Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-16 / 39. szám

4. oTdaf KÉLET-aX^ARÖSSZAÖ Í972. februlr I§. HAZÁI KILÁTÓ ÍGY DRÁGÁBB A Derkovits utcát 1971-ben újították fel, s még egy év sem telt el, az úttest olyan, mint a hullámvasút pályája, ezt tapasztalják nap mint nap azok, akik autóbusszal, vagy más járművel közlekednek itt. A tavaly készített aszfalt- burkolat még egy évig sem tartott, tehát csak átmeneti­leg oldották meg ennek az ut­cának a problémáját, most lehet elölről kezdeni. Nem lett volna jobb, ha már ta­valy, egy kicsivel nagyobb anyagi hozzájárulással, ala­posabb felújítást végeztek volna, mellyel hosszú évekre le tudták volna az illetékesek ennek az utcának a gondját? Szerintünk ez lett volna ol­csóbb, gazdaságosabb — kö­zölték a Ságvári telepen lévő üzemek dolgozói. GYERMEKKOCSI 1400-ÉRT 1971. augusztus 30-án egy mély gyermekkocsit vásárol­tam 1400 forintért, amely öt hónap alatt megrongálódott a kíméletes használat ellenére is. A kocsihoz mellékelt jót­állási jegyben biztosított jo­gommal éltem, s 1972. január 27-én a kocsit visszavittem az üzletbe, ahol reklamáció­mat jogosnak vélték, s annak reményében adtam át a ko­csit, hogy azt 8 napon belül megjavítva visszakapom, hi­szen a jótállási jegy ezt tar­talmazza. Február 14-ig vár­tam, de ekkor türelmem! elfo­gyott, felkerestem az üzletet, ahol semmi biztatót nem tud­tak mondani, csupán azt, hogy ők még aznap elküldték a kocsit a ktsz-nék, .ezt fu­varlevéllel is igazolták. A ktsz — melynek címe: Fém- feldolgozó Ktsz gyeijmélíkoísi, részlege Debrecen, Vígkedvű u. 50. szám — úgy gondolja, hogy télen nincs szükségem, a gyerekkocsira, a 6 hónapos gyereket ez idő alatt úgy­sem kell levegőre vinni? — panaszolta Korpái Gábomé Kamecse, Rákóczi út 33. szám alatti olvasónk. ALMA A HÜTÖHÁZBÓE Télen is van munka, s a hideg idő sem akadályozza a számos tatá rí alvi Ady Ter­melőszövetkezet tagságát a munka elvégzésében — írja Király Béla Szamoetatárfal- váról. A tagság jelenleg alma csomagolásával foglalkozik, melyet a vasúti szállításhoz készítenek elő. Eddig 45 va­gon almát szállítottak el a hűtőházból. A tavasz köze­ledtét jelzi, hogy a termelő- szövetkezetben megkezdték a fák metszését is, s a többi üzemágban folyó munkák is a tavaszra való felkészülést tükrözik. nem Állt meg... Az elmúlt héten a 9-es au­tóbusz — a végállomásból 7,05-kor kiinduló járata — a Bethlen Gábor utcán lévő négy megállóhely egyikén sem állt meg, így nagyon sok munkába igyekvő dolgozó késett el munkahelyéről. Ért­hetetlen volt számunkra ez a jelenség, hiszen az „elrobogó" buszokban még volt hely, te­hát ők is felfértek volna, így méltán tekintették eat az eljárást rossz viccnek, me­lyért vállalniuk kellett a dol­gozóknak az elkéréssel járó kellemetlenséget — tette szó­vá a gumigyár szakszervezeti bizottsága. ELŐADÁS KATONAJE­LÖLTEKNEK. A TIT szak­emberei hadtudományi, ifjú­ságpolitikai és pedagógiai előadásokat tartanak a sor­köteles fiataloknak. A nyír­egyházi járás és város terü­letén február 28-ig három helyen, a MÁV-kultúrotthon- ban, a postás kultúrotthon- ban és a Honvéd utcai párt- fcézban naponta tartanak elő­adást az összeíráson megjele­nő „katonajelölteknek.” (Több olvasónk szóvá tette, hogy a Hotel Szabolcs előtt az érkező vendégek gépko­csijaikkal nem parkírozhat­nak.) Rajzolónk javaslata a szálló vendégeinek... (Kiss Ernő rajza.) A lap megírta — az illetékes válaszol Szerkesztői üzenetek A műanyag „égbolt“ alatt... Bács-Kiskun megyében is egyre nagyobb teret hó­dit a fóliás zöldségtermesz­tés. A műanyag „égbolt” alatt az idén a tavalyinál jó­val nagyobb területen fog­lalkoznak majd zöldségter­mesztéssel a hagyományos tájkörzetekben. Az üveghá­zak és a fóliasátrak területe megyénkben meghaladja az 1 millió 300 ezer négyzetmé­tert. Legnagyobb területet az idén a Tisza menti termelő- szövetkezetek vonnak fólia­sátor alá. Petőfi Népe Jégtörő hajók a halastón Csongrád megye legna­gyobb termelőszövetkezeti halgazdaságában, Tömörköny község határában ötletesen oldották meg az összefüggő, 1 ezer 500 holdat kitevő ha­talmas tórendszer téli szel­lőztetését. A vizeken vastag jégpáncél képződött. Ezen léket vágni szinte naponta ismétlődően még motoros fű­részekkel is megoldhatatlan. A végeláthatatlan tavakon két jégtörő vízi járművet üzemeltetnek. Két öreg, há­zilag felújított hajó közleke­dik rendszeresen, s vág köz­lekedő folyosót a tavon, a halaknak pedig friss éltető levegőt árasztó szellőzőnyi- lást. jak; hogy kisgyerekek és ér­zékeny gyomrúak csak for­ralt vizet igyanak. A szeny- nyeződés ellensúlyozására ugyanis erősen klórozzák a város vizét. Déli Hírlap lojáspxporl Ausztriába Hatszázezer Hybró tenyész tyúktojást exportál Ausztriá­ba az idei első fél év során a szentesi Termál Tsz barom­figazdasága. Ez az új, euró­pai születésű húshibrid va­lamennyi értékmérő tulaj­donságában felülmúlja a je­lenleg köztenyésztésben lévő amerikai eredetű, illetve ér­dekeltségű húshibridekel. Ezért nő iránta a kereslet, itthon és külföldön egy­aránt. A tsz 4,15 forintot kap egy tojásért, ebből is látható, hogy a szentesi tojásexport igen jó üzletnek ígérkezik. Csongrád megyei Hírlap Öt toronyház egy év alatt öt toronyház alapozását kezdték meg szerdán Duna­újvárosban a 26. sz. Állami Építőipari Vállalat dolgozói. A tízszintes házakat előre gyártott nagypanelekből sze­relik össze. Az öt toronyház­ban összesen százkilencven lakást alakítanak ki: a laká­sokat egy év múlva adják át. KÖZLEKEDÉS „Hogyan közlekedjünk" című cikkre, — mely január 5-én jelent meg a Fórum rovatban — válaszunk a kö­vetkező : A Nyár utca forgalmi rendje grra az időszakra vál­tozott meg, amig a Kossuth a. ideiglenes forgalmát nem tudtuk biztosítani. A MÁV- AUT-pályaudvarra közleke­dő autóbuszjáratoknak, va­lamint a Nyírfa utca, Epres­kert utca lakódnak közvetlen közlekedését a Nyár utca kétirányúsításával oldotta meg a rendőrhatáság és a vá­rosi tanács. Amikor a Kos­suth utca jelenlegi formájá­ban elkészült, a Nyár utca korábbi forgalmi rendje helyreállt. A tiltó tábla el­lenére a Nyár utcán szabály­talanul közlekedőkre a rend­őrhatóság figyelmét felhív­tuk, s helyszíni bírságok ki­szabásával a probléma meg fog szűnni. KORLÁTOK A. január 5-én „Kidőlt kor­látok” címmel megjelent cikkben foglaltakkal kapcso­latosan február 9-én levél­ben megkerestük a kertésze­ti vállalatot, és utasítottuk, hogy az V. számú iskola előtt lévő lánckorlátok helyreállí­tásáról gondoskodjanak. Nyíregyházi Városi Tanács V. B. műszaki osztálya volt lakó nevén, 1971. au­gusztus végéig. Az ezután mutatkozó áramfogyasztás már az új lakót terheli, ezt a panaszossal szóban már megbeszéltük, és kértük, hogy a nevére kiállított áramszámlát szolgáltassa be hozzánk, annak visszafizeté­séről gondoskodunk. Január* 26-án megjeleni „Gyertyavilág” című cik­kel kapcsolatosan közöljük, hogy Hegyes Bertalan tisza- berceli lakos villanybekötési problémája, csak részben hárítható a TITÁSZ-ra. Ugyanis két alkalommal kel­lett lakóépületén kicseréltet­ni — szabványnak nem meg­felelő mérete miatt — a te­tőtartót. Mi pedig csatlako­zókábel hiánya miatt, vala­mint a csatlakozási díjtétel­ben várható árváltozás miatt nem tudtuk kellő időben a munkát elvégezni. Ibrányi kirendeltségünk a napokban a munkát elvégezte. Február 2-án Vencsellő község közvilágításával kap­csolatos cikk jelent meg a Fórum rovatban, melyre vá­laszunk a következő: Ibrányi kirendeltségünk igazoló jelentése szerint a község közvilágításának tel. jes ellenőrzését és hibaelhá­rítását január 26-án elvé­gezték. Vencsellő községben a probléma az, hogy a köz- világítás körszerűsítése idő­szerű volna, de a meglévő kisfeszültségű hálózathoz vi­szonyítva a közvilágítási lámpatestek száma meglehe­tősen kevés. így tehát a községben lakók panasza jo­Dornor Antal válfajt, Özv. Bugyi Gyuláné nyírbélteki. Mészáros István kallósam je­ni, Szabó Károlyné ófehértóá, Babicz János nagy cserkészi, Szaploncai Bertalanná fehér- gyarmati olvasóinknak levél­ben válaszoltunk. Tótfalusi Józsefné nyúrmgdai, Vazorka János nyíregyházi, Tóth Sán­dor győrteleki, Németh Lajos ibrányi, Kiss Imre kántorjá- nosi, Kása János kocsordi, özv. Bihari Józsefné fehér­gyarmati, ifj. Sziics István tornyospálcai, Antal Sándor nyírszőlősá, Mester Sándorné sóstógyógyfürdői. Kondor Bertalan mátészalkai és a Nyírturáról érkezett levél ügyében az illetékesei, segít­ségét kértük. Ifj. Kardos Bá­lint nagyszekerest, id. Domá- nyi István kéki, Pokola Jó­zsefné újfehértói levélíróink problémájával foglalkozni fogunk. Szekeres András vaj­da-bokori lakost a társada­lombiztosítási igazgatóság levélben tájékoztatta. Ozv. Jszák Jánosné kisvárdai ol­vasónk panaszával kapcsola­tosam az illetékesek intézked- íetk. Siska János Nyíregyháza. Kagyló utca 21. szám alatti lakos, kazánfűtő kérésére kö­zöljük, hogy a január 27-én . Börtön áruházi lopásért” cí­mű bírósági tudósításunk­ban szereplő S. János kazán­fűtő, nyíregyházi lakos nem azonos ővele. A vezetéknév- kezdőbetűjének, utónevének, valamint foglalkozásának egyezése csupán véletlen, ar­ról nem tehetünk. Délmagyarorszag Dughagyma exportra A MÉK makói telepen ha­talmas kádakban készítik elő a tavasszal földbe kerülő dughagymát. Állandóan el­lenőrzik a termek, és a ká­dakban tárolt hagyma hő­mérsékletét, mert éttől függ a minőség. Nemcsak saját célra, a járás termelőszövet­kezeteinek is végeznek hő­kezelést, összesen mintegy 350 vagon mennyiségben. A kiváló minőségű hagymából 25 kilós zsákokban 15—16 vagonnal exportálnak a ko­ra tavasszal — tengerentúl­ra. Csográd megyei Hírlap Tovább tart a vízhiány A hónapok óta tartó szá­razság miatt előállt vízhiány tovább tart városunkban is. Változatlanul napi 5000 köb­méterrel kevesebb vizet kap Fejér megyei Hírlap Banánfürtök az üvegházbun Az újszegedi egyetemi fű. yészkert vendégei nyáron a szabadban, ilyenkor pedig az üvegházakban találnak §ok érdekes látnivalót. Most .például egyszerre két banán- iá virágzik és terem. A Dél- Ázsiából származó törpe ba­nán hazájában minden év­ben, üvegházi körülmények között viszont kétévenként érleli meg dús fürtben je­lentkező gyümölcseit. Ugyan­csak jól érzik magukat a kávécserjék, amelyeken egész télen folyamatosan fejlődnek a zöld kávésze­mek. Orchideakülönlegessé­gek nyílnak, virágzik a ka­mélia és a tarka szinpompá- jú kolibri virág. Délmagyarorszag Letartóztatták az álfelvásárlót Miskolc, mint amennyire szükség lenne a zavartalan ellátáshoz. Pár nappal ez­előtt a Borsodi Regionális Vízmű Sajóecseg térségéből érkező vize annyira szeny- nyezett volt, hogy ideiglene­sen ki kellett zárni a város ellátásából. A szennyeződés csökkent, de a víz minősége még most sem megfelelő. Változatlanul azt tanácsol­A rendőrség csalás és sikkasz­tás miatt tartóztatta le és indí­tott büntető eljárást Juhász Ist­ván Zoltán 20 éves szegedi tá- viratkéíbesítő ellen. Juhász 1970. márciusától folyamatosan rádiókat, tévéket, fényképezőgé­peket és más műszaki cikkeket csalt ki mintegy 40 embertől. Magát a Bizományi Áruház fel­vásárlójának adta ki. A tárgya­kat eladta, az összeg nagy ré­szét elszórakozta. Délmagyarorszag Keresetigazolás a gyártól VILLANYÓRA A TITÁSZ Nyíregyházi Üzemigazgatósága válaszol: „Villanyóraügy” című cik­kükre válaszoljuk, hogy Rakita Györgyné árammérő névátírását nehezítette az, hogy elhagyott bérházi la­kásának új bérlőjét sem ő, sem az IKV nem tudta meg­nevezni. Az árammérő így maradt egy bizonyos ideig a BOSSZANTÓ „TENGERSZEM” Az Iskola utca páros olda­lában — a GELKA szerelő- műhelyének oldalán — az út­test szélén, mely a járdáig is kiterjed, van egy gödör. Ez esős időben vízzel megtelik, napokig, sőt előfordul, hogy hetekig sem szárad ki. A forgalmas utcán, melynek gos, ezen javítani csak úgy áll módunkban, ha a nagy­községi tanács a korszerűsí­tésben anyagi fedezetet biz­tosít, és azt vállalatunknál megrendeli. Addig is felkér­tük a tanács vezetőit. hogy közvilágítás kimaradása ese­tén értesítsék ibrányi kiren­deltségünket, a hiba azon­nali elhárítása érdeliében. ráadásul igen keskeny a pá­ros oldalán lévő járda, e gö­dör sok kellemetlenséget okoz a gyalogosoknak, különösen, ha valamelyik óvatlan jár­művezető még bele is hajt, s a sarat szétfröcsköli. Jó volna, ha mielőbb eltüntetnék eat a kis „tengerszemet” onnan — írja Z. K. nyíregyházi olva­sónk. A gyermekintézmények té­rítési díjának megállapításá­hoz szükséges igazolások ki­adása nagyon sok gondot és főleg sok fölös­leges vitát okoz, az in­tézmények, az idényjellegű vállalatok, valamint az érde­kelt munkavállalók (szülők) között — írják levelükben a Nyíregyházi Konzervgyár bérosztályának dolgozói. Az igazolást kérő intézmények ugyanis nem tartják meg a művelődésügyi miniszter 119/1966. (M. K. 6) M. M. számú utasítását, vagyis nem a rendeletben előírt időpont­ban kérik az igazolásokat. A hivatkozott rendelet 1. § 5. pontja ugyanis a következő­ket tartalmazza: „az állami gazdaságok, erdőgazdaságok, téglagyárak, cukor- és kon­zervgyárak, valamint az üdü­lők dolgozói a napközi ottho­ni térítési díjat egész évi jö­vedelmük 1/12 része alapján fizetik”. A jövedelmet évenként egy ízben, március 1-ón kell a tárgyévet megelőző márci­us 1-től a következő év febru­ár 28-ig terjedő időre igazol­ni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 1972. március hónapban a kért igazolásokat 1971. március 1-től 1972. feb­ruár 29-ig terjedő időről kell kiállítani. A havidíjasok részéire — mivel a február havi fizeté­süket március 3-án kapják — az igazolásokat csak 3—5 kö­zött tudjuk kiadni. A mun­kásállományba tartozók ré- t szére a kért igazolásokat csak március 12—15 között tudjuk kiszolgáltatni, ez az állomány ugyanis a február havi bérét csak március 12- én kapja meg. A bölcsődék részére az igazolásokat to­vábbra is 6 hónaponként ad­juk ki (1971. augusztus 1-től 1972. január 31-ig). Az itt érintett iszülaik a kért igazo­lásokat aszerint, hogy mi­lyen állományban vannak, február 5, illetve 15-ig meg­kapják. Kérjük az intézményeket a formanyomtatványok kiszol­gáltatására — mivel mi ezzel nem rendelkezünk —, vala­mint kérjük, hogy a forma- nyomtatványok kiszolgáltatá­sa és az esedékes időszak megjelölése nélkül mellőzzék az igazolványok kérését. Ter­mészetesen a városi tanács pénzügyi osztálya utasítása alapján kért igazolásokat (pl. első esetben ment az intéz­ménybe, átkerült a másikba, stb.) továbbra is azonnal ki fogjuk szolgáltatni. Mindezek szóvátételére azért került sort, mert idő­szakonként több száz család kéri tőlünk ezeket az igazo­lásokat, s azok zavartalan, időben történő kiadását elő­segíti a levelünkben között kérések tel jesítélé.

Next

/
Thumbnails
Contents