Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-20 / 16. szám
tww mnrvw* lets. 2d. f. M nemzetközi és országos események megyénk idei versenynaptárában Határ menti válogatott találkozó labdarúgásban Az MTS Szabolcs-Szatmár megyei Tanácsa elkészítette az 1972-es esztendő versenynaptárát, amely szerint megyénkben sporteseményekben gazdag évre számíthatunk. A versenynap- tárban a megyei rendezvények mellett számos nemzetközi és országos sportesemény is szerepel, s a korábbi évekhez viszonyítva az idén már a nyári hónapokban is láthatnak a szurkolók rangos versenyeket és mérkőzéseket. Az asztalitenisz sportágban két kiemelkedő eseményre kerül sor az idén. Július 11- én, 12-én és 13-án Nyíregyházán rendezik meg a már hagyományos Nyíregyháza— Ungvár válogatott találkozót, november 19-én pedig a serdülők országos meghívásos versenyére kerül sor, ugyancsak a megyeszékhelyen. Az asztaliteniszhez hasonlóan atlétikában is megrendezik a Nyíregyháza—Ungvár találkozót. A kétnapos verseny október 10-én kezdődik. Július 29-én és 30-án területi váltóbajnokságra kerül sor. ahol öt megye, Hajdú-Bihar, Borsod, Heves, Nógrád és Szabolcs válogatott váltófutói találkoznak. Cselgáncsban először rendeznek országos szintű versenyt Nyíregyházán. Október 15-én a Nyírségi Kupa ifjúsági egyéni és csapatbajnokságára kerül sor. Kézilabdában egész sor rangos eseményt láthatnak a szurkolók. Közülük a május 24-én és 25- én megtartandó középfokú iskolai elődöntő emelkedik ki. amelynek keretében Nyíregyházán az országos elődöntő egyik csoportjának mérkőzéseit rendezik meg, négy-négy fiú- és leánycsapat részvételével. Kézilabdában ugyancsak a megyeszékhelyen játsszák le az Országos Ifjúsági Kupa területi döntőjét, október 27-én és 29-én. Kosárlabda sportágban két rangos. kupamérkőzés-sorozatot rendeznek megyénkben. Február 13-án, 20-án, 27-én és március 5-én az országos Sóstó Kupáért játszanak a csapatok. Az országos meghívásos Báthori Kupáért pe- dik december 3-án rendezik a találkozókat, a megyeszékhelyen. Labdarúgásban határ menti válogatott találkozóra kerül sor július 2-án és augusztus 6-án, amikor Nyíregyháza és Ungvár csapata méri össze tudását. Megyénkben rendezik meg az országos ifjúsági válogatottak tornájának egyik fordulóját is. amelynek keretében Hajdú-Bihar. Borsod, Nógrád és Szabolcs ifjúsági labdarúgói találkoznak. Ennek a sporteseménynek az időpontjáról most folyik a tárgyalás. Lovaglásban augusztus 19- én és 20-án nemzetközi versenyt, modellezésben nemzetközi körrepülőversenyt, ökölvívásban pedig Sóstó Kupa egyéni versenyt rendeznek a megyeszékhelyen, október 7-én, illetve augusztus 24-én. Röplabdában szeptember 23-án és 24-én az országos ifjúsági férfi- és női bajnokságot bonyolítják le. Ezenkívül tervezés alatt áll egy Ungvár—Nyíregyháza válogatott férfi és női röp- labdatalálkozo is. Érdemes áttekinteni a Súlyemelés: nyári versenynaptárt. Június 16-án, 18-án, 25-én és július 2-án 11—11, július 16-án 7, július 23-án öt, július 30-án 7, augusztus 13-áu6, augusztus 20-án 7, augusztus 27-én szintén hét sportesemény megrendezésere kerül sor Nyíregyházán. A verseny- naptáron kívül az MTS vezetői javasolták a Nyíregyházi Spartacus röplabdaszakosztályának, hogy mivel a2 egyesület az idén lesz 20 éves, rendezzenek nemzetközi röplabdatornát. Nyári hónapokban öt-hat külföldi csapat részvételével igen rangos sporteseménynek ígérkezne ez a kitűnő terv. Ugyancsak javasolták a Nyíregyházi Spartacus, a Rakamazi Spartacus NB lies és a Záhonyi VSC NB III-as labdarúgócsapatainak, hogy ..rezzenek be a nyári, illetve a Vasutas Kupába. A három együttes vezetői február 10-ig jelentik be az MTS-nek. hogy indulnak-e. Az MTS versenynaptárával párhuzamosan a járási testnevelési és sporttanácsok is elkészítették területük versenynaotárát. Ezek szerint az idén 52 vasárnapon 445 sporteseményt rendeznek a járási székhelyeken. A fehérgyarmati járásban 41, a nagykállóiban 53, a mátészalkaiban 60, a kisvárdai- ban 67, a nyírbátoriban 61, a vásárosnaményiban 42, a nyíregyházi járásban pedig 67 járási versenyre kerül sor, 10—11 sportágban. * * Megegyezett az U. Dózsa a Celticcel Az U. Dózsa—Celtic BEKnegyeddöntő időpontjával kapcsolatban a skót együttes levélben értesítette a lila-fehéreket. hogy megfelel nekik az, eredetileg kisorsolt március 8-i (budapesti), illetve március 22-i (glasgowi) terminus. A budapesti mérkőzésre 17 óra 30-kor kerül sor, Glas- gowban 20 órakor kezd a két csapat. A kézilabda NB II. tavaszi sorsolása NŐK I. ford. ápr. 9.: Csavar SK •—Bp. Mérőműszergyár (MMG), Miskolci VSC—Nyh. Tanárképző, Mátészalkai MEDOSZ—DVTK, Kazincbarcikai Vegyész—Egri Dohánygyár, Bp. Volán—Sajó- szentpéteri Üveggyár (SÜMSE), D. Közút—Salg: BTC. II. ford. ápr. 16: Salgótarján—Bp. Volán, SÜMSE— Kazincbarcika, E. Dohánygyár—Mátészalka, DVTK—" MVSC, Nyh. Tanárképző— Csavar SK, Bp. MMG—D. Közút. III. ford. ápr. 23: Csavar SK—DVTK, MVSC—E. Dohánygyár, Mátészalka— SÜMSE, Kazincbarcika— Salgótarján, Bp. Volán—D. Közút Bp. MMG—Nyh. TaI nárképzo. IV. ford. ápr. 30: Bp. Volán—Bp. MMG, D. Közút— Kazincbarcika. Salgótarján — Mátészalka. SÜMSE— MVSC, E. Dohánygyár—Csavar SK, DVTK—Nyh. Tanárképző. V. ford. máj. 7: Csavar SK —SÜMSE. MVSC—Salgótarján. Mátészalka—D. Közút. Kazincbarcika—Bp. Volán. Nyh. Tanárképző—E. Dohánygyár, Bp. MMG— DVTK. Ví. ford. máj. 14: Kazincbarcika—Bp. MMG, Bp. Volán—Mátészalka, D. Közút— MVSC. Salgótarján—Csavar SK, SÜMSE—Nyh. Tanárképző, Egri Dohánygyár— DVTK. VII. VII. ford. máj. 21: Csavar SK—D. Közút. MVSC—Bp Volán, Mátészalka—Kazincbarcika,' DVTK—SÜMSE, N'’h. Tan*-’-éoző -Salgótarján Bp. MMG—E. Dohánygyár. Vili. ford. máj. 28: Mátészalka—Bp. MMG, Kazincbarcika—MVSC, Bp. Volán— Csavar SK, D. Közút—Nyh. Tanárképző, Salgótarján— DVTK, SÜMSE—E. Dohánygyár. IX. ford. jún. 4: Csavar SK—Kazincbarcika, MVSC —Mátészalka, E. Dohánygyár—Salgótarján, DVTK— D. Közút, Nyh. Tanárképző —Bp. Volán, Bp. MMG— SÜMSE. X. ford. jún. 11: MVSCBp. MMG, Mátészalka- Csavar SK, Kazincbarcika- Nyh Tanárképző, Volán SC —DVTK, D. Közút—E. Dohánygyár, Salgótarján— SÜMSE. XI. ford. jún. 18: Csava: SK—MVSC, SÜMSE—D Közút, E. Dohánygyár—Bp Volán, DVTK—Kazincbarcika, Nyh. Tanárképző—Má tészalka, Bp. MMG—-Salgó tarján. Jírási asztaliten'sz- és sakkba.nokság Vásárosnaményban Az elmúlt napokban rendezték meg Vásárosnaményban a vásárosnaményi járás 1972. évi asztalitenisz és sakk egyéni felnőtt és ifjúsági bajnokságát. A versenyre igen népes mezőny, 90 sportoló nevezett, s a bajnoki cím mindkét sportágban küzdelmes, színvonalas játszmákon dőlt el. A járási bajnokságon a legnagyobb sikert a Vásárosnaményi Vörös Meteor versenyzői érték' el, amit az öt első helyezés is bizonyít. Eredmények, asztalitenisz: Férfi egyéni: 1. Rátonyi István. 2. Tiba József, 3. Papp István (valamennyien a Vá sárosnam myi Vörös Meteor versenvzői). 1 Ifiúsági fiú egvéni: 1. Molnár Bertalan. 2. Eaved Gyula 'mindketten a Vátarotsnamé- nyi Középiskolai SE sportolói), 3. Péter Csaba (Puszta dobos). Ifjúsági leány egvéni- 1 Herceg Gvönvvi. 2. Kosa Éva. 3. Balázsi Valéria fvala- -nennvien a Vörös Meteor t r arc <*n V 7,0-i ). Férfi náros: 1. Rátonyi István, Tiba Józsefi 2. Papp István, Orosz Miklós (a Vörös Meteor versenyzői). Ifjúsági fiúpáras: 1. Mól nár Bertalan, Nagy György (Aranyosapáti); 2. Balogh Sándor, Balázsi Lajos (Középiskolai SE). • Felnőtt vegyes páros: 1. Tiba József, Herczeg; 2. Rátonyi István, Balázsi Valéria; 3. Papp István, Kipa Éva (a Vörös Meteor sportolói). Sakk: Férfi egyéni: 1. Panka Márton (Vásárosnaményi Forgácslapgyár), 2. Szenes Ferenc (Nagyvarsány), 3 Végh Béla (Nagyvarsány), 4 Márki László (Vásárosnaményi Forgácslapgyár). Ifjúsági fiú egyéni: 1. Kézi András (Nyírmada), 2. Toldi Antal (Középiskolai SE), Szakács Sándor (Csaroda), 4 Jóni Árpád (Pusztadobos). Ifjúsági egyéni leány: 1 Lakatos Jolán, 2. Jóni Etelka, 3. Kun Zsuzsa (valamennyien a Vörös Meteor versenyzői). Lakatos Sándor Vásárosnamény Az 1971. évi megyei ranglista A megyei súlyemelő-szövetség elkészítette megyénk súiy- és korcsoportonkénti, 1971. évi ranglistáját. Az elmúlt évi eredmények alapján serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportban állapította meg valamennyi súlycsoportban a rangsort. A szövetség ranglistája a legjobbak megnevezésén túl, megyénk súlyemelő- sportjának egyenletes fejlődését, további térhódítását is jól bizonyítja. A részletes, megyei rangsor mellett a szövetség mindhárom korcsoportban megjelölte az elmúlt év legeredményesebb versenyzőit is. A részletes • megyei súlyemelő ranglista a következő: SERDÜLÖK Lepke súly: 1. Száraz László (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 237,5 kg. 2. Tóth Kornél (Tiszavasvári MEDOSZ) 190 kg, 3. Jávor Sándor (Nyíregyházi Kinizsi) 182.5 kg. Légsúly: í. Száraz László (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 252.5 kg, 2. Jávor Sándor (Nyíregyházi Kinizsi) 202,5 kg, 3. Grandt József (Mátészalkai Gimnázium) 197,5 kg. Pehelysúly: 1. Száraz László (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 265 kg, 2. Rancz Lajos (Csen- geri Gimnázium) 225 kg, 3. Fazekas József (Nyíregyházi Kinizsi) 205 kg. Könnyűsúly: 1. Hajdú Ferenc (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 265 kg, 2. Markovics József (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 240 kg, 3. 'Rancz Lajos (Csengeri Gimnázium) 225 kg. Kisváltó: 1. Hajdú Ferenc (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 280 kg, 2. Markovics József (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 260 kg, 3. Varga László (Tiszavasvári MEDOSZ) 225 kg. Váltósúly: 1. Fazekas József (Nyíregyházi Kinizsi) 220 kg, 2. Tokár László (Tiszavasvári MEDOSZ) 205 kg, 3. Krasznai Sándor (Tiszavasvári MEDOSZ) 190 kg. Kisközépsúly: 1. Rancz Lajos (Csengeri Gimnázium) 252.5 kg, 2. Pénzes Péter (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 215 kg, 3. Horváth Béla (Nyíregyházi 110. ITSK) 215 kg. Középsúly: 1. Vágó Sándor (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 247.5 kg, 2. Pénzes Péter (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 245 kg, 3. Horváth Béla (Nyíregyházi 110. ITSK) 215 kg. Félnehézsúly: I. Vágó Sándor (Nagykállói Virágzó -F. Tsz) 275 kg, 2. Fenyvesi József (Mátészalkai Gimnázium) 225 kg, 3. Erdei István (Nyíregyházi Kinizsi) 175 kg. Nehézsúly: 1. Vágó Sándor (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 270 kg, 2- Horváth Béla (Nyíregyházi 110. ITSK) 227,5 kg, 3. Raréth Mikjós (Mátészalkai Gimnázium) 225 kg. 1FJÚSAGIAK Lepkesúly: 1. Kanóczki Lajos (Tiszavasvári MEDOSZ) 165 kg, 2. Nagy Ödön (Nyíregyház) Kinizsi) 150 kg. Légsúly: l. Velicsku Sándor (Nyíregyházi 110. ITSK) 210 kg, 2. Veress József (Nyíregyházi Kinizsi) 170 kg, 3. Vadas Sándor (Nyíregyházi Kinizsi) 160 kg. Pehelysúly: 1. Dienes Gábor (Nyíregyházi Kinizsi) 250 kg, 2. Száraz János (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 247,5 kg, 3. Tolnai József (Nyíregyházi Kinizsi) 215 kg. Könnyűsúly: 1. Dienes Gábor (Nyíregyházi Kinizsi) 245 kg, 2. Magyar József (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 242,5 kg, 3. Tolnai József (Nyíregyházi Kinizsi) 240 kg. Váltósúly: 1. Juhász János (Tiszavasvári MEDOSZ) 287,5 kg, 2. Karsa János (Nyíregyházi Kinizsi) 277,5 kg, 3. Tóth István (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 220 kg. Középsúly: 1. Barkász Gedeon (Nyíregyházi Kinizsi) 290 kg, 2. Juhász János (Tiszavasvári MEDOSZ) 285 kg, 3. Juhász Ferenc (Csengeri Gimnázium) 207,5 kg. ‘ Félnehézsúly: 1. Barkász Gedeon (Nyíregyházi Kinizsi) 285 kg, 2. Seres István (Nyíregyházi Kinizsi) 240 kg, 3. Závácki István (Nyíregyházi Kinizsi) 190 kg. Nehézsúly: 1. Trencsényi József (Csengeri Gimnázium) 275 kg, 2. Závácki István (Nyíregyházi Kinizsi) 220 kg. FEI^dTTJä» Lepkesúly: 1. Háló Sándor (Nyíregyházi Kinizsi) 170 kg. 2. Takács József (Tiszavasvári MEDOSZ) 165 kg. Légsúly: 1. Bencze Géza (Nyíregyházi Kinizsi) 232 kg, 2. Gábor Mihály (Tiszavasvári MEDOSZ) 217,5 kg, 3. Fazekas Ernő (Nyíregyházi Kinizsi) 212,5 kg. Pehelysúly: 1. Suba Ernő (Nyíregyházi Kinizsi). 310 kg, 2. Bencze Géza (Nyíregyházi Kinizsi) 240 kg, 3. Szalka Imre (Nyíregyházi Kinizsi) 235 kg. Könnyűsúly: 1. Suba Ernő (Nyíregyházi Kinizsi) 305 kg, 2. Gulyás Sándor (Nyíregyházi Kinizsi) 275 kg, 3. Szalka Imre (Nyíregyházi Kinizsi) 235 kg. Váltósúly: 1. Forro Lasjdó (Nagykállói Virágzó F. Tsz) 310 kg. 2. Gulyás Sándor (Nyíregyházi Kinizsi) 302,5 kg, 3. Karika Gyula (Asztalos János SE) 242,5 kg. Középsúly: 1. Páúwlik Mihály (Nyíregyházi Kinizsi) 315 kg, 2. Juhász Mihály (Nyíregyházi Kinizsi) 295 kg, 3. Usztics Miháiv (Nyírbátori Vasas) 270 kg. Félnehézsúly: 1. Racz András (Nyíregyházi Kinizsi) 375 kg, 2. Pauv/lik Mihály .(Nyíregyházi Kinizsi) 330 kg, 3- Juhász Mihály (Nyíregyházi Kinizsi) 297,5 kg. Nehézsúly: U Rácz András (Nyíregyházi Kinizsi) 360 kg, 2. Pauwlik Mihály (Nyíregyházi Kinizsi) 310 kg, 3. Kovács András (Nyíregyházi Kinizsi) 225 kg. 1971. LEGEREDMÉNYESEBB SÜLYEMEIÄH Serdülök: 1. Száraz László, a Nagykállói Virágzó Föld Tsz sportolója. Anmyjelvé- nyes, súlycsoportokon belül 11 esetben javított országos csúcsot, 1971. évi országos vidéki bajnok. Legjobb teljesítménye pehelysúlyban 265 kg. 2. Hajdú Ferenc, a Nagykállói Virágzó Föld Tsz sportolója. 1970—71. években magyar bajnokságot nyert. Iskolán belül jó tanuló, jó sportoló elismerését nyerte az iskola igazgatójától. Legjobb teljesítménye: kisváltósűlyban 280 kg. Ifjúságiak: 1. Dienes Gábor, a Nyíregyházi Kinizsi sportolója. Ezüstjelvényes. legjobb teljesítménye: 250 kg pehelysúlyban. 2. Juhász János, a Tiszavasvári MEDOSZ versenyzője. Bronzjelvényes. Legjobb teljesítménye: váltósúlyban 287,5 kg. " Felnőttek: 1. Rácz András, a Nyíregyházi Kinizsi sportolója. 1971. évben a magyar, junior válogatottnak állandó tagja, több nemzetközi versenyen vett részt. Legjobb teljesítménye: félnehézsúlyban 375 kg. 2. Suba Ernő, a Nyíregyházi Kinizsi versenyzője, II. osztályú minősített versenyző. Legjobb eredménye: a pehelysúlyban 310 kg. Tóth József A kedvezményes átigazolási időszakban 212 sportoló változtatott egyesületet Az illetékes járási és városi TS-ek feldolgozták az utolsó átigazolásokat is, amelyeket az MTS megyei Tanácsa az ellenőrzés után továbbított az országos szövetségek felé, Az alábbiakban ezekről az átigazolási kérelmekről számolunk be. Asztalitenisz: Sípos Gyula, Tiszalöki HSC — Tiszalöki MEDOSZ (a versenyző neve után a volt egyesülete, majd a kötőjellel, új egyesületét tüntetjük fel), Hagymási János Tiszavasvári MEDOSZ — Tiszalöki MEDOSZ, Kórik Sándor Tiszavasvári ITSK —‘ Tiszalöki MEDOSZ. Atlétika: Orosz Olga NY VSC — Tiszadadai Tsz SE. Kézilabda: Kerecsen János. Harsányi János egyaránt Nyíregyházi Kossuth SE — Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola. Rogoz Ágnes Nyíregyházi Kereskedelmi Szak- közéniskola — Nyíregyház’ Petőfi Kinizsi SE. Kerényi Mihály Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium — Mezőgazdaság 5 Főiskola. Julisi Katalin Nyíregyházi Kinizsi — Nyíregyházi Kereskedelmi és Vendég- látóipari Szal'skola, Bajzáth János Nyíregyházi Kinizsi — Nyíregyházi Volán SC. Kosárlabda: Radvánszki István Nyíregyházi Spartacus — Debreceni Felsőfokú Enítő- inari Technikum. Ganztar István Nyíregyházi Tanárképző — Nyíregyházi Spartacus. ' * Ökölvívás: Horváth György Kisvárdai Vasas — Borsodi Bányász. Röplabda: Bauer Gaszton, Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola — Dabi Községi SE. Súlyemelés: Juhász Mihály Nyíregyházi Kinizsi — Tiszavasvári Lombik. Teke: Szalontai György Nyíregyházi Spartacus — Nyíregyházi Dózsa. Az átigazolási időszak lezárult. Ezután csak a kivárás! idővel változtathatnak klubot a versenyzők. A múlt év átigazolási időszakához viszonyítva több sportoló változtatott egyesületet. Tavaly 184- en, az idén pedig 212-en kérték az illetékes TS-ektől átigazolásukat. Örvendetes viszont az a tény, hogy az átigazolási kérelmek minden tekintetben szabályosan érkeztek a járási és városi TS-től a megyei igazoló bizottsághoz, s valamennyit jóváhagyva továbbították az illetékes országos szövetségekhez. Vass Géza Portisch játszmája függőben A bevprwijki nemzetközi sakkverseny 7. fordulójában a magyar versenyzők közül Portisch játszmája függőben maradt, Adorján vesztett. A verseny élcsoportjának állása: Portisch 5 pont (1 függő), Browne és Pomar 5—5 pont, Benkő és Ivkov 4—4 pont, Donner, Hort, Ree, Timman, Smejkal 3,5—3,5 pont, Szavon 3 pont (1 függő), Adorján 3 pont A második mérkőzésen vereseg budapesti együttesnek ezúttal a Deportes Concepcion volt az ellenfele, és attól 3:1» (0:1) aráhyú vereséget szenvedett A Vasas tengerentúlon szereplő labdarúgócsapata keddre virradóra lejátszotta második chilei' mérkőzését. Ä