Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-06 / 105. szám

4, oldal ~\ KW CT-WfAGYAKOftS^iW ml május *: Szülök fóruma FIATALOK üli FIATALOK üü FIATALOK Ir» FIATALOK SS FIATALOK A kollektivista emberért — A gyereknek ott a tanulói szabályzat, az iskolai házirend, azt tartsa be, no meg a szülői ház Íratlan uta­sításait; a gyerek ne vitatkozzék, mert különben mi lesz belőle — hangoztatják néhányan pedagógus ismerőseim közül. — A gyűléseken, klubfoglalkozásokon nem lehet ‘ megtanulni a matematikát, az irodaknat, a kémiát, a nyelveket — hallom egyik szülő panaszát. Ezen gondolatok már látszatra is féligazságok. Ép­pen mert féligazlságok, a/ért nehezebb is ellenük fel­venni a vita fonalát. Kezdjük a szülői ház kifogásainak boncolásával; Tantárgyi ismereteket az igaz, hogy gyűléseken nem oktatnak, de emberséget, emberismeretet, a helyes és helytelen cselekedetek közötti különbségek meglátá­sát, és ennek a fórumon, társaik előtt való kimondását, hallgatóság előtti beszédkészséget és ennek fejlesztését igen. És szinte felsorolni is lehetetlen minden itt össze­szedhető pluszt, amit elsajátítani csakis a közösségben • lehet. Persze a szülőik nagy részének tudatában e mai, de még jobban a holnapi kollektív szemléletű ember alakja nem él. ők tudatukban magukkal hozták már a letűnt, embertelen kor közgondolkodásának a ,,ne szólj szám, nem fáj fejem” ítéletét. És mondjuk meg, e tétel a közép- és alsó színtű vezetésben, a hétköznapi élet­ben még ma is kísért. Ám a mi társadalmunk, amely felszabadította és 'egyre jobban; felszabadítja az embert, teret adva képes­ségei kifejtéséhez, nem élhet a régi ítélet múltba gyöke­rező megkötöttségei között. És nem fogadnám el a klubfoglalkozásokról kiala­kított egyes téves szülői nézeteket sem. És itt nemcsak a Ki mit tud, Ki miben tudós, a gondolati tartalomban mélyen szántó irodalmi műsorokat nyújtó, klubokból in- . dúló országosan elismert sikerekre gondolok. Előttem ' megjelennek azok a fiatalok százai és ezrei is, akik a klubfoglalkozásokon a helyi erők — köztük a.szülők is — teremtette, zömében kulturált körülmények között egymással igen tisztelettudóan viselkedve találják meg az egyéniségüknek megfelelő továbbfejlődési formát, szórakozást; ahol kiélhetik magukat. Még egyszerűbben fogalmazva: a tizenévesek nem kényszerülnek az utcá­ra, nyilvános szórakozóhelyekre, melyek még napjaink­ban is oly sok veszélyt rejtenek magukban. Szóvá kell itt még tenni sokszor fellelhető felnőtte« közéleti cinizmusunkat, munkahelyi nemtörődömségün­ket, túlzottan egyénieskedő magánéletünk — egyének pénz utáni hajtása, jogtalan előnyök zömében jogtalan érvényes!lése, érvényesíttetiése — burjánzásét. Ha a nevelés egyes területein boncoltuk a sziülói ház nevelésében egyes fallellfető hiányosságokat, akkor nyúljunk hozzá a nevelési oldalon észlelhető egynémely jelenséghez is. Elsőként a nevelési egység hiányát említeném, és azt sem teljes szélességében. Azt csak, ami a gyerek szeme előtt, nem egyszer saját bőrén játszódik le, va­gyis a"tantárgyi sovinizmust. Gyerekeink.nevelése, szel- ■ lem! fejlődése szempontjából ez igén hátrányos tényező, és napjaink pedagógiájában mintha egyre erősödő ten­denciával jelentkezne. Ennek egyik oldalhajtása azután, hogy a nevelés, a másik tantárgy rovására sokszor változó, hibrid álla­potban lévő— a tanítási anyaghoz ugyan kötődő, de szükségtelen — anyagot is rázúdítanak a tanulóra. Persze van, ha kis százalékban is, ellenkező véglet is, ahol a nemtörődömség, a nevelői igénytelenség, sőt le kell írnunk: az iskola vezetési igénytelenség olyan ál­lapotokat teremt, hogy a tantervben előírt követelmé­nyeket sem valósítják meg. E dolgozat írásakor Váci Mihály egyik kesergése jut még eszembe (engedtessék meg a fejből való idézet, mivel e gondolat születésekor együtt töltöttünk i egy estét): „Barátaim, azok a.jó disznóhízlaló falusi pedagó­gusok.” A sors kegyetlensége, hogy e kesergésnek a to­vább burjánzása ellen nem emelhet szót. Közelebbről az ellen, hogy a disznóhízlalás kocsit bütykölésbe, csu­takolásba csapott át, sajnos sok esetben, nem pedig a permanéns önművelés bázisainak a megteremtésébe. Sőt, nem egy esetben: kötőgép, tojáskeltető gép, lángossütö- de és hasonló kispolgári /életvitelt biztosító dolgok vá­sárlásába. ’ Tudomásul kell venni szülőnek és iskolának egy­aránt, hogy a gyerek nap, mint nap kint jár az életben, lát, hall, tapasztal, port hinteni a szemébe nem lehet. De nem is szabad, mert őt egy kollektivista társadalom értő és elemző tagjává kell nevelnünk. Ehhez kell ma erejét összpontosítani az iskolának is, a szülői háznak is. , ü Sigér Imre Krecsmáry László: Kelekótya pulikutya Icipici pulikutya — flitty-flötty — lefetyel, nem lehet a tányérjában littylötty eledel! Figyelik a gazdijai: — Kálmán S Aladár — — De dundi a kutyapotyesz! — No, de így majd gzalad ám?!! Repül a bot... „Hozd csak vissza! Fuss, fuss Pulikám!...” Am a pici pocakos csak pislog szaporán. Aztán mégis gondol egyet, s elindul, kutyagol: megkeresi merre van a — hűvös kutyaől... TÖRD A FEIEDÍ Fagyosszenfek Vízszintes: \ 1. Mégfejtendő: 6. Kicsi­nyítőképző. 7, Gabonaféle. 8. Dátumrag. 9. Tejipari mel­léktermék (—'). 11. Költő­óriásunk. 12. Sikkesen hajla­dozik, mozog. 14. Évácskát. 16. Megfejtendő. 18. Háziál­lat. 20. Ezé betűi keverve. 21. Alumínium vegyjele. 22. A vízszintes 11 fordítottja. 24. Női énekhangszín. 25. Pe­csét. 27. Tó, olaszul. 28. Rossz tanuló „bizonyítványa”. 29. Régén ez volt az ipari tanuló. Függőleges: 1. Bárányka. 2. Kétjegyű mássalhangzó. 3. Lárma. 4. Szibériai folyam. 5. Arab bí­ró (lásd az ezeregyéjszaka meséit). 6. Megfejtendő. 10. Áraszt. 11. ...Caesar! 13. For­ró vízpára. 14. Sértetlen? 15. Megfejtendő. 17. Szörny. 19. Avult, igen régi, patinás. 21. Tengeri moszat. 23. Idős. v öreg, németül. 24. AAN. 26. ...-ről metszett (igazi, valódi, őshonos). 27. Római 51. Megfejtendő: Négy, a magyar népmeséi alakok közül (vízszintes 1, 16, függőleges 6, 15). Múlt heti megfejtés: Éljen május elseje. Könyvjutalmat nyertek: Jánosi Katalin Nyíregyháza, Ifj. Kiss István Tiszadob. Papp Éva Ujfehértó. Freund Ágota Vállaj és Fejes Áron ' Vásárosnamény. A kályha, a szeneskanna és a piszkavas, egymás mellett élt kora ősztől egész télen át. Elválaszthatatlanok voltak. Közös volt a munkájuk, kö­zös az örömük. Ha valaki összefagyva lépett a szobába, és ilyen dicsérő szavakat mondott: „de jó meleg van itt”, akkor megelégedetten né­zett össze a három barát. Történt, hogy a Tél jégcsiz. mái a hegyeken túl, már be­lesüppedtek a feneketlen semmibe, a fák ághegyén arany fátyol lobogott és a ba- raekfa rügyei már • kipattan­tak. A kályhába pedig nem gyújtott be senki. ’— Mi lesz velünk? Kezdte a beszélgetést a kályha: — Elválasztanak egyrpástól. Té­ged szen eskanna ki visznek a kamrába, téged piszkavas, a ládába tesznek, én meg itt maradok magamba. ’Nem lesz így jó! Tenni kellene valamit. De mit? Egyszer csak megszólal a piszkavas. — Legjobb lenne, ha hár­masban elmennénk valamer. re. , — Nem rossz ötlet! Mi a véleményed kályha? — Csak úgy* céltalanul menni! 7 — Hüledezett a kályha. — Sok választásunk nincs. — Nyelvelt a piszkavas. így legalább együtt maradha­tunk, úgy el kell búcsúzni egymástól. , — Igazad van, nem bá­nom... Próbáljuk meg... — gondolta meg magát a kály­ha. — Este indulhatunk. Este, amikor a ház népe elaludt, együtt kocogott el a három jó barát. A kályha akár egy mackó, nehézkesen lépegetett. A szeneskanna mellette döcögött, mint egy kövér malac. A hosszú nyakú piszkavas, úgy ugrabugrált mellettük, mint egy óriási szöcske. No, fogyott az út, és ahogy a hegyre. értek, látják ám, hogy három köpönyeges le­gény hever a földön a hold­fényben. — Jó estét legények! Kik vagytok? És mi járatban er­refelé1? Azok mogorvák voltak és fagyosan tekintettek a három szokatlan vándorra. — Nem hallottátok? — Nyelvelt a piszkavas. — Rendes kérdésre illik tisztes­ségesen felelni. Ekkor megszólalt az idő­sebb legény. — Mi a Tél mostohái iái va­gyunk. Engem Szerváénak hívnak. Emezt Pongrácnak, — a legkisebbet Bonifácnak. — Hallottám híreteket. — Felelt a kályha. — De most mi járatban vagytok? — Minket, apánk sosem visz magával kristályszánkó­ján, amikor a hószín paripá­kat eléje fogja, és jégostor­ral pattint gat nekik, pedig pgy szeretnénk vele menni, így száguldják be a világot. Mi utánuk indulunk, de mire megérkezünk, apánk szánkójának, a hóparipáknak, jégvirágnak már nyoma sin­csen. Pedig mi is hozunk ám jeget, havat, szelet. Nézzé­tek a tarisznyám, tele van hó­val. Pongrác jéggel törnie tele, Bonifác pedig,- északi ■ szélből gyömöszölt a tarisz­nyájába. Most, azt akarjuk szétszórni, mint apánk tette. — Mit akartok? — Ijede- zett a kályha. — Most már’ csak bajt csináltok, mert már kivirágoztak a fák... Nem for. dúlnátok inkább vissza? Szervác nem felelt, elenged­Daráis Endre: Május aranyfája Égig növekedett Május aranyfája, Boldog földek népe Özönlik alája. Ágai az égen Énekünktől ringnak, Tetejében ragyog Örök vöröscsillag. Krecsmáry László: ÉDESANYÁMNAK Ceruzák, ceruzák, de szép színesceruzák! A sárgával csibét festek, a zölddel, fát, levelet, a fehérrel havas tájat, a kékkel meg hegyeket, s a pirossal — jó anyácskám — leírom majd nevedet, hogyha megtanulok írni, s addig — bár nem niagy dolog — ajándékul neked egy ssaép piros szívet rajzolok! # V A sportágak történetéből (2.) Jégkorongozás Még száz éve sincs, hogy Kanadában az egyik katonai erőd parancsnoka egy téli na­pon elrendelte az unatkozó katonáknak, hogy seprűkkel tisztítsák meg az udvaron a befagyott lefolyókat. A pa­rancsnok aligha sejtette, hogy parancsával egy új sportág kialakulását segíti elő. A katonák ugyanis neki­láttak a munkának, s közben egyikük a jégen kergetni kezdett seprűjével egy kis fa­darabot. Ezt látva a többiek is kedvet kaptak a játékra. Két csoportra oszlottak, húz­tak a saját térfelükön egy- egv vonalat és megkezdődött a játék. A két csapat a sep­rűk segítségével a fadarabot az ellenfél vonala mögé akarta juttatni. így született meg a inai jégkorongozás őse... Az új játék nem sokáig maradt az erőd falai kö­zött, hamarosan rájöttek ar­ra, hogy korcsolyával sokkal gyorsabban lehet kergetni ai fadarabot. Később a fát lapos, tömör gumikoron&gal váltot­ták fel. A hosszú kanadai te­leken a jégkorongozás rövi­desen az egyik legkedveltebb sportjáték lett. Európában először az an­golok mutatták be. A cári Oroszországban 1898-ban, Pétervárott játszották az első mérkőzést. A jégkorong — vagy ahogy akkoriban nevezték, a hoki — 1924-ben az I. téli olimpia műsorán szerepelt, akkor mu­tatkoztak be Európában a já­ték feltalálói, a kanadaiak, ahol szinte minden ellenfelü­ket kétszámjegyű eredmény- nyel győztek le. A kanadaiak hosszú éveken át a játék utolérhetetlen mestereinek bizonyullak. A második világháború után először a csehszlovákok, majd 1954 óta megszakítás nélkül a Szovjetunió jégko- rongozói játsszák a vezető szerepet. Hazánkban a jégkorongo­zás csak 1920 után kezdő­dött. Á fejlődést akadályozza, hogy természetes jégpályákon megfelelően felkészülni nem lehet. A felszerelés miatt a jégkorongozás a legdrágább sportágak közé tartozik. A jégkorongozást 6—6 játékos­ból álló csapatok, palánkkal körbekerített jégpályán játsz- szák egymással. A játékosok a kezükben botot (ütőt) tar­tanak, amelynek alján lapát­rész is van. Ezzel a lapáttal igyekeznek-a vulkanizált gu­miból készült korongot az el­lenfél kapujába ütni. A játékidő tartama 3x20 perc tiszta játékidő. A játékosok a cserepadról bármikor cserélhetők. A jég­korongozás a téli sportágak közé tartozik. A csapatjáté­kok közül a leggyorsabb és legélénkebb iramú. A törzs minden izomzatút fejleszti, azonban az alsó végtagok fo­kozottabb mértékben vannak igénybe véve. Ebben a sport­ágban nagy szükség van a jó egyensúly érzékre, mert a jó j égkoron gozónak a jégen való ítiozgás valóságos művészé­nek kell lennie. A játékosok a testi erejüket teljes mér­tékben kihasználják (bodi- csak). Kérdések: 1. Milyen a korong mérete? 2. Hogy nevezik a kapu előtti bedobókört? 3. A játékosok mit viselnek a fejükön? pop^Ato^ •£ -png 'Z 'nfojsutje ui3 Z9‘l sa 3b;sba uío fc‘z 'T Kovács György te a füle mellett. — Hanem hát ti hová igye­keztek? Ilyen kivonulást azt hiszem még nem látott a vi­lág. A kályha, a szeneskanna, és a piszkavas vándorúton! De miért is vándoroltok tu­lajdonképpen? — Azért megyünk, vándo­rolunk. hogy együtt lehes­sünk: Megszoktuk egymást. Rossz lenne elválni. Erre összenézett a'három legény. Szérvác hava olvad­ni kezdett. Pongrác jege fel­engedett. Bonifác szélmada- ,rai szökdösni kezdtek a ta­risznyából. Később Szervác így szólt: — Ej! Ne menjetek ki ezért a világból. Gyertek, hazakí- sérünk benneteket és ígérjük mi is tovább megyünk, nem csinálunk semmi kárt. Úgy is volt. Hajnalra hideg szél jelezte, hogy a Tél mostohafiai erre jártak, meg egy kis jégszi­lánk a pocsolyákon. Semmi egyéb. A szobában a helyén állott a három furcsa vándor. A szeneskanna ásítozni kezdett. A piszkavas fáradtan elnyúlt a földön. A kályha hunyor­gott még egy picit, aztán el- ■ aludt. Reggel a barackfa megpil­lantotta az országúton bak­tató legényeket. Fellélegzett és susogva adta tovább a hírt: — Elmentek a fagyosszen­tek. Erre összeborultak az ágak. Súgtak-búgtak örömükben és addig néztek a szürke kö­pönyeges legények után, amíg azok el nem tűntek ott messze az útkanyarban. Láng Etelka Danes /ózsef: Varjútánc Táncos kedvű varjú lányka Eljössz-e a varjú-bálba? Elmennék én, de a gúnyám Szennyes és megkopott csúnyán. Ne búsulj, mi majd kimossuk, Ahol lyukas, megfoltozzuk, Csipkegallért varrunk rája.' Elmehetsz a varjú-bálba. Yarju leány örömében Felhőkig szállt*és merészen Fellegekkel fogott táncba... Nem ment el a varju-báiba.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents