Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-12 / 293. szám

*rWH tWtTAM 89S. STUM ÄRA I FORINT tm. DECEMBER 12, VASÄRNAP LAPTTNK TARTALMÚ BŐI­Zárszámadások előtt (3. oldal) A veszteséges Patyolat A tárgyalóteremből (5 oldal) lő. oldal) A Nyíregyházi Spartacus labdarúgócsapatának (elkészüléséről (11. oldal) Mit fizet a lottó? (12. oidal) A vezető szervek megválasztásával véget ért a KISZ VIII. kongresszusa Ismét dr. Horváth István a KISZ KB első titkára Az építők Rózsa Ferenc székházéban szombaton reg­gel folytatta munkáját a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség VIII. kongresszusa. A plenáris ülésen elsőként a tegnap tanácskozott munka- bizottságok vezetői kaptak szót: az ifjúmunkás szekció tevékenységéről Kiss László, a mezőgazdasági és falusa szekció tevékenységéről Ka­tona István, az egyetemi és főiskolai munkabizottság vi­táiról Török Imre, a középis­kolai és szakmunkástanuló szekció eszmecseréiről Ná- nássy Gizella, az úttörőveze­tők munkájáról pedig Kóczi- án Erzsébet számolt be Ezt követően több kong­resszusi küldött szólalt fel, majd lezárták a Központi Bi­zottság beszámolóját, a mó­dosított szervezeti szabályzat- tervezet és a Központi Pénz­ügyi Ellenőrző Bizottság je­lem‘ése feletti vitát. Dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára vita­záró összefoglalójában egye­bek közt leszögezte: az ifjú­sági szövetség állandó felada­tának tekinti. hogy jó, és mind szakszerűbb, hatéko­nyabb munkára ösztönözze a fiatalokat. Biztosíthatjuk pár­tunkat és kormányunkat — hangsúlyozta —, hogy az if­júság, a KISZ mindenütt ott lesz ahol a legfontosabb ten nivalók vannak. Nagyon lé­nyeges, hogy a fiatalok meg­felelő arányban vegyenek részt a párt, az állami, tár­sadalmi és tömegszervezeteik munkájában, s úgy véljük, ez a részvétel elsősorban nem matematikai arány kérdése. — Nemzedékünk feladata: befejezni a szocializmus tel­jes felépítését, ami egyben hozzájárulás a szocialista vi­lágrendszer győzelméhez. E kötelezettségünket azonban csak akkor teljesíthetjük, ha világosan látjuk mit kell tennünk a ma és a holnap Magyarországáért Ehhez adott számunkra programot a VIII. kongresszus, híven követve a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusá­nak útmutatásait. A KISZ KB első titkárának nagy tapssal fogadott szavai után határozathozatal követ­kezett. A kongresszus a Köz­ponti Bizottság beszámolóját, szóbeli kiegészítését, vitaösz- szefoglalóját egyhangúlag el­fogadta, határozattá emelte. A szervezeti szabályzat mó­dosítását két ellenszavazattal és három tartózkodással ugyancsak elfogadták. A kül­döttek tudomásul vették a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság jelentését, majd a kongresszus felhívással for­dult a magyar ifjúsághoz. (A felhívás szövegét lapunk 2. oldalán közöljük.) A kongresszus ezután zárt ülést tartott, amelyen meg­választotta a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség 105 tagú Központi Bizottsá­gát és 17 tagú Központi Pénz­ügyi Ellenőrző Bizottságát, majd ismét nyílt ülésen folytatta munkáját. Az el­nöklő Szabó János bejelen­tette, hogy a KISZ újjává­lasztott vezető szervei meg­tartották első ülésüket és megválasztották tisztségvise­lőiket. A KISZ Központi Bizottsá­gának első titkárává ismét dr. Horváth Istvánt válasz­tották. Titkárok: Borbély Gábor, Főcze Lajos, dr. Gom­bár József, lllisz László és Szűcs Istvánná. A KISZ Központi Bizottsága Intéző Bizottságának tagja lett Bor­bély Gábor, Csillik András, Dudla József, Főcze Lajos, dr. Gombár József, Herczeg Margit, dr. Horváth István, lllisz László, Kiss László, Nánássy Gizella, Petőházi Szilveszter, Siklósi Andrásné, Szabó Ferenc, Szabó János, Szűcs György, Szűcs Isfvánné és Török Imre. A Kör.ponti Pénzügyi Ellenőrző Bizottság vezetőjévé ismét Boér Jenőt választották. Elnöki zárszavában Szabó János egyebek között el­mondotta : — Vigyük magunkkal azt az egész életre szóló elhatá­rozást, hogy mindig, minden körülmények között hűek maradunk népünk ügyéhez, és jobb munkával, nagyobb tudással dolgozzunk hazán­kért, a szocialista Magyaror­szágért. Nemzetünk sorsa és ifjúságunk jövője mindörök­re összeforrt a munkásosz­tály forradalmi pártjával. Ifjúsági szövetségünk csak­nem 15 esztendővel ezelőtt a párt harcában született újjá, és most is a párt kezdemé­nyezésére, a párt segítségével találja meg méltó helyét gyorsan fejlődő, változó kö­rülményeink között. Ezekben az ünnepélyes percekben le­gyen meggyőződésből vál­lalt útravalónk, hogy miként a múltban, a jövőben is hű­séggel állunk a párt mellett, töretlenül küzdünk a kommu­nisták idősebb és fiatalabb nemzedékeinek egységéért, a párt politikájának végre­hajtásáért Vigyük magunk­kal azt a meggyőződést, hogy örökké hűek leszünk a Szov­jetunióhoz, a nemzetközi munkásmozgalom egységé­hez, a proletár internaciona­lizmus eszméihez. Felcsendült a DIVSZ-in- duló, majd az Internacioná- lé, percekig zúgott a tap» — véget ért a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség VIII. kongresszusa. ★ Este a Geliért-szállóban kongresszusi bálon búcsúztak egymástól a tanácskozás kül­döttet Lépés az enyhülés fefé Parafái fák a németközi szerződéseket Szabad az út a további tárgyalások előtt Az európai béke és bizton­ság ügye szombaton újabb jelen‘ős lépéssel jutott előbb­re: parafáitok az NDK kor­mánya és a nyugat-berlini szenátus két egyezményét: az állandó nyugat-berlini lako­soknak az NDK-ba való láto­gatását megkönnyítő megál­lapodását és az enklávék te­rületcsere útján való megol­dásáról szóló egyezményt; valamint az NDK és az NSZK kormányának az NSZK-ból Nyugat-Berlinbe és vissza, az NDK területén át lebonyolított tranzitforgal mi szerződését. A parafálás ténye azt je­lenti, hogy a felek az egyez­mény szövegét véglegesnek tartják. Az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus két egyezményét a nyugat-berlini schönebergi városháza dísz­termében szombaton délelőtt, pontban 10 órakor látta el kézjegyével dr. Günther Kohrt, az NDK külügymi­niszteri államtitkára és Ul­rich Müller szenátusi igaz gató. Az aláírás és az okmányok kicserélése után Ulrich Mül­ler beszédében hangsúlyozta hogy a két egyezmény para- fálása fontos hozzájárulás a béke biztosításához és egyút­tal Nyugat-Berlin érdekeit is jói szolgálja. Dr. Günther Kohrt rámu­tatott, hogy az NDK kormá­nya a két egyezmény aláírá­sát fontos hozzájárulásnak tartja az európai enyhülés folyamatához. Hangsúlyozta, hogy a két fél megbeszélései az NDK miniszterelnökének kezdeményezésére kezdőd­tek, majd aláhúzta, hogy a most parafáit szöveg, amely mindkét fél részére kötelező, mutatja, hogy a legbonyolul­tabb kérdéseket is meg lehet oldani tárgyalásos úton. Az NDK kormánya meg van győződve arról, hogy a nem­zetközi közvélemény pozití­van értékeli a szerződések parafálásának tényét — mondotta Kohrt, majd hang­súlyozta. hogy az NDK kor­mánya kész a Nyugat-Berlin- nel fenntartott kapcsolatai­nak további javítására. Végül ő is köszönetét mondott a küldöttségek tagjainak és szakértőinek odaadó mun­kájukért. A két német állam első kormányközi szerződésének p>arafálására egy óra múlva, délelőtt 11 órakor került sor az NDK fővárosáDan, a mi­nisztertanács épületének dísz­termében A hatalmas íróasz­talon ott állott a két német állam zászlaja, amikor dr. Michael Kohl, az NDK minisz­tertanácsának államtitkára és Egon Bahr, az NSZK kancellári hivatalának állam­titkára egyszerre lépett be a terembe. A két államtitka kézjegyével látta el, majd ki cserélte a szerződés egy-eg’ példányát. Először dr. Michael Kohl tartott beszédet, s örömét fe­jezte ki, hogy a két kormány egyezménye eljutott a para- fálásig. Az NDK kormánya ezt fon.os eseménynek tekin­ti, hiszen ez azt igazolja, hogy konstruktív magatartás­sal más olyan kérdéseket is lehet szabályozni és rendezni, amelyek az európai bekét és biztonságot, egyúttal mindkét fél javát szolgálják. Egon Bahr köszönetét fe­jezte ki a küldöttségek tag­jainak és szakértőinek. Hang­súlyozta, hogy bonyolult és nehéz problémát sikerült ren dezni: az NSZK és Nyugat- Berlin között lebonvolítoft tranzi' forgalom szabályozá­sát. A mostani szerződés Eu­rópa közepén rendet terem­tett ebben a fontos kérdés­ben. „Első ízben sikerült kormányközi egyezményt kötnünk” — mondotta, majd rámutatott: az NSZK kor­mánya is azt várja hogy ha­marosan tető alá kerül az ál talános közlekedési egyez­mény is. Végül a két küldöttség ve­zetője melegen kezet rázott egymással, s barátságos be­szélgetés, közben hagyta d a díszterme*. n mrr:el kípviseffcsoport ülése Szombaton ülést tartott a megyed képviselőcsoport. Dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről tájékoztatta a képmsei őket. Ezt követően szélt a X. pártkongresszus határozatainak megvalósítá­sáról, elsősorban a megyei eredményekről és tennivalók­ról. Foglalkozott az 1971. évi gazdasági tervek várható teljesítésével, s a kidolgozás alatt álló jövő évi tervekkel. Dr. Czimbalmos Béla, a megyei tanács általános el­nökhelyettese ismertette a megye tanácsainak 1972. évi költségvetésekkel és fejlesz­tésekkel kap>csolatos tervezési munkáját. Szólt arról, hogy széles körű társadalmi előké­szítés előzi meg a tervjavas­latok kialakítását. Figyelmé­be ajánlotta a képviselőknek azokat a főbb elképzeléseket, amelyek a lakásépítésre, az iparfejlesztésre és a szolgál­tatásokra irányulnak. Többek között utalt arra, hogy a ta­nácsok fő törekvései közé tartozik a gazdálkodási fe­gyelem szilárdítása, a terv- szerűség fokozása, a tanácsi önkormányzat elemednek erősítése. A képviselők ezután az or­szággyűlés soron következő ülésének előkészítésével fog­lalkoztak. FELHÍVÁS tanyai diákotthonok létesítésére Támogatva a Hazafias Népfront nagykállói bizott­ságának kezdeményezését, felhívással fordulunk me­gyénk üzemeihez, intézményeihez, a kommunistákhoz, az ifjúsághoz, a szocialista brigádokhoz, munkás, pa­raszt, értelmiségi, alkalmazotti kollektívákhoz és egyé­nekhez, hogy megyénk egész társadalmának összefogá­sával, anyagi áldozatvállalásával megteremtsük a fel­tételeit a tanyai és hátrányos helyzetben lévő gyerme­keink kollégiumba való elhelyezéséhez. Kétezer tanyán élő gyermek érdekében hívjuk se­gítségül megyénk társadalmát. Eddig ezerkétszáz gyer­meknek biztosítottunk kollégiumi ellátást és szakosított oktatást. A jelenlegi ötéves tervben 13 millió forintot fordítunk tanyai kollégiumépítésre. Ezt a folyamatot kívánjuk meggyorsítani. A felnövekvő nemzedék e leghátrányosabb hely­zetben lévő rétegének érdekében kérjük az összefogást, mert a gyors cselekvés nagyon sok tehetség megmen­téséhez járul hozzá. Ezért számítva megyénk lakosságának megértésére, támogatására, % .TÁRSADALMI ALAPÍTVÁNYT“ hozunk létre tanyai diákotthonok építésére. Az alapítvány céljaira felajánlott összeg befizet­hető a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács OTP fejlesztési alap elosztási betétszámla Nyíregyháza 410-98005. Az alapítvány összegének felhasználásáról társa­dalmi bizottság dönt Nyíregyháza, 1971. december 12. dr. Tar Imre, Orosz Ferenc, Gulyás Emflné, «x MSZMP megyei a megyei tanács a HNF megyei bizottsága első elnöke bizottsága titkára titkára Szilágyi József, Kanda Pál, a KISZ megyei bizottsága az SZMT vezető titkára első titkára Czimbalmos Szilágyi Gyula, Sipos Béla, István, • mészöv mb. Makrai László, a KISZOV elnöke elnöke józsa Endre, & tsz-szövetségek titkárai A hét eseményei képekben Két kedves vendége volt a héten Szabolcs-Szatmár megyének: V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete és Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. Szabolcs-Szatmárban tett látogatá­suk egy-egy állomásáról készültek felvételeink. Pavlov elvtárs és felesége a vásárosnaményi ban. Mellettük dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára. Cseterki Lajos Kisvárdán, a Villamosszigetelő és Mű­anyaggyárban Juhász Mária munkásnővel beszélget. Mel­lettük Orosz Ferenc, a megyei tanács elnöke és Alexa László, a megyei pártbizottság titkára. VllJCtí PRO lETÁRJAf, EGYES 0 U ETEKf

Next

/
Thumbnails
Contents