Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-29 / 24. szám
WWW? i ctdaf ,Í972. íanúlr 29 T Lehetőség a bizonyításra A FIATAL KÖZGAZDÁSZ — egykori iskolatárs — találkozásunk első perceiben eíújságolta: egyetem után egy vállalathoz került, majd onnan „kiemelték” egy fontos intézményhez. Itt dolgozik már hatodik éve, s a kérdésre, hogy jól érzi-e magát * a munkahelyén, ezt mondta: „Vágom a fát. Ugyanazt csinálom már évek óta, gyártom a sablonos elemzéseket, még egyszer sem fordult elő, hogy kifogásolták volna. Néha gondoskodásra a fiataloknak jobb helytállással kell válaszolniuk, mert ezzel önmaguk is növelik a későbbi, még nagyobb megbecsülés lehetőségét. Úgy tűnik azonban, hogy a kötelességek, az elvárások rögzítése vagy formális, vagy túlságosan általános. Szólnak munkafegyelemről, társadalmi akciókról, az önképzésről, és így tovább, de arról már sok helyütt megfeledkeznek: vajon valamennyi fiatal jól érzi-e magát abban a beoszSzocialista brigádvezetők kerekasztala a szerkesztősedben A inunkakoflleklíváli váljanak a termelés lendítőiié Szabolcs-Szatmár megye kisipari szövetkezeteiben működő szocialista brigádok vezetőit látta vendégül a Kelet-Magyarország szerkesztősége azzal a céllal, hogy megvitassák: milyennek ítélik a brigád- és*versenymozgalom mai állását, és milyen javaslataik vannak továbbfejlesztésére. Kormány András, a Nagyhalászi Építő- és Vasipari, Berecz Gyuláné, a. Nyírség Ruházati, Bogár Béla, a Nyíregyházi Szobafestő, Lipcsei Jánosné, a fotódékor, Káder Béla, a Rakamazi Cipész, Kövesdy Attila, a Nyíregyházi Kárpitos és Üveges, Bezzegh Béláné, a fodrász, Kruppa András, a Kisvárdai Vas- és Fémipari, Furman Tibor, a Nyíregyházi -Cipész, Fazekas Sándor, a Nyíregyházi Vas- és Fémipari, Túrái Ferenc, a Vásárosnaményi Vegyesipari Ktsz képviseletében vett részt. Jelen volt Czimbalmos István, a KISZÖV elnöke, valamint a KISZÖV szövetkezetpolitikai osztályának vezetője, Oláh Géza. A szerkesztőség képviseletében Dragos Gyula és Bürget Lajos újságírók vettek részt a vitában. meg is dicsérnék, de én rettenetesen rmom az egészet. Heteken, hónapokon át mindig ugyanaz, soha egy izgalmas feladat... Mi öröm lehet ebben?” Ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal, de hasonlóan vallott önmagáról az a másik fiatalember, aki azt mondta, nincs értelme, hogy hajtsa magát, mert fél gőzzel is az élbolyban lehet. A két esetnek közös az eredője: ők azok közül valók, akik nem látnak örömet abban, amit végeznek, dolgoznak ugyan, de csupán rutinból, felveszik a fizetésüket meg a prémiumot, aztán „élnek bele a holnapokba”. A legtöbben elpalástolják ezt, nem szólnák róla. Ha mégis igényük támadna arra, hogy az önmaguk mércéje szerint is valami értékeset végezzenek, akkor azt nem a saját munkahelyükön keresik, teszik, hanem kívül a gyáron, az intézményen, s hogy mindez anyagiakban is megmutatkozzék, másodállások után hajtanák. VARJAINKBAN A LEGKÜLÖNBÖZŐBB FÓRUMOKON és a legváltozatosabb nézőpontból kerül szóba az ifjúság helyzete. Egyenes következménye ez a párt ifjúságpolitikájának, s az ennek nyomán hozott országos döntéseknek, mint volt például az ifjúsági törvény, vagy a KISZ legutóbbi kongresszusának határozata. Okkal helyeselte és helyesli társadalmunk a felnövő generáció sorsának féltő gondozását, azokat az intézkedéseket, amelyeket a vállalatok, termelőszövetkezetek hoztak az utóbbi időben a „huszonévesek” élet- és munkakörülményei javítására, a nagyobb megbecsülésre, stb. Különösen figyelemre méltó a párt- szervezetek tevékenysége e téren: szinte valamennyi munkahelyen alaposan és elemző módon tették mérlegre a fiatalok helyzetét és hfitároztak a legsürgősebb feladatokról. Igaz, sok helyütt szóba hozták azt is, hogy a nagyobb tásban, ahová tették, ki tudja-e bontakoztatni a képességét, vagy nem, keresd-e munkaterületén. az újat, az értékesebbet, vagy csupán mindent megszokásból végez. Pedig a fiatalokkal törődni nemcsak azt jelenti: van-e klubjuk, mennek-e nyáron kirándulni, "részesednék-e a vállalati lakáskeretből. EZ A TÖRŐDÉS magában foglalja azt is, hogy lehetőséget kapnak képességük kibontakoztatására, ötleteik megvalósítására. Erre a „zöld utat” a vállalatok nagyobb önállósága már korábban megteremtette :• mód van az ésszerű kockázatra, a kísérletezgetésre, központi utasítások ennek már nem állják útját. Tapasztalni: egy- egy vállalati igazgató azzal tart vissza egy tehetséges mérnököt, vagy közgazdászt, hogy a fizetésemelés vagy a másodállás mézes madzagát húzza el előtte. Közben nem veszi észre, hogy — .bár az anyagiak sohasem mellékesek, de —. a fiatal másra, többre vágyik: arra, hogy szép feladatokat kapjon, hogy munkájáért „szurkoljon” az egész kollektíva. Sok idősebb dolgozó is eltávozott már valamely munkahelyről ennek hiánya miatt. Hatványozottan áll ez a fiatalokra, akik az iskola után ha nem is a világot akarják megváltani munkahelyükön, de szép és magasztos elképzelésekkel, tervekkel lépik át a gyár kapuját. AZTÁN JÖNNEK A HÉTKÖZNAPOK, amikor az el- szürkülés, a beszürkülés veszélye leselkedik rájuk. Akikben van akaraterő és igényesek önmagukkal szemben, vagy „verik az asztalt”, vagy más munkahely után néznek. Többen vannak viszont, akik csendesen, szerényen dolgoznak, aztán maguk is megbékélnek helyzetükkel, nem vállalják a méltatlankodás kockázatát. Felfigyelni rájuk nemcsak szükséges és hasznos, de kötelesség is. Ami a vezetőkre hárul Mintegy a vita és a beszélgetés alaphangját adta meg bevezető felszólalásában Czimbalmos István, aki a ktsz-ekben működő 166 szocialista brigáddal kapcsolatban többek között ezt mondta: „...a KISZÖV vezetői úgy látják, hogy évről évre fejlődnek a szocialista brigádok, a szocialista munkaverseny élenjárói, de bizonyos elvárásoknak nem mindenben tesznek eleget...” Hozzátette ehhez a talán leglényegesebb megjegyzést: „S ebben elsősorban a szövetkezetek vezetőit kell elmarasztalnunk”. Hogy emögött mi rejlik, azt az első vitapartner, Furman Tibor meg is fogalmazta: — Félévenként történik munkánk értékelése. A jutalmazások rendje szerintem nem megoldott. Mert vajon hogyan válik lendítő erővé egy szocialista brigád akkor, ha sikere (vagy éppen kudarca), csak hat hónap múltán derül ki? Ugyanakkor kérdem: csak a gazdasági hatékonyság a mérce? Ha a szocialista brigádoktól az emberi magatartásban is többet várnak, és joggal, akkor azt hiszem, annak a jutalmazásban is tükröződnie kell... Kormány András vette át a szót: — Azt hiszem, ott a baj, hogy a jutalmazás jelenlegi rendszere érinti a béralapot. Ez megköti a szövetkezet vezetőinek a kezét. Ha a termelési költség terhére lehetne jutalmat elszámolni, ez nyilván könnyítene, és differenciáltabb lehetne az elismerés mértéke is. A mi brigádunk munkájára például a konkrét termelési megbízatások a jellemzőek. Tunyog- matolcson 25 árvizes lakást határidő előtt készítettünk el; Nyíregyházán a Centrum átfedését mostoha körülmények között, de idő előtt fejeztük be. Most Debrecenben úgy végezzük a FŰSZERT nagvraktárának hő- szigetelését, hogy közben ott a munka nem szünetel. Konkrét feladat — konkrét értékelés, mégpedig azonnal. Én csak elismerőleg szólhatok szövetkezetünk vezetőiről, akik elismerik és jutalmazzák munkánkat. A Nyírség Ruházati Ktsz- nél legutóbb négy új brigád alakult — folytatja a beszélgetést Berecz Gyuláné. Az ok egyszerű: a szocialista brigádok munkája, versenyben elért eredményeinek értékelése a gazdasági vezetés részéről serkentően hatott, megmozgatott olyanokat, akik kollektívákon kívül dolgoztak. Ugyanakkor én is vallom, hogy a szocialista brigádok termelékenységét, minőséget és önköltségcsökkentést szolgáló erőfeszítéseit kiemelten kell elbírálni, erkölcsiekben és anyagiakban is. A jutalmazás 'legyen differenciáltabb. Esyenlősdi a jutalmazásnál — Hogy ez mennyire igaz — folytatja most már Bogár Béla —, arra jellemző a mi szövetkezetünk példája. A 9 szocialista brigád között nincs verseny, mert a jutalmazás az egyenlösdin alapul. Az értékelés is sok kívánnivalót hagy maga után. Elképzelhetőnek tartom, hogy egy-egy munka azonnali értékelése, jutalmazása ösztönzőbb lehetne. — De csak úgy, ha a brigádok ismerik saját részfeladataik mellett az össz-szö- vetkezeti célokat is — szól a vitához Kruppa András. Mi a vállalásainkat úgy tesz- szük meg, hogy azok szorosan alkalmazkodjanak a ktsz céljaihoz. Miután tudjuk, hogy most 1972-ben az újítások lendíthetnek sokat a termelékenységen, ezt tekintjük az egyik legfontosabb feladatnak. Vállalásaink is erre épülnek. — Igaza van Kruppa elvtársnak — folytatja közbevágva Káder Béla. Nálunk Rakamazon a konkrét termelési feladaton kívül egyet várnak a szocialista brigádoktól: abszolút minőséget. Ezért azt vállaltuk, hogy egyszázalékos termelékenységemelés mellett 98 százalékban csak I. osztályú árut készítünk. Természetes, a vállalásnak csak akkor lesz foganatja, ha azt a folyamatos kontroll is követi. Ez viszont a gazdaságvezetés, a műszak kötelessége. Nálunk az jónak mondható. — Persze van egy közbeeső megoldás még — mondja kicsit büszkén Fazekas Sándor. Az önmeózás. A mi brigádunk ezt vezette be. Ez viszont nyilván csak akkor eredményes, ha a munka mellett szakmai ismereteinket állandóan növeljük, igazítjuk a magasabb követelményhez. így egy szocialista brigád valóban kiugorhat, vállalása nem lesz formális, húzóerővé válik. — Ide kapcsolnám a megbecsülés kérdését — mondja Túrái Ferenc. Mert igaz, szükség van arra, hogy a gazdasági vezetés az anyagi és erkölcsi jutalmazással ösztönözzön. De emellett a szocialista brigád rangját a munkakollektívában elfoglalt helye határozza meg. Ennek viszont az egyik oldala a termelés, a másik az emberi, a politikai helytállás. A mi ktsz-ünk például rendezett egy olyan vetélkedőt, melynek szakmai kérdései mellett a döntő súlyt a IV. ötéves terv célkitűzései kapták. Brigádunk itt elért kiváló csapat eredménye nemcsak a mi számunkra jelentett büszkeséget, hanem az egész szövetkezet tagságának elismerését kivívta. A brigád fegyen húzóerő Túrái elvtárs véleményem szerint szinte újrafogalmazta azt, ami a Központi Bizottság határozatában a versenyről és a brigádmozgalomról szól — mondja Kövesdy Attila. Mert a lényeg voltaképpen az: a brigád legyen húzóerő. Példa, motor — ha úgy tetszik. Ha mi mondjuk most a Ganz-nak végzett munkát úgy végeztük, hogy azzal dicsőséget szereztünk a szövetkezetnek, akkor a gazdasági siker, az erkölcsi elismerés törvényszerűen késztette állásfoglalásra az egész közösséget — a szocialista brigádmozgalom mellett. Az, hogy a szövetkezet vezetői ezt azonnal értékelték: az a gazdasági helytállás fokozott mértékének értelme mellett bizonyított. De ehhez látnunk kellett munkánk helyét a Ganznak végzett termelési folyamat egészében, ha úgy tetszik a. járműprogramba ágyazva. A tudatos munka, párosulva az emberi magatartással, ez kell, hogy a mérce legyen. — Ezt a magatartást jó szem előtt tartani — szól közbe Oláh Géza. A szocialista brigád tagjait ugyanis nemcsak az üzemben kísérik figyelemmel, hanem az utcán is. És minden összedőlhet, ha kiderül: az ember nem is olyan ember, mint amilyennek néha mutatja magát... — És még valami, amiről eddig alig esett szó — fűzi a szót Lipcsei Jánosné. Arra a pluszra gondolok, amit a munka mellett erkölcsi kötelességünk végezni. Nem formális vállalásokra gondolok, hanem olyan társadalmi tevékenységre, ami az emberi oldalt erősíti. A mi brigádunk is bekapcsolódik társadalmi akciókba, segítséget nyújtott az árvíz idején, támogattunk elárvult gyermekeket. Ezzel viszont nem tudjuk ellensúlyozni azt, hogy például a múlt évben több, mint 10 ezer forint volt a termelési kiesésünk.. Ezért most „ugrott” az ezüst jelvény. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy a termelési kérdések mindig előtérben maradjanak, és ne azzal követeljük ki a szocialista címet, hogy kirándulunk együt:, meg moziba járunk, meg együtt üljük a névnapot. A társadalmi akciókban való részvételünk hitelét is csak a termelőmunka sikere adhatja meg. Az igazi jutalom A beszélgetést egy nem érdektelen gondolattal zárta Bezzegh Béláné. Azzal, hogy komoly szóval figyelmeztetett a szövetkezeti szocialista brigádok egy lényeges funkciójára: a szolgáltatásra. Mint mondta: a szolgáltatás gazdaságosságát csak az ügyfél elégedettsége garantálja. Ha valakik, úgy a szocialista brigádok bizonyíthatják udvariasságukkal, pontosságukkal azt, hogy a lakosság elégedettsége gazdasági eredményben is lecsapódik. Mert lehet, sőt nagyon is időszerű vitatkozni arról, hpgy a szocialista brigádok jutalmazása és elismerése jó-e, azt azonban soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy az igazi jutalom a rendelő, a fél, a vendég elégedettsége és dicsérete. ★ Czimbalmos István a vita összefoglalójában világosan megfogalmazta: az, hogy a munkaverseny-mozgalom és a szocialista brigádok tevékenységének ilyen vizsgálatakor konkrét követelmények és feladatok vetődtek fel, az arra készteti a KISZÖV vezetőit is, hogy következetesebben gondoskodjék a kormányhatározatok, a SZOT és az OKISZ rendelkezéseinek megfelelően arról, hogy a szövetkezetek gazdasági vezetése mind az értékelésekben, mind a jutalmazásokban, elismerésekben kilépjen a formalitások szférájából, és az új követelményekhez alkalmazkodva biztosítsa a mozgalmak számára megfelelő erkölcsi súlyt és jelentőséget. Igen tanulságos volt számunkra a Kelet-Magyarország szerkesztőségének ke- rekasztal-beszélgetése brigádvezetőinkkel. Egy sor kérdésiben intézkedni fogunk. Elsősorban a jutalmazások rendszerére gondolok. Elvárásokkal fogunk élni, hogy a részesedési szabályzat elkészítésénél jelen, tős helyet kapjon a szocialista brigádok célszerű jutalmazása. A kiértékelések eddigi módszerén is változtatni fogunk. Nem kis ügyről van szó. Nyilván, a ktsz-ek szocialista brigádvezetőinek megyei konferenciáján még markánsabban megfogalmazódnak a tennivalók, melyek valóra váltva bizonyára új lendületet adnak a szövetkezeti ipar szolgáltató é» termelőtevékenységének. Angyal Sándor Parádés kocsis volt Tipikus parasztember a 87 éves máriapócsi id. Szabó József. Neve, megjelenése és egész karaktere „átlagemberről” tanúskodik. Életében nyolcvan éven keresztül aktivan dolgozott és 10 gyermeket felnevelt. Legidősebb lánya 64 esztendős, már rég’ nyugdíjba vonult, de a népszerű „Jóska bácsi” még mostanában is dolgozik a helyi termelőszövetkezetben. Huszonhét évig volt Ger- gelyfy földesúr parádés kocsisa. A hetyke parádés kocsis ma már amolyan élő néprajz. Jóska bácsi fanyar humora, ízes szólásmondásai egyaránt a népi bölcsességre emlékeztetnek. Pályafutása alatt bekocsikázta és megszerette a környéket. A környéken ismer minden dűlőt, tudja a hozzájuk fűződő népi hiedelmeket is. Lovait jobban szerette a földesúmál. Az első világháborúban is lovász volt. Nem volt könnyű élete. Már 7 éves korában dolgoznia kellett. Téved aki azt hiszi, hogy parádés kocsis korában jó dolga volt. Ha nem fogott be a hintóba, kertészkedett és tűrte a földesúr szeszélyeit, kisebb-nagyobb megaláztatásait. A felszabadulás után 6 hold földet kapott. Örömmel akasztotta főidbe az ékét — természetesen saját lovaival. Visszaréved: „Amikor az első hantokat kidobta az ekém, arra gondoltam, hogy...” Megszakítom, itt önkéntelenül a költő sorai jutnak eszembe és mondom is hangosan az öregnek: „Rám gondol szántván a paraszt.” Nem érti, vagy nagyon is érti? — Tudja, én kevés iskolát jártam.” Aztán belépett a tsz-be, ahol már a köz lovait hajtotta. Majd nyugdíjas lett. 800 forintot kap havonta, s ebből él feleségével kis házukban. (Gyerekei mind nagy házat építették.) Nyugdíjban van, de nem nyugszik, rendszeresen dolgozik a tsz-ben. Té’ elején is eljárt a majorba kukoricát morzsolni. Munkájával a tsz-elnök is elégedett, aki a közeljövőben jutalomra javasolja a község Jóska bácsiját. „Az elnök jó ember. Többször is felvett autójába, amint a munkába igyekeztem. No, az én gazdám senkit ■nem vett fel a hintójába” — mondja Jóska bácsi. Még nem volt orvoskézben. Szervezetét a paraszti munka edzette ilyen erőssé. Gyermekkorában munkára, a munka szeretetére nevelték. Ezt most sem felejti él, ahogy a közösbe járogat. Télen mindig nyugtalan. Még dolgozni akar. Ilyenkor várja a határ ébredését és az idő nyílását... (oábrádi)
