Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-17 / 141. szám
9L olde! KELET MA<TVTk*?V¥*«**<3 1978. 1’inTüs Vf. A vendéglátás akkor tölti be feladatát, ha funkciójából eredően minden fogyasztó- rétegnek nyújtani tudja azokat a szolgáltatásokat, melyeket vele szemben a fogyasztók joggal elvárnak. Az urbanizáció, illetve a megye dinamikus fejlődése megköveteli, hogy ezzel párhuzamosan a vendéglátás is lépést tartson, fejlődjön. A szakmától jogosan megkövetelt feladatok ellátása korszerű hálózatot igényel, melynek rendelkeznie kell ellátási és szolgáltatásokat nyújtó egységekkel, melyek korszerűen felszereltek, s az ott dolgozók szakmájukat szeretik s így szolgálnak rá a vendégek bizalmára. A város ellátása, a lakosság szórakozásának biztosítása nagy feladatot jelent mindazoknak a szerveknek, amelyek a vendéglátószakmát képviselik városunkban — különösen a Szabolcs- Szatmár megyei Szálloda és Vendéglátó Vállalatnak, mivel elsődlegesen a város vendéglátását ez a vállalat prezentálja. Az elmúlt két esztendő — a városban végbemenő fejlődéssel párhuzamosan — termékeny volt a megyei vendéglátó vállalatnál is. Ez az újonnan megépült vendéglátóhelyek megnyitására értendő, melyek funkciójukban jelentős szerepet töltenek be a régi hálózati egységek mellett. A hálózatbővítés feladata kettős volt: részben az ellátási, részben pedig a szolgáltatási (szórakozási) igények kielégítését célozta. A korszerű hálózatfejlesztési sorozat első komplexuma Mátészalkán, a Hotel Szat- már volt, majd ezt követte városunkban a Körút étterem-eszpresszó, a Tölgyes vendéglő, a Hotel Szabolcs, valamint az ez évben megnyílt, illetve átalakított Nyírifészek vendéglő s a strandolok igényét kielégítő pavilonsor a sóstói strandon. A felsorolt üzletek részben ellátást, részben pedig különböző szolgáltatásokat nyújtanak, melyet a szakma számukra előír, illetve a vendégkör is igényel. Az új üzletek, melyek részben I., II., illetve III. osztályúak, ma már a meglévő régi Ezerjó étterem, Omnia, Kolumbia kávészalonnal együtt képviselik a város vendéglátását. Természetesen a város fejlődése, az igények növekedése — a lehetőségekhez képest — újabb korszerű vendéglátóhelyeket követel. A vállalat alapvető feladata a déli és vacsoraidőszakban történő étkeztetés biztosítása, melyet az új éttermeknél már korszerű konyhák látnak el. Jelentősebb az ebédeltetés, a vacsora időbe ni szolgáltatásánál még szabad kapacitás van. Emelkedő tendenciái mulat a vacsora „utcán át” történő elvitele, melyet jelentős kedvezménnyel értékesítenek minden étteremben. Rendezvények alkalmával (vállalati, családi) a vállalat kedvezményt nyújt a megrendelőknek. A lakosság ellátásának érdekében az eszpresszókban, éttermekben biztosítják a reggeliztetést is s a tapasztalat szerint ez elsődlegesen a nagyobb forgalmú, gyorskiszolgáló üzlettípusoknál realizálódik. A jelentkező igények alapján a vállalat elsődleges funkciójának a „minden időA T. VENDÉQÉRT SZABOLCSBAN ben” történő étkeztetést, illetve ellátást tűzte célul. A vállalat termelőüzemei a saját üzletek ellátása mellett más kereskedelmi partnerek megrendelését is teljesítik. A különböző osztályba sorolt üzletek (éttermek, eszpresz- szók) a nyitvatartási rendjük szerint különböző fogyasztórétegek igényeit elégítik ki. A differenciált árrendszer, melyre a vállalat gazdálkodása épült, azt mutatja, hogy az ételárak alakulása, annak árszintje a különböző osztályba sorolás mellett a fogyasztói érdekek védelmére is épül. Például a Hotel Szabolcs ételárai körülbelül három forinttal magasabbak, mint a régi étterem árai, vagy például a Kossuth téri süteményes bolt az érvényesíthető haszonkulcs alatt, olcsó árakon értékesíti a cukrászsüteményeket. A különböző üzlettípusoknak megfelelően a szolgáltatások is eltérően érvényesülnek a szórakozási lehetőségeknél. A Hotel Szabolcsban és Kolumbia bárban állandó műsor van. A zenekarok összetétele is változó. Az Ezerjó étteremben és a Tölgyes vendéglőben a magyar nóta kedvelői szórakozhatnak, a szalon- és tánczene kedvelői a Szabolcs étteremben, a beatzene rajongóinak pedig a Sóstón lévő terasz zenekara nyújt kellemes időtöltés t. Gyakoriak a vállalatnál a különböző kiállítások, bemutatók, rendezvények, a kózönségtájékoztatások. Például a Hotel Szabolcsban szombaton és vasárnap, amikor a szállodában szabad szobák vannak, „szombat déltől, vasárnap délig” címmel kedvezményes programot hirdetnek, szállást, étkezést olcsón biztosítanak a vendégeknek. Vagy például az „ínyenc napok” alkalmával kedvezményes áron kerülnek értékesítésre a cukrásztermékek a vállalat kijelölt presszóiban. A vállalati elképzelések, a fogyasztói igények maximális kielégítése érdekében születtek. Ezeknek az elképzeléseknek, terveknek a megvalósítását a vendégek is segíthetik. Am erre a segítségre igazán csak akkor számíthatnak, ha a vendégnek is azt a színvonalas szolgáltatást nyújtják, amit a vendég tisztelete, a szakma sze- retete a vállalat dolgozóitól megkíván. Vendégül fogadni valakit annyit jelent, mint felkínálni a legjobbat és legszebbet, megszerezni a vendégnek a maradéktalan örömet, kényelmet. Igaz, a mai vendéglátás már nem olyan, HOTEL SZATMAR-SZÁLLÓ MÁTÉSZALKÁN. mint az ókoré vagy a középkoré volt. Más igények, más szokások jöttek divatba. De egy azért változatlan: a vendéglátásnak a legjobbat kell kínálnia. Mindezt joggal várja el a városban lakó, aki vasárnap kényelmét keresve tér be családjával, hogy elfogyasz- sza az ebédet. Megkívánhatja a szülő, aki gyermekének akar örömet szerezni a cukrászdában. De ugyanilyen igénnyel jelentkezik a kor nagy népvándorlásának, a turizmusnak megannyi híve, aki ország- és világjárás közben kér szállást, jó ellátást, kulturált szórakozást. Ebbe a sorba tartozik az a dolgozó, aki egyórás ebédidejében betér, hogy előfizetéses menüvel csillapítsa éhségét. A vendéglátás számára minden vendég egyformán kedves. Uj vonás, és szeretné a vendéglátóipar minden dolgozójával és minden vendégével megértetni: aki betér egy-egy üzletbe, szállóba, étterembe vagy preszszófoa, egyenlő mértékben élvezze a vállalat vendégváró és -látó szeretetét. A megyeszékhely és a megye dolgozói nap mint nap találkoznak a vállalat különböző egységeivel, ötleteik, jogos bírálataik sokat segítettek abban, hogy a rendelkezésre álló anyagi erővel az igényekhez közelítve alakuljon a szabolcsi vendéglátás. A törzsvendégek százai, a vállalat munkáját megbecsülő és elégedetten fogadók sora bizonyítja: az erőfeszítések nem voltak hiábavalók. A növekvő igények serkentették az egységek korszerűsítését, a vendég kívánsága, óhaja bővítette a választékot, mozdította előre a kulturáltabb kiszolgálást. A növekvő idegenforgalom új és új kívánalmai a nemzetközi színvonal elérését sürgették, aminek hasznát a hazai közönség is élvezheti. A vendéglátóipari és szállodavállalat ugyanakkor más területeken is Keresi a kapcsolatot a vendéggel. Példa erre, hogy legjobb receptjeit szívesen osztja meg a háziasszonnyal. Terítési bemutatókon kelti fel a fiatalok érdeklődését, segíti esztétikai érzékük finomodását. Színvonalas műsorokkal szolgálja a művelődési igényeket, a kulturált étkezést és főzést propagáló kiállításokon és bemutatókon kíván ötletet adni a modern házikonyha kialakításához. Mindezzel egy idő ben keresi a vállalat a vendéget maximális szinten kielégítő utánpótlást, a nyelvet tudó, művelt, a szakma iránt érdeklődő fiatalok közül, segítve ezzel a pályaválasztást is. A vendégnek és a vendéglátásnak ez az új és kellemes kapcsolata segíti a vállalat munkáját is. Mindez igen fontos, hiszen a cél az: vendéglátásunk ne legyen jellegtelen, sematikus, lélektelen. Módszerében is fejezze ki Szabolcs-Szat- már sajátosságait, és nyújtsa kínálatban is a táj nemes ízeit, ételeit. Mindez az, amit úgy nevezhetnénk: művészet. Emberi kapcsolat vendég és vendéglátó között. Ezt akarjuk a legmagasabb szinten. NYfREGYH*ZA KORSZERŰ KOMBINÁTJA A HOTEL SZABOLCS SZÁLLODA, ETTeREM ÉS BÁR. A SÓSTÓI TERASZ. NYÍREGYHÁZA ÉSZAKI KÖRÚT ÜJ ÉTTERME, PRESSZÓJA.