Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

Í972. március 19. müT.rr-MAGYAnciTSZAo «. oldal­Bajnoki rajt az NB ll-ben Nyíregyháza: Győzni szeretnénk Rakamaz: Az egyik pont megszerzésére számítunk A mai napon már teljes fordulók zajlanak le az NB Xl-es osztályú bajnokságban. Megyénk színeit az NB II Északi-csoportjában a Nyír. egyházi Spartacus és a Ra­A Nyíregyházi Spartacus vezetőivel, Murczkó Károly sportegyesületi elnökkel, s Kovacsics Gyula edzővel szer. kesztőségünkben beszélget­tünk. A sportegyesület elnöke bevezetőként az elmúlt egy évről adott rövid, tárgyilagos ■ értékelést. , — , Elkészítettük sportegye­sül etünk ötéves sportfejlesz- • lesi _ tervét, s jelenleg, de a jövőben is aszerint tevékeny. ,;kedik a Nyíregyházi Sparta­cus, — mondta. Az elmúlt egy év alatt több elképzelé- -sünket sikerült megvalósíta­ni. — Sajnálatos viszont, hogy alapvetően fontos dolgokban nem tudott elnökségünk előbbre lépni. Elsősorban ar­ra gondolok, hogy ez Ideig nem tudtuk elérni, hogy az NB I-es csapatokat működ­tető röplabda-, valamint az NB Il-es együttest szerepel­tető labdarúgó-szakosztály szervezeti gondjait megold, juk. — Közelebbről ez mit je­lent? kamazi Spartacus együttese képviseli. A két egyesület ve­zetőinél egyaránt arról ér­deklődtünk : hogyan sikerült NB Il-es labdarúgóik felké­szülése, milyen szereplésre lehet számítani.’ tapasztalható fejlődés. Véle- ményem szerint az edzők jól készítették fel játékosainkat. Elnökségünk a fejlődés meg- györsítása érdekében úgy döntött, hogy a megyei II. osztályú felnőtt bajnokságban — tartalékcsapatként — a jelenlegi ifjúsági együttest szerepelteti. Ugyanakkor a megyei II. osztályú ifjúsági bajnokságban a sportegyesü­letünk utánpótlását jelentő sportiskolái együttes szere­pel. Labdarúgóedzőink — Ko­vacsics Gyula, Lovász Mi­hály, Gajdos Gábor, Siska László és Groholy Mihály egyaránt jó munkát végeztek a téli hónapokban. — Az NB Il-es csapat hét közben biztatóan mozgott, s ma délután azt várom a fiúk. tói, hogy Leninváros ellen is úgy játszanak, mint a Stu- rovó ellen a második félidő­ben. Pontosabb adatokkal, ne­vekkel Kovacsics edző szol­gált. Naplójából sorolta: — Január 3-án kezdtünk, s március 15-ig 62 edzésünk volt, s 14 előkészületi mér­kőzés különféle osztályban szereplő ellenfelekkel. A já­tékosok szinte kivétel nélkül nagy ambícióval „szenved­ték” végig a felkészülés min­den fázisát... — Mit tart jelenleg csapa­táról? — A védelem Pilcsuk, Bo- hus, Galambost, Zsíros, Neu­mann összetételben szerin­tem jó. Ezt bizonyítja, hogy az őszi 15 mérkőzésen mind­össze 9 gólt kapott. — A középpályások ember­fogásban, védekezésben el­fogadható teljesítményre ké­pesek. Viszont támadások in­dításában javulniuk kell. Kü­lönösképp a befejezésekben. Az ősz során középpályásaink közül egyelen játékos sem tudott gólt szerezni! — A csatársor tagjairól? A góliszonyt kellene levetkőz­niük, a helyzetek kihasználá­sában kell még — változatla­nul — javulniuk. Remélem, hogy ez a tavaszi idényben végre sikerülni fog. — S mit vár a ma délutáni találkozótól? — Győznünk kell! Nyíregyházi Spartacus Rak amaz! Spartacus — Azt. hogy egyik szakosz­tálynak sincs vezetője, inté­zője. S hogy mégis működnek és léteznek, ez elsősorban a szakvezetők érdeme. — Meddig mehet ez így? — Soká' ? nem, s elnöksé­günk legfőbb gondja, hogy végre lehetőséghez mérten vésleg megoldjuk e gondokat. Nehezíti a megoldást, bogv a Nvíregvházi Spartacus főként a megyeszékhely ipari szö­vetkezeteire támaszkodhat. Annak ellenére is, hogy nem csupán a szövetkezeti moz. galrriat. hanem az eeész me­gyét reprezentálja. Számunk­ra igazi nagy segítséget az je­lentene. ha végre teljes esé. szében társadalmi üggvé vál­na NvíreeVházán a Sparta­cus SE létezése. Egyébként minden volt sportolót, vagy sportkedvelőt szívesen foga­dunk. akik társadalmi mun­kásként részt vennének vala­melyik szakosztály munkájá­ban. — A ma délután bemutat­kozó NB ll-es labdarúnó- csanatról mi a sportegyesületi elnök véleménye? — Köztudott, hogy az el­múlt év nvarán és őszén egész csapatra való 'átéko- sunktól kellett megválnunk. Ennek ellenére is kielégitő. nek tartom a szakmai mun­kát. s meggvőződé«em. hogy A Rakamazi Spartacus láb. darúgócsapata lényegesen ne. hezebb helyzetben van, mint a nyíregyházi együttes, hi­szen létkérdés számára a ta­vaszi idényben nyújtott tel­jesítmény. Szász Simon, a labdarúgó­szakosztály vezetője is ezzel kezdte beszámolóját a raka­mazi újonc NB Il-es játéko­sokról : — A sportegyesület elnök­ségének, játékosainak, szur­kolóinak csupán egyetlen célja van: foggal-körömmel kiharcolni a bentmaradást. Mindezek érdekében szeret­nénk „ott” folytatni a tava­szi idényt, ahol ősszel abba­hagytuk. Arra gondolok, hogy az őszi idény utolsó hét mér­kőzésén veretlenek voltunk... A tavaszi idényben sem sze­retnénk ezt a jó sorozatot már a kezdéskor megtörni. — A felkészüléssel elége­dettek? — Igen. Vaszil Zoltán ed­ző a tőle megszokott kemény munkát végeztette a játéko. sokkal mind az alapozás, mind a formábahozás idősza­ka alatt. A keret tagjai ja­nuár első napjaiban kezdték el a felkészülést, két hetet töltöttek edzőtáborban Nosz­vajon, s megfelelő számú ed­zőmérkőzést is játszottak. Úgy véljük, jól felkészült a csapat a mai bajnoki nyitány­ra. — Mint ismert Salgótar­jánban, a Kohász SE ellen lé. pünk pályára. Az ősz során Rakamazon egy góllal legyőz­tük vendéglátóinkat. Szá­mukra a mai mérkőzés na­gyon fontos. Ezt jól tudjuk, nem adjuk fel a találkozót. • Vaszil edző megerősített vé­delemmel küldi ugyan pályá. ra áz együttest, de nem mond le a támadásról sem. Ezt bi­zonyítja, hogy csatársorunkat igyekszik legerősebb összeál­lításban szerepeltetni. — Kikre számítanak a ta­vaszi idényben? — A következők állnak az edző rendelkezésére: Végh, Szilvást, Migróczi, Erdős, Bor­bély, Kulcsár, Guth, Halász, Lengyel, Takács,'Csécsi, Ká­das, Tóth, Szojka, Deák, Tál- ki, Sípos. — Milyen eredményt vár­nak Salgótarjánban? — Biztos, hogy játékosaink nagyon fognak küzdeni a ki­lencven perc alatt! S szeret­nének az egyik ponttal haza­térni! Bézi László Mai sportműsor Atlétika: Délelőtt 9 órai kezdettel az Erdei kitérőnél rendezik meg Nyíregyháza 1972. évi mezei futóbajnoksá­gát. A versenyen azNYVSC és a Tanárképző Főiskola atlétáin kívül a város közép­fokú és általános iskolásai is részt vesznek. Kézilabda: Tisza vasvári­ban a vasvári ifjúsági na­pok keretében a „Szamuely Tibor férfi kézilabdaku­pa” második játéknapja, dél­előtt 9 órától a Lombik sport­telepen. A tornán a Nyíregy­házi Petőfi Kinizsi, a Nyír­bátori Vasas, az MGM Deb­recen és a Tiszavasvári Lombik férfi kézilabdacsapa­ta vesz részt. Teke: Nyíregyházi TITÁSZ —Budapesti Csavar SK, NB II es bajnoki mérkőzés a Bethlen Gábor utcai tekepá­lyán, délelőtt 10,30 órakor. Tájékozódási futás: Dél­előtt 10 órától a mándoki er­dőben kerül sor a kisvárdai járási csapatbajnokságra. Természetjárás: A Nyír­egyházi 110-es ITSK termé­szetbarát-szakosztálya reg­gel 8 órától Nyíregyházán városismertető 4 fős csapat- versenyt rendez. Gyülekezés reggel 8 órakor az iskola Árok utcai épületénél. Labdarúgás: NB II.: Nyír­egyházi Spartacus—Leninvá- rosi KSE, stadion, 14,30 óra­kor, vezeti: dr. Demeter (Orosz, Konti), Salgótarjáni Kohász—Rakamazi Sparta­cus, Salgótarján, 14,30 óra­kor, vezeti: Tátrai (Med­veczki, Kiss J.) NB m.: Záhonyi VSC— Hajdúböszörmény, Záhony, 15 órakor, vezeti: Bokor (Lengvári, Dévényi I.), Tu- zsér—Balmazújváros, Tu- zsér, 15 óra, vezeti: Horváth (Vári I., Vári II.), Tiszavas­vári—Törökszentmiklós. Ti­szavasvári. 15 óra, vezeti: Mizsei (Rácz, Szarvas I.), Hajdú Vasas—Nyírbátori Dó­zsa, Téglás, 15 óra, vezeti: Szántó (Vincze S., Némethi). ÉRTESÍTÉS A vasárnapra kisorsolt Szabolcs-Szatmár megyei I. és II. osztályú felnőtt és if­júsági és a nyíregyházi já­rási labdarúgó-mérkőzések elmaradnak. A bajnokság március hó 26-án (egy hét múlva) a II. fordulóval in­dul. Az elmaradt I. forduló mérkőzéseit április 4-én (kedden) kötelesek a mérkő­ző csapatok lejátszani. A ki­küldött játékvezetők küldé­se tárgytalan. MTS MEGYEI ELNÖKSÉGE, MEGYEI LABDARUGÓ- SZÖVETSÉG. Jelentkezési felhívás A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola értesíti a felső­fokú mg. technikum kertészeti és mg. gépészeti szakán (nö­vényvédő repülőgépvezető ágazatán) végzett szaktechnikuso­kat, hogy a művelődésügyi miniszter 116/1971. (M K. 6.) M. M. számú utasítása alapján jelentkezhetnek a főiskolán be- ndpló kiegészítő képzésre, melynek eredményes befejezése Jtán üzemmérnöki képesítést szerezhetnek. A kiegészítő tanulmányokat 1972 és 1977 évek között 'ehet megkezdeni. A képzés levelező tagozatos formában történik. Első ízben 1972. augusztus 15-ig jelentkezhetnek az 968/69. 1969/70 és 1970/71 tanévben végzett MEGRENDELÉSRE a Tempó rövid határidővel \ PADLÖ- ÉS PARKETT A G«i«tolAST ÉS VILUPÁLOZÁST VÄLLAL Bejelentéseket: Nyíregyháza, Rákóczi út 7. alá kérünk. Telefon: 30—51. I Krúdy kasárlabdacsapata az országos döntőben Szép sikerrel zárult a Nyír­egyházán meigrandezett or­szágos középiskolás kosárlab- daj-bajnokság II. korcsoportos elődöntője, melyen négy le­ány- és négy fiúcsapat küz­dött a továbbjutásért. A fi­uk mezőnyéből kiemelkedett a megyénk színeit képviselő Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium játéktudása Mindhárom mérkőzését meg­nyerte, s csoportelsőként ju- tofct be a Székesfehérvárott április 5—9. között sorra ke­rülő országos döntőbe. A Nyirtegyháza Krúdy Gimnázj- um együttese miniden dicsé­retet megérdemel a szép si­kerért, melynek értékét csak növeli, hogy az országos kö­zépiskolás kusárla.bda-baj- noksúgok rendezése óta most első ízben jutott szabolcsi együttes az országos döntő­be. A fiúk csoportjából máso­dik helyen a Nagykőrösi Arany János Gimnázium együttese jutott még be az országos dönifcőbe. A ieány- együVtesok csoportjából pe- dig a Kiskunfélegyházi Köz- gazdasági Szakközépiskola és a Budapesti Könyves Kál­mán Gimnázium csapata ke­rült a döntőbe. Eredmények: Leánycsapatok mezőnye. Egri Gárdonyi Gimnázium— Nagykőrösi Arany János Gimnázium 54:17 (26:4),'Kis­kunfélegyházi Közgazdaság Szakközépiskola—B udapeatt Könyves Kálmán Gimnázium 50:18 (25:14), Nagykőrös— Bp. Könyves 8:65 (2:32), Egri Gárdonyi—Kiskunfélegyhá_ za 25:46 (13:19), Kiskunfél­egyháza—Nagykőrös 85:13 (32:5), Bp. Könyves—Egri Gárdonyi 43:31 (22:17). Végső sorrend: 1. Kiskun­félegyházi Közgazdasági Szaikközépiskola 6. 2. Bp. Könyves Kálmán Gimnázium 5, 3. Egri Gárdonyi Gimná­zium 4, 4. Nagykőrösi Arany János Gimnázium 3 ponttal. Fiúcsapatok mezőnyé: Nyíregyházi Krúdy Gimnázi* um-^-Nagykőrüsi Arany Já­nos Gimnázium 61:56 (28:22), Bp. -Apáczai Gimnázium—Eg. ri Ipari Szakközépiskola 58:45 (30:21), Nagykőrös—Bp. Apáczai 56:52 (33:31), Nyír­egyházi Krúdy—Egri Ipari 59:36 (34:24), Nagykőrös— Egri Ioari 82:71 (33:31), Nyíregyházi Krúdy—Bp. Apáczai 54:29 (30:12). Végső sorrend: 1. Nyíregy­házi Krúdy Gimnázium fi. 2. Nagykőrösi Arany János Gimnázium 5, 3. Budapesti Apáczai Gimnázium 4, 4. Egri Ipari Szakközépiskola 3 pont­tal. Ganzlcr István Sok a döntetlen a megve! egyéni sakkbajnokságon Nyíregyházán szerdán áss csütörtökön folytatódott a a megyei egyéni férfi sakk­bajnokság, melynek során a harmadik forduló szoros küz­delmeket, s viszonylag sok döntetlent.hozott. A negyedik forduló eredményei közül ki­emelkedik Hagymási Mile el­leni győzelme, s említésire méltó, hogy Karsai is megle­pő biztonsággal nyert dr. Kecskés ellen. Ezek után az élmezőnyben négyes holtver­seny alakult ki. Eredmé­nyek: Harmadik forduló: Mile— Fodor döntetlen, Kovács E.— iíj. Szabó 0:1, Kovács M.— Szilágyi döntetlen, Kondor- Tiszai döntetlen. Hagymást— Karsai függő. Negyedik forduló: Karsaá— dr. Kecskés 1:0, Tiszai—Orsó 1:0, Szilágyi—Kondor 1:0, ifj. Szabó—Kovács M. 1:0, Fo­dor—Kovács E. 1:0, Hagymá-* sí—Mile 1:0. Az élcsoport állása: 1—41 Hagymási, Karsai, ifj. Szabó, Tiszai 3—3, 5. Szilágyi 2,5 ponttal. Tiszai Kálmán NB l-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés Újpesti Dózsa—Eger 3:1 (1:1) Eger, 7 ezer néző, vezette: Bircsák. A kiesés ellen harcoló ha­zai csapat az első félidőben ugyancsak feladta a leckét a bajnokcsapatnak. Bár az új­pestiek 11-esből Fazekas ré­vén megszerezték a vezetést, a sorozatos hazai támadások is gólt eredményeztek. A vendégcsapat 16-osán belül szabálytalanul szerelték Bánkutit, a megítélt bünte­tőt Kovács Ferenc értékesí­tette. A második játékrészben ki­egyenlítettebb lett a küzde­lem ^ a rutinosabb vendégek szemfüles csatáraik, Berte és Dunai II. révén újahb gólo­kat szereztek, és ezzel 3:1-re alakult a mérkőzés állása. An egriek több veszélyes helyze­tet teremtettek az újpestiéit kapuja előtt, de a legbizto­sabb . gólhelyzetekben is hiú bázták csatáraik. A mérkőá zést végeredményben a naJ gyobb tapasztalat döntötte e| a vendégek javára. NB II: Szombaton meg­kezdődtek a labdarúgó NB II. tavaszi idényének küzdel-i mei. Egy mérkőzést játszót•< tak: Északi csoport: Kossuth KFSE—Vasas Ikarusz 2:0 (0:0). — gyümölcstermesztési, — feldolgozási és áruforgalmi, — mezőgazdasági gépészeti és — növényvédő repülőgépvezető szaktechnikusok. Tanulmányi idő az 1968/69. tanévben végzetteknek 2 félév, az 1969/70. és 1970/71. tanévben végzetteknek 1 félév. A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat A kétéves — levelező tagozaton 3 éves — tanulmányi dőben végzettek első ízben 1973. január 15-ig jelentkezhet- lek. Az időrendi beosztásról a jelentkezést követően min­denki értesítést kap. A tanulmányi idő 3 félév, melynek végén kiegészítő illamvizsgát kell tenni. A jelentkezés a Tü. 821. sz. „Jelentkezési lap”-on tör- :énik, melyhez csatolni kell a szaktechnikusi oklevelet. Je- ’entkezési lap a tanulmányi osztálytól igényelhető. A jelentkezés feltétele a szakképzés irányának meg­ölelő munkakör betöltése. Részletesebb tájékoztatást a főiskola tanulmányi osz- ályán adnak. Ide Kell a jelentkezési lapokat is beküldeni. DR. VÉTEK JÄNOS SK. . FŐIGAZGATÓ Közületek, magánosok, ügyelem!* Gépkocsi üléshuzatok, pony­vák készítését, javítását, mo­torkerékpár-ülések felújítá­sát vállalja ÁG. Szervizüzem Nyíregyháza. Szikla u. 3. (253) FELVESZ: kőműves és ács szakmunkásokat, segédmu n kásokat NYÍREGYHÁZI, ILLETVE SZABOLCS MEGYEI ÉPÍTKEZÉSEIRE JELENTKEZÉS: NYÍREGYHÁZA, Toldi utca 1. és Kisvárdán, Fényeslitkén, Záhonyban lévő ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGEKEN. (335748)

Next

/
Thumbnails
Contents