Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-11 / 136. szám

i. oldal KELET-MAGYARORSZAO Wn. Jdaítw ffc HÉTFŐ: Brüsszelben befejeződik az európai népek közgyűlése. —Világszerte üdvözlik Angela Davis felmentését. — Tito elnök Moszkvá­ba érkezik. KEDD: Magyar—kubai közlemény az eredményes tárgyalásokról. — Kormányalakítási pró- • bálkozások Olaszországban. SZERDA: McGovern győzelme a demokrata elővá­lasztásokon. — Milliós sztrájkmozgalom F ranciaországban. CSÜTÖRTÖK: Ismét elmarad a párizsi Vietnam-értekez- let ülése. — Súlyos légitámadások a de­mokratikus Vietnam ellen. PÉNTEK: Brezsnyev fogadja az egyiptomi hadügy­minisztert. — Heves harcok az indokínai hadszíntereken. SZOMBAT: Diáktüntetések Dél-Afrikában. Sok fontos indokínai tár­gyú jelentést olvashattunk a héten a lapok címoldalain, ezúttal mégis egy látszólag „rejtett” hírre szeretném fel­hívni a figyelmet. A dél-vi­etnami ideiglenes forradalmi kormány megalakulásának harmadik évfordulója alkal­mából, annak rendje és módja szerint fogadást ad­tak Párizsban ig: 'jelen vol­tak a francia kormány kép­viselői, nagykövetek, közéle­ti személyiségek és mások. A fogadás egyik vendége Christian -Castries' - tábornok volt. Igen, a név joggal erős, ez a francia fStft-änes’hök • áílt szemben a vietnami néphad­sereggel tizennyolc évvel ez­előtt, a sorsdöntő Dien Bien Phi-i csatában. Soron kívül léptették elő generálissá, ej­tőernyőn dobták le a körül­zárt erődbe, de az ünnepség­re szánt kétszáz üveg pezsgő már az ostromlók kezébe került. Azóta sok víz lefolyt a Szajnán és a Vörös folyón, de a tábornok és Párizs ma sok mindent másként lát és értékel. Az egykori ádá2 el­lenfél — díszvendég a foga­dáson. .. önkéntelenül is arra kell gondolnunk, ha az amerikai­ak az ázsiai szólásmondás szerint — meg akarják őriz­ni arculatukat sürgősen visz- sza kell vonulniok Indokínából, s fel kell hagyniok a csatlós rendszerek támogatásával. Ennek egyelőre kilátása sincs, a hét csütörtökén csak elmaradt a párizsi Vietnam- konferencia esedékes ülése, viszont fellángoltba VDK el­leni légiháború, több ízben támadás érte Hanoi körzetét is. Ez a kétségbeesett „észa­ki revans” természetesen nem változtat azon az alap­vető katonai tényen, hogy Dél-Vietnamban és Kam­bodzsában újabb eredmé­nyekhez vezetett a szabad­ságharcos erők offenzivája. Az amerikaiak és a saigoni- ak heves ellencsapásokkal próbálkoznak, de a sors iró­niája, hogy a legnagyobb si­kereket saját csapataikkal szemben érték el. Tévedés­ből három alkalommal bom­bázták önön embereiket. A vietnamiak komoly tár­gyalási szándékát mutatja, hogy Le Dúc Tho, *a VDK Párizsban tárgyaló küldött­ségének különleges tanács­adója kijelentette: akar újra találkozni Kissingerrel, ha annak van új mondanivaló ja, vagy Connally volt oénz- ügyminiszterrel, aki Nixon különleges megbízottjaként világkörüli útra indult. (Kis­singer azonban Japánban magyarázza a Fehér Ház bi­zonyítványát — Tokió válto­zatlanul csalódott szövetsé­gesében. az amerikaiak ed­dig immel-ámmal tárgval- gatnak azzal a Szato minisz­terelnökkel. akinek lemon­dása küszöbönálló Amerikai részről továbbra is húzódoznak minden ész­szerű és tisztességes megol­dástól: hogy a Castries-pár- huzamra utaljak, nem ke­vésnek kellene történnie ah­hoz, hogy mondjak Westmo­reland vagy. Abrams tábor­nok egyszer vendég lehessen egy vietnami fogadáson. Ugyanakkor az Egyesült Al- ' lamok jelenlegi vezetőinek komoly figyelmeztetésül szol­gálnak, az előválasztások: a . .háborúeUenes McGovern sze­nátor sorozatos győzelmei a demokrata elnökjelöltségért folytatott küzdelemben. Ami — ismerve az amerikai poli­tika machinációit — nem azt jelenti, hogy okvetlenül elnökjelölt lesz... A százöt­ven nap múlva lebonyolítás­ra kerülő amerikai elnökvá­lasztások előtt természetesen Nixon látszik esélyesebbnek .bármilyen demokrata ellen­jelölttel szemben, csakhogy az elnöknek egyre inkább te­kintetbe kell vennie az „in­dokínai nép” szorítását. Az európai kontinensen to­vább folytatódik a diplomá­cia nagyüzeme. Európa két fontos állama, amely főként saját gondjaival volt elfog-1 lalva, Franciaországban az elmúlt négy esztendő legerő­sebb sztrájkmozgalma rob­bant ki, Olaszország pedig azon vitázik, futja-e szilárd kabinetre, vagy csupán nyári „strandkormány” alakulhat. Az NSZK-ban is kiújulóban vannak a belső csatározások, valószínűleg ‘november—de­cemberben rendkívüli vá­lasztásokat tartanak, leg­alábbis Brandt a héten ha­tározottan utalt ilyen lehé- tőségre. Jelentős dokumentumokat fogadott el a népi diplomá­cia brüsszeli parlamentje; az európai közvélemény képvi­selőinek közgyűlése, amely­nek munkájában megtisztelő részt vállalhatott a magas szintű magyar küldöttség. 'Jogos a megállapítás, hogy a sokoldalú előkészítő meg­beszéléseknek végre zöld utat mutató NATO-lámpa egye­lőre nagyon is halványzöld. A többféleképpen értel­mezhető közlemény tanul­mányozása azt igazolja: at­lanti részről még mindig nem álltak él a feltételektől. Várhatólag belemennek az előmegbeszélésekbe, de azo­kon megkísérelhetik külön­böző lehetetlen feltételek el­fogadtatását... Az európai biztonságért folytatott küz­delmet tehát folytatnunk, sőt fokoznunk kell. E témáról egy újabb moszkvai csúcsta­lálkozón is szó esett. Tito látogatása lehetőséget adott sokoldalú szovjet-^-ju- goszláv eszmecserére. S Moszkvánál maradva: a kö­vetkezetes szovjet béketörek­vések jelzése az a rövid hír­adás, hogy a Szovjetunió mi­nisztertanácsa máris megtet­te a szükséges lépéseket a SALT-megállapodás realizá­lására. Ehhez természetesen az is szükséges, hogy ameri­kai részről gyorsan törvény­be iktassák az egyezményt, s a "katonai—ipari komplexum­nak az atomfegyverkezési hsűpábatj érdekelt körei. , az őket képviselő szenátorok felhagyjanak kirohanásaik­kal. Az európai helyzet bizo­nyos tekintetben ellentmon­dásos voltát tükrözhette a stockholmi környezetvédelmi konferencia. A legtöbb szo­cialista ország kénytelen volt távolmaradni, mivel nem biztosították az NDK-nak járó egyenlő jogokat. Miköz­ben örvendetesen kialakuló­ban van egy új európai szer­ződésrendszer az „el nem is­merési játék” lassítja a ki­bontakozást, árt az általános légkörnek.' A stockholmi té­mák igen lényegesek, de miért ne ott kezdenénk el­viselhetőbbé tenni a „kör­nyezetet”, ahol a politikai közeg javításához még milli­árdos beruházások sem kel­lenének, pusztán józan meg­fontolás. Réti Ervin Irak olajcsatája — Az iraki nép nevében a forradalmi tanács elhatároz­ta, hogy államosítja az Iraq " Petroleum Company olajtár­saságot — Haszán el Bakr elnöknek ezzel a június else­jén elhan^ott bejelentésével kezdődött meg az iraki kor­mány új olajcsatája a nagy tőkés olajkartellel szemoen. Ez a társaság — a hírhedt IPC — állam volt az állam­ban, s 1925 óta aknázta ki az iraki olaj forrásokat. Az iraki nép szemében megtestesítette az idegen elnyomást, a nemzeti erőforrásokat szipolyozó kolo- nialista hatalmat. Érdemes té­telesen felsorolni, hogyan osz­toztak az IPC részvényein a nagytőkés olajtársaságok, a vezető kapitalista országok: Schell (angol—holland) 23,75 % British Petroleum (angol) 23,75 % Compagnie Francaise des Petroles (francia) 23,75 % Esso (amerikai) 11,75 % Socony Vacuum (amerikai) 11,75 % Gulbenkian-társaság 5 % A részvények és a haszon nagy többsége a brit és az amérikái olajtársaságoké volt, s a híres „Mister 5 százalék”, aki még az ottomán időkben lett az olajmezők tulajdono­sa, s a nemzetközi kartell összehozásakor kötötte ki magának az 5 százalékos ré­szesedést, különböző csatorná­kon át ugyancsak az angol és amerikai társaságok hasznát gyarapította. A kirkuki olajmezőkön rendkívül előnyös az olajter­melés, a termelési költségek alacsonyak és így a haszon is rendkívüli. Az olajszakértők becslése szerint az IPC befek­tetései után 61 százalékos profitot húzott. Roppant gaz­dagságról volt szó, hiszen csupán 1968-ban 120 millió tonna olajat vett ki az IPC az iraki földből. Ezzel a Közel- Keleten közvetlenül Irán és Szaud-Arábia után a harma­dik helyet foglalta el. Irak számára a mesés kincs­ből aránylag kevés jutott. De ez a kis rész is az iraki költ­ségvetés 80 százalékát képvi­selte. Képzelhető, hogy ez a helyzet milyen remek zsaro­lási Tehetőséget biztosított az IPC urai számára! Az olaj­jövedelemnek ez az aránya azt jelentette, hogy Bagdad, más források híján, ki van té­ve az idegen kartell kénye'- kedvének. Ebből a helyzetből a kiút csak akkor nyílt meg Irak számára, amikor a for­radalom elsöpörte a mo­narchiát, amikor hatalomra kerültek a haladás hívei. 1961-ben hozták meg a hí­res 80-as számú törvényt, amely megfosztotta az IPC-t ki nem aknázott koncessziós területeitől; ezek az egész koncesszió 99 százalékát tet­ték ki. De a működő olajku­tak a maradék egy százalék­nyi területen voltak, a ki­zsákmányolás tehát folytató­dott. Egy év múltán azonban az iraki nemzeti olaj társaság megalakítása jelezte, hogy a bagdadi kormány távlati ter­vei közé iktatta qz olaj kincs kézbevételét. Az elmúlt évek- ben meggyorsult az iraki „ nemzeti olajpolitika fejleszté­sének üteme. 1969 nyarán írta alá Irak a Szovjetunióval azt a szerződést, amely lehetővé tette a nemzeti iraki olaj­ipar megteremtését. Idén, ím - rilis 7-én újabb fontos ese­mény történt: Koszigin szov­jet miniszterelnök jelenlété­ben felavatták Észak-Rume- liában a nemzeti olajtársaság új kútjait, amelyeket ugyan­csak szovjet közreműködés­sel aknáznak ki. Ez az im­már nemzeti olajmező ebben az évben 5 millió tonna ola­jat, 1980-ban pedig 40 mil­lió tonnát termel. Az IPC urai erre az álta­luk „kihívásnak” minősített iraki nemzeti politikára sza­botázzsal feleltek. Nyomást akartak gyakorolni az iraki kormányra, csökkenteni akarták olajbevételeit, és ezért fokról fokra csökken­tették a termelést. Különböző ürügyékkel addig züllesztet- ték a kirkuki gazdag olajme­zőkön a munkát, addig sza­botálták a termelést, míg az a korábbinak a felét sem érte el. Míg februárban a kirkuki termelés naponta 1 237 000 barrelt ért el, ápri­lisra a termelés 694 000 bar­relre esett vissza. Az iraki kormány ultimátumban szó­lította fel az olajtársaságot, emelje ismét a termelést, fizesse meg a szabotázs miatt kiesett olajjövedelmeket, s juttasson részesedési alaptő­kéjében az iraki nemzeti olajtársaságnak is. Amikor az IPC nem volt hajlandó e követelések teljesítésére, a határidő lejártakor elrendel­ték az imperialista olajtár­saság azonnali államosítását. Szíria nyomban csatlakozott Irakhoz és a területén át­vezető olajvezetéket ugyan­csak államosította. Az ira­ki—szíriai akcióval szolidari­tást vállalt Egyiptom és Lí­bia is. A haladó arab országok sajtója üdvözli az iraki és .szíriai elhatározást, s felszó­lítja az olajtermelő országo­kat, hogy közös' szervezetük rendkívüli közgyűlésén sies­senek Bagdad és Damasz­kusz segítségére. Erre annál is inkább szükség van, mert az IPC „bitorolt” olajnak nevezi az államosított ola­jat, az olajkartell nemzetkö­zi „megtorló intézkedések­kel” fenyegeti az iraki kor­mányt. Az olaj jelenleg nem hagyja el a Földközi-tenger olajkikötőit, az olajvezetéke­ket lézárták. Ugyanakkor Irak máris megkezdte az ál­lamosított olaj értékesítésé­nek hadjáratát: a szaksajtó­ban kedvezményes áron hir­deti az iraki olajat. Ebben a most kibontakozó csatában a haladó nemzet­közi közvélemény azokkal szolidáris, akik vállalják a harcot az imperialista olaj- társaságokkal szemben, akik nemzeti olajkincsünket a nemzeti célok szolgálatába állítják. Rudnyánszki István Hatvani Dániel: Ctóve nregfúMtúlt DOKUMENTUM REGÉN* 30. Tolatással fordul. 20—30 mcj tért jön visszafelé, jobb felöl alacsony, ritkás fenyves, a fák között- térdig érő aljnövényzet. Kicsit lehúzódik az útról, ala­csony törzsű fiatal akác mel­lett áll meg, alig tíz centire Óvatosan visszább tolat, ne­hogy a fa megkarcolja a ko­csit, mert azért is igazoltat­hatják. Aztán így szól: — Na itt kitesszük. Mennek hátra a csomag­tartóhoz, felnyitják, a test mozdulatlan. Robi fogja elől, ő az erősebb. Cipekednek. Robi jobbra-balra nézeget, a ' vállán keresztül hátrafelé is. Senki a közelben. Belegázol­nak a bozótba, csapást vág­nak. Nyolc—ttíz méter után egy alacsony, nyesetlen fenyő alá helyezik a testet. A zakó és az ing a yonszolástól fel­húzódott a hasán, a nadrág­ja lecsúszott. Fejjel a fatörzs irányába teszik. Majdnem teljesen betakarja egy alsó nö­vésű, iegyezőszerű ág. Feltar­tott jobb keze látszik csak, kissé begörbült ujjakkal. Mint­ha integetne... Szótlanul mennek a kocsi­hoz, elől Horváth Zoltán, mögötte Király Róbert. A? ifjabbik, csak úgy menet köz­ben, lecsapja a csomagfedelet. De mire Robi odaér, felpat­tan. „Ha lassan nyilna, még megijesztene” — gondolja. Ö is lecsapja, de rögtön vissza­vágódik. Mi van ezzel? Nézi. próbálgatja, s rájön, hogy a zárleméz elgörbült. Hajlítgat- ja, letörik. Dühösen eldobja az apró fémdarabot. Zolinál van egy darab zsineg, azzal kötözi le. Visszamennek a kövesútra Robiy úgy érzi, mintha köny- nyebben futna velük a ko­csi. Vagy csak nekik köny- nyebb? Amíg ezen meditál, útelágazáshoz érnek. Könnye­dén a balra ágazó útra hajt. Pár kilométer után kiderül, hogy a másikon kell haladni. Megfordul. Már Enyingen vannak, amikor hátulról kis fémes zörej hallatszik. Robi a viszapillantóból észreveszi hogy felvágódott a csomagtér fedele. Megáll, hátramegy. A madzag nem lesz jó. Pillana­tig töpreng: mivel kösse le. Aztán előrántja a bicskáját, levág egy darabot a szerelő­lámpa zsinórjából. Újból megnézik a térképet, s megállapítják: a 8-as főút­vonalat kell elérni, s azon végig... De nem egészen: a A szentgotthárdi határátlépő tájékán elég sűrűn vannak a települések. Robi szerint er­refelé veszélyes lesz. Szom­bathelyre kell menni, s onnan tovább, nyugati irányba. A Balaton csücskénél lép- ten-nyomon útelágazások. Egy nagy vegyiüzem főbejáratánál veszik észre: megint nem jó az irány. A kapun — fordu­láskor pillantják meg — ha­talmas halálfej vigyorog rá­juk. Végre elérik a 8-ast. Át­hajtanak az éjszakai Veszpré­men, s a város túlsó szélénél haladva látják: velük egy irányban sétál egy magányos nő. Robi lassít mellette, ki­szól, hogy merre megy. A nő azt mondja: — Veszprémbe. •— De hiszen az mögöttünk van! — A buszmegállóhoz megyek. Zoli nem nagyon érti, hogy miért akarta felvenni a nőt. Elég volt már az utasokból... De fáradt, szólni sincs ere­je. Már arról is lemondott, hogy kiszálljon és egyedül, gyalog meneküljön. Érzi, hogy fokozatosan Robi hatalmába került... Pedig ő, Horváth Zoltán kezdeményezte és gon­dolta ki. az egészet. Az is ide­gesíti, hogy Robi szünet nél­kül füttyönget, ritmusra, s közben ütögeti a kormányt. És 100-zal, 110-zel megy ál­landóan, á kanyarokban is. Most is 100-zal megy neki egy éles kanyarnak. Jaj dől a kocsi! Zoli behunyja a sze­mét: most vége lesz minden­nek... De amikor érzi, hogy túljutottak, kinyitja. Fülében még ott a gumi sivitó, ra­dírozó hangja. Kis idő múlva megszólal: — Robi ne hajts annyira. '— De a „vezető” fö­lényes: — Bízd rám, most már én vagyok a sofőr. Kámhál fordulnak Szom­bathely irányába. Mire a vá­rost megpillantják, pirkadni kezd. Hat óra felé jár az idő. BENZINKÜTTÖL AZ ÁROKPARTIG A külvárosban járnak, ami­kor Robi érzi: rángat a mo­tor. Nyomban utána le is áll. Az indító jó, nem ugrik be mégsem. Persze, hát elfogyott a benzin. Körülnéz. Tábla mutatja: kétszáz méterre autószerviz. Elindul arrafelé. Á telepen műszakkezdés van. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents