Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-14 / 62. szám
!#72. márcfti* Ti. ír**** f. cfl&B Támogatás, feltételek, utánpótlás Vita a megyei labdarúgásról Vasárnap délelőtt Nyíregyházán, az Irodaházban tartotta tájékoztató jellegű értekezletét a megyei labdarúgószövetség, melyre az NB-s és a megyei bajnokságokban szereplő csapatok képviselőit, valamint a járási szövetségek vezetőit is meghívta. Meglepő volt, hogy milyen kevés érdekelt sportegyesület képviseltette magát. Még a nyíregyházi csapatok — Nyír. egyházi Spartacus, Nyíregyházi Dózsa, Nyíregyházi ME- DOSZ — vezetői is távol maradtak. S a járási szövetségek közül is egyedül a nyíregyházi járást képviselő szakemberek jelentek meg. Kevés a játéltvezelő Az igen gyér érdeklődés mellett lezajlott értekezleten viszont igen érdekes vita alakult ki, s hasznos észrevételek hangzottak el. Az értekezletet Stevanyik Sándor, a megyei labdarúgószövetség elnökségének tagja nyitotta meg, majd Tóth József, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára tartott vitain. dító beszámolót. Elsőként a megyei szövetség kapcsolatait elemezte. Elmondta, hogy az MTS íhegyei tanácsával nagy. szerű a szövetség kontaktusa, viszont a járási szövetségekkel és a csapatok vezetőivel már korántsem kielégítő a kapcsolat. A legfőbb ok az, hogy a megyei szövetség tagjai is társadalmi munkában végzik tevékenységüket, s csak munkaidejük után, az esti órákban állnak rendelke. zésre, amikor már köziekedé. Bi nehézségek, utazási gondok miatt szinte lehetetlen a vidékieket felkeresni. A jövő. ben a megyei szövetség főként a szövetségi ellenőrökön és a kiküldött játékvezetőkön keresztül igyekszik javítar> a kapcsolatokat. A szövetség bizottságairól szólva a főtitkár hangsúlyozta, ' hogy ■ ar 'játékvezetők bi- - izottsága van legnehezebb helyzetben, mej-t változatlanul igen kevés a labdarúgó- játékvezető. E gond enyhítéséért igen sokat tett a nyíregyházi járási labdarúgó-szö. vétség. Az általa rendezett tanfolyamon ugyanis 63 új labdarúgó-játékvezető tett eredményes vizsgát Nem lesz szervezeti változás A beszámoló további részében a megyei, minőségi csapatok szereplését elemezte a szövetség főtitkára, majd a megyei bajnokságok őszi idényének tapasztalatairól szólt. Felhívta a figyelmet a kötelezően előírt pályarend megtartására, a sportszerűség fokozására. Külön megemlít *■’ te, hogy a megyei ifjúsági bajnokságokban igen gyakoriak a nem kívánatos jelenségek. Késve érkeznek a csapatok, nem állnak ki olykor mérkőzésekre, s az ifjúsági labdarúgók is igen sok esetben követnek el sportszerűtlenségeket. Felhívta a figyelmet. hogy a szövetség e jelenségekkel szemben változatlan szigorral jár el a jövőben is. A jelenlegi bajnoki rendszerrel kapcsolatban Tóth Jó. zsef megerősítette, hogy a versenykiírás értelmében az 1972—73 évi bajnokságban nem lesz szervezeti változás. Eszerint a járási bajnokságok győztesei osztályozó nélkül jutnak fel a megyei II. osztályú mezőnybe. A megyei I. és megyei II. osztályú labdarúgó bainoki mezőnvből a ki esők száma az NB III-as szabolcsi csaoatok szereplésétől függ majd. Említést tett arról is. hogv a Magyar Labdarúgó Szövetségtől kapott értesítés szerint — a megvei ifjúsági válogatottak tornáiéhoz hasonlóan —. valószínűleg májusban kifriák a megy?'' utánpófás-váinffatottak tolnáiét is a ré-ztvevő iátékosok korhatára 18—23 év kö 2ÖH l«—7. A főtitkár beszámolóié* élénk vita követ+e. Riskn-lr dr. Kubassy Tamás, a fegyelmi bizottság elnöke kért szót. Felhívta a jelenlévők figyelmét az MLSZ új rendelkezésére, mely öt pontban határozza meg a játékvezetőd jog. körét: a sárga és a piros cédulák alkalmazását. Ezek folytán a figyelmeztetés, kiállítás és a mérkőzések beszüntetése is előadódhat. Hangsúlyozta, hogy március 19-től, a tavaszi bajnoki nyitánytól kezdve a megyei baj. noki mérkőzéseken is a fentiek szerint járnak majd el a labdarúgó-játékvezetők. Havacs János, a Nyíregyházi Építők SE labdarúgó szakosztályvezetője felszólalásában helytelenítette, hogy a megyei szövetség nem rendel, kezik olyan függetlenített sze. méllyel, aki a hivatalos nappali órákban is a sportegyesületek rendelkezésére állna, felvilágosításokkal szolgálna. Papp Géza, a Tiszavasvári Lombik SE képviseletében az NB-s labdarúgócsapatok hely. zetéről szólt, megemlítve azok tartalékproblémáit. Gajdos Gábor, a megyei ifjúsági szakfelügyelő a sportág megyei fejlődése érdekében azt hangsúlyozta, hogy minden eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a tehe .séges fiatal játékosok felkutatására. Elsődleges feladatnak az általános iskolai labdarúgó, bajnokságok rendezését tartotta. Majd az ifjúsági bizottság terveiről szólva elmondta, hogy meg kívánják rendezni a városok és járások ifjúsági és serdülő labdarúgótornáját is gmeljett, hogy folytatják a kiválasztást és felkészítést a megyei ifjúsági válogatottak tornájára. Több segítség kellene Dr. Strémen Ferenc, a Tyu. kodi Tsz SE elnökhelyettese elmondta, hogy a megyei labdarúgó bajnoki osztályokban színvonalemelkedés csak ak. kor várható, ha az állami és gazdasági szervek vezetői, gazdasági vezetői felismerik a sport fontosságát, s támogatják is az egyesületek tevékenységét A • Tiszavasvári Lombikot hozta fel jó példaként. Saját egyesületéről szól. va elmondta, hogy sikerrel tudták megoldani megyei I. osztályú labdarúgócsapatuk edzőgondját. Helmeczi József, a Vajai Tsz SE küldötte a falusi együttesek gondjairól szólt. Megemlítette, komoly szá’lítási prob, lémákat okoz majd, hogv április 1-től csak buszvezetői jo. gosítvánnyal szállíthatnak te. hergépkocsin személyeket. Javasolta. hogy minden községből vizsgáztassanak le efiv-’ egy személyt buszvezetésből, továbbá sürgette a falusi sportvezetők továbbképzését is. Gerliczki János, az NYVSC la’ darúgóedzője arról beszélt, hogy a nemzeti válogatott, s az NB I-es klubcsapatok gyenge nemzetközi szereplése is okozza, hogy a társadalom nem segíti kellőképpen a láb. darúgósportot. Majd a kispályás labdarúgó-bajnokságról szólva megemlítette, hogy sok tehetséges fiatalt elvon a nagy pályától, mert jobbak a körülmények, nem kell vidék, re utazni stb. Javasolta, hogy a kispályás bajnokság marad. jón meg tömegsport jellegű tevékenységnek. Balkányi József labdarúgó, játékvezető is a kispályás láb. darúgó-bajnokságról szólt, sürgette annak szervezettebbé tételét, s azt, hogy az ott feltűnt fiatalok ne sikkadjanak el, hanem nagypályás szakosztályokban fejlesszék tovább tudásukat. De javasolta a Nyíregyházi Városi Labdarúgó Szövetség feltöltését is. Miért hagyták abba ? Érdekes javaslatot tett Molnár József, a Nyíregyházi Palma SE képviselője. Elmondta, hogy a legtöbb csapatnál — de főképp az NB-s együtteseknél — az ifjúsági korból kikerült játékosok érthetően nem kerülhetnek be közvetlenül az első csapatokba. Közülük igen sokan épp ezért abbahagyják a játékot. Ennek elkerülése érdekében hasznos, nak tartaná, ha — a továbbfoglalkoztatás érdekében — az egyesületek ezeket a játékosokat kedvezményesen át. igazolhatnák egymástól. Dr. Géczy László, a Nyíregyházi Petőfi KSE képviselője javasolta, hogy a szövetség engedélyezze minden megyei ifjúsági bajnokságban szereplő egyesület számára, hogy három 23 éves korig játékost szerepeltethessen mérkőzésenként. Továbbá javasolta. hogy a kisoályás labda rugó-bajnokságokban csak 28 éven felüli játékosok szerepelhessenek. Majd a labdarúgócsapatok helyzetéről szólva", hangsúlyozta a társadalmi és gazdasági vezetők megnyerésének fontosságát. File György, az edzői bizottság elnöke az edzők fokozottabb felelősségéről szólt, hangsúlyozva, hogy a labdarúgókba bele kell diktálni, hogy kénes egyre jobb teljesítményekre, ha sportszerűen él. komolvan edz. Szalay János, az if júsági bi zottság elnöke kritizálta a megyei és a járási TS-eket, amiért nem jelentek meg a megye labdarúgósnortját elemző és segíteni kívánó értekezleten. A hozzászólásokra Tóth Jó. zsef, a megyei szövetség főtitkára válaszolt, összefoglalta a felvetett problémákat, majd ígéretet tett, hogy a megyei labdarúgó-szövetség elnöksége minden erejével igyekszik a jelenlegi gondokat csökkenteni. Két vereség, egy győzelem a röplabda NB I-ben f Az Építők második lett Miskolcon Az elmúlt hét végén a Nyíregyházi Spartacus női és férfi NB I-es röplabdacsapata három bajnoki találkozót; a nők kettőt, a férfiak pedig egyet játszottak. A mérleg kevésbé hízelgő, hiszen két mérkőzésen nyíregyházi vereség született, s csak egy találkozó hozott győzelmet. Eredmények: VM Egyetértés—Nyíregyházi Spartacus 3:0 (15:7, 15:6, 15:6). Női mérkőzés szombaton, Budapesten. A mérkőzésen a fővárosi csapat végig kezében tartotta az irányítást, s teljesen megérdemelten nyertek a meglehetősen kedvetlenül játszó nyíregyházi együttes ellen. A Spartacusból e találkozón nem akadt átlagon felüli teljesítményt nyújtó játékos. Nyíregyházi Spartacus—BSE 3:0 (16:14, 15:8, 15:6). Női mérkőzés vasárnap délelőtt Budapesten. A nyíregyházi lányok e ta. lálkozón már lényegesen job-, ban játszottak. Bár az első játszmában a fővárosi együttes már 10:3-ra is vezetett, de a nagy hajrát kezdő Sparta- cus-lányok innen is nyerni tudtak. A nyíregyházi együttesből Sasiváriné és Lakatos játéka tűnt ki. Zalaegerszegi—TE Nyíreny. házi Spartacus 3:0 (15:5, 15:5, 15:11). Férfimérkőzés Nyíregyházán. A Nvíregyházi Spartacus férfiegyüttese sajnálatosan második hazai mérkőzésén sem tudta a jobb erőket felvonultató vendégeket megszorítani, s így az idei bajnokság, ban még egyetlen játszmát sem tudott nyerni. A csapatból Oláh és Parti játéka érdemel dicséretet. A röplabda NB I-es bajnokság állása. FÉRFIAK 1. Bp. Honvéd 2 2 — 6:0 4 Bp. Spartacus 2 2 — 6:0 4 U. Dózsa 2 2 — 6:0 4 4. Csepel 2 2 — 6:1 4 5. Vasas 2 2 — 6:3 4 6. Szí. Volán 2 1 1 4:3 3 ZTE 2 1 1 4:3 3 8. VM Egyetértés 2 1 1 3:3 3 NIM 2 1 1 3:3 3 10. özdvidéki B. 2 1 1 3:4 3 DEAC 2 1 1 3:4 3 12. MAFC 2 — 2 3:6 2 13. MALÉV-EMTK 2 — 2 1:6 2 14. Nyh. Spartacus 2 — 2 0:6 2 Szh. Spartacus 2 — 2 0:6 2 TFSE 2 —* 2 0:6 2 Tekt NB II: Ormosbánya-Nv. TITASZ 5:3 Idegenben, az Ormosbányai Bányász ellen játszotta soron következő bajnoki mérkőzését a Nyíregyházi TITÁSZ NB Il-es tekecsapata. A nyíregyházi együttes a találkozón mindössze három fával (!) ütött kevesebbet, mint a hazai csapat, s balszerencsés körülmények között veszített. A mérkőzés végeredménye: Ormosbányai Bányász—Nyíregyházi TITÁSZ 5:3, faarány: 2499:2496. A nyíregyházi együttes ősz. szenilitása, s játékosainak egyéni eredményei: Szuher Árpád 406, Pető Zoltán 443, Laczkovszki László 437, Je- szenszki Gábor 381, Juhász László 433, Spisák László 396 fa. A nyíregyházi csapat győzelmeit Pető, Laczkovszki és Juhász szerezte. Az Ny. TITÁSZ következő mérkőzését március 19-én délelőtt 11 órakor játssza Nyíregyházán a Bp. Csavargyár ellen. Vasvári-emlékverseny Nyírvasváriban A forradalmi ifjúsági napok megyei megnyitója alkalmából ebben az évben is megrendezi a KISZ nyírbátori járási bizottsága és az MTS Nyírbátori Járási Tanácsa a Vasvári Pál-emlékversenyt Nyírvasváriban. Az egyéni és csapatversenyeken minden KISZ korosztályú fiatal indulhat, aki a nevezést beküldő KlSZ-alap- szervezet tagja, melyet érvényes KISZ-tagsági könyvvel köteles igazolni. Az elmúlt évben győztes csapatok indulása kötelező. Ebben az évben sem lesz könnyű dolguk az 1971-ben győztes Mátészalkai Mezőgazdasági Technikum lövészcsapatának — s kispályás labdarúgóinak éppúgy, mint a Nyírbátori Kinizsi női röp- labdázóinak, hiszen a már eddig beérkezett nevezések száma is minden eddigit felülmúl s az idén az elmúlt évitől szinte minden számban lényegesen népesebb, s rangosabb mezőny áll majd rajthoz. A sakkversenyek elmúlt évi győztesei is nagv küzdelemre s közel száz riválisra számíthatnak a mostani emlékversenyen. A március 15-én délelőtt 10 órakor kezdődő nagy versenyen a 12—12 fős női és férfi röplabdacsapatok két nyert játszmáig játszanak. A kétszer 15 perces kispályás labdarúgó-mérkőzéseken 5 mezőnyjátékos és 1 fő kapus alkotja a csapatot, 1 kapus és 3 mezőnyjátékos végig cserélhető. Légpuskás lövészetből 3—3 fős csapatokkal 10 lövéses álló testhelyzetből versenyeznek a benevezett együttesek. Sakkból női és férfi egyéni versenyre kerül sor. A sorsolás — a beérkezett nevezések alapján — a helyszínen történik, helyszíni nevezéseket a versenybíróság nem fogad eL (sa, gyj Miskolcon az elmúlt hét végén kerültek sorra a téli terembajnoki röplabdatoma befejező mérkőzései. A férfiak csoportjában a Nyíregyházi Építők NB Il-es együttese komoly sikerrel játszotta le utolsó találkozóit. Három mérkőzésién egyaránt győzelmet aratott. Eredményei: Nyíregyházi Építők—Borsodi Volán 55:18. Nyíregyházi Építők—Miskolci VSC 50:33, Nyíregyházi Építők—Miskol. ci EAFC 38:18. A férfitornán a Nyíregyházi Petőfi végered. ményben a nagyszerűnek mondható második helyen végzett. A férfi torna végső sorrendje: 1. Özdvidéki Bányász 17. 2. Nyíregyházi Építők 15, 3. Miskolci VSC 14, 4. Nyíregyházi Spartacus 13, 5. Kazincbarcikai Vegyész 9, 6. Miskolci EAFC 8, 7. Leninváros; MTK 7, 8. Borsodi Volán 0 ponttal. A Nyíregyházi Petőfi KSE NB Il-es női csapata is az Építőkhöz hasonló sikerrel vette az elmúlt vasárnapi, miskolci teremkupa mérkőzéseket. Ugyancsak három mérkőzést játszott le, s három győzelmet aratott. Eredmé. nyei: Petőfi KSE—Borsodi Volán 38:12, Petőfi KSE—Miskolci EAFC 39:22, Petőfi KSE— DVTK 37:30. A rendezőség néhány elmaradt mérkőzés miatt a női verseny végső rangsorát még nem állította össze. Asztoliten’sr, sakk: * 1 Nyírbátori sikerek a megyei spartakiáddöntőn Az MTS megyei tanácsa kitűnő rendezésében Nyíregyházán került soir vasárnap a falusi dolgozók téli sparia- kiádjának megyei döntőjére. Az asztali teniszezőket a 12. számú általános iskola nagyszerűen előkészített tornaterme várta, a sakkozóiknak a 2. számú általános iskola nagyterme adott otthont. A megyei spartakiád legkiemelkedőbb teljesítményét kétségtelenül a nyírbátori sportolók nyújtották, akik ezen a vasárnapon négy számban is megyei bajnokságot nyertek, TjSíávawáriskót elsőséget szerzett, Mátészalka és Kisvárda egy-egy megyei bajnokságot nyert. A megyei döntők eredményei: Asztalitenisz női, egyéni: 1. Zssidaá Margit (Jármi), 2. Jarabi Mária (Jármi), 3. Her- czeg Gyöngyi (Vásárosma- mény). Női csapat: 1. Kisvárda, (Kovács Mária, Jánvári Mária), 2. Mátészalka, (Jarabi Mária, Zsidai Margit), 3. Vá- sárosnamény (Herczeg Gyöngyi, Kósa Éw). Férfi egyéni: 1. Farkas Gábor (Tiszavasvári), 2. Gáspár Gyula (Nyírbátor), 3. dr. Bíró József (Nyírbátor) és Fitos Zoltán (Tiszalök). Csapatban: 1. Tiszavasvári (Farkas Gábor, Perthe Gábor, Vári Sándor), 3. Tiszalök (Fitos Zoltán. Turk. János, Hagyimási János), 3. Nyírbátor (dr. Bíró József, Molnár l.ászló, Gáspár Gyula). Sakk női egyéni: 1. Ördög Mária (Nyírbátor), 2. Maklá- ri Erzsébet (Baktalóránthá- za), 3. Mosolygó Éva (Nyírbátor). Csapatban: 1. Nyírbátor (Ördög Éva, Forrási Judit, Mogyorós«! Erika, Baracsi Sándomé), 2. Kisvárda (Oláh Gyöngyi, Smajdu Katalin, Balogh Klára, Forgó Amalia). Férfi egyéni: 1. Kovács Endre (Nyírbátor), 2. Tutor István (Tiszatelek), 3. Tassi István (Kisvárda). A csoportmérkőzések eredményei, I. csoport: Nagykálló —Kisvárda II. 3:1, Nyírbátor —Naigykálló 4:0, Nagykalló— Gyulaianya 2:2, Nyírbátor— Kisvárda II. 4:0, Gyulatanya —Kisvárda II. 3,5:0,5, Nyírbátor—Gyulatanya 4:0. A csoport végeredménye: 1. Nyírbátor 12, 2. Gyulata- nva 5.5. 3. Nagykálló 5, 4. Kisvárda II. 1,5 pont. 11. csoport: Mátészalka— Kisvárda I. 3:1, Vásárosna- mény—Tiszalök 3,5:0,5, Kisvárda I—Tiszalök 2:2, Vásá- rosnaménv—Kisvárda I. 2,5— 1,5, Mátészalka—Tiszalök 2:2, Vásárosn arnény—Mátészalka 3:1. A csoport végeredménye: 1. Vásárosnamény 9, 2. Mátészalka 6, 3. Kisvárda I. és Tiszalök 4,5—4,5 pont. A megyei bajnoki címért: Nyírbátor—Vásárosn amény 3:1, a 3—4. helyért: Mátészalka—Gyulatanya 2:2 (a csoportmérkőzéseken élért jobb eredményével Mátészalka lett bronzérmes!) Az 5—6. helyért lejátszott mérkőzésen Tiszalök 3:1 arányban nyert: Nagykálló ellen, míg a 7—8. helyezésért: vívott találkozó eredménye: Kisvárda II—Kisváréba I. 3:1. A megyei bajnokság végeredménye: 1. Nyírbátor? (Tóth Kálmán, dr. Jaskó István, Nagy István, dr: Some-' gyi János, Sallai Ernők 21 Vásárosnamény (Panka Márton, dr. Dzvonyár József, Jül'tner Antal, Ludvig József), 3. Mátészalka (Porcsal- ma), (Csörgő Gyula, Komódi Sándor, Czibere László. Szilágyi Pál), 4. Gyulatanya, 51 Tiszaiok, 6. Nagykálló, 71 Kisvárda II, (Tomyospáica». 8. Kisvárda I, (Komoré). tett Gywla 79 ezret fizet a telitalálatos totó 1. Ferencváros-—MTK 1:0 1 2. Tatabánya—Videoton 4:1 1 3. Pécs—Csepel 3:1 1 4. Egyetértés—Komló 3:0 1 5. SZMTE—FÖSPED 4:0 1 6. Volán—Békéscsaba 1:1 X 7. G.-MAVÁG—MAV DAC 0:0 X 8. ózd—Debrecen 1:0 1 9. ZTE—Kecskemét 4:0 1 10. Cagliari—Milan 2:1 1 11. Internazionale—Napoli 2:0 1 12. Lanerossi—Atalanta l:o 1 13. Sampdoria—Torino 2:1 1 14. Haladás—Eger 0:1 2 vények nagy száma miatt csak tájékoztatót adótt ki a nyereményekről. Beérkezett 2 136 710 darab fogadási szelvény. 13 találatot 289 fogadó ért ei, egyenként 2875 forint, 13 plusz I találatot 4-er értek el, nyereményük jutalommal együtt 79 797 forint. 12 találata 4452 fogadónak volt, nyereményük 124 forint. U találata 42 360 fogadónak volt, nyereményük 16 forint, 10 találata 120 915 fogadónak volt, nyereményük 9 forint. A hivatalos nyeri.- mény jegyzéket ma adják ki. (MTI) NŐK 1. BKV Előre S 3 — 9:0 € NIM s 3 — 9:0 6 U. Dózsa 3 3 — 9:0 6 V. Izzó 3 3 — 9:0 6 5. Közg. Egyetem 3 3 — 9:5 6 6. Bp. Spartacus S 2 1 8:3 5 7. Nyh. Spartacus 3 2 1 6:3 5 8. BVSC 3 2 1 6:5 5 9. VM Egyetértés 3 1 2 5:6 4 10. Szegedi Spartacus 3 1 2 3:6 4 11. PEAC 3 — 3 1:9 3 12. Almásfüzitő 3 — 3 0:9 3 BSE 3 — 3 0:9 3 Szí. Volán 3 — 3 0.-9 3 15. MVSC 2 — 2 1:6 2 TFSE 2 — 2 1:6 2 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a U. héten a nyerőszel-