Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-22 / 69. szám

1972. március 22. KELET MAGYA RORSZÄS S. oldal Baj, vagy törvényszerű ? RIADx AJ\ ÖÜUtti'liK EiVl Ltuuini, hogy Kétségoeej toan öregszik a mezőgazda táguan dolgozó lakosságunk. Akxk csinálják, egyre fárad­tabbak, a íia talonnak pedig legtöbbször eszükbe sincs, hogy agrárszakmát válasz- szanak maguknak. Csak. em­lékeztetőül idézem, hogy a háború előtt hazánkban a la­kosság felét alkották paraszt- emberek, ez az arány azon­ban 1960-ra már 38 százalék­ra szállt le, majd újabb, erő­teljes csökkenés indult meg; az 1970-es népszámlálás al­kalmával már csak az aktív keresők egynegyede élt a mezőgazdaságból. A lemor­zsolódás, bár lassudó ütem­ben, azóta is tart. Kezdjük azzal, hogy e fo­lyamat szükséges és törvény­szerű. Egyrészt a jövőt az ipar fejlődéssé hordozza és ehhez munkáskezekre van szükség, másrészt a szántó­földek területe nem növel­hető. Tehát ha az ott dolgo­zók jobban akarnak élni, ez csak úgy lehetséges, ha a technika segítségévéi keve­sebben végzik el ugyanazt a munkát. Ráérő tudósok kiszá­mították, hogy a fejlett or­szágokban, optimális esetben, a technika mai színvonalán is képes lenne már a lakosság 1 százaléka megtermelni az élelmiszereket az egész la­kosságnak. Nálunk pedig igen nagy bajban lennének a termelőszövetkezetek, ha még mindig, ugyanannyi em- beinek kellene mimikát, meg- élhetést adniak, mint ahány parasztember a faluban a tsz-ek alakulása idején volt... Ezt a törvényszerűséget a számok zuhatagával lehet bi­zonyítani, a világ bármely tájáról. Az Egyesült Államokban, ahol a világ egyik legnagyobb mezőgazdasága található és ahol az államnak állandóan a mezőgazdasági termékfeles­legek elhelyezése okoz gon­dot, már 20 évvel ezelőtt is csupán a lakosság 12 száza­léka dolgozott a földeken. Ez az arány 10 évvel ezelőtt 7 százalékra, 5 évvel ezelőtt pedig 5 százalékra csökkent. A szomszédos Ausztriában két évtizede még a lakosság egyharmadát foglalkoztatta a mezőgazdaság, egy évtizeddel ezelőtt már csak 23 százalé­kát. A még mindig erőtelje­sen mezőgazdasági jellegű ranciaországban 1954-ben még a keresők 28 százaléka, 1962-ben már csak 20 száza­léka kereste megélhetését a barázdák között. A világ legnagyobb országában, a Szovjetunióban 1950-ben még a keresők 48 százaléka élt mezőgazdaságból: közben ro­hamtempóban fejlődött az ipar, és 1968-ban már a ke­resőknek csak 29 százaléka volt mezőgazdasági foglalko­zású. TÖRVÉNYSZERŰ TEHÁT, hogy az ipari fejlődés, a tech­nika fokozott alkalmazása nyomán az agrárnépesség aránya a legtöbb országban csökken. Nem mindegy azon­ban, hogy ki marad otthon. A nyugati államokban általá­ban az, aki elég erőt, kitar­tást érez magában, hogy sa­ját lábán állva boldoguljon a farmon. Tehát a java. Aki elmegy a városba, az vagy magasabb képesítést szerzett — mérnök, orvos lett, stb. —, vagy pedig nem érez magá­ban elég erőt; tehát távozása a harc feladását jelenti. Nálunk, sajnos fordítva van. Mellőzzük talán a rész­leteket, de álljunk meg egy pillanatra az okoknál. Köny- nyedén el szoktuk intézni a magyarázatot azzal, hogy a szülők szégyellik, ha a gyere­kük parasztmasterséget vá­laszt, tehát a közvéleményt kell formálni, megfordítani. Ez csak egy kicsit igaz. Aki a föld mellett marad, az ma még hátrányokat vállal a társadalombiztosításban, a nyugdíjban, sőt legtöbbször az életformában is, mert vá­roson kulturáltabb, színesebb * az élet. A közvélemény-for­málással párhuzamosan eze­ken a nagyon is objektív kö­rülményeken is változtatnunk kell ha azt akarjuk, hogy a me­zőgazdasági keresők aránya csak abban az iramban csök­kenjen, ahogyan az éltávozó­kat technikával pótolni tud­juk. : Az agrárnépesség csökke­nését össze lehet kötni a „fa­lu elnéptelenedésének”, ma­gyarán a városiasodásnak az emlegetésével is. S itt na­gyon káros szakszerűtlensé­gek bújnak meg a vélemé­nyek mögött. Szükségként írjunk ide né­hány adatot; ezek sajnos, 10 évesek, de a lényeget kife­jezik. A városi lakosok ará­nya Ausztriában 6.3 száza­lék, Franciaországban 54, Hollandiában 58, Olaszor­szágban 57, Spanyolországban 37, Svájcban 69, Svédország­ban 51, Japánban 53, Brazí­liában 37, Argentínában 63, Kanadában 67, az USA-ban 64 és a Szovjetunióban 48 százalék. A VÁROSIASODÁS, az urbanizálódás tehát világje- jelenség. Angliában például, ahol a legkisebb az agrárné­pesség aránya, egyben legma­gasabb fokú az urbanizáló­dás, a lakosság több, mint 80 százaléka városokban éd. Fa­lu gyakorlatilag nincs is, leg­feljebb kisváros és farm, va­lamint speciális esetek, ahová például az üdülőtelepeket so­roljuk. De élesen meg kell különböztetnünk a túlurband- zálódás jelenségeit. Hazánkban 1970-ben a la­kosság 45 százaléka élt váro­sokban, ez az arány lassú tempóban emelkedik. Panasz­kodunk, hogy túl zsúfoltak városaink és mi mégis jelleg­zetesen alulurbanázáljódott ország vagyunk. (Akinek kedve van, keressen vissza a számokban, látni fogja, hogy minden országban, ahol a parasztság részaránya körül­belül megfelel a miénknek, viszonylag többen laknak vá­rosban, mint minálunk.) A JELENSÉG MAGYA­RÁZATA, sajnos, egyszerű. Mi a városokban munkahe­lyet adunk, sőt többet is tud­nánk adni, de lakást nem adunk, vagy csak nagyon ke­veset tudunk adni. Aki te­hát elhagyja a mezőgazdasá­got, két lehetőség közül vá­laszthat: vagy otthon marad állandó lakosként falun és vállalja a munkásszállással, vagy a naponkénti bejárással együttjáró kényelmetlensé­geket (ez a legfinomabb kife­jezés, amit ide alkalmazni le­het), vagy pedig anyagi ere­jének végső megfeszítésével telket vesz, házat épít a vá­rosban. Kegyetlen 'igazság, de" "ki kell mondani : minálunk az iparosítás mostanáig nem csupán a mezőgazdaságban felszabaduló munkaerő segít­ségévéi történik, de egy ki­csit a faluról kimozdulók ro­vására is. Ez eddig így volt, de számos tünet mutatja, hogy ez sokáig nem lesz tart­ható. F. B. A tudomány és műrészei szabolcsi műhelyeiből (6.) Kopka János riportsorozata Igény és lehetőség Az igény — s ebben min­denki egyetért — igen nagy. A mérce magas, nehéz átug­rani. A Nyírségi Agrotechni­kai Kutató Intézet lehetősé­gei jelenleg szűkek. Ahogy ott elmondták: az igények teljesítéséhez ma nincs meg a szükséges anyagi és szellemi háttér. Kevés a kutató, ala­csony a tudományos munkát végzők keresete. Ésszerű kö­vetelmény lenne, hogy aki itt dolgozik, aki meghatározza munkájával a megye mező- gazdasága — s ezzel félmillió ember — holnapját, az tíz­éves kutatói múlttal legalább annyit keressen, mint egy ha. sonló gyakorlatú tsz-szakem- ber. De e pillanatban ez nem így van, s ezért nem onnan jönnek az intézetbe a legjob­bak, hanem innen mennek az üzemekbe. Az intézet alacsony bázis- bérszintről indult, s az ismert nehézségek a kvalifikált szak. emberek felvételét nem te­szik lehetővé. Ezenkívül is van gond: az országosan az intézetek fejlesztésére meg­szavazott összegekből a nyír egyházi semmit sem kapott Személyi és tárgyi fejlesztése így természetesen igen korlá­tozott. Csoda, ha itt áll a megye hétmilliós izotóplaboratóriu. ma és azt alig használják? Ha a működtetéséhez nem kapnak egy elismert vegyészt, s fizikust? Most a debreceni agráregyetemmel tárgyaltak az intézet vezetői és megálla. podás-tervezet született, hogy a labort közösen finan­szírozzák, használják. De új­ból és újból felvetődik, miért nem lehet elérni, hogy ennek a nagyszerű műszerezettség­nek a megye vegye hasznát? Hogy például a termelőszö­vetkezeti területi szövetségek, az állami gazdaságok megyei főosztálya, a megyei növény­védő állomás közösen vegye igénybe az izotópos kutatás nagy lehetőségét a nagy, kö­zös cél érdekében! Az intézet eddigi eredmé­nyeiről kevés szó esett, pe­dig van eredmény — még ak­kor is, ha azok nem a köz­ponti pénzalapok, hanem az intézet szerződéses megbízá­sai nyomán jöttek létre. De például a burgonya hazájá­ban — a minőségi étkezési burgonyáról van szó — mű. ködő kutatóintézet a burgo­nyakutatási programon belül 1980-ig nem kap támogatást mert a hatmilliós összeget egyedül Keszthelynek adta a minisztérium. Sokirányú pedig a munka a gyakorlat oldaláról is sok új igényt fogalmaznak meg: a rét- legelőgazdálkodástól, a takarmánytermesztésig, a ta_ lajok javításáig mindennel kellene foglalkozniuk. A me­gyei pártbizottság és a me­gyei tanács a közelmúltban fordult a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium­hoz, hogy a nyírségi intézet kapja meg a homoktalajok komplex kutatása feladatát. Dr. Dimény Imre miniszter személyesen közölte, hogy a minisztérium egyetért ezzel, s az intézetnek a jövőben a homok agrotechnikájával kell foglalkozni. — Nagyon örülünk ennek — közlik a nyíregyházi kuta­tók — mert a legutóbb meg­határozott profil a megye je­lentős részén teszi lehetővé a munkát. Hivatalosan még nem kap­ták meg az új feladatra szóló utasítást, de máris optimis. ták. Bíznak abban, hogy a jelenlegi lehetőségeiket is a homok fő növényeire tudják majd összpontosítani. De nem hallgatják el — mert nem is lenne helyes — hogy ehhez a munkához nem elég a jelenlegi pénz- és eszköz­ellátottság. Pénz. fejlesztési eszköz kell, s akkor lehet többet követelni. Világos, hogy arra kell pon­tot tenniük az intézet kuta­tóinak. amivel a megye küzd A homoktalajokon lehet és szükséges jövedelmező kul­túrákat termelni, mint a burgonyát, a dohányt, a gyü­A Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalatnál az idén több ezer liter gyümölcsfaolajat készítettek. Az ásványiolaj-tartalmú rovarirtó permetezőszert a hónap végéig kiszállítják a megrendelőknek. Képünk: Galambos Imréné és Poór Erzsébet az utolsó üveg permetező­szer töltését végzik. (Elek Emil felvétele.) Lehet követelni Bíráló írásaink ulán a Nyíregyházi Építőipari Szövetkezetnél — Az volt a baj, hogy ed­dig nem tudtuk, mit miért fizetnek — mondja Czentek András brigádvezető. — Olyan is volt, hogy aki hangosabban reklamált, az kapott még egy kis pénzt — kapcsolódik hozzá Ágoston János, a másik brigádvezető. A Nyíregyházi Építőipari Szövetkezet gondjairól be­szélnek — a maguk oldaláról. Arról a szövetkezetről, amelyről hallva sokan már csak legyintettek, hogy nem fog tudni kilábolni a bajai­ból. Hónapokig elnök, veze­tés nélkül „vegetáltak”, a közhangulatra a bizonytalan, ság érzete rányomta a bé­lyegét. Mégis végeredményben az 1971-es esztendőt a mérleg szerint nyereségesen zárták. Csak éppen... Előre elköltötték A fizetésekre például egyál­talán nem panaszkodhatott a dolgozók legtöbbje. Egy év alatt több mint tíz százalék­kal emelkedett az átlagkere­set. Csak éppen a keresetnö­mölcsöt. a zöldséget A me­gye, amikor tíz-tizenegy év­vel ezelőtt a nagyüzemi gaz­dálkodás útját választotta a mély pontról, rossz gazdálko. dási viszonyokról indult el. S hogy ma már a legrosszabb talajról is ugyanazt várják el, mint a jótól, ez is érthe­tő. De ezen a homokon ehhez gazdálkodni kell mégpedig a leggazdaságosabb terméke­ket kell termelni rajta. S ehhez a kutatásnak a maxi­mális erőt, energiát, a maxi­mális lehetőséget is szüksé­ges bevetni. Az intézet munkája megfő, galmazódott. Meg kell keres­ni, hol és hogyan lehet töb­bet, olcsóbbat és jobbat ter­melni. Persze, ez így önma­gában is szép megfogalmazás. Csakhogy nem elég az, ha a mezőgazdaság igényli a tudo­mány eredményeit. Pénzt, támogatást is igényel a kuta­tás. Rossz tapasztalat — de sajnos reális, létező —, hogy az egyes területek önmaguk keresik a megoldás útját, s nem együttesen. Az erők, a kapacitás szétforgácsoíód- nak. Itt van például a Tiszai Vegyikombinát a szomszéd, ban. Sokoldalúan fel lehetne használni e szomszédság minden előnyét például a fo­lyékony műtrágya elterjesz­tésére, de az intézetnek nincs olyan korszerű gépe, amivé1 ezt bemutathatná a gazdasá­goknak. Más korszerű gép is hiányzik — pedig a nagyüze­mi keretekben folyó kutató­munkának egyik alapja a megfelelő gépesítés. Előre kell lépni, s ha más­képp nem megy, akkor tár­sakat keresve, s találva. Van­nak szakemberek és ha nett« vekedés mögött nem volt megfelelő munka. S ez hozta az anyagi gondokat a szö­vetkezetnek. Hiszen a terme­lés, a nyereség egyáltalán nem nőtt arányosan a bé­rekkel, ezért a szövetkezet részesedési alapjából többet kellene adó formájában be­fizetni, mint amennyi az egész részesedési alap volt. Még erre az évre is jut 370 ezer forint befizetési kötele­zettség. — Ha az idén jól dolgo­zunk, akkor ezt ki tudjuk fi­zetni — számítgatja Juhász Miklós, aki alig három hó­napja elnök. Vagyis tavaly már egy év­re előre „elkötelezték” ma. gukat, elköltötték azt a pénzt, amit ezután oszthatnának szét. — Én azon vagyok, hogy segítsem a szövetkezetei — mondja Hanász József, aki a decemberi választás előtt az ellenőrző bizottság elnöke volt. ö indítványozta korábban, a rendkívüli közgyűlésen, hogy váltsák le a régi veze­tőséget, hiszen már egy évvel is sok a pénz, de van a me­gyében is. De nem jó a gya. korlat, amely szerint min­denki igyekszik külön labo­ratóriumokat építeni — sak­kor, amikor itt van az inté­zetnek egy páratlanul nagy laborkapacitása — és szinte munka nélkül. Nagy szükség van a me­gyei kooperációra, soha nem volt annyira, mint éppen napjainkban. Meg lehetne osztani a feladatokat is, amely szerint a főiskola vé­gezhetné például az alapku­tatást, a növényvédő állomás, az állami gazdaságok és a tsz-ek közös erővel vehetne részt az intézettel a komplex kutatásban. A Nyírségi Agrotechnikai Kutató Intézetet 1955-ben alapították.! Akkor, az alapí­tási okiratban ez szerepelt: „A megyében elszórtan, egy­mástól elszigetelten dolgozó kutatási bázisokat a megye érdekében egységbe foglal, ja...” Nemes és hasznos célkitű­zés. De az évek folyamán ez nem, vagy csak részben va­lósult meg. Ennek az okai között olyan is szerepel, hogy a főhatóság többször is át­szervezte az intézetet és a kutatás .— amely hosszú távú feladatokra készül fel — nem bír el állandó változást. Most jobbak a feltételek á komplex kutatásra, az együtt­működésre, a megyei szintű koordináció létesítésére. Szívesen veszik, mert mint mondják: ideje is, hogy min­den érdekelt úgy dolgozzon, ahogy azt tőle az ország, a megye vezetése elvárja. Következik: A megye ér­dekében. korábban is megvon ák tő­lük a bizalmat, s azóta sem bizonyítottak. A vezetés elnéző volt, a barátok, ismerősök sokszor jobban érvényesültek, mint aki becsületesen dolgozott. De még az idegenek is tud­ták, hogy ha például a Vá. rosmajor utcai építkezésen "nincsenek ott az emberek, akkor a sarki kocsmában kél! őket keresni munkaidő alatt. . Az akkori áldatlan állapo­tokról lapunkban is beszá­moltunk. Mi történt azóta? Nagyobb fegyelemmel — Bevezetjük fokpfc&tQs<m a normarendszert a százalé­kos elszámolás helyett — mondja az elnök'. — Most olyan magasak a bérek ná­lunk, hogy azért nyugodtan lehet követelni. Hiszen leg­alább annyit keres egy kő­műves. mint más nagyválla­latoknál. Az építkezésen, a Város­major utcában az elnök nél­kül beszélgettünk. Egy fel­tevés' Katona György gépko­csivezetőtől : — Ha normáról van szó,' akkor miért nem érheti el valaki a tízezer forintot? —> kérdezi. — Létezik olyan norma- rendszer, amiben az egyik: szakmunkás ha megfeszül sem keres többet 4—5 ezer forintnál (mert ennyit el le­het képzelni), a másik meg könnyedén keressen egy órá­ra 35—40 forintot? — kérdez., zük vissza. — Ugyanis a szá. zalékos elszámolásnál a szö­vetkezetben ilyen is előfor­dult. — Tudják, hogy az új ve­zetésnek itt „rossz fiúnak* kell lennie? — Erre számítani lehet válaszol Szabó László techni_ kus. — Soknak nem fog tet­szeni, hogy nagyobb a fegye­lem, erősebb a követelmény. Aki becsületesen do'go&ik — Ha rendesen megfizetik a munkást, akkor nem lesz itt probléma, — teszi hozzá Czentek András. —: Azon múlik, hogy lát­nak el a vezetők munkával — vélekedik Ágoston János. A követelmény tehát ket­tős. A vezetőknek is tenniük: kell azért, hogy jó legyen a hangulat, hogy mindenki, aki becsületesen dolgozik, megtalálja a helyét a szövet­kezetben. Mert végső soron a becsületes munkásból van több, s nem a klikkekből. — És mindig segíteni a ve­zetésnek, amikor látjuk, hogy valami nem úgy megy, mint ahogy kellene. A rosz- szat nem elhallgatni kell, hanem megmondani, ezzel segíteni. Nekem ez a célom — mondja búcsúzóul Hanász József. Boton«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents