Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-29 / 75. szám

1912. március 29. 5. oldal K^ET-MAGYARÖnSZÄÖ Gazdasági jegyzetek: 1. Tenni és elvárni „Nem élég, hogy dolgozik valaki a gyárban, a lényeg, hogy mit tesz a gyárért, a saját üzeméért” — fogalmaz­ta meg a közelmúltban egy ifjúmunkás. Fiatal a Szabol­cs ipar, sok-sok üzeme alig néhány éves múltra tekinthet vissza. Éppen ezért szinte tör­vényszerű, hogy a munkások többsége is fiatal, telve lelke­sedéssel, temniakarással. En­nek a kedvnek a felismerése, a lendület kamatoztatása si­kert hozhat a gyárnak, a fia­talokat összefogó KlSZ-szer- vezetnek egyaránt. Ahol szót kér és szót kap a fiatal, ott nem marad el az üzemért tett felajánlás sem. Elég csak a gumigyárra utalni, ahonnan elindult az „Ifjúság a gyárért, gyár az ifjúságért” elnevezésű moz­galom. Mér a neve is meg­mutatja, hogy a fiatalok cé­lul tűzték a gyár segítését — s ez nem jelszókban nyilvá­nul meg, hanem olyan fel­ajánlásokban, mint az ex­portra alkalmas gyártmányok növelésében, a selejt csök­kentésében, egyes gyártmá­nyoknál valóságos védnök­ségvállalásban. A mozgalom másik része viszont azt jelzi, hogy mindezekért a fiatalok­nak is vannak bizonyos elvá­rásai c gyártól. Segítséget kémek a lakásépítéseknél, a továbbtanulási lehetőségek biztosításában, de még abban is, hogy megfelelő arányban vegyenek részt a vezetésben. Végső soron viszont ezek az elvárások szántón a gyárért történnek, hiszen a gyárnak is érdeke a müveit munkás, a képzett, fiatal vezető. Van úgy, hogy a fiatalok lendülete révén olyan ered­ményeket produkálnak a gyárban, hogy mását külföl­dön se igen lehet találni. Az Alkaloidában például az új üzemcsarnokok termelés­be állítása azon múlott, hogy az ott dolgozik legkevésbé nézték az órát, mikor telik le a munkaidő, hanem helyet­te szinte éjt nappallá' téve dolgoztak azon, hogy mi­előbb indítsák az új üzeme­ket így lehetett, hogy a ha­zánkban az utóbbi évtizedek­ben nem produkáltak ilyen gyors üzembe helyezést, s ilyen jó műszaki, termelési mutatókat. De a vállalati vezetés egyetértésével, búzditásáva! kapcsolódtak be többek kö­zött a UTÁSZ fiataljai is, a Barátság II. kőolajvezeték építésének villamos munkái­ba, az építőipari vállalat fia­taljai a fényeslitked szivattyú- állomás építésébe. Vagyis min­denütt az egység alapján, a közösen felismert célok ré­vén tudták mozgósítani a fia­talokat, akik a hívó szóra, ar­ra a felismerésre, hogy a vál­lalati eredményekből ők is nyerhetnek, mindenütt segí­tették a gazdasági munkát. Kérték őket, hogy tegyenek az asztalra, s adtak annál többet is, mint amennyit kér­tek. Nem kellett ehhez más. mint jó kapcsolat a gazdasági vezetés és a KISZ-szerveze­tek között, annak a megérteté­se, hogy a fiatal magáénak érezze a gyárait. 2. Az újító haszna Szombati lapunkban tudó­sítottunk az újítások számá­nak örvendetes növekedésé­ről megyénkben, hozzátéve, hogy az újítómozgalom a kí­vánt eredményeket még így sem érte el. Az újítási díjak kifizetésének 4 éve bevezetett rendje, az azóta kialakult rossz szemlélet óta napiren­den van ez a téma, hiszen a népgazdaságnak milliók & inilliárdok „jönnek be” az újításokból, s ezért nem kö­zömbös, hogy van-e elég újí- tpkedv, megjcapják-e a meg­felelő anyagi és erkölcsi meg­becsülést az újon töprengő munkások és műszakiak. Elég, ha csak két számot hasonlítunk össze: a múlt év­ben közel 19 millió forint hasznot hoztak megyénkben az újítások. Ugyanakkor alig 1 millió forintot fizettek újítá­si díj és jutalom címén. Vagyis jószerivel az élért megtakarítások 5 százalékát kapta meg az újító, aki eset­leg az éjszakáját rááldozta, hogy kidolgozza a jobb gyár­tási eljárást, hogy a nehezen beszerezhető, drága anyag helyett másat építsen be, amivel könnyebb a munka. Pedig az újítási rendeletek a kifizethető díjaknál úgy rendelkeznek, hogy a megta­karítással arányosan 2 és 10 százalék között jár a díj, A mérlegelés, a döntés a válla­lat vezetőjének hatáskörébe tartozik. Nyilvánvaló ugyan, hogy viszonylag egyszerűbb ötletért kevesebbet fizetnek, mint a komoly műszaki ter­veket, számításokat igénylő megoldásokért. Mégis az előbb említett szám az anya­gi megbecsülés hiányát jelzi. (A vegyiparban még a me­gyei átlagnál is rosszabb az arány: a vállalatok több, mint 5 milliót nyertek az újí­tások révén, s közben csalt 130 ezret fizettek értük.) A kifizetések alakulásának van egy másik oldala is. Ugyanis a részesedési alap terhére történik. Ezért for­dulhatott elő például az egyik építőipari vállalatunknál, hogy az osztályvezető négy­szemközti beszélgetés során „világosította fel” beosztott­ját, jobb volna, ha nem újíta­na, mert ha az újítási díj esetleg 6 százalék lesz, ak­kor — ahogy ő kiszámította — a megtakarítás ellenére csökken a részesedési alapból a neki kifizethető rész. Ma­gyarán: sajnálta a másiktól a megérdemelt pénzt, de hogy 6 is töprengjen újításon, már meg sem fordult a fejében. A nagyobb vállalatoknál önálló újítási előadó foglal­kozik a benyújtott javasla­tokkal — nyilván azért, hogy könnyebben, gyorsabban ha­ladjon a megvalósítás. Ennek ellenére mi a helyzet: az újí­tási előadó csak adminisztra­tív ügyintéző, aki nem sokat tesz és tehet az újításért. Számtalanszor előfordul, hogy egy munkásnak jó ötle­te támad, addig töpreng, míg „kimódol” egy új eljárást — mint ahogy a közelmúltban megesett az egyik gépipart üzemünkben, ahol már a gya­korlatban is alkalmazta a változtatott technológiát a munikás. Az újításhoz viszont részletes számítások, tervek kellettek volna, örülhetett szegény, hogy volt olyan fő­nök, aki „megszánta”, s mint az újításban fele arányban részes, elkészítette a szüksé­ges dokumentációt. A példákat tovább sorol­hatnánk, mind egy bizonyos magatartásformát takar, ami az újítások ellen hat. A szak- szervezet felfigyelt erre a je­lenségre. már az idén na­gyobb agitációs munkát foly­tat az újítási kedv növelésére, az anyagi megbecsülés foko­zására, az erkölcsi elismerés­re, propagálva a kiváló újítók eredményeit. Ám a gyáron üzemen belül is jobban ró kell figyelni az újítómozga­lomra — nemcsak szóban, ha- .nem a vezetés részéről meg­nyilvánuló tettekben, a nega­tív tényezők felszámolásá­ban. Lányi Bolond Négyezer a fizetési cetlin Munkástoborzás az ingázók között — intézkedések a munkakörülmények javítására Záhonyban A záhonyi vasútállomás ve­zetői nem elégedtek meg az újsághirdetéssel: élő hirdetést csináltak a vasútnak a kis. várdai és a vásárosnaményi járásban. A személyzeti és a munkaügyi csoport tagjai „hi­vatali kötelességből”, az álló. más többi vezetői és közép­vezetői szabadnapjukban tár­sadalmi munkában, vagy pártmunkában járták a kör. nyező falvakat, s kocsirende. zőket, váltókezelőket, jegy­vizsgálókat és átrakómunká. sokat toboroztak az állomás­ra. Főleg az ingázókkal és az ingázók hozzátartozóival ismertették a vasúti munkát, a kereseti és a továbbtanulá­si lehetőségeket. A toboro­zok őszinték voltak, elmond­ták a vasúti munka hátrá­nyait is, nevezetesen a bal­esetveszélyt és az éjszaká­zást. De szóltak arról is, hogy 4—5 év múlva a moz­donyokra szerelt éberségi be. rendezések és az automata kapcsolószerkezetek elterje­dése után a vasútnál is mi­nimálisra csökken a baleset- veszély. Tízesével jöttek Az ági tálasoknak az ered­ménye: tízesével jöttek Zá­honyba vasutasnak az ingá­zók és az alkalmi munkások. A legnagyobb csábító persze az átrakómunkások fizetési cetlije volt, amelyeken 3500 —4000 forint van feltüntetve. Ennyit keresnek tehát a fizi. Icai dolgozók, a kocsirendezők és a váltókezelők fizetése is eléri a 2400—2500 forintot. Többen bírálták az állomás vezetőit a „munkáscsábítás” miatt mondván, hogy fontos_ gyárakból és tsz-ekből is el­vonták a dolgozókat. Ez igaz, de a vasutasok kezdeménye­zése mégis egészségesnek mondható, ennek a kezdemé­nyezésnek az egész népgazda, ság hasznát veszi, mert a lét- számfeltöltés óta zavarmentes az átrakás és a szállítás az ország kapujában. Az átrakó, ban jelenleg nincs létszám- hiány. (Igaz, hogy ez egy­részt a gépesítésnek köszön­hető.) Fiatal jegyvizsgálók­ból és vonatkísérőkből is van elég. Sőt, a záhonyi jegyvizs. gálók több esetben a buda­pesti és a debreceni jegyvizs­gálók helyett is szolgálatba állnak. A legveszélyesebb munkakörben, a kocsirende­zőknél már csak huszonöt státusz betöltetlen (azelőtt 50 —60 kocsirendező hiányzott), váltókezelő is csak nyolc hi­ányzik. Az utóbbi hónapok­ban a munkásvándorlás is csökkent az állomáson, ugyan­is amióta az átrakóban be­vezették a 14/34 órás szolgá­latot, nem kell éjszakázni az átrakómunkásoknak. „ Mit tesz a vasút azért, hogy az újoncok megszeres­sék és élethivatásuknak vá­lasszák a vasutat? — kérdez­tük az újoncoktól, valamint az állomás párt- és gazdasá­gi vezetőitől. Kölcsönös a megbecsülés o A válaszokból kiderült, hogy az új dolgozókra lehet számítani, kölcsönös a meg­becsülés a vezetők és a dol­gozók között. Az állomás 8 autóbuszt vásárolt, s munka után azonnal szinte házhoz szállítják az embereket, így nem kell várni vonatra. De a vonatra várók is hasznosan tölthetik idejüket a klubban. Az állomás főnöke minden szerdán fogadónapot tart. Ilyenkor a dolgozók elmond­ják ügyes-bajos dolgaikat, észrevételeiket, panaszaikat, amelyek jegyzőkönyvbe ke­rülnek, így az elmondottak nem maradnak pusztába ki­áltott szavak, az állomás ve­zetősége az írások nyomán, a lehetőségeken belül intézke­dik... A szociális körülmények javítására is gondolnak a vasút vezetői. A nemrég épült orvosi rendelőbe újabb szak­orvosokat alkalmaznak, a zá­honyi körzethez tartozó Fé- nyeslitkén néhány hét múlva üzembe helyezik az új üzemi konyhát, ezzel tehermentesí­tik a záhonyi konyhát. 1975-ig Eperjeskén is megépül az üze­mi konya, Záhonyban a mun­kásszálló és az öltöző. Az előrejelzések szerint 1975-ben egész Európában a teherko­csikat önműködő kapcsoló­szerkezettel szerelik fel, s ezzel a kocsirendezők mun­kája szinte veszélytelenné vá­lik. Ez azt is jelenti, hogy 1975 után Záhonyban meg­szűnik az örökös kocsirend s- ző-hiány. Félmillió jutató.’1 Fiatalok is egyre többen jelentkeznek Záhonyban munkára. Az átrakóban érett­ségizett gépkezelőkkel is ta­lálkozunk. A vasutas-szak­szervezet és a MÁV vezér- igazgatóság pártbizottsága februárban együttes üli;; tartott, amelyen a vasutas­fiatalok élet- és munkakö­rülményeinek javításáról volt szó. Itt a többi között el. mondták, hogy a jövőben az eddigi 100 ezer forint helyett 500 ezer forinttal .jutalmaz­zák évente a termelést előse­gítő vasutas KISZ-szerveze. teket. Ezt az összeget főleg a fontosabb állomások — Fe­rencváros, Záhony — jó munkát végző fiataljai között osztják szét. A napokban a debreceni vasútigazgatóság vezetője Záhonyba látogat, hogy a helyszínen ismerked­jen a dolgozók — főleg a fia­talok — munkájával és prob­lémáival. A toborzásnak, a dolgozók növekvő megbecsülésének meglett az eredménye: az ál­lomáson kezd kialakulni egy igazi törzsgárda, a debreceni igazgatóság elnyerte a KPM vörös vándorzászlaját —•, . * ez nagyrészt a záhonyiaknak köszönhető. Nábradi Lajos Úiabb árvizes lakások épülnek 262 család épít új otthont Az elmúlt év tavaszán a kormány kezdeményezésére a Magyar Vöröskereszt 15 mülió forint segélyt adott a Szabolcs-Szatmár Megyei Ta_ nácsnak lakásépítésre. A me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága az összeget a fizetés- képtelen és a kedvezőtlen szociális körülmények között élő családok között osztotta szét. A pénz elosztása előtt építési szakemberekből és szociálpolitikusokból álló bi. zottság vizsgálta megyénk­ben az említett családok la­káshelyzetét. A bizottság megállapította, hogy — főleg az árvizes és belvizes terüle­teken — 262 család lakás­problémája sürgős megoldás­ra vár, mivel ezek a családok Farkas Lajos valahonnan a fehérgyarmati járásból joitt. Kiszolgált katona. — Tanár leszek, ha a fene fenét eszik akkor is. Pedig nem volt könnyű. A bátyám 56-ban disszidált. Akkor egyesek firtatták ezt, hogy megakadályozzák a felvétele­met. Nem értettem ezt. Apám tsz-nyugdíjas, anyám még dolgozik. Olga csendesen sír. A más­kor jókedvű lány napok óta komor, szomorú. — Anyám volt itt látogató­ban. Közölte, hogy megegyez­tek a szomszédékkal, hogy a fiúk elvesz. Alig ismerem. Nem is szeretem. Nekem már idegen ez a világ. Miért akarnak kényszeríteni? Azt mondta anyám: kitagadnák, ha nemet mondok. Mit te­gyek? ★ Németberta Judit. Pesti ide kérte magát. Szétrobbanó egyéniség, tüzel, lázba hozza azt, akivel beszél. Apja mun­kásból lett főkönyvelő. Szen­vedélyesen vitázik a tanári hivatásról. — Ide kértem magam, és igenis kimegyek még akkor is, ha tanyán kell tanítani. Mert az igaz, hogy nehéz, de ha az ember vállalja a főis­Ä nyersanyag kólát, vállalja a munikát, ott, ahol szükség van rá. Aztán vált. Beszél arról, hogy kitették a kollégiumból. Mert V. kategóriás. — Furán megy ez. Van, aki itt lakik a közelben. Jövedel­mét csak saccra lehet megál­lapítani. Otthon áll az autó, az udvar tele állattal, most vette a harmadik kabátot, da­gad a pénztől. Ez második kategóriás... Pál csendes fiú. Jól tanul. Látszólag kiegyensúlyozott. Kérést nyújt be: maradhas­son a nyáron is a kollégium­ban. Aztán vall: az anyja Pesten kizárta a lakásból. Nem akar vele találkozni. Nincs hová mennie. Otthona lett a főiskola. Emília: — Van előadás, amire nem érdemes menni. A tanár olvassa a jegyzetet. Nem ad semmi többet. És hogy mi milyenek vagyunk? Nos, nem erőltetjük meg ma­gunkat azzal, hogy önállóan is hozzádolgozzunk. A kisebb ellenállás mentén megyünk. Sokszor nem is tanulunk másért, csak a jegyért. Mert a jegy — pénz. Ülnek köröttem: Hangdcusá Éva, Somogyi Jolán, Gáti Ma­rika, Kovács István, Kiss Ár­pád, Somogyi Klára, Kőszegi Zoltán, Diósi József és többen az idézettek közül. A legtöbbet hallott kifeje­zések: önigény, látszatmunka, kritika, egészséges közszel­lem, szenvedélyes politizálás, kispolgári önzés, a jegyek ré­vülete, lehetőségek, álmok, pletyka, kényelem, öntudat, protekció, apák érdeme. Amikor hallgatom és né­zem őket, eszembe jut a sokat említett vád, amivel a főisko­lát illetik: zárt világ, elefánt­csonttorony, csak földrajzilag tartozik a városhoz és a me­gyéhez. Igaz ez? Nem. Rossz­indulatú tévedés. A főiskolában a mi gyere­keink vannak. Nagyon sokan szabolcsiak. Igaz, a főiskolá­nak megvannak a maga tör­vényei. A mikrovilág azonban kísértetiesen hű mása a mi életünknek. Sajnos, nem jobb változata. Hibái és erényei azonosak a kinti felnőtt vilá­géval A hallgatók talán kemé­nyebbek, mint az egyetemis­ták. Tépelődőbbek, problé- mázóbbak. Okuk csak egy: ők a második vonal. Azok, akiket nem vettek fél egye­temre. Sokan közülük keserű­ek. Mások dacosak. És raj tiüt a voltaképpen legnagyobb fe­lelősség: rájuk bízzák az in­duló legfiatalabb nemzedé­keit. Hordozzák tehát éllemt- mondásaiScat. Keresik a KlSZ-t, kOzbeo össtótikUHan megállapítják: többségük csak amolyan „kétforintos” tag. Tanulniok kell szaktár­gyat, de látják, hogy mást is tudniok kellene: gazdálkodni erővel, idővel. Tiszta eszmé­nyeket kutatnák, fogadnak be, de közben mérhetetlen te­herként vonszolják környe­zetük sokszor bénító hatását. Nyersanyag. Nemesfém, drágakő, sűrű burokban, vas­tag rétegbe ágyazva. Családi, társadalmi, erkölcsi és kör­nyezeti meddőrétegek. Egye­dül magukról lehántanl mindezt képtelenek. És engedtessék meg, hogy újra Németberta Juditot hív­jam magyarázóként. — Optimista vagyok, és ve­lem együtt a nagy többség az. És ez nemcsak a leendő, pedagógus obiigát derűlátása. Hinni kell, hogy jó tanárok leszünk, hiszen minden fel­tétel adott ehhez. De akarni is kell, hiszen tudjuk, mi kei ehhez. És nekünk van még egy különös feladatunk: ne­künk kell egy hagyomány alapjait lerakni. Ezzel tarto­zunk magunknak és főisko­lánknak is. Nem elég ma lá­zadni a rossz ellen, nekünk kell majd jobbá tenni mind­azt, ami még nem tökéletes. Ahogy belőlünk csinálnák jó nevelőt™ KSveŰsesH« A megmunkálás nem helyezhetők el szociális otthonokban. A megyei ta­nács végrehajtó bizottsága júniusi ülésén úgy határozott, hogy egy-egy családnak 55 ezer forintért egy szoba- konyhás lakást építenek. A pénz elosztása után maradt 590 ezer forint, ezt az össze­get a megyei tanács tarta­lékalapnak hagyta fenn. A maradék pénzt az esetleges utómunkákra fordítják, vagy az újabb rászorulók között osztják szét ebben az évben. A pénzt a városi és köz. ségi tanácsok kapták meg. Néhány településen problé­mát okozott — és jelenleg is problémát okoz — az építke. zésre alkalmas telkek kijelö. lése, kivitelezőt sem találtak mindenütt, de legtöbb he­lyen már megkezdték a laká­sok építését. Egy-egy épület­ben két család lakik majd. A megyei tanács végrehaj. tó bizottsága a Magyar Vö. röskereszttől kapott segélyt úgy osztotta szét, hogy a fe­hérgyarmati járás tizenegy községében 30 lakás épül. A mátészalkai járás hét közsé­gében 30, a kisvárdai járás hét községében 24, a nagy- kallói járás két községében 6, a nyírbátori járás 8 köz­ségében 34, a nyíregyházi já­rás 14 községében 60, a vásá­rosnaményi járás 7 községé­ben pedig 24 lakást építenek' a segélyből. Megyénk három városában is épülnek lakások a Vöröskereszt pénzéből. Nyíregyházán 4, Mátészalkán 30, Kisvárdán 20 lakás épí­tését kezdték el — olyan csa_ ládok, amelyek nem akarják a régi helyen felépíteni meg­rongálódott lakásukat. A megyei tanács az elhe­lyezésre váró családok érde­kében mindvégig figyelem­mel kíséri az építkezéseket. A kivitelezőknek, illetve a városi és községi tanácsok­nak először május elején kell beszámolni a megyei tanács­nak az építkezések helyzeté­ről. Valamennyi lakásnak, legkésőbb december 31-ig el kell készülni. így újévre megyénkben megoldódik a legkedvezőtlenebb körülmé­nyek között élő családok la­kásproblémája. CM. «I A tudomány és művészet szabolcsi műhelyeiből (9.) Bürget Lajos riportsorozata

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents