Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-14 / 11. szám

S972. január íí. kelet-magy \sorszag 8 eMrf Az állampolgár igen — a politika soha Ha a fiatal szabolcsi... Az ifjúságról szóló határozatok nyomában vesztő összevisszaságban ke­verednek strukturális erede­tű, csak hosszú távon meg­oldható problémák olyan na­pi ügyekkel, amelyek éssze­rű és gyakorlatias dönté­sekkel viszonylag gyorsan megoldhatók. Ez a keveredés idézi aztán elő azt a bizo­nyos zavart, hogy illúziók tá­madnak, vagy csalódások: reálisan megközelíthető kérdések túlságosan is távo­linak tűnnek, s korszaknyi feladatot pedig rriár holnap akarunk rendezni. De ne menjünk túl mesz- szire. Vajon nem egy sajátos — és nem megengedhető — társadalmi türelmetlenség nyilvánult-e meg abban a mohóságban, amely a beru­házások „elszabadulásához” vezetett? A városokat, ame­lyek ipartelepeket, lakóhá­zak- és középületeket igye­keztek minél nagyobb szám­ban építeni, nem ítélhetjük szigorú mércével. Az üzeme­ket sem, amelyek siettek bő­víteni termelésüket és új fel­szereléseket beszerezni. Az iparágakat sem, amelyek sa­ját korszerűsítésükön fára­doztak, s a termelőszövetke­zeteket és állami gazdaságo­kat sem, amelyek a modern technológiák megszerzésé­ben látták a gyors fejlődés kulcsát és merész vállalko­zásokba kezdtek. Nyilvánva­ló, hogy a tervező és irányí­tó szerveknek kellett volna jobban látni a realitásokat és lehetőségeket. Mégis, azt kell mondani, hogy a hely­zet kialakulásának nem je­lentéktelen eleme éppen a spontán türelmetlenség volt. De ez csak egy példa, mert az igények és lehetősé­gek ellentmondása még igen hosszú távon egyik legna­gyobb és legfeszítőbb prob­lémánk marad. A MAGAS ÜTEMŰ IPAR- FEJLESZTÉS esztendeiben például számos új gyár és egész iparvárosok jöttek lét­re, s az elmúlt évtizedben rendkívül gyors volt a vidék iparosodása is. De napról napra érezzük, hogy kellő erőforrások híján, nem oldó­dott meg az úgynevezett inf­rastruktúra párhuzamos kor­szerűsítése. Vagyis nem fej­lődött ugyanilyen arányban az úthálózat, az energiaellá- ' tás, a hírközlés, a lakossági szolgáltatás. Ugrásszerűen nőtt az áruellátás és áruvá­laszték is egy évtized alatt, de elégtelen az üzlet- és rak­tárhálózat, az elosztás gépe­zete. Gyakorlatilag ez úgy jelenik meg, hogy például lassú és nehézkes a kiszol­gálás, túlterheltek a telefon­vonalak, korszerűtlenek és kis kapacitásúak a pályaud­varok, eltörnek az elörege­dett városi szennyvízelvezető csövek, s némely városban krónikussá válnak az üzem­zavarok. Vagyis amíg egyik oldalon hatalmas fellendü­lés, gyors fejlődés van, gya­rapodnak a magánháztartá­sok, korszerűbbé válnak az emberek életkörülményei, másik oldalop új problémák is halmozódnak: meglévő be­rendezéseink nem mindig és nem mindenütt képesek ki­szolgálni a gazdaság gyor­sabb ritmusát és £ háztartá­sok megváltozott igényeit. S természetes, hogy az ilyen helyzet mindennapos prob­lémákat idéz elő az embe­rek hétköznapjaiban is. Ilyen összefüggésekben gondol­kodva azonban senki nem állíthatja azt, hogy e problé­mák gyorsan és kielégítően megoldhatók, mert ez meg­haladja az ország rendelke­zésére álló erőforrásokat és képességeket. NEMKÜLÖNBEN VA­GYUNK nagy horderejű tár­sadalompolitikai feladatok­kal is. Meg kell-e változtat­nunk azokat a jövedelem- és bérarányokat, amelyek se a szocialista elveket nem tükrözik megfelelően, se a jobb munkát nem ösztönzik kellően? Nincs vita ezen, s mint célt, már az új gazda­ságirányítási rendszer beve­zető időszakában kitűztük. Mégis, nyilvánvaló, hogy egy struktúra módosítása bo­nyolult közgazdasági és tár­sadalompolitikai megköze­lítést kíván, s itt csak na­gyon meggondoltan, jól elő­készített lépésekkel lehet ha­ladni. Hasonló a helyzet mai árrendszerünk megítélésé­ben is. Jóllehet, a fogyasztó szempontjából, s a napi po- . litika szintjén ma komoly gondunk az indokolatlan vagy burkolt áremelkedések megakadályozása, a minőség javítása, a választék bővíté­se, de ezzel együtt még hosz- szú távú és igen nagy hord­erejű feladat az egész ár­rendszer közelebb hozása a reális termelési értékhez. Enélkül ugyanis szó sem le­het reális számításokról és helyes gazdasági mérlegről. Mindenki tudja azonban, hogy ebben se lehet tanács­adó a türelmetlenség, amely elsietett lépésre késztet. VAGYIS AZT KELL MONDANI: az állampolgár szent joga, hogy negatív ta­pasztalatai miatt türelmet­len legyen, s természetesen nyilvánuljon meg. A figye­lem, amely észrevételeit és megjegyzéseit követi, soha nem lehet- elég nagy. S az is nagyon kívánatos, hogy tapasztalatai visszatükrö­ződjenek a vezetés intézke­déseiben. Ez a demokrácia dialektikája, s erre az okos­nak hallgatnia kell. De az egyensúlyt csak úgy lehet megtartani, ha ez a türel­metlenség a politikai realiz­mus talaján él és hat. Mert az állampolgárnak joga van türelmetlenkedni, a politiká­nak azonban soha. Rózsa László Ezt még akkor is őszinté­nek, jogosnak keli elfogad­nunk, ha tisztában vagyunk vele: az ifjúság sokrétű gond­ját lehetetlen egy-egy hatá­rozattal, időszerű törvénnyel egy csapásra megoldani. S ezt kevésbé értik meg a fiatalok. A rájuk való neheztelés he­lyett azonban nézzünk szét a megyében: milyen intézkedé­sek születtek az ifjúság hely­zetéről szóló párt- és kor­mányhatározatban foglaltak megvalósítása, különösen a műveltebb, szakképzettebb, széles látókörű, modem vi­lágnézettel, életszemlélettel, erkölcsi tulajdonságokkal rendelkező fiatalok nevelése érdekében. Szabölcs-Szatmár megyé­ben 300 ezer fiatal él, úgy is mondhatnánk, megyénk az országos átlagnál fiatalabb. A 26 éven aluliak aránya az országos 40 százalékkal szem­ben nálunk 50 százalékos. Nem dicsekedhetünk viszont a kereső fiatalok arányával, amely a fiataloknak csak 44 százaléka. A szabolcsi fiata­lokkal való törődést sok te­kintetben megszabja, hogy a munkaképes korba kerülők 60 százaléka talál csak hely­ben munkát. A megyéből eljáró, ,Ingázó” dolgozók 35—40 százaléka a fiatal kor­osztályból kerül ki. Tanulni minden fokon Mindezek alapos ismereté­ben foglalkozott az ei­A megyei intézkedési terv részletesen gondoskodik azotk- • ról a lehetőségekről, ame­lyek segítségével az általá­nos iskolai képzettséggel nem rendelkezők megszerezhetik a ma már minimálisnak szá­mító végzettséget. Egyben a lehetőséget egy-egy szakma elsajátítására, vagy a közép- és felsőfokú tanulásra. A szakmunkásokat viszont sírra ösztönzik, hogy leérettségiz­zenek. Természetesen a meg­valósulás döntően a munka­helyeken, az ottani szemléle­ten múlik; hogyan teszik ér­dekeltté a fiatalokat az álta­lános és szakmai továbbtanu­lásban. Garantált fizetés­emelések, magasabb besoro­lások, belföldi és külföldi ju- talomutak, szakmai pályáza­tok, üzemi dijak és még számtalan, szórványosan al­kalmazott formái vannak a jobb anyagi és erkölcsi el­ismerésnek. Ez csak a buzdí­tás, kedvcsinálás égjük része. A másikat'—'aminek ezer és ezer szála lehet — a műve­lődési intézményektől, klu­boktól, KIS Z -k öröktől kap­hatják m,eg a fiatalok. Közéleti fórumot Elsődleges, hogy minden községben, tanyán, nagyobb munkahelyen legyen egy te­rem, egy berendezett szoba, ahol a fiatalok összejöhetnek, kialakíthatják programjai­kat. Ezzel nem állunk nagyon jól a megyében. Az 1087 KISZ-alapszervezet zömének nincs önálló helyisége. A művelődési otthonok többsé­ge sem tud helyet adni a fia­A vonatablak A LEGUTÓBBI IDŐK­BEN olyan intézkedéssoroza­tot látunk a kormány, az ál­lami és gazdasági vezetés munkájában, amely bizonyos mértékig válasznak is te­kinthető a közvélemény ál­tal sürgetett számos kérdés­re. Azok a határozatok ugyanis, amelyek a gazdasá­gi életet terhelő ballasztok csökkentését szolgálják, vagy amelyek határozottabb kör­vonalat adnak a szocialista társadalompolitikának, mint­egy „visszaigazolásai” a közvélemény észrevételei­nek. Fock Jenő miniszterel­nök, a KISZ kongresszusán mondott beszédében ismétel­ten megerősítette, hogy „a ' fejlődés akadályait elhárító egészséges türelmetlenség nagy ösztönzőerőt jelent.” S .nem vitás, hogy az ilyenfaj­ta türelmetlenséget a veze­tés közéletünk egyik ténye­zőjének ismeri el. A politikus, a közgazdász talán pontosabban fejezi ki magát, tudományosabban határol körül egy jelensé­get, mint az egyszerű állam­polgár. Rátapint a bajok ökonómiai lényegére — rpint például az erőforrásokat szétforgácsoló túlzott beru­házás, a szellemi és fizikai munka alacsony hatásfokú felhasználása, az üzemi, és termelésigazgatási szervező munka elégtelenségei, a ma­nipulációk lehetőségei. Az egyszerű állampolgár azon­ban saját, mindennapi ta­pasztalataiból indul ki. Ab­ból ítéli meg, hogy milyen a közlekedés, mit kap az üzle­tekben és mennyiért, van-e folyamatos munka a mű­helyben és kijavítják-e bér­lakásának tetejét, ha becso­rog az eső. S anélkül, hogy mélyebb értelmű közgazda- sági fejtegetésekbe bocsát­kozna, számot ad mindenna­pi jó és rossz tapasztalatai­ról, életkörülményeinek ja­vulásáról vagy romlásáról. STATISZTIKAI ISMERE­TEK NÉLKÜL is elmondja, hogy ő maga milyen árvál­tozásokat észlel, s ügyei- gondjai intézése közben ha­tékony igazgatással, vagy bürokráciával találkozik-e. Mindennapi tapasztalatai alapján dicsér és elismer, vagy türelmetlen, sőt felhá­borodik. Az a tény azonban, hogy az állampolgár nem­csak megnyilvánul, hanem megnyilvánulásai egyre in­kább közüggyé, politikai té­nyezővé válnak — jó jele a demokráciának. Jó jel, hogy erősödik hangja a sajtóban, megkérdezik véleményét és gondjait a rádióban, szem­besítik az iparral, a keres­kedelemmel, a közigazgatás­sal, tévékamerával követik, hogy milyen viszontagsággal ér lie munkahelyére, mi­lyen hangot használnak vele főnökei, s alkalmat adnak neki dicsérni, vagy elége­detlenül dörmögni, replikáz- ni, vagy javasolni. Jó jel, hogy komoly vezetők vála­szolnak kérdéseire, s hogy nem veszik zokon esetleges tájékozatlanságát, egyéni el­fogultságát, s hogy egyálta­lán — joga van személyes tapasztalatai alapján türel­metlennek lenni. Persze, egy kicsit más a helyzet, ha túlmegyünk egy ember személyes tapasztala­tainak körén, s ítéletünket általánosabban akarjuk meg­határozni a dolgokról. Mert a politika már milliók ta­pasztalatainak összegeződé­se. azok kvintesszenciája, s itt már igen felelősen kell eljárni, ha az egyéni türel­metlenséget vagy felháboro­dást társadalmi méretűvé rajzoljuk. Itt már mindenek­előtt a realitás kpveteltetik meg. Vagyis csak azt a tü­relmetlenséget lehet elis­merni egészséges ösztönző erőnek, amely valóságisme­rettel párosul, s amely nem habozik 'ugyan semmi olyan kérdés napirendre tűzésében, amelyben meg kell és meg lehet keresni a megoldást, de épp így ismeri és elismeri a lehetőségek korlátáit is. MIRE GONDOLUNK? Ar­ra. hogy a jelenleg vitatott társadalmi és gazdasági kér­dések között sokszor megré­A vonatban sűrű a meleg. Keveredik a füst, a hő, az emberek kipárolgása, a fel­felkavarodó por. Az ülések kényelmetlének. Egyenes a hátrész, az ember kénytelen úgy ülni, hogy közben két tenyerével a térdére támasz­kodik. Az ablakot befutja a pára. Vízcseppek indulnak el fentről, hogy végigfolyva az üvegen keskeny csíkot ■ hagy­janak hátra. Valaki aludni próbál. Fe­je minduntalan kicsúszik ke­zéből. Támaszkodni nincs ho­va. Aztán huppan egyet a vonat a váltón. Mögöttem be­szélgetnek. A faimport a té­ma. „Drága, persze, hogy drága a fa. Külföldről hoz­zuk. A Szovjetunióból. Meg kell tisztítani, meg fel kell dolgozni. Aztán mégse ettől drága. Hanem mert pocsé­kolják. Egy régi építőmester egy garnitúra fával 5 évig is dolgozott. Ma kérem? Egy építkezés után az anyag fe- !e tönkremegy. Meg otthagy­ják. A fosznit is meg a pul- cot is. Na, ezért drága.” Egy nő könyvet olvas. Ke­reskedelmi áruismeret. Va­jon mi lehet benne? Egy ilyen könyvben olvastam egyszer, hogy a gyufa neve helyesen biztonsági gyújtó. A skatulyáé egységnyi csoma­golás. Kipróbáltam. Bemen-t tem egy boltba. Kértem egy Kossuth szivarkát és egy egy­ségnyi csomagolású biztonsá­gi gyújtót. Bolondnak néz­tek. Persze, a taxis is csódál- kozna ha járművére azt mon­danám, hogy „viteldíjmérő- órával felszerelt benzin üze­mű bér személygépjármű”. Kerek lyukat törlők a pá­rás ablakon. Kinézek. Érde­kes, az ember nem tud sza­badulni gyermekkori reflexe­itől. Ma is úgy érzem: a póz­nák szaladnak, és mi állunk. Valójában a pózna is áll. mi is állunk. Hiszen minden re­latív. És mégse állunk, mert minden mozog. Csak a sínek melletti ösvény mozdulatlan. Lábnyomnyi széles. Vajon ki jár erre? A pályaőr nem. Az ő lépteit a talpfák ara­szolják szabályosan. Aki a földekre siet? Az nem erre jön. Tényleg: ki gyalogol a sinek mellett? Figyelek, de kilométereken át nem látok „Mit várok a társadalom­tól? Hogy kevesebbet beszél­jenek az ifjúságról Néha már unjuk. A sok vélemény, szó helyett tegyenek többet a fiatalokért. Nem általános­ságban, mert altkor elvész a lényeg. Konkrétan...” Egy fiatal szakmunkás vá­laszolt így a kérdésre. Még több dolgot is elmondott, amiből kiderült, nem tartozik a forrófejűnek nevezhető, a cinikus fiatalok közé. Egysze­rűen őszinte, kívánja, hogy a sok „hangos” megsegítés közben ők, akikről szó van, az üzemben, a különféle munkahelyeken érezzék is, hogy történik, változik vala­mi körülöttük. A fiatalok — ha nem is mindig pontosan — ismerik a párt és a kormány határoza­tát az ifjúság helyzetének ja­vításáról. De egyénileg nem mindig tudják tetten érni, ja­vul-e a helyzetük, vagy csak „fent” történnek intézkedé­sek, lejjebb ' már lényegesen lassabban mennek a dolgok. Nem egy csapásra senkit. Ki és mikor járhat erre? De miért, is érdekel? Ifjszta kíváncsiság. Vajon én mentem már valaha sinek mellett? Oszlopok, jelzők, sorom­pók váltogatják egymást. Bű­vös felszerelések. Valahol cseng a telefon, valaki meg­nyom egy gombot, és fellen­dül a jelző, lemegy a sorom­pó. Milyen egyszerű. A so­rompó előtt állók nem is gon­dolnak rá. Le, fel, le, fel — és ez így megy ritmikusan éjjel és nappal, télen és nyá­ron. Nézek ki a kerek lyu­kon. Váltakozó a látható ha­tár. Ott barázdák. Feketék. Tényleg olyanok, mintha zsí­rosak lennének. Aztán bar- nulnak, majd sárgák követ­keznek. Homok. Aztán min­dent eltakarnak előlem a si­nek mentén nőtt akácok. Ko­paszak. De biztos szúrnak. Valaki új témába kezd. El­tartási szerződésről. Mert­hogy ez téma. „Érdemes az öreget gondozni. Kiderült, hogy a földet nem Íratta kö­rn últ év végén a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága a szabolcsi fiatalok nevelésével, képzésével, szabad idejük hasznos eltöltésével és más gondjaikkal. A megyei szer­vek megállapították, hogy a szabolcsi munkásifjúság szin­te napjainkban van id alaku­lóban, többségükben a mező­gazdaságból toborozódnak. Nem szűnt meg — csak csök­kent — az elvándorlás a fal­vakból. A munkásfiatalok szakképzettsége — éppen a falusi fiatalok városba áram­lásával, másrészt amiatt, hogy a megyében még mindig az általános iskolás korú fia­talok 17—18 százaiéira neim szerzi meg a bizonyítványát — alacsony. Minden harma­dik-negyedik munkásfiatal segédmunkásként dolgozik. A munkásfiatalok 42 százaléka szakképzett, 19 százaléka be­tanított, 39 százaiéira segéd­munkás. zösen a feleségére. A ház is az övé. Különben is, az asz- szony hagyta ott. És az ügy­véd azt mondta...” Igen, azt mondta, hogy érdecaes. Spe­kulálnak a hátam mögött az öreg hátralévő napjaira. Két tányér paszulyért és egy priccsért a konyhában vesz­nek házat, meg egy darab földet. Talán olyat, amilyen Att is elterül. Néhány fa, pár száz kvadrát. Milyen öregek ezek az almafák. Talán ki is kellene vágni őket. Furcsa, ami öreg, azt kivágják. Ve­lem szemben egy öregasszony ül. Mosolyog, és szundít. Fe­je előrebillen. Talán még­se... folytatom a gondolatot. Az idős cigány ráförmed közben a feleségére: „Én se szívok többet, te is velem tartasz. Érted! Beszélik, hogy ettől hamarabb felfordul az ember. Én meg élni akarok még. Nincs több -ital, nincs több bagó...” A férfin pufaj- ka. Az asszonyon (istenem de nagy darab 1) sokrancos szók« tatoknak, mert egyvermes' k,' A negyedik ötéves tervben a megyében enyhít a helyzeten, hogy 2,2 millió forint áll ren­delkezésre az ifjúsági klu­bok „működtetéséhez”. Es lé­nyeges pontja a problémá­nak, ugyanis a fiatalok na­gyon megkedvelték a klub­formát. Jelenleg 170 ifjúsági klub van a megyében, s ezek­ből 41 nevezöát. be a kiváló klubmozgalomba, amely ele­ve feltételezi a tartalmasabb, célszerűbb, nevelőtevékeny­séget is. Az utóbbi két év alatt 25 olyan művelődési ház épült, ahol a fiatalok is kapták egy klubszobát, szakköri helyisé­get. Ezután nem épülhetne!« művelődési létesítmények ezek nélkül a kisebb, cso­portos összejövetelekre al­kalmas szobák nélkül. Újabb ifjúsági klubok létrehozását, .az érdeklődésük szerinti szakköröket, ■ a könyvtárak: mellett ifjúsági olvasóhelyi­séget terveznek a megyé­ben. Közéleti, politikai fórumáig életre hívását is szorgalmaz­zák, ahol a fiatalok választ kaphatnak és megvitathatják az őket érintő gazdasági, tár* sadalmi és más kérdéseket; Kivehetik a részüket a köz­életi tevékenységből. Természetesen a fiataloknál elsőrendű szempont a szóra­kozás is. Egyes helyeken éré ről megfeledkeznek. Sőt,' né­hol megbotránkoznak a kéré­sen, hogy gondoskodjanak számúkra kulturált szórako­zási lehetőségekről, ahol nyu­godtan táncolhatnak, kötetlen formában szórakozhatnak. Velük együtt A megyei intézkedési terv­ben szerepel, hogy a városok fokozatosan teremtsék meg a lehetőséget egy-egy ifjúsá­gi ház megépítésének, legy-i? minden nagyobb helyen ál­landó jellegű szeszmentca szórakozóhely, játékklub, nyáron pedig minél több fia* talt magában foglaló napkó* zi otthonos tábor. Épüljöni minél több ifjúsági camping- • és úttörőtábor a megye leg* szebb tájain. Természetesen mindezek két nem az ifjúság nélkül* hanem velük együtt — az S kezdeményezéseikkel, társa-* dalmi munkájukká! — lehet-* séges megvalósítani.­Pál) Gézái nya. Barna arcán harag. Pi­pával tudnám elképzelni. Ta­lán még jósolhatna is. Da nem. Ez már nem jósol töb­bé. A férfi kilépett a világ-* ba. Antinikotinista. Homok, végtelen- homok ahogy kinézek. Dohány-táblák helye. Csak a vasút töltése mellett halványzöld fű. És az ösvény barna csíkja. Valami hiányzik. Egy tehénke. Igen, ez hiányzik. Tavasztól a te­hén és a töltés összetartozik. Nézek kifelé, és lassan úgy érzem, a zakatolás, a zsongás, az egyhangúság elnyom. Va­laki feláll, öltözni kezd. Ál­lomás következik. Csak a következőn szállók le. Az aj­tó kinyílik. Kintről hideg áramlik a kocsiba. Megkeve­ri ,a füstöt, a bűzt. Felébre­dek az álmodozásból. A ko* esi megbolydul. Van aki le* száll. Helyükbe újak jönnek; Mert ez is törvény: utazunk, megérkezünk. Aztán újra utazunk. Megyünk, mint az ösvény a sinek mellett. Vég nélkül. Lábnyomnyi úton; Jelzők és póznák között. So* rompókon át. És körülöttünk mindig új és új emberek... Reiset Lajep

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents