Kelet-Magyarország, 1971. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-10 / 265. szám
9. oldal RKLET-MACYARORSZA9 1971. november 19. A NAP HÍREI 280 millió kártérítés a mezőgazdaságnak Az Állami Biztosító igazgatóságának kimutatása szerint az idén a jégveréses napok szama 51 volt a megyében. Mindössze 16 községből nem jelentettek jégkárt. A mezőgazdasági nagyüzemeknek 280 millió forint kártérítést fizettek ki. Ebből 210 millió forintot az almatermésben keletkezett jégkárokért. Egyes községekben a jégkárok olyan jelen'ősek voltak, hogy a biztosi táj kártérítési összeg nagyobb, mint a megmaradt tern % értékesítéséből várható bevétel. így a nyírmegy- gyesi Petőfi Tsz 18 millió, a Kemecsei Állami Gazdaság pedig több, mint 14 millió forint kártérítést kapott. Az összes várható kártérítés körülbelül 320 millió forint lesz. Ez a harmadik olyan év Szabolcsban, amikor a biztosítási kártérítések jelentősen meghaladják . a befizetett díjak összegét. TÁRSADALMI MUNKA. Az 5. sz. Volán KlSZ-fiatal- jai az őszi csúcsforgalom idején társadalmi munkával segítik a szállítást. A fiatalok vasárnaponként vagonkirakást és gépkocsiberakást végeznek Nyíregyházán. LAKÁSÁTADÁS. November 9-én Tunyogmatolcson ' újabb 18 árvizes lakást adtak át a tulajdonosoknak. A lakásokat a Baktalórántházi Építőipari Ktsz építette. ÜJ KULTÜRHÁZ VIT- KÄN. Uj kultúrház épült Vit- kán, amelyet november 5-én adtak át rendeltetésének. Az átadáson a KISZ-fiatalok műsorral kedveskedtek a közönségnek. MOM-HIR. A Magyar Optikai Művek mátészalkai gyáregységének második beruházási tervét hamarosan elkezdik megvalósítaná. A terv megvalósításáról november 9-én tárgyalt a MOM képviselőivel’a tervező és a kivitelező vállalat. A terv szerint a gyáregység második beruházási programjának megvalósítása 50 millió forintba kerül. 103. SZÜLETÉSNAP. A Nagy halászi Nagyközségi Tanács és a társadalmi szervek képviselői, az úttörők kedden virággal, ajándékokkal köszöntötték 103. születésnapja alkalmából Hegedűs Györgyöt, a település legidősebb, s a megye egyik legöregebb állampolgárát. Hegedűs György második feleségével, a 83 éves Tóth Zsuzsannával él együtt a Malom utcai lakásban, s ma is jó egészségnek’ örvend, szellemileg teljesen friss. PINCEKLUB. Még ebben az évben pinceklubot létesítenek a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola diákjai. A klub leendő zenekarának tagjai a napokban vásároltál! meg a hangerősítő berendezést. Ä Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs'-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-03. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 73-344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi nona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, n posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest. V kerület, József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj egy hőnapra 20 forint. Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u. 5. Felelős vezető: Holéczi István IPÁIM TV KAMERÁK. A Híradástechnikai Szövetkezet másfél éve telepítette egyik részlegét Balatonlellére. 1970. őszén megkezdték az integrált -t- egyesített — áramkörös ipari televíziós kamerák gyártását. (MTI foto> — Boj- kor József felv. — KS) . ÜJABB ABC-ÁRUHÁZ. Fehérgyarmaton ebben as évben már három ABC-áruná- zat nyitott az ÁFÉSZ. Az utóbbit a napokban adták át rendeltetésének. UTÁNPÓTLÁS. Növekedik a kisiparosok száma Nyíregyházán, ahol a KIOSZ gondoskodik a szakmunkások utánpótlásáról. Szeptembertől 143-ra emelkedett azoknak a szakmunkástanulóknak a száma, akik kisiparosok mellett tanulnak. A fiatal szakemberek munkába állása után javul a város szolgáltatása. „KELÉ A JÖ KÖNYV". A közelmúltban hirdette meg a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a Magyar írók Szövetségével és számos más szervvel együtt a „Kell a jó%könyv” című olvasómozgalmat; s már az első napok tanúsága szerint az érdeklődés máris számottevő. Az egy esztendeig tartó pályázati lehetőség iránt elsősorban munkások, parasztok, diákok és a katonafiatalok érdeklőctfnek. A pályázatban szereplő 43 irodalmi alkotás közül hatot választhatnak ki az érdeklődők, s az azokkal kapcsolatos kérdésekre kell felelniük. A könyvesboltok, könyvtárak országszerte felkészültek az akcióra, s a szóban forgó művek többsége máris kapható, kölcsönzésüket biztosítják, illetve elő jegyzik az igényelt alkotásokat. A KÜLFÖLDI DEVIZA- ÁRAK VÁLTOZÁSA, több tőkés devizaárfolyamának növekedése nyomán emelkedett a nyugati országokból importált egyes cikkek — közöttük a dohányáruk —• ára. A külföldi élvezeti cikkeket értékesítő Délker Vállalat eddig a kisebb módosításokat netrh érvényesítette a hazai árakban. Az utóbbi időben azonban a többszöri és a nagyobb ösz- szegű áremelkedés terheit már nem tudja visélni a vállalat. Ezért egyes import dohányáruk hazai fogyasztói árát felemelik. November 15- töl 2 forinttal drágább lesz az 50 grammos, 10 forinttal a 250 grammos holland pipadohány, Néhány svájci szivar árát darabonként 10—40 fillérrel emelik Ugyancsak drágább lesz — 24 forint helyett 26 forint — a HB cigaretta. CSATORNAREKONSTRUKCIÓ. Már készülnek a nyíregyházi Guszev lakótelep elavult szennyvízcsatorna- rendszere rekonstrukciójának tervei. A víz- és csatornamű vállalat 1972-ban kívánja elvégezni a csatornahálózat átépítését a lakótelepen. SZÉPÜLŐ KÖZSÉG. Nyírszőlős lakói ebben az évben személyenként 500 forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá községük építéséhez és szépítéséhez. A község lakói az új iskola építését is segítették társadalmi munkával. Enyhe lefolyású influenzajárvány megyénkben A hivatalos jelentések szerint Nyíregyházát és Szabolcs megyét sem kerüli el az influenzajárvány. A megyei rendelőintézetben dr. Götti Tibor főorvos elmondta: Szabol cs-Szatmár megye falvaiban, községeiben napról napra több és több megbetegedést jelentenek. A megbetegedések száma máris jelentőst jóllehet az influenza-megbetegedés enyhe lefolyású, két-három napi ágyban fekvés után megszűnik. Dr. Legény Sándor felülvizsgáló főorvos tájékoztatása szerint az influenza- megbetegedéseknek vannak kiugró gócai is. Például Ti- szadobon, a gyermekvárosban egy nap alatt hetven megbetegedés történt. Vannak olyan helyek, ahonnan naponta 25—30 új influenzamegbetegedést jelentenek. Nagykállóból is naponta öthat új influenza-megbetegedésről adnak jelentést. Megkérdeztük: Nyíregyházán hogyan jelentkezik a járvány? Az SZTK rendelő- intézet megállapítása szerint PROGRAM a beteglétszám körzetenként naponta átlag 6—8 fővel emelkedik — hangzott a válasz. A főorvosok véleménye szerint a betegség könnyű lefolyású, ágyban, feküdve néhány nap alatt gyógyítható. Orvosi tanácsként elmondták: már az első jeleknél célszerű egy-két napra otthon ágyban maradni. Természetesen ismét érvényesül az influenzajárványok ideién előírt védekezés a járvány továbbterjedésének megakadályozására. Tartsuk meg az orvosok tanácsait, gondoskodjunk a lakások tisztán tartásáról és a munkahelyek gyakori szellőztetéséről. A lehetőség szerint kerüljük zárt helyen a túlzsúfolt összejöveteleket A szervezet ellenálló képességét nagyban növeli a C-vitami- nokban gazdag ételek és italok fogyasztása. A védekezésnek egyik fontos formája az is. hogy mindenkor az évszaknak és időjárásnak megfelelően öltözködjünk. <F. P.) Irodalmi ankét a Sóstón Irodalmi ankétot rendezett november 9-én délelőtt Nyíregyházán, a sóstói Krúdy- szálló kistermében a Közalkalmazottak Szakszervezetének kulturális osztálya három megye — Hajdú. Borsod és Szabolcs — közalkalmazott írói, költői, műfordítói részére az időszerű művelődés- politikai kérdésekről. „Bemutatkozás” címmel az idén jelent meg a szakszervezetek gondozásában egy antológia, melyben három szabolcsi szerző munkája is helyet kapott. Az irodalmi ankéton munkásságukról, terveikről, gondjaikról beszélgettek a meghívottal:. akiket Tusai Pál, a Közalkalmazottak Szakszervezete megyed bizottságának titkára üdvözölt, majd Kőrösy Tibor, a központi vezetőség osztályvezetője tartott vitaindítót. IDŐT ÉS PÉNZT TAKARÍTANAK MEG azzal á különleges berendezéssel, amelyet a Komárom , megyei Állami Építőipari Vállalat a Szovjetunióból vásárolt. . A nagy teljesítményű, pneumatikusan működő géppel a csatorna építésiét gyorsítják. Az új berendezés legnagyobb előnye, hogy ailikalmazásával nem kell a földet, a má’r kész járdát, vagy utat feltörni. A gép ugyanis úgy préseli magát előre a föld alatt, akárcsak egy vakond és 25Ü, milliméter átmérőjű, a csövek lefektetéséhez szükséges üreget hagy maga mögött. Mivel a földet nem szedi ki. hanem maga köré tömöríti, így biztonságosabbá teszi a talaj alatti munkáikat. A ..gépvak and” teljesítménye óránként — a talaj minőségétől függően — 8—15 méter. Perselyfosztogatók Perselyeket szereltetett fel az autóbuszokra — kalauzhiány miati — a 14. számú AKÖV vezetősége. A viteldíj bedobására szolgáló perselyekért a gépkocsivezetők voltak felelősek. Közülük né- hányan azonban hamarosan felfedezték a könnyű pénzszerzési lehetőséget, s négy szolgálattevővel összejátszva, rendszeresen „megfejték” a perselyeket. Késpengével, fémlappal szedték ki az egy- és kétforintosokat; gondosan ügyelve arra, hogy a hiány ne legyen feltűnő. A tíztagú bűnszövetkezet mintegy 12 000 forint kárt okozott. A székesfehérvári megyei bíróság a napokban hirdetett ítéletet az ügyben, s a bűn- szövetkezet tagjai közül Müllner József Domonkost kétévi szabadságvesztésre ítélte és a közügyek gyakorlásától négy évre eltiltotta; Ottó Ferenc és Iselstöger Mihály büntetése egyévi és hathónapi szabadságvesztés és a közügyektől mindkettőjüket három évre eltiltották. Az ítélet jogerős. GÉZA NAGYFEJEDELEM VÁRA. Három és fél méter mély árokra bukkantak a régészek Székesfehérvárott, a történelmi belvárosban, az, Arany János utca és a Szabadság tér kereszteződésében. Megállapították, hogy az árok — amely egy sáncrendszer maradványa — az ősi város legmagasabb dombján, Géza nagyfejedelem korábban feltételezett szálláshelyének természetes határvonalán fekszik. így feltételezik, hogy a megtalált sáncárokremdszer Géza nagyfejedelem erődjének, várának maradványa. Maga a sánc az árokból kitermelt földből készült, erre fa- gerendákból, vagy kőből építették fel a várfalat. Hajótörés 1971. november 10, szerda RÉKA NAPJA A Nap kél: 6 óra, 40 perckor, nyugszik: 16 óra 15 perckor. A Hold kél: 23 óra 48 perckor, nyugszik: 13 óra 08 perckor. Hetven évvel ezelőtt, 1891. november 10-én halt meg — 37 éves korában — Arthur Rimbaud, a világhírű francia költő, a tehetségekben közismerten gazdag francia köl • szét Petőfije. Rövid élete viha'rosan telt. Serdülő fiatalként részt vett a párizsi kom műn harcaiban, majd Verlaine-nel együtt becsavarogta Nyugat-Európát. később pedig hosszabb kalandos utat tett Keleten és Afrikában. A fél világot bejárta, vagy negyvenféle foglalkozást űzött, megtanult tucatnyi nyelvet. Mozgalmas életéből mindössze a 17 és 20 éves kora közötti időszakban irta verseit. Utána mindörökre felhagyott a poézissal. Afrikában gyanús gyarmati üzletekkel foglalkozott, köztük fegyverszállítással, s egyes adatok szerint rabszolgakereskedelemmel is. Harminchét évesen halt meg, teljes magányban és elhagyatottságban — miközben verseit már zászlajára tűzte a modern költők mind népesebb csoportja. S méltán: költészete (A részeg hajó) gyűlölettel teli lázadás minden társadalmi megkötöttség, előítélet, vallás és polgári morál ellen. A tudat alatti ösztönök felszínre tárása, merész asszociációi, látomásszerü, szimbolikus képei, a szavak zeneiségét, hangulati értéküket művészi módon kifejezésre juttató írásmüvéí&ete alapján Rimbaud-t tekintik a modern francia költészet előfutárának. termét. Fellegi Adám zongoraestje. — Kb. »21.33: Könnyűzene. — 21,45: Közvetítés a Franciaország—Bulgária EB-mérkőzésről. — Kb. 22,15: Hanglemezgyűjtők húszperce. — Kb. 22.35: Verbunkosok, nóták. — 23.15: A madarász. Részletek Zeller operettjéből. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — A Bergendi-egyiittes felvételeiből. — Fiatalok vitafóruma. — Tánczene. Televízió Pára, eső Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás idő, többfelé esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli, délnyugati, később a Dunántúlon északira forduló szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Kossuth rádió 8 28; Az eladott - menyasszony. Részletek , Smetana operájából. — 9,00: A nagy temető. Szabó í*ál regénye folytatásokban. V. rész. — 9,20: Kedvelt régi melódiák. — 10,05: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. (Ism.) — 10,40: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család. (Isim) — 12.20: Ki nyer ma? — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Ifj Magyart Imre népi zenekara játszik. — 13.50: Vita a korszerű mezőgazdaságról. — 14,10: Baráti kör. Társasének fiataloknak. — 14,25: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14,40; Film dalok. — 14,51: Pol-beat. — 15.10: Az éld- népdal. — 15.20: Iskolara- dió. — 16,05: Kamarazene. — 16,38: Elvesztett utak. Részlet Oravecz Paula készülő regényéből. — 17,20; Liszt: Á-dúr zongoraverseny. —• 17,43: Angliai beszélgetés. — 17.58: Égy rádiós naplójából. — 19,25: Töltsön egy órát kedvenceivel, — 20.25: Fjodor Saljapin énekel. — 20.45: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. — 21,25: Baross Jolán és Solti Károly nótákat énekel. — 22.10: A Közel-Kelet — közelről. .III. rész. — 22,20: Zenélő Magyarország. Vita a zenepedagógiáról. T. rész. — 23,29: Mendelssohn: I. .szimfónia. — Obi©: Sanzonok. Petőfi rádió 8,05: Színes népi muzsika. — 8.45: Tallózás a világsajtóban. (Ism.) — 9,00; Keringők. — 9.15; Barokk zene. — 9.40: Lakáshelyzet 1971-ben. Riport. (Ism.) —• 10,00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Néhány perc tudomány. — 12,00: Zenekari muzsika. — 13,A3; Goldmark operáiból. — 13.40: Az egészség nevében: A dohányzásról. — 14,00: Kettőtől hatig az aktualitások jegyében. — 18.10; Kis magyar néprajz. — 18.1-5: Fiatalok hullámhosszán. — 19,30: Jó estét, gyerekek! — 19.3S: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy8,05: Iskola-tv. Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.)“ — 9,30: Delta (ism.) — 9,55: Vadászat Csehszlovákiában. Kisfiún (ism.) — 10,20: Rózsa Sándor. Tv-film 12. (befejező) rész (ism.) — 11,15: Porond és iskola. Kisfiún az Állami Artistaképző Iskqla növendékeinek életéről (ism.) — 13.10: Magyar irodalom (ism.) —- 14,40: Filmesztétika (középisk. I. oszt.) — 16,55: Irány az egyetem! (ism.) — 17,38: Hírek. — 17,45: Zsebtévé (ism.) — 18,15: Tíz kérdés a KISZ-kongresszus előtt. — 18,35: Vértes Lászlóról Vértes- szöllősön. Dokumentumfilm. — 19.15: Esti mese. — 19,30: Tv-hír- adó. — 20,00: Klasszikusok tv- filmen: A völgy liliomai. Balzac regényének tévéfilmváltozata. — 22,10: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,20: Oscar Peterson. Kapcsoljuk az Erkel Színházat. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20,00: Mezítláb a főúton... Zalat- nay Sarolta műsora (színes). — 20,45: Tv-hiradó (ism.) — 21,15: Látogatás Czóbel Béla műtermében (színes). — 21,45: Tutira professzor történetei. 3. rész: Az ablak. Bratislava! tv 17.45: Hírek. — T7.50: Fizika. — 13,15: Napjaink szemszögéből. — 18.40: Esti mese. -r- 19.00: Tv-hiradó. — 19,25: Szemtől szemben... — 19,35: Ifjú lendülettel. Publicisztikai műsor. — 22,15: Tv-híradó. Román tv 16,25: Kézilabda-mérkőzés: Ju- goszlávai—Spanyolország. — 17,00: Ifjú mesterek. -- 17,25: Román nyelvi és irodalmi műsor. — 17,40: A népi zene ifjú szólistái. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19.00: Kézilabda-mérkőzés: Románia—Franciaország. — 19,40: Spencer Tracy filmje. Archívum. Mozimősoi KRÚDY MOZIS HANGYABOtT Magyar film E. k.: fél 4. háromnegyed 6, és 8 órakor. BEKE MOZI: A HÁLÁL ERŐDJE Japán film E. k.: fél 5, [él 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: KOCSUBEJ Szovjet film E. k.: i, 6 és 8 órakor. KIS VARDA J MOZI: SZÜNNAP. MÁTÉSZALKAI MOZI: SZÜNNAP NYÍREGYHÁZI MÓRICZ ZSIGMONT» MOZI: VAN AKI MEGTESZI, VAN AKI NEM Előadások kezdete: fel 6 és fél 8 órakor. BŐVÜL A GYÁR. A Csepeli Motoilkerék.párgyár nyírbátori telepén ebben az évben jelentős volt a létszámnövekedés: 60 százalékkal nőtt a dolgozók létszáma — és az üzembővítés során további növekedés lesz. KISZ-ESEK AZ ÓVODÁSOKÉRT. A vásárosmaményi KISZ-fiatalok az ősz folyamán társadalmi munkában 2 játszóteret építenek a községben az óvodáskorúak számára. A játszóterek hamar o* san elkészülnek. Halálos közlekedési balesetek Az Ü j -K aledómiából hazafelé tartó „Maori” francia teherhajó kedden vészjelzéseket adott le mintegy 580 mérföldnyire a franciaországi La RocheHe- től nyugatra. A 9400 tonnás, nikkellel megrakott hajó feltehetően viharba került és elsüllyedt. A mentésére indult bajók és repülőgépek a térgörbén rábukkantak a 39 főnyi személyzetre, akiknek különböző mentési eszközöket juttattak. A roncsok után folyik a kutatás. A szerencsétlenség közvetlen oka még ismeretlen. A Kápolna és Gyöngyös közötti útvonalon Kozma János 26 éves gépkocsivezető személyautójával összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó gépkocsival, amelyet Szabó Antal 60 éves szíjgyártó kisiparos vezetett. Ezután Kozma gépkocsija nekiütközött egy előírás szerint előzni akaró másik személyautónak. A baleset következtében Szabó Antal gépkocsiján utazó Radics Antal 42 éves fertődi építésvezető olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. Horváth László 39 éves pénzügyi előadó, fertőszentmiklósi lakos életveszélyesen, a két gépkocsivezető és egy-egy utasuk súlyosan megsérült. A balesetet Kozma János szabálytalan előzése idézte elő. A rendőrség az eljárást megindította. Pásztó és Jobbágyi között, a 21- es főútvonalon Ivanic Jován 36 éves gépkocsivezető, jugoszláv állampolgár mikrobusszal áttért a menetirány szerinti bal oldalra, egy fának ütközött és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Utasa, Bragya- nin Eneszlisnjo 30 éves vállalati dolgozó, jugoszláv állampolgárt, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A baleset oka Ivanic Jován figyelmetlen vezetése. Tamási község határában, a 65-ös számú úton Ignácz Vendel 30 éves állami gazdasági dolgozó, iregszeracsei lakos kölcsönkért motorkerékpárral az útpadkára hajtott, és egyensúlyát vesztve nekiütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő teherkocsinak. Ignácz Vendel a helyszínen, utasa, Orsós Lajos 22 éves állami gazdasági dolgozó, ireg- szemesei lakos a. kórházban meghalt. A balesetet a jogosítványnyal nem rendelkező Jgnácz Vendel gyorshajtása, gyakorlatlan vezetése idézte elő*