Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-23 / 95. szám
Vasárnapi melléklet Ahogyan dolgozunk Ahogy dolgozunk, úgy élünk. Elég ismerős igazság ez, e nemcsak az egyes emberre vonatkozik, hanem a társadalom egészére Is. Még akkor Is, ha — tudjuk — vannak emberek, akik nem minden esetben a jó munkájuknak köszönhetik'jólétüket, az átlagosnál magasabb életnívójukat, hanem az ügyeskedésnek. De most nem róluk ejtenénk szót... A közvélemény többsége egészséges, józan érzékkel rém csak elfogadja, vallja „az ahogyan dolgozunk úgy élünk, úgy jut mind több az egyes embernek” igazát. Úgy is él, gondolkozik és bosszankodik a trehányság, a közöny, az egyéni érdekek gusztustalan hajszolása és más visszásságok láttán. Mennyivel előbbre járnánk már, mennyivel több jutna szociális ellátásra, nyugdíj, családi pótlék emelésére, iskola, óvoda. kollégium, kórházépítésre, ha nem keresztezné annyiszor a közös érdekeket egy-egy szőkébb kollektíva rosszul értelmezett dac és védszövetsége... Egyik szabolcsi vállalatunknál külföldi szakemberek irányították az új gépsor szerelését. Nem ritka dolog ez megyénkben, nem szégyen tanulni azoktól, akik egy-egy iparágban korszerűbbet alkottak, előbbre járnak nálunk. A külföldi szakember — mint baráti társaságban elmondta — nagyon elégedett volt a vendéglátással, a gondoskodással, mindennel. Eggyel nem volt elégedett, hogy a magyar vendéglátók valósággal megütköztek, amikor poharazgatás és vendégeskedés helyett a szerelőcsarnokban töltötte ideje javát. Még a részleteket is figyelemmel kísérte, sőt nem röstellte kézbe venni a magával hozott okos szerszámait, ha úgy látta, a magyar szakemberek nem boldogulnak egyedül... Nem az említett külföldi szakember volt az egyetlen, eki megrökönyödve tapasztalta, hogy egyes magyar üzemekben milyen komótosan dolgoznak, mennyire nem törődnek az idővel, ami még a mi viszonyaink között is pénz. Egy mils'k szabolcsi gyárban is hasonló megjegyzést tettek,— persze a kötelező udvariasság és tapintat megtartásával — a külföldi, nyugati szakemberek. Egy élő példát is elmondtak, amikor egy apróság, egy nagyobbra sikerült csavar miatt meditálva. csaknem két óráig mórfondiróztak a magyar szakemberek. És állt a munka. Pedig Csak két centit kellett volna lecsípni a csavarból. A külföldi szakember félretolva az, ál- mélkodókat másodpercek alatt előszedte műszerét . es már meg is oldott mindent. Az üzemben a gépsor szerelését végző szakmunkások órabérben dolgoztak. A precíz munkához viszonyítva nem is magas órabérben. Ezért nem ölték magúkat, hogy gyorsan végezzenek az apró hiba kijavításával, inkább tanakodtak, vitatkoztak egy sort. Senki nem számolta ki az ilyen kiesések hány százezer, vagy millió forinttal rövidítik meg az üzemet, a népgazdaságot, mert a drága masinák később kezdik meg a termelést, lassabban térül meg a befektetett összeg. Ahogy dolgozunk, úgy élünk... Máról-holnapra nem lehet egy iparilag elmaradott, a hátrányokat gyorsan behozni készülő országrészen világszín- vonalt számon kérni. De nem is ez itt a lényeg, bár az ipar- telepítés egyik fő törekvése megyénkben is, hogy a legkorszerűbbet, a leggazdaságosabbat szorgalmazni. Ennek szép példái is vannak, hogy csak a hullámpapírgyárat, a tejporgyárat, a mátészalkai MOM gyáregységeit említsük, vagy a világhírű Alkaloidát. Egyre jobban dolgozunk és egyre jobban élünk, ez vitathatatlan. De az sem frázis, nem csupán elméletileg megfogalmazott és elég gyakran emlegetett probléma, hogy a népgazdasági, a csoport és az egyéni érdek sokszor kerül konfliktusba egymással. Ilyenkor épp úgy megérzi az egyén — a pénztárcáján is — mint a népgazdaság, a közös háztartás. Azzal, hogy a szappanból kispórolják a lényeget, amitől tisztább lesz a kéz, a test, de az ára változatlan, vagy drágább, valószínű több nyereséget kapnak a gyáraik, de veszteség éri a fogyasztót. És említhetnénk a 120 forintos exportszalámit, az olcsóbb töltelékanyagokból készülő, de árában a régi kolbász és felvágottféléket, egyes cipőpasztákat és így tovább. Hatóság őrködik a minőségrontás fölött, mégis a minőség- vizsgáló intézeti szakismerettel és vizsgálati eszközökkel nem rendelkező fogyasztó is naponta lemérheti egyes cikkeknél a gyengébb minőséget. Nem vitás, hogy minden jel arra mutat, intézkedések sora is azt szolgálja, hogy a csoportérdek egészségtelen felfutását ne csak lefékezze a népgazdasági érdek, hanem az ösztönzés anyagi és erkölcsi módszereivel a társadalmi érdek kerüljön előnyös helyzetbe, azt legyen érdemes, hasznos támogatni. Különféle adózási kötöttségek és előnyök, a tiltás és a buzdítás eszközeivel is serkentik az országos szervek az egészségesebb összhang megteremtését. De nem csak országos méretekben vannak tennivalók, hanem házon belül is. Nem egy vállalatnál, üzemben ugyanis még a csoportérdek is tovább osztódik sejtek módjára... Egy építésügyi szakember mondta el, hogy igen nagy gondban vannak egy betonozóbrigáddal, akik kiváló szakemberek, más megyéből hívták haza őket, ahol 3,5—4 ezer forintot kerestek havonta. Itt is meglenne ez a kereset, teljesítménybérben dolgoznak, azonban, az á részleg, amely ő előttük az alapozást és egyéb munkáltat végzi, órabérben dolgozik, nekik nem sürgős a munka. így viszont a betonozóbrigád kerül hátrányos helyzetbe. Jóval többet teljesítenének, ha rajtuk múlna, többet is keresnének, de az órabéresek miatt nem lehet. Alig van meg a havi 2500 forintjuk, s már azon gondolkodnak, visszamennék inkább a távoli megyébe, újra ingázni... Ezeket a házon belüli érdekellentéteket szükséges előbb minden szabolcsi üzemben és munkahelyen kiküszöbölni, megtalálni a módját, hogy a dolgozgatok dolgozzanak, s ne akadályozzák azokat, akik legjobb tudásuk és erejük szerint feszülnek neki a munkának, hogy több jusson az asztalra, ruhára, művelődésre, lakásra. S így jut több a népgazdaság asztalára is. Fái! Géz* Nyírbátori képeslap. (Hammel József felvétele.) Egy ismerősöm érkezett látogatóba Amerikából. — New Yorkban élek, — beszélte, egyszer súlyosan megbetegedtem és egy kórházba vittek. Gyomorfekély, hashártyagyulladás. Az orvos már lemondott rólam. Meg is mondta nagybácsi- kámnak: — Tessék elkészülni a legrosszabbra. — Pszt, ne olyan hangosan,— ijedt meg nagybácsim és az ágyamra mutatott: még meghallja. — Már nem hall semmit, — mondta az orvos és tárgyilagosan megkérdezte: — Óhajt a temetéséről tárgyalni? — Máris!? — riadt meg az öreg. — Véletlenül itt van a „Panoráma” temetkezési egylet elnöke. Ha önnek mindegy, akkor csinálják a temetést a Panorámával. TóPalásti László: Amerikai történet lük ugyanis öt százalék jutalékot kapok. Az orvos meglátta a temetkezési ügynököt a folyosón, aki a haldoklókat írta össze és behívta a szobába. Az megkérdezte: — Második osztályút akar 400, vagy harmadikat 300 dollárért? — Négyszázat kérek, — válaszolta gondolkodás nélkül a nagybátyám. — Dalárdával? — Igen. — Lehet kard az énekesek oldalán? \ , — Lehet.' — Hat gyertya, vagy tizenkettő? — Ha lehetne, huszonnégy. Az ügynök szeme felcsil- . lint. — Akkor talán válasz- szunk elsőosztályú temetést 600 dollárért. — Lehet. Szerettem volna megcsókolni az öreget, aki még délszaki növényeket és 500 szavas beszédet is rendelt — Milyen legyen a beszéd? — kérdezte az ügynök. A legmeghatóbb, könnyfakasztó gyászbeszéd: 80 dollár. Gyászbeszéd: 50 dollár. Beszéd: 30 dollár. — A 150 dollárost kérem. Az ügynök azután odajött az ágyhoz — és nyilván a koporsó miatt — megmért engeas, lehajolt és ekkor jót belerúghattam. Nekiesett aa orvosnak, aki csodálkozva nézett rám. — Maga nem haldoklik? Ez nem egyezik a diagnózisommal. Megnézte a láztáblát és rám kiáltott: — Megsértette a kórház szabályait! Magának már órák óta agonizálnia kellene. Most felborította a Panoráma temetkezési egylettel kötött megállapodást is. Dühös lettem: — Nézze, én végighallgattam a temetkezési tárgyalást és hallottam a maga öt százalékáról is. Ami ebben a kórházban folyik, ahhoz jó gyomor kell. Ha mostanáig kibírtam itt, akkor nekem jó gyomron van. Viszont akkor miért haljak meg? • Tehát semmi értelme, hogy itt feküdjem. Felöltöztem es elmentsük ]
