Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-02 / 128. szám

*m. * xsiutr-WÄG'rms&gzAa h JEGYZETEK: Csak a lakás? Aligha vitathatja bárki, hogy az utóbbi években a reméltnél is erősebb tempóra váltott a városiasodás a megye- székhelyen. Nemcsak a gyor­san szaporodó lakótömbök, tetszetős középületek tanú­sítják ezt, hanem az is, hogy végre elmozdult a holtpont­ról a kereskedelmi hálózat ;fejlesztése is. Nyíregyháza több pontján korszerű ABC- áruházak épültek, s még a szükségmegoldásnak számító toldozgatásolc-foltozgatások is lendítettek az ellátás ja­vításán. Most két nagy áru­házát alapoznak a városköz­pontban, ami újabb jele an­nak, hogy nemcsak pillanat­nyi fellángolásról, hanem nagyon is komoly elhatáro­zásról van szó. Persze, az urbanizáció szüntelenül új problémákat vet fel, melyeknek megoldá­sa jelentős anyagi fedezetet igényel, s legtöbbször itt je­lentkeznek a konfliktusok. De nem kizárólag... Amennyire örülnek pél­dául a Homoksor házgyári lakásainak bérlői, vagy a fes­tői környezetben „fészket ra­kó” jósavárosiak, annyira bosszankodnak a boltok hiá- ánya miatt. Vagy benn a vá­rosban, vagy a messzebb lé­vő „Északiban” kell megvá­sárolniuk munka után s ci- pekedni hazáig, ök azt mondják: időben gondolni kellene az ellátásra is, mert így csak félmegoldás az egész. Kétségtelen, hogy iga­zuk van. Ám igazuk van azoknak is, akik mindenek­előtt lakáshoz akarják jut­tatni az albérletbe szoruló­kat, a köves konyhában lakó­kat.-' A pénz persze véges... Ahhoz azonban nem kellenek milliók, hogy áthidaló megoldásokat találj anak: ideiglenesen el lehet helyezni kis összeszerelhető pavilono­kat — van már erre példa városunkban — ahol a min­dennap szükséges árukat lakásukból kilépve megvásá­rolhatják a jósavárosiak és a homoksoriak is, hogy ne kelljen egy kiló friss kenyé­rért, liter tejért, zöldségfélé­ért, vagy tisztítószerekért so­kat gyalogolniuk. Addig is, míg meglesznek azok a bizonyos milliók... Fizetség nélkül Hosszasan beszélgettünk már a szocialista brigádvezetővel olyan vaskos témákról, mint a főnök és a beosztott viszo­nya, a munkaszervezés buk­tatói, a jogos és vélt sérel­mek, amikor egy sürgető te­lefon a központba szólította beszélgető partneremet. Míg siettünk a kocsihoz, a szere­lőcsarnok előtt valaki utána­kiáltott: „Főnök, mi legyen a li pity ókával?” A brigád ve­zető pillanatok alatt 'kiadta az utasítást: „Menjetek el a hulladéktelepre, vegyetek anyagot, számlát is kérjetek róla, aztán a műszak végén nekiláthattok.” A kérdező visszakiáltott: „Oké, főnök!” Erről a „lipityókáról” nem esett szó eddig köztünk, így a „főnök” magyarázattal szolgált. Az egyik városi napközi otthonban fedezték fel a játékok hiányát s ők elhatározták, segítenek az apróságokon. Az eddig vég­zett társadalmi munkájukért meleg szavakat jegyeztek be a napközi vezetői a brigád­naplóba s most az utolsó si­mításon dolgoznak „csak úgy”, fizetség nélkül, ember­ségből. Aztán kiderült ennek az előzménye is, aminek „vesz­tese” volt a brigád. A „Nők Lapjában” olvasták nemrég a nyírtéti Kiss Márta levelét, panaszát: tizenhármán van­nak gyerekek, a családnak nem telik tévére, pedig úgy szeretnének ők is egyet. „Há­rom nap sem telt bele, ösz- szedobtuk a pénzt, siettünk ki Nyírtétre, de az egyik pes­ti gyár már megelőzött ben­nünket. ..” Keserű szájízzel jöttek haza. s amikor adó­dott ez a napközis lehetőség, megfogadták: ezt nem enge­dik át senkinek. Nem, korántsem ez a fő kérdés zz építőipari vállalat „Szamuely” brigádjánál. Raj­tuk múlik, hogy a szállító- eszközök mindig üzemképe­sek legyenek, hogy emiatt ne álljon sehol a munka, ne hi­ányozzék az anyag. Aki já­ratos a karbantartások, a „té- emkások” életében, az jól tudja, mennyi végződéssel jár mindez. S, hogy mi köze ehhez a „lipityókának”, meg a tévé­nek? Látszólag nem sok, de amikor a műszakban megfá­radt, olajos kezű emberek „csak úgy” játékokat for­málnak, vagy önszántukból összedobnak néhány száz, vagy ezer forintot mások Miközben sokféle vita fo­lyik arról, hogy egy-egy községben hogyan lehet eredményesebbé tenni a kulturális életet, addig Tar- pán a Győzelem Tsz gyakor­lati lépések sorával mutat­ja meg a jó módszereket. A most megjelent szövetkezeti híradó hosszú cikkben szá­mol be arról, hogy a tsz milyen határozatokkal és anyagi ráfordításokkal len­díti fel a tagság szellemi életét. Amire a legbüszkébbek: működik már a szövetkezet férfikórusa, amely egyre bő­vülő repertoárral lép fel kü­lönböző rendezvényeken. Most van alakulóban a női kar is, és remélik, hogy ha­marosan a férfiakkal együtt léphetnek dobogóra. A fia­talokból alakult a tánccso­port. A tsz határozatban szavazta meg a 100 ezer fo­rintot a ruhákra, amelyet a megsegítésére — nagyon is sokat árulnak el magukról. Azt, hogy amíg többször el­nyerték a kitüntető címet, felfedezték azt is: nemcsak az ő sikerük, örömük a fon­tos, ez az öröm akkor telje­sebb, ha mások is részesei lehetnek. S bár ezek a „csak úgy” cselekedetek nem sze­repelnek a vállalások között, s nincs rájuk rovat sem a termelési kimutatásban — értékük egyenrangú a köz­vetlen termelési eredményt hozó mutatókéval. Angyal Sándor községi művelődési ház ren­delkezésére is bocsátanak. A kíséret állandó biztosítására zongorát is vett a Győzelem vezetősége. A/. érdeklődők igénye lehetővé tette, hogy fotószakkör is induljon és ezzel párhuzamosan az ama- tőríilmezés is teret kapjon Tarpán. Szabó Lászlónak, a község művelődési otthoná­nak vezetője ' irányítja a munkát és a tervek szerint filmet készítenek a szövet­kezet mai életéről, fejlődé­séről, egész estét betöltő al­kotással örökítik meg a tsz tagságának életét. A szövetkezet és a község közötti természetes szoros kapcsolat rövid idő alatt hozta meg termékenyítő eredményét, példázva a me­zőgazdasági nagyüzem lehe­tőségeit és kötelmeit a mű­velődési munka terén. (bürget) Győzelem a művelődési fronton Mecénás: a tsz Legyen partner a munkás Párbeszéd a dolgozókkal — Ki éri hozzá legjobban ? — A brigád a gazda Régi szokás volt az építő­iparban, hogy a munkakez­dést kolompolással jelezték. — Ez ma már sértené a munkások önérzetét — emlí­ti Popomájer Lajos, a nyír­egyházi tejporgyár építkezé­sének főművezetője. — Nincs szükség rá, felesle­gessé vált. Vagy megbízunk egymásban, vagy megválunk egymástól. A bizalom hét oldala Kolompolás helyett biza­lom. Ez az alapja a fegye­lemnek, a pontosságnak. De vajon másban is érvénye­sül-e ez? Partnernek te­kintik-e a munkásembert a feladatok meghatározásá­ban? Igénvlik-e, kérik-e a véleményét, s egyáltalán ala­poznak-e erre a nagy-nagy tapasztalati forrásra? A fiatal, jól felkészült és tapasztalt főművezető ezt mondja erre: — E bizalomnak az egyik oldala az, hogy a munká­soknak tudniok kell, hogy mit csinálnak, mi a felada­tuk. Csak így képesek tel­jes szívvel dolgozni. Régen, a „régi” mechanizmusban még így vélekedtek: „elég ha az irodában tudják, mit, hogyan építünk. Minek tud­jon arról a munkás.” Kezd gyakorlattá válni a KEMÉV-nél a vezetés min­den szintjén, hogy párbeszé­det folytatnak a munkások­kal. — Gyakorlatunk és ta­pasztalataink tanúsítják, hogy bizony sok okos dol­got, gondolatot mondanak el a munkások. Sokszor olya­nokat, amelyek nekünk eszünkbe se jutottak volna — mondja a főművezető. — Ezeket kár lenne nem hasz­nosítani. Ezüstösen csillog a. nap­fényben az Órosi út mellett épülő tejporgyár egyik üze­mének fémépülete. Előtte a .földből emelkedik ki a nagy­üzem sziluettje. Munkások keverik a betont, ácsok, ku­bikosok dolgoznak tempó­san. Ritmikus munkatempó, lüktető alkotó építkezés van itt. Tóth Kálmán, a KEMÉV igazgatója mondja: — Tavaly október 12-én kezdtük itt a gyár építését. Program szerint csaknem egy évvel korábban kellett volna indulni. Ennek ellené­re a porítóüzemet — dánok szerelték — ez év szeptem­berében átadjuk. A teljes üzemnek a terv szerint 1973 végére kell elkészülni. Hogy meglesz-e? ügy gondolom, igen. Rekordidő. Csaknem egy­éves késést pótolni, s átadni a gvarat üzemelésre. Ezt hogyan csinálják? — Itt van annak a lénye­ge, amit említettem — mondja Popomájer. — Fe­gyelmet tartunk és követe­lünk, bízunk az emberek­ben, s nem játszuk meg a „nagyokost.” Rengeteg a csatornázási munka. Ki ért hozzá a legjobban? Tóth József bácsi, a kubikos bri­gádvezető és emberei, ö már huszonkét éve csinálja ezt. A főművezető említette Józsi bácsinak, hogy lehet kezdeni a csatornázást. Sze­rinte mindent előkészítettek. Erre az öreg: aztán kóc van-e? Erre a kis „semmi­ségre” nem is gondoltak. Persze ez olyan kicsinység, hogy nélküle még kezdeni sem lehet a munkát. — Nem is gondoltam rá a sok feladat közben — mondja utólag a főműveze­tő. — De ő ezt jobban tudja, mint bármelyik vezető. Fon­tos tehát, hogy partnernek tekintse a vezető a mun­kást. Különben bajok szár­mazhatnak. Vajon így érzik-e, így lát­ják-e ők? Tóth József esetet említ. Előre. lejátsszák — Éppen tegnap történt. Szóltam Benke szaktársnak, jobb lenne, ha kívülről beto­noznánk a falat, mint belül­ről. így könnyebb is, szapo­rább is. Erre ő: „Ha úgy jobb, csinálják.” Hát ez az kérem. Amikor hallgatnak az emberre. Régen csak azt igényelték, kubikoljunk, ez a mi dolgunk és kész. Oda kell figyelni arra, amit a munkás mond, java­sol. Igényelni is véleményét, így érzi a felelősséget mun­kájáért. Sajátjának tekinti. Ezt az igényességet szüksé­ges kifejleszteni, .....Anrjkpr megkezdték a pince függő­leges zsaluzását, már jött Balázs Mihály, az ácsbrigád vezetője, s benyújtotta az igényét. — Csak néztem — emlé­kezik Popomájer. — Van-e elegendő anyag hozzá ? És elsorolta. Mérlegeltük és in­tézkedtünk. De a véleményét is kértük, hogyan lehetne a legjobban megoldani. Mi is tudtunk egy-két megoldást, de ő egy újabbat javasolt. Látni kellett volna az arcát, az elégedettségei. örült, hogy Számítunk rá. s „győ­zött.” Ez adott aztán nagy lendületet a munkának. Popomájer a brigádveze­tőkkel, munkásokkal egy- egy jelentős munkafolyama­tot előre „lejátszik” papí­ron. Elemzik a programot. Miből, mikor, milyen üte­mezésben, s mennyi anyag szükséges. Ilyen „konzilium- ra” került sor a Cserépés- brigáddal és vezetőjével. Ök végzik a vasbetonelem sk előre gyártását. — S mit gondol, mi lett az eredmény? — néz rám a főművezető. — Keresztül­húzták előző elképzelésein­ket. És jogosan. Mi keverő­gépet akartunk ide hozni. Azt mondták nem' szüksé­ges. ök helyben, a .eton- szállító mixerkocsiból folya­matosan oldják meg a be­tonelemek készítését. Erre a gondolatra mond­ta Cserepesnek: — Nem is gondoltunk er­re. Tökéletes. Gyuri bácsi, így fogjuk csinálni. És így csinálják. Gyorsab­ban, termelékenyebben és ami nem mellékes: a mun­kások nagyobb lelkesedéssel. Hogy miért? Mert érzik, hogy építenek a munkások javaslataira, okos észrevéte­leire. Ezt a szellemet, válla­lati mechanizmust igyeksze­nek megvalósítani a KE- MÉV-nél. Fegyelem és rend van a munkahelyen. Egyszerűen nem kell el­küldeni a fegyelmezetlenke- dőt. „Kiközösítik” a brigá­dok. Ilyen légkörben a la­zsáló, rendszeresen késő, im- mel-ámmal dolgozó nem ér­zi jól magát. Bár jogilag a vállalat veszi fel az új mun­kásokat, de valójában mégis a brigádok. Oda küldik. Ha látják, hogy „vándormadár”, már nem is kell. Ha a bri­gádnak megfelel, befogad­ják. Erről az építkezésről az idén még senki nem távo­zott. Tartják a határidőt Nemcsak a munkában, a fegyelmezésben is partnerek a munkások. És -ennek óriási a hatása gz égés? kollektí­vára. — Nem hajija itt senki egymást, itt mindenki saját magát hajtja — mondja a főművezető. — S ahol való­ban partnernek tekintik « munkást, annak az eredmé­nye: mindenki egyformán érzi a munka súlyát. Veze­tők is, munkások is. Régen a munkások zömének fo­galma sem volt, mit építe­nek, miért. Itt bárkit meg lehet kérdezni. Tudják. Ez biztonságot ad. Ez a kölcsönös bizalom a fedezet. Terv szerint — bár egy év késéssel indult a gyárépítés — üzemelni fog a tejporgyár. Farkas Kaiman Egy asszony arcképéhez Május 25-én, a Parlament kupolacsarnokában kitüntet­tek egy asszonyt. Horváth Andrásné, a nyíregyházi Ság- vári Termelőszövetkezet tag­ja, a felsősimái üzemegység 30 tagú szocialista nőbrigád­jának vezetője. Szerencsés találkozás: vezetői azt tartják róla, hogy ragyogó asszony, minden megbecsülésre érde­mes, egyemberként javasol­ták, mert ízig-vérig rendes, becsületes, szorgalmas, széles látókörű. Ugyanezeket mond­ták róla — csak más sza­vakkal — brigádjának tagjai, s mások is. Szerdán este bement Nyíregyházára a fodrászhoz, csütörtökön a Lillafüred- expresszel indult Pestre. A Keletinél taxiba ült és be­mondta az Országház címét. Ott leült a Kossuth-szobor előtti padra és várt három­negyed 10-ig. Akkor indult fel a vörös szőnyegen, mert 10-kor kezdődött az ünnep­ség. Ha jól számolta, huszadik­nak szólították a nevét. Ment az asztal felé és arra gondolt, hogy ez élete legszebb perce. Hogy egy asszony, aki világ­életében a földdé! dolgozott, eljusson az ország szentélyé­be, kezet foghat az ország vezetőivel, ott ülhet a Mun­káesy-teremben a díszebéd­nél... Tűz a nap, forró a mező. Az asszony rózsaszínű puló­verben, kockás szoknyában, hátrakötött kendőben dolgo­zik a hagymatáblában a csa­patával. Tízholdas a tábla, eső után rengeteg és nagy a gyom. Csodálni lehet, hogy 6 órai hajlongás, négykézláb kúszás után még mindig van erejük, kedvük viccelni, ne­vetgélni. De van. Negyed órára leülünk a fű­re. Említi, hogy éppen most mondta az asszonyoknak, milyen meseszép volt min­den. S hogy mennyire sajnál­ja, amiért nem került a fel­szólalására sor. Kérdezem, miről akart beszélni a szocia­lista brigádvezetők országos tanácskozásán, mire azt vá­laszolja kötetlen egyszerűség­gel, hogy a brigádról, a mun­kájukról, arról, amit csinál­nak. Vissza-visszater a tanács­kozásra. Nem csoda, nem volt soha ilyen szép helyen. Dohányosok voltak mindig, a felszabadulás után kaptak 5 hold földet, s 1949-ben úgy látták, jobban boldogulnak közösen, s 14 családdal meg­alakították Felsősimán a Bé­ke Tsz-t. Voltak jó és nehéz évek, de ő kitartott. Világéletében nem csinált mást, csak dolgozott. Szor­galommal, keményen. A bur­gonyában, a dohányban, a kukoricában, a baromfitele­pen, a paradicsomtáblán. Ázt akarta, hogy egyedül is meglegyen a megélhetés. Neki és a négy gyereknek. Negyvennégy éves. öt éve szocialista brigád­tag, két éve a brigád vezető­je. Párttag, vezetőségi tag. Nincs felső iskolája, de nem múlik el gyűlés úgy, hogy ne mondana fontosat. Nem fecseg, amit mond, annak súlya, valósága van. Meg­ígért valamit az asszonyok­nak, biztosak benne, hogy el­intézi. Ha nem jogos a kérés, már ott, helyben azt mondja rá, ezt nem lehet,.. Mitől szocialista a bri­gádjuk? Azt feleli erre, hogy jobban menjen a munka, hogy többet termeljenek, hogy érezzék annak a hasz­nát. Simáról ment a legtöbb nő a véradásra a városba, a legtöbb nő a nyíregyházi színház előadásaira a tsz Ödry-bérleteivel. A legtöbb nő innen tanul télen a tsz- akadémián és a pártoktatás­ban. A munkában nem számít, hogy hajnal van-e, vagy este hét után, vagy szombat dél­után és vasárnap. Csak egy számít, hogy ne legyen beta- karítatlan semmi. Február végétől december elejéig ke­resik meg ennek az asszony- brigádnak a tagjai az évi jö­vedelmet. De attól kezdve napi 12—14 órában. Horváthné tavaly 27 ezer forintot vitt haza. Nehéz egy ilyen brigádot vezetni? Ugyan — Válaszol —, neki nem volt, s nincs is ilyen problémája. Ilyen csa­pattal hegyeket lehetne moz­gatni. Tél végén nádat vág­tak a fagyban. A zúzmara rá­fagyott a kendőkre, a kendő a hajukra. Reggel 8-tól este 6-ig mentek, s levágtak ösz- szesen 55 ezer kévét. Ezek a lányok, asszonyok., akik itt dolgoznak most a hagymá­ban, tarka ruhákban. „Mentünk, mert meg kel­lett csinálni, s kerestünk is benne.” A brigád naplója ezzel kezdődik: „Különösen fon­tosnak tartjuk a termelési szintek növelését, a munka- fegyelem tartását, a haladó termelési módok elterjeszté­sét, a tsz-tulajdon védelmét, a brigád tagjai politikai és szakmai tudásának növelé­sét... És ezt követően néhány idézet. 1969. március 17: ....hat tag üdült Hajdúszoboszlón ahol igen jól érezték magukat...” „...ugyanekkor a brigád tag­jai megkezdték a dohány- melegágy rakását. A tagok lelkesen kezdtek hozzá az el­ső tavaszi munkálatokhoz...” 1970. május 16: „Megyénk szatmári falvaiban pusztít az árvíz. A ma megtartott köz­gyűlésen brigádtagságunk havi keresetének 20 száza- lékát ajánlotta fel a bajba ju­tottaknak... Megkezdődött az élelmiszer és a ruhanemű anjtéee n, több esa&d g$h lalta az ottani gyerekek gon­dozását...” 1971. január: „...A tse-aka- démián a brigád minden tag­ja részt vett.,.” 1971. március 16: „...Két nyíregyházi festőművész ál­lított ki a művelődési otthon klubjában, ott voltunk a megnyitón...” 1971. május 1: „Brigádunk tagsága részt vett a nyíregy­házi május elsejei felvonulá­son.,.” Kép a Kossuth-szobor előtt, az élen Horváth And­rásné. 1971. május—június: Brigádunk egyik tagjának. Bársony Jánosnénak (Pász­tor Margit) összedőlt a laká­sa. Segítettünk az új ház építésében. Örültünk neki, hogy a család gyorsan ké­nyelmes otthonhoz jutott...” 1972. március 25: „Megtar­tották a tsz ünnepi közgyű­lését. Brigádunk újra kiérde­melte a szocialista címet. Több tagunk kitüntetést is kapott...” Horváth Andrásné a Mun­ka érdemrend ezüst fokoza­tát vette át a Parlamentben. Hazajött a legközelebbi vo­nattal és rögtön ki a mezőre, hiszen esős az idő, s kell a városnak a hagyma, a para­dicsom,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents