Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 43. szám
8. oldal KPT PT MAHVAROPPTÄG VASÁRNAPI MELT EKLET 1972. február 29, Ha tizennyolc éves koromban megkérdik tőlem, nogy mi akarok lenni (senki se kérdezte), habozás nélkül azt felelem: kultuszminiszter. Nem mintha a hazai közoktatás reformjára lett volna valami országmentő tervezetem; akkoriban főleg a vízilabda érdekelt. De volt eg.< új szerelmem, az opera. Két pengőbe került a jegy az oldalsó karzat hátsó soraiba, ahonnan állva is csak a színpad egyik felét lehetett látni. Ennek megfelelően voltak jobb oldali és bal oldali operák, tudniillik a tekintetben, hogy a szín, mely részén játszódott a lényeges cselekmény, a Don Jüanban a kőszobor bejövetele, a Falstaffban a ruháskosár »vízbe dobása. Am ezt a nyakmerevítő helyet is fölöttébb körülményes volt megszerezni. Pénteken jelent meg a hirdetőoszlopokon a következő heti műsor, s vasárnap reggel tízkor nyi. tott az elővételi pénztár. De ilyenkor már hosszú sor várakozott az ablak előtt, a terelőkorlátok kö2t kígyózva, ki a Dalszínház utcára, néha egészen a szfinxig: az olcsóbb jegyeket egykettőre el. kapkodták. Tanácsos volt jókor odaállni, lehetőleg már hajnalban; a szombat estet ugyanis barátaimmal töltöttem, nemegyszer le sem feküdtem. Sosem tudtam azonban oly korán érkezni, hogy néhány ásítozó operabarát már ott ne csellengjen. Ezután végtelen ácsorgás, to- porgás következett a teli éjszakában, az egyes énekesek regiszterének aprólékos megvitatása, a Nemzeti Sport többszöri kiolvasása; olykor még szunyókáltam is, az imádott épület kőfalának dőlve. E végigvacogott hajnalokon dolgoztam ki életprogramomat; miként kerül, hetnék olyan pozícióba, hogy mind a tortúrák nélkül juthassak be a színházba, jó helyre, ahonnan látni is lehet, s akkor, amikor épp kedvem támad. Ehhez nem elég milliómosnak lennem, mert hiába vásárolhatja meg a milliomos jegyét a harmadik emelet első sorába vagy még ennél is előkelőbb helyre, a pénztárnál azért neki is-.sorba kell állnia (akkor még nem tartottam ott a társadalmi ismeretek terén, hogy egy milliomos esetleg az inasát, vagy sofőrjét is odaküldheti.) Ehhez legalábbis kultuszminiszterré kell lennem, akinek tudvalevőleg saját páholya van az Operában, akkor jön-megy, amikor akar, a felvonás közepén is, s ha úgy tetszik neki, egy évadban akár tízszer is megnézheti a Fideliót. A vízilabdázást aztán abbahagytam, az operából nem tudtam kiöregedni. Az élet olykor különös módon teljesíti vágyainkat. Kultuszminiszter ugyan nem lettem, a jelek szerint már nem is leszek. De az áhított szabadjegyet egy évádra mégis megkaptam. Ez úgy történt, hogy néhány esztendeje a Gellértben találkoztam Stephányival, az Operaház jeles rendezőjével, az FTC egykori pólózójával, ő mondta, hogy van egy csapatuk, a Karinthy Ferenc: ÖNGÓL Kolozsváry Bálint rajza Fáklya, ő is újra vízbe szállt, szálljak be én is. Kicsit éllubickolunk, oldboyok; ha 'rámegyünk, megnyerhetjük a másodosztályú bajnokságot, így is lett, több évi szünet után azt a nyarat még egyszer végigszuszqgtam a medencében: szomorú fináléja egy hajdan merészen induló pályának, még a siketek csapatával is szembekerültünk. De győztünk minden mérkőzésen, igaz, Brandy, az egykori válogatott* aranycsapat hírneves bombázója is közöttünk fürdőzte utolsó tényleges szezonját, s valóban bajnokok lettünk, nagy gólaránnyal, a második osztályban. Az Operában hihetetlenül megnőtt a tekintélyem. Érmekkel, plakettekkel ajándékoztak meg, két személyre szóló szabadj eggyel, mellyel bármely üres helyet jogom volt elfoglalni. Ha beléptem a művészbejárón, a portás kibújt üvegkalitkájából, hogylétem, s formám felől tudakozódott, az Igazgató vállam veregette,, és saját páholyát ajánlotta föl, a titkár bekísért, a szünetben feketével kínált. Világhírű énekesek szorongatták a kezem, tüllszoknyás balerinák küldtek felém jelentős pillantásokat: egy férfi, ez voltam a szemükben, igazi férfi, bajnok, nem olyan festett báb, mint az itteni komédiások. Dicsőségem, sajna, nem tartott soká: az az átok faliújság tépázta meg. Egyébként a dekoráció remeke volt, egy titkos fényforrásokból megvilágított tábla, a lépcsőház legforgalmasabb helyén, zászlócskákkal és stilizált babérlevelekkel keretezve. Díszesen rajzolt arasznyi betűk tudatták a tagsággal, hogy a FáklyaOpera vízilabdacsapata megnyerte a másodosztályú bajnokságot, alatta a tabella, az egyes mérkőzéseken elért részletes eredményekkel, majd a győztes együttesben szerepelt játékosok felsorolása és fényképe. Végül a góllövőlista. Ehhez tudni kell, hogy a hátvéd nem szokott gólt lőni, inkább -az ellenfél lövéseibe igyekszik belenyúlni. A labda ilyenkor irányt változtat, s elsuhan a kapu mellett, vagy erejét vesztve lepottyan a vízre. Előfordulhat azonban, tíz eset közül egyszer, hogy ez a közbelépés nem sikerül,» s a labda a hátvéd kezéről mégis a hálóba pattan, mégpedig többnyire védhetetlenül, hisz a kapus másfelé helyezkedett. így jártam én is: sok sikeres hárításom mellett az egyik — különben könnyű, tíz góllal megnyert — mérkőzésen úgy találtam belenyúlni az ellenfél csatárának lövésébe, hogy az csak kevéssé változtatta meg irányát, s egy kis gellert kapva, mégis a kapunkba csusszant. Az eredményen ez nem sokát változtatott, de ilyenkor a gólt annak nevére jegyzik be, aki» utolsónak érintette a labdát, jelen esetben az enyémre. így tehát a góllövőlista a következőképp aia^ kult: Brandi 113, Schatz 83, •Stephányi 75 stb., stb. Karinthy 1 (öngól). Én jó' ideig nem tudtam erről a faliújságról, csak az tűnt fel, hogy a portás nem köszön vissza, csupán morog valamit, a pdfetát rendezgetve, a kapualjban tereferélő művészek hidegen biccentenek, összesúgnak a hátam mögött. A lépcsőházban, a tábla előtt aztán megértettem e kegyvesztés okát: elhülve olvastam át újra meg újra a góllövőlistát. A jobb érzésűek közül néhá- . nyan odajöttek, tapintatosan érdeklődtek, hogyan is történt a sajnálatos eset. Próbáltam megmagyarázni, de ez hosszadalmas, bonyolult história, számos szakkifejezéssel, a közepén otthagytak, hogy jelenésük van. Sokáig közelébe sem mentem az Operának, s ha valamely tagjával találkoztam, igyekeztem eltűnni, vagy úgy tenni, mintha nem én volnék az, olykor még sán- tikáltam is. Kedvenc operáimat hosszú ideig csak a rádión át hallgattam. A sportolástól végleg visszavonultam. Három-négy év múltán a földalattin akadtam össze szegény Oláh Gusztávval. Nagyon kedves volt, ő szólított meg, kérdezte, hogy min dolgozom. Mesélni kezdtem a fennkölt, álmodó művésznek készülő drámámról, a jellemek kibontakozásáról, az atmoszféra sűrítéséről, önfeledten, belehevülve. Udvariasan hallgatta, \ de egyszer csak közbeszólt: — Mondd, kérlek, hogy is volt azzal az öngóllal? A szabadj egyet egyébként nem hosszabbították meg. Szombaton este adták át a közönségnek a megye második legmodernebb iiltnszin házált Nyírbátorban. A nyíregyházi Krúdy után ez a leg korszerűhb filmszínház megyénkben. melyre 2,5 millió forintot költött a megyei moziüzemi vállalat. (Hammel J. felvétele.) Ratkó lózsef új versei 2X2 fekete szegény szegény fekete fekete mert szegény szegéfty mert fekete szegény mert szegény fekete mert fekete szegény szegény fekete fekete fehér szegény- szegény fehér fehér mert szegény szegény mert fehér szegény mert szegény fehér mert fehér szegény szegény fehér feliér JÁTÉKAIM kugli Céloz, majd hirtelen követ gurít a hegy. Koppan a fa, de nem dől el, csali megremeg. X tanya Erre ökörnyál vezet áramot. Kigyulladnak a csipkebogyók. A kökény nem világít. Nem ér az ökörnyál odáig. dombKóbor domb, bordája kiáll, lapul a szél lábainál, szagolgatja, farkát csóválja: sovány hátulján leng a nyárfa. Nyitray Péter: VAQY Mert-bennünk él a vágy hogy mint a fák kövek gyümölcsök mint az arany a vas a só hasznosak legyünk és simogassuk kedvesünk derekát haját ó de szeretnénk ha válla íve megmaradna egy szép agyagkorsó fülének formájában ha csöndes szava itt ragyogna amikor már ostobán lebegünk a göröngyökben Szólani készülök . de mit érnek mély kútból húzott friss szavaim a mi szomjunk útközben ér fát vágsz vagy kötényeket varrsz mindegy cserepes szádról letörlőd a sóhajt lépj ki a napra! Majd elfelejtik ki vitt vi ragot ^verset - köveket lehull az ének elfáradnak a madarak de leszel még ha már nem leszel. Az új Kritika A kliséiéit ós közművelődés vitázó fórumain, a művészeti és irodalmi élet alkotó közösségeiben hosszabb ideje már, hogy egyre több szó esik egy olyan folyóirat szükségességéről. _ amely alapvető és legiőbb' feladatának vallja az irodalmi és művészeti kritikát, a művelődéspolitikai kérdések vitát kezdeményező nyílt felvetését. A megújult és új formában először februárban megjelent Kritika eleget téve a -közművelődés, a kulturális politika, kulturális élet kérdései iránt érdeklődő olvasók igényének, ilyen művelődéspolitikád és kritikai fórum kíván lenni. A megújult lap terjedelmes kritikai rovatban foglalkozik a kartárs magyar irodalom, színházművészet, film és zenei élet, valamint a televízió és rádió jelentős eseményeivel, művészeti életünk elvi kérdéseivel. Figyelembe véve a szüntelenül növekvő tájékozottság! igényt, ismerteti a lap szellemi életünk külföldi kapcsolatait, elsősorban a szocialista országokat összekötő kulturális feladatokat, gondokat. A megújult művelődéspolitikai / és kritikai folyóirat a publicisztika, riport, szociográfia segítségével a magyar valóság, szellemi életünk minden felbukkanó,' új, fontos kérdését megkísérli majd bemutatni. Az eleven szellemű, vitákat kezdeményező, a kulturális élet jelenségeire marxista szemlélettel reagáló lap — értékes hagyományait folytatva — a kritikai, a kulturális publicisztika mozgékony eszköze, tényezője kíván lenni. Hetvenöt eves az első vásárcsarnok Tulajdonképpen a háziasz- szonyoknak kellene köszönteni „Öt”. Háromnegyed évszázados lett mindennapos bevásárlóhelyük, a modern "kor piaca, a vásárcsarnok. 1897, február 16-án Julianna napján adták át — ahogyan a hajdani hírlapíró tudtul adta: „Azt a hatalmas, impozáns csarnokot, amely Budapest gyomrát lesz hivatva táplálni, ma este avatták fel ünnepélyesen.” Nem egyszerűen egy csarnokot avattak: hosszú évek vitái, harcai után végre Budapesten is megszületett egy új intézmény. A Magyar Mérnök és Építészeti Egylet akkori kiadványa így fogalmazta meg ennek jelentőségét, feladatát: „Az egész intézmény egy központi vásár- csarnokot, éá több, a szükség szerint szaporítandó kerületi vásárcsarnokot foglal magában. A vásárcsarnok intézménynek nem csupán az a célja, hogy a szabad ég alatt lévő nyílt piacokat. egyszerűen födött vásárokkal helyettesítse, hanem az is a fő feladata, hogy nagy forgalmú központot teremtsen az ország, sőt a külföld élelmi produktumai számára is...” A központi — a mai Tol- buchin körúti — csarnok mellett négy pesti és négy budai csarnok hyitotta ki kapuit abban az évben.« „Nem győz az ember eleget gyönyörködni a vásárcsarno kokban' Budapest e legújabt nevezetességeiben. Különösen pedig az óriási nagyságú központi csarnok az, amely még a fővárosi ember sze mében is valóságos látvá nyosságszámba megy” — írta a Vasárnapi Újság. ★ Hirtelen virágzott nagyvárossá, európai fővárossá Budapest, 1869-ben még csak 280 ezef a lakóinak száma; húsz évre rá már félmillió! A modern nagyvárosnak nincs egyetlen, korszerűen fedett, a .közegészségügy, a köztisztaság követelményeit kielégítő csarnoka. Keletiesen nyüzsgő piacai vannak, Budapest negyvennégy szabad'piacról vásárol be. Ismét csak a hajdani krónikást idézem (a piacok alkonyán a lapok búcsúztatták ezeket a hangos piacokat, s a fotográfusok „pillanatnyi képekkel” örökítették meg életüket): „Árultak pedig rendszerint jól kihízott kofák, kik roppant nagyságú esernyőik alatt táborozva, harcra készen mindég kész nyelvvel vátták a vásárló szándékkal közelgő nagyságákat, így most vörös karú szakácsnókat.” Az új vásárcsarnok megnyitója után fel is tűnik a beszámolókban a csend, a rend, a tisztaság. Figyelmeztető táblák hirdették: „Kiabálni a vevőkre nem szabad!” De nem is kiabáltak a kofák, önérzetük, megbecsülésük megnőtt, hisz’ cégtáblákat kaptak, az árusítóhelyek fölé kiírták: Itt Tóth Sára árul, Kis Mária, Werner Jozefa. Emlékezve e három kofa fennmaradt nevére, ne feledkezzünk meg egy negyedikről: Munkácsy Lajos- néról. Tavaly novemberben halt meg, 91 éves korában, a Pipa utcában, ö volt az, aki a csarnokot meglátogató Ferenc Józsefnek virágot adott. („Pillanatyni kép” van róla. a 75 éves újságokban.) Ó az ifjúság!: virágárus volt, míg asszony nem lett, azóta, haláláig, zöldséges. Bizony idő múltával csak petrezselymet árult. A központi csarnokot Pecz Samu műegyetemi tanár tervezte. Technikai felkészültségét csodálták. „A Dunán hajóval érkező áruk az alsó rakpartra nyíló alagúton át szállíthatók be közvetlenül a csarnok alatti pincékbe”. Az alagút ma is megvan: a HALÉRT kosarai, dézsái torlaszolják el az utat. A megnyitás előtt a vásár- csarnok bizottság még ülésezett. Egy érdekes határozat. Glück Frigyes javaslatára a bizottság hozzájárult: a palack borokat legkevesebb huszonöt palackjával szabad csak árulni. A vásárcsarnok mégsem kocsma... A sajtónak vasárnap délelőtt mutatták be a létesítményeket. A központi csarnok után a Rákóczi térit, a Hold utcait, a Hunyadi térit, majd a Fehér Ló nagytermében 80 fő részvételével „lakoma” volt. Matuska Lajos, a vásárcsarnok bizottság elnöke ismertette az új alkotást. És — akárcsak most az elhúzódó építkezéskor — megmagyarázta, hogy „a tíz év, amióta megindult a mozgalom, aránylag rövid idő. Gondoljunk csak Berlinre: ott negyven évig folyt az* előzetes munka”. Megöregedett-e a központi vásárcsarnok? „Olyan vonzása van, hogy Európában a forgalom tekintetében a legelsők közt van. Szeretik az asszonyok — 1932 óta már csak kicsinyben árul —! évi 450 millió forintot forgalmaz.” A csarnokok jövője? A decentralizálás a feladat. A fővárosnak most ötvenkét csarnoka és piaca van. Uj vásárcsarnok épül ,ai István téren, Újpesten, tervezik az óbudai bevásárló- központot, a csepelit rekonstruálják, a lágymányosinak is elkészült már a tanulmány- terve. Kőbányai Györgjj
