Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-12 / 293. szám
f#?l. iüeeember 15. irer it WAGTAWms**!» I. ©ÍM »Már megint várni kell” A veszteséges Patyolat „Már megint várni kel). Miért nincs kész, amikorra mondják” — ilyen és hasonló hangú zsörtölődések- kel gyakran találkoztunk, ha a Patyolat munkájáról esett szó. Nem törvényszerű A ruhatisztítást, mosást megyénkben egyetlen vállalat, a Nyírségi Patyolat Vállalat végzi. Kicsiny tanácsi vállalat, amelyik az év végét több százezer forintos veszteséggel várja. Erre utal az első fél év „eredménye” is, a 738 ezer forintos veszteség. Az év végére ugyan csökkenni fog ez az összeg, de a vállalat évi 8 milliós forgalmához képest még mindig jelentős lesz. Szokásos emlegetni, hogy a szolgáltatás — köztük a mosás, vegytisztítás — ráfizetéses, hiszen a négy évvel ezelőtt *• megállapított szabott árak, a minimális támogatás nem tükrözi a ráfordításokat, a tényleges költségeket. A Patyolatnál is félmilliós veszteség éppen a vegytisztí- tásból adódott. Viszont vám ellenpélda is bőven: az ország más, vegytisztítással, mosással foglalkozó vállalatai. szövetkezetei közül a szabolcsihoz hasonló eredménytelenséget alig-alig tud felmutatni bármelyik. Sőt éppen a szomszédban. Debrecenben millión felüli nyereségről beszélnek. Bér és termelékenység Ha másutt jól megy, Nyíregyházán rosszal, annak nyilvánvalóan -helyi okainak kell lenni. Néhány hónapja vezetőváltozás volt a vállalatnál. az új vezetés most elemzi az okokat, s próbálja megváltozhatni a gazdálkodási viszonyokat. Elmondhatjuk: sikerrel. Ha nem is nagy összeget, de minden hónapban nyereséget könyvelhetnek el. Furcsa helyzet alakult ki a Patyolatnál. A hasonló vállalatok között bérben előkelő helyezést érnének el, de a termelékenységet vizsgálva az utolsók közé tartoznak. Éppen az utóbbi időben hajtották végre a nagyarányú bérfejlesztést. — Sok esetben eléggé Indokolatlanul. Az természetes, hogy egy stabil munkáslétszámot kellett teremteni, de mint kiderült, nem egy részlegnél sok felesleges ember akadt. A termelékenység romlása megmutatkozott a munkafegyelemben is. Indokolatlanul sokan dolgoznak időbérben ahelyett, hogy a teljesítménybérben dolgozók számát növelték volna. Hogy ez mire vezetett? Amiatt, hogy a vállalat a termelékenység növelése nélkül emelte a béreket, közel félmillió forint béradót kell befizetniük. Évek óta húzódott az új telephely építése, s ennek reményében Nyíregyházán, a Simái úton csak romlott a gépek, berendezések állapota. Ezen változtatni kell a jövőben. Már csak azért is, mert a beruházások felülvizsgálatakor kiderült, hogy a meglévő telep bővítésével, rekonstrukciójával évtizedekre ellátja a mosást, vegy- tisztítást a Patyolat a jelenlegi telepén. Ehhez persze tovább kell építeni a szalonrendszert, a vidéki telepeket. Az idén befejezték a fehérgyarmati üzem fejlesztését, ezzel a szatmári terület ellátását oldatták meg. A feladatok között szerepel a kisvárdai mosó-vegytisztító szalon megépítése legkésőbb 1974-ig. Ugyanakkor a 72 órás gyorstisztítást nemcsak Nyíregyháza egész területén, de jövő év elején már Mátészalkán, Kisvárdán, Nyírbátorban és Vásárosnamény- ban is szeretnék bevezetni. Ugyancsak jövőre Nyíregyházán, a Vécsey utcában megnyitják a korszerű mosó- szalont is. Nehéz örökség A Patyolat nehéz örökséggel indul az 1972-es évnek. Am az utóbbi időben megtett Intézkedések már mutatják: jól jár a munkás, a lakosság is. ha érzi: a Patyolat érte dolgozik, s nem belőle élősködik. (lányi) Óvatosan A hatalmas teherautó szinte remegve áll meg az utat keresztező zebra előtt. A gyalogos — egy fiatal nő — szemmel láthatóan elégedett; kicsit elmosolyogja magát, aztán kényelmesen sétálva, átmegy a másik oldalra. Abban a tudatban, hogy az elsőbbség neki jár, ót védi a KRESZ. Tipikusan előforduló esetek ezek Nyíregyházán. Mint ahogy az ellenkezője is igaz. Nem egy esetben történik meg, hogy az átkelőhelyeken gyanútlanul sétáló gyalogosra durván rádudál a türelmetlen gépkocsivezető. És megtörténik ez nemcsak laikusokkal, hanem a közlekedési szabályokat nagyon is jól ismerőiekéi is. S ha bármelyiket megkérdezi az ember. hogy kinek volt igaza szinte egyöntetűen válaszolják: „nekem, nekem ” A kölcsönös udvariasságot nem tisztelő ember — legyen ax gyalogos, vagy gépjármű- vezető — hajlamos arra hogy beismerés helyett megmagyarázza a „bizonyítványt”. Mert nézzük csak sorjában A zebrán áthaladó nő előtt azért fékezett le hirtelen a gépkocsivezető mert előtte, szinte a féktá volságon beiül lépett az út testre Elgondolni is rossz: mi történt volna. ha a tehergépkocsi fékje hirtelen felmondja a szolgálatot, vagy megcsúszik és nem tud megállni ? Nincs igaza a dudálgató gépkocsivezetőnek sem, amikor arra akarja serkenteni a zebrán közlekedőt, hogy futásban folytassa a már megkezdett utat. Ha a gyalogos már megkezdte az átkelést, a gépkocsivezetőnek kötelessége megállni. Még akkor is, ha a gyalogos a tempón nem változtat; nyugodtan, kényelmesen lépked. Az már a kölcsönös tiszteletadás, ha mindkét részről meg van az udvariasság, óvatosság, vigyáznak egymásra, önmagukra. Nem jőtett ez, hanem saját érdek. Az nyer, aki az úttestet nem tekinti versenypályának, vagy játékasztalnak. T. A. Üzérkedés miatt indított bűnvádi eljárást a nagykál- lói járásbíróság Farkas Imre 46 éves nagykállói kályhás és fazekas kisiparos ellen. Farkas iparengedélye alapján árulhatott saját termelésű cserépárut. A 23 éve engedéllyel rendelkező mester ezt ki is használta, egészen a múlt év tavaszáig. Ekkor azonban meggondolta magát és a gyártás helyett csak eladással foglalkozott. Igen ám, csakhogy a semmit nem lehet eladni, ezért más kisiparosoktól vásárolt cserépárukat és azokat adta el. Talán mondani sem, kell hogy nem kevés haszonnal. Mátészalkán, Balmazújvárosban, Nádudvaron és MeKözelít az „Északi" # Újabb lakótelep — magasház az Irodaház mellett NYÍREGYHÁZA, SARKANTYÚ UTCA. (HAMMEL JÓZSEF FELVÉTELE) Milyen messzinek tűnt még egy esztendeje is kigyalogolni a nyíregyházi város- központból az északi lakótelepre. Most viszont induljunk el a Kossuth utcán, s már pár száz méterre ott az északi. Lassan „belenő” a városközpontba. Intézmények és parkok Lassan..., mert 5—10 év kevés egy város életében. S ennyi év kell, hogy átalakuljon, kiépüljön a Kossuth utca—Sarkantyú utca—Epreskert utca által határolt több hektáros háromszögben az újabb, modem több száz lakásos lakónegyed. Iskolával. bölcsődével, óvodával, üzletekkel, garázsokkal, parkírozókkal és — nagy parkokkal A Kossuth utca keleti oldalán a Sarkantyú és a Körte utca között már épül az OTP 252 lakása, négy 4 emeletes épület. Ehhez kapcsolódik majd később — a Körte utca torkolatában — egy 10 szintes középmagas lakóház. Valószínű, valamelyik lakásszövetkezeté lesz. Ezek mögött, az Epreskort utcai fronton egy nagyobb park szélén négy 20 lakásos KlSZ-lakóház épül a terv ele szerint Innen néhány lépésnyire „kiegyenesítik” a Sár kan tyű utcát; a Homok térnél nagy, 16—20 tanba-mes általános iskola (konyhával étteremmel) alapjait kezdik lerakni a közeli jövőben. Huszonkét emelet Ahogy fokozatosan terjeszkedik a városközpont felé az északi lakótelepnek ez a része, úgy szélesedik a környezetbe illőbben a Kossuth utca. A keleti oldalon is a már épülő, és a tervekben szereplő, s az évtized végéig megvalósuló épületek „leve- gősebb” környezetbe épülnek. A jelenlegi gyalogjárótól több méterrel beljebb épülnek a négyemeletes, e közöttük egy-egy tíz szint magasságba nyúló középmagas lakóépületek. A keleti oldalon épülő házak sorát — megközelítően a tbc-gondozóintézet helyén — egy 22 szintes, úgynevezett magasház zárja, amely a város legmagasabb épülete lesz. Igazi „toronyház”, amelyben százon felül lesz a lakások száma. Itt e ház előtt nyitják meg a Rákóczi utca folytatásaként a Belső körút belvárosi szakaszát, amely a Jókai tér északi végénél „fut be” a Dózsa György utcába. Ezzel a MÁVAUT-pá- lyaudvar Is nagyobb teret, kényelmesebb közlekedési lehetőséget nyer. •• Uz’elhá?, óvoda — térképen Nyíregyháza még akkor Is egyetlen magasházára a Nyíregyházén, a Hazafias Népfront városi bizottságának védnökségével alakult meg a város asszonyainak klubja. Üzemeli, vállalatok, hivatalok nődolgozói jöttek össze az alakulásra, hogy együttes akarattal döntsék el, mit is várnak ettől az új fórumtól és találkozási lehetőségtől. Jellemzője volt az első összejövetelnek, hogy Igen sok volt a fiatal, 30 körüli asszony, ami segített meghatározni a következő időszak programját is. Kossuth utca sarkán, tehát a városba bármely irányból érkezőknek jó „rálátásuk” nyűik. A toronyházhoz csatlakozik a tervek szerint az az üzletház, amely a lakónegyedben élő családok ellátását szolgálja majd. Az Irodaház mögött, a Körte utca irányába további új, emeletes lakóépületek helyét jelöli a városrendezési terv. Ismert tény, hogy ezen a területen a milliókat emésztő építkezéseket az Igen költségest,, szanálások előzik meg. Miután*általában OTP-s és szövetkezeti lakások építését tervezik itt, ezért a városnak és lakóinak együttes anyagi erejétől függően növekszik, épül ez a lakónegyed. S ettől függ, mikor épül fel az a bölcsőde és óvoda, amelyeknek helyét már ugyancsak kijelölték e terület rendezési térképén. Januártól minden hónap első hétfőjén gyűlnék össze, hogy egy-egy előadás, kiállítás, filmvetítés, vita vagy kötetlen eszmecsere keretében ismerkedjenek egymással, egymás gondjaival és örömeivel, kicseréljék gondolataikat Az első klubfoglalkozáson a Lakáskultúra című lap szerkesztőjét látják vendégül, aki a korszerű lakásberendezés néhány gyakorlati műhelytitkát fedi fel. Rendeznek kézimunkakiállítást, ahol nemcsak a LAPSZÉLEN: •• Orom helyeit bosszúság! December. Ünnep előtti hangulat gazdag kirakatok, bő választék, tömött áruházak, boltok. Az emberek anyagi helyzetük szerint kívánnak örömet szerezni hozzátartozóiknak. Ki csak egy sállal, vagy cipővel, ki értékesebb ajándékkal. És amennyire öröm adni és kapni, legalább annyira tortúra, bosszúság a vásárlást lebonyolítani. Különösen az egy műszakban dolgozóknak. Fél öt, öt óra mire kikerülnek a munkahelyükről. Az mág csak hagyján, hogy mindenütt sokan vannak. Mindenki vásárolni akar. Igen ám, de sokszor csak szeretne, mert idő nem jut rá! Sokszor még a kívánságát sem tudja elmondani, mert az estére holtfáradt eladót egyszerre hárman-négyen is ostromolják. Az, igyekszik is a kívánságoknak eleget tenni, de egyszerre csak egyre figyelhet, s úgy záróra felé a legszívesebben a pokolba kívánna valamennyi vevőt. Nem csoda. Reggeltől estig több száz emberrel foglalkozik! Érthető hát az ingerültsége, talán ebből adódóan szól úgy néha a vevőhöz, hogy annak jó időre elmegy a kedve a vásárlástól. Pillanatnyilag azonban vásárolnia kell. És ha az ilyen tumultusban a vevő végre hozzájutott a kívánt áruhoz, még csak egy dolgot vett meg. A másik osztályom, vagy a másik pultnál kezdheti élölről az egészet. Persze az is előfordul, hogy az adott helyen nem találja meg a keresett cikket. Irány a másik bolt, vagy áruház! Ha egváltalán eljut oda. Már tudniillik zárás előtt. Mert hatkor minden üzlet, minden áruház bezár. Még karácsony előtt is. Nincs rugalmasság, nincs, mondjuk egy órányi meghosszabbítás! Pedig ilyenkor elvárná az ember. Nem az eladók rovására! Sőt, tehermentesíteni kellene őket is. Nyugdíjasok, besegítők pult mögé állításával, és főleg jobb munka- szervezéssel. Ez azonban már nem a vevő dolga, ehhez a vevő nem ért, azt viszont határozottan tudja: nem feltétlenül szükséges vevőt, eladót a vásárlás öröme helyett bosszúságban részesíteni. sai lesznek láthatóak, hanem a saját készítésű kis házi remekek is. Tartanak vitát a jövőben a pályaválasztásról, a gyermeknevelésről, tavpsz- szal írót is vendégül látnak. A nőklub célja elsősorban az, hogy a város asszonyainak és leányainak alkalmat teremtsen a közművelődésre, és alkotó teremtő gondolataik nyilvánosságra segítésére. K. E. A. E. TALÁLKOZÁS HAVONKÉNT Asszonyklub Nyíregyházán .profi” népművészek alkoíáA tárgyalóteremből mm Üzérkedés, vagy szabálysértés? zőtúron szerezte be a készletet, összesen 10 780 forint értékben és az ő haszna — csak ezen az árun — 5400 forint volt. A bűnügy, amelyért Farkas Imrét felelősségre vonták, ennyi. De, hogy a sok közül éppen ezt választottuk, annak oka van Mert az utóbbi időben nemcsak Szabolcsban, de országosan is elszaporodott a spekuláció, és az ilyen jellegű cselekmények veszélyesek a társadalomra. Farkas, akinek két Iparengedélye volt, még azzal sem elégedett meg, üzérkedéssel akarta növelni jövedelmét. Farkas Imre a jómódú emberek közé tartozik Nagy- káli óban. Vagyonát — a lakást és a kocsit — három- százhatvanezerre becsülik, de az évi forgalma — az adóügyi csoport felmérése szerint — is elérte a 300 000 forintot. És ha azt is hozzávesszük, hogy 1969-ben csak a közületeknek végzett munka után fizetett adót, a magánosokéért — 37 ezer forint érték — nem, a havi jövedelme is jóval az átlagos keresetek felett van. A vádirat ismertetésékor Farkas nem ismerte be, hogy bűncselekményt követett él. Azzal védekezett, hogy 6 anyagért ment, de mivel nem kapott, nem' akart üres kocsival hazajönni. Azonkívül arról sem volt tudomása, hogy az iparengedélye csak a saját készítésű cserépáruk eladására jogosítja. Farkas Imrét első fokon a nagykállói járásbíróság 5000 forint pénzbírságra büntette és 16180 forint elkobzást pótló egyenérték megfizetésére kötelezte. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott enyhítésért, illetve azért fellebbezett, hogy cselekményét szabálysértésnek minősítsék és csökkentsék a bírság összegét. Másodfokon a megyei bíróság hirdetett ítéletet és mindkét fellebbezést elutasította. Az ítélet jogerős. (balogfa)