Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-23 / 19. szám

1972. Január 23. Xm'rr M£nrATirw*frf3 — vasárnapi MmxfiKt ■ft I. Oteai 100 éves a műemlékvédelem AJAK NAQYKÖZSÉC/ Szabolcs-Szatmár megye hazánk egyik leggazdagabb népi múlttal rendelkező te­rülete, melyben még mindig nem tártak fel a kutatók minden hasznos történelmi értéket. Éppen ezért nem je­lentéktelen az az elhatáro­zás, amelyet a megyei ta­nács mellett működő műem­lékvédelmi albizottság hozott múlt heti ülésén: az Országos Műemléki Felügyelőség felhí­vására a hazai műemlékvé­delem 100 éves évfordulója alkalmából különös gonddal indítanak mozgalmat a me­gye műemlékeinek megbe­csüléséért és ismertetéséért. A részletes programot feb­ruár 10-ig készítik el a bi­zottság erre a célra kijelölt tagjai, egyetértésben a sza­bolcsi múzeumok, az idegen- forgalmi hivatal és a taná­csok művelődési osztályai­nak vezetőivel. A program elkészítése után, kora ta­vasszal a Hazafias Nép­fronttal együtt felhívást in­téznek a lakossághoz, amely­ben arra kérik a megye la­kóit, hogy fogjanak össze meglévő műemlékeink kör­nyezetének megszépítésére, ha szükséges, új fák és lige­tek telepítésére, általában a történelem által ránk hagyott kincs gondozására, ápolásá­ra. Ugyanezt a felhívást me­gyénk ifjúsága is megkapja, a honismereti mozgalom ke­reteiben. Az idei múzeumi hónapot is a műemlékvéde­lem centenáriumának szen­telik. Az a törekvés, hogy a sóstói falumúzeum is meg­ra. Most elkésve felel. Akko­ra késéssel... A kemény burok nőni kezd, a torkát szorongatja. Nem is tudtam, hogy ennyi­re szenvedek, gondolja hir­telen. A valóságban nem fájt annyira, mint így elme­sélve. De hiszen egy szót se szólok, döbben rá, talán ha szólnék... Azt kell mondani, valami egyszerűt, mulatsá­gosat. Igen, mulatságosat hisz stramm vagyok, jópofa vagyok. — Hogy működik az új munkatárs, az a hogyishív­ják Zsuzsi? — No, de most már menjen. Több kérdés nincs. — Rendes lány — mondja Gitta és felbukkan előtte Zsuzsi fiatal, gyöngéd hajlá­sú nyaka, ahogy az írógép fölé hajol. Zsuzsi nyugodtan sírhat, senkinek sincs a ter­hére. Minden fiatal rajta, fia tál, feszes, durcás, s ha a fiúja felől faggatják, a vállát rán­dítja, s indigótól kék ujja szótlanul böködi a billen­tyűket. S mennyi foga van. mennyi sok erős foga! „Hogy működik az új munkatárs?’' Velem ki törődik? Mi ket­ten úgy voltunk Andrással... Mi lesz velem? Figyeljen nyiljon ez év nyarán és ben­ne a közönség megnézhesse a népi építészet oda áthelye­zett szép emlékeit. A NYIRTOURIST autóbusz­túráit és kirándulásait első­sorban a legnevezetesebb műemlékek megtekintésére igyekszik irányítani. Ahol még nincs feliratos tábla, azokat is elhelyezik a mű­emlékeken egy kis avatási ünnepség keretében. A járá­si művelődési osztályok irá­nyításával az ifjúságnak Is előadásokat tartanak. Az az elhatározás, hogy az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség az ünnepségek kezdetéig be­fejezze az anarcsi és számos- becsi templomok felújítását. Ezeknek az ünnepélyes át­adása is szerepel majd az éves programban. A több és fontosabb műemlékjelle- gű épülettel rendelkező köz­ségekben, mint például Nyírbátorban, Vaján, Szé­kelyben és Tuzséron a helyi szervek rendezésében törté­nelmi előadások hangzanak majd el. A múzeumok kiál­lítják a . legszebb objektu­mok képeit és egy-két hétre a legtöbb számba jöhető köz­ségbe elviszik a megye tör­ténetével foglalkozó vándor- kiállítást, amely tavaly is nagy sikert aratott, de most az ünnepi alkalomra kiegé­szítik. Az egész nlozgalomnak az a célja, hogy kis költséggel, de sok ember érdeklődésé­nek a megmozgatásával mé­lyítse el lakosságunkban szűkebb hazájának történe­téről szóló ismeretanyagát. ide: akar nevetni? Ez egy édes kis történet. Édes! — Rendes lány — mondja, s lába egyre mozog, mint a bogarak lábai, melyeket tű­vel dugóra szúrnak. — Ren­des lány, csak... — Csak? Mi baj van vele? — A körmét ráspolyozza. —■' Mit csinál? — Jaj, nem lehet kibírni! — Munkaidő alatt a kör­mét ráspolyozza? Miért nem szól rá? Gitta becsapta az ajtót. Hubert méltatlankodó hang­ja utánaúszik: „A körmét ráspolyozza?” A körmét ráspolyozza, is­métli a szürkére mázolt fo­lyosónak, de a,kemény bu­rok nem pattan meg benne, a kemény burokban valami dörömböl és nyöszörög, egy­szerre hallja a két hangot, egymáshoz tapadva, egymás ellen törve. „Senkisem ke­resett?” kérdezi a nyöszörgő hang, s a dörömbölő foly­tatja: „Ha András keresne, mondjátok neki... Különben majd én!” Felnevet. A neve­tés sűrű ráncokat vet a bő­rén, mint tejen a meggyűlt pille. Zsuzsi ránéz, s erélyesen tovább veri a billentyűket. Háromezer-ötszáz éves a legrégebbi híradás arról, hogy A jakon már akkor éltek emberek. Hadak vonultak ed, nem volt érintetlen, ember által elkerült vidék. Egy 36 centiméter hosszú tör és egy 40 centiméteres kétélű kard ép állapotban került elő 5 évvel ezelőtt a föld mélyéből. Ez a 3 és fél ezer év távla­tából érkezett híradás azon­ban keveset mond a település ősi krónikájáról. Még kevés­bé arról, milyen népek ütöt­tek itt tanyát, örültek, szen­vedtek, dolgoztak, talán ugyanazokon a helyeken, ahol ma a családi otthonok százai állnak. Ahol jelenleg 1020 család él, 832 házat tar­tanak nyilván 4333 lakóval. Pedig nem igaz az, hogy a most élők nem kíváncsiak a régi időkre, hogy jobban ki­rajzolódjon községük múltja, s jobban ragaszkodjanak a jelenéhez is. De az évszáza­dok, évtizedek során aligha akadt itt idő és erre a célra szánt értelem. Mióta ember él Ajakon, s nem született módos házban, látástól vaku- lásig viaskodott a földdel. Mégis földhözragadt maradt. Az átlagnál is nagyobb volt itt a föídélisóg. Ez a tér­ség a Tisza ősi árterülete volt. Minden lépést úgy kellett visszahódítani, a község 4301 holdnyi területéből a vízmen­tesítés előtti időkben 2100 hold vizes volt. Új honfoglalás Ajak régi történetének egyik kiváló ismerője, dr. Nyárádi Mihály úgy említi, hogy az 1860-as évek táján még a szarvasmarha úszva járt egyik dombról a másikra. A dombok közötti vizes haj­latot „szabad talajnak” mondták. Amíg a földesurak egy tagba nem vágatták a földeket, mindenki szabadon használhatta a vizes hajlato­kat. A „fiúcselédek” zsom- békról zsombékra hágva „lé- buc”-. meg kacsatojást szed­tek róluk. A vízben termelt nádat fűtésre használták, de vágtak házfedésre és eladásra is. A vizeket halászták is. A vízszéli „zamáncos” — pocso- lyás — helyeket marhával legeltették. Az állatokból pénzeltek. Fuvarból is került valami. És a földet is művel­ték. Nehezen éltek. A vízmentesítés a község új honfoglalását jelentette. A vizes részek fokozatosan ter­mőfölddé váltak, s többnyi­re tengerivel, „krompéval” — burgonyával — és répával vetegették. A gabonát, ami a homokdombokon termett, még 8—9 évtizeddel ezelőtt sarlóval aratták. Zemplénből is lejártak aratni, tótok. He­vesből dohányosok jöttek, ők magyarok voltak. Ajak azonban, amelynek nevével először egy 1293-ban kelt feljegyzésben találkoz­hatunk a Zichy-okmánytárban — élni akart. Az ősök, akik­nek ide vándorlásáról még viták vannak, nemcsak a ter­mészetet zabolázták meg, a faluközösség alakításának egy kivételes varázsával Is rendelkeztek, hogy jóban- rosszban összekovácsolódva éljenek, teljes fényében meg­őrizzék a mai naoig a régi népszokásaikat, népviseletü­ket. Egy parányi szigetként maradtai: fenn, példáját adva a hagyományok őrzésének. Ez a község sok minden­ben hasonló a környező köz­ségekhez. mégis sok min­denben eltérő. más. mint szomszédai. Külsőre a színes, tarka népviseletet őrző ruhák lát­ványa focia meg az idegent. De viselőikről — valljuk be — keveset tudunk. Hn látjuk őket. kicsit mindannyiszor el­csodálkozunk. elvkor elmoso­lyodunk. Máskor közönyösen *ud<?másu! vesszük. hosv van meav4nkban község, aho! az idősebbek még ma is őr­zik a régi n*ovis.eletet. s ahol alig 20—25 éve csattantak szét a községet láthatatlanul körülvevő kapuk... De ezt már csak a helyszí­nen járva tudjuk meg. S azt is: a szép és nemes hagyo­mányőrzés mellett volt itt hosszú ideig befeléíordulás is. Szinte íratlan törvény volt a rokonházasság, s itt pusztí­tott talán a legerősebben a tbc. Itt volt a legtöbb egész­ségtelen ház, amelynek te­nyérnyi ablakain nem hatolt be napfény, amit nem lehe­tett kinyitni, mert építéskor beleágyazták a keretként szolgáló vert falba... Levél Amerikából Egy távolról jött levelet mutattak a faluban. Akiről szól, egykor Ajakon élt, a nincstelenség áthajszolta a tengeren túlra. Most jött az értesítés a hozzátartozóknak, hogy a „torontói Szent Anna Szeretet Otthonban elhunyt...” Egy azoic közül, akik a húszas- harmincas években kivándo­roltak. Volt olyan év, amikor 100—120 ajaki mondott bú­csút falujának. Azt mondják, még Amerikában is ragasz­kodtak a népviseletükhöz. Ez marad t meg számukra a hazából, a szülőföldből... Talán így voltak ezzel az itthonmaradottak is. Nagy- nagy robotjuk, kínlódásuk, földéhségük sem tudta meg­fosztani őket az örökségbe kapott szokásaiktól. Pedig gyorsan elszállt itt a szép ruhákat viselő fiatalság „édes kora”. Ortutay Gyula, a ne­ves néprajzos gyűjtő körútja során a harmincas évek ele­jén jegyezte fel e népdal szö­vegét Ajakon: Szép a retek hónapos korában, Szép a kisjány húszéves korában, Húsz év után siratja az anyja, Hogy a jánya nem megy férjhez soha. A fiatalság gyorsan futó boldogsága volt talán még rövidebb, mint más közsé­gekben. Ha ma a vendég a régi vi­lág dolgai iránt érdeklődik, kevés felvilágosítást kaphat a községben. Nem azért, mert az emlékezet kihagy, szereti megrostálni ■ a kellemetlen emlékeket. Az ajakiak mint­ha egy kicsit röstellnék, hogy községük nemcsak a múlt, a hagyományok igen értékes kútfője volt, hanem a befelé- fordulás, egyben az elmara­dottság, az elzárkózás mag­ját is újra és újra felnevel- gette. Volt itt nyomorúságból kd- s&rjadó kuruzslás, gyógyító, foghúzó kovács. Orvos csak 45 után. Pedig már 1928-ban nagyközség volt. Ajakhoz tartozott a szomszédos Anarcs Is. Volt itt egy szebb, meny- nyei világ megálmodása, re­ménye. Az elesettségből gör­csös istenhez fordulás, kiál- tóbb, szánté követelőző is- tenhivés, amelynek külső je­gyét magukon viselik a ré­gebben épült házak. A ke­resztet. Ajakon nehezebben moz­dult a történelem. Mélyen gyökereztek a szálai a kupor- gatásnak, a földimádatnak. Még a közelmúlt években is erősek voltak a szálak. A fa­lu tsz-szé szervezése előtti hónapokban még sokan vásá­roltak földet, borsos áron. Az egyéni gazdálkodás embert görnyesztő „függetlenségét” nehezen cserélték fel a kö­zösben való próbálkozással. Évek kellettek, amíg meg­vívták egymással és önma­gukkal az egyéni háborúju­kat. Vannak, akiknél még most Is tart... De a falu tovább lépett. Még nem áll az elsők között a tsz-ük, de már 200 forint híján 12 ezer forint az átla­gos kereset. 22 millió forint a bruttó vagyon. Keményen dolgoznak minden forintért, de megvan az értelme. A nagyüzemi gazdálkodás bebi­zonyította a „csodát”, hogy az egy lakosra jutó egy hold föld el bírja tartani a falut. Ma még jócskán besegít Kisvárda, Záhony is — mondta Ragány Ferenc ta­nácselnök. Nyolcszázan jár­nak el, erős férfiak ipari munkára. Záhonytól a du­nántúli Komlóig mindenütt megtalálható az ajaki mun­kás. Dolgos emberek, szeretik őket. A mai falu Bái-milyen furcsa, a köz­ségbeli nők — és természete­sen az itthon maradt férfi- nép — teremtik mag a holnap faluját, ahonnan már nem kell elvándorolni, értelmesen, jól megélhet az ember Aja­kon is. A község nemrég ka­pott 2 millió forintos állami költséggel utat. Épült itt óvo­da, iskola, orvosi rendelő, postahivatal. Több tucat ház­helyet osztottak ki... Terjeszkedik, egyben ma­gasodik is Ajak. Az új házak többsége villaszerű, fürdő­szobás, kényelmes és olykor a család minden tagjának különszoba jut benne. Ajakra valamikor tréfá­san lekvárgyárat „telepített” a népi humor és egyben a nyo­morúság. Ez a szólás-mondás ma már egyre kevesebb hely­beli emberi ingerel bosszú­ságra. Nem nyílnak lei a bics­kák, ha a bálban szóba kerül. Pedig egy-egy bál alkalmá­val a környékbeli falvakból sok száz fiatal seregük a köz­ségbe. Viccesen mondták el: az egyik legjobban jövedel­mező „üzemáguk” ez. A bál. Több ezer forintot táncolnak össze a fiatalok a községnek, amiből fontos létesítmények építési költségeit toldhatják meg. A táncterem az iskola egyik Összenyitható helyisége, ahol hetenként három es­te a mozielőadásokat is tart­ják. Zsúfolt a mozi. Egy-egy jó filmből két-három elő­adást is tartanak esetenként. Kisvárda közelsége termé­szetesen hatással van Ajakra, a jó busz- és vonatközleke­dés is segített a község hatá­rán túl alig jutó ajakiakat kiemelni a mozdulatlanság­ból. Táguló körök Három forint negyvenért — Pestet is sokan megjár­ják. Sok a vasutasfeleség, sok az ingyen jegyes. S ha nem is a múzeumokat, a színháza­kat, a hangversenytermeket keresik, hanem az áruháza­kat — többen bútort is a fő­városból hozatnak —. mégis örülni kell. Kitágulnak a kö­rök, megszűnőben az elzárt­ság. Még Zakopanéba is eljáro- gatnak, különösen amikor nincsenek nagy munkák. Vannak persze, akiket a szerzési vágy hajt. Többen Pestre hordják a napraforgómagot. Jó pénzért továbbadják a kofáknak. A napraforgótermés zömét mégis a helyi tsz kezelésé­ben lévő olaj ütő dolgozza fel. Ez az egyetlen gyárszerű létesítmény a községben, amivel szívesen előhozakod­nak a helyiek. S az évek során lassan ki­kopnak a viseletből a régi ajaki mól- és delinruhák, a férfiak sujtásos öltönyei. Legfeljebb ünnepi alkalom­mal veszik fel. Egyébként: „Nyíregyháza nem öltözik úgy nylonba, mint ezek a lá­nyok” — mondták az idő­sebbek. Valami igazság le­het is ebben, mert csak a helyi ÁFÉSZ-boltok évi for­galma meghaladta a tizenöt­millió forintot. De ki tud elszámolni a Kisvárdán, Nyíregyházán, Debrecenben és Pesten vásároltakról? Ve­szély fenyegeti a régi „fel­vetett” ágyakat: a modern bútorokban nincs annyi tö­mérdek hely, ahol el lehet­ne rejteni a mennyezetig magasodó párna- és dunna­hegyeket... A valamikor csak helyben házasodó fiatalok szinte az ország minden tájáról hoz­nak párt maguknak. És — ha a helyzet úgy kívánja — búcsút is mondanak a köz­ségnek, követik a házastár­sukat. „Az utóbbi években öt párt eskettem, akiknek Ameriká­ba vitt az útjuk. Az ifjú férj elvitte őket... — jegyezt® meg büszkén és egy kis saj­nálkozással a falu tanácsel­nöke. Ajak, a hosszú ideig moz­dulatlanságban élő több, mint négyezer lakosú köz­ség azonban még nagy út előtt áll, hogy elérje az ön­maga által megszabott fejlő­dést. Még sok minden hiányzik, így a művelődési otthon. Még csak a téglát, 60 ezer darabot rendelték meg a kultúrházüoz. De jó, hogy már itt tartanait. Ajak tör­ténetében először lesz ottho­na a kultúrának. Kellene még más is. De vajon hogyan lesz ezután? Ezt kérdezték egymástól, s a község veze­tőitől az új év első napjai­ban az ajaki emberek. Rang, vagy több ? „Nagyközség lettünk — mondták. Ezt elfogadjuk, hogy szép rang. Megilleti a falunkat. De nem hagynak e túlságosan magunkra, a já­rás, a megye? Nem mond­ják-e azt: éljünk meg, ahogy tudunk...” Nem rögtön értették meg az emberek, hogy a nagy­községi rang nem jelent hátrányt a falunak, inkább előnyt tartogat. A helyi je­lentőségű kérdésekben — beruházásokban, mit, mire költsenek, melyik a fonto­sabb — az ajakiak mondják: ki a végszót. Persze az is igaz, hogy a nagyközségi rang nem hoz rendkívüli anyagi juttatáso­kat, de nem zárja ki a se­gítséget sem. Az utóbbi négy évben 3 millió forint beruházás va­lósult meg a községben, hol­ott a községfejlesztésből származó éves pénzösszeg nem haladja meg a 170 ezer forintot. Eddig is segített a nagyobb testvér, — a járás, a megye. Ezentúl a megye. Természetesen a helyi erő­források is jócskán bele­szólhatnak, hogyan alakul a következő években a község arculata. Most már gondoskodniuk kell a kisebb testvérről is, Rétközberencsről. 1970 óta tartozik Ajakhoz. Bizony akadtak tennivalók az egye­sülés óta. Közkutakat kap­tak, 115 ezer forintból, rend­be hozatták az iskolát. 1460 lakosról kell érdemben gon­doskodni az anyaközségnek. Itt még a belvíz is fenyeget egyes utcákat, dűlőket, az el­ső években ezzel igyekeznek leszámolni... De ne higgye senki Ajakon, hogy a- kisebb testvér, Rétközberencs vi­szi el talán az ő pénzüket is! „Nagyközség lettünk, na­gyobb lett a felelősségűnk* — mondták a községben. A hatáskör valóban megna­gyobbodott, nem kell ezután a járási székhelyet, Kisvár- dát járni minden apró ügy­ben. Ezután az építkezők gyorsabban kezdhetik az ala­pozást, az engedélyeket a nagyközségi tanács adja. Gyors tempóban, persze nem megalapozatlanul. Elkészülnek az igen fon­tos létesítmények, a művelő­dési ház, később a könyvtár. Minden sorjában. És azon is töprengenek — nagyon he­lyesen: egy emlékszobát is berendeznek majd az a jaki néphagyományok, népviselet számára. Mert az igaz, hogy a nyíregyházi Jósa András Múzeumban az érdeklődők megcsodálhatják a szebbnél szebb ruhákat, használati tárgyakat, de a bölcső, Ajak is tartozik annyival önma­gának, hogy a mai és a kései nemzedéknek egy emlékszo­bában megőrizzék az ősök szépérzékéről, öltözködési kultúrájáról valló ruhákat. Nem állíthatjuk, hogy a nagyközségi cím odaítélésé­vel egy teljesen új korszaka következett el Ajaknak. De annyit elmondhatunk: egy erőteljes lépést tett a me­gyének ez az ősi települése, hogy lépést tartson a mai magyar községekkel, tovább ápolva értékes vonásait, ha­gyományait, a városiasodé községek arculatára formálja önmagát. Páll Gézái KÉPZŐMŰVÉSZEINK VÁZLATKÖNYVÉBŐL: MUNKÁS. (HUSZÁR ISTVÁN RAJZA)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents