Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-20 / 117. szám
teeeer-WK gjimmmim fm. mStm 3* A NAP HÍREI VácI Mihály- szavalóverseny Nyíregyházán Az idén is megrendezik a megyeszékhelyen a Váci Mi- hály-szavalóversenyt, melyen 15 kollégium és két szakmunkásképző intézet 34 legjobb versmondója méri össze képességeit május 20-án a Roz- gonyi Piroska kollégiumban. 1965 óta hagyományosan sor kerül a legjobban szavaló kollégisták versenyére. Először a nyíregyházi kollégiumok vettek részt ezen, majd 1969 óta megyei versennyé ■ alakították a korán elhunyt nyíregyházi születésű költő emlékére rendezett kulturális eseményt. Tavaly a Bessenyei kollégium nyerte el a vándorkupát, a legjobb szavaiénak kijáró elismerést. Az idén a szakmunkásképző intézetek fiataljai is részt vesznek a versenyen. Május 20-án délelőtt 10 órakor a kezdeményező Rozgonyi Piroska kollégiumban állnak a zsűri elé a kötelező versmondással kezdődő versengésben részt vevők, délután a 110. sz. szakmunkásképző intézetben a szabadonválasz- tott versekkel folytatódik a kulturális műsor. Itt hirdetik ki az eredményt, ítélik oda a vándorkupát a legjobb versmondóval szereplő kollégiumnak. Valamennyi résztvevő oklevelet, könyvjutalmat s a KISZ-től külön jutalmat kapt C-i CIGARETTÁK. A Magyar Dohányipar bemutatta az új füstszűrös Symphonia cigarettát, amely az eddigi gyártmány acetátfilteres változata. Az idei újdonságok között szerepel a 100 éves cigaretta mentolos változata is. Mindkét cigarettafélét a BNV-n hozzák forgalomba. (MTI foto: Hadas János felvétele — KS) A lottó e heti nyerőszámai \ GYERMEKNAP ELŐTT. Műsoros estet és táncmulatságot rendez Nagykállóban a járási művelődési központban május 20-án a nagyközségi Hazafias Népfrontbizottság. Az est bevételét a gyermeknap megrendezésére fordítják. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlés- szerint a Körmenden megtartott 20. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 17,1». 36, 55, 77 Nemzetközi gyermeknap műsora a rádióban Május 28-án három es fél órás összeállítással köszönti a nemzetközi gyermeknapot Gyermekvilág című adásában a Magyar Rádió. A Molnár Tamás által vezetett programban hangzik el Raics István összeálb'tása, a gyermekdallal a világ körül és a bajnok kerestetik sportvetélkedő országos döntője. Bónis Ferenc a szófiai nemzetközi gyermekdalfesztiválról tudósít. A televízióban a Gyerekek a nagyvilágban című amerikai filmsorozat elző epizódját láthatják a kicsinyek, amelyet a tévéovi követ. Az In- tervízió Varsóból közvetíti ugyancsak a gyerekek számára wtcusza: c.m.i aaasat. KÖZÖS GAZDASÁG A KÖZSÉGÉRT. A tarpai Győzelem Termelőszövetkezet közgyűlése 300 ezer forintot szavazott meg erre az esztendőre a község kulturális céljai megvalósításának támogatására. Az összeg felét községfej lesztésre; parkosításra. utak javítására fordítják. 50 ezer forintot iskolai szemléltetőeszközök beszerzésére, 100 ezer forintot a művelődést szolgáló különböző felszerelések vásárlására költenek. FÉLMILLIÓ BÖLCSÖDE- KORSZERŰSlTÉSRE. Ebben az esztendőben félmillió forintos költséggel korszerűsíti a városi tanács Mátészalka egyetlen 44 személyes bölcsődéjét. Az átépítés ideje alatt a kicsinyek elhelyezéséről gondoskodnak. Az átalakítás után a bölcsőde 60 személyesre bővítését is tervezi a tanács. KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS T1SZAV ASV ÁRIBAN. Á Vasvári Pál Múzeumban május 21-én fél 11 órakor nyitják meg id. Meaner Ödön és ifj. Menner Ödön kiállítását. Dr. Lévai Sándor tanácselnök megnyitó beszéde után Hunyadi József múzeumvezető mutatja be a kiállítást. A tárlat anyagában festményeket, grafikákat, karikatúrákat és érméket láthatnak az érdeklődők június 6-ig. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Sratmár megyei Bizott- sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor »zerkeszfőeáa: Nyíregyháza, írfnyi Ilona a. 3. Telefon: 16-70. 16-71. 30-63. Telexszám: megyében 344. megyén WvOl 73-344 Kiadja a Szabolcs megyei bankiadé Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mádi Lajos Ve.-lesztt a Magyar Posta Előfi- eerlja-ó -ármely postahivatalnál, a kézbesítőimét a poéta hlrtap- ttz evekben 6- s Posta Központi dirlap irodana (KH1 Budapest V terűiét, léttel Nádor tér l sz : rörvetlenü1 vagy postautal- ▼ariván. ’alamin; átutalással a KH1 '13—w ! 62 oénzforeaimi lel- eőszsm-a ülj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György u I Perelő, vezető: Holéczi István NAPIRENDEN: A MŰSZAKI HÓNAP PROGRAMJA. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége megyei szervezetének elnöksége május 22-én fél 3 órától Nyíregyházán, a technika házában tartja ülését. A többi között beszámolnak a szervezet nemzetközi kapcsolatainak eredményeiről és összeállítják a műszaki hónap programját. JÓL FIZET A BORÍTÉKOS SORSJEGY. A Nyíregyházán kihúzott két 20 ezer forintos nyeremény után ezúttal Mátészalkán nyert 10 ezer forintot a borítékos sorsjeggyel Lengyel József nyírparasznyaá lakos. A mátészalkai totó-lottó kirendeltségben 5 ezer forintos sorsjegyet húzott ki egy magát megnevezni nem akaró egyén. SÁROSPATAK egyik legszebb műemléke, az 1492-ből származó gótikus vártemplom a jövőben rangos kulturális események színhelye is lesz. Gótikus csarnokában — ahol ezer ülőhelyet alakítanak ki és hangversenyeket rendeznek a komoly zene kedvelői részére — több ízben megszólaltatják a templom 170 éves orgonáját. Az első koncertre július 2-án kerül sor: Händel Sámson című oratóriumát adja elő a Postás Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Kamarakórus, Margittay Sándor orgonaművész közreműködésével. ELŐREGYÁRTÓ ÜZEM. A Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat nyíregyházi déli iparnegyedben lévő telepén ez év második felében előregyártó üzem kezdi meg a termelést. Különböző betonelemeket, szegélyköveket, fedlapokat, aknakamrákat gyártanak előre a vállalat építkezéseihez. KEDVEZMÉNY A REKONSTRUKCIÓHOZ. A MÉM Értesítő 23. évfolyamának 18. számában megjelent közlemény alapján ezekben a napokban az állami gazdaságok, tsz-ek és szakszövetkezetek felmérik az elöregedett szőlő- és gyümölcsültetvényeiket. Jelentéseiket május 22-ig küldhetik be a megyei tanács mezőgazdasági osztályának. Ennek alapján folyósítják majd a selejtezéshez az állami kedvezményeket. BULGÁRIÁBAN IDÉN KÉT AUTÓPÁLYA építését kezdik meg. A „Hemusz” nevű autópálya Szófiából Észak - Bulga ria n keresztül Várnába vezet majd. A Tra- kija autópálya Szófiát és Burgaszt köti ösisze. A két autópálya egyenként 7.5 méter széles pályasávokkal rendelkezik, amelyeket 4 méter széles zöldövezet választ el. Az útvonalon éttermeket, üzemanyag-állomásokat és telefonokat helyeznek el. Az autópálya elkészülte után Burgasz Szófiából a jelenlegi 6—7 óra helyett három óra alatt lesz elérhető. VASÁRNAPI PROGRAM A KÓTAJI GYEREKEKNEK. A megyei művelődési központ Mesekert bábszínháza és a kótaji bábcsoport közösen tart bábelőadást május 21-én, vasárnap 14 órától Kótajban, a szabadtéri színpadon. KISZÖV-KÜLDÖTTGYŰLÉS. Május 23-án 9 órától tartják Nyíregyházán a KI- SZÖV-küldött gyűlést. A többi között a szövetség alapszabályának elfogadása, a megyei szövetkezetek feladatainak az OKISZ VI. kongresz- szusa határozatai alapján történő meghatározása szerepel a küldöttgyűlés napirendjén. Öntözési tanácskozás Mátészalkán A mátészalkai Móricz Zsig- mnónd művelődési házban május 25-én 9 órakor kezdődik az az öntözési tanácskozás, amit az MTESZ megyed szervezete, az Agrártudományi Egyesület mátészalkai csoportja, a Szatmár- beregi Tsz-ek Területi Szövetsége. és az Ecsedi-láp Vízgazdálkodási Társulat rendez. Bevezetőként dr. Ma-, gyár Gábor, a Debreceni Agrártudományi Egyetem adjunktusa „Az öntözéses növénytermesztés időszerű kérdései” címmel tart előadást, majd vezeti a vitát. Ezt követően a résztvevők megtekintik a tunyogimatolcsi öntözőfürt vízi létesítményeit. 1972. május 20, szombat BERNAT NAPJA A Nap kél: 4 óra 01 perckor, nyugszik: 19 óra 20 perckor. A Hold kel: 11 óra 38 perckor, nyugszik: 0 óra 35 perckor. Kilencven évvel ezelőtt, 1882. május 20-án született Sigrid Undset, Nobel-dijas norvég regényírónő. a norvég polgári újrealista irodalom egyik legjelentősebb képviselője; 1949-ben halt meg. Isméi* régész professzor lánya volt, s a történettudományok, a régeszet, a néprajz szeretetében nőtt fel. Első irácaibrn korának és környezetének néhány sajátos nőalakját rajzolta meg, a férfiakkal való egyenjogúság es a gyerekek iránti erkölcsi felelősseg- érzet szemszögéből. Korának jellemábrázolási lehetőségeit szűkösnek érezve, egyre inkább a norvég középkorban kereste témáit, a XIII—XIV. században. Ebből a korból, ennek alakjairól, történéseiről írta több hosszabb lélegzetű, két-három kötetes regényét. Az Olav Audunsson és gyermeke című regényében például páratlan ábrázolókészséggel, sokoldalú nyelvészeti, néprajzi, vallástörténeti tanulmányainak tapasztalataival keltette életre ezt a roppant gyében ismert, de jellemekben annyira gazdag norvég korszakot. 1928-ban tüntették ki Nobel-díjjal. A nácizmust és a német megszállást pamfletben utasította el. Evekig az Egyesült Államokban él emigrációban; 1945 után hazatérve. már csak néhány elbeszélést írt. Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, többjeié záporesővel, zivatarral. Időnként megélénkülő, néhány helyen átmenetileg erős keleti, délkeleti, főként északnyugaton északkeletire, északira forduló szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Kossuth rádió 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8,18: Lányok, asszonyok. — 8,40: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. — 9.00: A zöldköves gyűrű. Török Gyula regénye folytatásokban. VI. rész. — 9,20: Cosi fan tutte. Részletek Mozart operájából. — 10,05: Tolvajok iskolája. Rádiójáték 2. részben. I. rész. — 10,59: A magyar előadóművészet hónapja: Mendelssohn-művek. — 11,50: Fúvószene Behár György műveiből. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. Hortobágy környéki pásztordal (ism.) — 12,30: Magyarán szólva. — 12,45: Melódiakoktél. — 13,45: Jegyzet. — 13,55: A dzsessz kedvelőinek: a Dutch Swing College Band játszik. — 14,15: A világosság nemzedéke. 6. rész. — 14.25: Uj zenei újság. — 15.05: Kis magyar néprajz. — 15,10: Csak fiataloknak! — 15,55: Reklám. — 16,00: 168 óra. Felelős szerkesztő: Ipper Pál. — 17,05: A 168 óra című műsor folytatása. — 17.30: A magyar előadóművészet hónapja. Felvételeiből válogat Erdélyi Miklós, Gabos Gábor. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19,00: Esti krónika. — 19,25: öt perc sport. — 19,30: Kerekes Tóth Erzsébet és Bojtor Imre népdalokat énekel. — 20,00: Interrádió show — 1972! Rádióállomások nemzetközi versenye. — 22,15: Sporthírek. — 22,20: Ritmus és Melódia. — 0,10: Melódiakoktél. Petőfi rádió 8.05: Liszt műveiből. — 9.03: Nóták. — 9,45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — Közben: Kb. 10.30: Útikalauz üdülőknek. — 11,52: „Jelképek erdején át ..** Balogh László műsora. — 12,02: A magyar előadóművészet hónapja: Századunk zenéjéből. — 13.03: Gazdaságról — mindenkinek. Különkiadás a BNV-ről. — 13,33: A haj. Részletek MacDer- mot zenés játékából. — 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. — 15,00: Orvosi tanácsok: Az „Anyák könyvéről” (ism.) — 15.05: Haydn: G-dúr ..Ustdob” szimfónia. — 15,29: Falvakban, mezőkön. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16,05: „Üdvözlet az ÉLELMISZER-GAZDASÁGI SZAKMUNKÁSTANULÓK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. Balatonfüre- den május 23 és 27 között rendezik meg az élelmiszer- gazdasági szakmunkástanulók III. országos találkozóját. Megyénk képviseletéolvasóknak...” — 16.45: A hét mii sorabol (ism.) — 17.39: Törtene lem — Szomália földjén. — 13,10 öt perc sport. — 18.15: Kalando zas .. — 19.15: Schumann: öt da rab nepdaistítusban. — 19,34: „Ci cáznak a szép csendörtollak...” 6 rész: Soroksár. — 19.50: Jó pstet gyerekek! — 20.00: Esti kronik; II. kiadas. — 20,25: öt perc sport — 20,30: Uj könyvek (ism.) - 20.33: László Anni és Mozsár lm re n-clákat énekel. — 21.01 : A magyar eíöadoművészet "honapja Csajkovszkij — A.nyegin. Három felvonásos opera. — Közben 22.09: Alkotóműhelyben... — 22,24' Az operaközvetítés folytatása. — 23.43: Vavrinecz Béla: Koncerté változatok cimbalomra es népi zenekarra. Nyíregyházi rádió 18,00—19.00: Hét végi krónika. Tanczene hallgatóink kívánságára. Televízió 3.05: lskola-tv. Filmesztétika (középisk. III. oszt.) — 9,31: Az elnök. Riportűlm (ism.) — 9,35: Film egy bájos kislányról. Román film (ism.) — 11,25: Nyitott boríték (ism.) — 15,08: Parittyás Thierry. 7. A próba. — 15,35: Miskolci lesztiválmozaik. Riportmü- sor. — 16,55: Hírek. — 17,00: Nemzeti dij. Közvetítés az ügetőpályáról. - 17,30: Ki él ma falun? Riportfilm n. — 18,00: Köny- nyűzene Varsóból. — 18.10: Visz, szaszámolás. Riportműsor. ■— 18,50: A 75 éves Nádass József köszöntése. — 19,15: Cicavízió.— 19.30: Tv-híradó. — 20,00: A perceim meg vannak számlálva. — 20,05: Különleges ügyosztály. ..Azok a titokzatos férfiak”. — 20,55: Cziffra György a párizsi Olimpia Színpadán. Francia film. — 21.45: Tv-híradó — 2. kiadás.— 21,55: Németh László: Gyász. Éjszakai bemutató (16 éven felülieknek!) Bratislava! tv 10,25: Tv-híradó. — 10,35: Orosz nyelvlecke. — 11,05: Frr_ <r nyelvlecke. — 14,30: Salakm a- világbajnokság. — 16.00: Kerékpáros békeverseny. — 18,00: Fecske. Ifjúsági magazin. — 19:00: Tv- híradó. — 19,35: Hogyan tanulnak az állatok? — 20,10: A. Dumas: A párizsi mohikánok. 2. rész. — 21,10: Tv-hiradó. — 21,20: A.diszpécser és a válás. Tv-komédia. 7. rész. — 22,15:' Az Eurovízio nagy díja. Román tv 17.15: Ritmus, ifjúság, tánc. *- 18,00: Képzőművészet. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: Birkózó Európa-bajnoksag. — 19,20: Tv-, enciklopédia. — 20.15: műsor. — 22,00: Románcok. MozimSset KRÚDY MOZI: HEKUS LETTEM Magyar film E. k.: fél 4, 3/4 6 és 8 óra. KERT MOZI: A HÉT MESTERLÖVÉSZ Amerikai film E. k.: 8 órakor. BÉKE MOZI: JOHN ES MART Amerikai film E. k.: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: MODERN MONTE CRISTO Francia film E. k.: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: A KULCS Csehszlovák film. KISVARDAI MOZI: HAHÓ A TENGER Magyar film MÁTÉSZALKAI MOZI: A KÖZVETÍTŐ Angol film ben a Nyíregyházi Mezőgaz-, dasági Szakmunkásképző Iskola vers- és prózamondói, táncosai, valamint asztalitenisz-csapata és a baktaló- rántházi szakmunkásképző beatzenekara utazik a találkozóra. KÖZELEDIK A TANÉV VÉGE, ESEDÉKES A TANULÓ-BALESETBIZTOSÍTÁS MEGÚJÍTÁSA. A BIZTOSÍTÁS EGÉSZ ÉVBEN ÉRVENVto. f <*. dWa1 PROGRAM