Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-22 / 44. szám
$972. február 22. KELET-MAGYAROÄSZAS ». «IM Az emberré formálás műhelyei ■4 .Árvíz utáni helyzetkép t Uj remények Szám összegen A SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA egy oktatójával beszéltem a minap. Arról panaszkodott, hogy tanulóikat gyakran éppen az idősebb szakmunkások csábítják el egy-egy féldecire, sörre. Különösen fizetésnapokon vendégelik meg „inasaikat”. Amit az iskola nagynehezen belenevel a fiúkba, azt a munkahely néha órák alatt tönkreteszi. Mindez akkor jutott az eszembe, amikor arról hallottam, hogy néhány nyíregyházi tanulóval szemben súlyos fegyelmi büntetést kellett hozni. Kizárás, szerződés-meghosszabbítás szerepelt a szankciók között. Az ügyek oka: a fiatalok részegen jártak-keltek, így tántorogtak be az iskolába is. Az ítélet joggal volt szigorú. A két témát — az oktató korábbi panaszát, majd a fegyelmit — nem lehet különválasztani. Az esetek ösz- szefüggenek, és ha nem is általánosak talán, mélységesen tanulságosak. A lényeg a munkahelyi példamutatás. Természetes, hogy azok a fiatal tanulók, akik a fegyelmi bizottság elé álltak, munkahelyükön sem sok jót láthattak, joggal vélekedtek úgy, hogy ha szabad a mestereknek, miért ne lenne szabad nekik is? Az ügyekkel kapcsolatosan másik két igen fontos napi probléma jut az ember eszébe. Az egyik országos: a szakmunkásképzés, a másik szintén: a szocialista brigádmozgalom. Ügy vélem, a két terület nem kapcsolódik szervesen egymáshoz, és talán ez is baj. Az üzemben lévő tanulók kapnak ugj^ap szakmai útmutatásokat, de igen kevés emberi, magatartásbeli, viselkedési útravalóval látják itt el őket. A szocialista brigádok, a fejlődést jelentő üzemi kis kollektívák sok esetben belefúlnak vállalásukkal a formalizmusba, miközben olyan konkrét területek, mint a tanulók munkássá nevelése kimarad a programból. A SZOCIALISTA BRIGÁDOKNAK saját közösségformáló munkájukkal is sok dolguk akad. Eközben azért feltétlenül maradhatna idejük arra, hogy a környezetükben lévő leendő szakmunkásokra is ránézzenek. Mert a tanulófelelős a szakmai részszel törődik, a KISZ az üzemben úgy véli, foglalkozik velük az iskolai szervezet, s így aztán valóban nem marad más hátra: a fiatalok odacsapódnak, ahol köny- nyebb. Mert az a szaki, aki munka előtt és után a sarki csellóban köt ki, az nem szigorú, az mással szemben sem állít magas mércét. Az iskolák több száz, sőt, több ezer tanuló oktatási és nevelési Intézményei, egyszerűen képtelenek átfogni azt a több tucat üzemet, szövetkezetei, maszekot, ahol diákjaik dolgoznak. Jogos tehát, hogy elrettentő példaként büntetnek, mégpedig kérlelhetetlenül, minden olyan esetben, amikor kilengést látnak. Az egyik oldalon maximális erőfeszítést kell tenniük, hogy a tanulóból kulturált szakember váljék. Szerveznek színházat, politikai oktatást, kiállításra, múzeumba viszik őket és így tovább. A másik oldalon viszont nem találkoznak megfelelő támogatással, hiszen a legtöbb üzemnek a tanuló csak olcsó munkaerő, a rosz- szabbik esetben teher. A MUNKÁSOK ÖNNEVELÉSÉNEK eszköze: a brigád. Nemes erőfeszítések gyümölcseként egyre több büszkélkedhet a szocialista címmel, jelezvén: emberségben van valami pluszuk. Néha hajlódnak formális vállalásokkal (moziba járás, favágás a szomszédnak) miközben üzemükben ott van a sok védnökségre szoruló tanuló. Talán meg lehetne találni azt az utat, amely a ma munkásához közelebb viszi a holnap szakemberét. Egy-egy erős közösség munka után más irányba is indíthatja a tanulót, nemcsak a kocsma felé. Lehet kulturális vállalás az is, ha egy-egy brigád tanulókat patronál, bevonja őket közös életébe. Amikor arról beszélünk, hogy ifjúságvédelem, a nevelés közüggyé tétele kissé az általánosságok szférájában maradunk. Mindig a másik ember a „köz”, mindig a megfoghatatlan „társadalom” a felelős. Pedig minden rendkívül egyszerűen lefordítható a hétköznapok nyelvére. Nem szeretnénk vitatni azt, hogy a mi megyénkben a munkássá nevelés nem könnyű. Kevés a klasszikus munkásdinasztia. Sokan, akik üzemben dolgoznak, vagy oda kerülnek, egy más életforma önmaguk számára is konfliktust jelentő terhét hordozzák. A fiatalok közül is sokan iskoláik befejezése után hallanak először gyárról, látnak először üzemet, találkoznak annak sajátos fegyelmével, szellemével, világával. Sokszínű, heterogén a mezőgazdasági területen születő ipar munkássága. De talán éppen ez a körülmény szabja meg kötelességként azt, hogy a leendő munkás annak legyen hordozója, ami az osztályra jellemző. Nekünk itt a megyében olyan szakmunkásokra van szükségünk, akik számára a munka is harc, akik emberi tartásukkal is sokszorosan rászolgálnak arra, hogy a hatalom birtokosai legyenek. Ezért is kell talán mindennél több gondot fordítani a leendő munkásosztály tagjainak nevelésére. Iskolában és mun. kahelyen egyaránt. ARI CSAK KISSÉ JÁRATOS a magyar munkásmozgalom történetében, az tudja: munkásaink legjobbjai minden korban egyik fő feladatuknak tartották az utánpótlás emberré nevelését. A párt, az ifjúmunkás-mozgalom, egy-egy üzem, műhely öreg szakijainak hatása nevelte Csepel, Diósgyőr, Ózd ás Tatabánya munkásait. Ma más célokért, más harcra kell tanítani őket. Az üzemekben is. Kiegészítve azt, amit az iskola ad. Mi Szabolcsban ma neveljük, alakítjuk munkásosztályunkat. Ha valahol, úgy nálunk különösen kell az, bogy a legjobb munkakol. lektívák, a legjobb brigádok, a szocialistává formáló emberi közösségek legyenek ennek a munkának napi műhelyei. Ha ez így lesz akkor nem kell majd kíméletlen fegyelmi. Akkor nem kavar majd vihart néhány fegyelmezetlen tanuló esete. Nem általánosít majd a közvélemény egyedi esetekből, hiszen nyilvánvaló lesz: leendő szakmunkásaink nemcsak a mesterség mesterfogé, sait ismerik, hanem az emberség művészetének hordozni is. Bürget Lajos A kritikus időben két hétig volt lakatlan a falu. Elmenekültek a tomboló árvíz eloL Ki-ki menekítette személyes vagyonkáját is. Zömmel a gáton túli Nagydobosra. Jelszó: emberek! Erről beszélgettünk most Szamosszegesn. Egyszerű emberekkel és vezetőkkel. A nagy bolt előtt azt mondja egy korosabb bácsi: — Se- hogyse tudtuk volna akikor elhinni, kérem, hogy egyetlen év után ennyire helyrejöjjön a község. Egy fiatal menyecske pedig így fogalmazott: — így nem lehetett volna a régi világban... A Dózsa Tsz irodájában Dienes Lajos elnök és Puskás Menyhért párttitkár mondták a továbbiakat. Azt, hogy szinte semmi szántóföldi ve- temény nem maradt. De víz- telen határrész is alig Az 1970-es árvíz csak a tsz-nek 24 millió kárt okozatit. — A biztosító megtérített 7 milliót. Társadalmi összefogásból (a Kaposvári TESZÖV patronált) került 3 millió. A jelszó az lett: Emberek! Mindent újrakezdünk! A tagság hangja Abból, hogy hogyan és miképpen legyen tovább, nem maradt ki a tagság hangja. — A vezetőség szándékával találkozott az a javaslat, hogy a kipusztult legieiő helyett közvetlen a község alatt alakítsunk ki új legelőt. Erős hagyománya van a háztáji jószágtartásnak. Több évi átlagban ezres létszámon félül tartanak így szarvasmarhát. Hizlalt bikát 250-ét, 300-át értékesítenek. — Közmegelégedésre ki : alakítottuk az új legelőt. Használatba vételre még idén sem kerül sor. Hadd álljon be erősen a fű. A 4500 holdas közös gazdaság az árvíz évében csak nehezen tudott eleget tenni a munkadíj és üzemviteli költségek fizetésének. így is maradt 600 ezer forint gazdálkodási hiány. A tagok átlagkeresete háromezer forinttal csökkent az előző évihez képest Különösen a nők érezték a közösből való részesedés csökkenését Teljesen jogos volt a közgyűlésen Gergely Lajosné javaslata: a kertészeti terület növelésével teremtsenek több munkalehetőséget a nők részére. Bevezették az uborka és megnövelték a zöldbab termelési területét Nyugalom, bizakodás Az egységes szándék és akarat nagy erőnek bizonyult. — A következő évben szinte minden üzemrész hozta a tervet — mondta az elnök. — S ez mindjárt jó zárszámadást is tett lehetővé. A termésátlagok közt példa nélküli a 18 mázisa búzaátlag, 1400 holdon. Szemes terményt a múlt évben több, mint 30 ezer mázsát takarítottak be. A tsz bruttójövedstaie meghaladta a 15 millió forintot. Az összes közös vagyon értéke 42 millióra növekedett. Jutott erő arra is, hogy a 300 férőhelyes szakosított tehenészeti telepet továbbépítsék. Kigazdálkodták az árvizes év 600 ezer forint alaphiányát S a lehetőségekbe* képest megnövekedőit a kifizetett munkadíj: az árvizes év 6 millió 900 ezer forintjával szemben 9 millió 300 ezer forintra. Az egy dolgozó tagra jutó részesedés 3 ezer forinttal növekedett, elérte a 20 ezer forintot. Gazdálkodási tartalékalapra közel másfél milliót hagytak. A szociális- kulturális alapot 1 millió 350 ezer forintban állapították meg — ez az eddigi legnagyobb összeg tíz év átlagában. Nyugodt, higgadt légkör van a faluban. Egyetértőén idézik a zárszámadó közgyűlés egyik hozzászólóját, aki így összegezett: — Az árvirf riadalom és reménytvesztés múlt időbe került Szasnosszegen... Asztalos Bálin! FORGÁCSOLÓÜZEM — KOMBÄJNSZINBÖL. A MEZŐGÉP FEHÉRGYARMATI GYÁRÁBAN 27 IPARI TANULÓT KÉPEZNEK AZ ESZTERGÁLYOS SZAKMÁRA. (ELEK EMÍL FELVÉTELE) A legnehezebb ütközet Ahogy kitekintett a kémlelőnyíláson, megmagyarázhatatlan mámor lett rajta úr., rá. Az övétől jobbra tankok tucatjai indultak támadásra. Pillanatra végigtekintett rajtuk, s büszkeség töltötte el. És mérhetetlen harci vágy. Csak félelem nem. Ezt fokról fokra kiirtotta magából. Akkor kezdte, amikor a németek, a megnemtámadási szerződés ellenére, hitszegő módon betörtek a hazájába. Miután átesett az első ütközet tűzkeresztségén, többé már nem félt S azóta hányszor csapott össze velük. És mindig ő került ki győztesen. Talán azért, mert megvetette a halált. S azért nem félt a haláltól, mert a szívében engesztelhetetlen gyűlölet izzott a fasisz. tákkal szemben, akik városo. kát, falvakat tettek a földdel egyenlővé, honfitársainak a tíz- és százezreit pusztították el. — Tűz! — vezényelte a lövegkezelőjének, s már csak arra gondolt, hogy ízzé-por- rá zúzza az övével szemben támadó német tankot a benne levőkkel együtt. Amott, a távolban füstölög Is már egy. kettő, a harmadik pedig láncát veszítve, úgy forog egy helyben, akár az eb, amelynek doronggal leverték a derekát. Szovjet tank is harcképtelenné vált? Igen, sajnos, egy megtorpant a felkavart hómezőn. Azért az egyért is! Ahelyett is! A motor felbőgött, s 6, a hadnagyparancsnok, pillanatnyi rémülettel rádöbbent, hogy a feléje robogó német tankot már nem lövetheti ki. Elfogyott a lőszer. Azon meg, úgy látszik, nem lehet a lö- veg csövét lejjebb irányítani, mert az ő tankja mögött egy. re távolabb csapódnak be a magas röppályájú lövedékek. Tétovázásnak nincs helye. ,,Ha az ellenség nem adja meg magát, meg kell semmisíteni” — villant át agyán legkedvesebb írója, Gorkij intelme, s elhangzott rövid parancsa: „Neki a tanknak!” Éles csattanást hallott, a fején kemény ütést érzett, s mintha feneketlen mélységbe zuhant volna. Aztán csökkent a zuhanás sebessége, s egyre élesebb fájdalmat okozó hőség borította be a hátát nyakát. Egyszerre világosság öm lőtt rá, s már tisztában volt vele, hogy kik. s miért hem- pergetik az égő tank fényétől furcsán csillogó hóban. Lángoló ruhájában társai mentették ki az acélpokolból, s ni — kihúzták és a tüzet oltó hóba nyomkodják a szintén kigyulladt német tank égó katonáit is. Parancsnokuk, rangjelzéséről megismerte, hasonlóképp hadnagy, kormosán és behunyt szemmel ott feküdt mellette. Meg sem moccant. Csak az arcizmai rándultak meg néha az égés okozta fájdalomtól. És a mind távolabbi ütközet morajában többször ezt a szót suttogta hol elhalóan, hol hangosabban: „Mutti...! Muttiii!” A szovjet hadnagy jól tudott németül, értette hát, hogy az anyját emlegeti sebeinek lázában a német. S egyszeriben maga előtt iátta az ő édesanyját, a korán özvegységre jutott kisvárosi tanítónőt, ahogy a pályaudvaron a nyakát átfonva, köny. nyes szemmel búcsúztatja: „Vigyázz magadra, kisfiam...!” Lehet, hogy ezt a németet is így búcsúztatta a szülője?! Elvesztette eszméletét. Parasztház tágas szobájában tért magához. Meghökkent: a szomszéd ágyon a német hadnagy feküdt. Szót sem szólt, de most nyitva volt a szeme. Kitartóan bámulta a gerendákat. Amikor néhány nap múlva a városba szállították őket, kérte a látogatóban érkezett ezredparancsókát: tegye lehetővé, hogy a német sebesült tiszttel egy kórházi szobába kerüljön. Igaz, a hadifoglyok számára külön lágerkórházat rendeztek be, de ez esetben tegyenek kivételt. Hadd gyakorolja a német nyelvet. Pedig nem ez volt kérésének az oka. Az igazi okot azónban nem tudta volna pontosabban megmagyarázni. Csak érezte, így kell tennie. Kérését teljesítették. Sokáig töprengett: miért és hogyan bírja szólásra az ellenségét? De vajon a német hadnagy ellenség-e még? Hiszen harc- képtelen. Nem, az . ember nemcsak akkor ellenség, ha fegyver van a kezében, s nem akkor válik ellenséggé, amikor fegyvert fog. itogy mások életére törjön. Már előbb. A szívében válik először azzá, s abban marad továbbra is annak... Pedig anya szüli az ellenséget is. Ez a német is az édesanyját emlegeti még most is, ha lázában félrebeszél. De miért lett fasiszta...? És ő, a szovjet tiszt, ha Németországban születik, ott nevelkedik az iskolában, a fasiszta ifjúsági szervezetben, a hadseregnél, — mi lett volna...?! És megfordítva? Ha a németet szovjet anya hozza a világra, s a pionírcsapatban, majd a Komszomolban, végül a Vörös Hadseregben nevelik? Nehéz kérdések, „...hanem adja meg magát, meg kell semmisíteni”. Védtelen, tehát annyi, mintha megadta volna magát... És tovább mi lesz? A választ az orvosok, ápolónők magatartásából tanulta meg a szovjet hadnagy. Olyan odaadással kezelték, gyógyították a németet, mint bármelyik sebesült honfitársukat. Hogy megmentsék az életét. A fizikumát... A lelkét is meg kell menteni! A szívében lakozó ellenség megsemmisítésével kell megmenteni. ★ A gárdaezredes, akinek fesse« tartása most ms. ás ättfg csak él elárulja, hogy a hátán súlyos műtéttel pótolták a leégett bőrt, ezzel fejezi be emlékezését: — . Számos tankcsalábau részt vettem a sebesülésem előtt és után is. Mindegyik könnyebb volt azonban, mint azok az eszmecserék, amelyeket a német hadnaggyal folytattam. Miután beszédbe elegyedett velem, minduntalan órákig tartó elvi „tankcsatákat” vívtunk. Meg volt győződve a nemzeti szocializmus üdvözítő voltáról, számos érvet felsorakoztatott mellette. De kitartóan, türelmesen „bombáztam” a kommuni&- mus eszméivel, s — négy hónap alatt győztem. Akkor értettem meg igazán, hogy a mi eszménk előbb-utóbb mindenütt és mindenkiben győzedelmeskedik. Az ötödik hónapban már karonfogva sétálgattunk a kórház kertjében. S amikor újból visszamentem a frontira, a Kárpátok tájára, ő pedig antifasiszta iskolára kérte magát, így búcsúztatott' „Kedves Alekszej! Nagyon vigyázz magadra!” S tudja továris, jelenleg ml az én megégett hadnagyom? A Német Demokratikus Köztársaságban a legaktívabb békeharcosak egyike.
