Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-13 / 111. szám

U oWal

CTLBT-WAGTÄROWiZA'«

W*1 mgfrm n,

Felavatták az árvízkárok helyreállításához nyiy*°tt szovjet segítség emlékművét

(Folytatás az 1. oldalról)

fordulnunk. A Szovjetunió budapesti nagykövetségének közvetítésével két napon belül megkaptuk a szovjet kormány válaszát: a szükséges, nagy mennyiségű követ, amellyel az utak járhatóvá tételét és újjáépítését biztosíthatjuk. a szomszédos szovjet Kárpáton túli területről megkapjuk. Tudjuk, hogy a rokoszovói, kolerovói és selesztovói köbányászok hősies munkával, nagy erőfeszítésekkel tették lehetővé, hogy saját tervükön felül rendkívül gyors segítségként megindulhassanak a szállítások.

A károk helyreállításáról a nagyszabású újjáépítési munkáról beszélt ezután a miniszterhelyettes, majd arról szólt: most, két év távlatából nagy öröm visszaemlékezni a hősies napokra, amikor minden ember összefogott és segített, a szolidan tásra. amely az árvíz első híreitől kezdve megnyilvánult. Most az 1970-es árvíz által sújtott szatmári területekén a települések szeb. bek. korszerűbbek, jobban ellátottak, mint korábban voltak. Ehhez- is — mint annyi más eredményünkhöz — sok segítséget kaptunk barátainktól, a szovjet néptől.

Rövid történelmi visszatekintésben arról beszélt a szónok: azért is fontos erről a segítségről külön is szólnunk, mert az elmúlt negyedszázad alatt nem volt olyan időszak, az együttműködésnek olyan területe, amikor nem találtunk segítő szándékra. Amikor gazdasági

segítségre volt szüksége hazánknak, a Szovjetunió segített; amikor szocialista vívmányaink voltak veszélyben, a munkáshatalom megtartásában nyújtottak támogatást: s most, az árvízi katasztrófa után emberi segítséget, építőanyagot kaptunk barátainktól.

A két nép barátságáról szólt ezután a miniszterhe.

Ivettes, majd hangsúlyozta:

— Hazánk, népünk előrehaladásának két alapvető követelménye van: a Magyar Szocialista Munkáspárt marxista—leninista politikája és az internacionalizmus, az összefogás, amelyet állandóan erősítenünk kell. Ez volt eredményeink forrása eddig is, és ez lesz az elkövetkező újabb negyedszázadban is. Ezért számunkra alapvető, hogy erősítsük pártunk politikáját és erősítsük a proletár internacionalizmust. Beszédének befejező részében Kiss Dezső a magyar—szovjet barátságról beszélt, majd ismét visszatért az árvízi újjáépítéshez nyújtott szovjet segítség méltatására. Ennek jegyében leplezte le az emlékművet.

Az emlékmű márványtábláin kétnyelvű írás örökíti meg a szovjet segítséget: „Köszönet és hála a Szovjetuniónak az önzetlen segítségért, amelyet az 1970. évi árvízkárok helyreállításához a Magyar Népköztársaságnak nyújtott 250 ezer köbméter útépítési kőanyag rendelkezésre bocsátásával. Szabolcs- Szatmár megye, 1970. — MSZMP megyei bizottsága — Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium.’’

J. V. Ilnyickij felszólalása

Az emlékmű leleplezése után J. V. Ilnyickij, a Kár- pátontúli területi pártbizottság első titkára kért szót. Felszólalásának első részében köszöntötte a résztvevőket, majd így folytatta:

— A ma leleplezett emlékmű újabb megnyilvániulááa azoknak a testvéri érzelmeknek és baráti szálaknak, amelyek megbonthatatlanul fűzik egymáshoz a szovjet és magyar népet. Ezután a történelmi kapcsolatainkról, majd a mai együttműködésről beszélt, melynek során a

két szomszédos területről szólt:

— Ma a szomszédos területeink dolgozói között fennálló barátság és gyümölcsöző együttműködés sok példáját hozhatjuk fel. A pórt-, taná_ esi és szakszervezeti munkában, a fiatalsággal folytatott munkában, a termelési és társadalmi, valamint a kulturális tevékenységben tapasztalatcsere gyarapítja a szocialista és kommunista építés gyakorlatát, s segítséget nyújt abban, hogy jobban teljesítsük azokat a feladatokat. amelyeket a párt

tűz elénk. Gyümölcsöző kap csolatot tartanak fenn a csapi és záhonyi vasutasok a záluzsi baromfi gyár és a Bábolnai Állami Gazdaság, a berehovói és a Nyíregyházi Konzervgyár kollektívái, i két terület szövetkezeti dől gozói és mások. A szovjet —magyar határon lévő barátságkert immár évek óta egyre erősödő barátságunk jelképe. A termés-betakarítás mindenkor nagy ünnep.

— Az életnek azonban van egy nagy igazsága: a jó barátot bajban ismerjük meg — szól a közmondás. 1970 ta vaszán, amikor az esőzések okozta áradás elöntötte a Magyar Népköztársaság határ menti községeit, ebben az aggasztó időben a szovjet emberek, a szovjet hadsereg katonái az első hívó szóra azonnal a testvéri nép segítségére siettek, a továbbiak ban pedig segítettek az elemi csapás okozta nehézségek felszám olásában.

Ezután a két testvérpárt az SZKP és az MSZMP — legutóbbi kongresszusai óta eltelt évek eredményeiről, a szocialista építés vívmányairól beszélt J. V. Ilnyickij, majd a Kárpátontúli terület dolgozói által elért munkasi- kerekről szólt. Kiemelte:

— A mi vívmányaink ér. tekelésével egyidejűleg őszintén örülünk Szabolcs-Szat- már megye dolgozói sikereinek is, szívből gratulálunk önöknek, s további sikereket kívánunk az új élet építésében. Köszönjük annak a segítségnek a nagyra értékelését, amelyet a szovjet emberek nyújtottak a megye dolgozóinak az elemi csapós óráiban. Elmondhatom, hogy a szovjet emberek, köztük a Kárpátontúli terület dolgozói is mindig készek segíteni barátaiknak, eltökélt szándé. kuk, hogy teljesítsék testvéri és elvtársi kötelességüket. Számunkra sem kétséges, hogy önök,^

szintén készek ‘ segítségünkre1^ sietni — mpridta’iberejezesül a Kárpátontúli területi pártbizottság első titkára.

Az ünnepség dr. Tar Imre zárszavával ért véget.

M. S.

Tudományos emlékülés

Hatvani Dániel:

fsfäre megfontolt

DOKUMENTUM REGÉNY

10.

Néha, a látszat kedvéért Robi állta a cehhet, de előtte Bélától kért kölcsön. Adptt is majd mindig, bár tudta, hogy nem látja viszont... Úgy volt vele. hogy „ma nekem, holnap neked”.

Jó hónappal ezelőtt történt az ismerkedés, szinte spontánul, bár Béla ismerte a két lányt, mivel azelőtt is képzős lánynak udvarolt. Legtöbbször ide jöttek, a Hírősbe, de néhányszor ellátogattak a Jaltába és a Toronyházba is. Könyvekről, filmekről, zenéről, beszéltek leginkább. Csöpinek imponált, hogy Robi még az irodalomban is „egészen tájékozott”, csakugyan, Adytól idézett verset, meg Tóth Árpádtól. Egyszer valami zeneiskolás srác is odaült hozzájuk, szóba került Beethowen, dudolásztak, skáláztak, a lányok csak arra figyeltek fel, hogy Robi mérgesen érvel: „Ez nem igaz, ez nem ügy van”, s a srác ezután homlokráncoló gondolkodásba . esett, végül ki- bökte: „Igazad van, igazad van”.

Amikor a lányokat esténként elkísérték a képző kollégiumáig, a két pár kissé lemaradt egymástól. Ez volt a csókolózások ideje. Csöpi nem ellenkezett, igaz, hogy Robi sem erőszakoskodott különösebben. Béla egyszer meg is jegyezte, amikor már csak

ketten sétáltak > visszafelé: — Úgy viselkedsz, mint aki csak lelkiekre megy. Robi erre azt mondta: — Minek elsietni? Van időnk, nem? — Ebben, úgy nagyjából egyetértettek. Azon is meditáltak maguk között, hogy van-e perspektívája a képzős lányokkal való kapcsolataiknak. Előttük már említették, hogy majd a jövő nyáron, 1972-ben, motorra ülnek és meglátogatják mindkettőjüket. De a két fiú között felvetődött az is, hogy esetleg már szilveszterezni is elmehetnének négyesben, mégpedig a pécsi turistaházba. Persze ehhez sok pénz kell. Robi erre azt mondta, hogy addig még van idő. ó félretesz kétezret, Béla is... Ebben maradtak.

Körülbelül egy évvel ezelőtt Robi már megismerkedett a testi szerelem titkaival. Hétvégeken néhányszor Pestre utazott, meglátogatta Soroksáron élő nagyapját. Esti szórakozásaihoz pénzt is kapott az öregtől.

Megismerkedett egy húszéves elvált asszonnyal, aki valami irodában volt adminisztrátor, azelőtt pedig Szabadszálláson élt. Robi önbizalmának általában hízel- gett, hogy koránál idősebbnek látszott 4—5 évvel, Csöpi is abban a hitben élt, hogy legalább húszéves. Lányokkal könnyen és simán ismerkedett, bálban, szórakozóhelyen, vonaton. Azt tartotta,

hogy nőkkel szemben határi, zottnak és udvariasnak kei lenni. Minden a jó fellépései' múlik. Lenézte azokat a pest' belvárosi srácokat, akik csak úgy leszólítják a nőt, s még csodálkoznak, hogy az elkül di őket a fenébe. Ezt primitív módszernek tartotta. Sikerre az számíthat, aki a ..korrekt úriember formáját ölti magára.”

Négyes találkozásaik alkalmával Robi olykor tele volt a többiek számára ismeretlen eredetű feszültséggel, ideges vibrálással. Látszott, hogy rossz a közérzete. Remegett a keze és azt mondta: — Mindjárt összeroppantom ezt a poharat. — Vagy: — Belevágom az ablakba. — Máskor Vali és Béla között volt valami évődés, s a lány ezt mondta: — Ide figyelj, én megfojtalak. — Robi erre felfigyelt és halkan megjegyezte: — Én meg tudnálak tanítani egy olyan fojtásra, hogy ne maradjon utána ujjlenyomat. — Ezen aztán sokáig kuncogtak, nevetgéltek.

Holott Robi. ha tréfának is szánta, komolyan gondolta a kijelentést. Tudták róla a többiek is, mert nem egyszer beszélt róla, hogy nyolc—kilenc hónapon át cselgáncsozott. Egy ízben azzal dicsekedett, hogy 21 mérkőzésből 13-at fojtással nyert meg. ö tudta, hogy ez nem igaz, hiszen még az övszerzö versenyig sem jutott el.

(Folytatjuk)

(Folytatás az 1. oldalról)

mondotta, hogy a kiállítás rendezői a kor hangulatának

felidézésére a művészetet hívták segítségül. Ez jól tükrözi a korszak igényéit, lehetőségeit, érzelem- és gondolatvilágát. Az akkori társadalom két ellenpólusának, a jobbágyok és a földesurak életmódjában meglévő különbségieket is.

A kiállításon látható jobbágy házt artások edénykészlete,' a földművelés korabeli eszközei, a föld mélyéről előkerült vasszerszámdk, sarlók, , csoroszlyák, ekepaputsok. váskardok, sisakok jól érzékeltetik Dózsa korának paraszti világát. Külön érdekességei a kiállításnak a népi fazekasság remekeit reprezentáló. Gáván előkerült, népi motívumokkal díszített kályhaszeimek, melyek nemcsak becses, de első példányai is a megyében talált népművészeti emlékanyagnak. Ezek, éppúgy, mint az ötvösmunkák. aranyozott kelyhek. poharak első ízben kertilfek a közönség elé, mivel a megyeszékhelyen még nem volt kiállítás a középkori. XV. XVI. századi tárgyakból. A kassai múzeumtól erre az alkalomra megkenték es kiáUttonták a parasztháborúban részt vett t vukodi nemesek btr tokéi- kobzó levelének másolatát. Fényképek illusztrálják a nyírbátori mi nori ta ven dha zat és környékét, ahol a nyírségi csapatok először megütköztek a főúri seregekkel. Egészen friss, az idén készült fényképen . örökítette meg a kiállítás rendezője, dr. Németh Péter a Dózsa csatád makkíalvi kúriáját és Temes- várott a kivégzés színhelyén álló emlékművet,

A Dózsa-kiállítás anyagát ; nagyszámú közönség tekintette meg a megnyitás után. A jubileumi ünnepségsorozat délután tudományos emléküléssel folytatódott a megyei tanács nagytermében. Itt Porzsolt István, a Hazafias Népfront megyei bizottságának díszetnőke. a tanárképző főiskola tanára üdvözölte az emlékülés’résztvevőit. Az elnökségben helyet foglalt Ekler György, a megyei pártbizottság titkára. Gyúró Imre, a megyei tanács elnök- helyettese, dr. Cservényük László, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Sze- merszki Miklós, a városi pártbizottság titkára. dr Orosz István egyetemi adjunktus.

Ekler György megnyitója

Az emlékülésen Ekler György, a megyei pártbizottság tálkára mondott megnyitó beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy az országos Dózsa-emlékibizottság kezdeményezéséhez kapcsolódva megyénkben is megemlékezünk a rh agyar történelem kimagasló alakjáról, az 1514- es parasztháború vezéréről, Dózsa Györgyről. Megemlékezünk a társadalmi haladas e nagyszerű hőséről és fél évezred távlatából felidézzük a jobb, igazságosabb rendért felkelő parasztok, plebejusok, jobbágyok küzdelmeit, hősi „harcait: ' ,

—Dyzsaek harca ;,<z .euro- , pai és a magyar antífeúdális mozgalmak kiemelkedő állomása volt — mondotta Ekler György. — Az 1514-es parasztháborúban ötvöződtek eggyé a magyar történelem későbbi évszázadokra szóló nagy kérdései, a társadalmi haladás és a haza védelmének egymástól elválaszthatatlan feladatai.

A hagyomány szerint Dózsa György ceglédi beszédé- Dcn arra buzdította hadait: .Tanítsátok meg az esztelen lene vadakat, hogy ugyanolyan módon éljenek, mint jobbágyaik,. polgártársaik, és ne uralkodjanak rajtuk tűrhetetlen gőggel, féktelenül és igaztaianul. El ne szalasszá- tok az alkalmat, vívjátok ki szabadságotokat.”

— A paraszti tömegek elkeseredése, elviselhetetlen terhei, párosulva a naptömegekben élő Szocialista egyenlőség és igazságosság vágyával olyan erőt, s hitet adtak Dózsa seregeinek, hogy ha csak átmenetileg is, de megrendítették a feudális Magyarországot. S bármilyen kegyetlen volt is a paraszti hadak veresége után a leszámolás, a megtorlás. Dózsa emlékét és szellemét nem tudták többé kiirtani a magyar nép tudatából.

— Dózsa neve évszázadokra szimbóluma lett a magyar néptömegek szabadságharcának. Ihletője a haladó irodalomnak és művészetnek.

A Dózsa-tradíció ezért olyan ideológiai, politikai hagyományunk. amelynek tisztelete és ápolása ma is kötelességünk.

— Vállalni történelmi mólóinkat, ismerni Dózsát és Werbőczit, a múlt osztály- küzdelmeit. történelmi tanulságait, jelentős erő napjaink feladatainak megértésé- oen. elfogadásában és vállalásában. Meggyőződésünk — folytatta az előadó —, hogy aki ismeri a múltunkat, annak osztályküzdelmeit, tanulságait. jobban megérti a szocialista építés mai tennivalóit. lehetőségeinket és szövetségünket a szocializmus útjára lépett népekkel, mai világunk haladó erőiveL

Manapság élénk viták

folynak a szocialista nemzeti tudat és a korszerű hazafiság kérdéseiről. Valóban nem könnyű meghatározni mindenki . számára elfogadhatóan a szocialista hazafiság és internacionalizmus forrásait, és a múltban gyökerező ösz- szetevőit. Az azonban kétségtelen, hogy egy politikai mozgalom saját múltjához való viszonya egyben mércéje az egész mozgalom céljának és tartalmának is. A történelem egyetlen politikai és társadalmi mozgalmára sem volt ez annyira érvényes, mint éppen a forradalmi szocialista világmozga- lomra.

Az-előadó azzal folytatta.” hogy a foiTariaÜmi-munkásmozgalom nem önmagával kezdi a történelmi időszámítást és nem is csak a közvetlen szocialista történelmi hagyaték örököse övé mindé« és őrzésére bízatott mindaz,, ami az évezredes emberi sorsban és alkotásban nemes és felemelő volt.

— Most újabb történelmi évfordulóhoz érkeztünk. Az idén Jahus Pannonius hala- ianak, Dózsa György születésének 500. évfordulóját ünnepeljük. De emlékezni fogunk Bessenyei Györgyre. Móricz Zsigmondra, és közeledik Petőfi 150. születésnapja, Petőíié, aki az nekünk a költészetben, mint Dózsa, a nép- forradalomban. Ha úgy tetszik,. ezek az évfordulók nem kapcsolódnak. közvetlenül szocialista örökséghez. Mégis teljes joggal szocialista nemzeti kultúránk és haladó történelmi örökségünk szerves

. részének, tekintjük őket. ; Mert a kommunizmus nem lehet más/mint az emberiség felhalmozott történelmi )a- . pasztalatának és kultúrájának összessége.

— A mai napon Dózsa Györgyre emlékezünk. Emlékezünk reá azért, mert a forradalmi magyar munkásmozgalom örökségét megelőzőén nincs még egy olyan történelmi személyisegünk és eseményünk, akinek alakja es amelynek példája a forradal- miságnak olyan átütő erejű és tiszta megtestesítője lenne. mint ő és parasztháborúja. Emlékezünk rá. mert Dózsaék törekvése es célja olyan emberi törekvéseket fogalmazott meg, amelynek csakis a szocializmus tudhat valóságos testet adni.

— Mai emlékülésünkkel kezdetét veszi a Dózsa tiszte- . letére rendezett eseménysorozat, kulturális rendezvények, megemlékezések, kiállítások. Felelevenítjük Dózsa és háborúja tájunkhoz, me- gyénkhez kötődő mozzanatait. De elsősorban arra akarunk emlékeztetni, ami Dózsában osztály- és nemzeti örökség, tanulság. Arra, ami századokon át lelkesítette legjobbjainkat, amiért 1945- ben Dózsa népe bontott zászlót. hogy az 1514-ben még csak megsejtett és megálmodott vágyakat, nagy'eszméket megvalósítsa; E;gondolatok jegyében a mai tudományos emlékülést és a megyei Dózsa-emlékünnepség sorozatot megnyitom.

Dr. Orosz István előadása

Az emlékülésen dr. Orosz István debreceni egyetemi adjunktus: „Dózsa paraszt- háborúja és az európai parasztmozgalmak” címmel tartott előadást. Előadásában az európai parasztfelkelések eszmei, társadalmi, politikai hátterével, történelmi előzményeivel foglalkozott. Az európai feudalizmus fejlődésében az egyes . tájegységek között kezdettől fogva nagy időbeli eltolódások voltaik. Kelet-Európábán a feudális viszonyok évszázadokkal később születtek meg, mint Nyugaton és ez a fáziskülönbség bár az évszázadok során csökkent, a feudalizmus felszámolásáig sem szűnt meg.

Az előadó azzal folytatta referátumát, hogy az 1514 évi parasztfelkelés társadalmi körülményei és feltételei a történettudomány szerint fő vonalakban tisztázottnak tekinthetők. A XIV— XV. századi magyar fejlődés legdöntőbb mozzanata a társadalom rendi átrétegződése volt. A rendi átrétegződés- ből az ország lakosságának döntő többségét alkotó parasztság kimaradt, előjogokat összességében nem szerezhetett, hiszen a rendi csoportok kiváltságai éppen azért születtek meg, hogy a feudális függésben élő parasztoktól elkülönüljenek.

Kisvárda példájával illusztrálta az előadó a gyorsan szaporodó mezővárosok fejlődését, amely az igazságszolgáltatás első fórumaként kiiktatta jobbágy és földesúr között közvetlen kapcsolatot teremtő úriszéket. Kisvárda példája is mutatja, hogy a parasztság társadalmi emelkedése legkönnyebben a

mezővárosokban valósulhatott meg. A későbbiekben azonban a fő- és a köznemesség együttes támadása következtében megcsappant a mezővárosok fejlődése, a városba tömörült jobbágyokat is megadóztatták és a rendszeressé váló rendkívüli adók súlyos teherként nehezedtek a megerősödni még nem nagyon tudó mezővárosokra. A főurak jobbágyainak helyzete még kibirhatat- lanabb volt.

Ebben a helyzetben már csak egy szikra kellett a robbanáshoz. Ez a szikra volt a keresztes hadjárat meghirdetése 1514 tavaszán, pontosabban nem is meghirdetése, hanem visszavonása. A vallásos parasztság számára úgy tűnt, hogy az urak még a lelki üdvösséget is sajnálják a paraszttól, azért vonták vissza a bullát. Dr. Orosz István tudományos előadásában azzal a problémával foglalkozott még, milyen szerepet töltöttek be a mezővárosok a nagy parasztháborúban, melyeket Dózsa nemcsak azért keresett fel seregével, mert ezek gabona- és élelmiszer-tartalékaira. piacain vásárolható termékeire, a hatalmas parasztsereg ellátásához szükséges volt, hanem itt vette fel az önállóan szervezkedett csoportokat. A szervezkedét sek fő gócai a mezővárosok voltak.

Dr. Orosz István adjunktus előadását öt korreferátum követte, melyek ismertetésére vasárnapi számunkban visszatérünk. Az emlékülés Porzsolt István zárszavával . ért véget, aki köszönetét mondott az ülés munkájában részt vevőknek.