Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 19. szám
&Í oitfal mnrp-MAeTABORszAö A NAP H f R E I KITÜNTETÉS A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Brezanóczy Pál egri érseknek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkárának, a magyar állam és a katolikus egyház között kialakult jó viszony munkálása, továbbá a békemozgalomban kifejtett eredményes munkája elismeréséül, 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének II. fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Fekete Győr Endre, a Heves Megyei Tanács elnöke és ar. IHas József kalocsai érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. KÉSZÜL A MŰVÉSZETI HETEK PROGRAMJA. Megkezdődött a IV. művészeti hetek programiénak előkészülete a Nyíreevházi Városi Tanács művelőd='üsyi osztályán és a megyei moziüzemi vállalatnál. A művészeti hetek megrendezésére március 1 és 31 között kerül sor. UJ UTAKAT ÉPÍTENEK Uj út építését kezdik a héten Nyírtelek Felsősóskúton. A bekötő út 2 kilométer hosszúságú lesz. Három és fel kilométer út építését kezdik meg Kállósemjenben és Oroson. DÖNTÖK A HÉT VÉGÉN. A Ki mit tud? nyíregyházi döntőinek második részét rendezik meg január 29-én és 30-án a Móricz Zsigmondi Művelődési Házban. Szombaton délután két órakor a néntánc és egyéb kategóriában, vasárnap reggel kilenckor a hangszeres és vokális zene kategóriában dől el, kik iutnak a megyei vetélkedőbe. A döntők első részét tegnap és ma rendezték, illetve rendezik meg. 92 ezret fizet a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 3. játékhéten ötta- lálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 45 fogadó ért el. nyereményük egyenként 92 422 forint. Hármas találata 5807 fogadónak volt, nyereményük 358 forint. A kéttalálatos szelvények száma 176 466 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A VELENCEI SZENT MÁRK TÉREN a városi hatóságok határozata alapján ezután tilos otthonról hozott élelmet fogyasztani, kártyázni, s az „illetlen viselkedés” más válfajait produkálni. Aki az újkeletű rendszabályt a „világ legszebb szabadtéri szalonjában” megsérti. ezertől húszezer líráig terjedő pénzbüntetést fizet. A Magyai öEOUsUsta Munkáspárt S?ab>cs-Szatmá? megyei Bizottsága ás - megyei tanács napilapia Főszerkesztő: Orda3 Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza Zrínyi nona o. 3. ' Telefon: 16-70. 16-71, 30-63 Telexszám: megyében 344. megyér ' .................Vvü' 73-344 • Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrinrti Ilona u. 3. Tel.: 30-06 Felelős kiadó: Mádi Lajos Ter-iszta L ic-íoyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a ke-besltőkr.él a posta hírlap- fizle-c Sen és a d-sta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest. V kerü'.e» Jói ef Nádor tér 1. sz.3 közvetlenül vagy postautalványon. valamim átutalással a KEI 313--% 162 pí ízforgalmi lei- sősaámrs. Előfizetési díj egy hónapra 30 forint. Indexszám: 35 059 Kéziratokat nein örzünk meg *9 ne-n adunk vissza ................................................ NviRsyni NYOMDA Dózsa György o. S3. Melde veséid: HoléczJ István TÖBB MINT HARMINCEZER MŰZEÁLIS ÉRTÉKŰ GYŰJTEMÉNNYEL RENDELKEZIK A NYÍRBÁTORI BÁTHORI ISTVÁN MŰZEUM. (ELEK EMIL FELV.) A BUSZKÖZLEKEDÉS MEGJAVÍTÁSÁÉRT. Nyíregyháza területén közlekedő autóbusz men^trendterve- zetének elkészítéséhez hívta össze a nagyobb vállalatok, intézmények vezetőit január 27-re a városi, tanács nagytermébe a tanács építési és közlekedési osztálya. Az értekezleten elhangzott igényeket — a lehetőségekhez mérten. — figyelembe veszik az 'új menetrend elkészítésekor. MŰSOR SZOVJET GYEREKEKNEK. Ma délelőtt tíz órakor a Nyíregyházán élő szovjet gyerekeket és szüleiket látja vendégül a Szamuely Tibor úttörőház. Az úttörőcsapatok képviselői és az úttörőház vonós zenekara műsorral köszönti a vendégeket, a barkácsszakkör tagjai pedig ajándékkal kedveskednek szovjet pajtásaiknak. Tanácskoznak a népfrontvezetők A községi és tanyai népfrontvezetőknek tart háromnapos tanácskozást a Haza- -fias Népfront Szabolcs-Szat- már megyei Bizottsága január 24—25—26-án a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán. A három nap alatt a hallgatók előadásokon - és konzultációkon beszélik meg a testületi élet demokratizmusának alakulását, a nép- . front V. kongresszusának előkészületeit, a helyi feladatokat, a 'népfront és tanácsok kapcsolatának alakulását, az együttműködés további javításának feltételeit. KÉSZÜL MÁTÉSZALKA RÉSZLETES RENDEZÉSI TERVE. A Debreceni Tervező Vállalatnál készül Mátészalka részletes rendezési CSÉB-VONAT A VÁLOGATOTT MECCSRE. Az üzemi CSÉB intéző bizottságok összeállították az idei év üdültetési programját. Ezek szerint Szabolcs-Szat- már megyéből 300-an a debreceni tsz-üdülőben, 136-an Harkányfürdőn, 100-an Hévizén üdülnek, 100—100 szabolcsi dolgozó pedig Lengyelországban, illetve Csehszlovákiában vesz részt CSÉB-üdültetésben. A belföldi üdültetés januárban már megkezdődött. Ezenkívül 800 CSÉB-tagot visz el az Állami Biztosító az áprilisban sorra kerülő Magyar- ország—Románia válogatott Európa-bajnoki mérkőzésre. terve. Az általános rendezési terv után ez az újabb terv intézkedik majd a városközpont belső részének beépítéséről, a korszerű üzletsorok kialakításáról. AZ FBI — saját közlése szerint — „minden idők egyik legnagyobb autótolvaj bandáját” leplezte le. A gengszterek „megrendelésre” loptak, s széles körben kielégítették a vevők igényeit. Mint Mi leheli igazságügyminiszter pénteken Washingtonban bejelentette, hat szövetségi államban összesen 54 bandatagot vettek őrizetbe. Meglepő, hogy a gyanúsítottak között négy tanár is van. ÖNÁLLÓ ELŐADÓI ESTET TART ma élő magyar költők műveiből Margittay Ági, a szegedi Nemzeti Színház tagja kedden este hat, órakor Nyíregyházán, a megyei művelődési központ nagytermében. BRIGÁDGYÜLÉSEK A ZÁRSZÁMADÁS ELŐTT. A zárszámadást készítik elő azok a brigádgyűlések, amelyeket hétfőn és kedden, tartanak meg a nyírbogáti Rákóczi Termelőszövetkezet növénytermesztő brigádjai, ' KISZ-VÉDNÖKSÉG Ä MEZŐGÉPNÉL. KlSZ-véd- nökséget vállalnak a MEZŐGÉP Vállalat központi gyáregységének ^fiataljai a CV—71-es elnevezésű cukor- répamag-vető gép gyártása felett, hiszen a tervezett 300 gép elkészülése nép- gazdasági érdek is. A védnökséget a vállalat más gyáregységedre is kiterjesztik a gépgyártás meggyorsítására. ZÄRSZÄMADÖ KÖZGYŰLÉSEK. Hétfőtől egy sor zárszámadó közgyűlés megtartására kerül sor Szabolcs-Szatmár közös gazdaságaiban. Elsőként szerdán a szakolyi Aranykalász és a balkányi Virágzó Föld Szakszövetkezetben tartják, A NYÍREGYHÁZI vendéglátó ipa rí VÁLLALAT ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA bejelentésére bírságolt a városi szabálysértési csoport D. J.- né pultos ügyében, aki a vendéglátóipart vállalat 6. sz. egységében két deciliter cabinet brandyt 13,3 százalékos meny- nyiségcsonkítással mért és adott ki a vásárlónak. Az italt egy tételben, üvegben elvitelre mérték ki. A vásárló az italért 45 forintot fizetett, de a ténylegesen kapott ital ára csak 39,40 forint volt. D. J.-né ezzel a cselekményével a vásárló megkárosítása alapján szabálysértést valósított meg, melynek következtében 3000 forintig terjedhető pénzbírsággal sújtható. Az elkövető az ellenőrzés során arra hivatkozott, hogy az ital kimérésénél a mércét te- leöntötte és szerinte a mérce nem megfelelő. A kimérésnél az italból sok elcsepegett. A vásárlő azonban a kimérés közben történt elcsepegést nem érezheti meg, a pultosnak úgy kell végezni a munkáját, hogy a vásárló az általa kifizetett italmennyiséget teljes egészében meg is kapja. A fentiek egybevetésével az elkövetőt most első Ízben 300 forint pénzbírság kiszabásával sújtották. (f.) AZ EGYIPTOMI MOHAMED MUSZTAFA MASZ- SZAD hároméves külföldi tartózkodás után tért haza a napokban, s azt kellett tapasztalnia, hogy e három év során megházasodott, elvált és bankszámlájáról 5000 font hiányzik. A rendőrség egy ügyes nőt gyanít az eset mögött: az illető feltehetőleg hamis házassági papírokat mutatott fel. majd különélés címén a válást is keresztülvitte, hogy 5000 font eltartási kártérítést ítéltessen meg magának. VÁLLALATI TELEFON (Kiss Ernő rajza) PROGRAM 1975. január 33, vasárnap ZELMA NAPJA A N*p kél: 7 óra 22 perckor, nyugszik: 16 óra 31 perckor. A Hold kél: 10 óra 13 perckor, nyugszik: 0 óra 17 perckor. 1972. január 24, hétfő TIMÖT NAPJA A Nap kél: 7 óra 21 perckor, nyugszik: 16 óra 32 perckor. A Hold kél: 10 óra 43 perckor, nyugszik: 1 óra 37 perckor. Változóan felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás idő. A Dunántúlon néhány helyen kisebb havazás. Napközben kissé megélénkülő délkeleti szél. Az esti óráktól kezdve többfelé ködképződés. Várható nappali hőmérséklet mínusz 3, plusz 2 fok között, Kossuth rádió VASÁRNAP 8,05: Külpolitikai negyedóra. — 8,20: Halló, Európa! — 9,50: A hét költője. Vajda János versei. — 10,03: A rendíthetetlen ólomkatona. Mesejáték. — 10.28: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 10,40: Bach műveiből. — 10,50: Weöres Sándor versel. — 11,05: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának és szimfonikus zenekarának matinéja. — kb.: 12,15: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos versei. — Kb.: 12,20: Gyermekkorom tájéka. Vajda János versel. — Kb.: 12,25: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb.: 13,15: Tiszta szívvel. Baros Sándor írása. — Kb.: 13,25: Részletek Kálmán Imre operettjeiből. — 13,50: Rádiólexikon. — 14,20: Andor Éva is Palcsó Sándor népdalokat énekel, Lukács István cimbalmozik. — 14,44: Arató Károly versel. — 15,09: A New Christy Minstrels együttes felvételeiből. — 15,15: Schubert: B-dúr trió. 15,48: Pillantás a nagyvilágba. — 16,08: Éneklési bravúrok a nagy c-től a magas c-ig. — 17,05: Légy hű önmagadhoz. — 18,05: Nótakedvelőknek — 18,58: Hallgatóink figyelmébe. — 19,10: Közvetítés __ a Spresfico nemzetközi párbajtőr- versenyről Milánóból, — 20,08: Közvetítés a kaposvári Csiky Gergely Színházból, Sirály. Csehov háromfevonásos színmüve. — 22,15: Schumann dalaiból, zongoramuzsikájából. — 23,15: Erre táncol a világ. — 0,10: A Magyar Rádió rézfúvősötöse játszik. HÉTFŐ 8,15: Kedvelt régi melódiák. — 9,07: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban. X. rész (ism.) — 9,26: Rádióbör- -a. — 9,30- A hét zeneműve: Monteverdi — Vespro della Beata Vergine. — 10,05: Romantikus zene. — 11,00: Iskolarádió. — 11,35: Rameau operáiból. — 12,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,35 : Tánczenei koktél. — 13,20: Dékl Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13,50: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.05: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora (Ism.) — 14,10: Kóruspódium Veszprémben __ I. rész. — 14,40: Fiatalok stúdiója. — 15,10: Harsan a kürt; szó! — ’5,45: yass Lajos: Lebegp táj — dalciklus. — 15,59: Hallgatóink figyelmébe! — 16,90: A világgazdaság hírei. — 16,05: Barokk zene. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: A KISZ Központi Művészegyüttes műsorából. — 17,45: Van új a nap alatt. Tudományos híradó. — 18,00: Sajtókonferencia a Parlamentben. — 18,58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.40: Uj operalemezeinkből. Gundula Janowltz énekel. — 20,05: Népdalest. — 20,55: Emlékek szárnyain. — 22,20: Lovag, aki nincs. — 23,00: Ritmusturmix. — 0,10: Romantikus kórusmuzsika. Petőfi rádió VASÁRNAP 6,58: Hallgatóink figyelmébe! — 7,30: Romantikus orgonamuzsika. — 8,00: Miska bácsi lemezesládája. — 8,35: A hét műsorából. — 9,40: Hegyoromról — hegyoromra. — 10,10: Érdekességek a jövő hét műsorából. — 10,40: Vasárnapi koktél. Kom; játhy György tánczeneműsora (ism.) — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,04: Történetek Mátyás királyról. Rádiójáték gyermekeknek. — 14,00: Táskarádió. — 15,00: És nálatok hogyan kezdődött? Dokumentumműsor. -- 15,30: Berki László népi zenekara játszik. — 16.05: A vasárnap sportja. — 16,35: Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. — 16,45: A Harmónia énekegyüttes és ä Körmendi-együttes felvételeiből. — — 17,16: „Az oklahomal dalnok”. — 18,10: Uj magyar zene a rádióban — a közönség és a kritikusok 1971. évi dijáért. — 18.56: Beszélgetés esv versről. — 19.11: Godunov — Szobajelenet. —19.40: Makkfalva népművésze. — 20,15: Ferencz Éva, Sebő Ferenc és a XIV. kér. KISZ kamarakórusa népdalokat énekel. — 20,33: Uj lemezeinkből. — 21,45: Tudósaink arcképcsarnoka. — 22,06: A hang- lemezbolt' könnyűzenei újdonságai. — 22,20: Szabad szél. Részletek Dunajevszkij operettjéből. — 23,10: Mathis, a festő. Részletek Hindemith operájából. HÉTFŐ 8,05: Polkák. — 8,1a: Hallgassuk együtt! Kroő György műsora. — 9,03: Eteregy délelőtt. A Gyermekrádió műsőra. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,45: Egy kanadai magyar falu története — 12,00: Cigánydalok, csár-i dások. — 12,20: Kamarazene. — 12,45: Vita a demokratikus isko Iáról. — 13,03: Ernest Anserme;, vezényel. — 14.00: Keltőtől hatig... — 18.05: Külpolitikai figyelő (Ism.) — 18.20: Közkívánatra: 20.00: Az Esti krónika különkiadása. — 20.25: Uj könyvek (ism.)1 — 20,28: Minden perc csoda. Csurka István hangjátéka. — - 21.09: Daljátékokból. — 22.00: A hét zenei..üve: Monteverdi — Vespro della Beata Vergine. — 22,30: Fehér Sándor népi zenekara játszik, Jászladányi Tóth József énekel. — 23,15: Szimfonikus muzsika. Nyíregyházi rádió VASÁRNAP 1-8,00—19,00: Vasárnapi újság.— Vasárnapi muzsika. — Sport. HÉTFŐ ^ 18 00—lö ,00: Észak-tiszántúli krónika. — Ritmikus percek. -j~ Válaszolunk hallgatóinknak. — Sütőüzemek a falu ellátásáért.— Prímásvetélkedő. Televízió 9.00: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 9,25: Nemet nyelv- tanfolyam. — 9,50: A dünék és a tenger. Magyarul beszélő dán ifjúsági játékfilm. — 14,28: Pedagógusok fóruma. Aktuális kérdések. — 15.05: Vigyázat. frissen mázolva! Osztrák esztrádműsor. — 15.53: Jane Eyre. Magyarul beszélő angol filmsorozat 4. rész. — 16,00: Rusztaveli földjén. Riportfilm. — 16,40: Műsorainkat ajánljuk! — 17,05: Reklámműsor. — '7,15: Hangverseny fiataloknak. Leonard Bernstein a muzsikáról. Fiatal előadóművészek 1966. — 18,10: Delta. Tudományos híradó. — 18,35: Sporthírek. — 18,45: Esti mese. — 19,00: A HÉT... — 20,00: Hírek. — 20,05: A fekete város. Tv-filmsorozat 4. rész: Rozália (színes). — 21,00: Kicsoda — micsoda? Fejtörőjáték — 21,45: Hírek — sporthírek. Román tv VASÁRNAP 7,30: Pionlrműsor. — 9,00: A falu életéből. — 10.10: Leonard Berns'ein zenei műsora. —11,30: Magyí» nyelvű adás. — 13,00: A téli olimpiai játékok előkészületei. — 17,00: Megyeközi kórus- verseny. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: Riportműsor. — 19,20: Francia játékfilm. — 26,40: Könnyűzenei melódiák. HÉTFŐ 15,00: Mezőgazdaság. — *7,88: Színházi kritikák. — 17,30: Román könnyűzene. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: Dalok és versek. — 19,25: B'olytatásos regény (Copperfield Dávid). — 20.1«: Népi zene. — 21,15: Szocialista országokból, falusi képek Koreából. Bratislava! tv HÉTFŐ 16,35: Hírek. — 16,40: Pedagógusok műsora. — 17,00: Beszéljünk oroszul. — 17,30: Fair play. Sportmagazin. — 18,15: Egészségügy! tanácsadó. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradő. — 19,201 Dalok. — 19,30: A jövő a tudomány terveiben. — 20,00: Rysa- nek úr visszatérése. — 21,05: Hét tenger nyomában. — 21,30: Operettsiiow. — 22,00: Tv-híradó, Moziműsor KRÜDY MOZI 3 NÉGY GYILKOSSÁG ELÉG LESZ KEDVESEM Csehszlovák film E. fc.: fél *, háromnegyed * és 8 óra. béke mozi; HA KEDD VAN. AKKOR EZ BELGIUM Amerikai film vígjáték fc. k.: 4, 6 ée 8 óra, GORKIJ MOZI: A VALCERKIRÄLY Amerikai—osztrák film E. k.: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: Január 23: BŰNTÉNY A VIA VENETON Olasz bűnügyi film. Január 24: A HÖLGY NEM ISZIK, NEM DOHÁNYZIK, NEM FLÖRTÖL.» CSAK FECSEG Francia filmvígjáték E. fc. fél 6 és fél 8 érakor KIS VÁRD AI MOZI: OLIVÉR I—II. (Dupla helyári) MÁTÉSZALKAI MOZI ...ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG 1972. Január