Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-08 / 6. szám

4. am KELET-M AGY AR0RS2 AG Í972. Január 1. Szülők fóruma: Enyém — tiéd... Sok gondot okoz a szülőknek az, ha a gyermekük szívesen „eltulajdonít” Valamit a játszópajtásától, az osztálytársától, ha nem világos előtte az „enyém-tiéd” fogalma. Legtöbb gyermek egészen ártatlanul kísérli meg az első „csen”-ést. Tetszik a játszótárs játéka: elveszi. Ha erre nem figyel fel a szülő, eltűri, hogy idegen holmi legyen a gyermeknél, akkor bizony ez szokássá válhat. Az enyém-tiéd fogalmának elmosódása ké­sőbb oda fajulhat, hogy a gyermek pénzt; vagy komo­lyabb értéktárgyat is elvesz másoktól, vagyis: lopni fog. Mit tegyünk hogy ez ne forduljon eiő? Mindenekelőtt meg kell tanítani a gyermeket ar­ra, hogy a másét elvenni nem szabad. Sokszor kell hallania már egészen kicsi kortól, hogy „ez a tiéd”, ,',ez nem a tiéd”, „ez Pistié, ezt neki vette az édesany­ja” stb. Sok-sok türelemmel kell erre is tanítani, ép­pen úgy, mint sok minden másra. Az első csenési kísérletnél nem szabad kétségbe­esni. Majdnem minden, gyermek megpróbálja egyszer! A szülők egy csoportja kétségbeesik gyermeke el­ső ilyen „megtévedés”-énél. Zokogva panaszkodik, s már-már azt hiszi, javítóintézetben végzi majd a kisfia, kislánya, s keresi: kitől örökölhette ezt a tulaj­donságot? Mi az ilyen nekikeseredett szülőt könnyen megvigasztaljuk, s együttes erővel hamarosan példa­mutatóan becsületes gyermeket nevelünk, olyat, aki a világért sem venné el azt, ami a másé, ha még olyan csillogó és csábító is legyen az. Nehezebb dolgunk van azokkal a szülőkkel, akik fel sem figyelnek a táskában megbújó „idegen” hol­mikra. sőt. tudomásul veszik, hogy van a gyermekük­nek egy golyóstolla, amelyiknek az eredetét nem tud­ják. Legjobb esetben elfogadják azt, hogy „találtam”. Előfordult a pedagógiai gyakorlatomban, hogy egyik tanítványomnak eltűnt a töltőtolla. Napokig hi­ába kerestük. A legközelebbi őrsi gyűlésen lelkiisme­retet ébresztgető történeteket meséltem a becsületes­ségben példát mutató volt tanítványaimról. A megha­tódott hangulatban felállt az egyik fiú, s bevallotta, hogy ő vitte haza a tollat, több mint egy hete. Meg­mondta, hogy otthon van, anyukája látta, betette a könyhasZek’-énvbe Aznap együtt mentünk haza. Az anya nagyon meglepődött, amikor a toll Utáh érdek­lődtem. „Ennél mindig van valami kacat!” — mondta fiára mutatva, s látszólag dühös volt a leleplezésért. Négyszemközti beszélgetésben megkíséreltem meg­győzni arról, hogy hibát követett el, amit ő sehogy sem akart tudomásul venni. Nemtörődömséget színlelt, de nem vállalta a bűnpártolás vádját, pedig amit tett, az az volt. Nagyon sok esetben találkoztam olyan szülővel, aki ahelyett, hogy megtanította Volna gyermekét az enyém-tiéd helyes fogalmára, a rossz példa adásával, éppen ellenkező hatást ért el. Személyes tapasztalataimat mondom el, nem ki­talált történeteket. 6—7—8 évesek leplezték le saját szüleiket. A kis Klári, aki egyszer egy sótartóval akart nekem kedveskedni. „Ezt Ilonka néninek hoz­tam!” — mondta. „Köszönöm, de vidd csak szépen haza. kell ez nektek otthon!” „Oh, nem — igyekezett, a válasszal — „van nekünk annyi ilyen, anyukám hordja haza a kórházból, ahol dolgozik”. Pistinek egvszer a jó puha oostaironiát talál­tam nagyon megdicsérni. „Hozok Ilonka néninek, ne­künk van sok otthon, az apukám vételezi a hivatal­ból”! Sorolhatnám tovább a se vége, se hossza leleple­zéseket. Gábort, aki óra alatt GEM-kapcsokból gyár­tott lánccal játszott. A „honnan van?” kérdésre igy felelt: „Anyukám dobozban hozza haza a munkahe­lyéről” Csak egy kis töredékét mondtam el az előfordult eseteknek, ameivekhek a szomorú tanulsága az. hogy az egyébként jóindulatú szülők őszinte meglepődéssel hailgatták szavaimat, amelyekkel elítéltem azt, hogy a munkahelyükről hazahordanäk dolgokat. Mind mondták: fogalmuk sem volt róla. hogy ezzel rossz példát mutatnak, erősebben szólva: csenni tanítják a gyermeket. Egyik tanítványom, kinek édesapja — mint a gyerek elmondta — egész fióknyi borítékot hordott már haza a munkahelvéről. egyszer elcsente a színes krétámat a tábla mellől. A piros nyomok hamar el­vezettek hozzá. Megbüntettem. Pedig ő csak eqy krétát vett el a közősből. Nem őt kellett volna megbüntetni! Dr. Gergely Károlyné GYERMEKEKNEK TÖRD A FEIED! Vízszintes: 1. Megfejtendő. 6. CE. 7. Tisztítószer. 8. Bánat. 9. Ma­ró folyadék. 11. .. .-bon. 12. Szájvízmárka. 14. Tisztíts. 16. Megfejtendő. 18. Liba­hang. 20. Sütőipari dolgozó. 21. Kiejtett mássalhangzó. 22, Azonos betűk. 24. NéVe- lős háziállat (—’)• 25. Kezel, gyógyít. 27. A levegő. 28. Hölgy (—’)• 29. Puha. Függőleges: • 1. Benyújt. 2. Római 1Ö5. 3. Bőg. 4. Kiss Mihály. 5. SBOS. 6. Megfejtendő. 10. íme, oroszul. 11. Nyakba akasztós prém. 13. Csen. 14. Magyar Népköztársasági'Ku­pa. 15. Megfejtendő. 17. Bel­ső szerv. 19. Gabonaféle. 21. Nem kell több belőle. 23. Omladék. 24. Névutó. 26. Dúdolószócska. 27. Alu­mínium vegyjele. Megfejtendő: Hazánk négy megyéjének neve: Vízszin­tes 1, 16, függ. 6, 15. Múlt heti megfejtés:* BOL­DOG UJ ÉVET KÍVÁNUNK. Könyvjutalom: Molnár Ka­talin Kisapáti, Ködöböcz Margit Vámosatya' és Boros László Nyíregyháza. Mese a vízcseppről angol ötletből féldolgozta: pfeifer ver a Élt valahol az égig érő he­gyek között pompázó égszín­kék tóban» egy kis vízcsepp. A tó szelíden ringatta, a békák kórusa minden este énekkel szórakoztatta, de a kis vízcsepp mégsem volt boldog. — Igaz, hogy a tó vize is kék, de én fel vá­gyódom, abba a kékségbe, amit a fejem felett látok — zúgolódott a kis vízcsepp. — Ne akarj elmenni ölelő karjaim közül — kérte a tó — nem lesz neked jó dolgod többé, ha engemet elhagysz. De a kis vízcsepp nem hallgatott a jó szóra. Észre­vette, hogy a fenti nagy kék­ségből egy napsugárlétra ereszkedik alá éppen a tóba, felkapaszkodott hát a létra első fókáira, azután feljebb, egyre feljebb, egészen a nagy kékségbe. Ott azonban a hapsügárlétfa eltörött, mert a napot eltakarta egy sűrű, sötét felhő. A felhő nagy sebességgel közeledett a kis Vízcsepp felé és mi­előtt ijedelméből magához tért volna, a felhő máris fel­szippantotta. A sötét, fekete felhőt Szárnyaira vette a Vihar és kergette, hajszolta Végig az égen, amíg meg nem érkeztek Télapó orszá­gába. Akármennyire fázott, reszketett is a kis cseppecs­ke, kibújt a fekete felhőből, hogy körülnézzen. Hatalmas, fényes, síkos jégoszlopokat látott maga előtt, hófehér fákat, melyekről fényes, fe­Anyu halat vett De szép ez a hal! Hogy ficánkol, ficánkol! Vegyük ki a kosárból, amíg meg nem hal. Gyorsan vizet adok neki. a vizet azt úgy szereti. Mibe^tegyem? Lábasba? Lavórba? Egy kis teknő jó volna! Mosófazék? Az is jó lesz? Neki most ez egy kis tó lesz. Kis tó, bádog a partja, úszkálj benne halacska! Fürgén úszkál, nem tudja még ő lesz holnap a jó-ebéd. Fürtös Gusztáv Egy magyar költő egyik szép téli verséből idézünk: „Mint befagyott tenger, olyan sík a határ”. Ki a költő, mi a vers címe? Meg­tudjátok a rejtvény vízszin­tes 1, valamint a függőleges 22, és 24. soraiból. Vízszintes: 1. A vers címe (a nyíl irányában folytatva). 8. Vissza: Teréz becézve. 9. 50 százaléka. 11. Kopasz. 12. Menyasszony. 14. Magot ül­tet. 15. AT. 16. Női név. 18. Az ismeretlen kézjegye. 19. Kína egynemű betűi. 20. Bé­la mássalhangzói. 22. Ülőbú­tor. 23. Figyel. 25. Üti. 26. Vadászkutya. 28. Vissza: személyes névmás. 29. Lát­ták az esetet. 33. NI. 34. Szúrófegyver. 36. Hibáz. 37 A „dézé”. 38. Törzsön van névelővel. 40. Eszes. 41. Ipa­ri tanuló, régen. 42. A pa­raszt, régies elnevezéssel. Függőleges: 1. Ki mint vet, úgy... 2. Bírósági ügy. 3. Na­gyobb utca. 4. Nulla. 5. Asz­talos Ferenc. 6. Visszavet. 8. Inni ad. 10. Vulkán Olaszor­szágban. 12. Énekhang for­dítva. 13. Félig Anna. 16. Jelt ad az indulásra. 17. Nyí­lászáró szerkezet. 19. ‘Test­rész. 21. A felsőfok jelzője. 22. A költő vezetékneve. 24. A költő személyneve. 25. Né­zeteltérések. 27. Élelmiszer­növény. 30. AV. 31. Lát. 32. Vissza: szovjet repülőgéptí­pus. 35. Majdnem rendes. 37. Régi űrmérték. 39. Igen, Bécsben. 40, Opus. Beküldendő: A vízszintes 1., a függőleges 22 és 24 számú sorok megfejtése. A kutya meg a kakas Még csak éppen pirkadótt Völna, de márts felhangzott kakas uram hársány kukoré­kolása. És ezt a kukoréko­lást mindenféle zaj követte. A kisgyerek felsírt a ház­ban, a gazda fordult egyet az ágyon, a tehén szomorúan bődüit az istállóban, a kácsák összevissza lármáz­tak, a kutya pedig morgott egyet, és ásítva mászott elő az óljából. Egyenesen a tyúkházak felé tartott, s amikor meg­pillantotta az ágaskodó ka­kast, mérgesen vakkantotta neki: — Ugyancsak maradi ka­kas vagy te, hallod-e. Ékte­len rikácsolásoddal minden­kit felébresztesz az álmából, pedig még aludni szeretnék. Ha nem tudnád, a világ már nagyot haladt, s a reggeli ébresztőt már nem a kakas­ra bízzák az emberek. Min­denkinek van csengő-bongó órája, az aztán pontosan tik- takolja az időt aZ ébredés­hez. Mirevaló hát a kukoré­kolás? Kakas uram kihúzta ma­gát, és úgy tekintett a mor­gó kutyára, mintha most látta volna először. Aztán feléje lépett egyet, és azt felelte: — Lám, lám, milyen ok- tondi vagy, s még nekünk mondják azt, hogy tyúkeszű népség. De mivel nem tu­dod, hát megmagyarázom, hogy nem az időt kukoréko­lom az embereknek, de még ébreszteni sem akarom őket, elhiheted. A kutya most úgy bámult a kakasra, hogy még a szája is tátva maradt. — Még sokat kell tanulnod — folytatta kakas utam, — hogy megértsed a világ fo­lyását. Mert tudd meg, hogy mi kakasok azért kukoréko­lunk pirkadás előtt, hogy a nap előbujjon a rejtekéből, ahol éjszaka az igazak ál­mát aludta. Egy-két kakas hangja Ugyan édeskevés lenne ehhez; de mi százan és százan kukorékolunk. Ezt aztán meghallja nap uram, és tüstént felkel a lócájáról, hogy bevilágítsa a földet. Lassan mászik ugyan fél az égre, de délre már jó maga­san van, és ezt nekünk kö­szönhetitek. Figyeld csak ku­tyakoma! Még egy jó hosszat kell kukorékolnom, mert ma, úgy látszik, nap uram egy kicsit lustácska. A kakas megeresztette a hangját, szépen, zengőn, ér­cesen, és nemsokára bibor- tüzes fény csillant fel a messzi hegyek mögül, és lassan-lassan szétáradt a tájon. — Milyen csodálatos! — ámuldozott a kutya. — A nap csakugyan a te kukoré­kolásodra kél fel! Ha "nem látpám, el sem hinném. Zsombok Zoltán Krecsmáry László: TRÉFÁS EQYSZEREQY lxl az mindig egy — Borka vásárolni megy. _ 2x1 az mindig kettő — nézzük csak meg, mit is vett ől? 3x1 mindig három — hol nyaralunk majd a nyáron? 1 4x1 az mindig négy — te, kiskomám, Pestre mégy. 5x1 az mindig öt — e fiú épp onnan jött. 6x1 az mindig hat — nálunk őszig maradhat. 7x1 az mindig hét — mondjuk neki, nézzen szét. , 8x1 az mindig nyolc — lám, az inge, de szép gyolcs! 9x1 mindig kilenc —* ha fáradt vagy, jő, ha pihensz. 10x1 az mindig tíz — bornál, sörnél jobb a vízi hér takaró csüggött a föl­dig, azután már, nem látott semmit, csak érezte-, hogy nagyon hideg van körülötte. Mikor újra ...nyitotta a sze­mét, látta, hogy száll a föld felé, libeg-lebeg a levegőben és körülötte milliónyi apró, fehér csillagocska. Ilyen táncolva-libegve megtett út után észre sem vette, hogy újra megérke­zett a földre. . A hegyoldal, ahová sok-sok társával hul­lott, vidám gyermekzsivajtól volt hangos. Kacagásuk, éne­kük felverte a máskor olyan ‘ csendes tájat. A hópehellyé fagyott kis vízcsepp jó ideig gyönyörködött a csúszkáló gyermekekben és a puffanó hólabdákban, azonban 'hirte­len vak sötétség lepte el a tájat és ahány gyerek, any- nyi felé igyekeztek haza, kis ródlijaikat maguk után húzva. Hóvihar közeledik — ki­abáltak a gyerekek és igye­keztek fedél alá. A kis víz­csepp is úgy gondolta, jobb ha meleg helyre vándorol, rátapadt hát egy kisfiú ród- lijának az aljára és boldog volt, hogy az ítéletidő elől fedél alá jutott, mikor Laci­ka végre betette a ródlit / a kamrába. Igen ám, de a kamrában a védett, meleg helyen a kis vízcsepp szik­rázó jégruhája megoldvadt és a kis cseppecske sok-sok vízzé vált társával együtt belefolyt a kamra közepén lévő lefolyóba. Sötét, leve­gőtlen csatornán keresztül Sodorta az áradat több tár­sával együtt, míg egyszerre csak kiszélesedett a csator­na és a kis vízcsepp elérke­zett álmai . beteljesüléséhez, meglátta a nagy folyamot, mely méteres - jégtáblákat -ingatott a hátán. — Akarsz-e velem utazni a tengerig? — kérdezte a folyam. — Akarsz-e társaid­dal együtt ringatni a hátadon kicsike csónakot és nagy ha­jót? — Persze, hogy akarok — ujjongott Cseppecske és egyet gondolt, kettőt szökött, márts a folyam ölébe ug­rott. A folyam pedig szelíden ringatva vitte a kis vízcsep- pet és megmutatott neki minden csermelyt, forrást, patakot, folyócskát, melyek útjuk során mind az ő vizét gazdagították, úgy, hogy mire a tengerhez értek a fo­lyam már zúgolódó-moraj- ló, rohanó víztömeggé vál­tozott. — Itt a Tenger Cseppecs­ke — isten veled — búcsú­zott a folyam és eltűnt egy óriási kékségben. — Mindig a nagy kékség­be vágytam, s most hosszú, kalandos út után eljutottam odáig — gondolta Cseppecs­ke, de mire elgondolta, va­lami súlyos térhet érzett a két vállán. Felnézett és lát­ta, hogy egy óriási hajó halad el felette. — Jaj, de jó — örvendezett újra a kis vízcsepp, most már azt is tudom, mi az a hajó. Igaz, hogy kicsit nyomja ^ hátamat, mégis jó tudni, hogy én is hasznos tagja vagyok egy közösség­nek az ember szolgálatában. Amint így gondolkozott a kis vízcsepp, a hajó elhaladt felette és egy napsugárlét­rát látott újra maga előtt táncolni a tenger tükrén. A kis vízcsepp nem tudott el­lenállni a fénynek, elkezdett újra a sugárlétrán 'felfelé mászni, hogy újra a magasba jusson. És valahányszor egy- egy Cseppecske lejut a föld­re, akár eső, akár hó formá­jában, akár patakba, cser­melybe; folyóba, vagy ten­gerbe, a Napocska ismét on­nét magához szippantja és kezdődik az Újabb vándorlás örökkön örökké.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents