Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-13 / 37. szám

M. oldal tCf>TFT «f»riVít>nn<!7ín —VASÁRNAPI MFT t «b*r et 1972. február W.' Kiss Dénes: Egy nap boldogság János bácsi lottózott. He­tenként egy szelvénnyel, s évek óta azonos számokkal Mert egy szelvényt még ne­ki, a kiskeresetűnek is meg ért a reménység A műhely irodában már pénteken dél ben mindig tudták a számo­kat és kiírták egv fekete táb­lára. János bácsi pedig dél körül, ebédszünetben min­dig arra ment kocsijával. Azon a pénteki napon is úgy történt minden, akár­csak eddig, valamennyi pén­teken. Akkor is arra húzta kocsiját, és megállt a táblá­nál, hogy megnézze a szá­mokat. Nem vette észre, hogy körös-körül, a gépek ág-bogai közül kaján tekin­tetek figyelik. Lassan, ahogy mindig szokta. megfontolt mozdulatokkal vette elő drót­keretes szemüvegét. Nem is azért, mintha arra gondolt volna komolyan, hogy nyert. Ez a kis szertartás inkább megszokás volt a reménység fenntartására. De mi ez? Miféle butaság! Váratlanul gyors mozdulat­tal kapta le orráról a szem­üveget, mintha az égetné a bőrét. Valaki egy rövidet röhintett, de időben befog­ták a száját a többiek. Az öreg még a fejét is megrázta, mintha csak azt motyogná magának: .Nyugalom öreg, nyugalom.” Aztán lassú moz­dulatokkal megtörölte ove- rallja belsejébe a már jócs­kán összekarcolt lencséket és fel akarta tenni újra a szem­üveget. De ez nem ment olyan egyszerűen. Az egyik szárával elvétette a fülét. Annyira reszketett a keze, hogy csaknem kiesett a ke­zéből. A fiúkban dagadt a röhögés, majd kipukkasztot­ta őket. Az öregnek végre sikerült feltornászni az orrá­ra a szemüveget. És semmi kétség, a táblán most is az 6 állandó, számai virítottak Tériké krikszkraksz voná­saival. Mind az öt. Ezt nerri lehet elviselni. Közelebb ment, szemét lé nem véve a számokról. Csaknem átesett kocsija rúdján. Sanyo, ez a röhejfej, csaknem elron­totta a dolgot azzal a hülye kénével, de szerencsére kéz­nél volt a géprongy. Nem is volt olyan olajos, azt nyom­ták a szájába. Az öreg valahogy átjutott a kocsirúdon. Ekkor már körülpillantott, de nem vett észre semmit. A fiúk vissza­húzódtak, ő meg valósággal berontott a műhelyirodába. Ott csak Tériké ült, a töb­biek ebédeltek. — Tériké! Tériké! A szá­mok. .. — mondta köszönés nélkül. Tériké, a csúnya Té­riké kitűnően játszotta sze­repét. Örült, hogy a fiúk szóra méltatták. Bár érezte, hogy valami nem egészen he­lyes, örült, hogy a fiúkkal közös buliban vesz részt. Kü­lönben is balhé lesz, ha rosz- szul csinálja... így mondták: meg is járhatja. Tériké sze­gény, nem akarta megjárni. — Milyen számok, János bácsi? — állt fel, de nem nézett az öregre, ceruzájával babrált. — A lottó, Tériké! A lot­tószámok ! — Nem tudja még a szá­mokat, János bácsi? — ál- mélkodott megint Tériké. — Hova is tettem a cetlit? — matatott az asztalon — Dehogynem! Akarom mondani... a táblán... — dadogott is, kezével kapko­dott. — Tériké a táblán... — Ma nem írtam volna ki ? — nyúlt a fejéhez a csúnya lány és krétát kerített, in­dult ki a táblához. — Akkor kiírom — mondta még. Az öreg izgatottan követte, A lány emelte a krétát a táb­la felé. Igen jól látszott, és boldog volt, hogy szerepelhe­tett. Ö látta a fiúkat is. Ez volt Tériké nagyjelenete. — í>e hiszen — torpant meg a keze —, már kiírtam őket — mondta megint úgy, hogy egyetlen arcizma sem rán- tíult. Még a fiúk felé is tu­dott kacsintani titokban Azoknak imponált is a do­log. Úgy látták, hogy Terik- nem is annyira csúnya, hogy belevaló csaj. Egyikük cup­pantva meg is jegyezte: „Egész klassz nő ez”. János bácsi pedig már átlényegül­tén állt. Egyszerre akart ki­mondani sok szót és először art.ikulátlan kiáltás tört ki belőle és csak azután mond­ta: — Ötös! Úristen, nyertem! — mind hangosabban kiál­tozott. —* Emberek! Nyer­tem! Ötösöm vári! Az öltö­zőben, a kabátomban... Ötös! Emberek! — futott lelken­dezve géptől gépig, mint egy gyerek és már sírt, hango­san, szégyentelenül zokogott a boldogságtól. Piszkos öklé­vel törül get te a szemét, el- masza tolta az arcát. Egész testét rázta a sírás, és a ne­vetés váitóláza. így ment ez fél órán át. Sokan szívszo­rongva nézték a kis Öreget, akire nem lehetett ráismer­ni. Hát ennyi érzés lakik benne? Ez az a „Héjártöé"? Állt a munka, álltak az em­berek és félni kezdtek. A fiúk még a térdüket csapkodták, úgy nevettek. Csöpl egész hosszában hen­ter gélt a röhögéstől. Az, öreg kiáltozása, sírása-nevetése meg hol. itt, hol .ott hangzott fel a gépek között. A fiúk mindenhová követték, rö­högve, egymást lökdösve lo­pakodtak utána, és mondo­gatták: „Ez aztán jó hecc!” „Klasszul sikerült!” Még für­déskor, a zuhany alatt is rö­högve utánozták az öreget. De jutott a gyárkapun kívül­re is. Öbégatva mentek az utcán. Úgy érezték: be van­nak rúgva és nem lehet ab­bahagyni a röhögést, pedig már fájt a hasuk, sajgóit a fejük, pedig már jó lett vol­na különválni a többiektől és leülni valahová szótlanul. De nem lehetett. Meg kellett várni Terikét is. Jött is, kdvi- rulva. Csókolgatták, ölelget­ték és beüttök vele egy cuk­rászdába. Istenem, micsoda boldogság! Ezekkel a fiúk­kal ül együtt. Másnap reggel mindenki az öreget leste. Jött. Lassan porosakéivá, kissé meggör- nyedten. Nem nézett semer­re. Nem köszönt senkinek, neki se mert köszönni senki. De azért hallatszott néhány megjegyzés: „Jön a millio­mos!” Nem törődött vele. Egyenesen az irodához ment. A fiúk halkan követték és megálltak mögötte az ajtó­ban. Tériké fal arccal állt 'öl írógépe mögül. — Tériké — kezdte, rekedt hangon az öreg —. én nem haragszom. . Ne féljen áru. Én... a fiukra nézett és megérez­te nagy bűnét, s teljes szí­véből kiáltotta, eldobva a fiúk barátságát, a további randevúkat, a reményt — a fiúk. Ök voltak! * *— A fiúk? fordult meg az öreg a lány tekintetét kö­vetve és néBie. amtet olyan tehetetlen összevisszaságban és furcsáin vigyorogva állnak ott az ajtó keretében. Egy csomó fej hegyón-hátán. — Szóval a fiúk... — Na és! — röffent fel valamelyikükből. — fin rájuk sem harag­szom — mondta szelíden az öreg. — Nem haragudhatok rájuk, mert én fiúk, fiaim, ilyen boldog csaknem egy napig, még soha életemben nem voltam. Még gyerekko­romban sem. Soha... Ezt én csak megköszönhetem — folytatta őszinte, tiszta arc­cal és lassan elindult a ko­csija felé. Lehet, hogy csak a fiúk vélték úgy, hagy gör- nyedtebben jár az öreg Já­nos, mint azelőtt szokott. A parkőr tejet és kenyeret evett a tejivóban. A zöld pulton félliteres üvegkorsó állt, mellette a kenyér, ne­gyedkiló egyben, s a parkőr bütykös ujjai­val mindig újabb dara­bot tépett le belőle. Olyan volt, mint egy kopott öreg madár. A tejivóban tejeskannák csörömpöltek, kenyerek puf­fantak a polcon, a tejföl vastagon és illatosán csöp­pent le a merőkanálról, az üveglap mögött sárga saj­tok, cukrozott tészták, bar­na tetejű pogácsák, kömény­maggal behintett sütemé­nyek pompáztak, és egy kis­lány nyafogó hangon azt mondta: de mondom, hogy nekem vajas kiflikéi!! Moz­galmas délelőtt volt és az aj­tón besütött a sáp. A parkőrt senki se vette észre. A parkőrt sose szok­ták észrevenni, máskor sem. mikor a füvek és bokrok közt bóklászott hosszú, he­gyes végű botjával. Néha egy fiatal anya felnézett a köny­véből, álmatagon körülpll- lantott, aztán a gyerek után kiabált: ha ném jössz vissza azonnal, odaadlak a bácsi­nak! Ilyenkor a parkőr szíve Matolcsy Zsuzsa rajza. — Nem. Én nem... — su­sogta Tériké. — Én nem... ­* Elednek a mozik Modernebb, kényelmesebb mozipark Megyénkben is sokan meg­kongatták a vészharangot: leáldozott a moziknak. A vi­lág- és országos jelenség meg­állítására a szabolcsi film­színházak sem képesek. Me­gyénkben is minden évben csökken a moziba járók szá­ma. 1966-ban 4,8 millió volt a látogatók száma, 1970-ben már csak 3,2 millió, másfél millióval kevesebb. Ezek tények, amelyekből azonban nem következik, hogy a mozikat egymásután be kell zárni, a közönség tel­jesen hűtlen lett az egykor a legnagyobb tömegeket moz­gató intézményhez. Az el­múlt öt évben a csökkené­sek mellett is a megyében 237 ezer előadást tartottak, 20 millió néző fordult meg a mozikban, a vállalat bevéte­le kis híján elérte a 70 millió forintot. Az elmúlt öt évben több, mint 3 millió néző volt kí­váncsi a jelentős művészi értékeket képviselő filmek­re, a látogatók 15,7 százalé­ka. Természetesen elég sok azoknak a nézőknek a száma a megyében is, akik a mű­vészi értéket is képviselő, de inkább szórakoztató és az eszmei, politikai szempont­ból közömbös, szórakoztató, csekély művészi értékű fil­mek iránt vonzódnak. Más biztató jelek is van­nak, hogy a művészi élmé­nyért moziba járók tábora ne, vagy kisebb mértékben csökkenjen. Három éve kezd­ték meghonosítani megye- szert® a tsz-bérleteket. Sza- bólcs-Szat.márban 236 tsz van 80 300 taggal. Az utóbbi évek során a tez-ek 5800 bér­letet vásároltak tagjaiknak csaknem 800 ezer forint ér­tékben. Ebben az évben is folytatják a bérletek elhelye­zését. látogatónként 1 forin­tos kedvezményt kapnak a tsz-tagok. Ezzel 1000—1200 tsz-béirüetet akarnak éves szinten eladni. Az ifjúságot is igyekeznek hiegnysThi a mozik számára, az 1971—72-es tanévre 8 ezer ifjúsági éves bérletet bocsá­tottak ki. A nyugdíj ásta érle - tét Nyíregyházán és öt na­gyobb községen kívül még 25 községre terjesztik ki, 1500 idős ember rendszeres mozi­ba járására számítanak. Mindez rendben is lenne, vethetnénk közbe. Nem ke­vés „muníció” ez a közönség visszaszoktatására ? Bizony ez még nem minden. A vállalat- — amint Kecskovszky József igazgató elmondta — nagy gondot kíván fordítani a megye mozi parkjának továb­bi korszerűsítésére, otthono­sabbá tételére. A harmadik ötéves tervben 26 millió fo­rintot költöttek a mozik korszerűsítésére, de a 256 filmszínházhoz viszonyítva — mivel sok a régi, rossz épü­let — ez kevésnek bizonyult. Az utóbbi években inkább a minőségi ■ fejlesztésié tö­rekedtek. Öt év alatt 121 keskenymozit szélesítettek, illetve cinemascoposí toltak, 11 ezer ülőberendezást vásá­roltak, 126 modem hőlégíú- vős kályhával korszerűsítet­ték a filmszírlházákat. Hat normálmozinál xenonosí- tottak, a legkorszerűbb fény­forrást biztosították, ámi 500 ezer forintba került. 23 nor- máimoziban akusztikai és esztétikai burkolást végez­tettek, és még sorolhatnánk a ma mozijának megterem­téséire hozott intézkedéseket. A moziépületek állapota azonban sok problémát okoz. A 38 normál filmszín­házból 34 teljesen megfele­lő, kettő rendbe hozható, ket­tő viszont elavuit. A kes- kenyfilmes mozik közül 126 felel meg az igényeknek, 76 rendbe hozható, 44 pedig el­avult, nem korszerűsíthető. 176 helyen művelődési ház­ban üzemelnek, a mozik át­építésére, felújítására fel­használt 26 millió forint 65 százalékát a művelődési há­zakban lévő mozikra költöt­ték. Ez szükséges volt, s lé­nyegesen javította a közsé­gek művelődési épületeinek helyzetét, az ellátottságot. A megyei moziüzemi vál­lalat vezetői az idén újabb utakat keresnek, hogy minél több lakott területre eljut­tassák a filmművészet leg­újabb alkotásait, egyben az értékes művek megnézésére serkentsék a nézőket. Az el­múlt évben a megye mozi­jainak látogatói száma 2.7 millió volt. A magyar fil­mek forgalmazásában orszá­gosan a harmadik helyezésit érték el. A műsorpolitikai . törekvéseket továbbra is az jellemzi, hogy javuljon a magas eszméi és művészi ér­tékű filmek látogatottsága. Vagyis, a mindenáron való — és csak a látogatók szá­mát szorgalmazó —közönség­szervezés nem a legfonto­sabb. A filmszínházak is részesei a közművelődési te­vékenységnek, s ennék a kö­vetelménynek nem tudnak másként megfelelni, csak ab­ban az esetben, há árnyal­tabban foglalkoznak a kö­zönséggel, jobban felmérik az igényeket, filmankétokkal, művész-közönség találkozók­kal, filmesztétikái ismeret- terjesztéssel, archív- és ifjú­sági sorozatokkal, jobb film- propagandával is elébe men­nek a közönségnek. Ha az eszmei és a művészi igények leszállítása nélkül a koráb­biaknál jobban alapoznak a „piackutatásra”, a közönség- igények felméréséből adódó tapasztalatokra. Az idén úgy tűnik eredmé­nyes lépésekre készül a vál­lalat a közönség visszahódí- tása és új nézők toborzása érdekében. A további kor­szerűsítések mellett a játék­rendek, a műsorválasztás, a bérleíezés rugalmasabb ala­kításával is továbblépnek. Többek között a megyeszék­helyen archív- és művészmo­zit létesítenek, bérleteket bocsátanak ki a szocialista brigádok tagjainak, megren­dezik a pályakezdő filmmű­vészek nyá-egyházi bemutat­kozását, több gondot fordí­tanak a filmklubokkal való kapcsolatokra és jobban akarják segíteni az iskolai filmesztétikái oktatásit. P. O. Zelk Zoltán: EQY-SZAL INQBEN Egy-szál ingben, mezítelen talppal, a tál göröngyös tócsáin át futott hozzám s bebukva az ajtón, mellemre zuhant az a leány. Kuporogva magúit a fotöjben — nem illett hozzá most semmi fény, nem illett a szép fiatal térdek sose szűnő nyári mosolya. Fölemelte lassúdon a csészét, s félúton eltört mozdulat — úgy bámult á kihűlő teába, mint kútba hajdan a kis cseléd Apja voltam? bátyja? szeretője0 mindenképpen rokona, hiszen a rémület vert tanyát szívében, s megőszült egy pillanat alatt. Megnyugodva? Csák letörölt könnyel ment el aztán. Kucsma és kabát. De én láttam, kusza, fehér hajjal mezítelen fut az úton át! A parkőr Hallania Erzsébet: összeszorult, megállt, hogy szól valamit a gyereknek, de az gyanakodva és irtózattal rámeredt. A parkőr pedig elbújt a házak mögött egy elhagyottabb padra, és hosszú percekig ült ott, meghúzódva,.mint bogár a fűben. Lassan rágta a kenyeret, süppedt szája csendesen és megadóan mozgott. Apró sze­me szórakozottan pásztázta a köményes süteményeket. A fakó egyensapka leért a fü­léig, mintha az idők folya­mán hozzánőtt volna a fejé­hez. A piros betűk a karján díszelegtek, ott ahol a gyász­szalagot hordják az emberek. A két R betű közül az egyik kisebb volt, afféle nyomo­rék a hatalmas pókhasú ö nyomasztó árnyékában. Aztán kiürült a tejeskorsó, s akkor a parkőr szép ren­desen becsomagolta egy fél újságlapba a megmaradt ke­nyeret. Nehezére esett meg­válni a jószagú, mozgalmas helyiségtől, odakint ilyentájt mindig ugyanazokkal az em­berekkel találkozott. Házi­asszonyokkal, akik lihegve hurcolták szatyraikat, egy-két üzleti ügyben igyekvő, komor férfival meg a félszemű pos­tással, akit kerülni igyeke­zett. Egyszer köszönt neki, és a félszemű gőgösen elfordí­totta a fejét. Ä délutános is­kolás gyerekek is lejöttek né­ha, de többnyire az erkélye­ken és ablakokban bukkan­tak fel, hátrapislogtak a szoba felé és suttyomban ki­hajítottak valamit —diót, ka­vicsot, törött gombot, csik­ket. Egyszer egy körtecsut­ka eltalálta a parkőrt, ful­dokló vinnyogás hallatszott felülről, a parkőr mereven továbbment, és csak a há* mögött törölte le az arcát. Estére már nem haragudott a vihogó gyerekre, csak ült a szobája mélyén a sö­tétben, és megint a háborúra gondolt, amikor a feje fölött vadul dübörgött és villogott az égbolt, és ő alig szólt va­lakihez, csak csinálta, amit mondtak, alig vette észre, ha ráordítottak vagy meglök­ték, mert egyetlen gondolata volt csak, hogy hazajusson. Aztán hazajutott, ott állt a romok között, és próbálta megérteni, hogy az asszony meg a gyerek meghalt. Las­san hozzászokott a valóság­hoz, a parkőr parkőr lett, szája besüppedt ráncos ári- cába, és apró, kifejezéstelen pontokká zsugorodtak a sze­mei. Zölden ragyogott a fű, s könnyű párákba burkolózott a távoli domb, mikor a parkőr kilépett az utcára. Szerette ezeket a házakat, fehér, égbe szökő falaikat, fe­kete-sárga ablakaikat, a te­tejükön ' ágaskodó százféle antennát. Voltak itt hét-, meg nyolcemeletes házak is, és a parkőr egyszer, alkonyattájt, fölballagott a legmagasabb

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents