Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-30 / 125. szám

1972. május SO KüLET-MAGYÄRÖRSZAO Ä. oldal Ä gyermekek ünnepén 17 ezer kisdobost és úttörőt avattak megyénkben Uemecserbe került a KISZ KB zászlója Szombaton és vasárnap megyeszerle kisdobosokat és úttörőket avattak. Az isko­lák ünnepi díszt öltöttek, a megyében 8294 kisdobos . é.s 8746 úttörő telt fogadalmat, te.pta n*eg H kék. illetve a piros nyakkendőt. Az úttö­rő- és kisdobosavató Ünne­peket összekötötték a ki­váló úttörőmunkáért járó jutalmak, oklevelek, s a KISZ KB vörös selyem zászlójának átadásával. Ebben az évben — az 1971—72-es tanévben végzett kiemelkedő útiörőmúnkáért a megyében a demecseri Pe­tőfi Sándor úttörőcsapat nyerte el a KISZ Központi Bizottságának vörös selyem- zászlaját. Május 28-án, a gyermeknapi ünnepség ran­gos eseménye volt a község­ben a kisdobosok és az úttö­rők avatása, ahol megjelent Halász András, a KISZ Sza- bolcs-Szatmár megyei Bi­zottságának titkára is. Az ünnepségen ár. ■Császtvai Ist­vánná mondott beszédet, majd a KISZ Központi Bi­zottsága nevében átadta az úttörőcsapatnak a legjobb munkáért járó vörös selyem­zászlót. A fiatalok kulturális műsorral köszöntötték az ün­nepség résztvevőit. Hasonlóan bensőséges ün. népség színhelye volt a Nyír­egyházi Tanárképző Főiskola II. sz. gyakorlóiskolája, amely a korábbi években már elnyerte a KISZ KB zászlaját. A kiváló úttörő- munkával szolgáltak rá arra. hogy az idén felkerüljön a zászlóra a KISZ KB által ajándékozott selyemszalag, melyet Marik Sándorné, a KISZ Központi. Bizottságá­nak tagja kötött fel az ün­nepség során. 5 Ugyancsak a gyermeknapi »ünnepségek cservénye volt a legjobban dolgozó úttörőcsa­patok részére adományozott oklevél átadása. Az idén a KISZ Központi Bizottságá­nak elismerő oklevelét a ki­váló úttörőmunkáért három iskola csapata nyerte el: a Vásárosngményi 1-es sz. Is-' kola úttöroesa.pa. a kocsordi és a nyírmihálydi iskolák csapatai. A kisdobos- és úttörőava­tásokat a megye több köz­ségében változatos kulturális műsorok követték. A Sósión mintegy 5000 gyermek szó­rakozott vasárnap délután. Több iskola szervezett ki­rándulást, több közeli ter­melőszövetkezet indított ki- rándulójáratokat a gyermek­nap alkalmából a Sóstóra, a megyeszékhelyre. Ünnepség színhelye volt vasárnap a sóstói gyermek- üdülő és a megyei tanács továbbképző intézete. Szed- lák András, a Szabolcs-Szat- már megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgató­ja köszöntötte a legáldozato- satob munkát végző nevelő­szülőket és társadalmi párt­fogókat. A továbbképző.inté­zetben rendezett ünnepségen Gyúró Imre. a megyei tanács elnökhelyettese mondott be­szédet, melyben méltatta az állami gondozott gyermekek­ről való gondoskodás fejlő­dését megyénkben. Tizennégy különböző típu­sú állami. nevelőotthonban másfél ezer gyermeket gon­doznak, az intézetek évi fenntartási költsége megha­ladja a 43 millió forintot. A megyed tanács elnökhe­lyettese elmondotta, hogy a nevelőotthonok felújítására ebben az évben mintegy 2 millió forintot fordítanak, míg a negyedik öteves terv­ben a meglévőik korszerűsí­tésére és bővítésére lóbb, mint 51 millió forintot ru­háznak be. Megyénkben 2500 állami gondozott gyermek él, közü­lük ezer gyermek 560 csa­ládnál, nevelőszülőknél ta­lált otthont, A szülők közül 23-an több, mint 15 éve ne­velnek állami gondozott gyermekeket, ötvenen pedig 10—15 éve pótolják a családi otthon melegét az otthonok­ból kivitt gyermekeknek. Gyúró Imte, a megyei ta­nács elnökhelyettese 31 ne­velőszülőnek és társadalmi pártfogónak nyújtotta át a megyei tanács elnöki dicsé­retét és pénzjutalmakat. Ezerforintos jutalmat kapott Fedor Józsefné. Leeza János- né, Fazekas Piroska, Tompa Mihályné, Farkas Ernóné, Vitái Mihályné, Haragi Pe­remmé nevelőszülők. Torna Péter és Szaszala Sándor társadalmi pártfogók. Öt­százforintos jutalomban ré­szesült Gulyás Istvánná, Kiss Andrá.sné, Szász Jozsejné. Mester Józsefné, Szabó Pai­ne, Ambrusz Pálné, Ecsédi Mihályné, Sinkó Jánosné, Kópis Ferencné, Bagonyi Jó­zsefné, Kerepesi Mihályné. Solczi Lajosné, Jónás Ist­vánná. Karondán Béláné ne­velőszülők, Bóka Béla, Ka­pási Ferenc, Blaskó János, Skolák Béla, Cselényi György. Balogh Pál, Jászo- vics Miklós és Gulácsi Ist­vánná társadalmi pártfogók, akik szabad-idejükben.- vög-Ljí^ zfk a gyermekek patronáló- I i sat. - t- e LAPSZELEN Auteunaügy Hogy a központi antenna nem a legjobb találmány, azt szakemberek állapították meg. No, de hát ilyeneket szerelnek fel az új házakra, nincs mit tenni. Általában rosszak is, és javításra szo­rulnak. Ezt a munkát a GELKA végezné, ha bírná. A tények azt bizonyítják, hogy ezzel a szolgáltatással nincsen minden rendben. .Előfordul, hogy megkezdik a karbantartást és javítást, utána abbahagyják, mond­ván: nem megy. Azután visszatérnek és megcsinál­jak, mondjuk egy hónap múltán. Előfordul, hogy, há­romhónapos megrendelés­nek sem tesznek eleget. Nem kétséges: szakemberhiány van. Ez azonban a sok száz tévénézőt vajmi kevéssé iz­gatja. Fizet a karbantar- tasért. el is várja, hogy lás­son valamit a képernyőn.- Miután ez nem megy, jön a szabálytalan szúkségmegol­dás. A házak lakói kimennek a tetőre, szerelnek. Kidugnak esztétikailag kifogásolható antennákat az erkélyekre. Végtére igazuk is van, a ké­sedelmes. hónapokat késő ja­vítás miatt nem mondhat­nak le a műsorok megte­kintéséről. Az egyre több televízió- antenna javításáról a GEL­KA tartozik gondoskodni Egyelőre viszont csak reklá mozzák a szolgáltatást, .. (bürget) Orvostudományi ülés Nyíregyházán Ismét jelentős esemény színhelye a Nyíregyházi Ta­nárképző Főiskola. Hétfőn, kedden és szerdán itt rende­zik meg a Magyar Gyermek- orvosok Társasága északke­let-magyarországi tagozatá­nak tudományos ülését. A tanácskozáson öt megye: Borsod, Hajdú. Heves, Nóg- rád és Szabolcs ismert szak­orvosai számolnak be elmé­leti kutatásokv és klinikai megfigyelések tapasztalatai alapján a gyermekgyógyá­szat legújabb ere^rnényeiről. A három napon mintegy 60 tudományos előadás hang­zik el, s témájukat tekintve szinte a gyermekgyógyászat valamennyi területét felöle - lik. A témakörökön belül ki­emelten — szekcióülésen — foglalkoznak a vese-meg­betegedésekkel és gyógyítá­sával, valamint a csecsemő- halandóság területi eredmé­nyeivel, problémáival. Az előadások egy részét vetítés­sel teszik szemléletesebbé. A tudományos ülést Gyú­ró Imre, a Szabolcs-Szatriiár megyei tanács elnökhelyette­se nyitotta meg. A délelőtt folyamán tizenegy jelentős tudományos előadás hangzott el, elsősorban a csecsemőko­ri szívrendellenességekről. Az előadók között szabolcsi­ak is találhatók. Dr. Faze­kas Árpád, a nyíregyházi gyermekszívgondozó inté­zet vezetője, dr. Gaál Kata­lin. dr. Kocsma'-szky Zsu­zsa és dr. Loós Tibor orvo­sok ismertették gyógyító munkájuk eredményeit. Május 30-án nyíregyházi előadó, dr. Lengyel Ferenc számol be „Az utolsó 15 év csecsemőhalálozását megha­tározó tényezők változásai eredményeink és további célkitűzéseink” címmel mélyhez több szakember szól hozzá miskolci, egri. salgó­tarjáni, debreceni intézetek­ből. A délutáni programban olyan — sokak által csak részben ismert — té­mákról hallanak előadást a résztvevők, mint a meteoro­lógiai tényezők befolyása egy év betegforgalmára. A nyír­egyházi szakorvosokat dr. Vigvári László, dr. Nagy Er­zsébet, dr. Kovács Sándor, dr. Szegő László, dr. Lengyel Ferenc, dr. Loós Tibor. dr. Antal Aranka, dr. Szat,ai Im­re, dr. Szabó Antal, dr. Ju­hász Lajos. dr. K erény Vik­tor és dr. Galamb Béla kép­viselik előadásaikkal a tudo­mányos ülés- második nap­ján. Május 31-én dr. Ilivé? Zsiamond. dr. Fazeka« Áv- nád, dr. Szócska János, dr. Füle Erzsébet, dr. Nagv András, dr. Nagy Kálmán, dr. Vass Katalin, dr. Ábra­hám Karola, dr. Ráday Já­nos. dr. Halász Margit és dr. Palásthv Géza kutatási, gyó­gyászati tapasztal a fai i hall­hatja a szakemberekből álló k özönség. Magyar Hirlap_ Uj városainkról A Magyar Urbanisztikai Társaság találkozójáról ír­nak, többek között: ..Sza­bol es-Szatmár két fiatal vá­rosának — Mátészalkának és Kisvárdának — sokat jelen­tett az új rang. Mátészalkán új városközpontot építenek, innen 11 vállalatot kitelepí­tettek. Panaszként említet­ték, hogy a területükön mű­ködő 21 gyár, kirendeltség, üzem, vállalat és a tanács között nem kielégítő az együttműködés. Kiisvárda pa­nasza: óvoda, bölcsőde, isko­la létesítése az egész varos­nak érdeke, ám az üzemek és vállalatok nem vállalnak megfelelő részt a munkából.” (Május 15.) Esti Hírlap __ Röpültön a páva Zol csak József 92 éves c-sengersimai juhász azt üzente Vass Lajosnak, hogy ő „a halált addig bé nem en­gedi ajtaján”, mig azokat a senki által nem ismert pasz- tornótákat el nem énekelheti a karnagy előtt. Az üzenetet Csengersima dalosai adták át, amikor a Mathias Réx oratórium zeneakadémiai be­mutatója után a vasas és a csengerslmai kórus jókedvű estét töltött együtt. Az is­meretség régebbről való: az árvíz sújtotta szatmári kis község iskolájának az együt­tes televíziót ajándékozott. Viszonzásul, tavaly a stíriai­ak meghívták a vasasokat, mast pedig ők látogattak a fővárosba. (Május 12.) Népszava A záhonyi körzetről :\ 'ii> bevéíteuúl u.l muri I'ft-ö; 1-tk. s :■>'• bek között- ismertetik az egyik hivatalos értékelési: „Megszüntették az éjszakai átrakást, vele együtt meg­szűnt az éjszakai pótlék is, az emberek mégis többet ke. resnek: 24 óra helyett 36-ot pihennek, és több árut rak­nak át. Az intézkedés ered­ményeként 40 százalékkal csökkent az igazolatlan hi­ányzás és 35 százalékkal ke­vesebben betegedtek meg. Mindezek egy gondos üzem. és munkaszervezésnek kö­szönhetők, amelyet előzőleg aprólékosan megvitattak az érintett dolgozókkal.” (Május 16.) Petőfi rádió Cégénydányád — ma Hangulatos képet festett a Szamosközről a rádió két munkatársa. Cégénydányá- dot részletesén bemutatták. A körülbelül '20 perces mií- sor egy részlete: „Kevesen vannak, sőt a Tiszántúlon csak egyedül Szabó László cégénydányádi általános Is­kolai tanuló, aki 1972. szep. i emberét Budapesten, az Apáczai Csere János Gya­korló Gimnázium fizikai dolgozók gyermekeinek kol­légiumában kezdi. Jól sike­rült felvételi után későbbi lervei: „Ha a gimnáziumot elvégzem, négy év után to­vább szeretnék tanulni az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen. (Ágoston István es Tóth' Károly riporlniüso- ra. szerkesztette Samu And rás. Május ti.) Magyar Nemzet A nyíregyházi modell Cikksorozatban irt részle­tesen a Nyíregyházi Tanár­képző Főiskoláról Gábor Ist­ván. „A nyíregyházi mo­dell” kifejezés azért illeti a szakemberéit körében ezt az intézményt, mert itt képez, nek egységes irányítással óvodai pedagógusokat, álta­lános iskolai tanítókat és szaktanárokat. A cikkíró nagyra értékeli a főiskola szerepét. Kát részlet: „Tíz esztendő alatt teljesítetté fel­adatát a főiskola. Csaknem'' két és fél ezer jól képzett pe­dagógussal látta el a Nyír­séget, a Hajdúságot, Borso­dét. — A tizedik évfordulót névadással szeretné megün­nepelni a főiskola: az intéz­ményt Bessenyei Györgyről, a magyar közművelődés XVIII. századi apostoláról kívánják elnevezni.” (Május 12.) Népművelés Csúcsforgalom Adás Nyíregyházáról Megyénkből közvetített« 269. adását a rádió népsze­rű közlekedési műsora. a Cisucsforgal om. Ny ir egyha ta es a megye jo néhány közle­kedési problémája került bonckés alá az egyórás mű. sorban. Néhány érdekesség; megtudhattuk, hogy a nyíregyházi Kossuth téren több, mint 11 ezer személy, gépkocsi halad át naponta. Idén és jövőre két csomó­ponton szerelnek fel újabb •k özl e k ed és iráni y ító 1 ám pá­kát. Régi górd a sorompóké is, amelyről az illetékesek cl. mondták, hogy például a ti- szavasvári útinak készek a tervei, ép its.se ez ötödik öt­éves terv első évére fejező­dik be. A 4-as főút városból kivezető szakaszát is a kö­vetkező tervidőszakra üte­mezték, az összekötő ré z;k azonban hamarabb elkészül­nek. (Április 25.) Magyar Hírlap Furcsa háború Fényeseikén Zene mindenütt Rádió, televízió, zenei köz- művelődés. címmel elemző írást közöl a Népművelés Breuer János tollából. Egy gondolat a Cilikből: „Gyak­ran úgy teszünk, mintha ezek a fiatalok (a komoly zenét kedvelő fiatalok) nem is lé. teznének, pedig százezres nagyságrendű tömegről van szó. Azokról is, akik olyan — e tekintetben elmaradott­nak vélt — megyékben, mint Békés, vagy Szabolcs, ifjúsá­gi hangversenysorozatokra járnak."'1 járdának 'SlblJi* isi : ha lenne elegendő szimfo­nikus zenekarunk. Éhhez azonban fel kell ismernünk, hogy a szimfonikus zenekar, a hangversenyterem, a hi­vatásos kórus és az opera nem arisztokratikus luxus, hanem közművelődési ténye­ző.” (1972. májusi szám.) Fél újeágoldsl terjedelmű írásban foglalkozik Soltész István egy fényes!!tkcí eset­tel. Az egyéni érdek áll szemben a közösségével, s az illetékesek eddig tehetet­lennek bizonyultak már hét éve. A vita tárgya egy mez«, gye. Nyolcvan évig használta a község laVdsuága, míg most az új tulajdonos kiderítette, telekkönyvi leg övé. s lezárta az ösvényt, amelyet,táksada' mi összefogással éppen útnak akartak kiépíteni. Pénzt akar kapni érte, s ezért, minden követ megmozgat. A lap munkatársának szakértő jog. tah^Ós.-aKt! mqpdta.:-az el. járás teljesen alaptalan. A Kossuth utcai lakok az ille­tőt feljelenthetik a tanácsnál, mert elzárta az utat. A ta­nulság: évekig húzódhat s közösség kárára egy olyan ügy, amelyet meg sem kel­lett volna kezdeni. De a tu. lajdonos kapzsisága, a tanac« „megegyezésre törekvése” sok mindenre képes. (Májút 13.) Expresszel Záhonyból Budapestre Életbe lépett az új vasúti menetrend Május 28-án nulla órakor életbe lépett az új 'vasúti menetrend. Megyénk közle­kedésében milyen volt az át­állás, az utasok kaptak-e j kellő tájékoztatást a váltó-, zásokról, a közvélemény szerint jobb-e az új menet­rend? — kérdeztük a vasút illetékeseitől. A menetrendváltozást megelőző éjjel az ügyeletes tiszten ' kívül felügyeleti és információs szolgálatot tar­tottak a nyíregyházi pálya­udvaron. Záhonyban és Má­tészalkán is felügyeleti szol-' gálától teljesítettek az állo­Tíízoltó verseny Nagyecseden és Nyírvasváriban Vasárnap .. Szabolcs-Szat- már megye két járásában tartották meg az önkéntes tűzoltók versenyét. A máté­szalkai járás önkéntesei Nagyecseden, a nyírbátori járás tűzoltói pedig Nyírvas­váriban mérték össze gya­korlati tudásukat. Nagyecseden 73 csapat ve­télkedett a kategóriagyőzel­mek megszerzéséért. A 800 liter/perces kismotorszere­lésnél a községi önkéntesek­nél a pörcsalmai férfi-, a 400 liter/perc kismotorszerelés­nél a vállaji férfi-, fiú- és leány-, a kocsiíecskendö sze­relésénél a jármi férfi-, a tyukodi fiú- és a hodászi ieánycsapat szerezte meg a győzelmet. A létesítményi tűzoltók versenyében a Má­tészalkai ÉRDÉRT és a pörcsalmai konzervgyári te­lep önkéntesei lettek elsők. Nyírvasváriban 35 csapat indult. A 800 liter/perces kis­motorfecskendő szerelésénél a kislétai férfi-, a 400 li­ter/perces kismotorszerelés­nél az encséncsi férfi-, a nyírcsászári fiú-, a kocsi- lecskendö szerelésénél pe­dig a nyírvasvári fiúraj győ­zött. A létesítmények verse­nyében a 800 liter/perces kis­motorszerelésnél holtver­senyben lett első a Nyírbá­tori Faipari Szövetkezet és a nyírbátori növényolajgyár csapata. A 400 liter/perces kismotorszerelést legrövi­debb időn belül a Nyírbátori Dohánybeváltó Vállalat raja végezte eL más vezetői a zökkenőmen­tes átállás érdekében. A me­netrendváltozás ugyani« minden évben sok gondot okoz a vasutasoknak. Az új menetrendben a 'vo­natok Nyíregyháza és Csá­szárszállás között már két vágánypáron közlekednek, mivel a múlt háton a vasút­építők átadták rendeltetésé­nek a- két állomás között a második vágányt' is. A Lillaíüred-exp rossz 28- ától Záhonyból indul. Már az első napon majdnem meg­telt a vonat Nyíregyházán, mivel Záhony térségéből is sokan utaztak a fővárosba. A helyjegyeikkel nem volt probléma, a tájékoztatás is kielégítő volt, lemaradt uta­sok nem fordultak panasz- szal a vezetőkhöz. Az információs szolgálatot azonban a szokásosnál több­ször hívták a 33—33-as tele- fóraszámán. A helyszínen a karszalagos kapus a felvilá­gosító szolgálat mellett áru­sította az új menetrendeket is. Kis- és nagyméretű merne1 írendbol egyébkén t még mindig bőven van me- svénk három legnagyobb ál­lomásán. A nemzetközi teher vona­tok pontosan közlekedtek meevénkben az új menet­rend első napján, s rendkí­vüli eseményt nem jelentet­tek Záhonyból és Mátészal­káról sem.

Next

/
Thumbnails
Contents