Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-20 / 143. szám

Wft. június 5ft. *BLET-MAeYAROftS2AS 3. oldal Aratás előtt A korszerű termelés feltételei Lehet valamivel könnyebben ? A munkafeltételek javítása üzemeinkben MÉG NÉHÁNY FORRÓ JÚNIUSI NAP és elindulnak a szabolcsi árpaföldeken is a kombájnok. Száznégyezer hektárnyi területről néhány héten át negyedmillió tonna terményt kell gyorsan, ügyesen veszteség nélkül le­aratni Szabolcsban. A betakarítás időszaka nemzeti szokásaink szerint már évszázadok óta, ünne­pien fontos időszaka mun­kánknak. Igaz, volt néhány év, amikor kezdtük azt hin­ni, hogy a gépesítéssel a leg­nagyobb gondot levettük a dolgozók és szállítók vállá­ról. Azóta beláttuk, hogy ez nem egészen így van. Még mindig maradt elég tenni­való, a szervezettség igen magas fokán kell dolgozni és irányítani, hogy amit a me­zők népe megtermelt, az hi­ánytalanul a magtárakba is kerüljön. Sőt, mintha a gé­pek még némiképpen új gon­dokat is hoztak volna. Egy bizonyos: attól a pilla­nattól kezdve, amikor az első kombájnok forgókaszái pö­rögni kezdenek a szabolcsi földeken, az utolsó tábla tarló leszántásáig kell, hogy valamennyiünk ügye, társa­dalmi ügy legyen a betakarí­tás. Illik még azoknak is, akik nem vesznek részt ben­ne, tisztelettel gondolni a mezőkön fáradozó szállítókra, raktárosokra, akik a „tető nélküli műhelyben”, a mezőn dolgoznak és akik minden anyagi és erkölcsi megbecsü­lést megérdemelnek, munká­juk sikere arányában. ITT VANNAK MIND­JÁRT A GÉPEK. Három és fél ezer üzemképes traktor, háromezer pótkocsi, hétszáz­nál több teherautó, több száz kévéző, rendrearató és járva- bálázó gép indul a termelési csatába megyénkben látszó­lag nagy számban, hogy se­gítsenek a kombájnosoknak. De a nagy számok néha Ha korábban nem volt egy­ség a feudális anarchiába süllyedt, örökké torzsalkodo íőurak között, úgy most a veszélytől hajtva mindent alárendeltek az érdekazonos­ságnak. Se azelőtt, se azután soha nem volt olyan egysé­ges és kíméletlenül erősza­kos a magyar nemesi hata­lom, mint a Dózsa-féle job- bágyiorradalonrmal szem­ben. Az ei'élyes Mátyás halala után „remek" királyra lel­tek a pipogya II. Ulászló személyében: felőle azt te­hettek, amit akartak. Kö­nyöröghetett, panaszkodha­tott a király, szavát nem na­gyon hallották. Most bezzeg hűséges alattvalóként siettek hozzá Budára, amikor gyűlésre hívta őket. Persze, a vezér­szerep most sem annyira az uralkodó, mint inkább az or­szág oligarcháinak kezében volt. Június elsején került sor Budán a király által össze­hívott gyűlésre. Ezen megje­lent Bakócz Tamás is, aki­nek ekkor még nem mertek szemrehányást tenni a nagy- úrak, ő viszont a kereszte­sek elleni szélsőséges buzdí­tással hálálta meg ezt. Ám­bár a főurak valójában, ko­mor nehezteléssel viseltettek a hercegérsek iránt, de nem merték bántani, mert ha a hercegprímáshoz nyúlnak, akkor még inkább magukra lázítják az amúgy is forra- dalmasodott országot. Amel­lett Róma pártfogását is él­vezte a hatalmas főpap. Ha bántják, beláthatatlan bo­nyodalmakkal kell számol- niok, de ha élnek a segítsé­gével, gyorsabban állíthatják helyre a nemesi osztály ha­talmát. Mérlegelésüket talán mindenkinél jobban értette a hercegprímás, ezért nyo­matékkai helyeselte a pa­rasztforradalmárok megbün­csalókák. Egy kombájnra idén 142 hektár betakarítan­dó terület vár. 16—17 hek­tárral több, mint áz elmúlt évi átlag. Igaz, az időjárás — ami a kalászosokat illeti — gyors és eső által nem za­vart aratást ígér. De vajon így lesz-e? Az ázott növé­nyek betakarítása nehezebb. Amellett már most látható, hogy a májusi viharok úgy döntötték meg sok helyen a vetést, hogy az már nem tu­dott felegyenesedni. Ilyenkor dupla gond az ügyes vezető­nek is a veszteségmentes ara­tás. De vajon mind ügyes-e? És vajon minden közös gazdaság egyformán rendel­kezik-e kombájnokkal és más aratógépekkel? Tudjuk, hogy nem így van. Akad olyan termelőszövetkezet, ahol játszva boldogulnak a nagy munkával — már ami az időt illeti. De olyan is, ahol egyet­len egy gépnek kellene a hektárok százain elvégezni a munkát. AZ ELMÚLT ÉVBEN a megyei szakvezetés meg­hirdette a termelőszövetkeze­tek egymást segítő mozgal­mának versenyét. A forma bevált. A sok géppel rendel­kező mezőgazdasági nagyüze­mek megtalálták a számítá­sukat, amikor az amúgy is gyorsan avuló gépekkel bér- aratási végeztek. És a megse­gítettek sem jártak rosszul. A területi szövetségek egy- némelyike az idén is hirde­tett versenyt — amiben pon­tozási értéket képvisel a má­sik, a gyengébb, sportszerű megsegítése is. De a megyei operativ bizottság úgy dön­tött, hogy a maga részéről a megsegítésre idén nem indít versenyt. Az elmúlt évi jó intés volt, jó figyelmeztetés, éltek is vele nagyon sok he­lyen. Legyen az idén a mező- gazdasági nagyüzemek füg­getlen vállalati kérdése, kér-e. ad-e segítséget a szomszéd­tetését. S, hogy milyen cél­lal tartottak tanácskozást a király és a nagyurak, arról a szélesebb közvélemény is ízelítőt kapott: amíg folyt a gyűlés az uralkodó palotájá­ban, addig odakint az utcá­kon elrettentő példaként a foglyul ejtett keresztesek hosszú sorát nyársalták fel. A főurak mindenekelőtt a székváros környékét szeret­ték volna biztonságban tud­ni, hiszen Buda közelében, a gubacsi dombok között im­már második hónapja tábo­rozott Száleresi Ambrus ve­zetésével Dózsa egyik sereg­része. Ennek leverésével bíz­ták meg Bornemissza János tolnai nemest. Amit csak tudtak, rendelkezésére bocsá­tottak. Erős lovasságot bíz­tak a kezére, gyalogosoknak Buda és Pest polgárait ren­delték parancsnoksága alá, csak úgy, mint a királyi zsoldosokat. ALvezérei, Tö­möri Pál, Batthyány Ferenc és Móré László ugyancsak nagyszámú katonasággal ren­delkeztek. Ráadásul döntő fölényt biztosított számukra a Szentlőrincen várakozó ne­mesi had: Nógrád, Heves, Hont és Pest megye bandé­riumai alig várták, hogy megtorolhassák a fölkelt pa- . rasztoktól elszenvedett vi­szontagságokat. Bornemissza János serege június 21-én kelt át a pesti partra a haltéri révnél (a mai Erzsébet-hid közelében). A Kecskeméti kapun át hagy­ták el a várost és rövidesen a gubacsi keresztes tábor kö­zelébe értek. A fegyveres nak. Nem ingyen történik, mindkét fél jól jár vele. Ma­radjon ez most már olyan be­vett szokás, amit nem kell évente újra meg újra „ver­senyként meghirdetni”. ÁLTALÁBAN A TERME­LŐSZÖVETKEZETEK vál. lalati önállóságának hangoz­tatása egyre sűrűbben fordul elő a tájékoztatásokban. Va­lamiképpen úgy értendő ez, hogy közös gazdaságaink el­érték nagykorúságukat, tud­nak helyesen dönteni saját ügyeikban. Rájuk kell tehát bízni, hogy elhatározzák, amit nekik kell végrehajtani. Az aratás a mezőgazdasági nagyüzem feladata. A mi jól szervezett nagyüzemeinknek kell tehát elhatározniuk, ho­gyan kívánnak saját problé­máik között rendet teremteni. Legfeljebb egy jó tanács: valóban el kell határozni, nem bízni a véletlenre. Dön­teni kell, előre látni a nehéz­ségeket, hogy aztán könnyeb­ben legyenek úrrá rajtuk. A „majd csak lesz valahogy” szemlélete sosem hoz hasz­not. Az aratást kiszolgáló válla­latok idén mintaszerű felké­szülésről tettek tanúságot. E hasábokon vasárnap hírt ad­tunk arról, milyen gonddal készültek fel a sokféle tenni­való, felvásárlás, szállítási feladatok, üzemanyag-ellátás és a többi tevékenység össze­hangolására. TALÁN NEM ÁRTANA azzal viszonozni ezt, hogy minden aratásra készülő me­zőgazdasági nagyüzemben kü­lön vezetőségi ülésen foglal­kozzanak a rájuk váró nagy munkával. Hogy lássanak előre, még a meglepetésekre is készüljenek fel és jelöljék ki az egyes teendők felelőse­it. Így bizonyos, hogy sokkal olajozoftabban forog majd a mi megyénkben is a nagy gé­pezet. jobbágyok ama része, amely még nem szokta meg a ka­tonai rendet, csupán az in­dulatára hallgatva az érkező urakra (rontott. Tömöri Pál, a tapasztalt hadvezér gyorsan szétverte ezt a rendetlen tá­madást. Élve az első siker- lélektani előnyével. Bornem­issza ígéretet tett a kereszte­seknek: bocsánatot nyer és azonnal hazatérhet, aki meghódol. Kevesen hajlottak szavára, de a kevesek között volt Száleresi Ambrus pa­rancsnok is. Az életre-halálra szoló harcot elfogadó keresztesek rendezték soraikat, szabá­lyos alakzatban, zászlók alatt indultak ütközetbe. noha látták, hogy a túlerővel szemben kevés reményük le­het a győzelemre. Bornem­issza tüzérségével szemben nem volt ellenszerük, szétzi­lált soraikban pedig Tömöri nehézlovassága vitt véghez kegyetlen mészárlást. Végül csak a menekülésben re­ménykedhettek. Két irány­ban hagyták el a csatateret. Egy részük a Csepel-sziget- re igyekezett átjutni a Du­nán, míg a többiek a Rákos­patak völgyében felfelé me­nekültek. De nem sokan él­ték túl a katasztrófát. Vagy a Dunába fulladtak, vagy foglyul estek, ök szörnyűbb módon végezték, mint akiket azonnal megöltek. Fülüket, orrukat, karjukat levágták, így kellett hazamenniök, hadd lássa mindenki, ho­gyan álltak bosszút a neme­sek. Ugyanezen a napon zaj­lott íe egy másik ütközet a Megyei üzemeink, vállala­taink milyen mértékben tud­ják biztosítani a korszerű termelés követelte szintet munkaeszközükben kultu­rált munkakörülményekben, munkahelyi kommunális be­ruházásokban és azok ki­használásában? E témakörbe vágó kérdésekről beszélget­tünk vállalai vezetőkkel. A VAGÉP-nél Szabó End­re főmérnök kérésünkre gyá­ruk fejlesztését a munkahe­lyek állandó jellegű kulturá- lódásának a tükrében mutat­ta be. Az ellentét feloldásáért A gyár kapuján belépő szemlélőben furcsa érzések támadnak. Itt motorzúgás ijeszt rá, ott kalapácsok pö­rölyszerű ütései csattognak fülsiketítőén, emitt pedig gé­pek vijjognak és mindenfelé emberek teszik dolgukat. Kezdjük mindjárt egy el­lentéttel: munkások szorgos- kodnak a régi huszárkaszár­nya épületében javífőszolgál­tatást végezve — nem a legideálisabb körülmé­nyek között. Húsz mé­terrel arrébb pedig saját ter­vezésű és kivitelezésű forgá­csoló. Modernségének jellem­zésére álljanak itt a főmér­nök szavai: „Világosabb van itt, mint az én nagyablakos irodámban.” És valóban. A fedett csarnokban nappali világosság honol. A forgá­csológépek tükörként verik vissza a fényt. Itt, ha nylon­blúzban ül a gép mellé a ke­zelőnő, munka után is nyu­godtan mehet akár szórakoz­ni is. Szándékosan hoztuk a munkahelyi ellentétet. A gyár vezetői is látják ezt. Sőt, azt is, hogy a ma még nem egyenlő és eléggé kultu­rált, modern körülmények között, nem is mindig a leg­újabb technológiával világ­piaci versenyképes terméket keresztesek ellen Heves var­megyében. a Tárná völgyé­ben. Itt Drágífy János veze­tésevei rontottak a nemesek a Debrö várát ostromló hét­ezer jobbágyra. Akárcsak a gubacsi homokdombok kö­zött. Debrő mellett is ke­mény ellenfélnek bizonyul­tak a felfegyverzett szegé­nyek. Hiaba rendelkeztek a nemesi csapatok minden szükséges hadieszközzel, hiá­ba voltak túlerőben, a hosz- szú és elszánt küzdelem el­lenére sem tudtak döntő győ­zelmet aratni. Megverték ugyan a jobbágyokat, de erejüket nem törték meg. s azok újra gyülekeztek., Mindez a nemesi osztály- javára billent katonai fö­lény tényén már nem vál­toztatott. Elkezdődtek a tö­meges megtorlások. Miként a gubacsi foglyokat, úgy a deb- rőieket is rettenetesen meg­csonkították. Nagy részüket a helyszínen felkoncolta Drág- ffy. Tizenhat főbb keresztest kiszolgáltatott az országta­nácsnak, hadd mutassa meg az is< milyen szigorú. A ti­zenhat áldozattal Rákos me­zején végeztek. Fejükre tü­zes sisakot húztak, különbö­ző módon húzták őket karó­ba, majd íölnég'yelték tete­müket. Bornemissza Jánosnak még ez a kegyetlenség sem volt elég. Diadalmenetet rende­zett Budán, barmokként haj­tatta a vérző parasztokat, végül válogatott hóhérmun­kával oltotta ki életüket. Következik: A borzalom trónusán. Gerencsér Miklós — ipari izzitókemencét ju­goszláv megrendelésre. PEVA térzsalurendszert az építőiparnak, merev kártoló­szalagot 10 ezer méteres té­telben — 12 millió forintos értékben — kell előállítani. A kártolószalagot — előbb a rugalmast, most a merevet — „homokra telepí­tett” üzemben gyártják Bal- kányban. A munkásgárdát is maguknak kellett kinevelni. És azt sem titkolják, hogy a régi gépállomási szerelőcsar­nokokban — Demecserben és Balkányban — ma még nem a legideálisabbak a mun­kakörülmények. Ám munká­saik szorgos keze megterem­ti azt az anyagi bázist, amellyel nemcsak a gvár termelőüzemeit építik fel, hanem a meglévők mellé a szükséges ebédlőket, fürdő­ket, tanműhelyeket, klubo­kat, könyvtárakat. Virágok a szerelőcsarnokban Az AKÖV-nél Eröss Ka­roly főmérnökkel azt próbál­tuk boncolgatni, hogy a munkahely kulturáltsága ho­gyan hat vissza a dolgozók tudatára, munkájára. El kell mondani, hogy az AKÖV sajátos vállalat. Dol­gozói két nagy csoportra — a karbantartókra és az utazó- személyzetre — oszlanak. Ez differenciálja a jelentkező gondokat, problémákat is. De térjünk vissza a mun­kahelyi adottságokhoz. A főmérnök tárgyilagosan fogja össze a nyíregyházi és a vidéki telephelyek valós munkahelyjavítási tennivaló­ik Említi, hogy ez a telep ösz- szesen 70 gépkocsi kiszolgá­lására létesült. A műhely karbantartó dolgozói ma na­ponta több. mint 100 gépko­csit szolgálnak ki. Hátha még egy alvázmosójuk is lenne! Ebédlő, fürdő? Ma mar ezek is vannak. Hogy a je­lenlegiek sem kielégitöek. látja a vállalatvezetés. A karbantartó személyzet ét­keztetése és tisztálkodása biztosított, Itt a szociális és kulturális ellátottság majd­nem kielégítő. És ez jól hat az emberek tudatára. Nem­csak abban nyilvánul meg, hogy virágok jelentek meg a szerelőcsarnok falain, ha­nem abban is, hogy ponto­sabban járnak munkába, lel­kiismeretesen végzik felada­taikat, érzik, hogy fejlődni­ük, tanulniuk kell.. És őszinJ tébb, elemzőbb lett a bírálat is. Segítenek a gépek Húst árasztó, üdezöld nyír- tálc húzódnak meg a Nyír­egyházi Dohány termen uúi Vállalat épűletkolosszusa- nak tövében. A tűző napról érkező szinte felüdül lombjai! alatt. Husiik betölti áz iro ’ i-t kát, így . Miltó Sándor fő­könyvelő dolgozószobáját isti Baráti beszélgetés után ,iu-+ tunk el témánkhoz, a „do­hányosok" sajátos viszonyai! felvázoló tájékoztatásig. Elsőként a rekonstrukciót említi a főkönyvelő, mely a kulturált, modern munkale­hetőségeket hivatott szolgál­ni. Segítségével korszerűsí­tették a belső üzemi szállí­tást. A kocsik ki. es berakodá­sánál a kézi erő még további kirekesztése érdekében egy bálahordozó kon vevorpályát építettek. Szállítószalagok a megye beváltóüzemeiben, Nagykálló, Nyírbátor. Raka­rna/. : szintén segítik a gép­kocsik megrakását. A dohányfermentáló vál-i lalat amellett, hogy három megyére diszponál — a me­gyében is több telephellyel dolgozik. Törzsállományű dolgozója R00 fő. Idényben viszont a létszám meghalad­ja a háromezret is. így a kulturált munkafeltételek biztosítása az idény.iellegbät adódóan nem könnyű fela­dat. Két területen különösen sokat fáradoznak. Egyik: dolgozóik elszállí­tása a munkahelyre és haza. (Természetesen csak ott. ahol nincs valamilyen menet- rendszerű közlekedés.) E fej­adat megoldására a vállalat két autóbuszt vasa roll. hcgv így is szolgálja dolgozóinak a kénveimét, gyorsabb mun­kába és hazaértsél. A másik : hogyan tudnák idénymunkásaikat állandó jelleggel foglalkoztatni. El- kéoz,eléseik, terveik néme­lyikét — göngyölegvarró üzem — mar meg is valósí­tották. A három üzem vezetőivel történt beszélgetésekből ki­tűnt. hogv a vállalatok veze­tői ismerik a munka kultu­ráltabbá tételében rájuk vá­ró feladatokat. Az adott le­hetőségek között nem kímél­nek sem erőt, sem fáradsá­got. sem pénzt, ha a dolgo­zóik munká iának a könnyí­tésit ezzel elősegíthetik. Bár mindenütt ís*v volna. Sigér Imre Szülők kényszerszabadsága Az óvodákat, bölcsődéket ilyenkor nyáron sorban tatarozzak, festik, takarítják — igen helyesen. Mindez azzal jár együtt, hogy a „tatarozás alatt a gyermekgon­dozás szünetel”. Sokaknak mindez nem túl nagy gond: sok szülő úgy rendezi a szabadságát, hogy a i—3 hetet gyermeke felügyeletére fordíthassa. Persze, már az is vitatható, hogy mennyiben gondtalan szabadság ez. de hát ez is megoldás. Vannak viszont olyanok, akiknek nincs szabadságuk. Marad a nagymama, ha van. ha nincs, ügy jöhet a fizetés nélküli szabadság, pesztrálás- sal, főzéssel kombinálva. A mindenképpen helyes nyári takarítás így válik sokak számára a gond forrásává. Főleg ott. ahol 3—4 gyermek is van, és az óvodai, bölcsődei szünet nem is esik egybe. Más gyermekintézményben ez időre az elhe­lyezés szinte lehetetlen. Tehát marad az otthoni cürhö- dés. Felvetődik a kérdés: nem kínálkozik semmilyen jobb megoldás? Elképzelhető lenne valami, ami lehet, hogy költségesebb, de mindenképpen praktikus len­ne. A nyári hetekre, hónapokra gyermektábort lehetne létesíteni a Sóstón. Olyan helyet, ahol éppen a rendező- alatt álló intézmények kis lakói tölthetnék a napot Mondjuk óvónőképzés leányok, tanítójelöltek felügyele te mellett. A jelentkező többletköltséget (így az autó­buszt) bizonyára szívesebben vállalnák a szülők, mint a kényszerszabadságot. Városunkat a gyermekintézmé­nyek kapcsán országosan lelkesen emlegetik. Ez a meg­oldás csak hírünket növelné. Bürget Lajos Geszlelyi Nagy Zoltán t< jte $zdkmt ajk nem meg./ 10. Vérző parasztok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents