Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-01 / 1. szám

9. oMa!

fO1^ Íaíinjp

Lázár Ervin:

EMLÉKMŰ

Mátyás Ferenc:

,NE LEGENDA

Lehullt a hó, fehér virága . nyílik áx utcán meg a rét ölén, mintha a margarét virágozna, egy halott mályva remeg a szélben, süt a nap, s akárha látnál madarat zuhanni a fagyos faágról, — szívedre koppán örömöd karácsony est szimbólumából.

Ö, te óriássá nőtt bizalom, emeld föl az emberiséget,

Idézd elé a békességet, hogy a karácsony ne legenda ( legyen csalt, és ha egy süket zenészünket, tán Beethovent megyünk a templomba hallgatni % ünnepeden, hát legyen annyi hitünk, reményünk legalább, hogy jól jön s okul a világ múltjából, s amit tőled kémek: hitetlenek és keresztények, ne kelljen mindig megtagadni, szép karácsonyod tudjon adni az istenekből emberséget.

42 új játékfilm a mozik műsorán

Vannak, akik műveket hagynak maguk után, mások semmit, napok alatt mossa el, emléküket az idő. Né- melyek hiánya meg kimondhatatlan űrt okoz. Ez a legszömyübb, elmennek, s egy világot visznek magukkal.

Ilyen volt ez az öregember is, Valér bácsi. Mint egy középkorból ittragadt várúr, király, ezermester és udvari bolond egyszemélybsn.

Albérlő voltam nála. Megjelent és minden gond fejét lesunyva sompolygott odább. Albérlői tisztem megszerzése is micsoda egyszerű volt. Egy véletlen találkozás a Körúton, az öreg előadta legújabb találmányát, az elektromos kilövőcsatomát, amely ébresztőóra gyanánt szolgálna, s a megfelelő időben az ágyból szelíden az automatikusan testhőmérsékletű vízzel megtelt kádba lövi öt. Mentségére szolgáljon, hogy találmányainak megvalósítása soha eszébe sem jutott. Ezek után egy kérdés: miért lógatod az orrod, fiam? Mondtam, éppen nincs lakásom.

— Világos — mondta gondolkodás nélkül —, nálunk

fogsz lakni. Piroska nénéd boldog lesz.

Hogy boldog lett-e, nem tudom. Morgott. Ez azonban nem jelentett semmit. Egész életében morgott. Es furcsamód mindenki szerette érte.

Szép, tágas, különálló szobát adtak.

— Van egy lószerszámom, ide akaszthatom a falra? — kérdeztem.

— Tőlem egy lóistállóit is

ide akaszthatsz — válaszolta, s rejtélyes mosollyal tette hozzá: — Ajánlatos korán

hazajönni.

Ezt akkor még nem értettem. Fölakasztottam a lószerszámot, mentem a dolgomra.

Este néhány meglepetés ért.

Az előszobában öreg paraszt feküdt a fogas alatt. Pipázott, a kalapját a szemére húzta.

A francnak mászkálnak annyit. Nem tudok aludni — méltatlankodott.

Lábujjhegyen osontam a szobámba. Égett a villany. A fotelben egy torzon borz, fülre nőtt hajú fiatalember ült, lábát az asztalra rakta.

— Szevasz — köszönt. Életemben nem láttam.

— Nézd ezt a marhát — folytatta a régi ismerősök közvetlen modorában —, lószerszámot akasztott a falra.

Valami frappáns válasz fogalmazásába kezdtem, de nem volt időm kimondani, mert az ágyra tévedt a tekintetem. Szendergő női fej a párnámon. A paplan dudoráról ítélve nagy darab nő lehet.

— Ez ki? — kérdeztem a torzonborztól.

— Röhögnöm kell — mondta, és tényleg röhögött —, a feleséged.

Nem rossz. Ahhoz képest,

hogy nőtlen vagyok.

Közelebb léptem az ágyhoz és elhült bennem a vér. Nem egy nő, két nő feküdt az ágyamban. Két középtermet — állapítottam meg a dudorról, majd némi óvatossággal hozzágondoljam: esetleg három filigrán.

A torzonbörz felé fordultam, bennfentesnek látszott.

— És a másik?

Hátradőlt a széken, fogta a

hasát, úgy röhögött.

— Az is azt mondta, hogy a feleséged.

Ez már kicsit mellbe vágott. Gyanú ébred: bennem.

— Mégis, mit gondolsz, k- vagyok én ? — kérdeztem tő le, s egy pillanatra elkapott az izgalom. Tényleg, ki vagyok ón?

— Ne hülyéskedj! Hát a Benedek!

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Sok minden voltam már életemben, Benedek még soha.

Némi fölénnyel mondtam:

— Tévedsz, én az a marha vagyok, aki a lószerszámot e falra akasztotta.

— Hát ebben a zűrzavarban! — mondta a torzon borz neheztelőn. Még ő volt megsértve!

Gondoltam, kis hideg vize* ens°dek a fejemre.

Kisurrantam az, előszobába. lenyomtam a fürdőszoba kilincsét.

— Hányszor mondjam hogy foglalt — üvöltött valaki benn, s egyúttal egy kemény tárgyat hozzavágott az ajtóhoz.

— A dörömböző anyátokba! — mondta a fogas alatt a paraszt és a fal felé fordult.

Sebaj, a konyhában is van vízcsap. De nemcsak vízcsap volt. Egy úr is. Az asztalnál ült kalapban, piros sálban, gomblyukában egy rózsa. Az asztalon 8 borosüveg és két pohár. Felugrott, összecsapta a bokáját.

— Benedek — mondta és

De nem, elüvöltötte magát:

— Géza!

Egy szutykos kéz nyúlt ki az asztal alól, Benedek belenyomta a poharat.

— Ha még egyszer azt mered mondani, hogy Géza, szétverem a pofádat — mondta a szutykos kéz gazdája. Néhány gluggyanás és nyújtotta vissza az üres poharat.

— Mondtam, hogy vöröset adjál!

— Ez ki? — kérdeztem.

— Valami Géza — legyintett Benedek.

Az asztal dühödten megmozdult, kinyúlt egy láb, találomra' belecsápolt a levegőbe.

— Géza a jó nagynénikéd, nem én.

Benedek felhúzta a szemöldökét, szigorúan benézett az asztal alá.

—. A fenébe is, nyughass már — s kis szünet után undorral hozzátette: — Géza.

Reménytelen ügynek látszott.

Óvatosan kihátráltam, s neheztelés ébredt bennem. Hova hozott ez a vén uzsorás? ötszáz albérlő közé ötszázegyediknek? Hogy az öreg

Az újév nem mindig január elsejével kezdődött. A rómaiaknál kezdetben március elseje volt az év első napja; január elseje csak i. e. 153-ban lett az év első napjává.

Január hónapunk neve Ja- nusnak, a kétarcú istennek a nevével függ össze, aki egyik arcával a múltba néz, az elmúlt évbe, a másik arcával pedig a jövőbe, az új esztendőbe.

A nyugati kereszténységnél a XVII. századig többféle évkezdetet ismerünk. Hol december 25-e, hol január 1-e, hói január 6-a, hol március 25-e, hol husvét szombatja volt az év első napja. A január elsejétől való idegenkedést a keresztény egyház részéről a pogány eredettől való irtózás magyarázza. Az újév első napja állandó cserélgetésének XI. Innoncenti- us pápa vetett véget 1691-ben és úgy a polgári, mint az egyházi év kezdetéül véglegesen január elsejét jelölte ki.

A babonák, hiedelmek ma már erejüket vesztették, falun is, városon is derűs szórakozásokkal, jó eszemr 'siómmal köszöntik az újévet, a különbség legfeljebb csak annyi, hogy falun több- ryire saját disznótoros ételeit eszik, és saját borukat isszák az emberek. Nem mindig

meghajolt. Kicsit imbolyog- va.

— A maga feleségei alszanak az ágyamban — mondtam némi szemrehányással.

— Azok — bólintott lemondóan. — Dá én ezt nem csinálom tovább. Elválok.

Ezzel a pohárszáikhez botorkált, elővette a harmadik poharat. Mindhármat teletöl- tötte, az egyiket felém csúsztatta az asztalon.

— Proszit! Egészségedre!

Ez két pohárból fog inni.

szobájába jussak, végig kellett mennem a folyosón. Nem keltettem különösebb feltűnést, mert a fürdőszoba-ajtót két elegáns úr verte.

— Gyere már ki! Ennyi idő alatt egy víziló is kiázott volna — üvöltötte egyikük.

A paraszt hosszasan káromkodott.

Na majd, adok én az öregnek! Méghogy Piroska né- ném boldog lesz!

A szobában megdöbben® látvány fogadott.

Az asztalnál a B.-i FMSZ vezetői ultiztak, a K.-i református lelkész kibicelt nekik. A kihúzható rekamién négy ember feküdt, ezek közül kettőt ismertem, az egyik a B.-i tsz mezőgazdasági brigádvezetője, a másik egy részeges vincellér. A harmadik olvasott, a könyv eltakarta az arcát. A negyedik egy szakállas — őt nem ismertem. A szekrénynek támaszkodva aludt Mór János, falunk tűzoltóparancsnoka, a sarokban Valér bácsi egy fiatalemberrel sakkozott.

Barátságosan intett felém, büszkén körülmutatott:

— A fiúk itt szoktak megszállni — mondta. — Ismersz mindenkit, nem?

volt azonban ez így! A múltban a falvak népe az újévhez olyan .babonákat, hiedelmeket, szokásokat és szórakozásokat fűzött, melyek gyökerei legtöbbször áz ősi magyar hitvilágba nyúlnak és szerencsehozó, vagy gonoszűző szerepet töltöttek be. Ősi szokás volt a téltemetés, az óévet megtestesítő szal- mabábú elásása, vagy a „tél- kiverés”, amikor egy öregember álarcát viselő sihedert kikorbácsoltak a falu végére. Az óév kiharangozása, a lakosság énekétől kísérve, már egyházi eredetű. Igen sok volt a jó állatszaporulatot és jó termést varázslattal biztosító népi hiedelem is, mint a „kongózás”, a „szűz- gulyahajtás”, és azok a dé- vajkodások: kapuk leszedése, az udvarokban kint felejtett gazdasági eszközök kihordása a piacra, stb., amelyeken -varázsigényük mellett hetekig nevetett a falu. Hasonló jellegű volt a nem termő fáknak fejszével való megveregetése, a „fafenyegetés” is. Szerencsevarázsló szerepe volt Erdélyben annak a szokásnak, hogy fiatal le— Azt a szakállast, azt

nem.

Az öreg szemügyre vette a szakállast.

— Érdekes — mondta —, azt én sem. Piroska!

Piroska néni a szekrény mellett aludt egy matracon. Felemelte a fejét.

— Mi van?

— Ki az a szakállas?

— A te ismerősöd.

— Az enyém aztán nem. Az öregasszony hosszasan

nézte az alvó szakállast. '

— Azt mondta, valami inspektor. Lovakat vesz, vagy mi. Hadd aludjon szegény.

Ezt az éjszakát Benedekkel és Gézával töltöttem a ■ konyhában. Éjfél felé megjelent egy pocakos kopasz férfi a fürdőköpenyemben és háborgott, hogy itt még fürdeni sem hagyják az embert, majd szó nélkül megitta Géza borát. Géza az asztal alól bokán rúgta, de később összebarátkoztunk. A pocakos papféle lehetett, mert csak egyházi énekeket tudott.

Reggelfelé kiürült a ház, kicsit lehetett aludni. Bevallhatom, azon az éjszakán többször támadt az a gondolatom, hogy máshová megyek lakni. Aztán többé soha. Két évig, amíg meg nem nősültem, Valér bácsinál laktam. Később már könnyedén ki lehetett számítani, mikor lesznek erős napok, mikor gyengébbek, s eszerint jártam haza fekhelyet foglalni. Szép élet volt.

Kirívó esetek voltak ugyan, de ritkán. Egyszer a B.-i MEDOSZ SC két középjátékosa a fürdőkádban aludt, mert máshol nem jutott nekik hely, nem sokkal később, az ugyancsak B.-i állatorvost véletlenül bezárták az éléskamrába. Megevett 12 befőttet és két szál kolbászt. Egy ízben pedig a vízvezeték-szerelőt vendégnek nézték s három napig ott tartották. A rendőrség talált rá, miközben enyhén spicces állapotban Valér bácsival egy új vízvezetékrendszer elméletét dolgozták ki. A vízvezetéket nem csinálta meg.

Aztán az öreg meghalt. Akkoriban már nem laktam ott, a temetésére se tudtam elmenni, mert hazavitette magát B.-re, a falujába. Sokkal később látogattam meg Piroska nénit. Lefogyott, ázott, öreg kis verébként ült a szobában. Láttam rajta, a csengőt figyelj.

— Senki se jön — mondta —, istenem, senki.

S a tavaszon lementem Valér bácsi sírjához. Zöld fű nőtte be a halmot, s fejét a sírdombon nyugtatva egy csavargó aludt.

Na öreg, ez neked az igazi koszorú, gondoltam, lám még a sírodon nőtt fű is hívogató!

gények kezükbe pénzt szorongatva asztalra, vagy székre álltak s az éjféli harangszókor kezükben pénzzel ugrottak át az újesztendőbe...

Az újévhez egészség és szépségvarázsló szokások is fűződtek. A lányok éjfélkor elmentek a forráshoz „aranyvizet” meríteni, hogy szépek legyenek, illetve, hogy szépségüket megtartsák. Az „aranyvizet” néhol az „élet vízé”-nek nevezték.

Az újév az elkövetkezendő esztendő titkainak megfejtésére, a szerencse „irányítására” is módot adott. Főleg a lányok vették ezt komolyan. Az volt a hiedelem, hogy ki mit csinál újévkor, azt fogja csinálni az egész esztendőben. Az asszonyoknak tilos volt bármiféle bontási munkát végezni, mert ez szerencsétlenséget jelentett volna. Babonák fűződtek az első látogatóhoz, az utcán szembejövő első járókelőhöz Tilos volt — ajándékokat kivéve — a pénzkiadás is, mert a népi hiedelem sze, rint akkor az új esztendőben nem marad meg pénz a háznál.

A jövő év első negyedévében 42 új filmet láthat a hazai közönség. A változatos programban 12 nemzet — műfaji megoszlásban is sokrétű, színes — alkotásai szerepelnek.

A magyar filmek közül Bacsó Péter Jelenidő című műve az üzemi demokrácia kérdéseivel foglalkozik egy elbocsátott munkás sorsának tükrében. A századforduló magyar agrárszocialista mozgalmát választotta témájául Jancsó Miklós Még kér'a nép című színes alkotásában. La- tinovits Zoltán főszereplésével láthatják a nézők Simó Sándor napjainkban játszódó A legszebb férfikor című művét. Szatirikus hangvételű produkció Bácskai Lauró István Nyulak a raktárban című alkotása, Páger Antal, Schütz Ila és Iglódi István főszereplésével. Februárban elsőftlmes rendező, Gazdag Gyula jelentkezik a Sípoló macskakő című munkájával.

Számos klasszikus irodalmi mű filmadaptációjával találkozhatnak a nézők a következő hónapokban. J aroslaw Iwaszkiewicz lengyel író elbeszéléséből Andrzej Wajda készített filmet, címe: Nyírfaliget. Zola regénye szolgált alapul a francia—olasz koprodukcióban készült Mouret abbé vétké-hez, rendezője Georges Franju. Csehov Vá- nya bácsija ihlette meg a szovjet Andrej Mihalkov Kon csal ovszk i j t, aki Inno- kentyij Sznoktunovszkij.

Szergej Bondarcsuk és Irina

Az újévhez fűződő babonák, hiedelmek egész serege az egészségre, a halálra, lányoknál pedig a férjhezmenés. re irányul. Főleg az utóbbi volt igen gyakori. Erre szolgált az ólomöntés (a kiöntött ólom formájából következtettek a vőlegény foglalkozására), a galuskafőzés, az álmahéjdo- bás, a szöszrázás, a papir- csillagvágás, a kerítéslécek leolvasása, a papucsdobálás, az első ólomból való jóslás stb. — a varázslatnak, a babonáknak, a népi hiedelmeknek 100 év száz formája, amelyben hittek is, nem is, de alkalmazásuk lehetőséget adott a vidámságra, a nagy nevetésekre és csúfolódásokra.

Az újév megünnepléséhez szigorú étkezési szokások fűződtek. A malac Szinte kötelező volt, mert előre túrja a szerencsét. Nem volt szabad azonban szárnyast enni, mert „elkaparta” a háztól a szerencsét: Kedvelt újévi étel volt a lencse is, a lányokkal Kapcsolatban még megszépítő erőt is tulajdonítottak neki. Újévi fogás volt az édes káposzta disznóhússal. És elKupcsenko főszereplésével készítette el filmjét.

Én is versenyt futok a széllel a címe Alan Marshal hazánkban is megjelent gyermekregényének. A csehszlovák Karel Kachyna Ismét át- ugróm a pocsolyákat címmel készítette el filmváltozatát. Nagy sikerre , számíthat a színes, szovjet—olasz koprodukció, a Nobile expedícióról szóló Jégsziget foglyai. A kétrészes alkotás rendezője Kalatozov, sztárjai: Peter Finch, Seam Connery, Claudia Cardinale, Hardy Krüger, Donatas Banionisz.

Julie Christie és Alan Bates főszereplésével Joseph Sey rendezte az idei cannes-i fesztivál nagydíjas filmjét, a Közvetítő1. Remek alakítást nyújt a filmben a gyermekfőszereplő, Dominic Guard is. Filmszínházaink műsorán ritka „vendég” a kanadai, film. Két fiatal útkereséséről szól Donald Shebib rendező érdekes, szókimondó alkotása, a Lefele az úton. Megrázó erejű Sydney Pollack nagyszerű filmje: A lovakat lelövik, ugye?. A színes amerikai alkotás sikeréhez nagyban hozzájárul Jane Fonda kiemelkedő alakítása.

Az izgalmas, kalandos történetek kedvelőinek sokat ígérnek a csehszlovák Uram, ön özvegyasszony lesz; a francia Lányok pórázon; a Szelíd motorosok és a Hitchcock rendezte Psycho című amerikai; a Ralu hercegnő c. román és az Osceola című, imengedhetetlen volt a kalács.

Az újévi ünnepet rendszerint a „köszöntőzés” fejezte be. A gyerekek kezdték, akiknek kalács, alma járt fizetségül, majd a legények folytatták, akik elsősorban a lányos házakat keresték fel. A rokonok, jó barátok is összejöttek és jóízű evés-ivás közepette meghányták-vetették a házi, falusi és országos gondokat. „Arattak” ilyenkor a falusi cigánybandák is, akik házról házra jártak és mindenütt elhúzták a gazda kedves nótáját. Bor és némi pénz volt a jutalmuk. A fukarabbak bezárták előttük a kiskaput, de az ilyeneket napokig „kibeszélték”. A nap bőséges vacsorával ért véget.

A babonák, népi hiedelmek kora napjainkban már lejárt. De ha nem is gyakoroljuk őket, a megbecsülés azért kijár nekik. Nemcsak azért, mert egy elsüllyedt világ érdekes emlékei, hanem azért is. mert a népi gondolkodás egynémely vonására jó magyarázattal szolgálnak.

Egyébként ma már mindenki tudja, hogy szerencséjét, jólétét nem a babonák biztosítják... Az újévet pedig a mái ember arra használja fel, hogy szilveszterkor vigadjon, jó hangulatban búcsúzzon az óévtől és így lépjen át az új esztendőbe. Galambos Ferenc

dián témájú NDK-fiimek.

Újév a magyar népszokásokban

yp» — Jf; ftMSTTTOT •smrr t