPARADB A TÉVÉBEN LÁTTUK SO I « • jr# | » # Cabinet éjszakai A Magyar Történelmi Társulat hazánk felszabadulásának közelgő 30. évfordulója alkalmából a Magyar Partizán Szövetség, a Művelődésügyi Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Rádió és Televízió által felajánlott pályadijakra pályázatot hirdet. Pályázni lehet minden, a pályázat kiírása után megjelent vagy kiadatlan, egyéni vagy kollektiv, új tudományos eredményeket felmutató, összegező, forrásközlő, helytörténeti, vagy egyéb jellegű monográfiával, a témára vonatkozó historiográfiai feldolgozással, történelmi tanulmánnyal. tanulmánygyűjteménynyel, tudományos értékű krónikával, annotált bibliográfiával, amely a magyar antifasiszta ellenállási mozgalom körébe tartozó kérdésekkel, az ellenállási mozgalom fegyveres vagy egyéb formáival, egyes ellenállási csoportok történetével, magyarok részvétele más országok antifasiszta ellenállási mozgalmában, ideértve a spanyol polgárháborút is, egyes szervezetekben, közigazgatási területi egységekben vagy üzemekben folytatott ellenállási tevékenységgel, az ellenállási mozgalomban jelentősebb szerepet betöltő egyének élettörténetével foglalkozik. A pályadíjak a következők: I. díj 15 000. n. díj (2 db) 8000, III. díj (4 db) 5000 Ft. Pályázni lehet továbbá a pályázat kiirasa után megírt, megjelent vagy kézirat formában beküldött, az ellenállási mozgalomban kifejtett saját vagy csoportos tevékenységet tartalmazó egyéni vagy kollektív visszaemlékezéssel. A visszaemlékezések pályadíjai: I. díj 6000, II. díj (2 db) 4000, Hl.' díj (4 db) 3000, IV. díj (10 db) 1500 Ft. A pályázatokon bárki részt vehet. A pályamunkákat a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Partizán Szövetség által alakított bíráló bizottságok fogják elbírálni. A pályaműveket 1974. június 30-ig kell beküldeni a Magyar Történelmi Társulat címére (Budapest, I., Űri utca 51—53). Eredményhirdetés: 1975. március hó 31. A részletes pályázati feltételek és a téma kutatásának helyzetéről szóló útmutató tanulmány levélben vagy személyesen a Magyar Történelmi Társulatnál, vagy a Magyar Partizán Szövetségnél (Budapest, V., Szabadság tér 16.) igényelhető. Illetve átvehető. A pályázatot kiíró szervek a pályázók figyelmét felhívják dr. Gazsi József Az ellenállási és partizánmozgalom kutatásának helyzete című tanulmányának feldolgozására, amely a Hadtörténelmi Közlemények 1972. évi 4. számában fog megjelenni. A pályázatot kiíró szervek a kiemelkedő pályamunkák megjelentetésében közreműködnek. A szombat éjszakai előadásban ezúttal a modern filmművészet egyik kiemelkedő alkotását, Federico Fellini Cabiria éjszakái című filmjét láthattuk. Az igazán jó művekhez hasonlóan a film mit sem avult a készítésétől eltelt 17 esztendő alatt: mondandójában, társadalomábrázolásában máig érvényesnek, művészi megformálásában meg nem haladottnak tetszett. A drámai erejű, nagy hatású történet egy, a társadalom perifériáján élő utcalány, Cabiria szeretetszom- ját, tisztább életre vágyódását úgy mutatja be, hogy különbnek érezzük a kis utcalány emberségét, nemcsak az ő gyanútlan naivitását kihasználni akaró bűnöző elemeknél, selyemfiúknál, de még a környező társadalom egyes reprezentás képviselőinél is. (A téma ennyiben rokon Jean Paul Sartre „A tisztességtudó utcalányt c. színdarabjával. Vagy gondoljunk csak arra, hogy a néhány hónapja sugárzott „Jóestét nyár, jóestét szerelem!” tévéfilm is éppenséggel a szélhámos fiú egyéniségének a konvenciá- listól eltérő bemutatásával aratott nagy sikert, — persze a művészi ábrázolás meggyőző erejével.) Cabiria napjainak és éjszakáinak, életörömének és keserű csalódásai döbbenetéinek realista ábrázolása egyúttal egy antihumánus, kapitalista társadalom képét is elibénk tárta, minden retus nélküli kíméletlen őszinteséggel. És mégis, a film zárójelenetében az élet igenlése diadalmaskodott, mikor Cabiria a szakadék széléről visszatérve újra csak nekiindul, újra hisz, mintha mondaná: nem, mégsem lehet az élet, az emberek többsége ilyen. Fellini rendezéséről, Giu- lietta Massina alakításáról a kritika már elkoptatta a felsőfokú jelzőket is. Cabiria magyar szinkronhangját — Békés Itala — nem éreztük egységes tónusúnak. Színtelennek tűnt Francois Périer szinkronhangja, a máskor kitűnő Dégi István ezúttal nem „hozta” eléggé a karaktert. Viszont Somogyvári Ru- dolv (Lazzari) most is egyenletes, jó teljesítményi nyújtott. Merkovszky Pál Üj nyíregyházi panoráma: üzletsor a nyíregyházi Arany János utcán. (Hammel József felvétele). PROGBAM