Kelet-Magyarország, 1971. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-27 / 280. szám
4 oldal !9tf. november St. Szülök fóruma: GYERMEKEKNEK Az alkohol és a gyermek Ha megkérdezünk találomra 100 szülőt, hogy van-e szerinte az alkoholnak egészségre hasznos hatása és ezért adható-e a gyerekeknek — biztosan lesznek 15— 20-an, akik szerint az alkohol ilyen, vagy olyan jótékony hatása miatt kifejezetten jót tesz, vagy legalábbis ártalmatlan. Ezért nem Is találnak abban semmi rosz- szat, ha a gyerek néha megiszik egy kevés bort, vagy sört. Lesznek, akik tudni vélik, hogy a bor „használ a gyenge, étvágytalan gyermekeknek, mert az étvágyat fokozza, sőt a vörösvérsejt-számot is növeli, különösen a vörös bor”... Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mindez mennyire káros közhit. Az alkoholnak ezek a feltételezett jó hatásai nem léteznek, annál nagyobb azonban a romboló hatása. Mennyire visszataszító látványt nyújt az alkoholos részegség. Kitörnek az indulatok, a részeg ember trágár, goromba, gátlástalan és elhagyja magát. Képzeljük bele magunkat annak a gyereknek a helyébe, akinek egyik vagy másik szülője iszákos. A gyerek, akiben él a felnőttek iránti tisztelet, a leg- keserübb csalódáson megy keresztül és talán egész életében hitvesztett, felelőtlen és keserű ember lesz belőle, hiszen a „legnagyobb, a 1 egtiszteletremé’1 óbb felnőfek”- böl, a szüleiből kell kiábrándulnia. Megdöbbentő hallgatni. vagy olvasni gyerekek véleményét részeges szüléikről. Ezt az elvesztett bizalmat aligha sikerülhet visszaadni Es most képzeljük magunk elé a részeg gyermeket! Van, aki hitetlenkedve csóválja fejét: „Ez nem fordulhat elő, csak vélettenségből. Nem lehet akkora szívtelenség felnőttekben, hogy ezt hagyják, vagy elősegítsék.” Pedig általános iskolások között Is akadnak élég rendszeresen olyanok — főleg szőlőtermő vidéken —, akik részegen mennek iskolába! Ennél szomorúbb, az embert jobban lealacsonyító látványt nehezen lehet elképzelni. Megdöbbentő azoknak a felnőtteknek a lelket- lensége, de a törvény bünteti is azokat, akik magukkal viszik a kocsmába a fiatalkorú gyereket és poharukból itatják, vagy rendelnek is neki egy kisfröcesöt, vagy egy pohár sört Azokat is el kell ítélni azonban, akik otthon, baráti társaságban, vendégségben megengedik a gyereknek, hogy beleigyon a poharakba, vagy még nevetve biztatják is erre. A részegség a gyerekeken ugyanazokat a tüneteket okozza, mint felnőtteken, a különbség annyi, hogy sokkal könnyebben berúgnak. Akkora adagok, amelyek felnőtteken a múló alkoholos mérgezés képét hozzák létre, gyerekeknek a halálát okozhatják. Sajnos előfordulnak ilyen esetek is. A gyermekek nem szoknak rá általában egy-kettőre az alkoholra. Az sem igaz, hogy alkoholista szülők TÖRD A FE IED f Vízszintes: 1. A téli ünnepkör jellegzetes népi tartozékai az ... (folytatás a vízszintes 20. és függőleges 6. sorokban). 6. Kétjegyű mássalhangzó. 7. Létezik. 8. Sértetlen. 9. Lárma. 11. Vonatkozó névmás. 12. Vissza: vonó. 14. Német folyam. 16. Töltelékáru. 18. Hamis. 20. A vízszintes 1. folytatása. 21. Helyrag. 22. Téli ruházati kellék. 24. A kelleténél is fokozottabban. 25. Hiányos hotel! 27. Bimm- ... 28. Ilyen kő is van. 29. Nyírségi gyümölcs. Függőleges: 1. Illetve. 2. Római 505. 3. Fogoly. 4. Dátumrag. 5. Beszédképtelen. 6. A vízszintes 20. folytatása. 10. Háziállat. 11. Azonos betűk. 13. A népvándorlás kor nagy hatalmú népe. 14. Magyar Kommunista Párt. 15. Ilyen láng az, ami gyorsan ellobban. 17. Legelő. 19. Néző, szemlélő. 21. Bombahang. 23. Tolsztoj keresztneve. 24. Vissza: régi súlymérték. 26. Dúdölószócska. 27. Helyrag. Megfejtendő: A vízszintes 1, 20, függőleges 6. sorok. Múlt heti megfejtés: Hotel Szabolcs. Könyvjutalom: Fignár Sy- bill Nyíregyháza, Takács Éva Mátészalka, Barabás Gizella Tiszalök. ESelrnenl-ők gyermekeinek vérében van az ivás. De ha rendszeresen hozzájutnak, először csak szokássá válik, majd igénnyé alakul át, végül szenvedély lesz belőle. Az alkohol károsan befolyásolja a testi és szellemi fejlődést. A legsúlyosabb esetek azok, amikor csecsemőkortól kezdve rendszeresen pálinkával itatják a gyermekeket, hogy ne sírjanak, ne „rosszalkodjanak”. Ilyenkor súlyos értelmi fogyatékosság, néha teljes gyengeelméjűség alakulhat ki. Az nem egyértelműen bizonyított még, hogy a szülők alkoholizmusa következtében már születéskor csökkent értékűek volnának az utódok — lehet, hogy ez a rossz családi környezetnek tulajdonítható; de az esetek gyakorisága erre enged következtetni. Azt viszont mindenképpen szomorú tényként tudjuk, hogy akár a kisgyermekkorban, akár később elkezdett rendszeres itatás, vagy ivás a gyermek harmonikus fejlődését teljesen felborítja. Érdektelenné, csúnya beszedővé, cinikussá, iskolakerülővé válik. A fiatalkorú bűnözők között magas százalékban fordul elő alkoholizmus. Az elmondott ijesztő tények arra intenek, hogy gyermeknek soha ne adjunk alkoholt, még a legkisebb mennyiségben sem! Ügyeljünk arra, hogy ne kerülhessen a gyermekek kezébe alkohol. A legkisebbek játékból ihatnak a kellően el nem zárt tömény szeszből, és az életveszélyes játék lehet. Azoknak, akik jóhiszeműen azt tartják, hogy az alkohol gyógyszer, tudomásul kell venniök, hogy csak árthat a gyermeknek, bármilyen formában is kapja. Ha a gyermeknek erősítőre van szüksége, van arra megfelelő gyógyszer, forduljanak tehát a szülők orvoshoz. Egyszer egy halászlegény apja mellé telepedve a vízparton, dühösen csapdosta az arcára, kezére felfutkározó hangyákat: — Ördögadta, gazvette faj- zatai! — szitkozódott. —: Hát nem lehet tőletek az ember békében?! Tegnap egy beste pók csípett meg, ma meg ti zavartok! Ha tőlem függene, én bizony kiirtanálak benneteket, mind egy szálig! — Hadd el, fiam, élni akarnak azok is, akárcsak te — szólt rá a legényre az apja. — Fel se vedd azt a kis bizsergést. — De mikor nem hajtanak semmi hasznot, csak kárt tesznek bennünk ezek a kis mihasznák' — berzenkedett tovább a fiú. — Nono, gyerek, ne túlozz! Kárt tesznek bennünk a gonosz emberek, de nem ezek az apró állatkák. Azt meg éppen sosem lehet tudni, mikor cselekszenek jót az emberrel. Olykor az életünket is megmenthetik, úgy lehet — Ezek a pöttöm rovarok? — hitetlenkedett a fiatal halász. — No, azt már kötve hiszem, édesapám! Másnap a fiú hosszú útra indult. Apja azzal bízta meg, hogy vigye el a régi tartozáEgy összonynak három lánya Tudjátok, hol van Görbefalva? Mindjárt Nekeresd megyében. Nevét onnan kapta. hogy olyan girbe-gurba volt egyetlen utcája, mint a jóllakott malac farka. Házai félig hegyoldalba épültek, és olyan görbén tartották zsúptetejüket, hogy még a gólyái, is csak alig mertek rajta fészket rakni. Lakott ott egy család, húrom lányával. De ez még nem okozna semmi bajt. Hanem egyformán selypített, p ősze volt mind az istenadta. Múltak az érek. nőttek a. lányok már eladósorba került mind a három. De hát ki veszi feleségül egyiket is? Szegény anyjuknak főtt a feje. Egyszer aztán kérő jelentkezett. A mama azt mondta leányainak, hogy akármi történik, nem szabad szólni, míg a vőlegény náluk tartózkodik. Eljött a leánykérés napja. Szépen kimosva, fésülve ült a szobában mind a három, lány. Hallgattak azok, mint a sír. De a vőlegény sem másképp. Csak a fejével integetett igen*, vagy nemet, ha a Mama hozzá szólt. Egyszer csak, uramfia! a legnagyobb 'eány elkiáltja magát: Ideszanyám. fut a tyej! A középső lány erre azt mondja: Mért tyóltál. te bojond' A legkisebb lány erre felugrott. csak úgy tapsolt örömében: .................... Én nem tyóltam szemmit! No, megijedt az anyjuk, gondolta, itt nem sok dolga lesz a házasságkötőnek. Mit gondoltok, mi történt? A legény nein ugrott fel, nem szaladt tovább, hanem szépen így szólt: Szösze féljen nénémattyon, én is pötye vadok... Elvetyem a legidőszebb lánát. Azután van nekem még két ötyém, tyintén pötyék, aszok meg el- vetyik a kisszebbeket. így lett azután hármas esküvő. Szólt a duda reggelig én is ott voltam, megtáncoltattam a három pösze menyasszonyt, akik még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Romhány« Ilona sát egy barátjának, aki kerek három nap járóföldre lakott tőlük. Lelkére kötötte, hogy úgy vigyázzon a pénzre, mint a szeme fényére, mert abban a rengeteg erdőben, amelyen át kell haladnia, zsiványok tanyáznak. Vigyázott is a fiú minden lépésére, s éjszakára egy fa tövében húzta meg magát. Alig hajtotta le a fejét, menten elnyomta az álom a fáradtságtól, hisz egész álló nap talpalt, pihenés nélkül. Egyszer csak kellemetlen viszketésre riadt fel: egy csapat hangya fuflkározott a homlokán. Hót ahogy bosszankodva el akarja hessegetni őket, látja ám, hogy a fák mögé rejtőzve egy állig felfegyverzett mar- talóc lopakodik feléje. Nosza, nem yolt rest, előrántotta a pisztolyát, s olyan vitézül rontott a leselkedőre, hogy az jobbnak látta gyáván kereket oldani. — Lám. mégiscsak igaza volt az apámnak — gondolta a fiú. — Ha ezek a kis rovarok nem ébresztenek fel idejében, aligha eszem több halat! Másnap éjjel a halászle- gény óvatosabb volt. Egy elhagyott sziklabarlangban húzódott meg éjjelre, melynek nyílására bemenetele utáh egy pók feszítette ki hálóját. Egyszer csak fegyvercsörgésre és zavaros hangokra lett figyelmes. A tegnap megfutamodott pipogya martalóc most már cimboráival egvütt indult a keresésére, s mikor szemébe ötlött a búvóhelynek kínálkozó barlang, örömmel hívta meg oda társait: — Gyertek csak. kelepcében az egér! Fejemet teszem rá, hogy ott benn lapul! — Ugyan már. hogy lapulna ott, — intette le a banda vezére — Hát nem látod, hogy pókháló feszül a barlang bejáratán? Ha bement volna valaki, a háló át lenne szakítva. Gyertek tovább' A martalócok elvonultak. A halászleeénv pedig restelkedve állarvtotta meg. hogy életét ismét egy olyan apró állatkának köszönheti, amelyet eddig csak haszontalannak, sőt károsnak ftélt. Gallay Sándor A költő és a virágok Mindenki ismerte már a rózsát, a szegfűt, a tulipánt, de a többi virágot még nem. Mert azoknak nem volt nevük. Anélkül hogyan is lehetett volna emlékezni a soksok színre és illatra? A névtelen virágok mind összejöttek, hogy változtassanak sorsukon. — Hívjuk el a költőt! — javasolta az egyik. — Egyedül ő adhat nekünk névet, igazi, szép virágnevet. Jött a költő; a szava muzsikált. amikor megszólalt: — Mit kívántok tőlem, ti a föld legszebb teremtményei, tőlem, akinek semmije sincs, csak az álmai? — Éppen azt! — sóhajtotta vágyódva egv virág. — Álmodj nekünk nevet, hogy névtelen senkikből híres virágokká váljunk. — Úgy lesz — ígérte a költő és mindjárt munkához látott. Ez abból állt, hogy hanyatt feküdt a fűben, az eget bámulta és időnkint dudorá- szott A virágok csendben és tisztelettel figyelték. Legfinomabb virágmézüket kis kancsókba gyűjtötték és elébe hordták. Az úton lapuleveleket szedtek és azzál legyezték a hőségben. Királynak sem lehetett volna jobb dolga. Aztán sorba elébe járultak, s hosszú volt a sor, nagyon hosszú. A költő pedig nevet adott nékik: — Te, kis virág, az vagy a szomorú szívnek, mint ezüstpénz A koldusnak. Felderíted, Hívjanak téged Ezüstvirágnak! — Halványlila virágod sápadt és szelíd, mint csendes nyári éjen a hold. Akik megcsodálnak, szólítsanak Hold- vlötahák!" — Lágy a szirmod, mint a szellő simítása, gyengéd az illatod, mint. a szellő csókja. Légy hát te a Szellőrózsa! — Á nap sugarairól lemondasz, hogy virágnővéréidnek több jusson belőle. Jutalmazzon a lombok hűse és e szép név: Árnyékvirág! » — A tóban talán tündérek fürödtek, s téged illesztettek a víz tükrére, hogy elrejtsd Kakas A kupacon egy makacs, pöttömnyi ifjú kakas begyeskedik, szárnyát rázza, harsan torka trombitája: Kukurikú, figyelj világ, hallottál-e ily muzsikát? Ha épp arra támad kedvem, a hangommal szétrepesztem a hegyet is, az eget is, akár a fürge legyet is, és irigyen tekint rám, fényes tollal ékeskedő, vitézséggel verekedő, széptaréjú, tűzvirágos, lángsarkantyús, deli táncos, harminchárom nagyapám. Vihar Béla Jókedvű hét Az első nap HÉTFŐ fazekunkban lép fő. Második nap KEDD — jó étvággyal edd. Harmadik nap SZERDA — jöjj el hozónk, Berta! Negyedik nap CSÜTÖRTÖK — sül sütőnkben sütőtök, ötödik nap PÉNTEK — örülünk a pénznek, — hatodik nap SZOMBAT — amit kapunk holnap. Hetedik nap VASÁRNAP — jaj a kövér kacsának!!! Krecsmáry László őket. Legyen a neved Tündérfátyol ! A költő kóstolgatta a Virágmézet és szájáról virágnevek röppentek: — Fényperje, Füstike, Csillaghúr, Aranyvessző, Estike... Ment minden nagy rendben, s a virágok boldogan köszönték meg új nevüket. Csak egy baj volt: a költő túl sok virágmézet evett. Lassanként pocakot eresztett és ellustult. Azontúl csak naponta egy virágnevet költött. Később már úgy találta, az is fárasztja és beérte heti egy virágkeresztelővel. Közben a kis kancsók egymásután kiürültek. S egy nap, zavartan, szemlesütve, így szólt egy virág: — Bocsáss meg nékünk, költő, de nem adhatunk több virágmézet. Már alig van, s azt meg kell tartanunk a mé- heknek. — Úgy? — nézett rájuk hosszan a költő és ravaszul mosolygott. Aztán, mintha mi sem történt volna, folytatta munkáját. Lustaságát feledve, csak úgy ontotta magából a neveket: — Te olyan vagy, mintha egy macska taposott volna rád, csúf a virágod, más nevet nem érdemel, csak ezt: Macska talp! — Te pedig elriasztod, aki rádnéz. A lábod a szúnyogéhoz hasonlít, fejed egy bíbir- csókos szipirtyóhoz. A név, mely legjobban rádillik: Szúnyoglábú Bibircsvirág! Lett erre nagy sivalkodás, méltatlankodás a virágok között: • — Micsoda? Mi csúnyák vagyunk? Kicsúfolsz bennünket? No, várj csak, most meglakolsz, cudar! Nosza, a lapulavelekke! csapkodták, ütötték a költőt, ahol érték, jobbról is, balról is, akármerre fordult. Szaladt előlük a költő, szaladt amerre látott, s nem is mert soha többé a színűk elé merészkedni. Azóta már a költő dédunokáinak is dédunokái vannak, de mindegyikük megénekli a Virágok szépségét. , Szeretnék kiengesztelni a virágokat. Balázs Éva Madárijesztő Ki bokázik, viháncolT Ki illegeti magát? Kié ez a nyűtt kabát? Toldott-foldott nadrágját mohó molyok megrágták. Ütött-kopott kalapja zöld, akár a vadalma. Vásott inge ling-leng-lóg, hinnéd, hogy ing sose vöt! Meszelőnyél őrhelyén állhatatos őr szegény. » Nehéz ez a hivatal; veri zápor, zivatar; bár villámlik, mermydörőg, cifra polkát lejt, pörög. Fenyegeti száz veszély: csóka, róka seregély, sárgarigók, verebek, csúfondáros gyerekek. Szolgál nappal, éjszaka, éber őrként egymaga, csak szélcsendben pihen 6, ahogy az már illendő. Ha a d árvák indulnak, gondjai elcsitulnak: búzaföld, kert puszta már, kopár lett a zöld határ. Nincs mi, s nincs mit pusztítna — elmehetne nyugdíjba. Mégis marad, póznán lóg, beszövik a pókhálók; hűvös őszi hajnalok hullatnak rá harmatot. Nyirkos napon nyögdicsél, rázza, rázza őszi szél, s ha az ég elfeketül — kapja magát, elrepül. Kószál? Mászkál? Barangol? Mint egy talmi kalandor? Elszegődött bojtárnak? Vagy a király fiának? Nem tudhatja senki sem. Talán alszik, megpihen, és a szép nyár kezdetén újra látjuk, te meg én. Fazekas Ann*
